Antinous emlékei VI. rész. Palatinusi festmények

A Palatinuson állandóan sürögtek, forogtak a művészek: színészek, pantomim és bábjátékosok, alusokat fújdogáló zenészek vagy a szobákat, császári termeket pompás színekbe öltő festők.  Augustus felesége, Lívia meghonosította az élénk színekben díszelgő, egyedülálló szinvilágú szobákat: türkizkék nyári termek, gránátalmákkal, pálmafákkal, hűvös kerti idillel és madárcsicsergéssel díszített hálószobák, arannyal, smaragddal és tucatnyi drágakővel díszített vörösbe és feketébe öltözött mogorva nagytermek és tricliniumok várták a császárt és széles családi körét látogató hivatalosságokat vagy barátokat.

Livia villája a Palatinuson

Sok ilyen szobában megfordultam az elmúlt 2-3 évben, amióta Rómába rángattak, hogy Hadrianus jól nevelt szeretője legyek. A császárt azóta sem látták viszont Rómában. A hírekből persze tudtuk, hogy él és a Rostra kő mellett vagy a Kúria mellett elhaladva hetente lehetett hallani, hogy épp merre tartózkodik.  Elméláztam, hogy a férfi, aki engem kiválasztott, távoli, elérhetetlen…mint egy mítosz.

Már napok óta azt rebesgetik, hogy egy festő került a Palatinusra. Severina ódákat zengett a fiú szépségéről, Philoktétész pedig azt mesélte róla, hogy állítólag a császár maga küldte el Graecia provinciából Rómába, mert ott már egyenesen Apelles, a legendás festő újraszületéseként imádták.  A császár azért küldte Rómába, hogy az Augustus idején festett régi freskók  helyett újakat fessen a falakra. Dionysios Kallos, vagyis a „Szép” volt a neve, legalábbis a palotában így rebesgették a nevét. A régi augustusi freskók matt és unalmas színei, klasszikus istenalakjai helyett Dionysios meglepő figurákat festett a palota császári szobáinak falára: festményeiről azt mondják, hogy az isteneket játékosan, megelevenedve ábrázolja. Munkái olyanok, mint a szobába költöztetett Olympos.  A papok szerint Minerva csókolta homlokon gyermekkorában.

Severina leírásából kíváncsi lettem erre a görögös nevű fiúra. Állítólag nem görög azonban, hanem

Apelles festménye utáni másolat Pomepiiben

szülei egykori szkíták, nomád népességből származhattak egykor.  A fiú minden este együtt vacsorázott a praetoriánus gárda vezérével, így az egyik este én is oda férkőzhettem a közelükbe. A vacsoráról késett, sokat vártunk rá. Mikor belépett a terembe viszont, azonnal tudtam, hogy ő az: haja hullámos, enyhén bal szemébe lógott. Arca széles, erős állát egy kis domb díszítette, amelyen néhány napos szakállán még ott voltak az este befejezetlenül hagyott munkájának nyomai. Szemei mélyen ülő, nagy, csillogó barna golyók, valami zavart és mélabús melankóliával nyugtalankodva mosolygós arcán.  Mikor leült közénk, hangja játékossága és bajsza alatt virító széles mosolya ragadott meg. Ritka szép fogai voltak, fehérek, nagyok, erősek.  Szép, férfias lábai, sima bőre, kecses mozgása volt: kicsit szétszórt, de idomait kívánatosan kidomborították.  Az este alatt, miközben a lucculusi lakoma zajlott, ritkán nézett rám, pedig elég sokat néztem, próbáltam közelébe jutni.  Néha sikerült nagy szemeibe néznem, tekintete félénk, gyermeki volt, de mélysége és az alkotó emberek zaklatottsága vibrált benne. Erős volt, magával ragadó.  Valahogy éreztem, hogy többet néz, mint egy átlagos férfi, aki csak a környezetet kémleli és letudja, hogy épp ki van a teremben. Tekintetéből láttam, hogy vonzom talán.

Vacsora után aztán, mikor kezdtek elszéledni a bacchusi mámorban imbolygó emberek, a gyertyák félsötétjében és az auletesek zenéje között odamerészkedtem hozzá. Fura volt, hogy míg a vérmes, nagydarab legionáriusokhoz könnyen, szemérmetlenül odaszólok, akár egy szempillantás alatt már magamra rántom őket, addig vele valahogy félénk voltam. Mintha szemérmesség fogott volna el mellette.  Beszélgetésünk csendes, nyugodt volt, bár hamar látta, hogy úgy kémlelem testének minden vonását, feneke formáját, bőre tapintását mint egy farkas. Nyugtalansága ráült arcára, igaz végig mosolygós és kedves maradt. Ritkán, mikor azt hittem, hogy a pohárért nyúlok vagy épp bresciai szőlőt szakitok a tálból, ő is végignézett. Lábam, ágyékomra vetette néha gyors tekintetét.  Tudtam, hogy legalább kíváncsi és hasonló gondolatok járnak a fejében, de nem mertem megtenni az első lépést. Talán emiatt is volt kissé csalódott mikor végül elbúcsúztunk.

Éjszaka aztán vele álmodtam. A Palatinus tetején, Augustus és Livia szobája és Magna Mater szentélye között voltunk. Előttünk Róma sötétje, a Fórum hatalmas oszlopainak kontúrjai voltak. Arcát fogtam mindkét oldalról, kezeim közzé szorítottam, hajába túrtam, majd magamhoz húztam és hevesen csókoltam. Kezeivel végigpásztázta testem, farkamba markolt.  Vastag, kemény farkam hamar a szájába vette. Gyönyörű arca és hatalmas szemei a sötétben ritkán meg-megcsillant mikor felnézett rám néha, miközben farkam mohón és élvezettel nyelte. Hullámos haját túrva, fejét mélyen ágyékomba nyomtam, szinte magamba  tuszkoltam, majd felállítottam és ízletes ajkait, nedűvel telt száját, nyelvét csókoltam.  Sima  bőrét, finom, szépen vonalazott hátát és erős gerincvonalát végignyaltam, csókoltam, szakállammal bizsergettem. Karjait kiterítettem és  miután végigsimítottam farkammal háta árkait, sima feneként csókolgattam, majd magamhoz ölelve mélyen belémentem….

Álló farkam lüktetve ébresztett. Takarómat feszítette a vágy. Az álmot folytatva a csendes éjszaka sötétjében, a takarót szinte szétszaggatva robbantam ki. Arcára, szemeire, gyönyörű hátára.

Másnap féltem a reggeltől és a valóságtól, ami rám várt a Palatinus hétköznapi unalmában…