A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berlin. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berlin. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. augusztus 20., hétfő

Antinous emlékei VI. rész. Palatinusi festmények





A Palatinuson állandóan sürögtek, forogtak a művészek: színészek, pantomim és bábjátékosok, alusokat fújdogáló zenészek vagy a szobákat, császári termeket pompás színekbe öltő festők.  Augustus felesége, Lívia meghonosította az élénk színekben díszelgő, egyedülálló szinvilágú szobákat: türkizkék nyári termek, gránátalmákkal, pálmafákkal, hűvös kerti idillel és madárcsicsergéssel díszített hálószobák, arannyal, smaragddal és tucatnyi drágakővel díszített vörösbe és feketébe öltözött mogorva nagytermek és tricliniumok várták a császárt és széles családi körét látogató hivatalosságokat vagy barátokat.
Livia villája a Palatinuson
Sok ilyen szobában megfordultam az elmúlt 2-3 évben, amióta Rómába rángattak, hogy Hadrianus jól nevelt szeretője legyek. A császárt azóta sem látták viszont Rómában. A hírekből persze tudtuk, hogy él és a Rostra kő mellett vagy a Kúria mellett elhaladva hetente lehetett hallani, hogy épp merre tartózkodik.  Elméláztam, hogy a férfi, aki engem kiválasztott, távoli, elérhetetlen…mint egy mítosz.
Már napok óta azt rebesgetik, hogy egy festő került a Palatinusra. Severina ódákat zengett a fiú szépségéről, Philoktétész pedig azt mesélte róla, hogy állítólag a császár maga küldte el Graecia provinciából Rómába, mert ott már egyenesen Apelles, a legendás festő újraszületéseként imádták.  A császár azért küldte Rómába, hogy az Augustus idején festett régi freskók  helyett újakat fessen a falakra. Dionysios Kallos, vagyis a „Szép” volt a neve, legalábbis a palotában így rebesgették a nevét. A régi augustusi freskók matt és unalmas színei, klasszikus istenalakjai helyett Dionysios meglepő figurákat festett a palota császári szobáinak falára: festményeiről azt mondják, hogy az isteneket játékosan, megelevenedve ábrázolja. Munkái olyanok, mint a szobába költöztetett Olympos.  A papok szerint Minerva csókolta homlokon gyermekkorában.
Severina leírásából kíváncsi lettem erre a görögös nevű fiúra. Állítólag nem görög azonban, hanem
Apelles festménye utáni másolat Pomepiiben
szülei egykori szkíták, nomád népességből származhattak egykor.  A fiú minden este együtt vacsorázott a praetoriánus gárda vezérével, így az egyik este én is oda férkőzhettem a közelükbe. A vacsoráról késett, sokat vártunk rá. Mikor belépett a terembe viszont, azonnal tudtam, hogy ő az: haja hullámos, enyhén bal szemébe lógott. Arca széles, erős állát egy kis domb díszítette, amelyen néhány napos szakállán még ott voltak az este befejezetlenül hagyott munkájának nyomai. Szemei mélyen ülő, nagy, csillogó barna golyók, valami zavart és mélabús melankóliával nyugtalankodva mosolygós arcán.  Mikor leült közénk, hangja játékossága és bajsza alatt virító széles mosolya ragadott meg. Ritka szép fogai voltak, fehérek, nagyok, erősek.  Szép, férfias lábai, sima bőre, kecses mozgása volt: kicsit szétszórt, 
de idomait kívánatosan kidomborították.  Az este alatt, miközben a lucculusi lakoma zajlott, ritkán nézett rám, pedig elég sokat néztem, próbáltam közelébe jutni.  Néha sikerült nagy szemeibe néznem, tekintete félénk, gyermeki volt, de mélysége és az alkotó emberek zaklatottsága vibrált benne. Erős volt, magával ragadó.  Valahogy éreztem, hogy többet néz, mint egy átlagos férfi, aki csak a környezetet kémleli és letudja, hogy épp ki van a teremben. Tekintetéből láttam, hogy vonzom talán.
Vacsora után aztán, mikor kezdtek elszéledni a bacchusi mámorban imbolygó emberek, a gyertyák félsötétjében és az auletesek zenéje között odamerészkedtem hozzá. Fura volt, hogy míg a vérmes, nagydarab legionáriusokhoz könnyen, szemérmetlenül odaszólok, akár egy szempillantás alatt már magamra rántom őket, addig vele valahogy félénk voltam. Mintha szemérmesség fogott volna el mellette.  Beszélgetésünk csendes, nyugodt volt, bár hamar látta, hogy úgy kémlelem testének minden vonását, feneke formáját, bőre tapintását mint egy farkas. Nyugtalansága ráült arcára, igaz végig mosolygós és kedves maradt. Ritkán, mikor azt hittem, hogy a pohárért nyúlok vagy épp bresciai szőlőt szakitok a tálból, ő is végignézett. Lábam, ágyékomra vetette néha gyors tekintetét.  Tudtam, hogy legalább kíváncsi és hasonló gondolatok járnak a fejében, de nem mertem megtenni az első lépést. Talán emiatt is volt kissé csalódott mikor végül elbúcsúztunk.
Éjszaka aztán vele álmodtam. A Palatinus tetején, Augustus és Livia szobája és Magna Mater szentélye között voltunk. Előttünk Róma sötétje, a Fórum hatalmas oszlopainak kontúrjai voltak. Arcát fogtam mindkét oldalról, kezeim közzé szorítottam, hajába túrtam, majd magamhoz húztam és hevesen csókoltam. Kezeivel végigpásztázta testem, farkamba markolt.  Vastag, kemény farkam hamar a szájába vette. Gyönyörű arca és hatalmas szemei a sötétben ritkán meg-megcsillant mikor felnézett rám néha, miközben farkam mohón és élvezettel nyelte. Hullámos haját túrva, fejét mélyen ágyékomba nyomtam, szinte magamba  tuszkoltam, majd felállítottam és ízletes ajkait, nedűvel telt száját, nyelvét csókoltam.  Sima  bőrét, finom, szépen vonalazott hátát és erős gerincvonalát végignyaltam, csókoltam, szakállammal bizsergettem. Karjait kiterítettem és  miután végigsimítottam farkammal háta árkait, sima feneként csókolgattam, majd magamhoz ölelve mélyen belémentem….
Álló farkam lüktetve ébresztett. Takarómat feszítette a vágy. Az álmot folytatva a csendes éjszaka sötétjében, a takarót szinte szétszaggatva robbantam ki. Arcára, szemeire, gyönyörű hátára.
Másnap féltem a reggeltől és a valóságtól, ami rám várt a Palatinus hétköznapi unalmában…


2013. május 4., szombat

Újabb coming out történetek

Nagyon jól esett hallani azt, hogy Másként Kolozsváron és az én blogom olvasása is biztatta barátai előtti felvállalásukban két fiút. Ha csak ennyiért irnám a blogot, már akkor is megérné. Bizom benne, hogy még több emberen tudunk segiteni és igy, mi is fejlődünk, szépülünk emberként, csapatként egyaránt.
A további bátoritás céljából pedig leirok még egy személyes coming out történetet, amiért nagyon hálás vagyok.
Miután a két legfontosabb barátnőmnek sikerült igy, vagy úgy elmondanom, hogy meleg vagyok, a dolgok felgyorsultak. A barátnőim elmondták párjuknak is, akik történetesen heteró fiúk. Nekem pedig ilyenkor jött el a görcsölés és a gátlásosságom. Lányokkal több időt töltöttem már a suliban is, fiúkkal legfeljebb szakmai dolgokról tudok órákon át elbeszélgetni, de a magánéletemet nem érintem előttük. Ha ki is mentem néha osztálytársaimmal sétálni
vagy egy limonádét, sört meginni és elment előttünk egy szép lány, a szokásos "hű, micsoda bögye volt, láttad?" kérdésre általában szemfényvesztő bólogatással próbáltam leplezni a tényt, hogy bizony engem ez a "bögy" hidegen hagyott. Bár néhány osztálytársam és egyetemi kollégámmal az évek alatt igen jó barátságra tettem szert, velük szemben mindig sokkal erősebben előjöttek gátlásaim, félelmeim, ha a coming outra gondoltam. Nem tudtam, hogyan reagálhat egy heteró fiú, ha megtudja, hogy barátja meleg. Ha a homoszexualitás, mint általános téma szóba került, megoszló véleményeket hallottam részükről: felvonulást rossz dolognak tartották, a rózsaszin tangában flangáló "buzikat" undoritónak tartották és általában disznó vicceket meséltek a melegekről és az anális szexről. Persze...freudi elszólások is lehetnek ebben, tudatalatti félelmek az ismeretlentől, az idegentől vagy ki tudja...a kiváncsiság jelei is akár. Mindenesetre nehéz volt előttük megnyilni, mert féltem a reakcióiktól, jobban mint a lányokétól. 
Az első fiúk, akik megtudták gyakorlatilag beleegyezésemen kivül "estek" túl ezen a helyzeten. Barátnőim elmondták párjuknak és érdekes módon, azok a fiúk is azonnal, minden gond nélkül elfogadtak. A témát egy pillanatra sem feszegettük persze, nagyon ritkán egy -egy ártatlan vicc vagy érdekes kérdés formájában találkozik kiváncsiságuk az én melegségemmel. Ezek a mondhatni indirekt coming outok jó előszobái voltak az első fiúnak bevallott történetem előtt. 
Néhány éve ismertem már, az egyetemen a legjobb barátaim egyike lett. Szakmai kapcsolatunk miatt is sok időt töltöttünk együtt, igy egyre erősebb lett bennem az akarat, hogy elmondom neki.
Erre lehetőség akkor adódott, amikor egy meleg barátommal közösen, elmentünk Berlinbe. A fiú is jött velünk, ráadásul ők ketten távoli rokonok. Ha már úgyis van meleg a családban,
könnyebben megy majd az elfogadás - gondoltam. A hosszú de nagyon kellemes utazás alatt a pihenők alkalmával többször odamentem S-hez, a meleg baráthoz, hogy megkérdezzem, vajon M. tudja -e rólam hogy meleg vagyok? Egyáltalán gyanitja? Elmondhatom -e neki? S. a meleg barát nem tudott biztosat mondani, de bátoritott, hogy Berlinben lazán megtehetném. Később tudtam meg, hogy szinte velem egyidőben, M., a heteró fiú is ugyanezt kérdezte S.től: te, szerinted Erdélyi Ganümédész nem meleg? Elég gyanús nekem...
A helyzet innentől kezdve már poénos, mondhatnánk. Berlinben, egy fagyos februári esti séta után egy sör mellett végül elmondtam M-nek, hogy meleg vagyok. Ahogy számitani lehetett, nevetve fogadta a hirt, bátoritott és semmiféle negativ reakciót nem kaptam. Egyedül annyit tett hozzá a bejelentéshez, hogy "nekem semmi bajom a melegekkel, amig nem nyomulnak rám". Ilyesmit több heteró fiútól hallottam már. Talán az ismeretlentől való félelem mondatja ezt velük, hisz jómagam soha nem hallottam olyanról, hogy meleg férfi "megtámadott " volna egy heteró fiút vagy egyáltalán flörtölt volna velük. A dolog értelmetlen, igy nem is értem, hogy miért félnek ettől a heteró férfiak. Talán van ebben egy kis himsoviniszta megnyilvánulás, erőfitogtatás.
Mindenesetre, az azt követő napokban észrevehetően megváltozott a viszonyunk és csöppet sem rossz irányba. Örült annak, hogy végre, én is tudok nyiltan beszélni a magánéletemről, amiről addig olyan látványosan és misztikusan  elhallgattam. Ő is megnyilt sok téren: beszéltünk barátnőiről, nőügyeiről, öltözködésről, csajozási technikákról, fiúzásról, "gyanús" melegekről a szakmánkban és minden olyanról amiről egyébként két fiú szokott beszélni, ha gátlásaikat nem tartja vissza a félelem.
A coming out óta barátságunk erősebb, őszintébb és az az érzést tudhatom magaménak, hogy szabadabb lettem. Nem érzem már azt, hogy vele szemben valami ketrec tartana csapdájában, beszélgetéseink szabadabbak, őszintébbek. 
A legközelebbi barátaim már mind tudják. Néhány ember még maradt, akinek jó lenne elmondani...és hátra van még a család.
Ha ők is tudni fogják, akkor az én coming out történetem már teljes. A nagyvilágnak nem teregetem ki úton, útfélen, nem érzem hogy ez erről szólna, persze ha valaki rákérdez, gond nélkül megmondom.
Szóval....aki még a barátai előtt sem mert előbujni, csak bátoritom, tegye meg. Ők megérdemlik és szabadabb, őszintébb lesz a barátságotok.
A többiek pedig nem számitanak:)