Hol vagytok, értelmiségiek?

Mivel értelmiségi pályára készülök, vagy mondhatni annak az utját kezdtem el koptatni számos identitásom közül a melegség mellett az értelmiségi, kultúrbarbár szerepkört is magamra vállalom. Ez utóbbit sokkal nyiltabban, határozottabban hisz ez  - még – nem elitélendő a társadalom szélesebb körében, igaz manapság már furcsa és „elszállt” embernek nevezik azt, aki esetleg olvasásra, irásra vagy netalán „népoktatásra” adja a fejét. Bár a szexuális identitást én is magánügynek fogom fel és nem érzem feltétlenül fontosnak kiteregetni a legapróbb részleteket a világ számára, sorstársaink segitése és a társadalmi béklyók lerázása érdekében mégis fontos lenne, ha bizonyos mértékben kilépnénk elefántcsonttornyunkból és szólnánk szexualitásunkról a nagyközönségnek is – mindezt persze az adott társadalomhoz illő és általa emészthető nyelven és formában.

Nádasdy Ádám

A melegség, másság vagy leginkább a már emlitett „normalitás” fogalmának terjesztésére szükség lenne publikus, másságukat nyiltan vállaló és erről szabadon beszélő értelmiségiekre is. Olyan emberekre, akiket az olvasó, szinházba járó, művészet, tudomány vag akár a poitika iránt érdeklődő közönség már elismert és ismert személyiségként őriz a tudatában. Olyan emberekre, akiknek „comming outja” nem életük teljesitményeként fog érvényesülni, hanem egyszerűen egy plusz lesz ahhoz amit már amúgy is adtak a társadalomért. Ráadásul, ha stabil munkahelyük, megbecsülésük és ismertségük van ezzek a tettükkel már nem is veszélyeztetik munkájukat, karrierjüket – mondhatni, nincs is mit veszteniük, ellenben sokak szemében másképp láttatnák a melegeket és sokakat segitenének ezzel az elfogadásban is.

Külföldi országok (Anglia, Németország de még a konzervativ Egyesült Államok is) nyüzsögnek a publikus meleg értelmiségiektől: irók, költők, szinházigazgatók, művészek, publicisták, miniszterek, képviselők de miniszterelnökök is akadnak ilyen szerepben. Magyarországon a meleg személyiségeket számba vevő szubjektiv listán több mintegy száz ember neve szerepel, ezeknek fele ma is élő személyiség. A másságuat még nem vállaló vagy csak diszkréten őrző régi nagy nevek mellett (Pilinszky János, Ferencsik János,

Mensáros László, Gobbi Hilda) ma már olyan nyiltan meleg, vezető értelmiségieket is találunk akik nagy megbecsülésnek örvendenek az országban, gyarapitják a magyar és az egyetemes kultúrát ám értelmiségi szerepük mellett nyiltan vállalt másságukkal segitik talán a társadalom hozzáállásának lassú megváltoztatását is. Ott találjuk a listán a neves nyevészt, irodalmárt, költőt és műforditót Nádasdy Ádámot akinek óráin százak lógnak fürtökben, de ott szerepel a Karinthy család fenegyereke, Karinthy Márton, Gerevich András költő, Varnus Xavér legendás orgonaművész, Alföldi Róbert szinművész, Ungvár Klára, Szetey Gábor és Sebián Petrovszki László politikusok is.  A lista persze ennél sokkal bőségesebb is lehetne, kevés akadémikust, tudóst találunk rajta pedig bizonyára köztük is akad szép számmal. Mégis, a romániai helyzethez képest a magyarországi sokkal kecsegtetőbb. Kies hazánkban még a többségi román társadalom értelmiségi krémje sem akar erről beszélni: neves szinészek, rendezők, politkusok és főpapokról is nyilt titokként kering a hir, hogy melegek, mégis inkább hagyják nevüket viccek témájául mintsem felvállalva ezt a szerepet, beszélnének róla és tennének a másság érzet megszüntetéséért. Néhány televiziós közszereplőn kivül eleve kevés román vállalja nyiltan a másságát a sajtó és a nagyközönség előtt.

Gerevich András

Ami az erdélyi magyar értelmiséget illeti, a helyzet...mondhatni zéró. Néhány egyetemi oktató- akiről amúgy is mindenki tudja – ugyan itt, ott megjelenik párjával, de mégsem képes erről egy sajtóorgánumnak beszélni, pedig meglehet a diákok és számos útkereső melegnek is segitene, hogy változzon az értékrendje. Ugyanigy, szinészek, művészek és irók is akadnak a sorban hasonló diszkrét szerepkört vállalva. Nekik pedig már nem kellene attól félni, amitől nekem például, hogy kezdő karrierjüket aláásná a comming out: elismertek, ismertek és szakmájukban a legjobbak, nekik már nincs mit veszteni, viszont sokat segitenének. Ha egyszer sikerül bebetonoznom magam a szakmámba, akkor én megteszem.

Mit is kivánhatnék a többieknek: hajrá!

I. bejegyzés: hogyan lettem én meleg?

A viszketősen heterós kérdést természetesen nem véletlenül tettem idézőjelbe, magam azt vallom, hogy meleggé nem leszünk, hanem legfeljebb beleszokunk egy állapota amelyre genetikai hajlamunk determinál. Ennélfogva azt is mondhatnám: úgy lettem meleg, hogy megszült anyám. Ez persze nem egészen így történt. Minden bizonnyal, ha egy harmonikus családba születek, ahol Freudnak nem lett volna könyvtárnyi irodalomra való anyaga, akkor legfeljebb biszexuális lennék, hisz genetikailag ugyan lehet hogy hordozom a "meleg gént" (Xq28 - Hamer 1993), ettől azonban még csak hajlamos lennék arra, hogy férfiak után futkározzak. Meleggé "metamorfizálódásomban" bizonyára nagy szerepet játszott apám - és úgy általában - a szellemileg jelenlevő férfi teljes hiánya a családban és gyermekkori környezetemben. Anyám hiánya már más lapra tartozik, erről később beszélünk. A nők begyes tumultusa a gyermekkori melegágynál ahhoz vezetett, hogy négy éves koromban Erdélyi Ganümédész barbie babáért sírdogált a rendszerváltást követő első évek kissé kongó - bongó boltjaiban. Halovány emlék ugyan, de 4 -5 évesen valamilyen szörnyű gyerekbörtönben (azt hiszem bölcsőde vagy óvoda volt a neve) a délutáni alvások végén az egyik fiúcska rendszeres pucajátékát figyeltem meglepő érdeklődéssel. Első olvasmányélményeim között a Batman és a Superman képregények magyarországi kiselejtezett, vagy ószeren vasárnap beszerzett példányai szerepeltek - természetesen hatalmas boxerekben feszítő szuperhősökről van itt szó. Ötödikes koromban, amikor először maszturbáltam már a padtársam volt az inspiráció forrása, igaz valami furcsa, megfoghatatlan kép formájában. Azt hiszem nem képzeltem el meztelenül. Hetedikes lehettem, amikor az akkor berobbant kereskedelmi csatornák szombat esténként még hevesen vetítettek az erotikus filmeket...soft pornót, fogalmazzunk így. Akkor már egyértelmű volt, hogy bár a néni szépen ugrál és lógnak ám hevesen a bögyei, a férfi izmos teste, karja, feneke és erős állkapcsa sokkal inkább felizgatott. Még akkor sem vettem a lapot, édenkerti vakságban afféle aszexuális identitással éltem 17 éves koromig. 11. osztályban aztán megnéztem a Brokeback Mountain (Túl a barátságon) című filmet. Felkavart a kettős életet élő férfi toposza, megrémített a boldogtalanságnak, fájdalomnak, bujdosásnak, félelemnek ez a filmvászonszerű, de mégis akkor annyira reálisnak ható ereje. Akkor tudatosult bennem, hogy egy ilyen élet, egy ilyen alternatíva áll vagy állhat előttem. Akkor tudatosult bennem, hogy meleg vagyok. Az élmény olyan volt, mint egy villlámcsapás: döbbenet, félelem, de eksztatikus felszabadulás - élmény is járt hozzá. Napokig bőgve aludtam el, majd lassan elmúlt ez a furcsa érzés. Megérkeztem önmagamhoz. Azóta keresem a fiúk, férfiak társaságát. Azóta próbálom önmagam valódi énjét megtalálni. Így "lettem" én meleg. http://www.youtube.com/watch?v=1QdJt9E-f2A&feature=fvst