Antinous emlékei VI. rész. Palatinusi festmények

A Palatinuson állandóan sürögtek, forogtak a művészek: színészek, pantomim és bábjátékosok, alusokat fújdogáló zenészek vagy a szobákat, császári termeket pompás színekbe öltő festők.  Augustus felesége, Lívia meghonosította az élénk színekben díszelgő, egyedülálló szinvilágú szobákat: türkizkék nyári termek, gránátalmákkal, pálmafákkal, hűvös kerti idillel és madárcsicsergéssel díszített hálószobák, arannyal, smaragddal és tucatnyi drágakővel díszített vörösbe és feketébe öltözött mogorva nagytermek és tricliniumok várták a császárt és széles családi körét látogató hivatalosságokat vagy barátokat.

Livia villája a Palatinuson

Sok ilyen szobában megfordultam az elmúlt 2-3 évben, amióta Rómába rángattak, hogy Hadrianus jól nevelt szeretője legyek. A császárt azóta sem látták viszont Rómában. A hírekből persze tudtuk, hogy él és a Rostra kő mellett vagy a Kúria mellett elhaladva hetente lehetett hallani, hogy épp merre tartózkodik.  Elméláztam, hogy a férfi, aki engem kiválasztott, távoli, elérhetetlen…mint egy mítosz.

Már napok óta azt rebesgetik, hogy egy festő került a Palatinusra. Severina ódákat zengett a fiú szépségéről, Philoktétész pedig azt mesélte róla, hogy állítólag a császár maga küldte el Graecia provinciából Rómába, mert ott már egyenesen Apelles, a legendás festő újraszületéseként imádták.  A császár azért küldte Rómába, hogy az Augustus idején festett régi freskók  helyett újakat fessen a falakra. Dionysios Kallos, vagyis a „Szép” volt a neve, legalábbis a palotában így rebesgették a nevét. A régi augustusi freskók matt és unalmas színei, klasszikus istenalakjai helyett Dionysios meglepő figurákat festett a palota császári szobáinak falára: festményeiről azt mondják, hogy az isteneket játékosan, megelevenedve ábrázolja. Munkái olyanok, mint a szobába költöztetett Olympos.  A papok szerint Minerva csókolta homlokon gyermekkorában.

Severina leírásából kíváncsi lettem erre a görögös nevű fiúra. Állítólag nem görög azonban, hanem

Apelles festménye utáni másolat Pomepiiben

szülei egykori szkíták, nomád népességből származhattak egykor.  A fiú minden este együtt vacsorázott a praetoriánus gárda vezérével, így az egyik este én is oda férkőzhettem a közelükbe. A vacsoráról késett, sokat vártunk rá. Mikor belépett a terembe viszont, azonnal tudtam, hogy ő az: haja hullámos, enyhén bal szemébe lógott. Arca széles, erős állát egy kis domb díszítette, amelyen néhány napos szakállán még ott voltak az este befejezetlenül hagyott munkájának nyomai. Szemei mélyen ülő, nagy, csillogó barna golyók, valami zavart és mélabús melankóliával nyugtalankodva mosolygós arcán.  Mikor leült közénk, hangja játékossága és bajsza alatt virító széles mosolya ragadott meg. Ritka szép fogai voltak, fehérek, nagyok, erősek.  Szép, férfias lábai, sima bőre, kecses mozgása volt: kicsit szétszórt, de idomait kívánatosan kidomborították.  Az este alatt, miközben a lucculusi lakoma zajlott, ritkán nézett rám, pedig elég sokat néztem, próbáltam közelébe jutni.  Néha sikerült nagy szemeibe néznem, tekintete félénk, gyermeki volt, de mélysége és az alkotó emberek zaklatottsága vibrált benne. Erős volt, magával ragadó.  Valahogy éreztem, hogy többet néz, mint egy átlagos férfi, aki csak a környezetet kémleli és letudja, hogy épp ki van a teremben. Tekintetéből láttam, hogy vonzom talán.

Vacsora után aztán, mikor kezdtek elszéledni a bacchusi mámorban imbolygó emberek, a gyertyák félsötétjében és az auletesek zenéje között odamerészkedtem hozzá. Fura volt, hogy míg a vérmes, nagydarab legionáriusokhoz könnyen, szemérmetlenül odaszólok, akár egy szempillantás alatt már magamra rántom őket, addig vele valahogy félénk voltam. Mintha szemérmesség fogott volna el mellette.  Beszélgetésünk csendes, nyugodt volt, bár hamar látta, hogy úgy kémlelem testének minden vonását, feneke formáját, bőre tapintását mint egy farkas. Nyugtalansága ráült arcára, igaz végig mosolygós és kedves maradt. Ritkán, mikor azt hittem, hogy a pohárért nyúlok vagy épp bresciai szőlőt szakitok a tálból, ő is végignézett. Lábam, ágyékomra vetette néha gyors tekintetét.  Tudtam, hogy legalább kíváncsi és hasonló gondolatok járnak a fejében, de nem mertem megtenni az első lépést. Talán emiatt is volt kissé csalódott mikor végül elbúcsúztunk.

Éjszaka aztán vele álmodtam. A Palatinus tetején, Augustus és Livia szobája és Magna Mater szentélye között voltunk. Előttünk Róma sötétje, a Fórum hatalmas oszlopainak kontúrjai voltak. Arcát fogtam mindkét oldalról, kezeim közzé szorítottam, hajába túrtam, majd magamhoz húztam és hevesen csókoltam. Kezeivel végigpásztázta testem, farkamba markolt.  Vastag, kemény farkam hamar a szájába vette. Gyönyörű arca és hatalmas szemei a sötétben ritkán meg-megcsillant mikor felnézett rám néha, miközben farkam mohón és élvezettel nyelte. Hullámos haját túrva, fejét mélyen ágyékomba nyomtam, szinte magamba  tuszkoltam, majd felállítottam és ízletes ajkait, nedűvel telt száját, nyelvét csókoltam.  Sima  bőrét, finom, szépen vonalazott hátát és erős gerincvonalát végignyaltam, csókoltam, szakállammal bizsergettem. Karjait kiterítettem és  miután végigsimítottam farkammal háta árkait, sima feneként csókolgattam, majd magamhoz ölelve mélyen belémentem….

Álló farkam lüktetve ébresztett. Takarómat feszítette a vágy. Az álmot folytatva a csendes éjszaka sötétjében, a takarót szinte szétszaggatva robbantam ki. Arcára, szemeire, gyönyörű hátára.

Másnap féltem a reggeltől és a valóságtól, ami rám várt a Palatinus hétköznapi unalmában…

Antinous emlékei V. Szkíták a kikötőben

A császári paedagogiumban szigorú program szerint éltem, annak ellenére, hogy Severina és Laelianus is néha segített, hogy különcködő szerepem legyen a folyton bővülő neveldében. Néha sikerült a paidagogosok kezéből kiosonni, vagy Severina „görög nyelvleckéire” vagy Laelianus „kardforgatásaira”, amelyek a legtöbb esetben egészen más fülledezésbe merültek. A legtöbbet kétségtelenül Sabinától tanultam, aki a szenátorral ellentétben, nagyon sok városi pletykát és történetet elmesélt. Mint egy jó görög hetéra, aki állandóan otthonosan mozog a város politikai és kulturális életében, Severina biztosította a napi csámcsogásra való római híranyagot. Róma bűztől áradó kisutcáinak bordélytitkait ugyanúgy ismerte, mint az utazó császár szenátorainak legféltettebb titkait. Volt barátnője a város egyik leglátogatottabb lupanariumában[1], ahová például mostanság Laelianus fia, Marius is szokott járogatni. A nemrég oda vett hispániai lányok mindent elcsevegnek, igy tudtam meg például, hogy szegény Mariusnak nem ment valami fényesen az első alkalom. Állítólag utána lassan belejött, de a hispániai hölgyemények állítólag inkább az apját kívánják. Azt

meg is értem….néha még magáévá tesz, igaz, mostanában ritkán tartózkodik Rómában. Keveset beszél velem, ha megjelenik a paedagogiumban, tudom, hogy mennem kell és fél órán át csak az övé vagyok. Ereje minden cseppjét belém teszi, izomtól duzzadó teste alatt jobban kiizzadok, mintha a paedagogium legjobb paidotribese[2] kínzott volna naphosszat. Néha jól esik, hogy a sok férfias tanár, szobrok erdeje és Laelianus férfias dominanciája után a magam ura lehetek és Severinával néha elszórakozom. Mostanában dicsérget, hogy egyre formásabb idomaim lettek, állítólag olyat utoljára csak a megistenült Augustus idején készült Marcellus szobron látott, ami a nevét viselő színházban állt, majd átkerült a Palatinusi paloták egyik szobájába. Fenekemet gyakran szorítja erősen, miközben a Caelius domb egy-egy eldugott bokrában töltöttük pásztoróránkat.

Lassan 1,5 éve vagyok Rómában és eddig alig merészkedhettem messzebb a Tiberis partjától, a Transtiberis vidékén is csak egyszer voltam, amikor egy nagy szíriai csoport valami furcsa színes forgatagban vonult végig a Janiculum dimbes, dombos utcáin[3].

Május idusán aztán nagy mozgolódás lett a városban. Severinától megtudtam, hogy az útépítésért felelős katonák és mérnökök most nagy számban özönlenek a trákok provinciájába, ahol Hadrianus egy ideig Coela városában tartózkodott. A palatinusi pletykák szerint azóta a császár és hadserege eljutott az egykori görög gyarmat, Bizantium kikötőjéig és egészen a Feketének nevezett tenger mélyébe hatoltak, ahol egy tengeri csatában leverték a szkítákat. Róluk még gyerekkoromban hallottam, hisz rossz hírük és mesés gazdagságuk, aranyuk és díszes ruhájuk, furcsa öltözködésük és harci modoruk legendája eljutott Bithyniába is.

Néhány nappal azután, hogy a tengeri csata győzelmének híre végigjárta Róma utcáit, a város rabszolgakereskedői futkározva rajzottak szét a város piacain[4]. Egyikük, Arisztogeitón, aki egyben a paedagogium egyik tanára volt, megkért néhányunkat, hogy – első alkalommal római rabságom alatt – menjünk vele Ostiába, Róma kikötőjébe.

Mivel lovagolni még nem igazán tudtam ilyen távon, egy kocsiban zötyögtünk végig a Via Ostiense nagy, lapos kövein, amely gyönyörű sírok és a római múlt nagy alakjainak sírjai melett vonultak el. Az utat néha keresztrefeszitettek bűzlő hullái kisérték. Arisztogeitón mesélte, hogy állítólag, ezen az úton ekkor kezdték a föld alatti sírokat ásni, katakombáknak nevezik, vagy minek ezeket[5].

Ostiába alig egy óra alatt odaértünk. Gyönyörű város, pezsgő piaccal, kerekedőkkel, megannyi nyelven ordító furcsa emberekkel és katonákkal volt telve a kikötő, amelyet Hadrianus fogadott apja, Traianus építtetett. Bizonyos részei még mindig épülőfélben voltak, a hajók pedig úgy feszitették árbocaikat, mint a magasodó hegyek. Arisztogeitón aztán elvitt minket a kikötő legnagyobb hajójához. Ez hozta el a feketének nevezett tenger partján, az egykori Bizantium görög város közelében legyőzött szkíta flotta katonáit, akik most túszként, a rabszolgapiacra kerülnek. Nekünk

kellett az iratokat rendeznünk: kezünkbe nyomtak egy viaszos táblácskát és egy stílust és diktálás után kellett vezetünk a neveket, az illető magasságát és testi állapotát. Héliosz már kétszer átvezette szekerét felettünk, és mi még mindig csak a furcsábbnál furcsább neveket írtuk. A többség nevét le se tudtam vésni, így Arisztogeitón rendszerint görög neveket diktált nekem.

Az egyik rabszolgán aztán megakadt a szemem. Arisztogeitón magam elé rángatta és miközben ő méregette, nézegette, én azonnal leragadtam a tekinteténél. Nálamnál valamivel alacsonyabb volt, fekete haját a szél és a tengeri út összezilálta magas homlokán. Fehér bőrén Héliosz csillogtatta nedveit az ostiai forróságban. Kékeszöld szemei mélyen ültek ritka, szelíd tekintetével fáradt arcán. Volt benne valami mélység, mintha a szkiták legendájának hőseit láttam volna, akiktől rettegett a Kelet és mégis, vonzódott hozzájuk az egész napnyugat. Szomorúságot, csalódottságot is láttam rajta, de talán most izgatottan, kérdésekkel telve állt előttünk. Arcát erős, dús, kemény szakáll díszítette. Ez nagyon felizgatott, kissé a tunikám alatt megszorítottam a combjaim, hogy nehogy feltűnjön. Ajkai húsosak, szélesek és érzékien melankolikusak voltak. Orrán egy érdekes kis vágás, mélyedés volt…eszembe jutott Severina egyik buta kis vicce: szerinte az ilyen orrú férfiakat Priapusz megáldotta.

Arisztogeitón még méregette, lediktálta a magasságát, testi állapotát jónak, kiválónak vélte, majd elkiáltotta a nevét: Sáká. A fiú ekkor – először – halkan, de nem félve, megszólalt és javította a görög kiejtését: Saka.  Arisztogeitón elhúzta a száját és máris vette a következő hozományt.

Estig irogattuk a neveket. Több száz újonnan érkezett szkíta rabszolgát vezettünk be….legalábbis mi szkítáknak mondtuk őket, de egyik fekete, másik szőke volt, ruházatuk és nyelvük is különbözött. Rómában róluk is annyit tudhattak, mint az én bithyniai népeimről….

Vacsora után valami nem hagyott nyugodni. Annyira megragadott ennek a mélabús, mély tekintetű fiúnak a személye, hogy kíváncsi voltam, ki is ő. Mikor a szobánkat őrző katona elbóbiskolt, kilógtam és átosontam a nagy barakkba, ahol az újonnan érkezetteket őrizték. Több tucatnyi fiú bedobva egy helyre, többségüknek ágy sem jutott, így a földön aludtak. Arisztogeitón még el is viccelt velük, hogy bezzeg annak idején a spártaiak is a földön aludtak, ezek meg amúgy is csak rabszolgák, két lábon járó szerszámok.

Belopóztam a barakk egyik ablakán. A sötétben sokáig semmit se láttam, aztán ahogy a szemem megszokta a sötétséget, már felismertem az arcvonásokat. Hosszú keresés után megtaláltam Sakát. Ott feküdt három másik fiúval egy ágyon, bár szegénynek alig jutott féllábnyi hely. Ahogy közelebb mentem az ágyhoz, észrevett. Ezek szerint nem aludt valami mélyen. Kissé megrémültem, de ő maga intett, hogy nyugodjak meg. Fejemmel intettem, hogy jöjjön velem. Azonnal jött.

Kimásztunk az ablakon és elfutottunk Ostia kikötőjéig, a tengerpartig. Ő futott volna tovább, de megfogtam. Kissé bizonytalan lett, nem tudta, hogy menekítem-e vagy valami mást akarok tőle. Latinul értett, de nem sokat beszélt, néhány szót azért tudott. Elmondtam neki, hogy nagyon vonzónak tartom. Megsimogatta meztelen felsőtestét. Melle izmos, erős, férfias volt, enyhén szőrös a nyakától az ágyékáig. Kissé meghátrált, de izgatónak találta amit teszek, mert rongyos tunikája alatt azonnal láttam, hogy vesszője meredtté vált. Hosszan nézte az arcom, majd a testem. Talán ott álltunk volna a holdfényes tengerparton órákon át Nüx sötétségében, ha én nem teszem kezeim a farkára és szorítom meg. Furcsán rámnézett és meghátrált. Megkérdeztem, hogy ott Szkitiában nem szokás fiúk között eljátszadozni? Saka azt mondta, hogy ahonnan ő jön, Az Argonauták is megfordultak[6] és a görög városokban látott már enyelgő férfiakat. Izgatta a látvány, de az ő családjában és városában nem volt szokás az ilyesmi. Istenek nem engedték…mondta, miközben kezemben a farka már kőkeménnyé meredt. Éreztem, hogy vastag farka van. Severinának igaza volt. Még mielőtt tovább beszélt volna, elborult az agyam és hevesen nekiestem. Húsos ajkait csókoltam, nagy homlokán elkentem fekete haját és szakállát feltűzdeltem kezeimmel. Ő sokáig csak hagyta, hogy csókoljam, de aztán áthevítette az izgalom tüze és mostmár ő is csókolt. Kezével testemet simogatta, hátamat marta, belemarkolt húsos fenekembe. Rácsapott.

Letéptem szolgatunikáját és a holdfényben ott meredt előttem a farka. Felkunkorodva, szinte szétrobbanva. Letérdeltem elé és hevesen elkezdtem szopni. Nagy, nedves makkját ízlelgettem, nyaltam, kényeztettem, ereit végignyaltam a heréjéig. Másik kezemmel erős lábait, izmos hátsóját markoltam, kapartam.  Ő egy ideig nem merte nézni, mit teszek, de egy idő után már éreztem, hogy fejem fogja, simogatja, majd lassan mozgatja is hajamnál fogva a kőkeménnyé meredt farkán. Egyre gyakrabban markolászta a fenekem, rá-rácsapott kemény kezével, majd egy hirtelen mozdulattal lerángatta rólam a maradék ruhát is és a homokba döntött. Szembe fordult velem, lábaim feldobta és nedves makkjával nekem esett. Belémhatolt. Hatalmas szemei most mintha mosolyogtak volna, néha a holdfényben láttam, hogy bár pupillái aprók, de kék szemei égnek, hevesek. Kemény farkát tövig belém merítette. Hátrafordított, úgy még jobban élvezte. Kezdetben nagyon vontatott, félénk, szinte szüzies mozdulatokkal hatolt belém, mint egykor én Severinába, de mikor hasamra tett és én felemeltem a húsos fenekem, mintha megvadult volna. Szinte vártam, hol van az a szkíta virtus, amiről a legendák szólnak? éreztem, hogy ebben a melankolikus tekintetű férfiban ott lapul egy erő. Mostmár hallatszott, hogy csattogtat az erejével. Az egész üres tengerpart tőlünk volt hangos, talán eljutott a hangunk Alexandriáig is. Akkorát élvezett belém, amilyet Laelianus se tudott.

Hosszú ideig feküdtünk még a homokban, némán, csendesen. Arcára visszaült a melankólia, az a fátyolos, szinte múzsai szomorúság, ami egy szkítában se láttam az ostiai kikötőben.

Megígértem neki, hogy segíteni fogom, hogy legalább a császári paedagogiumba kerüljön….Ekkor láttam először elmosolyodni. Gyönyörű, egészséges fogai voltak, széles, egész arcán végigsimuló mosollyal. Igy búcsúztunk. Ő visszamászott barakkjába, én pedig az enyémbe.

Másnap berángattak minket Rómába.

---

[1] bordélyház.

[2] Paidotribes – a görög atléták és profi sportolók mesterei. Feltételezhetően az ókori Rómában is külön nevelők képezték a profi sportot űző atlétákat és a császári iskola ifjait is.

[3] A Janiculum a Transtiberis városrész szíriaiak és közel-keleti csoportok és kisvallási egyesületek által lakott terület volt.

[4] Kr.u. 124 májusa.

[5] Az első katakombákat Kr.u.II. században épitik. Ekkor még nincs tudomásunk arról, hogy itt keresztények is temetkeztek volna.

[6] Krimi félsziget. Egyike volt a római rabszolgapiac egyik fő utánpótlásának.

Antinous emlékei: III. rész. Pedicabo ego vos et irrumabo

Amióta megesett az első alkalom egy neves római nővel, másra se tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen lehet ezt egy férfival kipróbálni. Azóta néhány alkalommal megismételtem néhány könnyen kapható leánykával a Palatinus narancsfái mögött, igaz, alig volt több néhány percnyi priapusi örömnél.

Mostanában a gymnasiumban[1] szoktam egyre gyakrabban furcsa élményeket tapasztalni. A rómaiak már jó ideje átvették tőlünk, a görögös hagyományt, miszerint a fiatal fiúk testedzése görög építészek gyönyörű szobrai és árkádjai alatt, meztelenül folynak. Ez ugyan rég nem olyan figyelemmel, odaadással és kemény küzdelemmel zajlik, mint ahogy apám mesélte a spártaiakról vagy thébai ifjakról, de legalább a

rómaiak néha elküldik egyre pöffeszkedőbb, kövér fiaikat is, hogy mielőtt Árész – akit itt Marsnak neveznek – katonái lennének, kicsit férfiasabbra faragják önmagukat. Engem Hadrianus személyes parancsára – akit azóta nem láttam, hogy otthonomban ellovagolt mellettem – a Palatinus közelében található, a megistenült Traianus által építtetett gyönyörű közfürdő elit gymnasiumában kellett képezzenek.

A gyakorlatok igen kemények voltak. Meztelenre vetkőzve, finom olajjal bekenve kellett bemelegítő mozgásokat végezni, majd futni, birkózni, súlyt emelni és kardforgatást, ökölvívást és dárdavetést gyakorolni. A fiúk között akadt szenátori rangú is. Őket már gyerekkorúk óta apjuk nyomdokába készítették, hogy ahogy felöltik a toga virilist[2] és először megborotválkoznak, a megfelelő cenzus bizonylata után, beléphessenek a római hadseregbe és diadalmasan lovagolhassanak saját jövőjük építése felé. Többségük beképzelt, arrogáns fiú volt, akik ráadásul még a gyakorlatokat sem tudták kellően elvégezni. Az edzőknek – akik többsége trák vidékekről, furcsa, vörös hajú népségből származó, egykori gladiátor vagy felszabadított rabszolga volt – többen feleseltek és nem akartak engedelmeskedni.  

Én igyekeztem minden gyakorlatot jól elvégezni. Otthon megszoktam a legelőkön a sok mozgást és jól esett az is, hogy a lányok és a nemesasszonyok a Palatinuson állandóan rólam, az arcomról és a fenekemről susogtak.  Néhány kövér szenátorgyerek elég mérges is volt rám és az egyik görög tanítómtól már azt is hallani véltem, hogy cinaedusnak[3], Hadrianus lotyójának becézgetnek a hátam mögött. Bár megtudnám ki mondta ezt! Több márványba öntött Hadrianussal találkoztam itt Rómában, mint ahányszor a húsvér férfit láttam…azt se tudom pontosan mit is akar velem? Ki is ő valójában? Itt Rómában neve ott áll szinte minden nagy épületen én mégsem tudom ki is ő valójában, de máris ellenségeim lettek emiatt.

A fiúk között volt egy nagyon kedves, szorgalmasan dolgozó, de mindig csendes szenátorfi. Kritias, a paidagogósom[4] figyelmeztetett, hogy nehogy megsértsem vagy megbántsam a fiút. Családja ősi istenekig vezeti le származását és nagyapjának a szobra ott áll Traianus császár csodaszép fórumán. Benne valóban látni véltem az összes olyan erényt, amiről nekem itt már hónapok óta papoltak retorika és történelem órán a királyság és a köztársaság korának dicső hadvezéreiről és a római béke megtartóiról. Kedves volt, illedelmes, szorgalmas, de kellően méltóságteljes, akaratos és kitartó. Figyelmes a társaival szemben, de büszke családi származására. Kicsit irigyeltem őt…nem volt ugyan túl szép, se jóképű, de sugárzott valami olyan méltóságot, karizmát, amit a magamfajta szegény család sarja nem igazán tud. Minket sose faragtak márványszoborba, hatalmas vállal, erős állkapoccsal, bölcs szemgolyókkal a fórumokon az örökkévalóságba meredő érett férfiként. Nagyapám, bár többet élt, mint az ő nagyapja, sose tudta, mi történik Rómában. Néha mutogatták neki az éppen aktuális római császárt, de ő megélt ötöt, az se tudta már, ki is öltötte magára legutóbb a bíborpalástot. Szívesen barátkoztam volna Marcussal – így hívták, legalábbis a barátai – de ő rám egy illedelme biccentésnél többet nem szánt.

Az egyik este Kritias nélkül akartam hazamenni, szerettem volna többet látni Rómából. Elbóklásztam a

fórum tövében és néhány apró utcába keveredtem, ahol a sötét estében csak néhány bóklászó fiatal, olcsó kéjhölgy és részeges kereskedő hangja és mécsese jelezte, hogy ez bizony furcsa vidék. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az utca végén, a házakból kikandikáló halovány mécseslángokat egy alak árnyéka takarja el. Az árnyék közeledni látszott, de a lépéseit mintha szándékosan halkabbra fogta volna ahogy hátranéztem. Követett. Egyre gyorsabban igyekeztem, hogy kiérjek az utcából, de ekkor hallottam, hogy már a hátam mögött van. Futásnak eredtem, de pillanat alatt elkapott, hevesen magához rántott. Arcát egy gall csuhával fedte el, de azonnal felismertem: egyike volt az edzőimnek. Egy trák volt, aki évek óta szabad polgárként és veterán katonaként edzette Róma elit ifjait. Rángatóztam, pofozgattam és már ordítottam volna, hogy engedjen el, de nem bírtam. Karja, mint az acél, olyan kemény volt. Minden porcikájában sima, kemény izom mozgott. A számat szorosan befogta és egy sikátor legelső házának falához lökve, lerántotta a ruhám és elkezdett fütyörészni egy dalt és egy verset. Ráismertem a szövegre, néhány napja ezen a versen nevetgéltünk Severinával. Catullus írta és arról szól, hogy a költő mennyire mérges lett vetélytársaira, akit őt „lotyónak” és selyemfiúnak nevezték[5]. Erre ő pedig versben azt ordította vetélytársaira, hogy „megduglak benneteket és szopásra veszlek”. Ezt mondta most a trák és már éreztem, hogy egy meredt, kőkemény falloszt vereget a fenekemhez. Azonnal elöntött a hév mindenhol. Fura érzés, hogy bár ellenkeznem kellett volna, de szinte vártam, hogy ez a vad, kőkemény csődör belémhatoljon. Továbbra se engedte el a szám, és a másik kezével a két kezem hátrakulcsolva szorított miközben felkunkorodott farkával készült belém hatolni. Ekkor katonák hangja hallatszott közeledni. A trák megrémült és azonnal fellökött, majd futásnak eredt. A katonák hamar ideértek. Egy rangos tiszt is velük volt. Elmondta, hogy mázlim volt, mert ők történetesen egy utcai rabló után rohantak aki ebben az utcában rejtőzködik. A tiszt elmondta, hogy ő Laelianus szenátor beosztottja és ha akarom, ma este ott alhatok. Laelianus, Marcus apja volt! Megmenekültem…

A tiszt elvitt a szenátor villájába. Olyan pompát jóformán még a császárok palotájában sem láttam. Ugyanaz a finom márvány mindenhol, szobrok, nimfák, istenek és vidám szatírok, Priapusz szobrok a kertben és a hatalmas udvaron. Ezernyi lámpás és fáklya világította be a teret és a szobákban csendes, kellemes fény cikázott a buja vagy éppen álmos istenségek vörösben izzó freskóin. Marcus szinte rohant hozzám, mikor megtudta, hogy mi történt. Soha addig nem beszéltünk, de most azonnal baráti öleléssel köszöntött, új ruhát hozott és utasította a szolgákat, hogy mossanak meg. A fürdő után bekísért a hatalmas étkező-szobába, ahol a teljes szenátori család várt. Ott volt az anyja, akinek családja több Vesta szüzet adott Rómának és ott volt az apja is…a neves hadvezér is. Idősebbnek gondoltam, bár a fia egy évvel fiatalabb nálam. Laelianus harmincas évei derekán járhatott, de nem mutatta korát. Magas, nagyon délceg, szép férfi volt. Erős álkapcsa, hatalmas, nyugodt, barna szemei és óriási szempillái, erős szemöldöke volt. Gyönyörűen vágott szakálla a kor divatjához hűen a császár arcát utánozta, bár Laelianus kissé vöröses és kevésbé göndör volt, mint Hadrianus. Igazi italiai szenátor volt.

Késő éjszakáig velük vacsoráztam, borozgattunk. A szenátor megígérte, hogy a trákot azonnal elkapják, megkorbácsolják és elbocsátják Rómából. Az este folyamán – főleg ahogy a hárfás húrjai egyre homályosabban látszottak a sok bortól – figyelmes lettem arra, hogy a szenátor egyre többet szemez velem. Néha elmosolyodta magát, bár arca marcona, igazi katonás volt. Furcsa képzelgéseim lettek. Kicsit még mindig kéjes érzések keringtek bennem a trákkal történt furcsa élmény miatt. Marcus búcsút intett, elment lefeküdni. Az anyja és kísérete is így tett, de meghívott, hogy máskor is tartsak velük, ha kedvem tartja. Marcustól csupa jót hallott felőlem….meglepetten hallottam, hogy ez a fiú, aki sose beszél velem, mégis figyel rám és tisztel.

Én is búcsúztam volna, hogy a nekem kikészített szobámba elvonuljak, amikor a szenátor kitessékelte a két katonát és a szolgákat a szobából és maradásra kért. Azt mondta, hogy feltétlenül meg kell néznie valamit velem. Amikor mind eltűntek, Laelianus magához rántott és hevesen csókolni kezdett. Minden porcikám beleremegett és azonnal éreztem, hogy miden  vércseppem leszivárog a farkamba. Meztelenre vetkőztetett, majd ő is lerántotta a bíborszegélyes tógát. Ott állt előttem egy katona, aki végigjárta fiatal fiúként Traianus több hadjáratát is és izmos, acélos testén viselte a dákok nyilainak a hegeit is. Mellizma olyan szép és erős volt, hogy tépni kezdtem, karmolni az erős, feszes bőrt és a finom, bársonyos szőrt rajta. Arcom minden részét végigcsókolta, majd a kezével a fenekemet fogdosta, karmolta és szinte letépte volna.

-   Vénuszra és Marsa, igazak a legendák! Szebb vagy, mint Ganümédész lehetett! mormogta, majd térdre kényszeritett. Ekkor láttam, hogy már feszesen áll a farka. Kemény, acélos farok volt. Nem túl nagy, de vastag. Álmaimban már vágytam erre, hogy kipróbáljam, bár nem tudtam, mi vár rám. Megkóstoltam. Nyaldostam a neves, felhevült makját, majd eygre hevesebben és mélyebben vettem a számba. Végignyaltam a fejét, majd egyre mélyebben engedtem a torkomba. Megfogta a hajam, beletúrt a fürtjeimbe és arcomat simogatva, cirógatva mozgatta fejem a farkán. Hosszú perceken keresztül, az étkező minden oldalán élveztette velem a priapuszi fegyvert. Ezután hátrafordított és végigcsókolva a hátam, a fenekem kényesztette hosszan. Semmihez se fogható rángató érzés volt, ahogy a vastag, erős szakáll izgatja legérzékenyebb testrészem. De ami ezután jött…azt csak Catullus szavával irható le…pedicabo, pedicabo, pedicabo….Szinte felnyársalt. Először nagyon fájt, de élveztem. Lassú és óvatos volt, de miután érezte, hogy már kényelmesen magamba fogadtam, heves és erős mozdulatokkal döngetett. Néhány pillanatra megfordult ugyan a fejemben, hogy ezt talán Hadrianus császárral kellett volna kivárnom, hisz mégis…talán ezért hoztak Rómába…de a heves férfi azonnal elvette a józan eszem.

Miután kilövellt, mint a Pompeit betemető Vezúv, hosszú perceken keresztül szuszogtunk egymáson. Megesketett, hogy erről senkinek, de senkinek nem szólhatok, mert csorba esik az ő becsületén és a császárt is megsérti ezáltal. Rámkötötte, hogy tanuljak tovább szorgalmasan, járjak a gymnasiumba és ő mindenben támogat….

-          Mindenben? – kérdeztem, a még lüktető, kihasznált farkára nézve és mosolyogva.

-          Mindenben. De csak amíg kész leszel a császárral hálni – mondta a szenátor, majd a tógával végigtörölve testem, elkísért a szobámba…

---

[1] Görög sport és pihenésre szolgáló aréna. Rendszerint zárt és nyílt térrel egyaránt rendelkezett. Fő célja a görög és római ifjak testi és szellemi épülésének szolgálata volt.

[2] A toga virilis felöltése a római polgárok férfivá válásának hivatalos aktusa volt. Ez egy vallásos rítussal egybekötött ünnepség keretében zajlott, amelynek következményeként hivatalos állampolgárokká és felnőtt férfiakká lettek.

[3] A cinaedus szót a férfiatlanság, efemináltság és „heréltség” szinonimájaként használták a rómaiak. Rendszerint a passziv szerepet gyakorló fiúkat nevezték így, amely a római morál szerint megalázó és elfogadhatatlan volt egy férfi számára.

[4] Görög tanító, rendszerint rabszolga, aki a görög és római ifjakat és szabad polgárok gyerekeit kísérte és tanította. Ebből a szóból származik a pedagógia szavunk. 

[5] Catullus 16.

Antinous emlékei: II. rész. Róma tanitói

Arra ébredtem, hogy egy légy zaklatja az orrom. Hirtelen felugrottam, mert éreztem, hogy sem az ágy, sem a párna de még a levegő sem ismerős. Selyemágyban voltam, a hatalmas ablakokból óriási oszlopok emelkedtek és soha nem hallott nyüzsgés szivárgott a szobába. Rémülten jöttem rá, hogy néhány órája elájultam, azt se tudtam hol vagyok. Utolsó emlékem az volt, hogy a katona, aki elrabolt, egy hajóra vitt és napokon át hánykolódtunk a tengeren. Mindennel elláttak, étel, ital a legnemesebb bort is felkínálták. Soha nem utaztam még hajón, tengeren is csak csónakban még nagyapámmal, akinek sok halász barátja volt. Összehánytam a díszesen kibélelt ágyam is, a katona - aki egyébként a nevét sem árulta el - nagy botránkozva és általam még nem hallott nyelven, gondolom szitkozódott. A harmadik napon elájultam. Csak annyit tudtam, hogy nem kell félnem, bántódásom nem lesz. "Örvendezz ifjú, őfelsége Publius Aelius Hadrianus caesar imperator parancsára kiváló nevelésben lesz részed. Őfelsége később találkozni kíván veled". Ezekkel a szavakkal hurcolt el a katona a hajóra. A császárnak persze nyoma sem volt én nem láttam őt, bár volt a hajón néhány marcona, szép katona akik nagyon hasonlítottak az érmékről, szobrokról ismert férfira. 

A szobám elég tágas volt, az ágy mellett kicsi háromlábú asztal, gyönyörűen faragott lábakon, párducokkal díszített tállal rajta, amelyben mindenféle gyümölcs kívántatta magát. A falon gyönyörű freskó, színes alakokkal, Paris és Helena történetével, a vészt hozó almával, a másik oldalon pedig részeg táncot járó, izmos testű, egymással enyelgő szatírok és menádok. Selyem, párnák, szélfútta színes kelmék mindenhol. Ilyen gazdagságot még soha nem láttam, csak az öregek meséiben, az istenek legendáiból ismertem. Hamar ráébredtem, hogy engem Rómába hurcoltak. Az ablakon kinézve előttem láttam a sokat rebesgetett hatalmas amfiteátrumot amit a Flaviusok emeltek. Óriási volt. Mint egy hegy, úgy magasodott minden épület felé. Soha még ilyet nem láttam...minden képzeltet felülmúlt a mérete. A nap bevilágította épp és a fehér szobrok szinte csillogtak rajta. Az épület amelyben voltam egy dombon lehetett, mert nagyon magasan éreztem magam, körös körül hatalmas épületek, oszlopok és megszámlálhatatlan szobor a legnemesebb márványból. Több

szobrot láttam mint mozgó embert lent. A kertben, amelyhez foghatót felénk csak a nagy városokban, szenátorok házában lehet látni, biborszegélyes, fehér tógás emberek és azok körül sűrgő, forgó görögök, szolgák és katonák voltak. Többségük latinul beszélt, de azért néha görögül is lehetett hallani néhány szót. Latinul tanitottak engem de nagyon nehezen beszéltem. Kicsit nehéz volt a végződéseket és az igéket megtanulni, sose értettem ezeket. Nagyon szép város....gondoltam. Féltem is, a kétségbeesésnek viszont ez már olyan szintje volt, hogy ezt a sok újdonságot látva fel se tudtam fogni, mit érzek. Félek -e, rettegek -e, sirjak -e? 

Időm se volt. A szobába belépett egy görög. Látszott az arcán, hogy nem római, nagy szakálla, vastag szemöldöke, nagyon barna bőre volt és elég olcsó tunikát viselt. Apámtól valamivel idősebb lehetett. Kedvesen mosolygott, majd elmondta, hogy nem kell féljek, itt kiskirályként fognak nevelni. Mindenre megtanítanak, amit egy úrifiú megérdemel. Elmosolyodtam, de hát én nem is vagyok úrfi....Rögtön hozzátette, hogy itt megtanulok majd latinul, továbbá bevezetést kapok a rómaiak dicső tetteibe, zeneoktatás, sport, görög filozófia és bejárhatom Róma minden szegletét. Semmiben sem lesz hiányom, ruhát és ételt, mindent biztosítanak.Vele fogom tanulni a rómaiak dicső tetteit, a latint és a görög filozófiát, egy római katonától pedig a gimnasztikát, sportot. Egy jómódú hetéra pedig zenét, költészetet és a város pletykáit, fontosabb urainak életét fogja betanítani.

Meglepett ez a nagy kedvesség...miért mindez? Philoktétész, ahogy a görögöt hivták, elmosolyodott. 

- Mert Vénusz széparcúnak, széptestűnek teremtett. A caesar pedig az ilyen fiúkat kedveli különösen. Téged már kinézett amikor legeltetted apád nyáját néhány hete. Néhány katonájával a mezőtökön vonult át, hogy megismerje Bythinia tájait. Ekkor látott meg téged és állitólag nagyon lelkeslett hirtelen. Akkor parancsolta meg a katonáinak, hogy hozzanak Rómába. Itt a Pedagogiumban fogsz tanulni a császár visszatértéig" - mondta, miközben máris odarendelte a két szolgálólányt, akik egy vizes tálat, száraz vásznat, illatos rózsavizet tettek elém.

- Fürödj meg, lent várlak! - mondta, majd eltűnt. 

Kicsit lenyugodtam. Megmosdottam, majd felvettem a már előkészített ruhát. Egyszerű vászon tunika volt, de friss, új kelméből.

Odakint meleg volt, a megsitenült Augustus havának idusa épp csak néhány napja lehetett. Még a nap nem is delelt, de már alig lehetett a hőséget bírni. Philoktétész elmondta, hogy ő már tiz nyarat lehúzott itt, de sose

tudta megszokni ezt a hőséget. A hatalmas márványépületek, a kövekből kirakott, széles utak, a rengeteg ember aki a piacokat, sikátorokat, fórumokat és tereket megtölti elveszi a levegőt. Mintha itt a négy szél se járna már - panaszkodott. Végigsétáltunk a Palatinusnak nevezett domb minden épületén. Soha ilyen méretű palotát még nem láttam - Bythiniában a nagy, régi királyok lakásait, Trója és Pergamon palotáiról sok mesét hallottam, de hát hol van ez a mesékből ismert szobákhoz és domusokhoz? 

A Pedagogium, ahol elkövetkező napjaim, hónapjaim....ki tudja, lehet éveim fogok tölteni egy nagy park közepén van. Elég közel ahhoz a helyhez, ahol állitólag maga a megistenült Augustus született. Őt mifelénk nagyon szeretik, azt mondják, hogy első szobrait is a mi vidékünkön állitották. Apám ugyan sok jót nem mondott róla....de nekem tetszettek a szobrai. Jóképűnek tűnt. Amikor az első ömlésem volt....néhány férfi arcképe villant be. Ő volt az egyik...erősnek képzeltem és szörnyű kiváncsiság fogott el, mit rejthet a gyönyörű vért, a Medusa fej alatti test, a szépen fésült haj, amikor izzad az ágyban. Mno....de hát ő egy istenség! Nem szabadna ilyesmit gondolnom róla.....nem is értem mi a fene ütött belém, mintha Priapus megbabonázna mostanság. Lehet valaki bedobott egy átoktáblát egy mély, fekete gödörbe, hogy ilyen botrányos gondolataim legyenek istenekről, császárokról?

A görög sokat mesélt minden épületről, a néha mellettünk elvonuló diszes szenátorokról, a császárok nagy tetteiről. A citrom és narancsfák között sétálva néhány óra alatt több mindent tanultam, mint 14 nyaram alatt összesen. 

Bemutatott a Pedagogium többi fiataljának is. Voltak görögök, latinok, helyi szolgák, de akadtak furcsa fiúk is: volt egy thrák is, egy furcsa dák is, akinek apját még a nagy Traianus húrcolta Rómába. Most se beszéli még a latint valami jól. Elbeszélgettünk...volt aki már három éve itt tanul. Meséltek az ételehordókról, a nőkről, a finom éjszakák fülledt pillanatairól...eddig nekem igy még nem meséltek Vénusz mesterségéről. Érezhetően minden felgyorsult körülöttem, időm sem volt követni az eseményeket. Hirtelen történt minden.

Rómában a napok általánban ugyanúgy teltek, igaz, minden napra jutott új dolog is. Szabad csak este és néhány nap voltunk, amikor a tanitók, katonák nem kinoztak minket. A sok sporttól este viszont annyira fájt mindenem, hogy rövid sétákon kivül nem sok kedvem volt a hatalmas városban kótyavetyélni a fiúkkal. Ők amúgy is néhány évvel idősebbek voltak tőlem és Tevere parti bordélyházak notórius látogatói.

Szivesebben maradtam Severinával. Ő egy frigiai fiatal nő volt, de már évek óta Rómában él. Rabszolgaként került ide, fiatal lányként gyönyörű testi adottságaiért egy szenátorhoz került, aki művelt hetérát - "luxus" prostituáltat - nevelt belőle. A Palatinuson ő volt a szenátorok kegyeltje de az ifjú szenátorfiúkat is ő vezette be Vénusz mesterségébe amikor felöltötték a toga virilist. Minden fiatal, frissen érkezett leány kellő neveléséért, tisztában tartásáért ő felelt.Alig látott ő maga is húsz - huszonöt nyarat, de már ő neveli a fiatal lányokat. Szerettem vele beszélgetni, mert az ének és rajzórák után nemcsak az illő, nagy és nemes uriemberek életét és fukcióit mutatta be, de a város és főleg a Palatinus legutolsó pletykáit is. Tudni lehetett, hogy a praetoriánus gárda vezetője épp melyik sarokban teszi magáévá a legújabb fiatal fiút, akit behoztak. Állitólag ezt titokban művelte, a katonák előtt nem mondta el. Ugyan ő volt az aktiv (állitólag...) de valahogy a gárda előtt ezt nem volt illő elmondani. Leginkább az egzotikus, ritka fiúkat szerette. Múlt héten jött egy új, britanniai fiú, valami furcsa törzsből került ide, katonák gyűjtötték össze egy kereskedőuton, mert lopott és szemtelenül viselkedett. Nagyon szép szeme, vörös haja van és a feneke....jaj, bár nekem lenne olyan kerek és formás. Most biztos a praetoriánusok főnöke tömködheti nagy élvezettel valahol a Palatinus egyik eldugott

szobájában.

 Szenátorok körében persze az ilyesmi mindennapos lehetett, a Pedagogium több fiúja - igy jómagam is - csakis ezért vagyunk itt, hogy jól nevelt, művelt fiúkurvák legyünk.

Severina az egyik kora őszi este, miután befejeztük az aznapi lira-játékot, elkezdett kérdezősködni rólam. Voltam -e már lányokkal ágyban, tetszenek -e a lányok, tudom -e milyen az illata Vénusz dombjának? 

Nem igazán...rebegtem. Érdekel -e az ilyesmi? - kérdezte pajzán mosollyal, majd elkezdett körbejárni, emelgette a tunikám, végigsimitotta a kezét a vállamon, a karomon. 

- nem tudom....- mondtam. 

- Téged az istenek is eromenosnak teremtettek..." - mondta lehangolt hangon. 

-Túl szép, finom fiú vagy, hogy egy nőt kielégits - nevetgélt tovább. Nagyon felháborodtam. Hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy Bythiniában sok lány utánnam fordult és már rég rólam beszéltek, mikor még az első pihe sem jelent meg az államon. 

Severina aztán még jobban megnézett. - Vetkőzz le! - mondta. Nagyon megrémültem, elszégyeltem magam.

-Vetkőzz! - mondta határozottan. Levettem a tunikám és az alsógatyát is. Meztelenül álltam. A szobájában csak néhány gyertya égett, kintről kora őszi kellemes szél kacsingatott, most csak annak a hangja szólt, én már szuszogni sem tudtam. Minden oldalról megnézett, megtapogatta a fenekem, rám is paskolt, megmarkolta. Ánuszomba nyomta óvatosan az egyik ujját. Megtapogatta a mellkasom, elegánsan végigsimogatta a nyakam, arcom, fülem. Ekkor éreztem, hogy a farkam kezd ismét meredni, keményedni. Néhány pillatnat után úgy állt, mint Priapus szobrain, vagy az utcaszéli graffitiken. Azonnal odatettem a kezem, elpirultam.

- Ne tedd! Gyönyörű szerszámod van. Ritka példány...nem túl nagy, de nem is kicsi, szép, arányos fejjel. Ezért fél Róma odalesz majd, a vén szenátorok tolongani fognak érted. A mellkasod kivételesen szép, sok gyakorlás még, de ez lesz az egyik erényed. A fenekeden dolgozz még, de már igy is jó. Az arcod gyönyörű, de hát ezt tudjuk...amióta idejöttél, rólad beszél a Palatinus. Severina kéjes állapotban elemzett....majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a péniszem. Megmarkolta, szoritotta ahogy csak birta. Elhúzódtam, tiltakoztam, el akartam szabadulni de nem engedte.Fel, alá húzta a makkomon a bőrt és még jobban szoritotta, fel, le.Még erősebben állt, éreztem hogy lüktet mindnem, a vér elönti a fejem. Kipirultam és felhevültem, mintha Vulcanus csarnokában lennék. Severina a másik kezéven a szoknyája alatt nyúlkált. Kivette a kezét és az egyik úját lassan, kéjesen, teljesen elvarázsolt állapotban végignyalta.

- Mutasd meg akkor, hogy nem csak eromenosnak való vagy! - szinte rámvetődött. Félretette szoknyáját, leboritott a földre és rámült. Fel e fogtam, mi történik. Éreztem, hogy a farkam belehatol, belecsúszik egy nedves, forró valamibe. Szoritott, nagyon furcsa érzés volt. Severina hevesen nyögött, majd egyre gyorsabban mozgott, ugrált rajtam. Mint egy lovas a lovon. Olyan hevesen is már, hogy hallani lehetett, hogy csapkodja fenekét a combomhoz. Alig tudtam felorditani, hogy érzem, jönni fog a fehér nedű....

Severina elmosolyogta magát, kirántott magából és bekapta a farkam. Azonnal kifakadtam. Ilyen hatalmasat még nem spricceltem soha. A hetéra mind az utolsó cseppig lenyelte, igaz a hajára is jutott bőven. Felállt, eligazitotta magát...

- Belőled nagy csődör lesz. Tökéletes szerető. Dugni is fognak, mert szolga és fiatal vagy, a császár magáévá fog tenni....de ilyen farkat ő sem fog kihagyni. Alig várom, hogy halljam a pletykákat Rómában! - nevetgélt és elkezdte dúdolni azt a szapphói sort, amit tegnap tanultunk.

Kábultan, szinte magatehetetlenül tértem a szobámba. Fel se fogtam mi történt velem. Túl voltam életem első szeretkezésén? Ennyi lett volna? Igy működik ez?

Aznap éjszaka még kivertem a farkam két alkalommal, mielőtt Luna fényét elhomályositották a Palatinus felett felgyülemlett felhők.....

Not my type avagy a felületesség kémiája

Az már egyértelmű számomra, hogy a „meleg Róma” és az olasz pasik nem fognak valami pozitív képként az emlékeimben maradni (1 – 2 kivétellel talán). Bár kétségtelen, hogy nem sok nagyvárosban éltem huzamosabb ideig, az bizonyos, hogy ennyi elutasítással és rideg ignoranciával sem Berlinben, sem Londonban sem Budapesten nem találkoztam mint a talján fővárosban. Nézzük, mi lehet ennek az oka.

Először is, azt fontos megjegyeznem, hogy kevés olyan helyen jártam, ahol közvetlen, azonnali, „élő” kapcsolatba kerülhetek melegekkel (diszkók, szaunák, bulik, pubok). Néhányszor elsétáltam a „gay street” néhány bárja előtt péntek – szombat esténként, de még nem jötte rá, hogy az ácsorgás és nézelődésen túl, hogy a fenébe ismerkednek ott az emberek, különösen, ha mindenki párban van már ott. Bulikba nem nagyon járok, leginkább anyagi megfontolásokból...lehet ezen változtatni fogok. Azon kevés alkalmakkor, amikor elmentem egy buliba vagy ezen az utcán végigsétáltam, akadt a sok üres és negatív tekinteten kívül néhány pozitív visszajelzés is: nem sok, de legalább több, mint a semmi. A többség persze ha szemezgettem vele, rámosolyogtam, kacsintottam egyet, mint egy díva, elfordult, felhúzta az orrát, néha még otromba mutrát is melléfigurázott. Pozitív arcra egy negatívot festett – teljesen rossz pszichológia.

A drága bulik ritka frekventálásának az a következménye, hogy az emberfia az internetes ismerkedésre kényszerül. Ezt a tényt ha hozzátesszük az olaszok azon ominózus

tulajdonságához, miszerint képtelenek az előre megtervezett, netalán 2-3 nappal a kívánt találkozó előtt leszögezett időpontot betartani (lemondják, késnek, elfelejtik, vagy füllentenek, áltatnak és elérhetetlenné válnak), oda jutunk, hogy az interneten csak a „találkozzunk most” elv működik. Ez pedig legfőképp esténként jöhetne össze, munkaidő után...pontosan akkor, amikor nekem nincs internetem.

Igen ám, de ott azonban olyan fokú ignorancia uralkodik, amihez foghatót sehol sem tapasztaltam. Való igaz, hogy a döntő többségében képpel rendelkező profilok nagy része atlétikus adoniszokat vagy a „slim”, „twink” típusokat (persze olasz szőrzettel megspékelve) sejtetnek, persze akad más típus is (elég sok bear, szőrös baddass típus). Nagy részük nem ismer más nyelvet anyanyelvén kívül, így a kommunikáció eleve kizárt egy külföldivel (akikről nagyon szokszor eleve negativ képpel gondolkodnak a sok bevándorló miatt). Aki mégis tudogat angolul, annak a fele eleve nem válaszol a levélre, hisz „ők olyan tökéletesen szép olaszok”. Aki mégis válaszol, az első képcsere után odalöki: „not my type”.

Kérdés: két, három képből valóban lehet ezt tudni?

 Nekem ez soha nem jött össze. Kevés olyan pasival voltam, akit ha kép alapján ítéltem volna meg, azt mondhattam volna, hogy „hűha, ez igen”. Mégis, mikor találkoztunk, sétáltunk, megismertem és aztán lefeküdtünk, nagyon jó volt. A szerelmeim sem mutattak valami gyönyörűségesen a képeken (kettő kivételével), mégis beléjük estem. Az utolsó és egyben legnagyobb szerelmem semmilyen különleges vonással nem rendelkezett első ránézésre. De, ha sokat nézted, vele voltál akkor észrevehetted, hogy a távolról csak átlagos arcon milyen kellemes ajak, szemöldök, kecses fül pihen. Számomra tehát egy kép – mutasson tökéletes hasizmokat vagy átlagos, különleges szépséget mellőző férfit – még nem jelent biztos választ. Nagyon végletes, vagy kategorikus kell legyen valaki (túlságosan idős, slim, túl sovány, feminin, vagy obez) hogy tudjam, sajnos nem menne a dolog (választ viszont mindig írok, lehetőleg a személy megsértése nélkül, csökkentve az elutasítás mértékét.

Ezt kevesen követik sajnos. Egy kép és máris tudják, hogy „not my type”. Biztos vagyok benne, ha esélyt adnának egy találkozónak, vagy netalán lenne türelmük eljutni az ágyjelenetig, egészen mást gondolnának rólam....de a türelem nem menő a smartphoneok nagyvárosi világában. Azonnal, most, rögtön adoniszt – ez a nagyvárosi meleg élet vezérelve. Emberi kapcsolat, barátság, egymás felfedezése, játék, kaland....minek az.

A „not my type” válaszok egy ideig szörnyen idegesítettek. Bántónak, önértékelés – rombolónak találtam. Mindig feltépi a kövér – korszakom okozta sebet. Mostanság csak a másik ember felületességének, butaságának a jeleként értelmezem és talán nem is baj, hogy az ilyen szörnyen felületes és egysíkú pasasokat a sors így kiszűri. Majd ha kidomborítom a hasizmaim és a budiban egy smartphoneal lefényképezem azokat, legalább örömmel visszautasíthatom őket.

A közeljövőben...

A radar

A meleg sztereotípiák egyik legismertebbike a „gaydar”, azaz a radar, miszerint minden meleg képes az utcán vagy bárhol megérezni, felismerni egy másik meleg fiú jelenlétét. Most egy olyan, tegnap történt élményről számolok be, amely velem először történt meg és egyértelműen bizonyította, hogy nekem is van radarom.

Elég sok meleggel találkoztam már és tudom, hogy úgy, ahogy a hetetó világban, a

melegeknél is van macsó, extrém férfias, rejtőzködő, konzervatív, link, hipster, punk, rocker és díva is. Van akiről már kilométeres távolságból fel lehet ismerni, hogy meleg: a járása, kézlejtése, a kezében tartott féltonnás ridikül és netalán az extravagáns öltözködése is segít ebben. Ez már nem is metakommunikáció, az illető - feltételezem - tudja azt, hogy ezzel egyértelmű üzenetet ad a külvilágnak saját magáról is. Ellenben nagyon sok meleg – a többség talán – elsőre nem árulkodik önmagáról. Teljesen szokványos, „heteró” öltözködése, mozgása, megjelenése van. Heteró barátai az ő esetükben gyakran mondják, hogy „ha nem tudnám, hogy....”.

Rómában rengeteg meleg van. Naponta látok néhányat, többeket kézenfogva, csókolózva, ölelkezve nemcsak a gaybarát helyeken, de teljesen szokványos utcácskákban, tereken is. Van akiről könnyű, másokról nehéz felismerni, hogy meleg. Ilyenkor lép „akcióba” a radar. Ez a fura teremtés egyféle hatodik érzékkel megáldva a szemkontaktussal operál. Úgy működik, hogy ha sétálás, metrózás, buszozás vagy akár munkába sietés közben megpillantunk egy olyan pasit, akinek az egyszerű és spontán látványa kémiai reakciót vált ki (ezt hívják „vonzásnak”) akkor a radar a tekintetünket mélyen a másik szemébe helyezi. Ezek az egymásra nézések egészen más reakciót váltanak ki egy heteró fiúból és egy melegből. Itt szoktam leginkább érzékelni azt, hogy nem igaz bizonyos meleg pasik véleménye, miszerint minden heteróban van egy kis meleg: nem, nincs mindenkiben. Van, akinek a tekintetében egyértelműen látszik, hogy „gyanútlan és semleges”. Érzed, ahogy visszanéz, hogy az egyszerű emberi kontaktuson kívül nincs más üzenet a szemében. Ellenben egy meleg ha visszanéz, ott érzed, hogy jeleket ad, kérdez vagy elutasít. Ha bejössz neki, akkor hosszabban néz, mélyebben, akár el is mosolyogja magát, sőt, visszafordul utánad. Ha nem jössz be neki – vagy túlságosan „díva”, netalán pasija van – akkor hamar vége szakad a szemezésnek. Volt már néhány ilyen élményem Kolozsváron is, Londonban is. Ott például az egyik legnevesebb egyetem folyosóján egy elképesztően macsó adoniszra néztem rá igen rámenősen. Ő elmosolyogta magát, majd egymás után fordultunk szinte ugyanabban a pillanatban. Háromszor. Nagy hiba volt nem utánamenni akkor.

Most, Rómában a legfáradtabb, pénteki hazamenetel közben az utcán egyszer csak feltűnt egy aranyos, hozzám hasonló felépítésű pasi. Két pillanatig tartott a „radaros” szemezés, majd elég egyértelműen jelzett a szemöldökével (amit én sose tudok külön mozgatni) és el is mosolyogta magát. Mno, ekkor állt meg bennem az ütőér. Jó pasi, szép mosoly...hűha.

Utánanéztem és ismét egymásra mosolyogtunk. Ezúttal nem követtem el a londoni hibát és néhány másodperc hezitálás után, megfordultam és a pasi után mentem. Ő egy buszmegállóban állt akkor. Még egy kis ideig eljátszottuk ott is ezt a játékot – csak hogy elég egyértelmű legyen az én gyenge radaromnak is, hogy mi a helyzet – aztán szóba elegyedtünk. A butácska „ismerlek valahonnan?” kérdésből hamar rátértünk, hogy meleg vagy –e, van – e barátod és hány éves vagy. Kiderült, hogy ő 27, meleg – nahát – és bizony, van barátja. Hát így jártam. Azt mondta, hogy azért szemezgetett, mert látott egy jó pasit (engem?) és muszáj volt kifejezze az örömét. Majd elolvadtam.

Ez volt az első ilyen találkozásom, ahol a radar hozott össze egy pasival – még ha nem is életem szerelmét ismertem most meg. Mindig így képzeltem, hogy a társam megismerem: spontánul, vagy egy eseményen, vagy könyvtárban vagy az utcán. Egészen más lenne, mint a társkeresők sötétkék oldalán, ahol a válaszadók 98% nem a jó pasit, hanem a „not my type”-ot látja.

A sors paródiája, hogy ugyancsak a tegnap este, amikor egy barátommal sétáltam a Largo Argentina ódon oszlopai előtt, egy gyönyörű, világosbarna szakállú pasas mélyen a szemembe nézett és visszafordultunk egymás után. Ha egyedül vagyok, lehet utánnafutok...

Legközelebb így lesz.