A radar

A meleg sztereotípiák egyik legismertebbike a „gaydar”, azaz a radar, miszerint minden meleg képes az utcán vagy bárhol megérezni, felismerni egy másik meleg fiú jelenlétét. Most egy olyan, tegnap történt élményről számolok be, amely velem először történt meg és egyértelműen bizonyította, hogy nekem is van radarom.

Elég sok meleggel találkoztam már és tudom, hogy úgy, ahogy a hetetó világban, a

melegeknél is van macsó, extrém férfias, rejtőzködő, konzervatív, link, hipster, punk, rocker és díva is. Van akiről már kilométeres távolságból fel lehet ismerni, hogy meleg: a járása, kézlejtése, a kezében tartott féltonnás ridikül és netalán az extravagáns öltözködése is segít ebben. Ez már nem is metakommunikáció, az illető - feltételezem - tudja azt, hogy ezzel egyértelmű üzenetet ad a külvilágnak saját magáról is. Ellenben nagyon sok meleg – a többség talán – elsőre nem árulkodik önmagáról. Teljesen szokványos, „heteró” öltözködése, mozgása, megjelenése van. Heteró barátai az ő esetükben gyakran mondják, hogy „ha nem tudnám, hogy....”.

Rómában rengeteg meleg van. Naponta látok néhányat, többeket kézenfogva, csókolózva, ölelkezve nemcsak a gaybarát helyeken, de teljesen szokványos utcácskákban, tereken is. Van akiről könnyű, másokról nehéz felismerni, hogy meleg. Ilyenkor lép „akcióba” a radar. Ez a fura teremtés egyféle hatodik érzékkel megáldva a szemkontaktussal operál. Úgy működik, hogy ha sétálás, metrózás, buszozás vagy akár munkába sietés közben megpillantunk egy olyan pasit, akinek az egyszerű és spontán látványa kémiai reakciót vált ki (ezt hívják „vonzásnak”) akkor a radar a tekintetünket mélyen a másik szemébe helyezi. Ezek az egymásra nézések egészen más reakciót váltanak ki egy heteró fiúból és egy melegből. Itt szoktam leginkább érzékelni azt, hogy nem igaz bizonyos meleg pasik véleménye, miszerint minden heteróban van egy kis meleg: nem, nincs mindenkiben. Van, akinek a tekintetében egyértelműen látszik, hogy „gyanútlan és semleges”. Érzed, ahogy visszanéz, hogy az egyszerű emberi kontaktuson kívül nincs más üzenet a szemében. Ellenben egy meleg ha visszanéz, ott érzed, hogy jeleket ad, kérdez vagy elutasít. Ha bejössz neki, akkor hosszabban néz, mélyebben, akár el is mosolyogja magát, sőt, visszafordul utánad. Ha nem jössz be neki – vagy túlságosan „díva”, netalán pasija van – akkor hamar vége szakad a szemezésnek. Volt már néhány ilyen élményem Kolozsváron is, Londonban is. Ott például az egyik legnevesebb egyetem folyosóján egy elképesztően macsó adoniszra néztem rá igen rámenősen. Ő elmosolyogta magát, majd egymás után fordultunk szinte ugyanabban a pillanatban. Háromszor. Nagy hiba volt nem utánamenni akkor.

Most, Rómában a legfáradtabb, pénteki hazamenetel közben az utcán egyszer csak feltűnt egy aranyos, hozzám hasonló felépítésű pasi. Két pillanatig tartott a „radaros” szemezés, majd elég egyértelműen jelzett a szemöldökével (amit én sose tudok külön mozgatni) és el is mosolyogta magát. Mno, ekkor állt meg bennem az ütőér. Jó pasi, szép mosoly...hűha.

Utánanéztem és ismét egymásra mosolyogtunk. Ezúttal nem követtem el a londoni hibát és néhány másodperc hezitálás után, megfordultam és a pasi után mentem. Ő egy buszmegállóban állt akkor. Még egy kis ideig eljátszottuk ott is ezt a játékot – csak hogy elég egyértelmű legyen az én gyenge radaromnak is, hogy mi a helyzet – aztán szóba elegyedtünk. A butácska „ismerlek valahonnan?” kérdésből hamar rátértünk, hogy meleg vagy –e, van – e barátod és hány éves vagy. Kiderült, hogy ő 27, meleg – nahát – és bizony, van barátja. Hát így jártam. Azt mondta, hogy azért szemezgetett, mert látott egy jó pasit (engem?) és muszáj volt kifejezze az örömét. Majd elolvadtam.

Ez volt az első ilyen találkozásom, ahol a radar hozott össze egy pasival – még ha nem is életem szerelmét ismertem most meg. Mindig így képzeltem, hogy a társam megismerem: spontánul, vagy egy eseményen, vagy könyvtárban vagy az utcán. Egészen más lenne, mint a társkeresők sötétkék oldalán, ahol a válaszadók 98% nem a jó pasit, hanem a „not my type”-ot látja.

A sors paródiája, hogy ugyancsak a tegnap este, amikor egy barátommal sétáltam a Largo Argentina ódon oszlopai előtt, egy gyönyörű, világosbarna szakállú pasas mélyen a szemembe nézett és visszafordultunk egymás után. Ha egyedül vagyok, lehet utánnafutok...

Legközelebb így lesz.