Antinous emlékei. I. rész: Árkádia mezején

Hadrianus memoárját már megirták. Itt az ideje, hogy valaki nekikezdjen Antinous képzeletbeli naplójának megirásához is. A történet fikció, történelmi apróságokkal megtűzdelve.

Történelmi-erotikus napló, I . rész.

Antinous emlékei – I. rész

Árkádia mezején

Bithyniában gyakran fújnak a szelek. Legtöbbször északról jön, a Fekete tenger partja felől. Kellemes, de néha vad is tud lenni. A legelők szárazak, különösen nyáron erősen kiszáradnak. A nap delel, mire kora reggeltől megtaláljuk a megfelelő tisztást a teheneknek. Néha a mezőkön belebotlunk régmúlt idők köveibe, úgy mondják, jóval a görögök és Trója hősei előtt épültek ezek. Roppant oszlopokon oroszlánok, furcsa,

bárgyú szemű királyok sorakoznak szigrogúan. Néha megrémülök, mikor látom, hogy egy-egy emberéletből csak egy szobor vagy egy hideg márvány maradt. Semmi élet, semmi tűz, csak a díszes ruhába faragott jéghideg tekintet. Nem szeretem én az ilyesmit. A bárányok, kecskék akikkel gyerekkorom óta járom a legelőket sokkal több élettel töltenek fel, mint amikor a városomba, Claudiopolisba bemegyek. Görög szobrok, amelyek mellé most rómaiakat húznak. A régi faházak helyett néhol kőből épült, óriási paloták épülnek. Legutóbb is, mikor apámmal meglátogattam a vásárteret, a rómaiak királyának faragták a nevét egy hatalmas márványtáblába. Azt rebesgették a vénasszonyok, hogy az új római király hamarosan hozzánk is ellátogat. Apám legutóbb mikor Nicomediában járt, hallotta, hogy a római nagyúr bejárta Attikát és most felénk hajózik. A városban most emelték fel hatalmas szobrát a fórumra. Apám látta. Azt mondta, hasonlít rá, lehet még egykorú is vele. Furcsa volt, hogy szakállas férfiként irta le – eddig ilyet a perzsák és a görög bölcseknél láttunk csak.

Jó lenne látni ezt a nagynevű személyt és a kíséretét. Úgy hallottam, hogy rengeteg római katona, diszes, finom ruhájú szenátor is kíséri. Mostanában a városban néha fel-feltűnő római katonák díszes egyenruhája, széles válla, erős karjai nagyon vonzónak tűnnek. Sose éreztem még ilyet eddig…az ágyékom környékén mintha összegyűlne a vér, felhevülök, melegséget érzek az ágyékomban. Mostanában a tunikám alatt néha szégyellem, hogy mekkorára dagad a vesszőm. Kemény lesz, merev, feláll a köldökömig. Ma is a mezőn sétálva és bambulva a semmibe eszembe jutott a tegnap este a város szélén masírozó néhány római katona…az egyiknek gyönyörű, kék szeme volt, erős lábai, szép karja. Azonnal felállt a vesszőm rá. Nem tudom mi ez. Lehet Priapusz istenség átka? Több fiúnál láttam ezt a claudiopolisi gymnasiumban miközben megfutották a stadiont. De ők kicsit idősebbek nálam…talán?

Ideje megkérdeznem apámat erről. Reggelente, de napközben is többször kényelmetlenül feltűri a tunikámat. Járni se tudok rendesen. Lehet fel kellene öltenem azt a kényelmetlen vászon subligaculumot, amit a gladiátorok viselnek. Felénk ez nem túl divatos, úgy hallottam, hogy a római katonák ruhája alatt ez lapul. Tegnap reggel aztán valami még furcsább is történt velem…ahogy hozzáértem a reggeli merev farkamhoz, fehér folyadék ömlött ki belőle. A nyakamig spriccelt. Nagyon jó volt..érdekes, forró érzés töltött el, a lábaim is megremegtek. Kicsit megijedtem, hogy ez valami szörnyű betegség, de Medón azt mondta a tegnap, hogy ez Aphrodité ajándéka a férfiaknak, örüljek, hogy most már nekem is megadta.

Néha úgy érzem, hogy ez az istennő valami miatt különösen kedvel engem. Claudiopolis lányai mostanság egyre többet suttognak rólam. Állítólag a szőke hajam és a vállam tetszik nekik. Meg a húsos ajkam. Úgy beszélnek rólam, mint a következő Alkibiadészről. Mindig elpirulok amikor ezt hallom. Apám, Eupeithész sokat mesélt ezekről a hősökről. Néha bolondnak is nevezi anyám, hogy ennyire oda van a régi történetekért, egyszer már boráldozatot is bemutatott Hygeiának, nehogy szegénynek a fejébe szálljon a sok mendemonda. Még az én nevem is az Odüsszeiából vette, amit betéve tud. Esténként néhány pohár bor után mindig el is mond egy –egy részt belőle. Nekem annyira nem tetszik, hogy szőke a hajam…itt nagyon ritka ez. Sokan mondják, mintha nem is idevalósi lennék.

Tizennégy nyarat éltem meg, bár Medón, aki ott volt a születésemkor, azt mondja, hogy ő csak tizenkettőről tud. Szép….azt se tudják mikor segített világra Eleithyia. De hát nagyanyám se tudja hány nyarat élt meg eddig. Apám néha viccelődik vele, hogy Clotho ellopott már a vén banyától néhány nyarat.

Már néhány napja izgatott az egész város, hogy az imperator Bythiniába érkezett. Mindenki látni akarja a hatalmas kíséretet és a császárt. Óriási készülődés a legtöbb városban, Nicomedia virágokba öltöztette a kapuit, a szobrokat átcsiszolták, a roskadozó templombejáratokat újraépítették és mindenhova az új császár nevét vésték. A kereskedők lelkesen mesélik naphosszat, milyen volt a császár, hasonlít –e a szobraira, érméinek arcképére. Állítólag széles vállú, izmos, kellemes megjelenésű, nagy barna szemekkel, gyönyörű szakállal. Medón azt mesélte, hogy vele van felesége is, Sabina. Makrancos, mogorva nő, de Nicomedia hölgyei ugrálnak körülötte. Már napokkal ezelőtt kicsinosították a hajúkat mindenféle krémekkel és díszesen faragott hajtűkkel, hogy utánozzák Sabina egyébként nem túl igényes, koronával díszített és magas pártába fonott haját.

A császári forgatag Nicomédia után a főúton haladt volna tovább. Nekem aznap a kecskékkel egy, az út melletti legelőn kellett volna maradnom, de a katonák eltessékeltek, hogy ne piszkítsam be az utat, mert itt fog elhaladni a császár. Micsoda felhajtás…Mérgesen a mellékút felé vettem az irányt, ott közelebb volt Claudiopolis legmagasabb dombja. Amikor már az útról letértem, észrevettem, hogy néhány lovas katona vágtat felém. Egyikük vértje nagyon fényes, díszes volt, lova gyönyörű, fehér mén. Azt se tudtam hova menjek, olyan hirtelen tűntek fel és közeledtek felém. Aznap még a tunikám se vettem fel, meztelen felsőtesttel és egy lenge alsógatyával hagytam el az otthont. A néhány lovas a főút felé sietett, ahol elvileg a császári menet kellett elvonuljon. Az diszes mellvértű férfi középmagas, zömök, szakállas volt…gyönyörű, nagy szemekkel. Egy pillanatra nézett rám, mélyen a szemembe, szinte beleremegtem. Az egész testem bizsergés járta át. Szinte éreztem: ez a császár. Ez ő! De hát mit keres itt? Mindenki fél mérföldre innen, a főúton várja!

Az a fél pillanat, amíg rámnézett elég volt, hogy órákra lebénuljak. Nem tudom mi volt ilyen különleges ebben. Férfiként ugan szép és tekintélyes, de hozzá foghatót láttam itt is…igaz, az arca más volt. Látszott, hogy nem idevalósi, egészen távoli tájakról származhat. Talán az, hogy ő maga a császár… gyerekkorom óta hallom a nevét, láttam érméken az arcát változni, a szobrát előttünk faragták az utca túloldalán otthon…most pedig itt lovagolt el előttem és úgy nézett, mint aki fel akar falni.

Már a nap lenyugvóra járt, amikor az egész szöveget elkészítettem a fejemben, amivel anyámat és apámat, no meg Medón barátom lenyűgözöm. Láttam a császárt előttetek! Hahah…és még rám is nézett, érezhetően megcsodált. Mélyen a szemembe, kicsit talán a felsőtestem is végigpásztázta….Ballagtam haza, készülve a történetre..mikor hirtelen újabb lódobogást hallok. Egyetlen lovas száguld felém, határozottan. El akarok menni az útja elől, de egyre biztosabban felém vágtat. Elkezdtem volna futni, de magával ragadott. Esélyem se volt menekülni, szorított, mint egy őrült maga előtt.

Fogoly lettem.

Meleg "példaképek"

Nem vagyok már abban az életkorban, hogy hősöket, példaképeket kreáljak saját magamnak akiknek nagy szerepe lenne az életemben, igy az itt felsorakoztatott néhány személyiség sem jelent számomra sokkal többet, mint valamilyen értéket, példát, erényt vagy csodálatomnak egy -egy aspektusát megtestesitő személy. De számomra ők valami miatt különlegesebbek, mint a többi meleg.

Hadrianus császár 

Spanyol, heves, jóképű, melankolikus, szakállas, bear - atlétikus, római: tökéletes őstipus. Nem mellesleg császár, akit már gyerekként is "görögöcskének" neveztek tudásszomja, olvasási mániája, kiváncsisága és a

görög filozórfia iránti édeklődése miatt. Fiatal fiúként Traianus körül sűrgött -  forgott (fene tudja még mi mást is csináltak), majd katona lett. Megtanult mindent amit a kor szentári gyerkőcei, lovon elvágtatott az erdőktől és banditáktól zsúfolt germániai vidékekig. Császárként pedig bejárta a kor legnagyobb Birodalmának szinte összes provinciáját. Sokat utazott, mindent kipróbált és imádta a különféle embereket. Elsőként viselt szakállt a császárok közül (fene tudja miért, sok a mende - monda, mindenesetre ezután lett divat Rómában). A mai Törökország területén, Bythiniában ismerkedik meg azzal az akkor alig 15 - 16 éves fiúval, aki aztán élete nagy szerelme lesz. Mindenhova magával viszi, babusgatja, majd amikor rejtélyes módon Antinous meghal Egyiptomban, "siratja, mint egy nő az ifjút" (Historia Augusta, VH). Tivoli villája meseszép, évsázadokon át volt költők, irók, épitészek menedéke, inspirációinak helye. Nem mellesleg

pedig szobrászati kincsesbánya, ahonnan a világ nagy múzeumainak legszebb római szobrait hordták össze már a reneszánsz kortól kezdve.

Thomas Mann

Valószinű, hogy néhány lopott óránál többet nem volt "meleg". De ezek a titokban megélt órák, netalán napok úgy fiatalkorát, mint egész hosszú, termékeny életét megpecsételték. Családja, szigprú neveltetése, korának  bigott élete majd a hirnevéhez tartozó reflektorfény is elnyomta benne azt az érzést, amit gyönyörűen tudott átvinni a megirt fantázia világába. Amit ő annyira titkolt, fia, a történész Mann már nem tudott. 

Eric Johnson

Számomra a meleg szerelem legnagyobb hőse. Fital, gazdag, new yorki balettáncos, aki kevés szabadidejében verseket ir, latinul és angolul, fordit és néha még magyar költők után is kutakodik. Igy talál rá élete egyetlen értelmére, Faludy Györgyre, a magyar költőóriásra. Verseit olvasva (kurva jó forditások lehettek!) beleszeret a tőle jóval idősebb költőbe és úgy dönt: felkeresi. Egy baj volt: nem tudta hol is él. Hosszú utazgatás után végül Máltán találkoznak. Több évtizedes románcuk alatt Johnson nemcsak társa, szerelme, szeretője, de t itkára, verseinek kiadója, forditója is Faludynak.  Szerelmük aztán, ad absurdum, egy nő miatt ér véget. Faludy, közel a kilencvenhez, elhagyja Johnsont a költőnőért, Fannyért. Johnson nem sokkal ezután Tibetben rákban meghalt. 

Yves - Saint Laurent 

Nem szeretem a divattervezőket. Különcök, nagyzálók, felvágnak és idegesitően sokat költenek marhaságokra, felületes dolgokra. YSL valami miatt mégis egy kicsit kivétel. Elegáns, konzervativ, mégis innovativ, gyönyörű arcú, törékeny. Úgy a személyiségében, mint az általa képviselt divatban van valami méltóság, "dignité", ami elkülöniti őt a többi félőrült kortárástól és leginkább, az őt követő nemzedékektől. Legutóbb, a róla készült film is megerősitette ezt az YSL képet, amiben egy valóban, a szépségének sokféle árnyalatáról tanuskodó személyiség körvonalazódott.

Sir Laurence Olivier

Maga a méltóság, elegancia és erő szinonimája. Fizikai megjelenésében lehetetlenül szép (még idősen, 80 -as éveiben is a szépség ült az arcán, szemében) beszédében, hangjában, tartásában és alakitásában a régi szinház, a nagy teátrum igazi monumentális ereje. Mégis, az interjúiban végtelen alázat, emberség és intelligens humor kerekiti egésszé ezt a már életében is legendás férfit, akinek - taán - fiúkkal is volt valami kis kalandja. Mikor nemrég véletlenül szembetalálkozatam londoni szobrával, örömömben kirázott a hideg.

Sir John Gielgud

Ugyanaz, mint az előbbi, csak full meleg változatban. A hangja talán még szebb.

Ian McKellen 

Be se kell mutatnom. Alighanem az a meleg, akit még a h omofóbok is adorálnak. Úgy lett legendás a filmvásznon, hogy szinészként már réges rég közismert volt a szinpadon. Egyike annak a négy legendának, akik Olivier ereklyéit vitték annak temetésén. Elegáns, humoros, szarkasztikus. Sose volt jóképű, de annyi erő és karizma, játékosság és kacsintás szorult belé, hogy mindenki Gandalfja, Magnetója és Estragonja tudott lenni. Egyike a legnagyobb LMBTQ aktivistáknak a világon.

Nádasdy Ádám

Kevés magyar értelmiségi van, aki vállalta (bár a buzilobbi jelenség elég szerencsés dominó effektust inditott el ilyen téren). Nádasdyban azonban számomra nem az a kedvenc, hogy vállalta, hanem hogy akkora, de akkora ész, iró, költő és rétor. Mert úg tud ő előadni is, hogy tátott szájjal maradsz. Legutóbb az ELTE BTK folyosóján akadtam össze vele. Jól megnézett és öregedő arcán még mindig ott az a mosoly és erő, ami csak a nagyokon látszik.

Tom Daley

Nincs mit teketóriázni, ő egy dologért példakép: mert meleg, élsportoló és isteni teste van. 2500 évvel ezelőtt őt hivták volna a görög bronz és márványszobrozkat készitő műhelyekbe modellnek. Egyszerűen tökéletes test, gyönyörű arc, mosoly, fog. Bár twink tipus - kivételesen nagyon, nagyon bejön.

Tommy Defendi

Ha már meleg blog, legyen egy másik fajta "szinész" is. Mellesleg ha nem pornózik, a világ (én szemszögömből) legszebb férfija modellkedik is. Nincs mit hozzátenni: tökéletes mindene. 

Tom Daley

Tom Daley

Tom Daley

Tommy Defendi

Tommy Defendi

Conchita és a család

Köztudottan konzervativ vagyok. Igen, ilyen is van a melegek között - sose tagadtam, felvállalom hitelesen. Vagy azért, mert vallásos családból és mezővárosról származok, vagy azért, mert magyar vagyok, netalán azért, mert a közismerten lemaradinak titulált Kelet - Közép Európából származom - fene tudja. Mindenesetre a tolerancia szintem nem olyan tág, mint ahogy azt a meleg aktivisták mainstream vonala elvárná  - és el is várja - tőlem. Én ezzel együtt tudok élni. Az elmúlt évek alatt azért sokat változott a tolerancia szintem is - hét éve még egy travesztit ha megláttam Kolozsváron, az egykori Nera

szórakozóhelyen, megbotránkoztam, ma már természetesnek vettem, hogy Lipcsében egy nőnek öltözött férfi babakocsit tol. Mégis: Conchita Wurst nekem sok(k).Nézzük miért.

Amit az osztrák énekes üzenni akart, értem. Azt is tudom, hogy ez az egész egy középszerű, popslágerekről és óriási pénzekről szóló marketing - fogás. Conchita szándékosan jelent meg ebben a szinte krisztusi, messianisztikus ruhába. Arca ártatlan, fiatal, kisimitott, szakálla mű és túlságosan tökéletesre szabott, hangja éteri, csillogása pokoli és egyszerre angyali. Mint egy Főnix - madár. A zeneszöveg  - bár tartalmaz néhány furcsa metaforát, mint például a Főnix madár feltámadása - egyszerű és közérthető, az üzenet mindenki számára átmegy: új korszak van ébredőben, ahol a másság, a nemek, a szexuális tabuk és határok eltünnek. Conchita nem egy személyként, hanem egy üzenetként áll és kérdi, hogy elfogadják -e. Aztán jön a népdübörgő válasz, hogy igen, igen. Megnyerte a versenyt, olyan országoktól is maximális pontszámot kapva, mint Románia!

Másnap aztán a facebookon elindul a mémgyár, a sajtóban a botrány, az egyházban a felháborodás és az utcákon más se hallani, mint Conchita nevét furcsábbnál furább módon: szakállas nő, buzi, hülye picsa, traveszti, transzexuális, meleg nő vagy "lény" (Magyarok Világszövetsége!).

Nos, ebből is lászik, hogy valami bűzlik a dologban. Hogy is van az, hogy mig a szavazók óriási pontszámmal nyertesnek kiálltották ki, addig a valóság más képet mutat? Kik szavaztak akkor? Hol van az a Románia, aki maximális pontszámot adott? Fogalmam sincs. Mert tény, hogy szépen hangzik a toleranciának ez a dimenziója, ahol szakáll, nő, férfi, meleg és nem - meleg "minden mindegy" (es ist mir wurst), de a valóság sajnos még nem tart ezen a szinten. Conchita úgy robbant be a köztudatba, mint egy üstökös és az üzenete is. Nyugaton ez már csak egy aprócska nüansszal több, mint a hétköznapi valóság - de mifelénk mégfényévekre áll a valóságtól, pont emiatt az üzenete veszélyes. Veszélyes azért, mert amit lassan felépitettek a meleg aktivisták, azt most ő lerombolja. A melegek ismét tangában flangáló, aranyruhás se nő se férfiként szerepelnek a köztudatban. Mert hát ő elvileg meleg - legalábbis nyilatkozataiban ezt állitotta (melyet később travesztiként, majd transzexuálisként is módositott). Egy olyan társadalomnak, amelyik nincs tisztában még ezekkel a fogalmakkal, nagyon veszélyes egy ilyen éles üzenet. Ahogy 10 éve botrányosnak hatott a meleg parádé, úgy hat most Conchita. Tiz év múlva már ő sem lesz "botrányos" és nem fog Romániában sem olyan reakciókat kiváltani, mint amit most. 

Példának okáért nézzük a saját családom esetét. 

Rég tervezem, hogy comming outoljak a nagy család előtt. Ide még nem jutottam, vártam a "megfelelő" időpontot...párkapcsolatot, békésebb családi viszonyokat, gazdasági válság hiányát...de valami mindig jött. Most például Conchita. 

Ebédnél nagynéni, fia, felesége és 18 éves unokatesóm ül jómagammal. Szóba jött az Eurovizió is., ami hamar családi vitát váltott ki. Nagynéném, aki 60 fellett jár, elmesélte, hogy vasárnap a templomban a papné azt hirdette, hogy "Európa beteg" mert egy ilyen lényre szavazott. Nagynéném kissé furcsállva mesélte ezt, majd hozzáteszi: "de hát ha Isten ilyennek teremtette szegényt, akkor nem kellene igy beszélni róla, mégis ember ő is". Nocsak, hoppá - hoppá. Ki gondolta volna ezt! Felcsillan a remény, hogy talán előtte mégis jó lenne előbújni.

Erre jön a harminc évvel fiatalabb, ortodox vallású, szigorú meny. Felidézi Sodoma és Gomora esetét - szó szerint - és egyértelműen kifejti, hogy ez az egész Eurovizió azt szolgállta, hogy a homoszexualitást (úgy ejtette ki, mint valami leprás szót) terjeszti és a másságot elfogadtassa, eltörölje a család, mint nő és férfi kötelékének fogalmát. Ez bűn és ezt nem engedhetik meg Romániában. A 18 éves (!) fia nagyban bólogat és undorral hagyja jóvá, hogy valóban, ez nagyon durva dolog és a család szentségét nem szabad ilyen förtelmes lényeknek eltorzitania....

Nos, ez volt az ebédem otthon. Ilyen család vár, ha hazamegyek. Conchita ismét túl nagy falat volt nekik is, nekem is. 

Ahogy a felvonulásokról is azt tartom, hogy lassan és óvatosan kell bevezetni (lásd a sokkal szelidebb, kultúrális közegben eladott pesti méltóság vonulások népszerűbbek kezdenek lenni, mint a hivalkodó  Pride), úgy Conchita üzenetét is másképp kell tállalni Hollandiában, Dániában és másképp Romániában. 50 év mentalitást egy 25 éves cérnavékony gyerek nem fog megváltoztatni. Még krisztus - szakállal sem. 

Húsvétról - kicsit másképp

Nagyszombat van, Húsvét jön, igy most a halálról és feltámadásról fogok irni - meleg szemmel.. Érdekes kisérlet, magam sem tudom még mi kerekedik ki ebből a végére.

Rengeteg olyan meleggel találkoztam, akik volt pasijukat siratták, vagy az első randin is még szemmel láthatóan előző kapcsolatukba voltak beskatulyázva. Ez egy párbeszéd első félórájából kivehető, hány

alkalommal hangzik el az "ex" fogalma netalán neve, de a rómeós társkeresések kékségében is elég egyértelmű, hogy az új profilik - különösen az "ismét itt" - "újra a késégben", "már megint ezen az oldalon" kétségbeesett státusz mondatokban egy lezáratlan, még nagyon is élő kapcsolatból menekülő fiú körvonalazódik. Az  köztudott, hogy ami fáj, az rossz, ergó a férfitársadalom - szexuális irányultságától függetlenül - nagyon is kedveli azokat a helyzeteket, amikor a szar dolgokat - fájdalmat, érzelmi krizist, konfliktushelyzetet - egy óriási manőverrel szublimál és az ágy alá - netalán az ágyba - seper, teper. A szex tehát jó megoldás mindenre - elcseszett kapcsolat után, jöhet a vadászat. Csak sajnos az emberi lélek úgy működik mióta világ a  világ, hogy egy konfliktus - helyzetet előbb meg kell élni, megérteni, feloldani és elengedni. Ez történik a gyász folyamatában is, amikor egy kedves családtagot temetünk. Érdemes megfigyelni, hogy a hagyományos temetéseken (amelyet nem véletlenül alkotott meg a népi szokás olyanná, amilyen) vannak szakaszok, amikor a közeli családtagok valósággal kirobbannak érzelmileg és egetrengető zokogásukban egy katartikus élményt látunk. Kiadják magukból a fájdalmat, dühöt, mérget, kétségbeesést: találkoznak a halállal, ahogy Hemingway novelláiban vagy Eliade rit de passage hasonlataiban látjuk. Ez a direkt, megélt találkozás a halállal segit abban, hogy feloldják és elegedjék a konfliktust, ez esetben, a halottat. A pszihológia már rég megirta - de még előtte a görög költők is tudták már - hogy egy szerelmi csalódást és szakadást is gyászfolyamatként kell megélni. Szükség van a nagy, érzelmi kitörésre, a fájdalom megélésére, majd a feloldásra és elengedésre. A különbség csak az, hogy mig a halott esetén a test, a fizikai találkozás lehetősége is megszünik, addig egy élő ember "eltemetése" sokkal nehezebb: naponta találkozhattok még, beszélgethettek, fennáll a "kisértés" lehetősége. A kisértet is tehát, mint irodalmi toposz sokkal inkább az élő emberek gyászfolyamatainak szüleménye. 

Meleg világban (is) igen elterjedt, hogy ez a gyászfolyamat kimarad. A kapcsolatnak vége, egy - két hét patetikus siránkozás után máris új kapcsolatba rohannak. Aztán újra ismétlődik a történet és igy tovább, és igy tovább. Nem merik megélni a fájdalmat. Mert hát minek belemászni nyakig saját szarunkba - vagy hogy irodalmibb toposzt használjak - minek lemenni a pokolba, ha könnyebb alternativ megoldást találni. Csakhogy a pokoljárás (alvilágjárás) is ősi, irodalmi toposz. A hősök - Odüsszeusz, Orpheusz, Vergilius, Dante - lemegy a pokolba, hogy megismerje saját múltját is ezáltal. Jézus nagyszombati útja is ugyanez. A hősöket legtöbbször kisérők segitik, hogy alvilágjárásukat végig tudják vinni és ne ragadjanak odalent. Ezeket tekinthetnénk ma pszihológusoknak, pszihoanalitikusoknak, lelkészeknek. A pokoljárásban néha  - ha nem segitik az arra járókat -bennragadnak. Sok iró, költő járt igy, akik önmaguk kutatásához és az inspiráció -keresés során nem tudtak vissszatérni (József Attila, Borbély Szilárd). Ha viszont sikerül megjárni az alvilágot  - magyarán, saját magunk konfliktusait kezelni tudjuk és lezárni - akkor jön a katarzis, a feltámadás: a Húsvét. Ez a folyamat marad ki nagyon sok meleg életéből. Persze, nem csak a melegekéből: úgy általában, manapság, mindenki életéből. De mivel a meleg világ jelentős része nagyon "trendi" és igyekszik csakis külsőségekre adni, ezért ott különösen erős ez a tendencia, hogy az érzelmi konfliktusokat nem kezeljük, nem zárjuk le, nem engedjük el hanem visszük magunkkal bulikba, randikra, egyéjszakás kapcsolatokba, nyitott kapcsolatokba és rómeós profilokra. Felépitjük az álarcot, hogy jól mutasson, hogy eladható, vehető... b...és ne használjak most vulgáris igéket.Csak sajnos a dolog igy is, úgyis érezhető és bűzlő lesz. Mert nem hiteles. 

A Húsvét manapság nem is ünnep. Illdomos az Y és Z generációnak kigúnyolni a vérző Krisztust, netalán a patetikus és horrorisztikus húsvéti nyulat. Pedig ahogy a felsorolt többi mitosz és a mesék is (lásd a meseterápia lényegét) ahogy a Húsvét története is pontosan erről szól, hogy merjünk szembenézni Orpheusként, Odüsszeuszként, Héraklészként, Jézusként saját magunkkal. Ez hiányzik manapság sokunk életéből. Megadni saját magunknak a lehetőséget a Feltámadásra. 

Ez lenne a "meleg" feltámadás. Már ha kellenek ezek a köntösök ebben az esetben...

Van e szingli meleg?

A kérdés végtelenül egyszerű, már - már butácska is, ám mégis, igen fontos. Egyrészt önreflekció egy nyugtalan és pihenéstől távol álló időszakban, másrészt  mustra egy világban, amit sokszor már csak külsőként figyelek. 

Csernus Imre gyakran szokott bennünket (értsd: férfiakat, nőket - mindenkit) kiosztani és szeretetkurvának titulálni. Tény és való, hogy ebben a követhetetlen sebességgel száguldó világban az ember manapság kevés időt szán önmagára, érzéseinek letisztázására, figyelmére. Nem érdekli családja, nem érdekli a másik ember....csakis a munka, a napi rutin. Sokszor már a Maslow piramis legalján, mint egy amőba, csak a munka utáni evés, pisilés, kakilás és alvás szintjére süllyedünk. Ilyen körülmények között nem is csoda, ha legszívesebben az utcára állnánk ki egy ölelésért, amit hetek, hónapok óta nem kaptunk. Vagy mert magunknak sem adtuk meg, vagy mert nem is figyeltünk a hiányára sokáig. A szingli életmódnak persze előnyei is vannak, ezekről már írtam valamikor amikor még elég jól viseltem Amikor azonban terhessé válik, akkor az emberek - amióta világ, a világ - gyakran folyamodnak pótcselekvésekhez, hogy a szeretethiányt - ami legtöbbször saját maguk iránti tisztelet hiányából és az önreflekcióra fordított idő nemlétéből fakad - pánikszerűen pótolják. Ekkor jönnek szeretők, "fuckbuddy-k", egyéjszakák, vagy ha ez nem jön össze, akkor ivás, drogok és társaik. 

Az egyedüllét nehéz. Nehéz azért, mert magadat kell figyeld és ez nem mindig kellemes. Nehéz akkor is,

amikor az alapvető érzelmi igényeket - ölelés, szeretés - nem kapod meg nap, mint nap. Amikor már a párok látványa is zavar, akkor jön a szeretetkurválkodás, ami melegeknél (is) igen gyakori. Nem hinném - és nem is jelentem ki - hogy ez meleg jelenség, egyszerűen a hétköznapi ember általános reakciója egy pszihológiai jelenségre. Melegként azonban azt látom, hogy alapjában véve a "szingli meleg" fogalma nem ismert. Nincs szingli meleg!

Mindezt arra alapozom, hogy az emberek manapság egy tönkrement kapcsolataikat úgy orvosolnak, hogy 1-2 hét után máris egy másikba rohannak, vagy néhány hónap után az exük ágyában kötnek ki, szigorúan mint barátok, óvszerrel és sok, sok síkosítóval. Egy másik alternativa, hogy két - három szeretővel, "friends with benefits" -el béleljük egyedüllétünket és ágyunkat, igy máris megoldódott a napi ölelés és szeretetadag. 

De jól van ez így? Azt tudjuk, hogy egy szakítás és egy kapcsolat azért nem tűnik el két, három nap alatt, mert bármilyen hihetetlen, ez is egy gyászfolyamat, aminek meg kell adni módját, idejét és rituáléját. Ahhoz, hogy valóban szinglik, azaz "egyedül is jól" legyünk és egy új kapcsolatra alkalmasak, bizony végig kellene járjuk a kötelező lépcsőfokokat. Ezt azonban a többségünk nem teszi meg. Rohanunk az unalmas szingli lét elől és jöhet minden, ami akad. Amikor pedig mégis, akadna valaki, aki tényleg tartós kapcsolatra vágyik, akkor rájövünk, hogy valójában még mindig az exünket látjuk, érezzük vagy a sok szerető közepette nem is tudjuk mi fán terem az őszinteség, intimitás, az újdonság bizsergető, szűzies érzése. A "'feeling" hogy szabad voltam, megtisztult és most egy új világgal kavarodom együtt. Ritka kincs ez és a mai rohanó világ úgy érzem nem kedvez ennek a romantikus képzetnek.

Bízom  benne, hogy azért mind teszünk saját magunkért. Mert melegként, vagy anélkül, de a lelki fejlődés prioritás kell legyen. És ez melegeknél óriási igény. Az aktivisták - még a házasság követelése előtt, vagy közben - ezt is figyelembe vehetnék. 

Csók vagy kézfogás?

A meleg világban szinte univerzálisan elterjedt jelenség, hogy ha két meleg találkozik - történjen az Pesten vagy Rómában - arcon csókolják egymást és nem fognak kezet. Erről elmélkedjünk egy kicsit. 

Az emberek évzázadok óta ezerféle módon köszöntik egymást ha talákoznak. Az arccsók régi hagyomány, a

sémita kultúrákban (zsidók, arabok) teljesen természetes ma is, hogy viszonylag idegen emberek is igy üdvözlik egymást. Máshol az adott személy társadalmi - szociális szerepköre határozza meg azt, hogy fejet hajtva, szemébe nézve, kezet csókolva vagy más módon köszöntenek valakit. Európában a férfiak körében a kézfogás terjedt el és lett univerzális köszöntési móddá. Mivel állandóan ezt láttam és gyakoroltam gyerekkoromban és azt követően is, nekem is ez tűnik még most is a legtermészetesebbnek, találkozzak akárkivel - meleggel vagy heteróval - az első, ösztönös reakció, hogy egy határozott és erős kézfogással üdvözöljem. Nekem ez a legjobb módja még mindig annak, hogy energiákat közvetitsünk egymás felé és érezzem a találkozás lényegét. Emiatt is szörnyen furcsa nekem, ha melegekkel kell találkozzak, akik soha nem fogják meg a kezem vagy legalább helyette átölelnének (a másik módja az energiaátadásnak). Ehelyett sokan a túlságosan ridegnek tűnő arccsókkal üdvözlik egymást, aminek a lényegét sose értettem. Nem a mi kultúránk része és nem is érzem annyira személyesnek, bensőségesnek. A már emlitett kultúrkörökben ezt az idegenek is gyakorolják

egymás között, barátok és a család esetén öleléssel is párositják, hogy jelezzék a találkozó bensőségesebb viszonyát. 

A meleg világban ezt a szokást őszintén, kissé "diváskodásnak" tartom és felesleges nyüszögésnek. Férfiak vagyunk akkor fogjunk szépen, erősen és határozottan kezet vagy öleljük át egymást, hisz igy a leghatásosabb a találkozás örömének átadása. 

Meleg volt -e Hadrianus?

Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori „homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa.  David Halperin és

mások hatása mára már az ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg, ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már „meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e Hadrianus?

Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit, sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez tartoznak.

Antinous

A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig Williams  által irt „Roman Homosexuality” is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus. Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból, amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát követően származik. De mit is tudunk Antinousról?

Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval. Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig. Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata? Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat, templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait. Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős szemöldök, kecses, húsos

ajkak.

Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára, szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez homoszexualitásnak?

A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad, római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes – eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról, Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos) szerepet is bevállalták az ágyban.

Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi – képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük, hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos megjegyzést ennek ellenkezőjéről.

Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom minden szegletében ezt követően, különösen a

görögök lakta vidéken (ez akár a pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi, vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való házasság.

Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg. Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói, esztétikai viszonyról van – e szó!).  Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták csodálni a férfi test szépségét és vonásait.