A hónap személyisége: Sir John Gielgud

Sorozatunkban minden hónapban bemutatunk egy olyan közismert személyiséget, aki

köztudottan meleg volt és már életében nyiltan vállalta "másságát".

John Gielgud (1904 - 2000) a XX. századi angol szinjátszás és filmművészet egyik legismertebb alakja, azon kevés művész egyike, aki egyidejüleg volt az Oscar, Grammy, Emmy és Tony dijak birtokosa. Már fiatalon, Laurence Olivier, a nagy angol szinészóriás barátjaként megismerkedett a londoni szinészvilággal és 27 évesen már egész életét meghatározó szerepét, a II. Richárdot játszotta. Különösen elegáns hangjával, erős karaterszerepeivel és Shakespeare drámákkal vált ismertté. Legismertebb filmszerepei révén (The Prime minister, Julius Caesar, Hamlet, Gyilkosság az Orient Expressen, Az elefántember, Arthur, Gandhi, Prospero könyvei) az angol, szinházba járó közönségen túl az amerikai és nemzetközi filmkritika is megismerte. Már életében legendává vált, 1994 –ben szinházat neveztek el róla és több portréja már az 1980 –as években bekerült a National Gallery tulajdonába. 

Magánéletét 1953 –ig titok övezte, csak legközelebbi barátai és néhány munkatársa tudta, hogy 1926 óta John Perry rendezővel élt társkapcsolatban. Diszkrécióját és szelid visszafogottságát megőrizte a későbbiekben is, ám nem sokkal lovaggá avatását követően a Day by the Sea cimű előadást követő sörözés után az akkor már országos hirű szinész meglátogatta London egyik hires meleg cruising helyét. Bár nem először járt ott, ezúttal ő vált áldozatává az akkor még Anglia szerte alkalmazott “Pretty Police” akciónak. A Scotland

Yard egy jóképű rendőre a mellékhelyiségben rajtakapta Gielgudot és szodómia vádjával letartóztatta. Először nem ismerték fel a neves személyt, 10 fontra büntették és “orvosi vizsgálatra küldték”, ám néhány órával később a hangja elárulta őt. A szinészt lecsukták, az eset pedig az egész országban elhiresült és óriási botrányt kavart. Ennek ellenére a botrányt követő első előadásán Liverpoolban óriási sikert aratott, szinésztársai révén a közönség is hamar elfelejtette a sajtóbotrányt. Esete közvetett módon hozzájárult Angliában a szodómia, mint büntetendő eset eltörléséhez.

Karrierje mégis, az esetet követően megváltozott. Az angliai szinpadok helyett egyre inkább az amerikai filmekben aratott sikert. Életében aztán a nagy fordulatot Hensler Mártonnal, magyar származású, 30 évvel fiatalabb művésszel való találkozása, akivel közel 40 éven át élt párkapcsolatban. Élettársát a nagyközönségnek azonban csak 1988 –ban, utolsó szinpadi szereplését követően mutatta be.

http://www.youtube.com/watch?v=DwMXngAVjr4

TIFF meleg szemmel: The Guide

A TIFF az elmúlt években már rendszeresen több, melegséggel vagy szexualitással foglalkozó filmet a programjára tűzött. Tavaly például a főtéren nézhette a nagyközönség az áldozattal is járó, első szerbiai Prideról készült filmet, vagy együtt könnyezhették végig - már aki nem volt elég prüd - a Weekend cimű filmet a közönség. Idén is több meleg vagy LMBTQ témájú film van teritéken. Sajnos jómagam nem tudok

A rendező

mindengyiken résztvenni, egyet már láttam, még egyet tervezek megnézni. Jöjjön most a már látott film rövid összefoglalója, véleményezése.

Amikor a jegyet megvettem, az AperiTIFF- ből nem derült ki egyértelműen, hogy meleg témájú - e a film. És még jó, hogy nem derült ki: beülve a kedvenc mozimba, a 30 -as évekbeli aranykort idéző Cinema Arta egyik jól kibélelt székébe, egyedül mozizva is jól éreztem magam. A teremben elég sokan voltak, de ismerőst nem láttam. A film (The Guide - O xenagos

, 2011)  előtt egy kopasz pasas beharangozta, hogy a rendező,  az igen sármos és mutatós Zacharias Mavroeidist is a köreinkben köszönthetjük, aki a vetités után készséggel áll majd rendelkezésünkre. A sármost és mutatóst persze nem mondták, de azért ezt hozzá kellett tegyem mindenképp.
A film maga nagyon jó volt, mondhatni vigjátéknak, ám inkább szatira volt. Iasonas, egy Salonikiből Athénbe került turistavezetőről szól, aki épitész - hallgatókat, Erasmusos külföldieket kalauzol néhány napon át Athénban. Szerencsétlenségére az összesereglett csapat - egy jóképű, de nagyon öntelt amerikai pasi, egy buta német liba, egy laza, de nagyon szlávos bolgár csaj, egy szerelmes spanyol diva, egy nyafogó francia bige és egy full meleg francia pasi - a sztereotipiák megjelenitői voltak. Karaktereiket úgy ábrázolta a rendező, hogy a néző érezze: a görögök hogy látják a turistákat és a turisták őket. mennyire végletekben gondolkodunk ha néhány napra meglátogatunk egy országot. A film ugyanakkor a 2009 előtti Athént is bemutatta (a rendezés még a válság

A turisták

és a nagy athéni lázadások előtt zajlott). Rámutatott a görög társadalom néhány főbb problémájára, de nem is sejtetve a későbbi lázadásokat. Iasonas azonban nem csak azért érdekes figura, mert naponta kiveri reggel a farkát és fura napi rituáléi kétbalkezes, de mégis szimpatikus fiúvá varázsolják, hanem leginkább azért, mert athéni tartózkodása idején szerelmes lesz az egyik barátnőjébe és ugyanakkor, leszopatja magát egy meleg crusing helyen egy fiúval. Ekkor jön rá, hogy valójában ő nem heteró...de akkor mi ez az egész? A filmnek mondhatni nincs témája, fő vezérvonala, igy Iasonas szexuális identitásának keresése sem kap főszerepet, legfeljebb a második felében a filmnek. A fiú egyértelműen szégyenérzetet érez, frusztrálja őt az, hogy barátnője jól érzi magát a meleg francia pasival, aki igen népszerű a csajok körében (is), miközben valójában őt is vonzza a pasi. Bár kettőjük között ez a fura játék kiderül, Iasonas még nem érett meg arra, hogy bevallja önmagának vonzalmát a férfiak iránt.
A film végül kicsit nyitottan zárul....talán rájön arra,hogy ő meleg és eldönti, hogy Athénban marad.
A film nem tartalmaz obszcén, vagy akár erotikus jeleneteket sem. Van egy -két meleg csók és az orális rész...ami azonban semmilyen részletet nem mutat. Ennek ellenére a közönségben többször hallottam hujdulást és sóhajtást, jajgatást és elégedetlenséget amikor a meleg téma előjött. A hátam mögött ülő elég mutatós pasi ájuldozott, hogy "iarasi cu gayii astia" ("már megint ezekkel a buzikkal"). Nem értem mi volt a baja....
A film végén a rendező egyetlen kérdést sem kapott, ami a film szexualitást érintő témáira vonatkozott volna. Én sem kérdeztem., leginkább a hátam mögött ülő állandóan jajgató és elégedetlenkedő pasi miatt éreztem feszélyeztetve magam...

Te megnyomnád -e a gombot?

Amikor néhány barátommal összeülünk egy - egy sör vagy pohár bor  mellé, többször felmerül a kérdés, hogy ki, mit tenne ha létezne egy olyan gomb, amelyet megnyomva egycsapásra "heteróvá" változnánk. Megnyomnád -e a gombot? Szól a kérdés. Általában az 5-6 ember közül akik összegyűltek, fele - fele arányban válaszoltak igennel vagy nemmel. Legutóbb a második szivárvány találkozón hangzott el a kérdés, ott a közel húsz főből a sovány többség (10-12 ember) válaszolt határozottan nemmel, a többiek igen, vagy "nem tudom" válasszal 

Én elég határozatlan voltam a válaszadásban, de talán az igenhez állok jelenleg a legközelebb.  Ha létezne ez a bizonyos gomb, most megnyomnám. Ez persze hangulatomtól is változott, voltak periódusok, mikor nem tettem volna meg. Most, ha lenne egy ilyen lehetőség, megtenném. Miért? Mert úgy érzem, hogy nekem természetemnél, neveltetésemnél és családi hátterem miatt a legfontosabb dolog az érzelmi biztonság, a társkapcsolat. Lehet, hogy ez társfüggőség, bár már a jó öreg Arisztotelész is megmondta, hogy az ember nem igazán képes az egyedüllétre. Szingliként harmoniában lenni egyedül is, lelkesedni az élet apró örömeiért úgy, hogy se reggel, se este, se délben  - soha ne legyen aki egyszer átölelje az embert elég nehéz. Úgy érzem, ha nem a férfiak vonzanának, nőkkel könnyebb lenne megtalálnom azt a tartós, monogám kapcsolatot, amire én vágyok. A meleg világban - legalábbis Kolozsváron - ismerkedni csak a neten lehet, ott viszont az én elveimet szinte kinevetik. Legutóbb az exem és az ő újonc "fiúja" azzal nevetett ki, hogy én "XIX.századi" elveket vallok, monogámiába, hűségbe  vetett mániákus hitem gyakorlatilag elefáncsonttoronyba zár a mai meleg világban, ahol mindenki mindenkivel, nyilt kapcsolatok számitanak divatosnak és életképesnek. Én túl féltékeny tipus vagyok ehhez és bár sokkal jobban érezte velem magát, mégis, mást választott, mert az az ember elviseli, ha mással is kefél néhanap. Abban igaza volt az exemnek, hogy "nehéz természetem van" és ilyen hozzáállással túl sokat fogok szenvedni a meleg világban. Vagy az egyedüllét, vagy a nyilt kapcsolatra való hajlam....de hát nálam ez nem választás kérdés. Kicsit olyan, mintha gerincműtétet kellene végrehajtani rajtam, hogy képes legyek erre. Igy hát marad az egyedüllét. A gombot tehát most, megnyomnám...mert a stabilitást, a lelki békét könnyebben fel tudnám épiteni egy nővel az oldalamon - talán.

De szerencsére az élet nem ad választási lehetőséget ebben. Nincs gomb, nincs választás. Legfeljebb az egyedüllétből és a magányból lehet valami mást faragni, ami élvezhetőbb, kellemesebb és soha, soha, soha nem feladni a reményt, hogy ez az erős hit és akarat egy stabil kapcsolatra egyszer meghozza a gyümölcsét. Hol és mikor...nem tudom. De még reménykedem, nagyon. 

Azt azonban kétlem, hogy ez Kolozsváron fog eljönni. 

A második találkozó

Sajnos az idő most nagyon szorit (ahogy általában, hisz állitólag ezért találtuk fel), igy csak nagyon röviden fogom összegezni személyes benyomásaim, impresszióim a második Erdélyi LMBTQ találkozóról.

Mindenekelőtt az, hogy ez létrejött másodjára is, szerintem óriási nagy dolog és egyértelművé vált, hogy itt egy "lassú viz partot mos" jellegű mozgalom van kialakulóban. 

A találkozó a rossz idő miatt ezúttal sem a szabadban zajlott,  hanem az előző gyűlés helyszinén, a Bulgakov előtt kezdett gyülekezni a társaság. A múlt heti összeruccanáshoz képest, már az első tiz percben egyértelmű volt, hogy itt most a fiúk lesznek többségben, sokáig csak egyetlen leányzó képviselte a szebbik nemet. A gyülekezés elég szépen összejött, igaz kevesebben voltunk mint múlt alkalommal, de annyira bőven elegen, hogy a Bulgakovban ne találjunk magunknak megfelelő helyet. Igy kerültünk aztán az Inszomniába, ahol hosszú órákon át folyt a most is kellemes találkozó. Mivel ismét fele - fele arányban voltak jelen régiek és újak, ezért a szokásos körbemutatkozás zajlott le, nevek és rövid jellemzések ismétlésével. A hangulat, ahogy többen is megjegyezték, talán kicsit feszültebben oldódott, mint a múltkor, de ez a kávészemes konyakok segitségével nagyon hamar orvoslásra került. A két moderátornak is köszönhetően, nem alakultak ki túl sokszor klikkek, állandóan volt téma és mindenki szóhoz tudott jutni. Felidéztük az első találkozó pozitivumait, hatását, megbeszéltük, hogy mit is akarunk tenni a facebook csoportunkkal, mi lesz a célja ezeknek a találkozóknak, hogyan kellene megmozgatni az inaktiv tagokat és milyen úton tudunk a mi kis mozgalmunknak jogi keretet és külső megnyilvánulást, hangot adni.

A nagyon komoly és perspektivákat feszegető témákon kivül persze szóba kerültek lazább témák is. Comming out történetek, érdekes, néha kuriózumszámba menő személyes történetek, ágytitikok, közéleti témák és néha a művészet is beköszönt Faludyval, Passolinivel vagy épp Dalival. A később két főre gyarapodott női társaság sokszor mentette meg a csapatot a széteséstől, klikkesedéstől.

Bár jómagam a láz és a melankolia bugyraiban fortyogtam, ezen a második találkozón is otthon éreztem magam, kellemes, barátságos és ami a legfontosabb, értelmes emberek között lehetett ismét olyan témákat szabadon megvitatni, amit néha még a barátokkal sem tudunk. A második találkozó bebizonyitotta, hogy kell ez, jó ez, de az elkövetkezőkben már komoly stratégiákról és jövőtervekről is beszélni kell.

Rossz nevelés?

Amikor először megnéztem Pedro Almodóvar "La mala educatión" (Rossz nevelés) című filmjét kissé felháborodottan könyveltem el, hogy a nagy rendező úgy ábrázol két meleg

férfit, mint akik "rossz nevelés", molesztálás és gyermekkori zaklatás miatt lettek azzá, akik. Nem igazán értettem, hogy miért kell indirekt módon ugyan, de a pedofilia áldozatait majdani melegekként ábrázolni. Egészen addig tartott nekem ez teljesen irreális esetnek, amíg nem találkoztam tavaly nyáron két emberrel....

Az elsővel egy rövid, mondhatni távkapcsolat alakult ki, amely leginkább egy kellemes, aranyos haveri viszonnyá szelídült. Meglátogattam én is gyönyörű szülővárosában, eljött ő is Kolozsvárra egyszer. Csak jó emlékeket hagyott bennem, kedvessége, odaadása, figyelme és szeretete tanulandó példa volt nekem is, kihozta belőlem a legjobbat amire akkor képes voltam. Bár több olyan jó lélek lenne a világban mint ő. 

Amikor elmesélte a gyermekkorát egészen döbbenetes részletekről számolt be. Apja egy vadállat volt, súlyos alkoholista, aki verte az anyját és néha őt is. Mi több, ez az érzelmi analfabéta "férfi" néha "megsimogatta" a fiút. Bár nem történt soha erőszak vagy nemi közösülés, apjának ez az őrült viselkedése teljesen megrémítette a fiút, aki nem tudott egyáltalán azonosulni így a férfimodellel. Ugyan szexualitását és nemi identitását hamar és könnyen fel tudta vállalni, sokáig a testiség megélése gondot okozott neki. Mikor én megismertem azonban már nem volt ilyen gondja. Kivételes barátokra tett szert az idők során és a férfiak akikkel dolga volt, ők is nagy gonddal, figyelemmel tudtak bánni vele. Remélem én sem hagytam rossz emlékeket benne...

 A másik fiú amaz nagy szerelem, amelynek vége januárban mai napig padlóra tett. Az ő gyermekkoráról alig tudok valamit, családjáról, gyermekkoráról szinte semmilyen szín alatt nem tudtam részleteket kihalászni. Ha kérdeztem, nem válaszolt, felháborodott, terelte a szót. Ellenben ritkán, 1-2 pohár bor után önkéntelenül is el -elszólta magát. Kiderült, hogy apja nem volt mellette nagyon sokáig, mivel külföldön dolgozott és a párbeszéd szinte teljesen hiányzott a családból. A főnök, a tartó erő az anya volt, aki egy nagyon durva, erős és posszesziv hajlamú személyiség. Hogy mi is történhetett apa és fia között...nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ez a fiú nem engedte soha, hogy meztelenül megérintsem a hátát. Ruhában átölelhettem, szerette is néha (bár mértékkel, az én szeretetigényem neki túl sok volt) de ha levetkőzött, akkor semmiféle módon nem tudtam simogatni a hátát. Ha kérdeztem erről, hogy mi az oka, nem válaszolt, mérges, dühös lett. Semmilyen seb, heg, elváltozás nem volt rajta és nem hiszem, hogy testével elégedetlenkedhetett volna. Meglehet, itt is valami zaklatás elnyomott emléke  lappang....erre én már aligha fogok tudni fényt deríteni,  szakítás után kapcsolatunk teljes mértékben megszakadt, élő seb maradt.

Almodóvar filmje mindenesetre több érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet: 

•  a katolikus egyház cölibátusa számos perverziónak és káros jelenségnek a melegágya, amely sem a hitet, sem az egyházat nem szolgálja tevőlegesen így azt el kellene törölni

• a szexuális orientáció meglehet nem teljesen és kizárólag genetikai okokra vezethető vissza

• a családon belüli erőszak mértékéről, elterjedtségéről sokunknak fogalma sincs, pedig ez egy teljesen valós és szörnyen veszélyes, katasztrofális jelenség. Áldozatai segítséget igényelnek!

Újabb coming out történetek

Nagyon jól esett hallani azt, hogy Másként Kolozsváron és az én blogom olvasása is biztatta barátai előtti felvállalásukban két fiút. Ha csak ennyiért irnám a blogot, már akkor is megérné. Bizom benne, hogy még több emberen tudunk segiteni és igy, mi is fejlődünk, szépülünk emberként, csapatként egyaránt.

A további bátoritás céljából pedig leirok még egy személyes coming out történetet, amiért nagyon hálás vagyok.

Miután a két legfontosabb barátnőmnek sikerült igy, vagy úgy elmondanom, hogy meleg vagyok, a dolgok felgyorsultak. A barátnőim elmondták párjuknak is, akik történetesen heteró fiúk. Nekem pedig ilyenkor jött el a görcsölés és a gátlásosságom. Lányokkal több időt töltöttem már a suliban is, fiúkkal legfeljebb szakmai dolgokról tudok órákon át elbeszélgetni, de a magánéletemet nem érintem előttük. Ha ki is mentem néha osztálytársaimmal sétálni

vagy egy limonádét, sört meginni és elment előttünk egy szép lány, a szokásos "hű, micsoda bögye volt, láttad?" kérdésre általában szemfényvesztő bólogatással próbáltam leplezni a tényt, hogy bizony engem ez a "bögy" hidegen hagyott. Bár néhány osztálytársam és egyetemi kollégámmal az évek alatt igen jó barátságra tettem szert, velük szemben mindig sokkal erősebben előjöttek gátlásaim, félelmeim, ha a coming outra gondoltam. Nem tudtam, hogyan reagálhat egy heteró fiú, ha megtudja, hogy barátja meleg. Ha a homoszexualitás, mint általános téma szóba került, megoszló véleményeket hallottam részükről: felvonulást rossz dolognak tartották, a rózsaszin tangában flangáló "buzikat" undoritónak tartották és általában disznó vicceket meséltek a melegekről és az anális szexről. Persze...freudi elszólások is lehetnek ebben, tudatalatti félelmek az ismeretlentől, az idegentől vagy ki tudja...a kiváncsiság jelei is akár. Mindenesetre nehéz volt előttük megnyilni, mert féltem a reakcióiktól, jobban mint a lányokétól. 

Az első fiúk, akik megtudták gyakorlatilag beleegyezésemen kivül "estek" túl ezen a helyzeten. Barátnőim elmondták párjuknak és érdekes módon, azok a fiúk is azonnal, minden gond nélkül elfogadtak. A témát egy pillanatra sem feszegettük persze, nagyon ritkán egy -egy ártatlan vicc vagy érdekes kérdés formájában találkozik kiváncsiságuk az én melegségemmel. Ezek a mondhatni indirekt coming outok jó előszobái voltak az első fiúnak bevallott történetem előtt. 

Néhány éve ismertem már, az egyetemen a legjobb barátaim egyike lett. Szakmai kapcsolatunk miatt is sok időt töltöttünk együtt, igy egyre erősebb lett bennem az akarat, hogy elmondom neki.

Erre lehetőség akkor adódott, amikor egy meleg barátommal közösen, elmentünk Berlinbe. A fiú is jött velünk, ráadásul ők ketten távoli rokonok. Ha már úgyis van meleg a családban,

könnyebben megy majd az elfogadás - gondoltam. A hosszú de nagyon kellemes utazás alatt a pihenők alkalmával többször odamentem S-hez, a meleg baráthoz, hogy megkérdezzem, vajon M. tudja -e rólam hogy meleg vagyok? Egyáltalán gyanitja? Elmondhatom -e neki? S. a meleg barát nem tudott biztosat mondani, de bátoritott, hogy Berlinben lazán megtehetném. Később tudtam meg, hogy szinte velem egyidőben, M., a heteró fiú is ugyanezt kérdezte S.től: te, szerinted Erdélyi Ganümédész nem meleg? Elég gyanús nekem...

A helyzet innentől kezdve már poénos, mondhatnánk. Berlinben, egy fagyos februári esti séta után egy sör mellett végül elmondtam M-nek, hogy meleg vagyok. Ahogy számitani lehetett, nevetve fogadta a hirt, bátoritott és semmiféle negativ reakciót nem kaptam. Egyedül annyit tett hozzá a bejelentéshez, hogy "nekem semmi bajom a melegekkel, amig nem nyomulnak rám". Ilyesmit több heteró fiútól hallottam már. Talán az ismeretlentől való félelem mondatja ezt velük, hisz jómagam soha nem hallottam olyanról, hogy meleg férfi "megtámadott " volna egy heteró fiút vagy egyáltalán flörtölt volna velük. A dolog értelmetlen, igy nem is értem, hogy miért félnek ettől a heteró férfiak. Talán van ebben egy kis himsoviniszta megnyilvánulás, erőfitogtatás.

Mindenesetre, az azt követő napokban észrevehetően megváltozott a viszonyunk és csöppet sem rossz irányba. Örült annak, hogy végre, én is tudok nyiltan beszélni a magánéletemről, amiről addig olyan látványosan és misztikusan  elhallgattam. Ő is megnyilt sok téren: beszéltünk barátnőiről, nőügyeiről, öltözködésről, csajozási technikákról, fiúzásról, "gyanús" melegekről a szakmánkban és minden olyanról amiről egyébként két fiú szokott beszélni, ha gátlásaikat nem tartja vissza a félelem.

A coming out óta barátságunk erősebb, őszintébb és az az érzést tudhatom magaménak, hogy szabadabb lettem. Nem érzem már azt, hogy vele szemben valami ketrec tartana csapdájában, beszélgetéseink szabadabbak, őszintébbek. 

A legközelebbi barátaim már mind tudják. Néhány ember még maradt, akinek jó lenne elmondani...és hátra van még a család.

Ha ők is tudni fogják, akkor az én coming out történetem már teljes. A nagyvilágnak nem teregetem ki úton, útfélen, nem érzem hogy ez erről szólna, persze ha valaki rákérdez, gond nélkül megmondom.

Szóval....aki még a barátai előtt sem mert előbujni, csak bátoritom, tegye meg. Ők megérdemlik és szabadabb, őszintébb lesz a barátságotok.

A többiek pedig nem számitanak:) 

Szivárvány majális - az első találkozó

Amióta elindult Másként Kolozsváron blogja és jómagam is csatlakoztam irásaimmal a tenni akaró erdélyi magyar melegek közösségéhez, egyre többen csatlakoztak facebookon a kis mozgalmunkhoz. Kezdetben 4-5 ember vezette a "szekeret", aztán ahogy nőtt a társaság, úgy bátorkodtak egyre többen a felvetett témákhoz hozzászólni, posztolni és érdekes ötletekkel gazdagitani a csoportot. Igy formálódott egy kis társaság  - hétköznapi emberek, értelmiségiek, akik a hétköznapokban magas szinvonalon és szorgalmasan végzik problémás kis ügyeiket és feladataikat, mint bárki más - de a csoportban nemi identitásukat, szexualitásukat érintő problémákról beszélnek. A csoportot elsősorban tehát a közös hajlam, a közös ügy kötötte össze. Néhány hétnek kellett csak eltelnie és a közös identitáshoz már csatlakozott számos azonos cél is, amelyet a csoport tagjainak jelentős része (54 emberből 20 - 30) úgy tűnik, felvállalni látszik. Néhány lelkes támogató és szimpatizáns is részt vesz munkánkban, amely egyelőre a zárt csoporton belüli disputák, bloggerkedés (manna.ro, Puritán Szemét, Másként Kolozsváron és jómagam) és egy, az erdélyi melegekről szóló facebook oldal promoválásával és előkészitésében kimerült. Egyelőre a csoport pontos célja, a készülő facebook oldal pontos célközönsége még nem körvonalazódott, de a tegnap megtörtént egy lépés, amely úgy gondolom mérföldköve nemcsak az erdélyi magyar meleg közösségnek, de a romániai LMBTQ mozgalomban is nagy dolognak számit. 

Több napos szervezkedést követően "Szivárvány majális" néven több, mint 20 ember a csoportból találkozott. Bár az időjárás nem engedte meg, hogy a tervezett szabadtéri piknikezés létrejöjjön, ehelyett lett éjszakába nyúló kocsmázás. A találkozó nemcsak a személyes kapcsolatok épitése miatt is volt nagyon fontos, de többeknek a jelen lévők közül bátoritást, kezdő lökést adott saját identitásuk erősitésében, mig a többség számára új barátok, talán hosszan tartó szakmai és aktivista kapcsolatok alapozódtak meg. A sörözgetéssel, "hosszúpuskázással" és borozgatással felviditott beszélgetés több fontos témát is érintett - és ismét bebizonyosodott, hogy a személyes találkozók sokkal intenzivebb, mélyebb, valódibb beszélgetéseket tudnak eredményezni, mit a virtuális világ elszerencsétlenkedett próbálkozásai. Az érintett témák szinte ugyanazok voltak, mint amit a csoportban már felvetettünk, mégis, személyesen végigtárgyalva azokat egy hatalmas kerekasztalt (ami most négyzetes volt) körbeülve sokkal jobb eredményeket és beszélgetéseket szült. Beszéltünk többek között a csoport jövőbeli terveiről, céljairól, milyen módon szeretnénk propagálni a facebook oldalunkat, milyen képi, vizuális, hanganyag és szöveges források kerülnének oda. Továbbá ismét vitára került a társkeresők és az ottani meleg világ problémái, a diszkréció határai és a coming out esélyei és módozatai Erdélyben. Végigmentünk mindenki coming out történetén, illetve a jelen levő párok elmesélték, hogyan jöttek össze. Szóba került még a melegházasság és a gyerekvállalás problémája és a vezető politikusok, értelmiségiek coming out esélyei Romániában. A társaság egyik tagja kiemelte, hogy a házasság támogatása nem függ össze a meleg világban dúló mély problémákkal, hisz annak bevezetése alapvető jog és a szabadság, a választás szabad jogának egyik kifejezése, ám az alapvető probléma talán, hogy mint minden jogi és mentalitástörténeti változás,Romániában - és talán általánosan, a kelet - európai régióban - nem alulról, hanem a felső körökből érkezett. Ez pedig azt is elővetiti, hogy bár a jogi lépések és az LGBT mozgalom főbb követelései előre láthatóan néhány éven belül itt is révbe érnek, a meleg világon belül és az individumokra lebontva aigha fog változás történni. A diszkréció, paranoia és félelem ösztönei amelyek teljes mértékben beivódtak a melegekbe is (talán még erősebben is mint a sokszor nagyon is naiv és minden rossztól mentes heteró társaikba). 

Csak remélni tudom, hogy a "Szivárvány majálisnak" lesz még folytatása és sikerül ebből egy kis mozgalmat, folymatosságra és következetességre épülő munkát létrehozni amelyneka fő célja az lenne, hogy megmutassuk: mi csekélységekben vagyunk mások, problémáink azonosak  és a félelmeket, sztereotipiákat úgy a meleg, mint a heteró oldalról csakis a tiszteletre, személyes tapasztalatokra és élményekre alapuló, nyilt kommunikációval, ismeretterjesztéssel érhetjük el.