Az üstökös

avagy pityergés arról, milyen egy vándor szerelmi élete

Lassan másfél éve vándoréletet élek, egyik településről a másikra ugrálva. Idén hétszer repültem és legalább húsz alkalommal váltottam várost. Eleinte még élvezhető volt ez az életmód, rengeteg adrenalin, új helyek illata, arcai, fái, tájai és ételei...férfijai. De mostmár a húgyhólyagom megtelt a sok vándorlás fáradalmaival, a stabilitás hiányával és leginkább, azzal az érzéssel, amiről most kicsit drámakirálynő (hülyén hangzik ez magyarul - "drama queen") módjára, elpanaszolok.

Van, amikor nehéz elengedni egy várost, mert az összhangulata, a hozzá fűződő élmények összessége olyan finommá, aranyossá és kedvessé teszik, hogy otthonosan érzi magát az ember benne, még akkor is, ha kevés emberrel köt barátságot, haverságot (a vándorlás alatt a barát fogalom is átértékelődik!). Máskor ezeket az új arcokat, barátoktól nehéz megválni, mert fene tudja, hol és mikor találkozunk ismét. De a legnehezebb az, ha a kurtafarkú kismalac világát keresgélő meleg valami csoda folytán belebotlik olyan személyekbe, akik egy párhuzamos, rózsaszin univerzumban, ahol unikornisok ugrándoznak egy békés, boldog paradicsomi kertben - élete párja lehetne.

Legutóbb, Budapesten történt ez. Néhány napos "pihenésem" alatt úgy döntöttem egy barátommal, hogy elemgyünk egy meleg buliba. Miért is ne....Kolozsváron amúgy sem jártam le túl sűrjen az egyetlen szórakozóhelyre (amikor meg lemerészkedtem, vagy a kedvem, vagy a józanságom párolgott el percek alatt a fülledt, túlzsúfolt  helyen).

A buli jól indult, Madonna istenanyánk zenéjére toppantam be  az amúgy elegáns, elég tágas és nem túlságosan zsúfolt helyre. A fiúk - ahogy ehhez Londonban és nyugaton már hozzászoktam - jól öltözöttek, kellemes megjelenésűek, kissé metroszexuálisak, de semmiképp sem tapadósak, kiéhezettek és ápolatlanok voltak (érezd a hasonlitás célját!). A lányok pedig...gyönyörűek! Azt hiszem soha nem láttam még annyi széparcú, dögös csajt egy meleg buliban! Jól indult a buli, Pest ilyenkor válik igazán kozmopolita, élhető várossá nekem. A metrók hétköznapi emberei sajnos persze felpofoznak a szürke ezernyi árnyalatára másnap.

Talán tiz perc sem telt el és a fejemet azonnal elcsavarta egy olyan mosoly, amit azt hiszem sose láttam még. Mint egy üstökös. Azt hiszem ezt hivják annak a villámcsapás érzésnek, amiről annyit irnak az okos és széplelkű és aranyszavú emberek. Ott mosolygott csodásan és egy pohárral, kék inggel tucatnyi adonisz között, de onnantól kezdve már nem láttam, h allottam semmit, csak őt. Kellett legalább fél óra, mire a barátom tuszkolására, vettem a bátorságot és odamentem hozzá. Azt láttam, hogy nem magyar, külföldi és hát...nagyon fiatal. A "honnan vagy?" buta és kamaszosan szégyenlős kérdésből lett egy tiz napos románc. De olyan...annyira....Remegek utánna minden nap. Hiányzik az a gyönyörű mosoly.

És, ahogy egy vándor életében ez lenni szokott, nekem el kell mennem ismét egy másik országba, ő pedig januártól már másik kontinensen lesz. Hazamegy. Tiz nap gyönyörűen eltöltött közös emlék, néhány aprócska tárgy, tucatnyi közös kép...és az a keserű, leirhatatlan érzés, hogy megint talpra kell állni, kiegyenesedni, nyelni egy nagyot és ezt a gyászt is megélni, majd továbblépni. Mert mit tehetne egy vándor? Letelepedhet. Le is fog mostmár.

De ezek a lehetőségek, esélyek szerelemre, boldogságra elrepülnek, messzi...messzi.

Mit tehetne a vándor? Csak hálás lehet a megélt szép emlékekért és a lehetőségekért.

Más már ennél is patetikusabb lenne. 

A gayminátor

Hivatalosan is elneveztem magam gayminátornak.  A fogalom alatt értsük azt, hogy adott egy meleg fiú, aki valamilyen furcsa oknál fogva önmagukat biszexuálisnak öndefiniáló, valójában érezhetően meleg fiúkba lesz szerelmes. A végeredmény pedig az, hogy miután néhány hónapot szenvedélyesen végigvitáz és szenved a fiúkkal, ők elhagyják...majd rövid idő után kiderül: a fiúk végérvényesen melegnek definiálják magukat. Nos...úgy látszik ha díjat osztogatnának a "hány biszexet konvertáltunk át meleggé" kategóriában, ott én Jack Nicholson lennék, megannyi díjjal. Legutóbbi "díjátadásomról" írnék most, eddigi legnagyobb szerelmem történetét. 

Tavaly nyáron megismerkedtem egy fiúval. Magát biszexuálisnak határozta meg, hisz volt egy éves kapcsolata lánnyal és fiúkkal csak azt követően, 25 évesen volt dolga. Bár akkor már túl voltam két "biszex" konvertáláson és erősen fogadkoztam, hogy "soha többet"...az első találkozásunk annyira jól sikerült, hogy beleestem a fiúba. Kiderült, hogy az ágyon kívül is nagyon jól kijövünk, rengeteg közös vonásunk van, zenében, tudományos érdeklődésben, sétálásokban és még a gasztronómiában is. Én csodáltam az ő oroszláni spontaneitását, tüzességét, lelkesedését, ő meg érdekesnek találta az én kimért, határozott döntéseimet és kitartásom. A baj csak ott volt, hogy a fiú amikor érezte, hogy ebből a sok, közös lötyögésből valami komoly is lehet, megrémült. Egyféle elkötelezettség ellenes magatartás jött elő belőle, ami nem volt túl szerencsés az ő robbanékony természetével keveredve. Ez pontosan az én társfüggő természetemnek hiányzott...igy aztán a vita és a kapcsolat máris megromlott, annak ellenére, hogy én akkor már fülig szerelmes voltam belé. Először azzal érvelt, hogy neki egy lánnyal kell most kapcsolat, hisz olyan rég nem volt lánnyal és vágyik rá...aztán mikor ezt is megengedtem (első hiba) akkor letett erről a vágyáról (nem jött össze neki) és fokozatosan húzódott el tőlem. Még idegesítőbbnek érezte, ha érzelmeimet kimutatom, valahol éreztem ,hogy ez őt leginkább belülről zavarja. A tény, hogy ő is így érez, megrémisztette. Vita, vitát követett, de valahogy az ágyban mindig megoldottuk a problémát, igy néhány nap nemalvás és dühkitörés után a dolog ismét békésen zárult. Decemberben aztán egyre ritkábba találkoztunk. Állandóan panaszkodott, hogy neki túl sok a heti 4-5 találkozó, csökkentsük heti 1-2 -re....volt, mikor még annál is ritkábbra. Ez nekem már túlságosan terhes és szorongást kiváltó kérés volt. Egy másik országból jöttem vissza miatta ősszel, két nagy csomaggal, egy Boci csokival és egy borral. Az a találkozás nehezen feledhető, úgy az ő öröme, mint az azt követő gyönyörű szeretkezésünk. Decemberben ez végképp összeomlott. Ő annyira megrémült a kapcsolattól és a ténytől, hogy én perspektivákban gondolkodom, hogy elhagyott. Szó nélkül, mindenféle megbeszélés nélkül. A karácsonyt még ugyan kivárta, de az év első napjaiban egy internetes üzenetben közölte, hogy ő más - és most figyelj - fiúkkal (!) akar lenni. 

Négy hónap pokol várt rám, amikor próbáltam elfelejteni. Ez idő alatt ő a fél várost végigkefélte - kivétel nélkül, fiúkkal. Hónapokig nem beszéltünk....aztán mindig ő volt, aki keresett. Mikor közöltem, hogy még mindig szerelmes vagyok, akkor ismét megrémült és elhúzott.

Most ismét felkeresett. A kérdésre, "hogy vagy?" az volt a válasz: "hogy lennék..megvagyok. Elfogadtam, magam annak, ami vagyok...meleg". Egy év kellett hozzá. Egy tönkrement szerelem, egy szép barátság szüneteltetése és a fél város kurogatása ahhoz, hogy egy önmagával kibékületlen meleg fiú végre saját szájából tudja mondani azt, amit én neki már augusztusban megmondtam: MELEG VAGY(OK).

És ez igy van rendjén. Ennek igy kell legyen. A változás soha nem kivülről jön. Akármennyi áldozatot hozunk is egy emberért, pszihológiai kérdésekben mindig, de mindig csak a belső motor tud segiteni. Az önfelismerés, a tudatositás, az akarat. Ez nem hajlam kérdése. Ez kőkemény munka és élettapasztalat. Identitás.

Meleggé válásának gyötrelmeit csakis ő ismeri. Én láttam néha a szemeimben a küzdelmet, de hamar elforditotta tőlem. Most nagyon megölelném, hogy gratuláljak neki....

De jobb ez így. Jobb.

"Fétisek" és végletek

Elég sok komoly dologról irtam már ebben a blogban, illik már valami "lazább" témáról is irni itt. Például arról, hogy ebben az egy, másél hónapban amit egy nagyon kicsi, a meleg élettől mondhatni teljesen "mentes" városban, Gyulafehérváron töltöttem milyen "fétisek" bújtak ki belőlem. Nem kell ezt a szót most a szó legszorosabb értelmében értelmezni, nem fogom feltárni legintimebb vágyaim és erotikus fétiseim (olyanok is vannak természetesen). Két olyan ösztönszerű vonzalmamról beszélek, amely egymástól teljesen távol áll, sőt, mondhatni teljesen ellentétes egymással mégis vonz. Ez is bizonyitja, hogy kissé végletes ember vagyok, de leginkább azt, hogy az emberi szexualitás nagyon kemény dió, érdekes lecsó, amibe sok minden belekerült.

Ebben a csöpnyi városban, ahol az internetes társkeresőn naponta 10 -15 ember van online, állitólag megvannak a melegek titkos találkozóhelyei. A "meleg topográfiáját" a városnak sem időm, sem kedvem nem volt feltárni, a rövid idő miatt amit itt töltök teljesen felesleges. Ellenben két fiú is múzsám lett ebben az egy hónapban. Az egyiket minden reggel nyolckor, munkába menet láttam a Vauban vár egyik hidjáról letekintve. Munkára készült, a külső várfal előtti útat épitette társaival. A fiú nyári munkás, fiatal, meglehet egyetemista vagy munkanélküli 20  -23 körüli adonisz. Zöld, testresimuló nadrágja, kecses dereka, szép mellizma, kockahasa, erős karjai igazán üditő látványt nyujtottak reggelente. Délben, amikor ebédszünetben végigloholtam a hidon, akkor már félmeztelenül dagadtak az izmai a tűző napon, a súlyos kövek terhe alatt. Egy ilyen fiú valami miatt mindig a titkos vágyálmaim között szerepelt: szellemiekben, intellektuálisan lehet (persze egyáltalán nem bizos) hogy nem tudna társam lenni és az unalom hamar beállna közöttünk. De a fizikai vonzalom, a fétisszerű perverzió, hogy egy ilyen fiú mit művelhet az ágyban...elég élesen megmozgatta a fantáziámat.

A másik fiú ennek teljesen ellentéte, mondhatni véglete. Fiatal, szinte gyermekien naiv arca, gyönyörű kék szemei, intelligens, mély tekintete, kicsit szégyenlős szempillái már első tekintetre különlegessé teszik. Gazdag, nagyon gazdag család sarja, de státuszával fiatal kora (20 éves) ellenére nem hivalkodik, sőt. Bár egy sztereotipiáktól nem mentes országból érkezett Romániába, műveltsége lenyügöző: klasszikus zenétől a latin irodalomig,olasz  filmművészettől Blake irodalmáig mindenről tud érdemben társalogni. Olyan szellemi orgazmusokat okozott a vele való beszélgetés, amit kevés ember tud nekem nyújtani. A tény, hogy ezt ilyen fiatalon képes nyújtani pedig egyenesen szexy, vonzó, "dögös". Benne nem a fizikai szépsége (bár az arc nekem mindig fontos), sokkal inkább a rendkivüli műveltsége, finomsága, szinte nemesi vonásai fogtak meg. Mig a másik fiúval vad éjszakákat, durva kalandokat, elemi ösztönöket tudnék felszabaditani, vele gyöngédséget, szeretetet, szellemi orgazmust is nyújtó kapcsolatot lehetne elképzelni.

Mondhatni, ők az "ideális" társ yingje és yangja. A lehetetlen, amire persze a valóság ritkán, nagyon ritkán ad valós (és fontos: meleg!) példát. De hála az égnek, az emberi fantázia határtalan és szabad. Amig nem jön egy pasi, addig maradjon a fantázia éles és vidám:) 

Monogámia a melegeknél

Az utolsó "kapcsolatom" azért ért véget, mert a pasi - aki akkor magát még biszexuálisnak határozta meg - nem tudta elviselni a monogámiát. Igy az év első napjaiban újévi köszöntő helyett dobott minden teketória

nélkül. Azóta sem igazán sikerült túltennem magam ezen. 

Az idő persze segit, hogy a seb gyógyuljon, bár a heg megmarad egy életen át fájó emlékként, de arra jó volt ez a tragikomédia, hogy sokat elmélkedjek azon, milyen volt a kapcsolat dinamikája, mi irányitja az emberi kapcsolatokat és hogy figyelmesebben kémeljem a meleg világ kapcsolatformáit. 

A nagy pszihoguruk azt mondják, hogy egy kapcsolatot csak addig érdemes fenntartani és küzdeni érte, amig a két ember együttes akarattal, hiteles érzésekkel, őszinte kommunikációval képes valami felé haladni. Amig a kapcsolatnak van célja, iránya és ezen az úton két ember halad. Magyarán, Csernus szavaival élve 30% -os kapcsolatokért nem érdemes energiát pazarolni. "Szépen is el lehet válni" -mondja Popper Péter. Nos, ez sose jött össze.

Eddigi szerény tapasztalatom és az általam ismert különböző meleg párkapcsolatok (külső szemmel látható) jellegzetességeiből azt azért le tudtam hámozni, hogy egy kapcsolat elsősorban két, azonos identitásszinten mozgó férfi között nyer értelmet. A kezdeti tűz, izgalom, fizikai vonzalom, a jó szex megvolt az exemmel is, ellenben ez az ő részéről soha nem ment át szerelembe, a kapcsolat  értelmi sikjára. Arra a szintre, amikor kimondja, hogy "akarom" a másikat és "akarok" vele egy hosszútávú jövőt közösen épiteni. Ide már nem ösztönök kellenek, hanem tudatosság, akarat, stabil identitása annak, hogy én boldog tudok és akarok lenni egy férfival. Ez a meleg férfi. Két különböző identitású ember soha nem fog tudni erre a szintre eljutni - magyarán nekik az "együtt lenni" állapot minőségbeli különbségek miatt fog tönkremenni. Egyik "a friends with benefits" laza kapcsolatban hisz, a másik a monogám párkapcsolatban. Tartalmában alapjában véve a kettő nagyon is hasonlit, hisz mindkét esetben közös séták, filmezések, szeretkezések, kirándulások, moziba járás, beszélgetések, viták képezik a kapcsolat dinamikáját de mig az előzőben nincs elközeleződés, nincs monogámia, odaadás és mondjuk úgy, tudatosság, felelősségvállalás addig a másikban van. Mikor jut el egy meleg férfi oda, hogy felelősséget vállaljon, monogámiára is képes legyen egy másik férfiért? Szerelmesnek kell ehhez lenni? Igen. Anélkül nekem sem megy. Mi van ha a másik nem szerelmes? Kompromisszumok, amelyekbe beletörik egy idő után a szerelmes fél. 

A monogámiához tehát elsősorban vagy mindkét fél szerelme szükséges, vagy azonos identitás, ugyanolyan erős vágy a párkapcsolat iránt. Ha ez megvan, akkor jöhet az együttlét, a valódi kapcsolat. Sok ilyet ismerek szerecsére, bár azt sose értettem, hogy lehet az, hogy két ember egyszerre legyen szerelmes egymásba...nekem ez sose jött össze.Valami fura játszmája ez az életnek.

Mindenesetre, ha ez megvan akkor 2-3 évig biztos eltart a rózsaszin felhő - állitólag ez kémia és tudomány, "bizonyitott". Ha ez is elmúlik, akkor még a monogámiát fenntarthatja az adott személyiség neveltetése, felelősségvállalásának és kapcsolati modelljének a természete, tehát nem fogja a társát megcsalni. A baj valójában az, hogy a meleg párok esetén 5-6 -7 év együttlét után nem jön el az a minőségi változás, ami a heteró kapcsolatokban eljöhet: a gyermekáládás. A legtöbb, mondjuk úgy felelősségteljes szülő 6-7 év együttlét után vállal kapcsolatot, hisz akkor már nem szerelmesek, minőségében más kapcsolatban vannak és mégis tudnak együtt élni. Túlvannak a próbán, jöhet a következő lépcső, a gyermek. Két férfi esetén (legalábbis a világ nagy részén) ez nem lehetséges. Más alternativa kell tehát, hogy a kapcsolat fennmaradjon, ne váljon unalmassá, ne fogyjon ki energiáiból. Milyen alternativák lehetnek? Az a kevés példa amit ismerek többféle variációt is mutat. A meleg világban a legleterjedtebb változat, hogy több év után megnyitják a kapcsolatot. Vagy "együtt" nyitnak (tehát csak hármasozás, orgiákon közösen vesznek részt) vagy külön (is) nyitnak, tehát a társnak megengedett, hogy másokkal szabadon is hancúrozzon. Azon az elven haladva, amit egy blogban nemrég olvastam, hogy a férfiaknál (és különösen a mele férfiaknál) az érzelmi monogámia sokkal élesebben elvál a szexuális monogámiától mint a nők esetén. Egy férfi - és különösen a heteró kapcsolatok "szabályaitól" és "elvárásaitól" mentesült melegek -

tud szexuális kapcsolatot létesiteni egy másik férfival úgy, hogy közben akár szerelmes a társába. Ez persze egy minta, sarkitás...itt is sokféle meghatározó elem létezik. Én képtelen vagyok szexelni mással ha szerelmes vagyok, érzelmileg erősen kötődök a társamhoz, ellenben ha nem vagyok szerelmes, nem okoz gondot az egyéjszakás kaland sem. 

Mi lehet a megoldás az olyan párok esetén, akik úgy épülnek fel pszihológiailag mint én, vagyis az érzelmi monogámiát sokkal szorosabban kötik a szexuális monogámiához? Egy altarnativa lehet az összeköltözés majd a házasság, amely egyféle szakralitást ad a kapcsolatnak. Hogy ez meddig tart ki...ez egy nagy kérdés, amelyre sajnos én a tapasztalat hiányában nem tudok válaszolni. Azt viszont tudom, hogy a hűség, a monogámia érdekes téma és csak két hasonlóan gondolkodó ember tud ezen a téren kompromisszumra jutni. A kalandvágyó, szabados természetű emberek - még ha érzelmileg kötődnek is a társához - nem lehet kordában tartani, nem tudod monogámiára "kényszeriteni": ha megpróbálod, elmenekül. Nekem úgy tűnik, hogy ők vannak többségben és talán boldogabbak is, mint mi, akiknek nehéz az érzelmi monogámiát különválasztani a szexuálistól. 

Búcsú helyett

Kolozsvártól elbúcsúzni állítólag nem lehet. Különösen nem, ha a szakmád ide köt és előbb, utóbb úgyis visszatérsz...mégis, hat év után az emberfia azt érzi a leghelyesebb és legjobb megoldásnak, ha szünetet tart. Ha távolról fogja kicsit figyelni azt a várost, amelyben félénk fiúból férfi, tanoncból kutató, kíváncsiskodóból figyelő lett. A várost, amely nekem talán a szülővárosnál is misztikusabb és szakrálisabb, ahol át tudtam élni valóban azt, amit kedves Eliadém úgy ir le mint a világ köldökét, a misztikus várost, ahol minden utca, tárgy, arc, épület egész mítoszt hord magában. Nekem ez a város örökre Kolozsvár marad.  A blogomban tudatosan is, no meg néha tudattalanul is túl sokat ostoroztam az itteni meleg életet, fájdalmas emlékeimet. Most jöjjön az, ami miatt nekem hat év alatt megérte melegként élni Kolozsváron és amit "melegként" (de leginkább csak úgy, emberként) ennek a gyönyörű városnak köszönhetek.

Először is, ebben a misztikummal, templomtornyokkal, Mátyás szoborral, kábelekkel, rozoga villamosokkal, magyarszinházos városban ismertem meg azokat a meleg barátaimat, akik számomra mai napig és a jövőben is lelki támaszt, örök támpontot és a non plus ultrát jelentik. Csupa szeretettel teli ember, akik számomra fontosabbak minden mulandó értéknél. A Hamvas féle "barátság" meghatározás mosolygó példái.  Kolozsvár és a sokat ostorozott meleg oldal révén ismerkedtem meg néhány olyan vándorral, akiket bár más országból sodort az élet rövid időre a kincses városba, a sors vagy mifene úgy hozta, hogy velem is megigyanak egy kávét, teát vagy átbulizzanak egy éjszakát. Sokukban intellektusuk, értelmük másokban szeretetük és szépségük - fizikai és lelki egyaránt - fogott meg. Kevesen mondhatják el azt, hogy az ir nemzeti ünnepen az Old Shepherdban egy meleg új zélandi fiúval a tarquiniai etruszk falfestményekről beszélt, vagy négy nemzet tagjaival - barátokkal - nézhetett végig egy meleg filmet. Ezekért a pillanatokért is, nagyon hálás vagyok a sorsnak.

Kolozsváron töltött eddigi hat évem hozta el  - a maga furcsa, rövid és ahogy lenni szokott ez a szerelmes történetek esetén, rövid - szerelmeit is.  Bár fáj, hogy azzal a 3-4 pasival, akivel mélyebb és intenzivebb kapcsoaltom volt, már csak nem is beszélek és kölcsönös hallgatásba folytottuk múltunkat, a közösen eltöltött szép emlékek, a szerelem valóban közösen, élően megélt pillanatait nekik köszönhetem és ezekért hálás vagyok. Az elsőévesként átélt plátói szerelmem szülte versek, a szinház erkélye előtt átfagyoskodott hideg éjszaka, a találkozók előtti izgatott pillanatok széppé tették a későbbi fájdalmakat is. Ahogy szép volt a második nagy szerelem is, még ha csak két hónapig tartott is...a Szamos parton, este 11 -kor úgy csókolt, mintha a  világot falta volna fel velem. Fel se fogtuk, hogy Kolozsváron vagyunk, kicsit olyan Klimtesre sikeredett az élmény, mindent egybeolvasztó Brancusi - csók.

Az utolsó szerelmemért egy évre visszajöttem egy másik országból. Harminc kilós csomaggal, súlyzóval, lakás és szállás nélkül, 80 lejjel a zsebemben és egy tokaji borral, vállaltam ezt, mert hát az ember ha szerelmes nem tud mást tenni, mint követni szivét, még ha az ész mást is diktál. A sors meghálálta döntésem ezerszer, még ha a pasi nem is. Szeretni sose hiba, az egy ajándék, áldás. Nagyon nagy kincs.

Ahogy melegségem Kolozsváron megélt pillanatainak nagy momentuma az is, hogy elindulhatott a mi kis csoportunk és megéltük már a második szivárvány találkozót, melynek egyre több híve és követője, érdeklődője van. Ebből még mozgalom lesz, tudom és nagy megtiszteltetés, hogy én is részese lehetek ennek. Nagy öröm az, amikor a fiatal, a szerelemben még úgyanolyan vad erővel, naivsággal és odaadással hívő fiataloknak tudom átadni a hírt  hogy van egy csoport, ahol alternativát találhatnak a társkeresők embertviselő világán túl és ahol valódi, emberi kapcsolatokat tudnak építeni.

Kolozsvárt rövid időre, elhagyom. Visszatérek még néhány napra, esetleg a szivárvány találkozókra, de ősztől már más városból fogom erősíteni a közösségünket. Egy biztos: még jövök!:)

TIFF meleg szemmel: In the name of...

A TIFF idén is több meleg tematikájú filmet tartogatottt a közönség számára a jóval szerényebb költségvetés ellenére. A második film, most a már általam is emlitett, az idei Berlinálén Teddy Dijat nyert lengyel "In the name of..." (W imie...) cimű film volt. 

A film igen későn, este 10 -kor kezdődött és a Cinema City utolsó TIFF -es filmje volt. Három meleg barátommal - egy lengyellel, egy katalánnal és egy románnal - mentem el filmezni, de ahogy erre számitani lehetett, a közönség köreiben nagy örömömre és meglepetésemre több ismerősöm és barátom is ott volt, igy akár egy spontán összerázódott "szivárvány" találkozóról is beszélhettünk. Ott ültünk hatan egymás mellett és nagy izgalommal vártuk a filmet. A konferanszié - aki igen szégyenlős és furcsán beszélő pasi volt - bejelentette, hogy a vetités végén lehetőségünk lesz néhány kérdést is feltenni a helyszinre érkezett rendezőnő, Malgoska Szumowskának is. 

A film egy furcsa jelenettel indult, ahol néhány agressziv gyermek megaláz egy tehetetlen, kiszolgáltatott, de állandóan mosolygó Down kóros férfit. A jelenet - ahogy a film számos, fiúkat bemutató szegmense is - nagyon furcsa, az elején egészen zavaró perspektivában volt filmezve, mintha egy kereső, zavarodott szempár fókuszán keresztül látnánk az egész jelenetet, aki maga is részese ennek a megalázásnak. A kiszolgáltatottság, mint motivum volt itt a lényeg. 

Adam, a harmincas éveiben járó sportos pap (játszotta Andrzej Chyra, neves lengyel szinész) Varsóból egy aprócska lengyel faluba lett átirányitva, hogy katolikus papként szolgálja egyházát, amig aztán egy váratlan fordulat miatt végérvényesen megváltozik az élete. A  film nagyon érdekesen és élénken mutatja be a vidéki legyen társadalmat is - a tivornyákat, a pletykákat, a sarkitott karakterszerepekbe szűkitett személyeket- de fő témája a meleg katolikus papok problematikája. Adam hasznos és pillérszerű eleme az aprócska falu társadalmának, hisz nemcsak épitkezésekben, de a katolikus fiúkat tömöritő kollégium felújitásában is nagy szerepet játszik. A helyiek szeretik, a fiúk tisztelik, néha irigylik is új ruhái, eleganciája miatt. Egy - egy toposz - szerűen megformált női szereplő még vágyakozik is utánna. Ám a papról mindenki tudja, hogy keveset alszik, állandóan fáradt, gondterhelt, vasárnapi beszédei néha a semmibe vesznek és ahogy tekintete is a misék alatt, valahl máshol jár, valami mélységet őriz magában. Reggelente mérföldeket fut az erdőben, amely szerinte egyféle ima és menekülés az Istenhez. 

Adam élete akkor fordul fel, amikor a fiúközösség két új taggal bővül: a csendes, alig beszélő

Lukasszal (Mateusz Kosciukiewicz) és az extravagáns, szőkitett Adriannal (Tomasz Schuchardt). A két fiú annyira végletesen más és ellentétes erőket és elveket vall, amely tökéletes lessz aztán, hogy metafoűórává nőjjön később a filmben, amire a rendezőnő többször erősen apellált is: Lukasz gyönyörű, göndör haja, szakálla, naivitása, esendősége többször krisztusi ikonként jelenik meg, mig Adrian démoni tekintete, csábitása, gonoszsága és vakmerősége valamiféleképp a gonoszság szimolumaként, a Sátán csábitásaként jelenik meg. Egy közös mégis van bennük: melegek. Mindkét fiú a férfiakhoz vonzódik, ám mig Adrian azonnal elcsábit egy később öngyilkosságba menekült áratlan fiút, addig Lukasz csendben magában őrli érzésit, amelyet a pap iránt érez. Adam, a pap is azonnal érzi, hogy Lukasz más. Addig is nézte ő a fiúkat, hisz pontosan ez az érzés késztette napont futásra és néha ivásra is, hogy pontosan emiatt helyezték őt át Varsóból is az Isten háta mögé....Istent szolgálni. Adam mindig is tudta, hogy meleg, de egy olyan lengyel társadalom és teológia nevelte őt és áztatta velejéig, amely szinte "kötelezte" hogy bűntudata legyen saját hajlama és ösztönei miatt. Jómagam soha nem éreztem büntudatot, ha fiúkat néztem, ha fiúkkal szeretkeztem, szexeltem. A film annyira sok és mély bűntudatot mutat, hogy nekem az elképzelhetetlen....de megérteni megtudom, mert sok ilyennel találkoztam. Adm látja és tudja, hogy a két fiú meleg..és ez előhozza belőle régi érzéseit. Elindul benne egy harc két identitása között: Isten hitvese ő, mert igy döntött 21 évesen, apja halála után. Valódi hivő, aki nemcsak lelkiiseretfurdalásból, de tényleg, szeretetből tesz egy vidéki közösségért. De emellett ahogy mondta "megdugná az összes fiút a kollégiumból". Magyarán: ő egy MELEG

katolikus keresztény, pap. Belső vivódása több filmjlenetben is szerepel, amely egyben a katolikus egyháznak, a lengyel társadalomnak szóló éles és nagyon expressziv kritikája is. Számomra a legaranyosabb jelenet az volt, amikor a tébolyultan részeg és vivódó Adam táncol XVI. Benedek (ma már Ratzinger papa emeritus) portréjával. Hitvese ő az egyháznak, bátran belemegy ő ebbe a táncba, de pont ő, ő a pápa, az Egyház, a dogma, a "kötelező" cölibátus és homofóbia NEM engedi, hogy ez a jó ember, ez a lelkiismeretes lélek boldog lehessen. Melegként. Férfiként. Vivódása egyben az egyház kudarca is: mint intézmény, ez a szervezett megbukkott, hisz nem tudja saját papjainka, saját elkötelezett harcosainak sem biztositni a bolgodulást, a szeretetet, a valódi jézusi üzentet. Ha egy meleg pap nem élheti meg szrelmét és valódi boldogságát, hogy hirdtheti ő az igét, a szeretet nyelvét, a család, a társ fontosságát? Nem lesz hiteltelen, giccsparádé az egész, ahogy a film is ábrázolja a parodikusan felsorakoztatott, mezőn áthaladó körmenetben a sok ikont és kegytárgyat?

Adam Lukasz iránt érzett vonzalma olyan erős lesz, hogy egy közös kocsikázásuk során megengedi a fiúnak, hogy ráboruljon és egymás vállán elaludjanak a kocsiban. Ekkor alszik igzán mélyen és végre, nyugodtan a fáradt ember, aki egy fél életet eltöltött legtisztább érzései elnyomásával és vivódásával. Sajnos azonban ezt a jelenetet meglátja az egyik munkatársa, aki azonnal feljelenti a papot a püspöknél. A püspök válasza is nagy érdekes: hiven bólogt, hogy valóban, ez a jelenség ütközik az egyház tanitásaival és belső politikájával, de ironikus hanglejtéséből azonnal érezni, hogy ez egy végtelenül elterjedt, a

szemináriumokban, parókiákon, egyetemeken jelen lévő dolog. A meleg katolikus pap, aki szeretőt tart olyan ismerős fogalom már a püspöknek, hogy semmifél botránkozást nem mutat, sőt, természetesnek veszi. És ez nem csak filmjelenet: Lengyelorszgában, Olaszországban és Spanyolországban is számos esetről szólt már a sajtó, hogy meleg katolikus papok lepleződtek le (Barcelonában a meleg negyed 30 bárja a katolikus szeminárium körül van).  Adamot végül áthelyezik ismét egy másik parókiára....

A történet azonban mondhatni, "happy endel" végződik, hisz Lukasz, bár csendes és szinte néma fiú, de akarata tűzerős. Otthagyja a tehénbőgéstől hnagos, monoton és naiv családot és települést, és átmegy szerelméhez, megkeresi Adamot. Megteszi az útat a  bizonytalanságba, mert szerelmes. Más tett is ilyent, néha megbánja az ember...de hát szerelmesen nincs más lehetőséged, csak menni és futni az ember iránt, akit szeretsz, néha még külföldről is. 

Lukasz is ezt tette. Szeretkeznek. A film nagyon elegáns és visszafogott jelenetében kevés erotikus részletet látni, szerencsére  közönség most nagyon befogadó volt, nem sok sóhajtás és hújdulás sem. A rendezőnő zsenialitása, hogy a szeretkezés jelenete teljesen néma, zeneszó sincs - hadd hallja ő is, hogyan reagál a közönség, had érezzük, hogy ha két ember szerelmesen tud eggyé olvadni, az szakrális, isteni aktus, valódi ima. Hierofánia. 

Az utolsó jelenet azonban pesszimista és ismét, ütős, az egyháznak szól: Lukasz beiratkozik a szemináriumba. Ez örök lehetőség a szegény sorsú lengyel fiataloknak, hisz az egyház ösztöndijakat biztosit, viszonylag stabil állást, megélhetést, kaját, szállást....és igen, néma burkot arra, hogy melegként szeretőt tarts. A néma, eltitkolt szerelem egyháza ez, ahol változásra most még kevés esély van. 

A film végén az igazi meglepetés aztán nemcsak a rendkivül szimpatikus, fiatalos és szexy rendezőnő szarkaszmustól áradó, cool és laza válaszai voltak, hanem a Lukaszt játszó, a valóságban is  - tényleg, gyönyörű - Mateusz jelenléte volt, aki megtisztelte Kolozsvárt jelenlétével. A sors fintora, hogy ezt az adoniszt volt szerencsém aznap az utcán látni...és még csak fel se ismertem.

Szingliként boldogan?

A rómeó, a meleg társkereső rámtelepedett. Napi rutin lett, hogy több órát töltsek ott, kétségbeesetten keresve a "nagy őt" vagy az utóbbi időben már csak a puszta szexet. Annyira akartam a "kielégülést", valami egészen mélyről jövő, beteljesületlen vágyat lehűteni férfiakkal, hogy ez az erő nemcsak a külvilágot rémisztette meg, de engem is. Az exem ott ül azon az oldalon órákon át, nem tudtam elviselni azt sem, hogy nem ir rám, vagy leveleimre flegmatikus, de legtöbbször sértő, visszautasitó választ ad - netalán szexuális életéről dicsekszik, ami úgy hatott rám, mint egy késszúrás. Tegnap eldöntöttem: törlöm a profilom. Másfél év után, ismét. Nem először történik ez, de ilyen hosszú ideig nem is volt állandó profilom azon az oldalon. Semmi humánumot, emberi értéket, kedvességet, szeretetet nem kaptam ott, ahol az embereknek elvileg egymás közös értékeiért kellene összejárniuk. Csak szex, csak a test kultusza. Nincs kockahasad? Nem vagy tökéletes? Nem vagy gép, érzelmek nélküli, vad csődör? Mehetsz a fenébe. A darwini elvek itt elementáris erőkkel érvényesülnek, szó nincs ott arról, hogy eseteg az ember nem csak test és húsdarab a lába között egy farokkal. Nekem most elég ebből.

A nagy kérdés, hogyan állok neki annak a "projektnek" amely leegyszerűsitve úgy szól: boldognak lenni egyedül, szingliként is. Megtaláni önmagammal az egyensúlyt, ápolni azokat az értékeket, elveket, érzelmeket, amelyek fokozatosan leépültek az elmúlt időszakban. Ápolni a kertet, kertészkedni - ahogy a költői metafora mondja. Feltöltődni önmagammal, mert az elmúlt időszakban ez a mókuskerék azzal is járt, hogy kiüresedtem, csak vágyakoztam és semmit se tudtam már adni senkinek.  Márpedig ha nincs miből, adni se tudunk, ha pedig nem adunk - kapni se fogunk.

Az én annyira szeretett Bagdy Emőkém egyik könyvében ("Hogyan lehetnénk boldogabbak") tiz olyan dolgot sorol fel, amely a boldogulásunkhoz hozzásegithet:

Ezt szeretném gyakorolni. Szó sincs arról, hogy remete életmódot választanék, nem is erről kell ez szóljon. Meg akarom tanulni, milyen is Önmagammal élni. Jól. 

Ma egy angyali teremtéstől kaptam egy nagyon sokatmondó verset, a szöveg mintha hozzám, rólam szólna, a társfüggőről, aki a társába kapaszkodva próbálja a boldogságot megtalálni. Mindennapi ima lesz ez és ez a tiz Bagdy tanács.

Remélem, aki tudja milyen érzés társfüggőségből gyógyulni, hasznosnak véli majd ezt a két kis mankót.

Útravaló

Egy idő után megismered a különbséget,
egy kézfogás,
és a bilincs szorítása között.

És megismered,
hogy a szerelem nem vonzalom,
és egy társ nem biztonság.

És megismered,
hogy a csók nem szerződés,
és az ajándék nem ígéret,
és elfogadod kudarcaid
emelt fővel és előre tekintő szemekkel,
asszonyi bájjal, férfias erővel,
s nem gyermeki bánattal.
És megismered hogyan építsd a jelen útját,
mert a holnapé túl bizonytalan,
hiszen a tervek, és jövők útja félúton mindig megszakad.

Egy idő után megismered,
még a nap is megéget,
ha túl sokat kérsz.
Így virágoztasd csak fel saját kertedet,
díszítsd csak fel saját lelkedet,
és ne várd,
hogy valaki más hozzon virágot neked.

És tanuld meg,
hogy tudsz szívós lenni,
és igenis erős vagy,
és igenis vannak értékeid.
És tanulj, csak tanulj,
minden búcsúval csak tanulj. . .

Kereszténység és a melegek: az interjú. I rész

A "kereszténység és a melegek" sorozatom második részében két kedves barátom (legyen itt a nevük "S" és "G"), több éves stabil párkapcsolatban élő meleg fiú véleményét és hitvallását olvashatja a kedves Olvasó kereszténységről, Istenről és melegségük sajátos megéléséről.

1)                        Mindketten gyakorló, istenhivő keresztyének vagytok. Mit jelent számotokra Isten és a hit gyakorlása?

S.: Én már gyerekkorom óta vonzódom a hit, Isten iránt. Amióta az eszemet tudom rendszeresen járok istentiszteletre. Számomra a hit gyakorlása adta a legnagyobb szabadságot, ami elképzelhető, hiszen a Krisztus hit folyamatában értettem meg, hogy életemnek értelme van, nem hiába vagyok ezen a világon,

Istennek terve van velem. Ugyancsak a hit az, amely erőt ad a nehézségek elviselésében, de ezt nem valami menekülési reakcióként kell értelmezni, hanem annak a biztos meggyőződésnek, hogy minden, ami velem történik, akár jó vagy rossz a saját javamat szolgálja a jövőre nézve és most már mondhatom többes számban is a jövőnkre nézve. A hit gyakorlása számomra azt a tudatot jelenti, hogy Isten már akkor eldöntötte létezésemet, amikor még a szüleim sem voltak megszületve, már akkor elképzelte milyen leszek, mi a célja az életemmel, már akkor eldöntötte, hogy szeretni fog olyannak, amilyen vagyok. A legfontosabb tudat, meggyőződés viszont az számomra, hogy Krisztus minden bűnömet megbocsátotta, azokat is amelyeket már elkövettem és azokat is amelyeket el fogok követni. Éppen ez a tudat, ez a hit szabadít fel és tesz szabaddá az életre.

G.: Pfúú, ez elég nehéz kérdés, hirtelen nem is tudom ezt, hogy lehet röviden megfogalmazni. Mindenképpen életvitel. Identitásom része, s még ha netalán véletlenül ateista lennék egyszer (bár nem hiszem), akkor is életem része lenne. Az már kiderült a világtörténelem eddig ismert eseményeiből, hogy ha az ember önmagában hisz, az a legtöbbször csődöt mond, és az előszeretettel hangsúlyozott humánum az önszeretetbe csap át, ahonnan már csak egy lépés a másik gyűlölete, jobb esetben a mások iránti érdektelenség. A hit számomra pedig olyan „fix” pont, olyan értékrendszer, amelyik nem változik, biztos alapokon áll, és mindenképpen maradandóbb, mint a gyorsan változó emberi értékek. Ehhez mérni magam mindig biztonságot adott, és mellé sok kérdést is. Egy keresztyén ember talán többet libikókázik gondolataiban, mint más. Persze ha gondolkodik és nem fanatikus. Szóval, ha egy mondatban kéne összefoglalni ez lenne: biztos pont. És eddig annak is bizonyult.

2)      Mi a protestáns egyházak álláspontja a homoszexualitásról?

S.: A protestáns egyházak álláspontja a homoszexualitásról igen változó. Amíg a legtöbb protestáns országban (Németország, Dánia, Finnország, Hollandia stb) elfogadják a melegeket, sőt meleg lelkészek, püspökök is vannak, addig itthon Erdélyben ez nem így megy. Tudomásom szerint A magyarországi reformátusoknál alig kb 10 éve fogadta el a zsinat, hogy melegek nem lehetnek lelkészek, addig nem volt semmi megkötés ezzel kapcsolatosan. Az erdélyi reformátusok sem rég hoztak olyan határozatot, hogy meleg nem végezhet az egyházban semmiféle szolgálatot. Az evangélikusoknál Erdélyben és Magyarországon sincs tudomásom szerint semmi megkötés ezzel kapcsolatosan. Ugyanakkor azt látom, hogy egyre inkább téma lesz a hazai protestáns egyházakban ez a kérdés. Most viszont a jobb hallgatni fázis van.

G.: Legelőször is le kell szögezni, hogy protestáns egyházak álláspontjáról nem lehet általánosan beszélni, mert az álláspontok felekezetek szerint változnak, és különböző országok egyházai is másképp viszonyulnak a homoszexualitáshoz. Pl. Németországban egyes tartományokban nem fogadják el a homoszexuális

együttélést, más tartományokban pedig egyházi áldásban is részesülhetnek az egynemű párok, stb. Mivel nagy a változatosság, így én csak a saját egyházam álláspontját tudom ismertetni. Ez pedig meglepően modern, bár nem mindenhol egyértelmű. Az örvendetes, hogy nem betegségként tekint a homoszexualitásra, ahogy sok fanatikus keresztyén teszi, hanem vele született vagy kialakult identitásra, nyitva hagyva nagyon helyesen az eredet kérdését, amit a tudomány sem tudott eddig eldönteni. Különbséget tesz a homoszexuális hajlam és a homoszexuális aktus között (nevezzük a különbségtétel kedvéért az elsőt homofíliának és a másodikat homoszexualitásnak), s ilyenformán különbséget tesz homofil, de azt nem gyakorló, és homoszexuális, azaz azt gyakorló emberek között. A homofil emberekkel szemben egyházamnak nincs semmi erkölcsi kifogása, papíron teljes a megértés és elfogadás, mint az illetőnek tőle függetlenül kialakult vagy veleszületett identitása. A homoszexuális aktust illetve párkapcsolatot viszont elítéli. Az eddig világos álláspont itt lesz ellentmondásos, mert a következő tiltásnál már elmossa a homofília és homoszexualitás között felállított különbséget. Azaz: meleg nő vagy férfi nem állhat egyházi alkalmazásban. Tehát egy meleg nem lehet lelkész, kántor, harangozó, de még takarítónéni/bácsi sem egyházi alkalmazásban. Ez a tiltás viszont lenullázza az eddig tisztán, világosan felépített álláspontot. Mert ha különbséget tesz homofil és homoszexuális ember között, és mivel a homofíliát nem tekinti erkölcsi kategóriának, akkor vajon miért nem lehet egy meleg, aki mondjuk cölibátusi fogadalmat tesz, harangozó, kántor stb? A hollandiai szigorú protestáns egyházak ebben is különbséget tesznek. Semmi probléma, ha meleg vagy, ez a te kereszted, ha nem gyakorlod, akkor minden gond nélkül lehetsz lelkész, kántor stb. Én ezt világosabb és következetesebb álláspontnak tartom. Az itthonit meg kicsit megértőnek, de amelyik nem akar a probléma mélyére hatolni, csak jelezni, hogy valamit felfogott a környező világból, értik, hogy van ilyesmi a világon, és ezt most egyházi hivatalos álláspontként papírra is vetnek, de a felismerésből adódó problémákkal és nagyon gyakorlatias kérdésekkel nem akarnak foglalkozni, inkább a szőnyeg alá söprik.

3) Elég hosszú folyamat volt mindkettőtök számára, mire kialakult a meleg identitásotok. Hogyan történt ez és hogyan egyeztettétek össze a keresztyéni tudattal?

S.: Már nagyon fiatal koromban sejtettem, hogy nálam valami másként működik, mint a társaimnál. Kamasz koromban inkább a fiukat néztem meg magamnak, mint a lányokat, de azt hittem, hogy ez csak átmeneti

dolog. Senkivel nem mertem beszélni róla, mert féltem, hogy kiröhögnek. Aztán megtörtént az első testi kapcsolat. Tisztán emlékszem, hogy alig ért hozzám a másik fiú már el is sültem és azonnal óriási lelkiismeret furdalást éreztem, így el is búcsúztam partneremtől. Aztán többször történt ilyen kaland, de mindig lelkiismeret furdalással végződött. Azzal bíztattam ilyenkor magamat, hogy ez csak átmeneti dolog, biztosan hamar vége lesz. Aztán bentlakásba kerültem, ahol ismét csak összebújtam egy-egy fiúval, ismét lelkifurdi és semmi nem változott. Majd barátnőm lett. Gondoltam így talán vége lesz a fiús vágyaknak és kalandoknak, de a lánnyal egyáltalán nem ment. Húztuk – nyúztuk egy évig a kapcsolatot, aztán véget vetettünk neki. Nehéz volt folyamatosan lelkiismeret furdalásban élni. Mindig bűnösnek éreztem magamat, azt éreztem, hogy megbántattam Istent, olyan dolgot tettem, ami miatt nem szeret többet. Ilyenkor mindig bocsánatot kértem tőle, sokat imádkoztam és megígértem többet nem teszem. Aztán eltelt pár hét és megint kezdhettem az egészet elölről. Egy este eldöntöttem, hogy elmondom a legjobb barátomnak a dolgot, akkor már egyetemista voltam. Azt az alkalmat soha nem felejtem el. Nagyon nehéz volt kimondani, hogy meleg vagyok. Emlékszem épp vacsoráztunk és mivel bejelentettem neki, hogy valami fontosat akarok elmondani, ő ott ült és várta, hogy mondjam, én meg tömtem magam kajával, hogy ne keljen beszélni. Aztán kimondtam. Érdekes érzés volt. Valahogy a felszabadulás és a szégyenérzet keverékét éreztem. A barátom furcsán reagálta le. Letérdeltünk imádkozni, és kértük Istent, hogy szabadítson meg ebből a bűnből. Aztán teltek a napok, a hetek és nem szabadultam. Eldöntöttem, hogy lelkigondozóhoz megyek. El is mentem egy híres lelkészhez és elmondtam neki történetemet. Megértően nézett rám, és csak annyit mondott, hogy Krisztus ezt a bűnt is megbocsátotta a kereszten, és hatalma van megszabadítani engem. Imádság után felszabadultan mentem haza. Boldog voltam, hogy mégis lehet családom feleségem, gyerekeim, úgy ahogyan régen elképzelte, élhetek normális életet, nem kell szégyenkezzem szexualitásom miatt. Aztán eltelt pár hónap, és bár nem voltam senkivel folyamatosan fiúkról fantáziáltam. Éreztem, hogy ez nem szabadság, így ismét visszamentem a lelkigondozóhoz, akivel ismét megbeszéltük a dolgokat, adott pár tippet, mint pl. amikor meleget látok velem szembe jönni az utcán menjek át a másik oldalra, vagy kertészkedjek, sportoljak sokat, majd imádság után haza mentem és megfogadtam tanácsait. Sokat kertészkedtem, hetente 3x szaladni

jártam és persze átmentem az út másikfelére, ha egy melegnek vélt fiú szembe jött velem. Mindez viszont valahogy nem volt normális számomra. Eldöntöttem, hogy pszichológushoz is elmegyek, más véleményre is szükségem van. Itt azt tudtam meg, hogy a homoszexualitás teljesen normális, ezen nem kell változtatni. Ezt viszont én nem akartam elfogadni. Hogyan lehet ez normális, amikor Isten az embert férfiúvá és asszonnyá teremtette mondtam én. Em lehet normális, hiszen ez bűn, és minden fiúval való alkalom után lelkiismeret furdalásom van. Ez nem lehet normális, ettől meg kell szabadulni! Nem fogadtam el tehát a válaszát, de mégis legbelül örültem neki, hiszen valamennyire felszabadított. Ugyanakkor nem tudtam teljesen felszabadulni. Sokat könyörögtem szabadításért, olyan buzgón, hogy már szinte elhittem, hogy szabad vagyok. Igaz ehhez az is hozzátartozik, hogy egy kis csoportnak voltam a tagja, ahol a Bibliát szinte szóról szóra vettük. Aztán véget ért az egyetem és már városba kerültem, ahol megfogadtam, hogy nem leszek fiúval, ha kutya kutyát is eszik. De nem jött össze, hiszen megismerkedtem a párommal. Ő volt az első olyan fiú, aki mellett lelkiismeret-furdalás nélkül ébredtem fel, és akit nem kergettem ki a lakásból. Éreztem, hogy nagyon szeretem, nagyon kedvelem és vele akarok élni. Ugyanakkor volt bennem egy rosszérzés is, hogy mit szól ehhez az Isten. Napokig kutattam a Biblia azon részeit, ahol a homoszexualitásról van szó. Többször a földhöz vágtam a Bibliát és nem tudtam nem akartam elfogadni, hogy ilyen az Isten. A napjaimat a párommal való találkozás várása és az a gondolat szőtte át, hogy mit szól ehhez az egészhez Isten. Hogyan lehet összeegyeztetni a hitet és a homoszexuálisok közötti szeretetet, kapcsolatot.

Már jó félév eltelt amikor arra került a sor, hogy otthon édesanyámnak is színt vallottam. Nem volt egyszerű. Sírtunk kiabáltunk, megöleltük egymást, egy egész éjszakát átbeszéltünk. De ekkor értettem meg a legfontosabbat. Amikor kimondtam édesanyámnak, hogy meleg vagyok és egy párom is van, első reakciókén ennyit mondott: „most már nem csak érted és a testvéredért, hanem hármatokért imádkozom.”

Ez a mondat erőteljesen él bennem ma is, hiszen így értettem meg Istent. Ha a földi anyám, aki nem látja át teljesen a melegségem okait, aki mondhatom, hogy nem ismeri az önmagammal vívott harcokat, aki nem látta a megszabadulás cselekedeteit és vágyát, és nem hibáztat, hanem ugyan úgy szeret és elfogadja a páromat is, akkor még inkább meg kell értsen az és Atyám. Ha igaz az, amit a Miatyánkban mondunk az Istenről, hogy Atyánk, ha igaz az, hogy ő ismer minket és terve van velünk, ha igaz az, hogy szeret, akkor ezt neki még inkább meg kell érteni, hiszen látta, hogy mindent megtettem a szabadulásért. Ekkor értettem meg, hogy számomra ebből nincs szabadulás és nem is kell szabadulás, hiszen Isten így is tud használni engem. Ha meg Atyám, akkor pláne. Igaz ez az egész nem ilyen egyszerű, hiszen újra és újra előjönnek kérdések, de biztosra tudom azt, hogy Isten így is szeret és terve nem változott meg velem kapcsolatosan.

Mindig választ vártam Istentől, hogy helyes-e párommal együtt élni. Amikor éppen erről beszélgettem valakivel, ezt mondta nekem: „nem veszed észre, hogy a válasz már rég megjött, hiszen Isten a szeretet Istene, te és a párod viszont szeretetben éltek.”

G.:Nagyjából ugyanúgy, mint mindenki más. Vagy legalábbis a legtöbben. Kezdődik a kamaszkorral, amikor tudatosul benned, hogy „valami nincs rendben.” Többekkel beszéltem, akiknek ez viszonylag hamar ment, ők elrendezték, hogy jó, ez van, ez vagyok, és kész. Nekem nem ment ilyen könnyen. Előbb én is múló kamasz hóbortnak tartottam, ami elmúlik, és nem is akartam tudatosan foglalkozni vele. Udvaroltam a lányoknak a suliban, az nem jött össze: akinek én tetszettem, az nekem nem tetszett és fordítva. Közben volt egy hét éves kapcsolatom egy sráccal, amit mondjuk nem lehet kapcsolatnak nevezni, mert átlagban havonta félszer találkoztunk. De még mindig nem akartam elfogadni az addigra szerintem már elég világos tényeket. Aztán egyetemista koromban összejöttem egy lánnyal, az egyetem legszebb lánya volt, mindenki rá hajtott, de nem

volt hajlandó összejönni senkivel. Én meg másfél évre a felvételije után, minden nyomulás és nagy udvarlás nélkül összejöttem vele. És akkor arra gondoltam, hogy ez a nagy jel, ha nekem ez minden erőfeszítés nélkül összejött, akkor biztosan egy fiú sem fog nekem eszembe jutni többet, házasság, gyerekek, unokák – boldogan élünk, míg meg nem halunk. A kapcsolatunk két éve alatt döbbentem rá, hogy ez nekem nem megy, ennek jó vége nem lesz, és ettől kezdve lelkiismeret furdalásom volt, hogy rabolom a lány hónapjait, éveit, ha sokat húzom-nyúzom a dolgot. Aztán vége lett, és amikor ennek vége lett, számítható az az időpont, amikor a tükörbe nézve is ki mertem mondani, hogy ennek azért lett vége, mert meleg vagyok, és akkor eszerint kell rendezni tovább az életemet.

Ez a tiszta felismerés és elismerés pedig kérdések özönét hozta: miért pont én, miért nem a másik, az Isten miért nem akarja ezt elvenni, milyen jó volna este lefeküdni, és reggel heteróként ébredni (hiszen az Istennek hatalmában van, ugyebár), miért nem lehet majd családom, gyermekem, vajon baj-e az, hogyha én lefekszem egy fiúval, vajon a párkapcsolat kárhozatot érdemel vagy sem? Aztán a következő válaszokat kaptam (remélem isteni sugallatra) barátokon keresztül: ez vagy, ez lettél te, nem tudod a miértre a választ, de azt igen, hogy ezzel együtt kell élned. Azzal, hogy mi történt a múltban, nem a végtelenségig kell rágódni, hanem lezárni, és továbblépni. Az egyik opció az volt, hogy akkor cölibátusban élek. Viszont arra hamar rájöttem, hogy ez nem nagyon menne. Egy-két hónapig bírom, aztán csak leakasztok egy egyéjszakás kalandot, s akkor meg hol van a szentéletűség? És úgy láttam/látom, hogy a kapcsolat a lehető legmegnyugtatóbb válasz. Nem tudom Isten mit szól hozzá, hogy vajon helyes ez az út, amin járok vagy nem, de azt tudom, hogy az 5 éves kapcsolat mennyire megváltoztatott. És jó irányban. Én a házasság, párkapcsolat lényegét is a felelősségben látom: egymás iránt felelősséget vállalunk. És ezt lehet heteró és meleg kapcsolatban is jól illetve rosszul csinálni. A másik az őszinteség. Ez vagyok, ő a párom, együtt élünk, felelősséget vállaltam érte, ő értem, és ha valami elromlik közöttünk, akkor igyekszünk nem kukába dobni a kapcsolatot, és lelépni másokkal, hanem megjavítani, ami elromlott. Eddig sikerült. És ez legtöbbször nem az én érdemem volt. És elmondhatom: az eddigi közös élettörténetünkben is látjuk (sokszor utólag) az isteni tervet, a gondoskodást.

Folytatás köv.

Meleg függőségek

Tegnap az exemmel folytatott mérhetetlenül csúnya és ismételten megalázó chatelésünk után eldöntöttem, hogy leszokok róla és a rómeóról is. Bántó és vulgáris szavai, minden empátia nélkül felém dobott "értsd meg, hogy én nem szeretlek és nem is foglak soha" mondata valamint "nincs szükségem elmebetegekre" (válaszként arra, hogy szerelmes vagyok belé) három hónap szakitási huzavona után most hatott először

 olyan súllyal, hogy valóban rájöjjek arra, hogy szerelmem és odaadásom meddő táptalajba hull, benne nem lel jelenlegi állapotában forrásra. Nem tudunk már felfele szeretni, csak a fertőbe huzzuk egymást legapróbb beszélgetéseinkkel is. Ő megaláz engem, én kétségbeesetten próbálom menteni az illuzóit, hogy ebből lehetne még valami...ő menekül és futok utánna. Semmi haladás fölfelé,a hogy ez a valódi szeretetben kellene legyen. Értelmetlen az egész. Ismét szembesülnöm kell azzal, hogy szerelembe esni egy biszexuális, kapcsolatra képtelen és attól óckodó "csak barátokat keresek (értsd: dugunk és néha kijárunk)" elv szerint élő fiúba maga a pokol. Meglehet társfüggő vagyok, mert tovább maradnék egy olyan kapcsolatban, ami árt és nem szeret, ami rombol és nem épit. De meglehet....egyszerűen igy viselkedne minden, a "neurokémiai" mámor első félévében ignorált szerelmes (lásd képet). Mit tehetnék mást, mint végleg elfogadni a tényt, hogy rossz táptalajt választottam szerelemnek? A pokoljárás közepén azt is bánom, hogy találkoztam vele...de talán az idő ezeket asebeket gyógyitja. Tudom, hogy szeretni sosem szégyen, tudom, hogy milyen értékeket, elveket vallok, tudom hogy ezek jók és nemesek. Hiszem a szeretet erejét és vallom, hogy a párkapcsolat sokkal nemesebb, felelősségteljesebb és emberibb létforma, mint a "friends with benefits", amit én soha nem tudtam elfogadni, mert abban csak 20 -30% -os energiákat fektet az ember. Az kényelmes, felelősség, odaadás, akarat nélküli dolog. Az felbontható könnyen, a másik eldobható mint egy rossz zokni....az egy kegyetlen játék, ahol nincs helye szerelemnek.

Az exemről való leszokás szorosan kapcsolatban áll ugyanakkor a rómeóról való leszokásról is. Sajnos tény, hogy ezzel a döntéssel elvágom magamtól az egyetlen utat a kolozsvári meleg világtól, ám mégis úgy gondolom, érzem, hogy ezt most meg kell tennem. Miért is? Ime leirom.

A rómeón hat éve vagyok. Több profilt váltottam az évek során, volt néhány hét, de akár több hónap is, amikor nem, vagy alig léptem fel az oldalra. Rengeteg emberrel  -tényleg, százakkal - kerültem néhány szóra, kapcsolatba. Többükkel sikerült épkézláb mondatokig, sőt, értemes, izgalmas párbestzédekig eljutnom. Asztrofizikától a filozófiáig, szado -mazohista szextől az identitását kereső negyevenes éveit taposó férfiig mindenféle témát érintettem. Itt ismertem meg azt a néhány embert, akibe szerelmes lettem, valamint néhány olyan személyt, akivel barátságot tudtam kiépiteni.

Mégis, úgy döntöttem, hogy most ismét elhagyom egy időre ezt az oldalt - nem törlöm a profilom, mert tudom, hogy idővel ismét újat készitenék. Most a cél az, hogy csak napi néhány percet töltsek az oldalon, vagy még annál is kevesebbet. Ideális esetben fel se kellene menjek néhány napig, de olyan ez most mint egy dohányzásról leszokás....Motivál az, hogy az oldalon mostanság túl sok negativ élmény, sérülés, bosszúság ér és úgy érzem, felesleges ott ülnöm. Túl sok felületes, csak szexet, csak a kockahasakat kereső ember, rontja az önbizalmam, túl sok birka között meginognak azok az elveim is, amelyeket jónak vélek és hiszek. Hülyének és idegbetegnek nevezik a szerelmest, feleslegesnek és csöpögősnek az érzelmek kifejezését, "komplikáltnak" a kapcsolatokat. Minden második ember "biszexuális", "rendkivül diszkrét (extrem de discret)" vagy meztelen fenékkel és farokkal üdvözöl első köszönésként. Arcképet nem küldenek, ha több levélben kérem, obszedáns tolakodónak neveznek és letiltanak. 

Ilyen világ nem kell nekem. Ebben a világban hinni a szerelemben, a kapcsolat intézményében sőt mi több, Istenben vagy spiritualitásban - fertő, rossz, felesleges, "ciudat" azaz "fura". 

Sok olyan barátom van, akivel ezen az oldal túl is tudok beszélni....most velük próbálok inkább élő kapcsolatot kiépiteni.

Remélem sikerül ezt a függőségem levetkőznöm. 

Milyen nyelven szeressünk?

Igen nagy népszerűségre tett szert a kereszténységről szóló bejegyzésem, igérem, hogy a második rész is hamarosan következik, amint az interjúalanyokat sikerül szóra birnom. Addig azonban egy olyan témát boncolnék ami a Romániában most ismét magasra hágott etinikai botrányok időszakában igen aktuális talán.

A napokban meleg barátaimmal sörözésre mentünk. Három meleg pár és jómagam....egyedül. A hét személy közül egy román volt. Ennek ellénre a párbeszéd magyarul folyt, a román kolléga arcát elnézve igen kirekesztve érezte magát, kevés alkalommal kapott szót, kérdést. Ilyenkor persze mindig felmerül a nagy kérdés, hogyan kell egy társasági beszélgetést levezetni, ha a nagy többség egy nyelvet beszél, de van egy kisebb rész, aki nem beszéli az adott nyelvet. Mikor váltsunk, hogyan tartsuk őt is párbeszédben....Jómagam, aki eddig kivétel nélkül román fiúkkal jöttem össsze, úgy gondolom, hogy a "más" nyelvet beszélő fiú párjának kellene forditania, a párbeszéd körforgásában tartani a másik embert figyelve a társaságra és a párjára is. Azzal nem értek egyet amit az egyik barátom emlitett, miszerint ha egy magyar fiú összejön egy románnal vagy egy más nemzetiségű, magyarul nem beszélő egyénnel, akkor a baráti találkozók miatt az illetően meg kellene tanulnia néhány alapvető mondatot magyarul. Erre senki sem kötelezheti a másikat, ha az illető a párjának nyelve, kultúrája, baráti társasága iránt valóban érdeklődik és nyitott akkor talán megtanul néhány mondatot, de ha nem óhajtja ezt, akkor párján áll a döntés, hogyan oldják meg a baráti társasági összejöveteleket. Otthon hagyni nem lehet ha valódi, teljes kapcsolatot él a két egyén....de magányra hagyni sem egy aztaltársaságnál. Nehéz ügy, de semmiképp nem várhatja el a baráti társaság sem, hogy az illető most csak azért válasszon magyar fiút, mert igy könnyebben menne a kommunikáció és a barátkozás az összejöveteleken. 

Saját magam példájából nagyon jól tudom, hogy elég kevés a magyar meleg Kolozsváron, nekem pedig valahogy a konstellációk mindig úgy alakultak, hogy a magyar melegekkel előbb lettem barát, mintsem bármiféle vonzódásnak helyet vagy lehetőséget hagytunk volna. Egyes esetekben pedig a viszonzatlanság szabott gátat a kapcsolat kiépitésének. Ezért is alakult úgy, hogy románokkal randizgattam többet és szerelmeim is közülük kerültek ki. Nem hiszem azt, hogy az intenziv szociális életet élő magyar melegnek nem lehet más nyelvet beszélő párja, hisz a szerelem, a szeretet nyelve szótlan, nem kötődik dialektushoz, nyelvhez, bőrszinhez, etnikumhoz. A barátoknak is -  ha valóban azok - ezt meg kell érteni, ahogy természetesen a más nyelvet beszélőnek is a maga módján alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ha nem is a magyar nyelv megtanulásával, de párjával sikerülhet kialakitania egy olyan életmódot, amelyben mindketten kijárhatnak egymás baráti körébe, akár a két baráti kört is összehozhatják és ha van szeretet, nyitottság, intelligencia és tollerancia, akkor aprócska kompromisszumokkal egymás kultúráját is megismerhetik.

Olyan ez, mint a genetikai keveredés: mindig felpezsditi a vért. Nos, ez a fajta internetnikus kapcsolat felpezsditi a lelket, a szellemet ha két valóban egymásra hangolt, egymással hasonló érdeklődésű, identitású ember találkozik.

A nyilt kapcsolatokról

Sok meleg párt ismerek, akiknek a sors megadta, hogy megtalálják életük párját és néhány évet  -vagy akár egy egész életet - leéljenek együtt. Néha áhitattal, sóvárgással, máskor csodálkozással, kiváncsisággal, gyengébb és elesettebb pillanataimban irigykedve tekintek rájuk. Mégis, ahogy mindenben, itt is a rációt és a összképet szeretem látni. Három párt ismerek, akik hosszú évek óta (4-8 év) zárt, monogám kapcsolatban vannak és igy próbálják az apróbb konfliktusokat is megoldani. Összefogja őket részben az egymás iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolat intézményébe vetett hit, a stabilitás és a biztonságérzet szimpátiája no meg az, hogy még úton vannak, közös célokkal, tervekkel, akarással. 

Ismerek azonban személyesen olyan meleg párokat is - és a társkereső oldalon közvetve egyre több ilyen példával szembesülök - akik néhány év együtt töltött idő után a nyilt kapcsolat mellett döntöttek. Az általam ismert példák esetén ez azt jelenti, hogy a pár tagjai megengedik társuknak, hogy néha másokkal is lefeküdjenek - természetesen, egyféle "szerződésként", megállapodásként a társ mindig tudja kivel és mikor. Az egyik kedves pár esetén ezt azért vezették be, mert fiatalon ismerkedtek meg, mindkettejük életéből kimaradt a férfiak számára talán elmaradhatatlan "vadászó" periódus...és bár a vonzalom, a szeretet és a kapcsolat továbbra is erős és biztonságos, 7 év után úgy döntöttek, hogy mással is kipróbálják a szexet, "fűszerezik" a kapcsolatot. Egy másik "módja" a meleg párok együttélésére a hármasozás bevezetése: a párok nem kalandoznak külön - külön, de néha befogadnak egy harmadikat - legyen szó barátról, vagy egy két sörözés után megismert szimpatikus fiúról.  Ismerek olyan párt is, akik már a kapcsolatuk elejétől fogva gyakorolják ezt a módot, igy vezetve le a vadászösztönt és mentik meg a kapcsolatot. 

Bizonyára ezek a módok és változatok embertipustól, temperamentumtól függően változnak: a féltékenyebb tipusú emberek nem fogják birni egy olyan férfi mellett sokáig, akiben a vadászösztön, a kalandvágy nagyon erős. Ezek valóban, genetikai és tudatalatti jelenségek amelyeket szabályozhat ugyan a másik iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolatba vetett hit, de nem mindig megy ez úgy, ahogy elképzeljük.

A monogámiához szokott párok elitélik talán ezteket az alternativákat....magam is inkább a zárt kapcsolatok hive vagyok a féltékenységem miatt is, de azt is meg tudom érteni, hogy hosszú évek alatt valóban nem árt a fűszerezés a kapcsolatban: ha ez pedig csak ilyen módon lehetséges, akkor miért ne mentsük át a kapcsolatot? 

Nehéz ügy. 

"Sztereotipiák" melegekről

A leggyakoribb „ meleg - sztereotípiákat” fogom most számba venni és eloszlatni, vagy megerősíteni. Többségüket hallásból ismerem, néhányat magam fogalmaztam meg. Vágjunk hát bele.

Minden meleg nőies

Sacha Baron Cohen "Bruno" szerepében

Hamis. A meleg férfi ugyanolyan változatos, mint hetero társa. Itt is van kövér, sovány, atlétikus, szőrös, szálkás, magas és alacsony, kékszemű és barna szemű. Van nőies és férfias alkatú és viselkedésű is. A meleg férfi biológiailag kevésbé különbözik a „hűvösebb” társától, legtöbb esetben a hormonok és a testi funkciók teljesen azonosan működnek. Mégis, ami általánosan elmondható, hogy a melegek egy részében alacsony a tesztoszteron szint és más, pszichológiai jelenségek miatt nyíltabban és érzékenyebben rezonálnak az érzelmi jelenségekre. A meleg férfiban rendszerint megvan a nő érzékisége és lelki érzékenysége vagy könnyen fel tudja venni ezt a szerepet még ha az nem is lesz – nem is lehet - nőiesen hiteles. A meleg férfi tehát külsőleg ritkán feminin (a párizsi hetero modellek viszont annál inkább…), de érzelmileg sokkal érzékenyebb és nyíltabb. Egy barátom véleménye szerint, a melegek ritkán nőnek nagyra, vagyis több az alacsony vagy közepes termetű férfi közöttük. Ezt nem tudom megerősiteni, de érdekes vélemény ez is...

Létezik „meleg kézmozdulat”

Igaz. A fent hamisnak kikiáltott sztereotípia ezen a téren – csak a figyelmes emberek számára- megbukhat. Sok melegnek- különösen náluk erős a „gay” identitás és a feminin jelleg- jellegzetes kézmozdulatokkal fejezi ki hétköznapi utalásait. Ujjait és főleg a csuklóját mozgassa „másképp”. Sokaknál megfigyelhető, de igen becsapós „sztereotípia”: sok egyértelműen hetero férfinál láttam már ugyanilyen kézmozdulatot. A férfiak egy része ilyenkor affektál…

Minden meleg riszálja a fenekét

Hamis. Életem első férfija egy monostori éjszakában várt rám. Sziluettje olyan férfiasan mozgott felém, hogy addig a pillanatig nem tudtam bizonyosan, hogy jó férfire várok, amíg szemtől-szembe nem álltunk. Különösen szép mozgása és tartása volt. A melegek nagy része „normálisan” mozog. Igaz, kivétel valóban mindig akad. De heteroknál és nőknél is. Így kerek a világ.

Létezik „meleg hang”

Nos, erre nem tudom mit mondjak. Talán itt bukott meg ez az én kis „létezik, meg nem létezik” játékom. Nagyon sok meleg férfi hangját találtam vékonynak, erőtlennek, remegőnek és kissé nőiesnek. De szinte ugyanennyi ellenpéldával is találkoztam, olyan férfihangokkal, amelyek egyenesen áriáztak a tesztoszterontól. Büszke, maszkulin hangok. 

Létezik „meleg tekintet”

Hamis. Sokáig hittem, hogy a szemembe mélyen kutakodó kékségek mind valami fura metakommunikációval jelzik az esti találka utópiáját. Gyermekded naivitás. Ahogy egy régi barátom mondta kijózanító szarkazmussal: „az emberek csak egymás szemébe néznek. Semmi több.” Kíváncsiság és embertársunk iránti érdeklődés kérdése az egész. Persze, ha nagyon figyelünk, az ún. melegradar sokaknál valóban működik, nekem ez egyelőre tartaléklángon ég.

„Minden meleg művész”- avagy a foglalkozásokról

Marc Jacobs meleg divattervező
 - nők és férfiak bálványa

Hamis. Itt nem csak a „minden meleg művész vagy minden művész meleg” sztereotípiát szeretném eloszlatni, de a borbélyok és pincérek védelmére is kelnék. Szegények már vagy száz éve – lásd Révai Nagy Lexikona és a homoszexualitás szócikket - a sztereotípiák rabságában élnek. Ebből az egészből annyi igaz, hogy a melegek - mint mondtam fentebb- sokkal érzékenyebbek és nyitottabbak, intenzivebben használják a jobb agyféltekét, így kreativitásuk könnyebben bányászható ki. Ez nem tehetség, hanem exhibicionizmus és természetes emberi igény. A fenti foglalkozások pedig egyszerűen „nőies” jellegűk miatt váltak „meleggé”. Nincs izom, fitogtatás benne. Semmi vad, csődörféle férfiasság. Mindenesetre az én kolozsvári borbélyom elég jó húsban van. És nem meleg! Ismerek színészt, történészt, kommunikációs szakembert, virágkötészt, portást, építészt, informatikust, fizikushallgatót, kémikusprofesszort és munkanélkülit aki meleg. Ennyit a mesterség és a melegség kapcsolatáról. A divattervezők viszont szerintem is mind melegek. Sztereotip lennék? 

Minden meleg szexmániás

Hamis. A meleg férfi és szexualitás kapcsolata ugyanolyan dilemmás, mint a hetero férfiaké. A különbséget egy meleg filmsorozat első részében így foglalták össze: „bármilyen hihetetlen, a hetero férfiak minden huszadik másodpercben a szexre gondolnak. A melegek minden kilencedikben…”A túlzás gondolom mindenki számára egyértelmű, de a lényeg, hogy mindenképp többet nyom a latba a külsőség, mint amennyit annak valójában kellene. A férfiak mind vizuális típusúak, tehát a külső rendkívül fontos számukra, így az ezzel járó ösztöni gyönyörök gyakorlása is. Az már tudatosság és nem identitás kérdése, hogy ezt ki, hogyan gyakorolja: kivel, hányszor és mikor.

A melegek képtelenek a monogámiára

Hamis. Szerencsémre két barátom tökéletes példája ennek a sztereotípiának a cáfolatára. Lassan hosszabb ideje vannak együtt, mint a heteró ismerőseim többsége. Ez jó remény nekem is, aki mindig bízott ebben. Az tény, hogy ha két férfi akar együtt az emberi kapcsolat legmélyebb és legszebb szintjére eljutni, tehát párkapcsolatban élni, ott olyan problémákkal találkozik, amelyek nehezen áthidalhatóak (fő hiányérzet: a gyerek). Részben ez az oka annak, hogy a meleg férfiaknak több társuk volt mint heteró barátaiknak. Sokkal több. Ennek okairól máskor, részletesebben. Egy kis gyakorlattal azonban a monogámiához is eljuthatunk. Addig pedig, igen, több férfit felfalunk - önmagunkkal együtt. Így tesznek nők és férfiak is. Az emberek.

Minden meleg jóképű

Derryl Stephens - jóképű, férfias és meleg

Hamis. Részben csak. Mert ha Umberto Eco szépségkönyvét fellapozzuk és a divatdiktátorok plakátjait átnyálazzuk, láthatjuk, hogy a jelenlegi nőideál a következő vonásokkal bír: szimmetrikus, kissé nyújtott arc, sima, gyenge bőr, borostás arc, nagy és határozott szemek, csókos ajkak és erős haj. Nem baj ha kicsit göndör, ha kék a szeme és fekete a haja az már főnyeremény. Na jó, ebben volt egy kis szubjektivizmus is. De a lényeg az, hogy a jelenlegi nőideál igencsak „meleg” vonásokat takar. A meleg férfiak egyetlen közös vonása ugyanis a nőies, fiatalos arc. Ez nem általánosítható, de sok példa van rá. Gyermeki arc, nagy szemek. Bár láttam egy olasz meleget is: megtestesült vad férfiideál volt. A nők megnyugtatására el kell azért mondanom: sok hetero férfi van, aki jóképű. A szépség relatív, ahogy Umberto Eco könyve is mutatja, tény azonban, hogy sok meleg után sóvároghatnak a nők.