Búcsú helyett

Kolozsvártól elbúcsúzni állítólag nem lehet. Különösen nem, ha a szakmád ide köt és előbb, utóbb úgyis visszatérsz...mégis, hat év után az emberfia azt érzi a leghelyesebb és legjobb megoldásnak, ha szünetet tart. Ha távolról fogja kicsit figyelni azt a várost, amelyben félénk fiúból férfi, tanoncból kutató, kíváncsiskodóból figyelő lett. A várost, amely nekem talán a szülővárosnál is misztikusabb és szakrálisabb, ahol át tudtam élni valóban azt, amit kedves Eliadém úgy ir le mint a világ köldökét, a misztikus várost, ahol minden utca, tárgy, arc, épület egész mítoszt hord magában. Nekem ez a város örökre Kolozsvár marad.  A blogomban tudatosan is, no meg néha tudattalanul is túl sokat ostoroztam az itteni meleg életet, fájdalmas emlékeimet. Most jöjjön az, ami miatt nekem hat év alatt megérte melegként élni Kolozsváron és amit "melegként" (de leginkább csak úgy, emberként) ennek a gyönyörű városnak köszönhetek.

Először is, ebben a misztikummal, templomtornyokkal, Mátyás szoborral, kábelekkel, rozoga villamosokkal, magyarszinházos városban ismertem meg azokat a meleg barátaimat, akik számomra mai napig és a jövőben is lelki támaszt, örök támpontot és a non plus ultrát jelentik. Csupa szeretettel teli ember, akik számomra fontosabbak minden mulandó értéknél. A Hamvas féle "barátság" meghatározás mosolygó példái.  Kolozsvár és a sokat ostorozott meleg oldal révén ismerkedtem meg néhány olyan vándorral, akiket bár más országból sodort az élet rövid időre a kincses városba, a sors vagy mifene úgy hozta, hogy velem is megigyanak egy kávét, teát vagy átbulizzanak egy éjszakát. Sokukban intellektusuk, értelmük másokban szeretetük és szépségük - fizikai és lelki egyaránt - fogott meg. Kevesen mondhatják el azt, hogy az ir nemzeti ünnepen az Old Shepherdban egy meleg új zélandi fiúval a tarquiniai etruszk falfestményekről beszélt, vagy négy nemzet tagjaival - barátokkal - nézhetett végig egy meleg filmet. Ezekért a pillanatokért is, nagyon hálás vagyok a sorsnak.

Kolozsváron töltött eddigi hat évem hozta el  - a maga furcsa, rövid és ahogy lenni szokott ez a szerelmes történetek esetén, rövid - szerelmeit is.  Bár fáj, hogy azzal a 3-4 pasival, akivel mélyebb és intenzivebb kapcsoaltom volt, már csak nem is beszélek és kölcsönös hallgatásba folytottuk múltunkat, a közösen eltöltött szép emlékek, a szerelem valóban közösen, élően megélt pillanatait nekik köszönhetem és ezekért hálás vagyok. Az elsőévesként átélt plátói szerelmem szülte versek, a szinház erkélye előtt átfagyoskodott hideg éjszaka, a találkozók előtti izgatott pillanatok széppé tették a későbbi fájdalmakat is. Ahogy szép volt a második nagy szerelem is, még ha csak két hónapig tartott is...a Szamos parton, este 11 -kor úgy csókolt, mintha a  világot falta volna fel velem. Fel se fogtuk, hogy Kolozsváron vagyunk, kicsit olyan Klimtesre sikeredett az élmény, mindent egybeolvasztó Brancusi - csók.

Az utolsó szerelmemért egy évre visszajöttem egy másik országból. Harminc kilós csomaggal, súlyzóval, lakás és szállás nélkül, 80 lejjel a zsebemben és egy tokaji borral, vállaltam ezt, mert hát az ember ha szerelmes nem tud mást tenni, mint követni szivét, még ha az ész mást is diktál. A sors meghálálta döntésem ezerszer, még ha a pasi nem is. Szeretni sose hiba, az egy ajándék, áldás. Nagyon nagy kincs.

Ahogy melegségem Kolozsváron megélt pillanatainak nagy momentuma az is, hogy elindulhatott a mi kis csoportunk és megéltük már a második szivárvány találkozót, melynek egyre több híve és követője, érdeklődője van. Ebből még mozgalom lesz, tudom és nagy megtiszteltetés, hogy én is részese lehetek ennek. Nagy öröm az, amikor a fiatal, a szerelemben még úgyanolyan vad erővel, naivsággal és odaadással hívő fiataloknak tudom átadni a hírt  hogy van egy csoport, ahol alternativát találhatnak a társkeresők embertviselő világán túl és ahol valódi, emberi kapcsolatokat tudnak építeni.

Kolozsvárt rövid időre, elhagyom. Visszatérek még néhány napra, esetleg a szivárvány találkozókra, de ősztől már más városból fogom erősíteni a közösségünket. Egy biztos: még jövök!:)

Te megnyomnád -e a gombot?

Amikor néhány barátommal összeülünk egy - egy sör vagy pohár bor  mellé, többször felmerül a kérdés, hogy ki, mit tenne ha létezne egy olyan gomb, amelyet megnyomva egycsapásra "heteróvá" változnánk. Megnyomnád -e a gombot? Szól a kérdés. Általában az 5-6 ember közül akik összegyűltek, fele - fele arányban válaszoltak igennel vagy nemmel. Legutóbb a második szivárvány találkozón hangzott el a kérdés, ott a közel húsz főből a sovány többség (10-12 ember) válaszolt határozottan nemmel, a többiek igen, vagy "nem tudom" válasszal 

Én elég határozatlan voltam a válaszadásban, de talán az igenhez állok jelenleg a legközelebb.  Ha létezne ez a bizonyos gomb, most megnyomnám. Ez persze hangulatomtól is változott, voltak periódusok, mikor nem tettem volna meg. Most, ha lenne egy ilyen lehetőség, megtenném. Miért? Mert úgy érzem, hogy nekem természetemnél, neveltetésemnél és családi hátterem miatt a legfontosabb dolog az érzelmi biztonság, a társkapcsolat. Lehet, hogy ez társfüggőség, bár már a jó öreg Arisztotelész is megmondta, hogy az ember nem igazán képes az egyedüllétre. Szingliként harmoniában lenni egyedül is, lelkesedni az élet apró örömeiért úgy, hogy se reggel, se este, se délben  - soha ne legyen aki egyszer átölelje az embert elég nehéz. Úgy érzem, ha nem a férfiak vonzanának, nőkkel könnyebb lenne megtalálnom azt a tartós, monogám kapcsolatot, amire én vágyok. A meleg világban - legalábbis Kolozsváron - ismerkedni csak a neten lehet, ott viszont az én elveimet szinte kinevetik. Legutóbb az exem és az ő újonc "fiúja" azzal nevetett ki, hogy én "XIX.századi" elveket vallok, monogámiába, hűségbe  vetett mániákus hitem gyakorlatilag elefáncsonttoronyba zár a mai meleg világban, ahol mindenki mindenkivel, nyilt kapcsolatok számitanak divatosnak és életképesnek. Én túl féltékeny tipus vagyok ehhez és bár sokkal jobban érezte velem magát, mégis, mást választott, mert az az ember elviseli, ha mással is kefél néhanap. Abban igaza volt az exemnek, hogy "nehéz természetem van" és ilyen hozzáállással túl sokat fogok szenvedni a meleg világban. Vagy az egyedüllét, vagy a nyilt kapcsolatra való hajlam....de hát nálam ez nem választás kérdés. Kicsit olyan, mintha gerincműtétet kellene végrehajtani rajtam, hogy képes legyek erre. Igy hát marad az egyedüllét. A gombot tehát most, megnyomnám...mert a stabilitást, a lelki békét könnyebben fel tudnám épiteni egy nővel az oldalamon - talán.

De szerencsére az élet nem ad választási lehetőséget ebben. Nincs gomb, nincs választás. Legfeljebb az egyedüllétből és a magányból lehet valami mást faragni, ami élvezhetőbb, kellemesebb és soha, soha, soha nem feladni a reményt, hogy ez az erős hit és akarat egy stabil kapcsolatra egyszer meghozza a gyümölcsét. Hol és mikor...nem tudom. De még reménykedem, nagyon. 

Azt azonban kétlem, hogy ez Kolozsváron fog eljönni. 

Kereszténység és melegek: az interjú II. rész

Az alábbiakban az interjú második részét olvashatjátok. 

4) Változott -e az istenképetek, hitetek amióta együtt vagytok?

S.: Az istenképem, a hitem a fent említettek alapján folyamatosan változik. Isten soha nem unalmas. Mindig egy másik arcát mutatja meg az adott körülményekben. Úgy érzem, hogy a hitem folyamatosan úton van. Most leginkább azt kezdem megérteni, hogy Isten nem azért teremtett minket, hogy komoran éljünk, hanem hogy szabadon tudjunk örülni mindannak, amit ajándékban kaptunk tőle. A szabadságot viszont nem szabad félreérteni.

Emlékszem, amikor párommal arról beszélgettünk, hogy milyen érvek állnak a mellett, hogy nyíltan, de nem tüntetően felvállaljuk énünket és kapcsolatunkat. Hiszen ez azzal jár, hogy bekerülünk egymás baráti körébe, családjába. A szomszédok látják, hogy két fiú lakik együtt stb. Ekkor jutott eszünkbe az a bibliai ige, hogy „az igazság szabaddá tesz titeket!” Ennek értelmében akkor a hazugság megkötöz, megnyomorít. Hazugságban élni nem lehet valami jó érzés. Ekkor döntöttük el, hogy inkább a biblikus utat válasszuk, aminek ugyan úgy megvannak a hátrányai, mert lenézhetnek, kicsúfolhatnak, kiközösíthetnek, stb. De ezek a hatások, mind kívülről jönnek, megnehezíthetik a kapcsolatot, de nem tehetik tönkre. Míg a hazugság, teljesen más irányú, belülről, tőlünk a társadalom fele, kifele irányul. Szorongást okoz, ezzel nem csak a környezetünknek, de önmagunknak is ártunk. Feszültebb lesz a kapcsolat, nagyobb esélye van a szakításnak.

Aztán annak is köszönhető a hitem, Istenképem változása, hogy többet foglalkoztam azokkal a bibliai igékkel, amelyek a elítélik a homoszekszualitást. A Mózes könyvétől egészen a Jelenések könyvéig csak olyan értelemben ítélik el a két fiú együttlétét, amikor prostitúcióról van szó. A egymásért felelőséget vállaló kapcsolatokat meg sem említi a Szentírás. És az is érdekes, hogy Jézus sem mond semmit a homoszexualitásról.

G.: Az enyém mindenképp. Addig nagyon szigorú istenképem volt, most szeretőbb. És már kevésbé pattogok, és szidok le másokat, mint 5 évvel ezelőtt. Remélem, hogy ezt mások is így látják. A szerető istenkép – azt hiszem – engem is toleránsabbá tett. Tudok szeretni olyanokat, akik eddig halálra idegesítettek.

5) Hogyan sikerült családotokkal elfogadtatni melegségeteket és párotokat?

S.: Annak ellenére, hogy a családom, itt gondolok elsősorban édesanyámra, első reakciója pozitív volt hosszú időbe telt el, amíg el is fogadta. Sokat beszélgettünk róla. Aztán mindig a párommal látogattam haza, így őt is elfogadták, családtagnak tekintik. A testvérem a páromat hibáztatta hosszú ideig melegségem miatt, de sok beszélgetés után ma már ő is teljesen elfogadja. Addig nehéz míg megértették, hogy nem saját akaratomból lettem meleg, hanem egyszerűen ez vagyok.

G.:Kezdem azzal, hogy ezt előbb-utóbb minden meleg meg kéne tárgyalja a szüleivel. Nyilván én is halogattam a dolgot, mert nem akartam egy bazi nagy követ dobni a család állóvizébe. Sokaktól hallottam,

hogy azért nem beszélnek melegségükről otthon, mert nem akarják, hogy a szüleik esetleg megbántódjanak vagy, hogy csalódást okozzanak nekik. Ez szerintem rossz felfogás. Nyilván az elején ez sokk lesz, és kiborul a bili, de a magam példájából tudom, hogy minél tovább halogatja az ember, annál rosszabb. Amikor otthon elmondtam, nem az volt a baj, hogy meleg vagyok, hanem az, hogy egy fedél alatt éltem velük huszonegynéhány évig, és gyakorlatilag nem ismertek. Élt velük egy idegen ember, aki nem volt őszinte velük, aki nem engedte, hogy megismerjék őt. Édesanyám mondta, hogy amikor beszámoltam a barátnőmtől való szakításomról, tudta ő, hogy nem azokból az okokból szakítottam, amit akkor elmondtam neki. Csak nem mert rákérdezni, de érezte. És nem is a melegségemet nem tudta hosszú ideig elfogadni, hanem azt, hogy én erről tíz évig nem beszéltem. EZ fájt nagyon neki. Ezért mondom azt, hogy hasznos elmondani, és már csak azért is, mert utána nem kell falcs barátnőkről és randikról handabandázniJ. És a másik, amit megtapasztaltam: az igazság szabaddá tesz! (lásd János evangéliuma 8. rész 32. vers). És ezt a nagy családi coming out után több évvel is így érzem.

Hogy a szüleim elfogadtak azt sikernek nem nevezném, lévén, hogy ebben nekem vajmi kevés érdemem van. Hogy elfogadták, ez az ő érdemük. Az elején nyilván nehéz volt nekik, hiszen azzal szembesültek rövid idő alatt, amit én 10 évig emésztettem. Azt hiszem az segített, hogy a párom komoly ember, és a kapcsolatunk is az, és nem lötyögés egy-két hétig. Azt hiszem ők is arra éreztek rá, hogy egymást vállaljuk egy életre, és úgy látom, hogy ez tiszteletet is ébresztett bennük. Érdekes, hogy egy ideje, amikor apámmal koccintunk, ő mindig lennebb tartja a poharát, mintha valami nála magasabb státusom lenne. És hiába próbálom ezt mindig kikerülni, ő szemfülesebb, és mindig lennebb van a pohara széle, mint az enyém. Ezt még most sem tudom hová tenni, de szerintem részben amiatt lehet, hogy ilyen környezetben életközösséget vállaltunk, és ez benne tiszteletet ébreszt. De az is lehet, hogy tévedek. Bár nem emlékszem, hogy 6-7 évvel ezelőtt is így koccintott volna. Mindenesetre a családi kötelékek azóta (emiatt?) megerősödtek, sokkal őszintébben tudunk beszélgetni, s bár sokan családi traumára vagy legalábbis nagy cirkuszra számítottak, abból erősebb családi kötelék lett.

6) A körülmények úgy hozták, hogy elég sokan megtudták, hogy melegek vagytok. Milyen reakciókat kaptatok az egyháziak részéről vagy barátoktól?

S.: A barátokkal, vagy kívülállókkal más a helyzet. Voltak, akik elfogadták és voltak, akikkel azóta sem beszéltem. Úgy gondolom, hogy arra kell rávezetni az ismerősöket, barátokat, családot, hogy ugyan az ok vagyunk akik eddig voltunk, csak most egy infóval többet tudnak rólunk, de ugyanazok maradtunk, hiszen melegek voltunk azelőtt is, és most is azok vagyunk, csak most már tudják és normális esetben ez erősebb bizalmi kapcsolatot kellene eredményezzen. Az, hogy pár barátommal megszűnt a kapcsolat, nem a magam hibájának látom, hanem annak a merevségnek miszerint, nem fogadják el a régi, de számukra új helyzetet.

Aztán azt is fontosnak tartom megemlíteni, hogy nagyon sokan amikor meghallják, hogy meleg vagy rögtön arra gondolnak, hogy mi történik a hálószobába és azonnal ítélkezve beszélnek a melegekről, pedig mi ha egy heteró párral találkozunk nem az az első gondolatunk, hogy mi történik a hálószobába, hiszen ez csak rájuk tartozik. 

G.:Mint mások, gondolom – ilyet is, olyat is. Csak néhány volt olyan, aki azt mondta, hogy akkor viszlát, mi ne nagyon kommunikáljunk az elkövetkező pár évtizedben. Volt olyan is, aki ezt mondta, de rá egy évre meggondolta magát, és már kommunikál. Biztos sokk érhette, gondolom. Ezért én nem haragszom, lehet, hogy engem is traumatizált volna, ha este heteró vagyok és reggel meleg. Időt kell hagyni mindenkinek, és ha megismer, ha egy kicsit is nyitott, meg fogja érteni a helyzetet. Nyilván én sem fogom őket kényelmetlen helyzetbe hozni, hogy előttük csókolózok, ezt én heteró pároknál sem igen díjaztam, amikor az utcasarkon felnyomják a csajt a falra és mandulaműtétbe fognak. A barátaim többsége az elején nagy meglepetéssel, és aztán megértéssel fogadta a „hírt.” Van, aki tudja, de nem beszél róla, megy minden a régi rendben, van, aki kérdezget, hogy hogy is működik ez, van, aki poénkodik, és egészen lazán veszi. Összességében nézve nagyon pozitívak voltak a barátok részéről a reakciók. Az egyháziak részéről is ilyen változatos. Minden generáció pletyózott róla pár hónapig, aztán csend lett. Az idősebbek gondolom megnyomták az „ignore” gombot, érthető, a fiatalok közül is sokan, de többekkel nagyon jó beszélgetéseim voltak. És vannak olyanok, akik azóta is fúrnak, pletykálnak – fogalmam sincs miért, útjukban nem állunk.

7) Többször említettétek, hogy sok meleg nagy segítségre szorul, amikor identitását keresi. Hogyan tudnátok segíteni ebben?

S.: Még ma is úgy látom, hogy nagyon sok meleg nem tudja elfogadni és megélni normálisan identitását

. Nehezen kapnak párt maguknak, mert talán sokan nem is keresik, félnek tőle. Félnek előbújni, igazságban élni. Inkább élnek hazugságban, ami tönkreteszi őket. Igaz a társadalom sem megérett a melegek elfogadására, vagy nem akar megérni rá. Sokat éppen attól félnek, hogy hogyan néznek majd tájuk az emberek, mit mondanak, kiket veszít el. Vagy vannak olyanok is, akik azért nem merik felvállalni másságukat, mert maguk sincsenek tisztába önmagukkal, nem merik bevallani maguknak sem az igazságot, azt gondolják, majd elmúlik, csak a körülmények változzanak meg, addig e Romeóról összeszednek valakit és kielégítik vágyaikat, majd meg elmúlik az egész. De sajnos ez nem így van. Nagyon fontos lenne a melegségről melegekkel fórumbeszélgetéseket tartani, fontos lenne ha olyan lelkigondozók lennének Kolozsváron, akik segíteni tudnák ezeket a társainkat az igazság beismerésében és felvállalásában. Ha olyan közösségek jönnének létre, ahol félelem nélkül beszélgethetnének a melegek egymással.

Az, hogy az iskolákban erről felvilágosító beszélgetéseket, szemináriumokat lehetne-e tartani, azt nem igazán hiszem. Elsősorban talán a sulisok, a családban kellene ezt megbeszéljék. A társadalom kellene befogadóbb legyen. Ugyanakkor fontos lenne erről a témáról a biblia tükrében nem elfogultan beszélni. A legnagyobb hiba talán ott van, hogy a társadalom két végletet ismer a melegekkel kapcsolatosan: az egyházi tiltó és elítélő végletet, valamint a felvonulásokban megjelenő propagáló végletet. A közép útról nem igazán esik szó. Arról nem beszél senki, hogy vannak meleg párok, aki felelőséget vállaltak egymásért, akik nem propagálják a melegséget, hanem szépen normális körülmények között megélik azt. Talán ezt az oldalt is meg kellene mutatni valahogy, és akkor lehet egy kicsit befogadóbbá válna erdélyi társadalmunk is.

G.: Hát, ez nagyon szépen hangzott tőlünk. A kivitelezéssel viszont egy kis gond van. Nekem képesítésem nincs mások lelki problémáinak kezelésére (a páromnak van), de azért ráérzek, hogy kit mi bánt. Azt hiszem a kamaszkorúaknak lenne a legnagyobb segítségre szüksége identitásuk keresésében. Segíteni pedig azért nehéz, mert például ha látom egy tizenéves kamaszon, hogy talán meleg vagy az lesz, nem mehetek oda hozzá, hogy hé te, úgy látom melegedsz, szóval ha kérdésed van, fordulj hozzánk! Ez nem megy. Sok fiatalt láttam, látok, akik ugyanazon az úton indultak el, amelyen én. Segíteni szeretnék, hogy ez az út, önmagad felismerése, elismerése kicsit rövidebb legyen, vagy legalábbis simább, de ez ilyen direkte nem működik. Csak akkor, ha az illető jön kérdezni, hogy nálatok ez hogy ment, hogy éltek, mint éltek stb. Legnagyobb problémáját a meleg embereknek abban látom, hogy a melegség elismerését egyfajta gát áttörésének értelmezik, s ha azt áttörik, akkor hűség, elköteleződés egy életre vagy legalábbis hosszú távra szóló kapcsolat is eltűnik a gondolkodásukból. Mert ha áttörtünk egy gátat, akkor mi szabhat határt önmagunknak, akkor már mindegy, hajszoljuk az élvezeteket. Talán abban tudunk segíteni, hogy megmutatjuk, hogy igenis létezik hosszú távú, életre szóló kapcsolat, egymás iránti felelősség, hogy a homoszexuálisan is lehet felelős életet élni.

8) Láttok –e esélyt arra, hogy az iskolai vallásórákon például szóba kerüljön a szexuális identitás, mint „normalitás” és nem bűn?

S.: Az, hogy az iskolákban erről felvilágosító beszélgetéseket, szemináriumokat lehetne-e tartani, azt nem igazán hiszem. Elsősorban talán a sulisok, a családban kellene ezt megbeszéljék. A társadalom kellene befogadóbb legyen. Ugyanakkor fontos lenne erről a témáról a biblia tükrében nem elfogultan beszélni. A legnagyobb hiba talán ott van, hogy a társadalom két végletet ismer a melegekkel kapcsolatosan: az egyházi tiltó és elítélő végletet, valamint a felvonulásokban megjelenő propagáló végletet. A közép útról nem igazán esik szó. Arról nem beszél senki, hogy vannak meleg párok, aki felelőséget vállaltak egymásért, akik nem propagálják a melegséget, hanem szépen normális körülmények között megélik azt.

Talán ezt az oldalt is meg kellene mutatni valahogy, és akkor lehet egy kicsit befogadóbbá válna erdélyi társadalmunk is.

G.: Lásd a fentebbi választ szexuális identitás és annak gyakorlása közötti különbségről. Ezt egyházi vonalon mindenképp szét kell választani. Azt el lehet várni az egyháztól, hogy a szexuális identitásról beszéljenek, szerintem ez ifjúsági összejöveteleken meg is történik. Kevés esélyt látok viszont arra, hogy helyesen viszonyuljanak a közeljövőben a homoszexualitás kérdéséhez. Mit értek itt a helyesen alatt? Arra

kellene fektetni a hangsúlyt, hogy ez a jelenség létezik, és nem azért vannak most többen melegen, mert ez divat lett, hanem mert egyre többen merik felvállalni. És ha a sulisok környezetében felbukkan egy meleg iskolás, ahhoz szeretettel viszonyuljanak a fiatalok, megadva neki az esélyt, hogy „maradandó sérülés” nélkül nőjön fel. Ahogy egy barátom mondta, könnyű volt a melegségen és a melegeken általában szörnyülködni, más lett viszont a viszony, amikor az általános meleg jelzőből hirtelen legjobb barát, ismerős, szobatárs, osztálytárs, évfolyamtárs, testvér, unokatestvér stb lett. Biztos vagyok benne, hogy sok rokoni, baráti viszony megromlott egy-egy „outcome” után. Na ebben kéne határozott irányt mutasson az egyház. Mert hogyha jól megbogarásszuk, akkor mindenkit meg lehetne bélyegezni valamivel, így semmi erkölcsi alapja nincs senkinek másik identitásán gúnyolódni, szörnyülködni vagy megvetni az illetőt. Ezt a témát Jézus sokszor felhozta (lásd az adós szolga, a tékozló fiú példázatát vagy a parázna nő történetét). Egyébként sok hívő barátom így gondolkozik: ha engem Krisztus elfogadott olyannak, amilyen vagyok, akkor hogyne fogadnám el teljes szeretettel a meleg barátomat, testvéremet, unokatestvéremet, szomszédomat stb. Ez a homoszexuális identitás kérdése, ami mint tudjuk nem erkölcsi kategória, s mint ilyen, nem bűn.

Az erkölcsi kategória kérdésébe tartozik az, hogy melegségét ki hogyan éli meg. Itt pedig szíve joga az egyháznak azt mondani, hogy a homoszexuális aktust nem tekinti elfogadhatónak. Ugyanúgy, ahogy általában a heteroszexuális szabadosságot sem tekinti elfogadhatónak. Nomármost ezzel egyet lehet érteni vagy nem, mindenki maga dönti el, de azt nem lehet elvárni, hogy ebben a kérdésekben egyetértsen az egyház, és azt mondja, hogy nyugodtan keféljetek összevissza, függetlenül attól, hogy kivel mivel. Ha ezt megtenné, nem is lenne egyház, önmagát (is) megtagadná.

Unokatestvéremmel beszélgettem a nagy outcome után, és azon rágódtam, hogy engem most az Isten nem szeret. Ez a párbeszéd hangzott el, azóta is ez van a fejemben. Az unokatestvérem kezdte:

-Kidobtak otthonról?

-Nem.

-Apád szeret?

-Igen.

Anyád szeret?

-Igen.

-Mennyivel inkább a ti mennyei Atyátok…

Máté evangéliuma 7 rész 7-11 versek.

Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

Milyen nyelven szeressünk?

Igen nagy népszerűségre tett szert a kereszténységről szóló bejegyzésem, igérem, hogy a második rész is hamarosan következik, amint az interjúalanyokat sikerül szóra birnom. Addig azonban egy olyan témát boncolnék ami a Romániában most ismét magasra hágott etinikai botrányok időszakában igen aktuális talán.

A napokban meleg barátaimmal sörözésre mentünk. Három meleg pár és jómagam....egyedül. A hét személy közül egy román volt. Ennek ellénre a párbeszéd magyarul folyt, a román kolléga arcát elnézve igen kirekesztve érezte magát, kevés alkalommal kapott szót, kérdést. Ilyenkor persze mindig felmerül a nagy kérdés, hogyan kell egy társasági beszélgetést levezetni, ha a nagy többség egy nyelvet beszél, de van egy kisebb rész, aki nem beszéli az adott nyelvet. Mikor váltsunk, hogyan tartsuk őt is párbeszédben....Jómagam, aki eddig kivétel nélkül román fiúkkal jöttem össsze, úgy gondolom, hogy a "más" nyelvet beszélő fiú párjának kellene forditania, a párbeszéd körforgásában tartani a másik embert figyelve a társaságra és a párjára is. Azzal nem értek egyet amit az egyik barátom emlitett, miszerint ha egy magyar fiú összejön egy románnal vagy egy más nemzetiségű, magyarul nem beszélő egyénnel, akkor a baráti találkozók miatt az illetően meg kellene tanulnia néhány alapvető mondatot magyarul. Erre senki sem kötelezheti a másikat, ha az illető a párjának nyelve, kultúrája, baráti társasága iránt valóban érdeklődik és nyitott akkor talán megtanul néhány mondatot, de ha nem óhajtja ezt, akkor párján áll a döntés, hogyan oldják meg a baráti társasági összejöveteleket. Otthon hagyni nem lehet ha valódi, teljes kapcsolatot él a két egyén....de magányra hagyni sem egy aztaltársaságnál. Nehéz ügy, de semmiképp nem várhatja el a baráti társaság sem, hogy az illető most csak azért válasszon magyar fiút, mert igy könnyebben menne a kommunikáció és a barátkozás az összejöveteleken. 

Saját magam példájából nagyon jól tudom, hogy elég kevés a magyar meleg Kolozsváron, nekem pedig valahogy a konstellációk mindig úgy alakultak, hogy a magyar melegekkel előbb lettem barát, mintsem bármiféle vonzódásnak helyet vagy lehetőséget hagytunk volna. Egyes esetekben pedig a viszonzatlanság szabott gátat a kapcsolat kiépitésének. Ezért is alakult úgy, hogy románokkal randizgattam többet és szerelmeim is közülük kerültek ki. Nem hiszem azt, hogy az intenziv szociális életet élő magyar melegnek nem lehet más nyelvet beszélő párja, hisz a szerelem, a szeretet nyelve szótlan, nem kötődik dialektushoz, nyelvhez, bőrszinhez, etnikumhoz. A barátoknak is -  ha valóban azok - ezt meg kell érteni, ahogy természetesen a más nyelvet beszélőnek is a maga módján alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ha nem is a magyar nyelv megtanulásával, de párjával sikerülhet kialakitania egy olyan életmódot, amelyben mindketten kijárhatnak egymás baráti körébe, akár a két baráti kört is összehozhatják és ha van szeretet, nyitottság, intelligencia és tollerancia, akkor aprócska kompromisszumokkal egymás kultúráját is megismerhetik.

Olyan ez, mint a genetikai keveredés: mindig felpezsditi a vért. Nos, ez a fajta internetnikus kapcsolat felpezsditi a lelket, a szellemet ha két valóban egymásra hangolt, egymással hasonló érdeklődésű, identitású ember találkozik.

Öltözködés és a melegek

Igecsak elterjedt nézet, hogy a meleg férfiak divatmániások, imádnak vásárolni, állandóan a mallokban ülnek és egytől - egyig divatdiktátorok. Nos...ezt a tévhitet én elsősorban a saját magam példájával tudom ellenpéldázni, hisz fél órányi séta és nézelődés után én megunom a vásárlást, legyen szó ruháról vagy cipőről. Talán csak a könyvesboltok képeznek kivételt ahol fél óránál több időt el tudok időzni. Azok a melegek, akikkel nekem közelebbi kapcsolatom volt, vagy barátaimnak mondhatok sem öltözködnek feltünően, kirivóan sőt, többségük hozzám hasonlóan inkább a kényelmet, pragmatikus megoldásokat és nemegyszer az árakat figyelik. Az talán igaz ellenben, hogy a melegek valóban fejlettebb szépérzékkel vannak megáldva, kreativabbak és szabadabban kifejezik véleményüket divatról, öltözködésről és esztétikáról mint egy heteró férfi. A kolozsvári meleg társadalmat végigtekintve azonban kijelenthetjük, hogy egy jelentős részük teljesen "straight acting" azaz heterós öltözködésű, megjelenésű, magyarán, ugyanolyan szürke és hétköznapi megoldásokat és energiákat fektet az öltözködésbe mint heteró társaik. Az a kisebb réteg, aki mégis ad az öltözködésére és valóban kellemes megjelenést tud adni önmagának valóban órákat tölt mallokban, turkálókban vagy vásárlással különböző üzletekben. Még kisebb azoknak a száma a kolozsvári melgek körében is - általában ők már a divatbuisness aktiv tagjai - akik extravagáns és kirivó öltözködést és stilust választanak önmaguk kifejezésére.

Érdekes élménynek mondható egy tavalyi vendégem véleménye. Várostúrát tartottam egy New Yorkból érkezett meleg pasinak. Megjelenésében, arcvonásaiban férfias, karakán volt, ám öltözködése magasan kitűnt a kolozsvári szürkeségben. Erősen V-  kivágású, vékony, fehér póló, két három fából faragott lánc (afféle gyöngysor vagy mifene), nagyon szűk nadrág, szép cipő, néhány gyűrű (ez elmaradhatatlan egy "igazi" melegnél). A pasi valóban igen kirivó  volt mellettem de a kolozsvári kavalkádból is kissé kitűnt. Próbáltam kevésbé feszült lenni, valami miatt ha egy, a melegségét ilyen extrém módon kifejező férfival kerülök a nagyközönség elé akkor elfog egy feszült érzés, afféle megfelelési kényszer vagy egyszerűen csak a hagyományos társadalom bélyege, amit nehezen tudok levetkőzni. Ezt sajnos ő észre is vette és egy kávézás közben meg is jegyezte, hogy néhány kolozsvári napja alatt konstatálta, hogy az itteni meleg közösség nagyon strainght acting, szerényen és visszafogottan, konzervativan és elég szürkén öltözik, igaz, találkozott ellenpéldával is, de a többség számára az ő stilusa "kirivó". 

Ez érdekes példa volt, hogy mekkora szakadékok tátonganak egy húszmilliós metropoliszból jött meleg és a mi kis Kolozsvárunk meleg világa között, de általánosan véve, a romániai férfidivat fejlődésének és változásának igényét is hangsúlyozza ez. Igaz, kezdeményezések vannak, de a valós helyzet még igencsak eltér ettől. 

Néhány kép és öltözet, amiben én is jól érezném magam. Már csak az akaratot kell megszerezni hozzá, a turkálók világában ma már a pénz nem lehet kifogás az izléses és kellemes megjelenésre.

 

A provincialitásról

Provinciális -e a kolozsvári meleg élet? A kérdés már születésében is elvetélt, hisz ez relatív fogalom. Azok számára, akik életük jelentős részét falvakban vagy a régió kisebb településein tengetik Kolozsvárra feljönni néha, belépni "a" klubba több, mint lehetőség és válogatás...a gátlások levetkőzése, a szabadság érzetének pillanatnyi illúzióját adja. Az ő szempontjukból tehát Kolozsvár NEM provinciális, valódi regionális központ. Ugyancsak ezt érezheti az egyetemista is, aki elhagyva az otthont - nemegyszer aprócska településeket, ahol a melegség megélésére semmi esély - kitárul előtte egy egészen új világ. Amíg meg nem tapasztalja, hogy ez sem mézesmadzag, addig nagyon élvezi és lubickol a lehetőségekben. Ha jó alkalmazkodó és nem törekszik komoly kapcsolatra, még jól is érezheti magát. Elvileg tehát az egyetemistáknak, akik nem léptek ki még a platóni barlang falain túl, Kolozsvár nem provinciális, hanem opportunista lehetőség. Mi a helyzet azokkal, akik viszont kívülről jönnek vagy megtapasztalták már a "barlangon" kívüli életet? Nagy szerencsémnek mondhatom, hogy a több száz kolozsvári profil közül sikerül mindig kiszűrni a külföldieket. Velük valahogy sokkal hamarabb megtalálom a közös hangot. Általában nyíltabbak  kedvesebbek, érdeklődőbbek (kivétel itt is akad, természetesen). Velük beszélgetve és néhány nagyobb város meleg életével kicsit jobban megismerkedve Kolozsvár provinciálisnak hat. Egy barcelonai fiú és egy franciaországi értelmiségivel sokat szoktam ezekről a problémákról beszélgetni, hogyan látják ők a mi kincses városunk meleg életét. Egyik Európa meleg központjából idekerülve érthetően elsőre provinciálisnak, unalmasnak és felületesnek találta a várost. Különösen meglepődött, hogy a román honfitársaink vehemensek, nagyon felületesek - örvendetes, hogy a magyarokról jobb véleménye van. Aztán néhány hónap távlatában megváltozott a véleménye, a barcelonai kavalkád után most már élvezi Kolozsvár provincialitását. Ott nem az a gond, hogy nem találsz egy meleg éttermet, bárt, dark roomot...hanem az, hogy már túl sok is van, az emberek emiatt klikkesednek,  felületesek lesznek, válogatósak és érzéketlenebbek. Kolozsváron nincs miben válogatni, hát emiatt talán barátságosabb (?).  A francia ellenben mást mond: érett férfiként, fél Európát bejárta már, neki Kolozsvár nemcsak a meleg élet szempontjából kicsi, de városként, közösségként is. Igaz, nagyon szereti a várost, hozzánőtt. A város varázsa ez talán, valamit "tud" ez a mi Kolozsvárunk. Mégis, az tagadhatatlan, hogy aki túljutott egyszer a barlang falán és meglátta az alternatívákat  annak jobban dukál egy nagyváros meleg élete, mint Kolozsváré. Átmenetileg legalább...

Interjú

Nemrég igen kellemes meglepetésként ért, hogy a Transindex újágirója, Gál László vette a bátorságot és a kolozsvári meleg és heteró magyar közösséghez rajtunk keresztül akart szólni. Igy készült el tehát  - messenger konferenciázás közben  - az interjú Szapphóval és Szakarabeusszal, no meg velem. Olvassátok szeretettel és adjátok tovább.

Az interjú ITT olvasható.

A rómeóról még egyszer

Az egyik barátom és néhány külsős is emlitette, hogy a meleg társkereső oldalról irott bejegyzésem túlságosan vehemensen ostorozza a helyi meleg közösséget, legalábbis azt a részét akik ott akarnak boldogulni igy vagy úgy. Szerinte "ha egy külső, heteró olvasó elolvassa a bejegyzést, ugyanolyan sanyarú véleményt fog látni a meleg világról, mint amit a román média vagy akár egy homofób mutat".  Nos, ha nem is ennyire radikálisan, de részben igaza van: ha LMBT aktivista lennék, akkor nem állnám meg a helyem az ehhez hasonló, személyes csalódásokon és tapasztalatokon alapuló, éppen aktuális lelki állapotomban megszületett, egyérteműen szubjektiv cikkekkel. Szerencsémre azonban, sem a blogom, sem jómagam identitásához nem tartozik célként, hogy kizárólag propagálást folytassak és a meleg világot, mint valami Mézmocsarat mutassak be, ahol minden tökéletes és vidám ("gay").  Amikor elkezdtem irni a blogot, a célom az volt, hogy elsősorban saját magamnak irjak és EGY véleményt, EGY perspektivát mutassak be a kolozsvári meleg világból. Az általam megélt jelenségek természetesen nem általánosithatóak, de minden bejegyzésemben igyekszek nagy témákat, általános megközelitésben bemutatni - természetesen, lehetetlen ezt objektiven tenni, hisz nem tudományos értekezést, hanem blogot böngész a kedves Olvasó.  Hogy tisztábban érveljek és mutassam be véleményem és tapasztalatom a kék oldallal, elmondom először - a pszihológia alapszabályaihoz hűen - a pozitiv tapasztalataim és élményeim:

- itt ismerkedtem meg minden olyan fiúval, akivel később - hosszabb, rövidebb időre - megismerhettem a szerelmet, boldog perceket és pillanatokat, még ha ezek saját játszmáim sorskönyvének részét képezték is, a szép emlékekért örvendek ennek

- hat év alatt több száz emberrel váltottam 1-2 szót vagy hosszú beszélgetéseket az országból vagy külföldről egyaránt, közülük kevesen ma a barátaim, vagy beszélgetőtársaim, néhányuknak sikerült a várost is bemutatnom legyen szó New Yorki egyetemi tanárról vagy dániai turistáról

- amikor profilt készitek magamról, pozitiv énképemen dolgozok és rájövök - sokszor pontosan a negativ tükrök jóvoltából - hogy mennyi sok vigyáznivaló értékem van

Ám ezek mellett ott van az oldal adta rengeteg negativum is, amit bár nem kellene személyes sérelemként megéljek...mégis, aggodalommal és felháborodással tölt el. Ezek a következők:

- a társkereső valójában szexkereső. Az emberek többsége csakis a szexért van fent és a felületesség, hedonizmus és "álljunk össze egy rövid, felelőtlenségre" hozzáállás olyan mértéket öltött, amiben nehéz ennél komolyabbat keresni. 

- Az embert ignorálni tudod (letilthatod a profilját). Ez szerintem alapvető empatikus készségeink mesterséges megtagadása, amit a XXI. századi technológiai vivmányokkal teli világban már mindenhol látunk (letilthatsz mindenkit facebookon, messengeren ahelyett, hogy a konfliktust személyes párbeszéddel old meg, ahogy ezt tenni kellene).

- Sokaknak ha képet küldök, ők nem teszik ugyanezt (nincs tisztességes játszma)

-A többségnek nemcsak a profilban nincs képe, de nem is képes adni magáról (paranoid diszkréció)

- rengeteg az álprofil, ahol nemegyszer nagyon kellemetlen fenyegetések, zsarolások és játszmák zajlanak

Ezek egy részét jómagam is elkövettem hibaként, szerencsémre nem űztem azonban ebből sportot. A helyzet meglehet, nem olyan vészjósló, mint ahogy én látom, de tény hogy egy kellemes kis meleg kocsmában ismerkedni spontánabb, őszintébb és jobb lenne, mint egy oldalon, ahol nem tudod kivel beszélsz és valójában miért is....

A látensekről

Kollégáimmal, csoporttársaimmal néha kocsmázásra szánjuk a fejünket. Ahogy a pia fogy és a józanság szava elhalkul, úgy jönnek elő az aktuális érzelmek és érzések fokozottabb változatban. Ahogy az lenni szokott alkoholnál vagy netalán hallucinogén anyagoknál, a mélyen lévő dolgok ilyenkor szárnyakra kapnak és mint ketrecéből szabadult sárkány, kirobban.

Egy érdekes jelenségre lettem figyelmes egy ideje. Az egyik fiú aki a társaságunkban néha feltűnik részegen igen vehemensé válik velem. Állandóan fitymálgat, olcsó és néha sértő vicceket mond melegekről, anális szexről, furcsa szexuális szokásokról. Szünet nélkül panaszkodik, sikertelen lánykapcsolatairól (vagy vélt kapcsolatairól) regél és szinte szúr a szemével a beszélgetések alkalmával. Kisértetiesen eszembe juttatja az egyik volt osztálytársam, akinél részegebb állapota hasonló reakciókat produkált: az anális szexről, fekáliáról, fiúkról, buzikról és homofób viccekről áradozott, miközben állandóan lányokon lógott szinte görcsös akarással. Kapcsolata és egyértelmű női társa persze egyiknek sincs vagy nem volt. Elég öreg róka vagyok az "iparban" ahhoz, hogy megérezzem: ezek a fiúk nem heterók. Nem tudom, hogy orientációjukat hova sorolhatnák, meglehet biszexuálisok, mindenesetre az bizonyos, hogy hajlamuk annyira zavaró saját maguk számára, hogy ezt utálattal és a nagy "Közös Ellenség", azaz a buzik elleni homofób érzéssel próbálják legyűrni és szublimálni. Részegen azonban előjön belőlük a frusztráció, főleg ha érzik, hogy a társaságban van egy meleg (valahogy ezt megérzik). Homofób és olcsó vicceikkel próbálják az erős heterót adni, de a tekintetük néha elárulja, hogy az ágyékomat figyelik, áll -e épp a farkam, milyen a fenekem. Ezt mi észrevesszük, ki éppen mit néz és miért. Nos ők nem "haveri" heterós nézéssel tekintenek rám. Férfit látnak és kívánnak  de közben ez olyan undort fakaszt benne, hogy egyre vehemensebben nyomja a homofób vicceket, az anális szexet és kérdez engem a lányokkal való kapcsolatomról, hogy saját frusztrációját rajtam ostorozza. Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális.

Érdekes látni és találkozni ilyen emberekkel a hétköznapokban. Nekik nagy szükségük lenne segítségre, hisz túl azon, hogy saját életüket és majdani családjukat is megnyomorítják vehemenciájuk odáig is fajulhat, hogy meleg társaikban is kárt tesznek - szóbeli vagy netalán fizikai agresszióval is.

Kiábrándultság és a kék oldal

Felmenni arra az átkos kék oldalra nekem már teher, csömör és kissé undor is. Alig találni ott emberi tartást és célokat: beszélgetést, csevegést, érdekes, kiváncsi, RÁD, mint emberre hangolódni akaró férfiakat. Egyeten erő burjánzik és egyetlen cél van ott: szex. Csak ezért ülnek ott. Szex kell nekik reggel, este, délben és éjjel. Állandóan. És ezt olyan gátlástalanul és szabadon tudják tenni, hogy én ettől megrémülök. Nekem nem természetes állapot, hogy a fél város szétkurjon vagy végighágd Kolozsvárt csak azért, mert ez "egyszerűbb", mint egy kapcsolat vagy egy valódi barátság. Az exem jelenleg a szex rabja lett (mig nekem fél éven át kellett hallgatnom, hogy neki igen alacsony a szexéhsége). Ő ezt szabadságnak fogja fel, vágyainak kendőzetlen, burkolatlan elengedésének, a szakértők viszont szeparációs szorongásnak. Titkon vágyik a szeretésre mindenki, még a legkeményebbnek mutatkozó férfi is. De az a többségnek túlságosan megerőltető lenne, hogy lemondjon a fél város kurogatásáról és a valódi szeretetet legalább gyakorolni próbálja. Nem lehet azt könnyen, nekem se megy, belekerül abba önzőség, birtoklási vágy is néhanap. De a gyökerek még tiszták. Mit érezzek hát iránta, riántuk akik meg se próbálják? Megvetést? Nincs jogom ehhez. Sajnálatot? Az lebecsülés. Szánalmat érzek, szeretnék érezni, mert a szánalomban az én botlásaim, hibáim és gyötrődésem is benne van. A kolozsvári meleg férfiak élete alapjában véve erre az egy oldalra koncentrálódik. Aki néhanap ellátogat a klubba, ott sem talál sokkal másabb világot, legfeljebb nem olyan egyértelműen a szexbarlangban érzi magát, mint azon az oldalon. Úgy érzem rámnőtt, függővé tett és ez a függőség még csak nem is pozitiv érzésekkel, élményekkel tölt fel, hanem leszivja az energiáim, megfojt. A felületesség, a legolcsóbb, legállatibb szex amit én soha nem tudnék hétköznapinak, természetesnek venni. Néha kell...de minden nap? Minden egyes nap ugyanez?

Meglehet, nem a legjobb időszak kijelentetni azt, hogy az embert akivel éveket vagy egy öregségig együtt tudnék maradni nem Kolozsváron fogom megtalálni. Itt szörnyen kevés az a nyiltgondolkodású, melegségét elfogadó és abban szinte vallási meggyőződéssel hivő ember aki egy kapcsolatot vállala, szeretne. Még a legérettebb férfiaktól is azt hallani ott, hogy "nem hiszek kapcsolatokban", "nem voltam szerelmes", "nem akarok...", "nem tudok....", "nem...". A tagadás világában az igenlés előbb - utóbb meghal. Ha sokáig marad ott.

Philemón és Baukisz

Három – négy embert ismerek, akikkel a csend, ha végtelen is, kellemes. Ők a legjobb barátaim. Ritka kincs, manapság különösen annak tűnik egy világban, ahol az emberek addig futnak és dolgoznak, hogy önmagukról és környezetükről is megfeledkeznek. A legjobb barátaim között akad meleg is. Az ő példájuk volt és maradt immár néhány éve a „non plusz ultra” arról, amire egy érzékenyebb fából faragott meleg elképzelhet kapcsolatról, kitartásról, odaadásról, szeretetről és kötelességtudatból. Kicsit róluk mesélek most, de leginkább arról a kapcsolatról, aminek nyugalma, csendje olyan, mint egy posztmodern Philemón és Baukisz történet. 

Egyiküket, jó barátomat, lassan öt éve ismerem. Jelenlegi kapcsolatának minden mozzanata előttem bontakozott ki szépen, lassan szinte észrevétlenül drámák, tragédiák és a külső szemlélő számára feltűnő jelenségek nélkül. Két férfi – akkor talán még fiú – valamit talált egymásban, amit lehet sok barát, család és különösen ez a fura világ nem ért meg, de ők nagyon. A külső szemlélő ezt a kapcsolatot a lassú tengermorajlás nyugalmával tudná leginkább jellemezni, ami távol helyezi magát a világ zajától, bajától, fertőzéseitől és fullánkjaitól nemegyszer már –már megfeledkezve létezéséről is és csendjében kialakítja azt az időtlen hangulatot, amit csak azokon az emberek arcán látsz, akik egymásnak nem elszívják, felélik erejét hanem táplálják és együtt élik meg. Két férfi kapcsolatában magam sem hittem sokáig hogy ez működik, létezik. Annyi egoizmus, félelem, szexualitás, vágy, kompatibilitási probléma ütközhet két találkozó férfivilág forgatagában, hogy kevesen tudják ezt túlélni vagy csak nehéz tusák árán. Az ő tusáikat, személyes és kettesben megélt vívódásaikat, problémáikat persze nem ismerem egyenként, bizonyára léteznek ezek. De az, hogy áthidalták ezeket ráadásul azzal a hihetetlen csenddel ami belőlük árad, fokmutatója lehet nemcsak a reménykedőknek, a meleg párkapcsolatban kételkedőknek de azoknak is, akik ezt az életérzést, a szeretetnek ezt a formáját nem értik, nem érzékelik.

Kortársaim a melegekről

Személyes statisztika, természetesen tudományosan nem releváns, e mégis érdekes: a KMDSZ és más magyar yahoo groupokon 2010 -ben küldtem szét egy részletes kérdéssort. A következő válaszok születtek: 100 fiatal töltötte ki, ebből 85 magát heterónak határozta meg, 8 heteró homoerotikus álmokkal, 3 heteró homoerotikus szexuális élménnyel, 2 biszex és 2 meleg, heteró szexuális élményekkel. 54% -uk nem ismer meleget a környezetében, 57% -ukat zavarná ha a gyermekük lenne meleg, de vezető helyen volt a pap, szobatárs és tanár is. 19 -en válaszoltak úgy, hogy senki melegsége nem zavarná. 42% (ez lepett meg) véli úgy, hogy orvosi bevatkozással TALÁN megváltoztatható a szexuális identitás. A kérdésre, hogy miként raegálnál, ha legjobb barátod comming outolja sokféle válasz született, többség toleráns volt, de hozzátette:" ne nyomuljon rám", "kissé csalódnék benne", "megpróbálnám lebeszélni". Egy érdekes gyöngyszem mégis akadt: "Pfuuuu szó nélkül ott hagynám és törölném az életemből" illetve "Megverném mint a lovat...":))

A planetrómeó jelenségről

"Álmaid férfiját keresed vagy csak letepernél valakit? A részletes keresőnkkel biztosan megtalálod akit keresel. Ingyen, korlátok nélkül. Sosem tudhatod, hol botlasz bele az Igaziba!" Ez a hirdetés áll a legnépszerűbb meleg társkereső honlapján. Első évesen még én is az álompasiért regisztráltam, aztán a sok névtelen, adat nélküli, kép nélküli profilt látva kissé visszahátráltam. Az egykor Németországban nagy sikerrel elindult oldal leginkább az egyéjszakás kalandokat szolgálja. Persze, mindenki vágyik többre is, de hát milyen kényelmes felmenni a virtuális piacra, ahol kilók, szemszín, hajszin, magasság, farokméret és ágyban űzött szokások szerint is lehet pasit keresni. Kolozsváron és közvetlen környezetében becslések szerint 200.000 férfi élhet (egyetemistákkal és éppen itt tartózkodókkal együtt). Ha a statisztikáknak hinnünk, akkor legalább 5 - 10% kellene az LGBT csoportba tartozzon. Ez 10 - 20.000 embert jelent. Ennek ellenére Kolozsváron 1600 profilt találunk. Ez még nem kétségbeejtő, hisz az 50 feletti generáció nem itt található, ráadásul pozitív dolognak is felfoghatjuk, hogy 2010 óta megduplázódott a profilok száma és Kolozsvár Románia második számú meleg központja lett Bukarest után (ott 6000 profil van). Többségük máshol találkozik (parkok, házibulik, régi barátok társaságában). A tartós párkapcsolatban lévők sem ülnek ott, hisz nem igazán látják értelmét, hisz többségük nem is ott találkozott (igaz, akad néhány nyílt kapcsolatban élő pár, aki harmadikat keres néhány éjszakára vagy többre). Kik maradtak tehát? Azok a szinglik (többségében 18 - 35 év közöttiek) akik napi internethasználók (akad néhány szellemprofil is, amelyet hónapok óta nem használtak). A rómeóról készített statisztikák persze szinte irrelevánsak, hisz nagyon sok felhasználó több profilt is készít (kép és adat nélkül) vagy távolabbi kisvárosok is Kolozsvárra regisztrálnak: mégis, itt nagyobb a felvevőpiac. Nagyon érdekes jelenség - és a nemzetközi statisztikáktól radikálisan eltér - hogy a kolozsvári profilok 40% -a nem melegeké (legalábbis önmagát másképp - biszexnek, transzneműnek vagy nem kommentálja - határozza meg). A fiatal kolozsvári meleg tehát választhat: vagy elmegy a klubba (egyetlen szórakozóhely, amelynek hangulata és törzstagjai nem mindenki ízlésének felelnek meg - és most nagyon visszafogtam magam) vagy öreg módon próbálkozik parkokban, házibulikban, barátok útján meleg ismerősöket megkörnyékezni vagy....marad a rómeó. Elkészíti profilját - elvileg úgy, hogy az önmagából adjon valamit - és vár, próbálkozik. Mindig csodálkozok azokon az embereken, akik arckép helyett a feneküket vagy a farkukat teszik ki. Céljuk persze egyértelmű, nincs is ezzel semmi baj, másra is rájön néha a kefélhetnék...de miért kell pont a fenekeddel köszönni? Kissé seggfejszagú a dolog. A másik véglet: a néma profil. Misztikus, persze vonz az idegen, az ismeretlen. Jó figyelemfelkeltő lehet....de a paranoid diszkréció szaga azért erősen kering a dolog mögött. Se kép, se adat, se leirás...legfeljebb az ágyban gyakorolt szerep és a farok mérete. Tuti biszex. Persze, vannak igazán aranyos profilok: decens képekkel, rövid, de frappáns leírással. Az már csak rezonancia kérdése, ki éppen mire vágyik és kit vonz be a nagy kékségben...

I. bejegyzés: hogyan lettem én meleg?

A viszketősen heterós kérdést természetesen nem véletlenül tettem idézőjelbe, magam azt vallom, hogy meleggé nem leszünk, hanem legfeljebb beleszokunk egy állapota amelyre genetikai hajlamunk determinál. Ennélfogva azt is mondhatnám: úgy lettem meleg, hogy megszült anyám. Ez persze nem egészen így történt. Minden bizonnyal, ha egy harmonikus családba születek, ahol Freudnak nem lett volna könyvtárnyi irodalomra való anyaga, akkor legfeljebb biszexuális lennék, hisz genetikailag ugyan lehet hogy hordozom a "meleg gént" (Xq28 - Hamer 1993), ettől azonban még csak hajlamos lennék arra, hogy férfiak után futkározzak. Meleggé "metamorfizálódásomban" bizonyára nagy szerepet játszott apám - és úgy általában - a szellemileg jelenlevő férfi teljes hiánya a családban és gyermekkori környezetemben. Anyám hiánya már más lapra tartozik, erről később beszélünk. A nők begyes tumultusa a gyermekkori melegágynál ahhoz vezetett, hogy négy éves koromban Erdélyi Ganümédész barbie babáért sírdogált a rendszerváltást követő első évek kissé kongó - bongó boltjaiban. Halovány emlék ugyan, de 4 -5 évesen valamilyen szörnyű gyerekbörtönben (azt hiszem bölcsőde vagy óvoda volt a neve) a délutáni alvások végén az egyik fiúcska rendszeres pucajátékát figyeltem meglepő érdeklődéssel. Első olvasmányélményeim között a Batman és a Superman képregények magyarországi kiselejtezett, vagy ószeren vasárnap beszerzett példányai szerepeltek - természetesen hatalmas boxerekben feszítő szuperhősökről van itt szó. Ötödikes koromban, amikor először maszturbáltam már a padtársam volt az inspiráció forrása, igaz valami furcsa, megfoghatatlan kép formájában. Azt hiszem nem képzeltem el meztelenül. Hetedikes lehettem, amikor az akkor berobbant kereskedelmi csatornák szombat esténként még hevesen vetítettek az erotikus filmeket...soft pornót, fogalmazzunk így. Akkor már egyértelmű volt, hogy bár a néni szépen ugrál és lógnak ám hevesen a bögyei, a férfi izmos teste, karja, feneke és erős állkapcsa sokkal inkább felizgatott. Még akkor sem vettem a lapot, édenkerti vakságban afféle aszexuális identitással éltem 17 éves koromig. 11. osztályban aztán megnéztem a Brokeback Mountain (Túl a barátságon) című filmet. Felkavart a kettős életet élő férfi toposza, megrémített a boldogtalanságnak, fájdalomnak, bujdosásnak, félelemnek ez a filmvászonszerű, de mégis akkor annyira reálisnak ható ereje. Akkor tudatosult bennem, hogy egy ilyen élet, egy ilyen alternatíva áll vagy állhat előttem. Akkor tudatosult bennem, hogy meleg vagyok. Az élmény olyan volt, mint egy villlámcsapás: döbbenet, félelem, de eksztatikus felszabadulás - élmény is járt hozzá. Napokig bőgve aludtam el, majd lassan elmúlt ez a furcsa érzés. Megérkeztem önmagamhoz. Azóta keresem a fiúk, férfiak társaságát. Azóta próbálom önmagam valódi énjét megtalálni. Így "lettem" én meleg. http://www.youtube.com/watch?v=1QdJt9E-f2A&feature=fvst