Antinous emlékei. I. rész: Árkádia mezején

Hadrianus memoárját már megirták. Itt az ideje, hogy valaki nekikezdjen Antinous képzeletbeli naplójának megirásához is. A történet fikció, történelmi apróságokkal megtűzdelve.

Történelmi-erotikus napló, I . rész.

Antinous emlékei – I. rész

Árkádia mezején

Bithyniában gyakran fújnak a szelek. Legtöbbször északról jön, a Fekete tenger partja felől. Kellemes, de néha vad is tud lenni. A legelők szárazak, különösen nyáron erősen kiszáradnak. A nap delel, mire kora reggeltől megtaláljuk a megfelelő tisztást a teheneknek. Néha a mezőkön belebotlunk régmúlt idők köveibe, úgy mondják, jóval a görögök és Trója hősei előtt épültek ezek. Roppant oszlopokon oroszlánok, furcsa,

bárgyú szemű királyok sorakoznak szigrogúan. Néha megrémülök, mikor látom, hogy egy-egy emberéletből csak egy szobor vagy egy hideg márvány maradt. Semmi élet, semmi tűz, csak a díszes ruhába faragott jéghideg tekintet. Nem szeretem én az ilyesmit. A bárányok, kecskék akikkel gyerekkorom óta járom a legelőket sokkal több élettel töltenek fel, mint amikor a városomba, Claudiopolisba bemegyek. Görög szobrok, amelyek mellé most rómaiakat húznak. A régi faházak helyett néhol kőből épült, óriási paloták épülnek. Legutóbb is, mikor apámmal meglátogattam a vásárteret, a rómaiak királyának faragták a nevét egy hatalmas márványtáblába. Azt rebesgették a vénasszonyok, hogy az új római király hamarosan hozzánk is ellátogat. Apám legutóbb mikor Nicomediában járt, hallotta, hogy a római nagyúr bejárta Attikát és most felénk hajózik. A városban most emelték fel hatalmas szobrát a fórumra. Apám látta. Azt mondta, hasonlít rá, lehet még egykorú is vele. Furcsa volt, hogy szakállas férfiként irta le – eddig ilyet a perzsák és a görög bölcseknél láttunk csak.

Jó lenne látni ezt a nagynevű személyt és a kíséretét. Úgy hallottam, hogy rengeteg római katona, diszes, finom ruhájú szenátor is kíséri. Mostanában a városban néha fel-feltűnő római katonák díszes egyenruhája, széles válla, erős karjai nagyon vonzónak tűnnek. Sose éreztem még ilyet eddig…az ágyékom környékén mintha összegyűlne a vér, felhevülök, melegséget érzek az ágyékomban. Mostanában a tunikám alatt néha szégyellem, hogy mekkorára dagad a vesszőm. Kemény lesz, merev, feláll a köldökömig. Ma is a mezőn sétálva és bambulva a semmibe eszembe jutott a tegnap este a város szélén masírozó néhány római katona…az egyiknek gyönyörű, kék szeme volt, erős lábai, szép karja. Azonnal felállt a vesszőm rá. Nem tudom mi ez. Lehet Priapusz istenség átka? Több fiúnál láttam ezt a claudiopolisi gymnasiumban miközben megfutották a stadiont. De ők kicsit idősebbek nálam…talán?

Ideje megkérdeznem apámat erről. Reggelente, de napközben is többször kényelmetlenül feltűri a tunikámat. Járni se tudok rendesen. Lehet fel kellene öltenem azt a kényelmetlen vászon subligaculumot, amit a gladiátorok viselnek. Felénk ez nem túl divatos, úgy hallottam, hogy a római katonák ruhája alatt ez lapul. Tegnap reggel aztán valami még furcsább is történt velem…ahogy hozzáértem a reggeli merev farkamhoz, fehér folyadék ömlött ki belőle. A nyakamig spriccelt. Nagyon jó volt..érdekes, forró érzés töltött el, a lábaim is megremegtek. Kicsit megijedtem, hogy ez valami szörnyű betegség, de Medón azt mondta a tegnap, hogy ez Aphrodité ajándéka a férfiaknak, örüljek, hogy most már nekem is megadta.

Néha úgy érzem, hogy ez az istennő valami miatt különösen kedvel engem. Claudiopolis lányai mostanság egyre többet suttognak rólam. Állítólag a szőke hajam és a vállam tetszik nekik. Meg a húsos ajkam. Úgy beszélnek rólam, mint a következő Alkibiadészről. Mindig elpirulok amikor ezt hallom. Apám, Eupeithész sokat mesélt ezekről a hősökről. Néha bolondnak is nevezi anyám, hogy ennyire oda van a régi történetekért, egyszer már boráldozatot is bemutatott Hygeiának, nehogy szegénynek a fejébe szálljon a sok mendemonda. Még az én nevem is az Odüsszeiából vette, amit betéve tud. Esténként néhány pohár bor után mindig el is mond egy –egy részt belőle. Nekem annyira nem tetszik, hogy szőke a hajam…itt nagyon ritka ez. Sokan mondják, mintha nem is idevalósi lennék.

Tizennégy nyarat éltem meg, bár Medón, aki ott volt a születésemkor, azt mondja, hogy ő csak tizenkettőről tud. Szép….azt se tudják mikor segített világra Eleithyia. De hát nagyanyám se tudja hány nyarat élt meg eddig. Apám néha viccelődik vele, hogy Clotho ellopott már a vén banyától néhány nyarat.

Már néhány napja izgatott az egész város, hogy az imperator Bythiniába érkezett. Mindenki látni akarja a hatalmas kíséretet és a császárt. Óriási készülődés a legtöbb városban, Nicomedia virágokba öltöztette a kapuit, a szobrokat átcsiszolták, a roskadozó templombejáratokat újraépítették és mindenhova az új császár nevét vésték. A kereskedők lelkesen mesélik naphosszat, milyen volt a császár, hasonlít –e a szobraira, érméinek arcképére. Állítólag széles vállú, izmos, kellemes megjelenésű, nagy barna szemekkel, gyönyörű szakállal. Medón azt mesélte, hogy vele van felesége is, Sabina. Makrancos, mogorva nő, de Nicomedia hölgyei ugrálnak körülötte. Már napokkal ezelőtt kicsinosították a hajúkat mindenféle krémekkel és díszesen faragott hajtűkkel, hogy utánozzák Sabina egyébként nem túl igényes, koronával díszített és magas pártába fonott haját.

A császári forgatag Nicomédia után a főúton haladt volna tovább. Nekem aznap a kecskékkel egy, az út melletti legelőn kellett volna maradnom, de a katonák eltessékeltek, hogy ne piszkítsam be az utat, mert itt fog elhaladni a császár. Micsoda felhajtás…Mérgesen a mellékút felé vettem az irányt, ott közelebb volt Claudiopolis legmagasabb dombja. Amikor már az útról letértem, észrevettem, hogy néhány lovas katona vágtat felém. Egyikük vértje nagyon fényes, díszes volt, lova gyönyörű, fehér mén. Azt se tudtam hova menjek, olyan hirtelen tűntek fel és közeledtek felém. Aznap még a tunikám se vettem fel, meztelen felsőtesttel és egy lenge alsógatyával hagytam el az otthont. A néhány lovas a főút felé sietett, ahol elvileg a császári menet kellett elvonuljon. Az diszes mellvértű férfi középmagas, zömök, szakállas volt…gyönyörű, nagy szemekkel. Egy pillanatra nézett rám, mélyen a szemembe, szinte beleremegtem. Az egész testem bizsergés járta át. Szinte éreztem: ez a császár. Ez ő! De hát mit keres itt? Mindenki fél mérföldre innen, a főúton várja!

Az a fél pillanat, amíg rámnézett elég volt, hogy órákra lebénuljak. Nem tudom mi volt ilyen különleges ebben. Férfiként ugan szép és tekintélyes, de hozzá foghatót láttam itt is…igaz, az arca más volt. Látszott, hogy nem idevalósi, egészen távoli tájakról származhat. Talán az, hogy ő maga a császár… gyerekkorom óta hallom a nevét, láttam érméken az arcát változni, a szobrát előttünk faragták az utca túloldalán otthon…most pedig itt lovagolt el előttem és úgy nézett, mint aki fel akar falni.

Már a nap lenyugvóra járt, amikor az egész szöveget elkészítettem a fejemben, amivel anyámat és apámat, no meg Medón barátom lenyűgözöm. Láttam a császárt előttetek! Hahah…és még rám is nézett, érezhetően megcsodált. Mélyen a szemembe, kicsit talán a felsőtestem is végigpásztázta….Ballagtam haza, készülve a történetre..mikor hirtelen újabb lódobogást hallok. Egyetlen lovas száguld felém, határozottan. El akarok menni az útja elől, de egyre biztosabban felém vágtat. Elkezdtem volna futni, de magával ragadott. Esélyem se volt menekülni, szorított, mint egy őrült maga előtt.

Fogoly lettem.