A második találkozó

Sajnos az idő most nagyon szorit (ahogy általában, hisz állitólag ezért találtuk fel), igy csak nagyon röviden fogom összegezni személyes benyomásaim, impresszióim a második Erdélyi LMBTQ találkozóról.

Mindenekelőtt az, hogy ez létrejött másodjára is, szerintem óriási nagy dolog és egyértelművé vált, hogy itt egy "lassú viz partot mos" jellegű mozgalom van kialakulóban. 

A találkozó a rossz idő miatt ezúttal sem a szabadban zajlott,  hanem az előző gyűlés helyszinén, a Bulgakov előtt kezdett gyülekezni a társaság. A múlt heti összeruccanáshoz képest, már az első tiz percben egyértelmű volt, hogy itt most a fiúk lesznek többségben, sokáig csak egyetlen leányzó képviselte a szebbik nemet. A gyülekezés elég szépen összejött, igaz kevesebben voltunk mint múlt alkalommal, de annyira bőven elegen, hogy a Bulgakovban ne találjunk magunknak megfelelő helyet. Igy kerültünk aztán az Inszomniába, ahol hosszú órákon át folyt a most is kellemes találkozó. Mivel ismét fele - fele arányban voltak jelen régiek és újak, ezért a szokásos körbemutatkozás zajlott le, nevek és rövid jellemzések ismétlésével. A hangulat, ahogy többen is megjegyezték, talán kicsit feszültebben oldódott, mint a múltkor, de ez a kávészemes konyakok segitségével nagyon hamar orvoslásra került. A két moderátornak is köszönhetően, nem alakultak ki túl sokszor klikkek, állandóan volt téma és mindenki szóhoz tudott jutni. Felidéztük az első találkozó pozitivumait, hatását, megbeszéltük, hogy mit is akarunk tenni a facebook csoportunkkal, mi lesz a célja ezeknek a találkozóknak, hogyan kellene megmozgatni az inaktiv tagokat és milyen úton tudunk a mi kis mozgalmunknak jogi keretet és külső megnyilvánulást, hangot adni.

A nagyon komoly és perspektivákat feszegető témákon kivül persze szóba kerültek lazább témák is. Comming out történetek, érdekes, néha kuriózumszámba menő személyes történetek, ágytitikok, közéleti témák és néha a művészet is beköszönt Faludyval, Passolinivel vagy épp Dalival. A később két főre gyarapodott női társaság sokszor mentette meg a csapatot a széteséstől, klikkesedéstől.

Bár jómagam a láz és a melankolia bugyraiban fortyogtam, ezen a második találkozón is otthon éreztem magam, kellemes, barátságos és ami a legfontosabb, értelmes emberek között lehetett ismét olyan témákat szabadon megvitatni, amit néha még a barátokkal sem tudunk. A második találkozó bebizonyitotta, hogy kell ez, jó ez, de az elkövetkezőkben már komoly stratégiákról és jövőtervekről is beszélni kell.

Rossz nevelés?

Amikor először megnéztem Pedro Almodóvar "La mala educatión" (Rossz nevelés) című filmjét kissé felháborodottan könyveltem el, hogy a nagy rendező úgy ábrázol két meleg

férfit, mint akik "rossz nevelés", molesztálás és gyermekkori zaklatás miatt lettek azzá, akik. Nem igazán értettem, hogy miért kell indirekt módon ugyan, de a pedofilia áldozatait majdani melegekként ábrázolni. Egészen addig tartott nekem ez teljesen irreális esetnek, amíg nem találkoztam tavaly nyáron két emberrel....

Az elsővel egy rövid, mondhatni távkapcsolat alakult ki, amely leginkább egy kellemes, aranyos haveri viszonnyá szelídült. Meglátogattam én is gyönyörű szülővárosában, eljött ő is Kolozsvárra egyszer. Csak jó emlékeket hagyott bennem, kedvessége, odaadása, figyelme és szeretete tanulandó példa volt nekem is, kihozta belőlem a legjobbat amire akkor képes voltam. Bár több olyan jó lélek lenne a világban mint ő. 

Amikor elmesélte a gyermekkorát egészen döbbenetes részletekről számolt be. Apja egy vadállat volt, súlyos alkoholista, aki verte az anyját és néha őt is. Mi több, ez az érzelmi analfabéta "férfi" néha "megsimogatta" a fiút. Bár nem történt soha erőszak vagy nemi közösülés, apjának ez az őrült viselkedése teljesen megrémítette a fiút, aki nem tudott egyáltalán azonosulni így a férfimodellel. Ugyan szexualitását és nemi identitását hamar és könnyen fel tudta vállalni, sokáig a testiség megélése gondot okozott neki. Mikor én megismertem azonban már nem volt ilyen gondja. Kivételes barátokra tett szert az idők során és a férfiak akikkel dolga volt, ők is nagy gonddal, figyelemmel tudtak bánni vele. Remélem én sem hagytam rossz emlékeket benne...

 A másik fiú amaz nagy szerelem, amelynek vége januárban mai napig padlóra tett. Az ő gyermekkoráról alig tudok valamit, családjáról, gyermekkoráról szinte semmilyen szín alatt nem tudtam részleteket kihalászni. Ha kérdeztem, nem válaszolt, felháborodott, terelte a szót. Ellenben ritkán, 1-2 pohár bor után önkéntelenül is el -elszólta magát. Kiderült, hogy apja nem volt mellette nagyon sokáig, mivel külföldön dolgozott és a párbeszéd szinte teljesen hiányzott a családból. A főnök, a tartó erő az anya volt, aki egy nagyon durva, erős és posszesziv hajlamú személyiség. Hogy mi is történhetett apa és fia között...nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ez a fiú nem engedte soha, hogy meztelenül megérintsem a hátát. Ruhában átölelhettem, szerette is néha (bár mértékkel, az én szeretetigényem neki túl sok volt) de ha levetkőzött, akkor semmiféle módon nem tudtam simogatni a hátát. Ha kérdeztem erről, hogy mi az oka, nem válaszolt, mérges, dühös lett. Semmilyen seb, heg, elváltozás nem volt rajta és nem hiszem, hogy testével elégedetlenkedhetett volna. Meglehet, itt is valami zaklatás elnyomott emléke  lappang....erre én már aligha fogok tudni fényt deríteni,  szakítás után kapcsolatunk teljes mértékben megszakadt, élő seb maradt.

Almodóvar filmje mindenesetre több érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet: 

•  a katolikus egyház cölibátusa számos perverziónak és káros jelenségnek a melegágya, amely sem a hitet, sem az egyházat nem szolgálja tevőlegesen így azt el kellene törölni

• a szexuális orientáció meglehet nem teljesen és kizárólag genetikai okokra vezethető vissza

• a családon belüli erőszak mértékéről, elterjedtségéről sokunknak fogalma sincs, pedig ez egy teljesen valós és szörnyen veszélyes, katasztrofális jelenség. Áldozatai segítséget igényelnek!

Újabb coming out történetek

Nagyon jól esett hallani azt, hogy Másként Kolozsváron és az én blogom olvasása is biztatta barátai előtti felvállalásukban két fiút. Ha csak ennyiért irnám a blogot, már akkor is megérné. Bizom benne, hogy még több emberen tudunk segiteni és igy, mi is fejlődünk, szépülünk emberként, csapatként egyaránt.

A további bátoritás céljából pedig leirok még egy személyes coming out történetet, amiért nagyon hálás vagyok.

Miután a két legfontosabb barátnőmnek sikerült igy, vagy úgy elmondanom, hogy meleg vagyok, a dolgok felgyorsultak. A barátnőim elmondták párjuknak is, akik történetesen heteró fiúk. Nekem pedig ilyenkor jött el a görcsölés és a gátlásosságom. Lányokkal több időt töltöttem már a suliban is, fiúkkal legfeljebb szakmai dolgokról tudok órákon át elbeszélgetni, de a magánéletemet nem érintem előttük. Ha ki is mentem néha osztálytársaimmal sétálni

vagy egy limonádét, sört meginni és elment előttünk egy szép lány, a szokásos "hű, micsoda bögye volt, láttad?" kérdésre általában szemfényvesztő bólogatással próbáltam leplezni a tényt, hogy bizony engem ez a "bögy" hidegen hagyott. Bár néhány osztálytársam és egyetemi kollégámmal az évek alatt igen jó barátságra tettem szert, velük szemben mindig sokkal erősebben előjöttek gátlásaim, félelmeim, ha a coming outra gondoltam. Nem tudtam, hogyan reagálhat egy heteró fiú, ha megtudja, hogy barátja meleg. Ha a homoszexualitás, mint általános téma szóba került, megoszló véleményeket hallottam részükről: felvonulást rossz dolognak tartották, a rózsaszin tangában flangáló "buzikat" undoritónak tartották és általában disznó vicceket meséltek a melegekről és az anális szexről. Persze...freudi elszólások is lehetnek ebben, tudatalatti félelmek az ismeretlentől, az idegentől vagy ki tudja...a kiváncsiság jelei is akár. Mindenesetre nehéz volt előttük megnyilni, mert féltem a reakcióiktól, jobban mint a lányokétól. 

Az első fiúk, akik megtudták gyakorlatilag beleegyezésemen kivül "estek" túl ezen a helyzeten. Barátnőim elmondták párjuknak és érdekes módon, azok a fiúk is azonnal, minden gond nélkül elfogadtak. A témát egy pillanatra sem feszegettük persze, nagyon ritkán egy -egy ártatlan vicc vagy érdekes kérdés formájában találkozik kiváncsiságuk az én melegségemmel. Ezek a mondhatni indirekt coming outok jó előszobái voltak az első fiúnak bevallott történetem előtt. 

Néhány éve ismertem már, az egyetemen a legjobb barátaim egyike lett. Szakmai kapcsolatunk miatt is sok időt töltöttünk együtt, igy egyre erősebb lett bennem az akarat, hogy elmondom neki.

Erre lehetőség akkor adódott, amikor egy meleg barátommal közösen, elmentünk Berlinbe. A fiú is jött velünk, ráadásul ők ketten távoli rokonok. Ha már úgyis van meleg a családban,

könnyebben megy majd az elfogadás - gondoltam. A hosszú de nagyon kellemes utazás alatt a pihenők alkalmával többször odamentem S-hez, a meleg baráthoz, hogy megkérdezzem, vajon M. tudja -e rólam hogy meleg vagyok? Egyáltalán gyanitja? Elmondhatom -e neki? S. a meleg barát nem tudott biztosat mondani, de bátoritott, hogy Berlinben lazán megtehetném. Később tudtam meg, hogy szinte velem egyidőben, M., a heteró fiú is ugyanezt kérdezte S.től: te, szerinted Erdélyi Ganümédész nem meleg? Elég gyanús nekem...

A helyzet innentől kezdve már poénos, mondhatnánk. Berlinben, egy fagyos februári esti séta után egy sör mellett végül elmondtam M-nek, hogy meleg vagyok. Ahogy számitani lehetett, nevetve fogadta a hirt, bátoritott és semmiféle negativ reakciót nem kaptam. Egyedül annyit tett hozzá a bejelentéshez, hogy "nekem semmi bajom a melegekkel, amig nem nyomulnak rám". Ilyesmit több heteró fiútól hallottam már. Talán az ismeretlentől való félelem mondatja ezt velük, hisz jómagam soha nem hallottam olyanról, hogy meleg férfi "megtámadott " volna egy heteró fiút vagy egyáltalán flörtölt volna velük. A dolog értelmetlen, igy nem is értem, hogy miért félnek ettől a heteró férfiak. Talán van ebben egy kis himsoviniszta megnyilvánulás, erőfitogtatás.

Mindenesetre, az azt követő napokban észrevehetően megváltozott a viszonyunk és csöppet sem rossz irányba. Örült annak, hogy végre, én is tudok nyiltan beszélni a magánéletemről, amiről addig olyan látványosan és misztikusan  elhallgattam. Ő is megnyilt sok téren: beszéltünk barátnőiről, nőügyeiről, öltözködésről, csajozási technikákról, fiúzásról, "gyanús" melegekről a szakmánkban és minden olyanról amiről egyébként két fiú szokott beszélni, ha gátlásaikat nem tartja vissza a félelem.

A coming out óta barátságunk erősebb, őszintébb és az az érzést tudhatom magaménak, hogy szabadabb lettem. Nem érzem már azt, hogy vele szemben valami ketrec tartana csapdájában, beszélgetéseink szabadabbak, őszintébbek. 

A legközelebbi barátaim már mind tudják. Néhány ember még maradt, akinek jó lenne elmondani...és hátra van még a család.

Ha ők is tudni fogják, akkor az én coming out történetem már teljes. A nagyvilágnak nem teregetem ki úton, útfélen, nem érzem hogy ez erről szólna, persze ha valaki rákérdez, gond nélkül megmondom.

Szóval....aki még a barátai előtt sem mert előbujni, csak bátoritom, tegye meg. Ők megérdemlik és szabadabb, őszintébb lesz a barátságotok.

A többiek pedig nem számitanak:) 

Szivárvány majális - az első találkozó

Amióta elindult Másként Kolozsváron blogja és jómagam is csatlakoztam irásaimmal a tenni akaró erdélyi magyar melegek közösségéhez, egyre többen csatlakoztak facebookon a kis mozgalmunkhoz. Kezdetben 4-5 ember vezette a "szekeret", aztán ahogy nőtt a társaság, úgy bátorkodtak egyre többen a felvetett témákhoz hozzászólni, posztolni és érdekes ötletekkel gazdagitani a csoportot. Igy formálódott egy kis társaság  - hétköznapi emberek, értelmiségiek, akik a hétköznapokban magas szinvonalon és szorgalmasan végzik problémás kis ügyeiket és feladataikat, mint bárki más - de a csoportban nemi identitásukat, szexualitásukat érintő problémákról beszélnek. A csoportot elsősorban tehát a közös hajlam, a közös ügy kötötte össze. Néhány hétnek kellett csak eltelnie és a közös identitáshoz már csatlakozott számos azonos cél is, amelyet a csoport tagjainak jelentős része (54 emberből 20 - 30) úgy tűnik, felvállalni látszik. Néhány lelkes támogató és szimpatizáns is részt vesz munkánkban, amely egyelőre a zárt csoporton belüli disputák, bloggerkedés (manna.ro, Puritán Szemét, Másként Kolozsváron és jómagam) és egy, az erdélyi melegekről szóló facebook oldal promoválásával és előkészitésében kimerült. Egyelőre a csoport pontos célja, a készülő facebook oldal pontos célközönsége még nem körvonalazódott, de a tegnap megtörtént egy lépés, amely úgy gondolom mérföldköve nemcsak az erdélyi magyar meleg közösségnek, de a romániai LMBTQ mozgalomban is nagy dolognak számit. 

Több napos szervezkedést követően "Szivárvány majális" néven több, mint 20 ember a csoportból találkozott. Bár az időjárás nem engedte meg, hogy a tervezett szabadtéri piknikezés létrejöjjön, ehelyett lett éjszakába nyúló kocsmázás. A találkozó nemcsak a személyes kapcsolatok épitése miatt is volt nagyon fontos, de többeknek a jelen lévők közül bátoritást, kezdő lökést adott saját identitásuk erősitésében, mig a többség számára új barátok, talán hosszan tartó szakmai és aktivista kapcsolatok alapozódtak meg. A sörözgetéssel, "hosszúpuskázással" és borozgatással felviditott beszélgetés több fontos témát is érintett - és ismét bebizonyosodott, hogy a személyes találkozók sokkal intenzivebb, mélyebb, valódibb beszélgetéseket tudnak eredményezni, mit a virtuális világ elszerencsétlenkedett próbálkozásai. Az érintett témák szinte ugyanazok voltak, mint amit a csoportban már felvetettünk, mégis, személyesen végigtárgyalva azokat egy hatalmas kerekasztalt (ami most négyzetes volt) körbeülve sokkal jobb eredményeket és beszélgetéseket szült. Beszéltünk többek között a csoport jövőbeli terveiről, céljairól, milyen módon szeretnénk propagálni a facebook oldalunkat, milyen képi, vizuális, hanganyag és szöveges források kerülnének oda. Továbbá ismét vitára került a társkeresők és az ottani meleg világ problémái, a diszkréció határai és a coming out esélyei és módozatai Erdélyben. Végigmentünk mindenki coming out történetén, illetve a jelen levő párok elmesélték, hogyan jöttek össze. Szóba került még a melegházasság és a gyerekvállalás problémája és a vezető politikusok, értelmiségiek coming out esélyei Romániában. A társaság egyik tagja kiemelte, hogy a házasság támogatása nem függ össze a meleg világban dúló mély problémákkal, hisz annak bevezetése alapvető jog és a szabadság, a választás szabad jogának egyik kifejezése, ám az alapvető probléma talán, hogy mint minden jogi és mentalitástörténeti változás,Romániában - és talán általánosan, a kelet - európai régióban - nem alulról, hanem a felső körökből érkezett. Ez pedig azt is elővetiti, hogy bár a jogi lépések és az LGBT mozgalom főbb követelései előre láthatóan néhány éven belül itt is révbe érnek, a meleg világon belül és az individumokra lebontva aigha fog változás történni. A diszkréció, paranoia és félelem ösztönei amelyek teljes mértékben beivódtak a melegekbe is (talán még erősebben is mint a sokszor nagyon is naiv és minden rossztól mentes heteró társaikba). 

Csak remélni tudom, hogy a "Szivárvány majálisnak" lesz még folytatása és sikerül ebből egy kis mozgalmat, folymatosságra és következetességre épülő munkát létrehozni amelyneka fő célja az lenne, hogy megmutassuk: mi csekélységekben vagyunk mások, problémáink azonosak  és a félelmeket, sztereotipiákat úgy a meleg, mint a heteró oldalról csakis a tiszteletre, személyes tapasztalatokra és élményekre alapuló, nyilt kommunikációval, ismeretterjesztéssel érhetjük el. 

Coming out alternativák

"Te jó ég, meleg vagyok!" - egyszer mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor ez a felismerés villámcsapásként beköszönt.  Van akinek még kamaszkora előtt, van akinek középiskolában, másoknak csak életük delelőjén - ki milyen neveltetést kapott, ki mennyire figyelt önmaga érzéseire, saját vágyaira, vagy épp mennyire mélyen fojtotta vissza önmaga

hajlamait. Ha azonban eljön az önfelismerés ideje, akkor a következő lépés persze saját magunk elfogadása lesz - hasonlóan nehéz, sokaknál éveket, sőt, évtizedeket felemésztő időszak. Ezt a folyamatot csak segíti az, ha legközelebbi barátainknak elmondjuk, hogy melegek vagyunk. Függetlenül attól, hogy hajlamunk felismerése és stabil meleg identitásunk kialakitása között mennyi idő telik el, egy jóbarátnak mindig lenni kell társaságunkban, akivel ezt megosztjuk. Nem a terhet és a feladatot, mert azt senki nem bírja és nem tudja helyettem elvinni - de a tanácsadás. vagy egyszerűen a meghallgatás, bátorítás  bizalom ereje mindig nagy csodákra képes. 

A még barátai előtt nem coming outolt társaimat bátorítva, első két coming outomat írom le példaként.

A középiskolai éveim végén már biztosan tudtam, hogy meleg vagyok. Szerencsémre, ezt viszonylag hamar tudtam önmagammal tisztázni, de legközelebbi barátaimnak - akik közül a többség mind a mai napig a legjobb barátaim között található - nem volt könnyű elmondani. Egy idő után azonban úgy éreztem, hogy a környezetemben valakinek muszáj lesz elmondanom, hisz nem élhetek úgy ezzel az érzéssel, hogy senki sem tud róla. Kicsit a fájdalom átadása volt ez még akkor  (néha most is az) de másrészt a barátság, az őszinteség, a teljes átadás jelképe is. Bizonyítéka annak, hogy nekem a legközelebbi barátaim a legfontosabbak, a legstabilabb kapcsolatok az életben, így nem tarthatom őket hazugságban, féligazságban. 

A legelső coming outom egy akkor már 10 (ma már 15) éve ismert barátnőm előtt volt. Tudtam, hogy barátságunkat semmilyen formában nem veszélyezteti majdani bejelentésem, mert kevés nálánál nyíltabb  erősebb és mélyebb embert adott nekem a sors. Mégis, kicsit aggódtam, ez volt az első alkalom, hogy nem a négy fal között beszélem meg magammal melegségem. A levelet választottam, mint eszközt. Leírtam kézzel, hogy győződtem meg, hogy meleg vagyok, miként élem ezt meg és mennyire fontos, hogy őszinte legyek vele.  Szemtől szembe nem ment volna akkor, de a kézzel irt levél mégis elég jó alternatívának tűnt. A várakozás, a válaszreakcióig eltelt idő nagyon megterhelő volt, de szerencsére hamar jött és - ahogy lehetett számítani - teljes megértés, valódi baráti ölelés formájában érkezett. "Nem tudtam, de azért sejtettem már"  - mondta ő. "Mindig gyanús voltál, főleg, hogy sosem láttunk csajjal és nem is beszéltél a lányokról". A sztereotipnek hangzó mondatok valóban, akkor megnyugtatóan hangzottak  mert tudtam, hogy barátságunk szilárd, bizalmon és odaadáson alapul, amit ez az egyszerű információtöblet, hogy meleg vagyok nem zavar meg. Azóta néztünk már együtt meleg filmet, kémleltünk pasikat az utcán és ha épp közös nevezőn vagyunk, még a divatról is elcsevegünk (bár az nálam ritkább).

A második coming out már nehezebben ment. Ismét egy lány, több éves barátság fűzött hozzá is, de más család, más nevelés és más érzelmi töltet. Nála már féltem, hogy ha elmondom, akkor barátságunk meginog, féltem, hogy őszinteségemmel bár lehet enyhítek magamon, de rá nagy terhet rakok (nota bene: mindig, minden körülmények között őszintének lenni nem jó megoldás, lásd rákbetegek, megcsalás pszichológiája). A nagy "holnap elmondom" készülődésből végül az lett, hogy egy szerencsés véletlen folytán a barátnő hamarabb kisakkozta a történetet. Ez is jelzi, hogy azok az emberek akiknek fontos vagy, figyelnek rád, látják rajtad ha baj van sőt, néha megérzik, vagy kikövetkeztetik arconásaidból, egy -egy elszólásodból, hogy mi is a helyzet. Mindezt ráadásul nem azért, mert minduntalan a "rajtakaplak" érzését táplálják, hanem egyszerűen mert figyelmesek, szeretnek. A reakció az ő esetében is a teljes elfogadás volt. 

Azóta már több ismerősömnek, közeli barátomnak elmondtam, hogy meleg vagyok  - és a folyamat egyre könnyebb, ahogy a tapasztalat nő. A szülőkkel még magam sem birkóztam meg....az egy külön misét megér, talán megírom hamarosan.

Tanulság tehát az, azoknak, akik mindennapjainkban mellettünk vannak és akik a legfontosabb kapcsot jelentik az életben (számomra a barátaim), adjunk teljes bizalmat, odaadást és figyelmet, mert ha a barátságunk valódi talajokon nyugszik, egy ilyen információ nem döntheti romba azt. Ha mégis ez történne - nekem szerencsére nem volt ilyen - akkor az a barátság nem volt soha őszinte, nem kell siratni az elvesztését, ergo a barátok előtti coming outból csak győztesen lehet kijönni. 

Mit is akarunk mi?

Remus Cernea

Remus Cernea és Puiu Hasotti nyilatkozataiban talán az volt a legjobb, hogy égő és állandó témává tették a melegséget és felhívták a teljes romániai társadalom figyelmét erre a jelenségre. Ahogy a romániai társadalom, úgy a vezető politikusok és értelmiségiek is megosztott véleménnyel válaszoltak Cernea kezdeményezésére: volt aki a házasság ellen, volt aki pedig mellette tette le voksát. "Tény, hogy előbb utóbb Romániában is bevezetik vagy a civil élettársi viszont vagy akár a meleg házasságot is, ez csak idő kérdése most már" - mondta az egyik politikus. Való igaz, a melegjogi aktivizmus hasznos és jó dolog, egy közösség önkifejeződésének mondjuk úgy reprezentatív, "hivatalos" formája ami az egyenlőségre alapuló társadalmakban elengedhetetlen. Mégis, most valami olyasmiről beszélnék, amiért sokan a meleg világból lehet megköveznének. Valóban a házasodás a legnagyobb gondunk?

Ezzel a nagy ódázással és "gyerünk házasodjunk" jogi mozgalommal úgy érzem megint eljutott a meleg világ oda, hogy már saját köreiből is felcsendüljön a - szerény véleményem szerint - jogos "heteró" kérdés: de hát mit is akarnak ezek valójában?". Bármilyen hihetetlennek tűnik, ez egy jogos kérdés. Az, hogy a világon most mindenhol a melegek házasságáért kardoskodnak, valóban divatos tendencia és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának ha úgy tetszik egyféle kiterjesztése. Ez normális dolog, nincs ezzel semmi baj. Mégis, sok heteró, aki külső szemlélőként, nemegyszer idegenkedve, egy meleget sem ismerve személyesen jogosan látja úgy, hogy a melegjogi mozgalmakkal az LGBT közösség túllő a célon.  Bátorkodjunk föltenni a kérdést: mi is a bajunk? Valóban a meleg világ legnagyobb gondja az, hogy nem tudunk házasodni? Tényleg? 

Vegyük figyelembe a következőket:

- szerény tudomásom szerint Romániában sem ért több diszkriminatív megkülönböztetés senkit amiatt, hogy vállalta szexuális másságát. Legfeljebb ugyanannyi alkalommal fordult elő diszkrimináció, mint bármelyik más kisebbség (cigány, magyar, zsidó, testi fogyatékos, HIV fertőzött, vallásos szekta tag) esetén (mindez persze nem normális dolog, de ne túlozzunk)

- a fizikai bántalmazások, a homofóbia jelensége nem magasabb, mint bármelyik országban Európában (lásd: Franciaországban melegeket vertek a napokban)

Alfred Kinsey szexológus

- a házasságon kívül mindenhez ugyanazok a jogokkal élhet egy meleg (az hogy ő nem meri vállalni, az kinek is a baja?)

Nézzük meg ellenben, hány meleg AKAR házasodni? Elgondolkodott ezen valaki, hogy példáulstatisztikák bizonyitják, hogy a meleg férfiak döntő többsége életében 15 - 50 partnerrel rendelkezik, de 30% -uk (!) 500 és 1000 partnert vált életében. A számok döbbenetesek. Tény, hogy ezek az adatok Kinsey kimutatására vonatkoznak, melyeket a szakirodalom is már fenntartásokkal kezel, mégis az általam is tapasztalt valóság (társkereső olalakon órákat töltő erdélyi és romániai melegek ezrei) sajnos csak megerősiti ezt a jelenséget. Nem tudom, lányoknál mi a helyzet, de a romániai melegek körében (ahogy bárhol máshol is) a nagy többség - tényleg, a NAGY többség - nemhogy nem talál magának párt, de nem is akar. Teljességgel ellenzik a párkapcsolatokat, különösen ha zárt, monogám kapcsolatról van szó.  Ennél fogva úgy érzem, bátorkodhatunk ismét feltenni a kérdést: valóban a házasság a legnagyobb gondunk?

Ha meleg aktivista lennék, a következő problémákkal és jelenségekkel foglalkoznék intenzívebben  mert úgy látom ezekben kellene hathatós segítség:

- Romániában a melegek továbbra is a társkereső oldalakra szoritják le magánéletüket. Igen magas a szégyenérzetük orientácijuk miatt, nagyon sokan biszexuálisnak vallják magukat, miközben évek óta nem voltak nővel és naponta több órát töltenek szex után kutatva férfiakkal

- a melegek többsége nem mert még coming outolni barátai, de főleg családja előtt. Ehhez tréningek, felkészítésék, segítségek kellenének melegnek és szülőknek egyaránt

- a (férfi) melegek többsége nem hisz, vagy nem akar párkapcsolatot, preferálja a szabadelvűség "friends with benefits" nyitott kapcsolatát

- a heteró "nagyközönség" továbbra is minimális ismeretekkel rendelkezik a melegekről, annak kultúrtörténeti és orvosi, pszihológiai jelenségeiről, igy - mint mindentől ami idegen - sztereotip félelmeket táplál

Úgy érzem, hogy ez a néhány téma bőségesen elegendő ahhoz, hogy lássuk: a meleg világnak belülről kellene először megváltoznia és utána jöhetne a nagyközönség is. Vagy legalbább párhuzamosan haladni a kettővel. Szép és jó d

olog a házasság, alapvető emberi jog, követelhetjük...de ne feledjük, hogy messze nem ez a legfőbb gond és nem ez érinti a melegek nagyon nagy többségét.

Szingliként boldogan?

A rómeó, a meleg társkereső rámtelepedett. Napi rutin lett, hogy több órát töltsek ott, kétségbeesetten keresve a "nagy őt" vagy az utóbbi időben már csak a puszta szexet. Annyira akartam a "kielégülést", valami egészen mélyről jövő, beteljesületlen vágyat lehűteni férfiakkal, hogy ez az erő nemcsak a külvilágot rémisztette meg, de engem is. Az exem ott ül azon az oldalon órákon át, nem tudtam elviselni azt sem, hogy nem ir rám, vagy leveleimre flegmatikus, de legtöbbször sértő, visszautasitó választ ad - netalán szexuális életéről dicsekszik, ami úgy hatott rám, mint egy késszúrás. Tegnap eldöntöttem: törlöm a profilom. Másfél év után, ismét. Nem először történik ez, de ilyen hosszú ideig nem is volt állandó profilom azon az oldalon. Semmi humánumot, emberi értéket, kedvességet, szeretetet nem kaptam ott, ahol az embereknek elvileg egymás közös értékeiért kellene összejárniuk. Csak szex, csak a test kultusza. Nincs kockahasad? Nem vagy tökéletes? Nem vagy gép, érzelmek nélküli, vad csődör? Mehetsz a fenébe. A darwini elvek itt elementáris erőkkel érvényesülnek, szó nincs ott arról, hogy eseteg az ember nem csak test és húsdarab a lába között egy farokkal. Nekem most elég ebből.

A nagy kérdés, hogyan állok neki annak a "projektnek" amely leegyszerűsitve úgy szól: boldognak lenni egyedül, szingliként is. Megtaláni önmagammal az egyensúlyt, ápolni azokat az értékeket, elveket, érzelmeket, amelyek fokozatosan leépültek az elmúlt időszakban. Ápolni a kertet, kertészkedni - ahogy a költői metafora mondja. Feltöltődni önmagammal, mert az elmúlt időszakban ez a mókuskerék azzal is járt, hogy kiüresedtem, csak vágyakoztam és semmit se tudtam már adni senkinek.  Márpedig ha nincs miből, adni se tudunk, ha pedig nem adunk - kapni se fogunk.

Az én annyira szeretett Bagdy Emőkém egyik könyvében ("Hogyan lehetnénk boldogabbak") tiz olyan dolgot sorol fel, amely a boldogulásunkhoz hozzásegithet:

Ezt szeretném gyakorolni. Szó sincs arról, hogy remete életmódot választanék, nem is erről kell ez szóljon. Meg akarom tanulni, milyen is Önmagammal élni. Jól. 

Ma egy angyali teremtéstől kaptam egy nagyon sokatmondó verset, a szöveg mintha hozzám, rólam szólna, a társfüggőről, aki a társába kapaszkodva próbálja a boldogságot megtalálni. Mindennapi ima lesz ez és ez a tiz Bagdy tanács.

Remélem, aki tudja milyen érzés társfüggőségből gyógyulni, hasznosnak véli majd ezt a két kis mankót.

Útravaló

Egy idő után megismered a különbséget,
egy kézfogás,
és a bilincs szorítása között.

És megismered,
hogy a szerelem nem vonzalom,
és egy társ nem biztonság.

És megismered,
hogy a csók nem szerződés,
és az ajándék nem ígéret,
és elfogadod kudarcaid
emelt fővel és előre tekintő szemekkel,
asszonyi bájjal, férfias erővel,
s nem gyermeki bánattal.
És megismered hogyan építsd a jelen útját,
mert a holnapé túl bizonytalan,
hiszen a tervek, és jövők útja félúton mindig megszakad.

Egy idő után megismered,
még a nap is megéget,
ha túl sokat kérsz.
Így virágoztasd csak fel saját kertedet,
díszítsd csak fel saját lelkedet,
és ne várd,
hogy valaki más hozzon virágot neked.

És tanuld meg,
hogy tudsz szívós lenni,
és igenis erős vagy,
és igenis vannak értékeid.
És tanulj, csak tanulj,
minden búcsúval csak tanulj. . .