A boldog melegség illuziója

Örömmel olvastam, hogy Nádasdy Ádám esszékötetet irt a magyar melegek életéről, hétköznapjairól. Alig várom, hogy elolvassam, egy végtelenül kedves ember és a szavak nagymesterének személyes beszámolója csakis jó és élvezetes olvasmány lehet. Nagy kincs ő a magyar meleg értelmiség körében.Egyik kijelentésében azt állitja, hogy bizony, jó melegnek lenni, boldogság, rózsasznfelhők ésatöbbi. Persze, biztos, hogy a könyvét elolvasva ez a kép kissé árnyaltabbá válik, elvégre ő is keresztülment a negativ emlékeken, egy befuccsolt házasságon is. De, az jó dolog, hogy szemben a negativizmust árasztó politikusokkal és magyar médiával, Nádasdy a Bagdy Emőke féle pozitiv érzelmi higiéniát gyakorolja és a csikszentmihályi féle flow elvével élve, a jóra, a szépre és az élvezhetőre teszi a hangsúlyt. A szép emlékekre éépit, ebből merit és alkotja meg önmagát, mint a kor egyik reprezentáns meleg értelmiségét. Ez mind szép és jó, tanulhatunk tőle mind, kell ő - úgy legyen, Ámen.

Ám....ne feledjük, hogy ő ey más generáció szülötte. Amikor ő meleg volt, az emberek még egymást az

utcán figyelmesen, óvatosan és a valódi embert keresve, a valódi, élő kontaktust megélve találtak egymásra. Barátok egymás fülébe sugták, ha új meleg bukkant fel, egymásnak ajánlottak hasonszőrű fiúkat és meghitt házibulikat, kirándulásokat, felolvasóesteket, mozizásokat vagy - hát igen, néha azt is- orgiákat rendeztek. Igy volt ez San Francisco-ban is, kiegészitve persze néhány hedonista báral, szanuával, szex-mozival - és a kisebb magyar településekkel is. Az ő generációja ha elment Rómába, akkor a hetvenes években még a mindenki számára nyitott és járható Colosseum ódon falai között, az esti hold fényében cruisingolt és érdekes élményekre bukkanhatott.  Az ő generációja ha társat keresett, akkor azt csak úgy találta meg, ha baráti uton, meghitt közösségekbe járt. 

Manapság más világot élünk. Nem a jelen ellen akarok szólni, bár kétségtelenül, hogy akik olvasnak, azok már elkönyveltek az erdélyi magyar "meleg Adynak", aki szociális pesszimistaként csak panaszkodik. Nem erről van szó. Valóban, Catója vagyok a mai meleg közösségnek. Nem kényelmes szerep, de más mentalitásból meritek és más batyut hozok magammal, ami ilyen útra terelt. 

Ha megnézzük a mai meleg világot (Közép-Kelet Európában, de néhány kisebb nyugati városban is!) azt látjuk, hogy egyrészt megmaradt a bujdosás, a titkolózás, a meleg identitás felvállalásának valódi problémája- ami Nádasdy idején is élt és volt. Ehhez azonban jött néhány új dolog. Ma már a melegek döntő többsége nem közösségekben, élő baráti szálak utján találkozik, hanem a virtuális világban. Ez olyannyira része a mindennapoknak, hogy párok - sokszor évtizede együtt élők - felkerülnek ebbe a virtuális (ál)világba. Gyönyörű képek, mindenki boldog,  hasizmok, tökéletes arcok, szemek, mosolyok. Csak jó fotós kell, vagy néhány hamisan beállitott kép és te vagy a "nagy ő". A valódi találkozóig úgyse jut el a táraság nagy része, mert bármikor jöhet a felületes válasz: "nem vagy az esetem". Az egyénekből "esetek" lesznek, senki se kiváncsi rád, mint emberre, mert kit érdekel. De ha megunod a kapcsolatod vagy egy apró probléma akad, akkor nyitott kapcsolat lesz, gyakorlatilag a szexuális részt mással oldod meg. Vagy: dobod a párod, elvégre százszámra vannak a grindr-en, rómeón és más oldalakon. Több éve működő kapcsolatok mennek tönkre, mert a virtuális világ kisértése és rendkivüli hatása beszippantja őket. Ma már követni lehet a társad mobilon, tudod hány méterre van, ki vana közelében, ki lájkolta a képét...stb. Ezek konfliktusokat kreálnak és elindul a lavina.

Persze, ez nem alapvetően meleg jelenség, a mai társadalom valódi átalakulásának egyik jellemzője. Mig néhány éve még a technológia fél méter távlságra volt tőlünk a TV vagy rádió révén és a telefon is különálló entitás volt, manapság már a testünkön hordozzuk és pripritást élvez a smartphone és legalább még nyolc másik kütyű. Következő lépés már az lesz, hogy testünk szerves része lesz ez (lásd: smartwatch).

Egyféle cyborg van születőben, ahol úgy az agyi funkciók kémiája, mint a szociális hálózatok és kapcsolatrendszerünk át fog alakulni. Ez már megállithatatlan a most születők körében.

Az én generációm, aki a két világ mezsgyéjén született, vergődik, hogy megtalálja a helyes utat ebben a valóban vizválasztó társadalomban.

A technológiai fejlődés és az apps és virtuális hálózatok nem csak meleg sajátosság...de egyesülve a meleg világ eddig is meglévő problémáival egy valóban fekete jövőt vetit a "boldog melegség" reményében hivőknek.

De ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára....

Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....

Az üstökös

avagy pityergés arról, milyen egy vándor szerelmi élete

Lassan másfél éve vándoréletet élek, egyik településről a másikra ugrálva. Idén hétszer repültem és legalább húsz alkalommal váltottam várost. Eleinte még élvezhető volt ez az életmód, rengeteg adrenalin, új helyek illata, arcai, fái, tájai és ételei...férfijai. De mostmár a húgyhólyagom megtelt a sok vándorlás fáradalmaival, a stabilitás hiányával és leginkább, azzal az érzéssel, amiről most kicsit drámakirálynő (hülyén hangzik ez magyarul - "drama queen") módjára, elpanaszolok.

Van, amikor nehéz elengedni egy várost, mert az összhangulata, a hozzá fűződő élmények összessége olyan finommá, aranyossá és kedvessé teszik, hogy otthonosan érzi magát az ember benne, még akkor is, ha kevés emberrel köt barátságot, haverságot (a vándorlás alatt a barát fogalom is átértékelődik!). Máskor ezeket az új arcokat, barátoktól nehéz megválni, mert fene tudja, hol és mikor találkozunk ismét. De a legnehezebb az, ha a kurtafarkú kismalac világát keresgélő meleg valami csoda folytán belebotlik olyan személyekbe, akik egy párhuzamos, rózsaszin univerzumban, ahol unikornisok ugrándoznak egy békés, boldog paradicsomi kertben - élete párja lehetne.

Legutóbb, Budapesten történt ez. Néhány napos "pihenésem" alatt úgy döntöttem egy barátommal, hogy elemgyünk egy meleg buliba. Miért is ne....Kolozsváron amúgy sem jártam le túl sűrjen az egyetlen szórakozóhelyre (amikor meg lemerészkedtem, vagy a kedvem, vagy a józanságom párolgott el percek alatt a fülledt, túlzsúfolt  helyen).

A buli jól indult, Madonna istenanyánk zenéjére toppantam be  az amúgy elegáns, elég tágas és nem túlságosan zsúfolt helyre. A fiúk - ahogy ehhez Londonban és nyugaton már hozzászoktam - jól öltözöttek, kellemes megjelenésűek, kissé metroszexuálisak, de semmiképp sem tapadósak, kiéhezettek és ápolatlanok voltak (érezd a hasonlitás célját!). A lányok pedig...gyönyörűek! Azt hiszem soha nem láttam még annyi széparcú, dögös csajt egy meleg buliban! Jól indult a buli, Pest ilyenkor válik igazán kozmopolita, élhető várossá nekem. A metrók hétköznapi emberei sajnos persze felpofoznak a szürke ezernyi árnyalatára másnap.

Talán tiz perc sem telt el és a fejemet azonnal elcsavarta egy olyan mosoly, amit azt hiszem sose láttam még. Mint egy üstökös. Azt hiszem ezt hivják annak a villámcsapás érzésnek, amiről annyit irnak az okos és széplelkű és aranyszavú emberek. Ott mosolygott csodásan és egy pohárral, kék inggel tucatnyi adonisz között, de onnantól kezdve már nem láttam, h allottam semmit, csak őt. Kellett legalább fél óra, mire a barátom tuszkolására, vettem a bátorságot és odamentem hozzá. Azt láttam, hogy nem magyar, külföldi és hát...nagyon fiatal. A "honnan vagy?" buta és kamaszosan szégyenlős kérdésből lett egy tiz napos románc. De olyan...annyira....Remegek utánna minden nap. Hiányzik az a gyönyörű mosoly.

És, ahogy egy vándor életében ez lenni szokott, nekem el kell mennem ismét egy másik országba, ő pedig januártól már másik kontinensen lesz. Hazamegy. Tiz nap gyönyörűen eltöltött közös emlék, néhány aprócska tárgy, tucatnyi közös kép...és az a keserű, leirhatatlan érzés, hogy megint talpra kell állni, kiegyenesedni, nyelni egy nagyot és ezt a gyászt is megélni, majd továbblépni. Mert mit tehetne egy vándor? Letelepedhet. Le is fog mostmár.

De ezek a lehetőségek, esélyek szerelemre, boldogságra elrepülnek, messzi...messzi.

Mit tehetne a vándor? Csak hálás lehet a megélt szép emlékekért és a lehetőségekért.

Más már ennél is patetikusabb lenne. 

Mennyi az annyi?

Puritán Szemét blogján és facebook oldalán heves vitát váltott ki az a zseniális és kevesek által kutatott kérdés, hogy "mennyi az annyi" avagy, hány partnert vált egy adott életszakaszában egy nő vagy egy férfi. A kérdés szexuális orientációtó és identitástól független volt. A beérkező válaszok között találhatunk egy 18 éves "leánykát", aki fiatal kora ellenére már 88 férfival létesitett szexuális kapcsolatot. A szám igen magas, hisz ha 15 éves kora óta él nemi életet, akkor is havonta 2-3 férfival kellett szexeljen....ami különösen a heteró világban kirivónak számit. Persze néhány apróságról elfelejtkeztek a kommentelők: ha a csaj egy gang - bang, azaz csoportos szexpartin  vagy egy swinger estén vett részt, máris érthető, hogy lehet ilyen magas számmal számolni. 

A kérdés nagyon érdekes és érdemes lenne a meleg világra is rávetiteni. A homofób szervezetek, vallásos intézmények és a meleg világgal semmilyen kapcsolatot nem létesitő nagyközönség számára pontosan a melegek promiszkuitása, "szexéhsége" és gyakori partnerváltogatásai a visszataszitóak és hozzák fel ezt, mint a "bűn" érveként. Különösen a hetvenes években készült több olyan statisztika és vizsgálat, amely azt próbálta alátámaztani, hogy a melegek fűvel, fával szexelnek, ezzel is alátámasztva a homofób szervezetek mozgalmát. Ezek a statisztikák azt mutatták, hogy a melegek 43% -a néhány évtized alatt akár félezer férfival is szeretkezett (szexelt), mig 12% -a akár 1000 (!) partnerrel is tudott dicsekedni. 

Az AIDS elterjedésével a nyolcvanas években ez a talán sarkitott arány gyökeresen megváltozott, hisz a hippi mozgalomban természetesnek tűnő hedonista életmód kezdett eltünni még az olyan nagy meleg szex - központokban is, mint San Francisco, New York vagy Berlin. A legújabb statisztikák (Bell and Weinberg 1997) azt mutatják, hogy továbbra is igen magas azoknak a száma (43%) akiknek több, mint 500 szexpartnere volt életében. Mindössze 17% -a a melegeknek dicsekedhet azzal a puritán életmóddal, hogy kevesebb, mint 50 parterük  volt.  Egy másik érdekes kimutatás rávilágit arra, hogy a melegek szexuális életét sok tényező befolyásolja: ki mennyire fogadja el orientációját mint életstilus és identitás, társkapcsolatban él -e (nyilt -e vagy zárt) valamint milyen életkorú az illető. A melegek nagy többségénél az érzelmi hűség teljesen különválsaztható a szexuális exkluszivitástól, tehát még a monogám vagy akár házas melegek esetében is találkozunk olyan példákkal, ahol a partnerek szexuális kapcsolatot létesitenek másokkal (is).  Bár kétségtelen, hogy amióta a melegházasságok elterjedtek, a szexuális fidelitás is egyre nő a meleg párkapcsolatok között, de a teljesen monogám, zárt kapcsolatok még mindig csak 4-5% -át jelentik a meleg közösségben létrejövő kapcsolatoknak (LINK). 

Mit mutat a valóság? A saját tapasztalatom és a környezetemben látott jelenségeket tudom csak hitelesen bemutatni, ami viszont alátámasztja ezeket a számokat. Mivel nekem a párkapcsolati próbálkozásaim nem voltak fél évnél hosszabbak, igy két "próbálkozás" között én is kalandoztam. A kezdeti szakaszban havonta többször is lefeküdtem vadidegen emberekkel, mostanság már sokkal más rituálét vett egy "kaland". Ismerkedést, beszélgetéseket, sétákat is feltételez és mint az "öregek" akad egy -két szerető, akihez fordulhat az ember kölcsönös örömszerzésre. Mindezt 1-2 havonta egy alkalommal legfeljebb. Amint olyan pasival találkoztam, akivel úgy gondoltam, hogy társkapcsolatot is épithetek, monogámiára váltottam. Érdekes módon nálam ez még egyszerre jelent szexuális és érzelmi hűséget. 

 Ismerek olyan meleget is, aki soha nem létesitett és nem is óhajtott társkapcsolatot és szinte hetente 2-3 új pasival fekszik le...az ő "statisztikái" bizonyára már az egeket ütik. 

Továbbá fontos az életszakaszt, az identitás - szakaszt is megkülönböztetni: idősebb (50 - 60 éves generáció) már sokkal ritkábban vált partnert. Szakitás utáni időszakban szinte kivétel nélkül megjelenik a "whore period", amikor a férfiak egy jelentős része kalandozásokra adja a fejét. Jobb esetben ez lejár 1-2 hét alatt.  Azok a meleg férfiak, akik önmaguk melegségét nem tudták még elfogadni (jó sok van itt Kolozsváron ebből), aligha fogják társkapcsolatra adni a fejüket. 

A statisztikák elég szomorúak, amikor azt látjuk, hogy a meleg kapcsolatok mindössze 15% -a éri meg a 7 évet és ezeknek is csak 5% -a szól teljes hűségről és odaadásról. Talán a meleg házasság bevezetése és az LMBTQ mozgalom "prideból" a "méltóság és normalitás" programváltásával (ahogy ez a legutolsó budapesti fesztiválon végre megtörtént!) ad egy szakralitást és megerősitést két férfi együttlétének, ami majd megváltoztatja a félelmeikbe burkolt melegeket is, hogy bátran vállalják társukat, szerelmüket és legyenek büszkék hűségükre, elveikre.  Mert a tapasztalat mindenkinek megmutatta már, hogy szeretkezni a férfivel akit szeretsz semmihez sem fogható. Ezer adonisz sem ér fel ahhoz az érzéshez. Ezt pedig meg kell becsülni, mert nagy kincs. Nagyon nagy. 

Monogámia a melegeknél

Az utolsó "kapcsolatom" azért ért véget, mert a pasi - aki akkor magát még biszexuálisnak határozta meg - nem tudta elviselni a monogámiát. Igy az év első napjaiban újévi köszöntő helyett dobott minden teketória

nélkül. Azóta sem igazán sikerült túltennem magam ezen. 

Az idő persze segit, hogy a seb gyógyuljon, bár a heg megmarad egy életen át fájó emlékként, de arra jó volt ez a tragikomédia, hogy sokat elmélkedjek azon, milyen volt a kapcsolat dinamikája, mi irányitja az emberi kapcsolatokat és hogy figyelmesebben kémeljem a meleg világ kapcsolatformáit. 

A nagy pszihoguruk azt mondják, hogy egy kapcsolatot csak addig érdemes fenntartani és küzdeni érte, amig a két ember együttes akarattal, hiteles érzésekkel, őszinte kommunikációval képes valami felé haladni. Amig a kapcsolatnak van célja, iránya és ezen az úton két ember halad. Magyarán, Csernus szavaival élve 30% -os kapcsolatokért nem érdemes energiát pazarolni. "Szépen is el lehet válni" -mondja Popper Péter. Nos, ez sose jött össze.

Eddigi szerény tapasztalatom és az általam ismert különböző meleg párkapcsolatok (külső szemmel látható) jellegzetességeiből azt azért le tudtam hámozni, hogy egy kapcsolat elsősorban két, azonos identitásszinten mozgó férfi között nyer értelmet. A kezdeti tűz, izgalom, fizikai vonzalom, a jó szex megvolt az exemmel is, ellenben ez az ő részéről soha nem ment át szerelembe, a kapcsolat  értelmi sikjára. Arra a szintre, amikor kimondja, hogy "akarom" a másikat és "akarok" vele egy hosszútávú jövőt közösen épiteni. Ide már nem ösztönök kellenek, hanem tudatosság, akarat, stabil identitása annak, hogy én boldog tudok és akarok lenni egy férfival. Ez a meleg férfi. Két különböző identitású ember soha nem fog tudni erre a szintre eljutni - magyarán nekik az "együtt lenni" állapot minőségbeli különbségek miatt fog tönkremenni. Egyik "a friends with benefits" laza kapcsolatban hisz, a másik a monogám párkapcsolatban. Tartalmában alapjában véve a kettő nagyon is hasonlit, hisz mindkét esetben közös séták, filmezések, szeretkezések, kirándulások, moziba járás, beszélgetések, viták képezik a kapcsolat dinamikáját de mig az előzőben nincs elközeleződés, nincs monogámia, odaadás és mondjuk úgy, tudatosság, felelősségvállalás addig a másikban van. Mikor jut el egy meleg férfi oda, hogy felelősséget vállaljon, monogámiára is képes legyen egy másik férfiért? Szerelmesnek kell ehhez lenni? Igen. Anélkül nekem sem megy. Mi van ha a másik nem szerelmes? Kompromisszumok, amelyekbe beletörik egy idő után a szerelmes fél. 

A monogámiához tehát elsősorban vagy mindkét fél szerelme szükséges, vagy azonos identitás, ugyanolyan erős vágy a párkapcsolat iránt. Ha ez megvan, akkor jöhet az együttlét, a valódi kapcsolat. Sok ilyet ismerek szerecsére, bár azt sose értettem, hogy lehet az, hogy két ember egyszerre legyen szerelmes egymásba...nekem ez sose jött össze.Valami fura játszmája ez az életnek.

Mindenesetre, ha ez megvan akkor 2-3 évig biztos eltart a rózsaszin felhő - állitólag ez kémia és tudomány, "bizonyitott". Ha ez is elmúlik, akkor még a monogámiát fenntarthatja az adott személyiség neveltetése, felelősségvállalásának és kapcsolati modelljének a természete, tehát nem fogja a társát megcsalni. A baj valójában az, hogy a meleg párok esetén 5-6 -7 év együttlét után nem jön el az a minőségi változás, ami a heteró kapcsolatokban eljöhet: a gyermekáládás. A legtöbb, mondjuk úgy felelősségteljes szülő 6-7 év együttlét után vállal kapcsolatot, hisz akkor már nem szerelmesek, minőségében más kapcsolatban vannak és mégis tudnak együtt élni. Túlvannak a próbán, jöhet a következő lépcső, a gyermek. Két férfi esetén (legalábbis a világ nagy részén) ez nem lehetséges. Más alternativa kell tehát, hogy a kapcsolat fennmaradjon, ne váljon unalmassá, ne fogyjon ki energiáiból. Milyen alternativák lehetnek? Az a kevés példa amit ismerek többféle variációt is mutat. A meleg világban a legleterjedtebb változat, hogy több év után megnyitják a kapcsolatot. Vagy "együtt" nyitnak (tehát csak hármasozás, orgiákon közösen vesznek részt) vagy külön (is) nyitnak, tehát a társnak megengedett, hogy másokkal szabadon is hancúrozzon. Azon az elven haladva, amit egy blogban nemrég olvastam, hogy a férfiaknál (és különösen a mele férfiaknál) az érzelmi monogámia sokkal élesebben elvál a szexuális monogámiától mint a nők esetén. Egy férfi - és különösen a heteró kapcsolatok "szabályaitól" és "elvárásaitól" mentesült melegek -

tud szexuális kapcsolatot létesiteni egy másik férfival úgy, hogy közben akár szerelmes a társába. Ez persze egy minta, sarkitás...itt is sokféle meghatározó elem létezik. Én képtelen vagyok szexelni mással ha szerelmes vagyok, érzelmileg erősen kötődök a társamhoz, ellenben ha nem vagyok szerelmes, nem okoz gondot az egyéjszakás kaland sem. 

Mi lehet a megoldás az olyan párok esetén, akik úgy épülnek fel pszihológiailag mint én, vagyis az érzelmi monogámiát sokkal szorosabban kötik a szexuális monogámiához? Egy altarnativa lehet az összeköltözés majd a házasság, amely egyféle szakralitást ad a kapcsolatnak. Hogy ez meddig tart ki...ez egy nagy kérdés, amelyre sajnos én a tapasztalat hiányában nem tudok válaszolni. Azt viszont tudom, hogy a hűség, a monogámia érdekes téma és csak két hasonlóan gondolkodó ember tud ezen a téren kompromisszumra jutni. A kalandvágyó, szabados természetű emberek - még ha érzelmileg kötődnek is a társához - nem lehet kordában tartani, nem tudod monogámiára "kényszeriteni": ha megpróbálod, elmenekül. Nekem úgy tűnik, hogy ők vannak többségben és talán boldogabbak is, mint mi, akiknek nehéz az érzelmi monogámiát különválasztani a szexuálistól. 

Te megnyomnád -e a gombot?

Amikor néhány barátommal összeülünk egy - egy sör vagy pohár bor  mellé, többször felmerül a kérdés, hogy ki, mit tenne ha létezne egy olyan gomb, amelyet megnyomva egycsapásra "heteróvá" változnánk. Megnyomnád -e a gombot? Szól a kérdés. Általában az 5-6 ember közül akik összegyűltek, fele - fele arányban válaszoltak igennel vagy nemmel. Legutóbb a második szivárvány találkozón hangzott el a kérdés, ott a közel húsz főből a sovány többség (10-12 ember) válaszolt határozottan nemmel, a többiek igen, vagy "nem tudom" válasszal 

Én elég határozatlan voltam a válaszadásban, de talán az igenhez állok jelenleg a legközelebb.  Ha létezne ez a bizonyos gomb, most megnyomnám. Ez persze hangulatomtól is változott, voltak periódusok, mikor nem tettem volna meg. Most, ha lenne egy ilyen lehetőség, megtenném. Miért? Mert úgy érzem, hogy nekem természetemnél, neveltetésemnél és családi hátterem miatt a legfontosabb dolog az érzelmi biztonság, a társkapcsolat. Lehet, hogy ez társfüggőség, bár már a jó öreg Arisztotelész is megmondta, hogy az ember nem igazán képes az egyedüllétre. Szingliként harmoniában lenni egyedül is, lelkesedni az élet apró örömeiért úgy, hogy se reggel, se este, se délben  - soha ne legyen aki egyszer átölelje az embert elég nehéz. Úgy érzem, ha nem a férfiak vonzanának, nőkkel könnyebb lenne megtalálnom azt a tartós, monogám kapcsolatot, amire én vágyok. A meleg világban - legalábbis Kolozsváron - ismerkedni csak a neten lehet, ott viszont az én elveimet szinte kinevetik. Legutóbb az exem és az ő újonc "fiúja" azzal nevetett ki, hogy én "XIX.századi" elveket vallok, monogámiába, hűségbe  vetett mániákus hitem gyakorlatilag elefáncsonttoronyba zár a mai meleg világban, ahol mindenki mindenkivel, nyilt kapcsolatok számitanak divatosnak és életképesnek. Én túl féltékeny tipus vagyok ehhez és bár sokkal jobban érezte velem magát, mégis, mást választott, mert az az ember elviseli, ha mással is kefél néhanap. Abban igaza volt az exemnek, hogy "nehéz természetem van" és ilyen hozzáállással túl sokat fogok szenvedni a meleg világban. Vagy az egyedüllét, vagy a nyilt kapcsolatra való hajlam....de hát nálam ez nem választás kérdés. Kicsit olyan, mintha gerincműtétet kellene végrehajtani rajtam, hogy képes legyek erre. Igy hát marad az egyedüllét. A gombot tehát most, megnyomnám...mert a stabilitást, a lelki békét könnyebben fel tudnám épiteni egy nővel az oldalamon - talán.

De szerencsére az élet nem ad választási lehetőséget ebben. Nincs gomb, nincs választás. Legfeljebb az egyedüllétből és a magányból lehet valami mást faragni, ami élvezhetőbb, kellemesebb és soha, soha, soha nem feladni a reményt, hogy ez az erős hit és akarat egy stabil kapcsolatra egyszer meghozza a gyümölcsét. Hol és mikor...nem tudom. De még reménykedem, nagyon. 

Azt azonban kétlem, hogy ez Kolozsváron fog eljönni. 

Kereszténység és a melegek: az interjú. I rész

A "kereszténység és a melegek" sorozatom második részében két kedves barátom (legyen itt a nevük "S" és "G"), több éves stabil párkapcsolatban élő meleg fiú véleményét és hitvallását olvashatja a kedves Olvasó kereszténységről, Istenről és melegségük sajátos megéléséről.

1)                        Mindketten gyakorló, istenhivő keresztyének vagytok. Mit jelent számotokra Isten és a hit gyakorlása?

S.: Én már gyerekkorom óta vonzódom a hit, Isten iránt. Amióta az eszemet tudom rendszeresen járok istentiszteletre. Számomra a hit gyakorlása adta a legnagyobb szabadságot, ami elképzelhető, hiszen a Krisztus hit folyamatában értettem meg, hogy életemnek értelme van, nem hiába vagyok ezen a világon,

Istennek terve van velem. Ugyancsak a hit az, amely erőt ad a nehézségek elviselésében, de ezt nem valami menekülési reakcióként kell értelmezni, hanem annak a biztos meggyőződésnek, hogy minden, ami velem történik, akár jó vagy rossz a saját javamat szolgálja a jövőre nézve és most már mondhatom többes számban is a jövőnkre nézve. A hit gyakorlása számomra azt a tudatot jelenti, hogy Isten már akkor eldöntötte létezésemet, amikor még a szüleim sem voltak megszületve, már akkor elképzelte milyen leszek, mi a célja az életemmel, már akkor eldöntötte, hogy szeretni fog olyannak, amilyen vagyok. A legfontosabb tudat, meggyőződés viszont az számomra, hogy Krisztus minden bűnömet megbocsátotta, azokat is amelyeket már elkövettem és azokat is amelyeket el fogok követni. Éppen ez a tudat, ez a hit szabadít fel és tesz szabaddá az életre.

G.: Pfúú, ez elég nehéz kérdés, hirtelen nem is tudom ezt, hogy lehet röviden megfogalmazni. Mindenképpen életvitel. Identitásom része, s még ha netalán véletlenül ateista lennék egyszer (bár nem hiszem), akkor is életem része lenne. Az már kiderült a világtörténelem eddig ismert eseményeiből, hogy ha az ember önmagában hisz, az a legtöbbször csődöt mond, és az előszeretettel hangsúlyozott humánum az önszeretetbe csap át, ahonnan már csak egy lépés a másik gyűlölete, jobb esetben a mások iránti érdektelenség. A hit számomra pedig olyan „fix” pont, olyan értékrendszer, amelyik nem változik, biztos alapokon áll, és mindenképpen maradandóbb, mint a gyorsan változó emberi értékek. Ehhez mérni magam mindig biztonságot adott, és mellé sok kérdést is. Egy keresztyén ember talán többet libikókázik gondolataiban, mint más. Persze ha gondolkodik és nem fanatikus. Szóval, ha egy mondatban kéne összefoglalni ez lenne: biztos pont. És eddig annak is bizonyult.

2)      Mi a protestáns egyházak álláspontja a homoszexualitásról?

S.: A protestáns egyházak álláspontja a homoszexualitásról igen változó. Amíg a legtöbb protestáns országban (Németország, Dánia, Finnország, Hollandia stb) elfogadják a melegeket, sőt meleg lelkészek, püspökök is vannak, addig itthon Erdélyben ez nem így megy. Tudomásom szerint A magyarországi reformátusoknál alig kb 10 éve fogadta el a zsinat, hogy melegek nem lehetnek lelkészek, addig nem volt semmi megkötés ezzel kapcsolatosan. Az erdélyi reformátusok sem rég hoztak olyan határozatot, hogy meleg nem végezhet az egyházban semmiféle szolgálatot. Az evangélikusoknál Erdélyben és Magyarországon sincs tudomásom szerint semmi megkötés ezzel kapcsolatosan. Ugyanakkor azt látom, hogy egyre inkább téma lesz a hazai protestáns egyházakban ez a kérdés. Most viszont a jobb hallgatni fázis van.

G.: Legelőször is le kell szögezni, hogy protestáns egyházak álláspontjáról nem lehet általánosan beszélni, mert az álláspontok felekezetek szerint változnak, és különböző országok egyházai is másképp viszonyulnak a homoszexualitáshoz. Pl. Németországban egyes tartományokban nem fogadják el a homoszexuális

együttélést, más tartományokban pedig egyházi áldásban is részesülhetnek az egynemű párok, stb. Mivel nagy a változatosság, így én csak a saját egyházam álláspontját tudom ismertetni. Ez pedig meglepően modern, bár nem mindenhol egyértelmű. Az örvendetes, hogy nem betegségként tekint a homoszexualitásra, ahogy sok fanatikus keresztyén teszi, hanem vele született vagy kialakult identitásra, nyitva hagyva nagyon helyesen az eredet kérdését, amit a tudomány sem tudott eddig eldönteni. Különbséget tesz a homoszexuális hajlam és a homoszexuális aktus között (nevezzük a különbségtétel kedvéért az elsőt homofíliának és a másodikat homoszexualitásnak), s ilyenformán különbséget tesz homofil, de azt nem gyakorló, és homoszexuális, azaz azt gyakorló emberek között. A homofil emberekkel szemben egyházamnak nincs semmi erkölcsi kifogása, papíron teljes a megértés és elfogadás, mint az illetőnek tőle függetlenül kialakult vagy veleszületett identitása. A homoszexuális aktust illetve párkapcsolatot viszont elítéli. Az eddig világos álláspont itt lesz ellentmondásos, mert a következő tiltásnál már elmossa a homofília és homoszexualitás között felállított különbséget. Azaz: meleg nő vagy férfi nem állhat egyházi alkalmazásban. Tehát egy meleg nem lehet lelkész, kántor, harangozó, de még takarítónéni/bácsi sem egyházi alkalmazásban. Ez a tiltás viszont lenullázza az eddig tisztán, világosan felépített álláspontot. Mert ha különbséget tesz homofil és homoszexuális ember között, és mivel a homofíliát nem tekinti erkölcsi kategóriának, akkor vajon miért nem lehet egy meleg, aki mondjuk cölibátusi fogadalmat tesz, harangozó, kántor stb? A hollandiai szigorú protestáns egyházak ebben is különbséget tesznek. Semmi probléma, ha meleg vagy, ez a te kereszted, ha nem gyakorlod, akkor minden gond nélkül lehetsz lelkész, kántor stb. Én ezt világosabb és következetesebb álláspontnak tartom. Az itthonit meg kicsit megértőnek, de amelyik nem akar a probléma mélyére hatolni, csak jelezni, hogy valamit felfogott a környező világból, értik, hogy van ilyesmi a világon, és ezt most egyházi hivatalos álláspontként papírra is vetnek, de a felismerésből adódó problémákkal és nagyon gyakorlatias kérdésekkel nem akarnak foglalkozni, inkább a szőnyeg alá söprik.

3) Elég hosszú folyamat volt mindkettőtök számára, mire kialakult a meleg identitásotok. Hogyan történt ez és hogyan egyeztettétek össze a keresztyéni tudattal?

S.: Már nagyon fiatal koromban sejtettem, hogy nálam valami másként működik, mint a társaimnál. Kamasz koromban inkább a fiukat néztem meg magamnak, mint a lányokat, de azt hittem, hogy ez csak átmeneti

dolog. Senkivel nem mertem beszélni róla, mert féltem, hogy kiröhögnek. Aztán megtörtént az első testi kapcsolat. Tisztán emlékszem, hogy alig ért hozzám a másik fiú már el is sültem és azonnal óriási lelkiismeret furdalást éreztem, így el is búcsúztam partneremtől. Aztán többször történt ilyen kaland, de mindig lelkiismeret furdalással végződött. Azzal bíztattam ilyenkor magamat, hogy ez csak átmeneti dolog, biztosan hamar vége lesz. Aztán bentlakásba kerültem, ahol ismét csak összebújtam egy-egy fiúval, ismét lelkifurdi és semmi nem változott. Majd barátnőm lett. Gondoltam így talán vége lesz a fiús vágyaknak és kalandoknak, de a lánnyal egyáltalán nem ment. Húztuk – nyúztuk egy évig a kapcsolatot, aztán véget vetettünk neki. Nehéz volt folyamatosan lelkiismeret furdalásban élni. Mindig bűnösnek éreztem magamat, azt éreztem, hogy megbántattam Istent, olyan dolgot tettem, ami miatt nem szeret többet. Ilyenkor mindig bocsánatot kértem tőle, sokat imádkoztam és megígértem többet nem teszem. Aztán eltelt pár hét és megint kezdhettem az egészet elölről. Egy este eldöntöttem, hogy elmondom a legjobb barátomnak a dolgot, akkor már egyetemista voltam. Azt az alkalmat soha nem felejtem el. Nagyon nehéz volt kimondani, hogy meleg vagyok. Emlékszem épp vacsoráztunk és mivel bejelentettem neki, hogy valami fontosat akarok elmondani, ő ott ült és várta, hogy mondjam, én meg tömtem magam kajával, hogy ne keljen beszélni. Aztán kimondtam. Érdekes érzés volt. Valahogy a felszabadulás és a szégyenérzet keverékét éreztem. A barátom furcsán reagálta le. Letérdeltünk imádkozni, és kértük Istent, hogy szabadítson meg ebből a bűnből. Aztán teltek a napok, a hetek és nem szabadultam. Eldöntöttem, hogy lelkigondozóhoz megyek. El is mentem egy híres lelkészhez és elmondtam neki történetemet. Megértően nézett rám, és csak annyit mondott, hogy Krisztus ezt a bűnt is megbocsátotta a kereszten, és hatalma van megszabadítani engem. Imádság után felszabadultan mentem haza. Boldog voltam, hogy mégis lehet családom feleségem, gyerekeim, úgy ahogyan régen elképzelte, élhetek normális életet, nem kell szégyenkezzem szexualitásom miatt. Aztán eltelt pár hónap, és bár nem voltam senkivel folyamatosan fiúkról fantáziáltam. Éreztem, hogy ez nem szabadság, így ismét visszamentem a lelkigondozóhoz, akivel ismét megbeszéltük a dolgokat, adott pár tippet, mint pl. amikor meleget látok velem szembe jönni az utcán menjek át a másik oldalra, vagy kertészkedjek, sportoljak sokat, majd imádság után haza mentem és megfogadtam tanácsait. Sokat kertészkedtem, hetente 3x szaladni

jártam és persze átmentem az út másikfelére, ha egy melegnek vélt fiú szembe jött velem. Mindez viszont valahogy nem volt normális számomra. Eldöntöttem, hogy pszichológushoz is elmegyek, más véleményre is szükségem van. Itt azt tudtam meg, hogy a homoszexualitás teljesen normális, ezen nem kell változtatni. Ezt viszont én nem akartam elfogadni. Hogyan lehet ez normális, amikor Isten az embert férfiúvá és asszonnyá teremtette mondtam én. Em lehet normális, hiszen ez bűn, és minden fiúval való alkalom után lelkiismeret furdalásom van. Ez nem lehet normális, ettől meg kell szabadulni! Nem fogadtam el tehát a válaszát, de mégis legbelül örültem neki, hiszen valamennyire felszabadított. Ugyanakkor nem tudtam teljesen felszabadulni. Sokat könyörögtem szabadításért, olyan buzgón, hogy már szinte elhittem, hogy szabad vagyok. Igaz ehhez az is hozzátartozik, hogy egy kis csoportnak voltam a tagja, ahol a Bibliát szinte szóról szóra vettük. Aztán véget ért az egyetem és már városba kerültem, ahol megfogadtam, hogy nem leszek fiúval, ha kutya kutyát is eszik. De nem jött össze, hiszen megismerkedtem a párommal. Ő volt az első olyan fiú, aki mellett lelkiismeret-furdalás nélkül ébredtem fel, és akit nem kergettem ki a lakásból. Éreztem, hogy nagyon szeretem, nagyon kedvelem és vele akarok élni. Ugyanakkor volt bennem egy rosszérzés is, hogy mit szól ehhez az Isten. Napokig kutattam a Biblia azon részeit, ahol a homoszexualitásról van szó. Többször a földhöz vágtam a Bibliát és nem tudtam nem akartam elfogadni, hogy ilyen az Isten. A napjaimat a párommal való találkozás várása és az a gondolat szőtte át, hogy mit szól ehhez az egészhez Isten. Hogyan lehet összeegyeztetni a hitet és a homoszexuálisok közötti szeretetet, kapcsolatot.

Már jó félév eltelt amikor arra került a sor, hogy otthon édesanyámnak is színt vallottam. Nem volt egyszerű. Sírtunk kiabáltunk, megöleltük egymást, egy egész éjszakát átbeszéltünk. De ekkor értettem meg a legfontosabbat. Amikor kimondtam édesanyámnak, hogy meleg vagyok és egy párom is van, első reakciókén ennyit mondott: „most már nem csak érted és a testvéredért, hanem hármatokért imádkozom.”

Ez a mondat erőteljesen él bennem ma is, hiszen így értettem meg Istent. Ha a földi anyám, aki nem látja át teljesen a melegségem okait, aki mondhatom, hogy nem ismeri az önmagammal vívott harcokat, aki nem látta a megszabadulás cselekedeteit és vágyát, és nem hibáztat, hanem ugyan úgy szeret és elfogadja a páromat is, akkor még inkább meg kell értsen az és Atyám. Ha igaz az, amit a Miatyánkban mondunk az Istenről, hogy Atyánk, ha igaz az, hogy ő ismer minket és terve van velünk, ha igaz az, hogy szeret, akkor ezt neki még inkább meg kell érteni, hiszen látta, hogy mindent megtettem a szabadulásért. Ekkor értettem meg, hogy számomra ebből nincs szabadulás és nem is kell szabadulás, hiszen Isten így is tud használni engem. Ha meg Atyám, akkor pláne. Igaz ez az egész nem ilyen egyszerű, hiszen újra és újra előjönnek kérdések, de biztosra tudom azt, hogy Isten így is szeret és terve nem változott meg velem kapcsolatosan.

Mindig választ vártam Istentől, hogy helyes-e párommal együtt élni. Amikor éppen erről beszélgettem valakivel, ezt mondta nekem: „nem veszed észre, hogy a válasz már rég megjött, hiszen Isten a szeretet Istene, te és a párod viszont szeretetben éltek.”

G.:Nagyjából ugyanúgy, mint mindenki más. Vagy legalábbis a legtöbben. Kezdődik a kamaszkorral, amikor tudatosul benned, hogy „valami nincs rendben.” Többekkel beszéltem, akiknek ez viszonylag hamar ment, ők elrendezték, hogy jó, ez van, ez vagyok, és kész. Nekem nem ment ilyen könnyen. Előbb én is múló kamasz hóbortnak tartottam, ami elmúlik, és nem is akartam tudatosan foglalkozni vele. Udvaroltam a lányoknak a suliban, az nem jött össze: akinek én tetszettem, az nekem nem tetszett és fordítva. Közben volt egy hét éves kapcsolatom egy sráccal, amit mondjuk nem lehet kapcsolatnak nevezni, mert átlagban havonta félszer találkoztunk. De még mindig nem akartam elfogadni az addigra szerintem már elég világos tényeket. Aztán egyetemista koromban összejöttem egy lánnyal, az egyetem legszebb lánya volt, mindenki rá hajtott, de nem

volt hajlandó összejönni senkivel. Én meg másfél évre a felvételije után, minden nyomulás és nagy udvarlás nélkül összejöttem vele. És akkor arra gondoltam, hogy ez a nagy jel, ha nekem ez minden erőfeszítés nélkül összejött, akkor biztosan egy fiú sem fog nekem eszembe jutni többet, házasság, gyerekek, unokák – boldogan élünk, míg meg nem halunk. A kapcsolatunk két éve alatt döbbentem rá, hogy ez nekem nem megy, ennek jó vége nem lesz, és ettől kezdve lelkiismeret furdalásom volt, hogy rabolom a lány hónapjait, éveit, ha sokat húzom-nyúzom a dolgot. Aztán vége lett, és amikor ennek vége lett, számítható az az időpont, amikor a tükörbe nézve is ki mertem mondani, hogy ennek azért lett vége, mert meleg vagyok, és akkor eszerint kell rendezni tovább az életemet.

Ez a tiszta felismerés és elismerés pedig kérdések özönét hozta: miért pont én, miért nem a másik, az Isten miért nem akarja ezt elvenni, milyen jó volna este lefeküdni, és reggel heteróként ébredni (hiszen az Istennek hatalmában van, ugyebár), miért nem lehet majd családom, gyermekem, vajon baj-e az, hogyha én lefekszem egy fiúval, vajon a párkapcsolat kárhozatot érdemel vagy sem? Aztán a következő válaszokat kaptam (remélem isteni sugallatra) barátokon keresztül: ez vagy, ez lettél te, nem tudod a miértre a választ, de azt igen, hogy ezzel együtt kell élned. Azzal, hogy mi történt a múltban, nem a végtelenségig kell rágódni, hanem lezárni, és továbblépni. Az egyik opció az volt, hogy akkor cölibátusban élek. Viszont arra hamar rájöttem, hogy ez nem nagyon menne. Egy-két hónapig bírom, aztán csak leakasztok egy egyéjszakás kalandot, s akkor meg hol van a szentéletűség? És úgy láttam/látom, hogy a kapcsolat a lehető legmegnyugtatóbb válasz. Nem tudom Isten mit szól hozzá, hogy vajon helyes ez az út, amin járok vagy nem, de azt tudom, hogy az 5 éves kapcsolat mennyire megváltoztatott. És jó irányban. Én a házasság, párkapcsolat lényegét is a felelősségben látom: egymás iránt felelősséget vállalunk. És ezt lehet heteró és meleg kapcsolatban is jól illetve rosszul csinálni. A másik az őszinteség. Ez vagyok, ő a párom, együtt élünk, felelősséget vállaltam érte, ő értem, és ha valami elromlik közöttünk, akkor igyekszünk nem kukába dobni a kapcsolatot, és lelépni másokkal, hanem megjavítani, ami elromlott. Eddig sikerült. És ez legtöbbször nem az én érdemem volt. És elmondhatom: az eddigi közös élettörténetünkben is látjuk (sokszor utólag) az isteni tervet, a gondoskodást.

Folytatás köv.

Milyen nyelven szeressünk?

Igen nagy népszerűségre tett szert a kereszténységről szóló bejegyzésem, igérem, hogy a második rész is hamarosan következik, amint az interjúalanyokat sikerül szóra birnom. Addig azonban egy olyan témát boncolnék ami a Romániában most ismét magasra hágott etinikai botrányok időszakában igen aktuális talán.

A napokban meleg barátaimmal sörözésre mentünk. Három meleg pár és jómagam....egyedül. A hét személy közül egy román volt. Ennek ellénre a párbeszéd magyarul folyt, a román kolléga arcát elnézve igen kirekesztve érezte magát, kevés alkalommal kapott szót, kérdést. Ilyenkor persze mindig felmerül a nagy kérdés, hogyan kell egy társasági beszélgetést levezetni, ha a nagy többség egy nyelvet beszél, de van egy kisebb rész, aki nem beszéli az adott nyelvet. Mikor váltsunk, hogyan tartsuk őt is párbeszédben....Jómagam, aki eddig kivétel nélkül román fiúkkal jöttem össsze, úgy gondolom, hogy a "más" nyelvet beszélő fiú párjának kellene forditania, a párbeszéd körforgásában tartani a másik embert figyelve a társaságra és a párjára is. Azzal nem értek egyet amit az egyik barátom emlitett, miszerint ha egy magyar fiú összejön egy románnal vagy egy más nemzetiségű, magyarul nem beszélő egyénnel, akkor a baráti találkozók miatt az illetően meg kellene tanulnia néhány alapvető mondatot magyarul. Erre senki sem kötelezheti a másikat, ha az illető a párjának nyelve, kultúrája, baráti társasága iránt valóban érdeklődik és nyitott akkor talán megtanul néhány mondatot, de ha nem óhajtja ezt, akkor párján áll a döntés, hogyan oldják meg a baráti társasági összejöveteleket. Otthon hagyni nem lehet ha valódi, teljes kapcsolatot él a két egyén....de magányra hagyni sem egy aztaltársaságnál. Nehéz ügy, de semmiképp nem várhatja el a baráti társaság sem, hogy az illető most csak azért válasszon magyar fiút, mert igy könnyebben menne a kommunikáció és a barátkozás az összejöveteleken. 

Saját magam példájából nagyon jól tudom, hogy elég kevés a magyar meleg Kolozsváron, nekem pedig valahogy a konstellációk mindig úgy alakultak, hogy a magyar melegekkel előbb lettem barát, mintsem bármiféle vonzódásnak helyet vagy lehetőséget hagytunk volna. Egyes esetekben pedig a viszonzatlanság szabott gátat a kapcsolat kiépitésének. Ezért is alakult úgy, hogy románokkal randizgattam többet és szerelmeim is közülük kerültek ki. Nem hiszem azt, hogy az intenziv szociális életet élő magyar melegnek nem lehet más nyelvet beszélő párja, hisz a szerelem, a szeretet nyelve szótlan, nem kötődik dialektushoz, nyelvhez, bőrszinhez, etnikumhoz. A barátoknak is -  ha valóban azok - ezt meg kell érteni, ahogy természetesen a más nyelvet beszélőnek is a maga módján alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ha nem is a magyar nyelv megtanulásával, de párjával sikerülhet kialakitania egy olyan életmódot, amelyben mindketten kijárhatnak egymás baráti körébe, akár a két baráti kört is összehozhatják és ha van szeretet, nyitottság, intelligencia és tollerancia, akkor aprócska kompromisszumokkal egymás kultúráját is megismerhetik.

Olyan ez, mint a genetikai keveredés: mindig felpezsditi a vért. Nos, ez a fajta internetnikus kapcsolat felpezsditi a lelket, a szellemet ha két valóban egymásra hangolt, egymással hasonló érdeklődésű, identitású ember találkozik.

A nyilt kapcsolatokról

Sok meleg párt ismerek, akiknek a sors megadta, hogy megtalálják életük párját és néhány évet  -vagy akár egy egész életet - leéljenek együtt. Néha áhitattal, sóvárgással, máskor csodálkozással, kiváncsisággal, gyengébb és elesettebb pillanataimban irigykedve tekintek rájuk. Mégis, ahogy mindenben, itt is a rációt és a összképet szeretem látni. Három párt ismerek, akik hosszú évek óta (4-8 év) zárt, monogám kapcsolatban vannak és igy próbálják az apróbb konfliktusokat is megoldani. Összefogja őket részben az egymás iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolat intézményébe vetett hit, a stabilitás és a biztonságérzet szimpátiája no meg az, hogy még úton vannak, közös célokkal, tervekkel, akarással. 

Ismerek azonban személyesen olyan meleg párokat is - és a társkereső oldalon közvetve egyre több ilyen példával szembesülök - akik néhány év együtt töltött idő után a nyilt kapcsolat mellett döntöttek. Az általam ismert példák esetén ez azt jelenti, hogy a pár tagjai megengedik társuknak, hogy néha másokkal is lefeküdjenek - természetesen, egyféle "szerződésként", megállapodásként a társ mindig tudja kivel és mikor. Az egyik kedves pár esetén ezt azért vezették be, mert fiatalon ismerkedtek meg, mindkettejük életéből kimaradt a férfiak számára talán elmaradhatatlan "vadászó" periódus...és bár a vonzalom, a szeretet és a kapcsolat továbbra is erős és biztonságos, 7 év után úgy döntöttek, hogy mással is kipróbálják a szexet, "fűszerezik" a kapcsolatot. Egy másik "módja" a meleg párok együttélésére a hármasozás bevezetése: a párok nem kalandoznak külön - külön, de néha befogadnak egy harmadikat - legyen szó barátról, vagy egy két sörözés után megismert szimpatikus fiúról.  Ismerek olyan párt is, akik már a kapcsolatuk elejétől fogva gyakorolják ezt a módot, igy vezetve le a vadászösztönt és mentik meg a kapcsolatot. 

Bizonyára ezek a módok és változatok embertipustól, temperamentumtól függően változnak: a féltékenyebb tipusú emberek nem fogják birni egy olyan férfi mellett sokáig, akiben a vadászösztön, a kalandvágy nagyon erős. Ezek valóban, genetikai és tudatalatti jelenségek amelyeket szabályozhat ugyan a másik iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolatba vetett hit, de nem mindig megy ez úgy, ahogy elképzeljük.

A monogámiához szokott párok elitélik talán ezteket az alternativákat....magam is inkább a zárt kapcsolatok hive vagyok a féltékenységem miatt is, de azt is meg tudom érteni, hogy hosszú évek alatt valóban nem árt a fűszerezés a kapcsolatban: ha ez pedig csak ilyen módon lehetséges, akkor miért ne mentsük át a kapcsolatot? 

Nehéz ügy. 

"Női és férfiszerepek" a melegeknél?

Egyik érdekes irásában, a magyar pszihológia nagyasszonya Bagdy Emőke az emberi párkapcsolatok egyik alapvető titkának és működési elvének, az emberek közötti szövetség működési elveként a női és a férfi principium egymást kiegészitő, konstruktiv fontosságát hangsúlyozza. A mosolyáról és pozitiv kisugárzásáról is hirneves hölgy szerint a női principiumok (szeretet, odaadás, megbocsájtás, egységre törekvés, óvás és anyáskodás) "mézmocsárrá" és langyos, álló, lagymatag bandukolássá változtatná a világot, ha nem lenne mellette a férfierő (dinamizmus, erőfitogtatás, kitartás, vezetés, tenniakarás, szabadságvágy, vadászösztön, uralkodás), amely persze a női erő nélkül felrobbantaná a világot impulziv erejével. Ez bizonyára - sarkitott módon a mai posztmodern világban - igy van a heteró párkapcsolatokra nézve. A nagy kérdés viszont az, hogy milyen szerepek, erők alakulnak ki ha két FÉRFI köti össze az életét és vállalja azt, hogy párkapcsolatban él. Ott is ezek a működési elvek és szerepek érvényesülnek? Van "nő" egy meleg kapcsolatban avagy hogyan is működhet ez?

Elsőként az én szerény véleményemet mondanám el, ahogy én tudnék, szeretnék egy párkapcsolatban működni (megjegyezem, hosszabb tapasztalat hijján csak vágyaimról, próbálkozásaimról irhatok).

A legtöbb esetben talán elmondható, hogy az összes meleg (sokkal kevésbé azonban a biszex) férfi érzelmileg érzékenyebb, mint heteró társaik, ennélfogva általánosan fogékonyabbak a kommunikációra, altruizmusra, kedvességre amit a közvélemény "női" principiumként ir le (pedig nem feltétlenül azok). Ugyancsak megfigyelhető az is, hogy az ágyban is a legtöbb esetben az egyik fél a befogadó szereppel (passziv) tud könnyebben azonosulni, mig a másik fél az aktiv szerepet kedveli (ezek persze két, identitásában stabil meleg esetén flexibilis határok között mozognak). Ezek a jegyek részben már meghatározzák azt, hogy egy meleg kapcsolatban az egyik fél érzékenyebb, "nőiesebb" szerepet vesz fel, ami viszont elsősorban az ágyban lehet releváns, a párkapcsolatban már az egyenlőségre kellene törekedni. A férfi alaptermészetéhez tartozik ugyanis a szabadságvágy, igy azt elég nehéz lenne elképzelni, hogy az egyik fél - mondjuk a "női" szerepez imitáló - irányitaná a másikat. Két férfi párkapcsolata (is) elsősorban egy mély barátság, szövetségként tud működni, ahol nem a férfierők ütköztetése, hanem pontosan egymás határainak a megismerése, konstruktiv (!) kompromissszumok útján történő kiegészitéseként működhet. Én tudom maamról például, hogy negativ tulajdonságaim közzé tartozik a dominancia, makacsság, túlzott anyáskodás, aggodalmaskodás és a másik tankszerű vonszolása a kapcsolatban. Egy idő után elfelejtem a másikat figyelni, tisztelni....nem feltétlenül önzés, hanem tudatalatti parancsok miatt. Ezért ha a társam is hasonlóan domináns alkat, akkor ott háborúhoz vezet a kapcsolat  (hiába én érzelmesebb vagyok, nem ez fog érvényre jutni) és egy idő után felemésztjük egymás energiáit. Ez a tipikus Ady féle "héjanász", ami költői, romantikus, viharos és vad, mint egy mexikói szappanopera, de tartós párkapcsolat nem lesz belőle. Az egész nem több, mint egy elhúzott játszma.

Nézzük azonban, mit mond a "férfi - nő" szerepkkörről két olyan meleg, akik évek óta stabil, sőt, zárt (!) párkapcsolatban élnek.

Ime két különböző, de mégis sokban hasonló vélemény:
I. "Szerintem ugyanúgy megoszlanak a szerepek, mint a heteró párkapcsolatban. Azaz van, amelyik érzelmi(bb) beállítottságú, a másik meg kevésbé, inkább az a "megszerelemavízcsapotésafúrógépet"-típus. Ettől tartós egy párkapcsolat: az egyik fél kiegészíti a másikat, amiben a másik nem olyan jó. Viszont, ha mindkettő hasonló típus, szinte azonos, akkor az a kapcsolat nem fog sokat tartani. Kiszedik egymás szemét:-) Ilyen szinten szerintem nincs különbség heteró és meleg kapcsolat között."

II. "Talán azért mert nekünk kettőnknek viszonylag hasonló jellemünk van (hangsúly a viszonylagon) emiatt a mi kapcsolatunkban az "erőmegosztás" azonos. Mindkettőnk véleményének azonos a súlya, s legtöbbször érvek alapján döntünk el ezt-azt. (Kivéve érzelmi kérdéseket ahol nem az érvek a döntők, ilyenkor a közös nevező a "mindkettő enged a sajátjából")

A praktikusabb oldalat nézve, pl. házimunkák azon az alapon lettek elosztva hogy ki mit szeret jobban csinálni (vagy ki mit utál kevésbé). Igy nekem jut a konyha, főzés, a párom tartja rendben a ruhákat, mos, takarit a fürdőben, vásárolni közösen megyünk, a bért, számlákat felváltva rendezzük s igy tovább. Mindez természetesen alakult ki, nem ültünk le és megbeszéltük.

Áltánosan nézve egyikünk sem dominálja a másikat, nincs hagyományos férfi-szerep (kiiktattuk), persze bizonyos részletekben egyikünk jobb-rosszabb, de ez szerintem más kérdéskörhöz tartozik... úgy ahogy egy csapatban egyik gyorsabb mint a másik, az nem azt jelenti, hogy dominál, vagy hogy az ő érve jogosabb. (nálunk ez igy működik mindenesetre)

Szóval, a mi esetünkben, természetünkből kifolyólag, kapcsolatunk egyenlőségen alapul."

Udvarolnak -e a melegek?

Faludy és Johnson

Ismét a naiv és az ideákban hívő szólal meg bennem. Azt mondják, a reményt és vágyainkat, álmainkat sosem szabad feladni, igy hát miért ne adhatnék szárnyakat én is gondolataimnak, vágyaimnak. Kamasz korom óta képzelődtem arról, hogyan fogom megismerni a fiút, akivel aztán szerelembe esünk és boldog barátságban leéljük az életünket. Érdekes, hogy legtöbb esetben én voltam az idősebb, az érettebb az álmaimban, harmincas éveiben járó, szakmai terveit beteljesítő férfi aki egy valamivel fiatalabb  -persze nagyon szép, jóképű, férfias, lázadó és energiával teli fiút - elvarázsol. Elképzeltem még a ruhát is, ami az első találka alkalmával rajtam van, jeleneteket, ágycsatákat és ami érdekes, az udvarlást is. Igen. Udvarlás. Néhány év és ez a fogalom a fiatal generációk számára - legyen szó heteró vagy meleg emberről - eltűnik. Az, hogy a másik nem egy tárgy és tulajdon nehéz persze megérteni egy szerelmesnek, nekem se igazán megy ez. De talán ez a kisebb gond. A nagy baj az, hogy a szexet és a testiséget ma már olcsón, sőt ingyen adják nemcsak a meleg, de a heteró világban is. A fiúk nem igazán udvarolnak, Valentin nap, születés és névnap vagy évforduló alkalmával vesznek lehet egy - egy csokor virágot vagy dobnak 1-2 átlagostól eltérő sms-t, egy youtube -linket facebookon és megoldottuk a problémát. Mit látunk a meleg világban? Udvarolnak -e a melegek? Kevesebben talán, mint a heteró világban, bár statisztikákat erről nehéz készíteni hisz maga a fogalom is szubjektív. Van akinek az is "udvarlás" hogy képes két találkozót kibírni anélkül, hogy szexre kerüljön sor. Mert a férfit alapjában véve a vadászösztön hajtja, természetes, hogy ha másik férfival keresi az együttlét örömét, akkor a társadalmi, lelki épülés és fejlődés, a művészet önmagáért való szépségéhez szorosan hozzátartozó udvarlást úgy hagyja ki, mintha az egy felesleges rituálé, mellébeszélés, időhúzás lenne. Minek ne essünk egymásnak, ha azt ezek nélkül is megtehetjük? Persze...meg lehet tenni, manapság mindenki ezt teszi és még csak lelkiismeret - furdalása sincs ezért senkinek. 

Amikor párkapcsolatot szeretnék építeni - még ha ehhez valahogy a tudatalattim mindig biszexuálist választ magának - szeretem ezt egy sor rituáléval, figyelmességgel, odaadással tenni. Legutóbbi fiúmmal - bár nagyon sok konfliktusunk is volt - számos olyan alkalmat éltem át, ami nagyon szép és felejthetetlen élményként marad meg számomra. Egyik szeretkezésünk előtt együtt olvastuk angol nyelven a Hobbitot, Shore zenéjére. Nyári habürdőnket talán egyikünk sem fogja elfelejteni, azóta sem volt ilyen élményem, sokáig nem is lesz még. Volt egy esténk, amikor sikerült táncra perdítenem az ő kedvenc zenéjére, de borozásaink után néhány együttlétünk az ágyban valódi szertartássá váltak és nem csak üres szex lett belőle, ahogy sajnos a kapcsolat végén mindketten éreztük. Tárgyak, efemér dolgok ezek első látásra: mégis, átminősítenek egy kapcsolatot, egy egyszerű szex - együttlétet valami emberivé. Hisz mi a különbség aközött, amikor két állatot látunk párosodni és aközött, amikor két férfi csak a szex miatt jön össze? Mi ebben az emberi? Ezek teszik azzá. A játék, az odaadás, a rituálék. 

A melegek közötti udvarlásnak egyik iskolapéldája Eric Johnson élete. A fizikai adottságaiban is gyönyörű balett- táncos, nyelvzseni és költő fiatalon lett rabja a XX. századi magyar költészet nagyágyújának, Faludy Görgynek. Éveken át kereste, hol is találhatja meg kedvenc költőjét, múzsáját, ideálját, míg végül Máltán sikerült elérnie. Össze is költöztek, forrása lett évtizedeken át a költőnek, a férfinak. Élettörténetét ITT olvashatjuk:

Az "ideális" párkapcsolat

Kamaszkoromban és a középsulis éveim alatt az osztálytársaim - főleg persze a lányok - az "ideális" kapcsolatról áradoztak és akkor még hittek is talán a hercegben, aki fehér lovon besétál az életükbe. Aztán a többség valóban hosszú és tartós, kivülről zökkenőmentesnek ható párkapcsolatra lelt az évek alatt...de elcsitultak a hercegekről, ideákról és mesés szépségről szóló történetek is. Jómagam, akkor még erősen komplexált és önmagával viaskodó melegként nem igazán foglalkoztam párkapcsolati kérdésekkel...mondhatni nem volt aktuális. Alig két éve kezdtem úgy érezni, hogy a kalandozások kora után eljött az "államalapitás" ideje, vagyis egyre erősebb igényemmé vált, hogy a félórás örömök helyett valami mást, újat, komolyabbat, intimebbet mondhatni "szakrálisabbat" éljek át. Volt persze részem "szerelemben" már ezelőtt is...valamiféle plátói rajongást éreztem első éves egyetemistaként egy szinész iránt, aki persze szép mosollyal és vehemens eltávolodással hamar megoldotta az ifjú zöldfülű rajongásmániáját. Elkezdtem képzelődni milyen is lenne a számomra "ideális" kapcsolat: próbáltam felépiteni a történetet, a jelenetket és a legapróbb részleteket abból, amit az a néhány meleg pár barátom mutat akiket jobban ismerek, amit csöpögős amerikai vagy francia filmekből netalán enyhén emocionálisra sikeredett magyarországi blogokról vagy a történelemkönyvek nagy hőseiről hallottam. Elképzeltem, hogy hozzám hasonló magasságú, kissé tömzsi, enyhén izmos, erős, férfias arcú, szelid szemű, karakán tekintetű, szakállas és csak úgy sugárzis az intelligencia és a szexualitás a testéből ,illatából. Elképzeltem, hogy benne is éjjel, nappal szinte bizsergető nyugtalansággal fog élni a világ iránti kiváncsiság soha meg nem szűnő ereje, a felfedezés öröme, a minden nap csináljunk valami újat vágya...elképzeltem ezerszer, hogy egy ilyen férfivel fogom felfedezni a fél világot, ezernyi embert, fogom alkotásaim és létem összekötni, lesz inspiráló erőm alkotásban és munkában, ágyban és szerelemben és tudok társa lenni neki ugyanezekben. Elképzeltem, hogy igy fogunk megöregedni, szerelemben, majd szeretetben és örök pezsgésvágyban az élet és a férfitest iránt - legyen szó egymáséiról vagy később, akár másokéról (nem hiszek az örök monográmiában, az illuzió). Hát, ez nem jött be - eddig. Ellenben abbéli törekvésem, hogy a nehezebb útat még minsig jobb választani, mint a könnyed egyéjszakás kalandokat, sikeresen bevált. Bevonzottam néhány biszexuális férfit, akikkel próbáltam ezt az "idealizált" kapcsolatot "létrehozni", megerőszakolva néha önmagam, őket és egymás természetét is. Mondhatni, sorsszerűtlen, lehetetlen helyzetekre akartam rákényszeriteni egy illuziót. A harmadik csalódás után és sok, sok randizgatást követően rájöttem arra, hogy görcsösen keresni egy ideált feleslege, úgyse fog jönni addig, amig jómagam nem leszek olyan, mint a férfi akit emellé az "ideális" férfi mellé elképzeltem. Mert bizony nem feltétlenül az ideális férfit kellene nekünk létrehozni, elképzelni és gumigént másokra ráhúzni egy modellt, hanem azt az önmagunkat elképzelni majd "létrehozni" amelyek képesek a "Nagy Ővel" együtt élni. 

Van - e egyáltalán ideaizált kapcsolat? Mi az? Kölcsönös szerelem? Mindenki másként szeret. Hűség? Az ember természeténél fogva nem monogám (főleg a férfi). Együtt töltött idő? Manapság a fiatalok rengeteget utaznak, munkájuk miatt az idő többségét távol töltik. Az általam oly sokat idealizált kapcsolatokban is számos konfliktus van...Valójában minden a kompromisszumoktól függ. Ki meddig megy el szabadsága feladásában és hogyan alakitja önidentitását egy másik emberrel kapcsolatban. A határok meghúzása mindig a legfőbb lételeme egy kapcsolatnak. Az alap persze a vonzalom...ez ritkán van, hogy két ember vadul kivánja egymás társaságát, testét és a csendet is izgalmasan át tudják élni - együtt. Ha ezt két ember már meg tudja élni, ott van vonzalom, van közös alap. De az, hogy ebből mikor lesz kapcsolat és milyenné válhat, nos az már kompromisszumok kérdése. Egyeseknek izgamasnak hat, hogy nekem van egy romantikus természetű, vad és végtelenül szabadságvágyú, spontán szeretőm akivel - az én kimért, órapontos és zárkózott természetem miatt - olaszos vitáink vannak. Tökéletes társam a szenvedésben és az Ady féle héjatáncban. De "ideális" ez? Ki tudja.

Eddig az alábbi meleg kapcsolatokkal találkoztam (tapasztalatból, barátok lévén vagy indirekt módon):

- zárt, hűséges meleg kapcsolat (mindkét pasi meleg identitású, együtt élnek évek óta)

- nyilt meleg kapcsolat (minkét pasi meleg, de egy ideje - vagy már a kezdet óta - megengedik társuknak, hogy néha kalandozzanak)

- szexbarátok (mondhatni mű megoldás, általában egy meleg és egy biszex között alakul ki, ahol létezik kölcsönös intimitás, barátság és szexuális együttlét, de biszex részről nagyobb a szabadságvágy igénye és nincs "kapcsolatban vagyunk" identitása)

- fuckbuddy kapcsolat ("szeretők" - két meleg, vagy akár biszex férfi melyet elsősorban a szex köt össze, legtöbbször különösebb érzelmi kötődés nélkül - ritkán működik hosszú ideig, általában közbelép az unalom vagy az érzelem)

- biszex pár és a harmadik (egy példát tudok: úgy a férfi, mint a nő biszex, tudnak egymásról és hosszabb, rövidebb ideig harmadik félt is ágyba fogadnak barátként, szexpartnerként. Ez a legritkább, kevés nő van aki ezt el tudja fogadni)

- egyéjszakások (csak szex, rendszeresen váltogatják a partnert)

Bizonyára van sok más példa és varriáció is....gyakorlatilag ezek nemegyszer még váltakoznak is két ember életében és kapcsolatában. Egy biztos: az ideális pasit nem igazán érdemes "várni". Ha önmagadat igyekszel tökéletesiteni, akkor majd jön a többi is. Addig pedig mindig annak a szeretőnek kell örülni, akivel a lehető legtöbb közös vonásotok van...mert ez is rendkivül ritka: