Not my type avagy a felületesség kémiája

Az már egyértelmű számomra, hogy a „meleg Róma” és az olasz pasik nem fognak valami pozitív képként az emlékeimben maradni (1 – 2 kivétellel talán). Bár kétségtelen, hogy nem sok nagyvárosban éltem huzamosabb ideig, az bizonyos, hogy ennyi elutasítással és rideg ignoranciával sem Berlinben, sem Londonban sem Budapesten nem találkoztam mint a talján fővárosban. Nézzük, mi lehet ennek az oka.

Először is, azt fontos megjegyeznem, hogy kevés olyan helyen jártam, ahol közvetlen, azonnali, „élő” kapcsolatba kerülhetek melegekkel (diszkók, szaunák, bulik, pubok). Néhányszor elsétáltam a „gay street” néhány bárja előtt péntek – szombat esténként, de még nem jötte rá, hogy az ácsorgás és nézelődésen túl, hogy a fenébe ismerkednek ott az emberek, különösen, ha mindenki párban van már ott. Bulikba nem nagyon járok, leginkább anyagi megfontolásokból...lehet ezen változtatni fogok. Azon kevés alkalmakkor, amikor elmentem egy buliba vagy ezen az utcán végigsétáltam, akadt a sok üres és negatív tekinteten kívül néhány pozitív visszajelzés is: nem sok, de legalább több, mint a semmi. A többség persze ha szemezgettem vele, rámosolyogtam, kacsintottam egyet, mint egy díva, elfordult, felhúzta az orrát, néha még otromba mutrát is melléfigurázott. Pozitív arcra egy negatívot festett – teljesen rossz pszichológia.

A drága bulik ritka frekventálásának az a következménye, hogy az emberfia az internetes ismerkedésre kényszerül. Ezt a tényt ha hozzátesszük az olaszok azon ominózus

tulajdonságához, miszerint képtelenek az előre megtervezett, netalán 2-3 nappal a kívánt találkozó előtt leszögezett időpontot betartani (lemondják, késnek, elfelejtik, vagy füllentenek, áltatnak és elérhetetlenné válnak), oda jutunk, hogy az interneten csak a „találkozzunk most” elv működik. Ez pedig legfőképp esténként jöhetne össze, munkaidő után...pontosan akkor, amikor nekem nincs internetem.

Igen ám, de ott azonban olyan fokú ignorancia uralkodik, amihez foghatót sehol sem tapasztaltam. Való igaz, hogy a döntő többségében képpel rendelkező profilok nagy része atlétikus adoniszokat vagy a „slim”, „twink” típusokat (persze olasz szőrzettel megspékelve) sejtetnek, persze akad más típus is (elég sok bear, szőrös baddass típus). Nagy részük nem ismer más nyelvet anyanyelvén kívül, így a kommunikáció eleve kizárt egy külföldivel (akikről nagyon szokszor eleve negativ képpel gondolkodnak a sok bevándorló miatt). Aki mégis tudogat angolul, annak a fele eleve nem válaszol a levélre, hisz „ők olyan tökéletesen szép olaszok”. Aki mégis válaszol, az első képcsere után odalöki: „not my type”.

Kérdés: két, három képből valóban lehet ezt tudni?

 Nekem ez soha nem jött össze. Kevés olyan pasival voltam, akit ha kép alapján ítéltem volna meg, azt mondhattam volna, hogy „hűha, ez igen”. Mégis, mikor találkoztunk, sétáltunk, megismertem és aztán lefeküdtünk, nagyon jó volt. A szerelmeim sem mutattak valami gyönyörűségesen a képeken (kettő kivételével), mégis beléjük estem. Az utolsó és egyben legnagyobb szerelmem semmilyen különleges vonással nem rendelkezett első ránézésre. De, ha sokat nézted, vele voltál akkor észrevehetted, hogy a távolról csak átlagos arcon milyen kellemes ajak, szemöldök, kecses fül pihen. Számomra tehát egy kép – mutasson tökéletes hasizmokat vagy átlagos, különleges szépséget mellőző férfit – még nem jelent biztos választ. Nagyon végletes, vagy kategorikus kell legyen valaki (túlságosan idős, slim, túl sovány, feminin, vagy obez) hogy tudjam, sajnos nem menne a dolog (választ viszont mindig írok, lehetőleg a személy megsértése nélkül, csökkentve az elutasítás mértékét.

Ezt kevesen követik sajnos. Egy kép és máris tudják, hogy „not my type”. Biztos vagyok benne, ha esélyt adnának egy találkozónak, vagy netalán lenne türelmük eljutni az ágyjelenetig, egészen mást gondolnának rólam....de a türelem nem menő a smartphoneok nagyvárosi világában. Azonnal, most, rögtön adoniszt – ez a nagyvárosi meleg élet vezérelve. Emberi kapcsolat, barátság, egymás felfedezése, játék, kaland....minek az.

A „not my type” válaszok egy ideig szörnyen idegesítettek. Bántónak, önértékelés – rombolónak találtam. Mindig feltépi a kövér – korszakom okozta sebet. Mostanság csak a másik ember felületességének, butaságának a jeleként értelmezem és talán nem is baj, hogy az ilyen szörnyen felületes és egysíkú pasasokat a sors így kiszűri. Majd ha kidomborítom a hasizmaim és a budiban egy smartphoneal lefényképezem azokat, legalább örömmel visszautasíthatom őket.

A közeljövőben...

Az olasz férfiak

 Az első hónap végén talán már bátorkodhatom azzal, hogy a sztereotípiákból kibújva, véleményt alkothassak az olasz pasikról – úgy általában. Természetesen rájuk is igaz az, ami mindenkire, miszerint mind egyéniségek, egyedi lények vagyunk sajátos problémákkal és jegyekkel...de tegyünk ismét kivételt és engedjük meg magunknak azt, hogy klisészerűen „nemzeti” sajátosságokat ruházzunk az olasz pasikra. Ha ezt megtennénk, akkor egyértelműen az lenne a végeredmény: gyönyörűek!

Mielőtt eljöttem volna taljánföldre, jól éreztem, hogy itt az én „őstípusaim” (értsd: a pasik, akik nagyon vonzanak) ezerszámra fognak flangálni az utcán. Féltem is, hogy fogom én ezt egyáltalán fizikailag elviselni. Az egyik barátom frappánsan csak annyit mondott: állandó erekcióval. Igaza lett. Szinte nincs nap, amikor 1-2 órás buszozás, hazautazás közben a valóban ezerszámra megjelenő gyönyörű olasz pasik ne hoznának lázba. Néha már kényelmetlen a zsúfolásig megtelt metrón vagy a bevándorlóktól teli buszon dagadó alsógatyámmal nyomakodni és tolakodni. Természetesen nem minden olasz férfi szép, hisz szép számmal akad nagyon ápolatlan, elhízott vagy akár fürdetlen is (és nem homeless emberekről beszélek, hanem jómódú olaszokról!). De ahogy minden sztereotípiában van egy aprócska igazság, így az is igaz, hogy az olasz pasik döntő többsége 15 és 70 év között nagyon vigyáz az alakjára, jelentős részük naponta fut, sportol valamit és lenyűgöző ízlésük van a ruhák, színek összeállításában. A legszembetűnőbb jelenség a 40 – 70 éves generáció: egyrészt, hihetetlenül jóképűek, másrészt olyan merészen, elegánsan és ízlésesen tudnak öltözni, amit felénk – sem Romániában, sem Magyarországon – nem láttam még sajnos. Felénk a 40 – 50 éves generáció jelentős része – szexuális identitástól függetlenül –  már semmit sem ad a ruházatra, megjelenésre. Nem is fontos ez feltétlenül, de

talán kicsit mutat valamit ki mennyire figyel önmagára, milyen a mentalitása.

A fiatalabb generációkról: őstípusok. Szinte kivétel nélkül. Természetesen akad twink és szőke olasz is...de ennyi őstípust egy helyen még nem láttam. Kész orgazmus kilépni az utcára reggel. Ennél jobb már csak a napsütés és a pálmafák, no meg az úton – útfélen ránk leselkedő történelem. Az olasz pasi – mint „általános” megjelenés – szépen ápolt szakállú,  sötét, fekete hajú, nagy, gyönyörűen ívelt szemöldökű, világosbarna vagy kékeszöld szemű, óriási szempillákkal és hatalmas szemekkel csábos tekintetű, vagy babaarcú. Néha túl baba, de jó sok a macsó pasi is, akinek már a megjelenésétől is betonná merevedek. A gyönyörű arc mellett, a másik sexappeal: a bőrszín. Olyan ez, mint a szépen megérett gyümölcsök és a napsütötte zöldségek. Nagyobbak, szebbek, édesebbek – természetesebbek. Ezek a fiúk a napsütésbe születtek és ott is nőttek fel....lehet ezért ilyen szépek. A többségnek természetes napsütötte bőre van – akad persze néhány, aki rátesz még egy felesleges lapáttal és szoláriumozik – nos, ők már nem „őstípusok” számomra.  Amikor a rövidnadrágból kikandikáló lábaikat, kikacsingató gatyájukat (értsd: underwear – fétis), meztelen karjaikat vagy a metrón előttem álló fiúk szép barna nyakát bambulom a város kaotikussága, minden gondja elszáll.

Persze, ezek a pasik nagy többsége egy világvárosban elérhetetlen. Ők itt élnek, megvan a maguk szoros baráti társasága és a többségnek 2-3 szeretője is. Elég nehéz őket akár egy találkozóra is kiráncigálni. Egyetlen előny egy erdélyi multikulti várossal szemben, hogy a bőség zavarában mégis akad néhány érdekes ember is, aki hajlandó egy – egy találkozóra legalább.