Amióta megesett az első alkalom egy neves római nővel,
másra se tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen lehet ezt egy férfival
kipróbálni. Azóta néhány alkalommal megismételtem néhány könnyen kapható
leánykával a Palatinus narancsfái mögött, igaz, alig volt több néhány percnyi
priapusi örömnél.
Mostanában a gymnasiumban[1]
szoktam egyre gyakrabban furcsa élményeket tapasztalni. A rómaiak már jó ideje
átvették tőlünk, a görögös hagyományt, miszerint a fiatal fiúk testedzése görög
építészek gyönyörű szobrai és árkádjai alatt, meztelenül folynak. Ez ugyan rég
nem olyan figyelemmel, odaadással és kemény küzdelemmel zajlik, mint ahogy apám
mesélte a spártaiakról vagy thébai ifjakról, de legalább a
rómaiak néha
elküldik egyre pöffeszkedőbb, kövér fiaikat is, hogy mielőtt Árész – akit itt
Marsnak neveznek – katonái lennének, kicsit férfiasabbra faragják önmagukat.
Engem Hadrianus személyes parancsára – akit azóta nem láttam, hogy otthonomban
ellovagolt mellettem – a Palatinus közelében található, a megistenült Traianus
által építtetett gyönyörű közfürdő elit gymnasiumában kellett képezzenek.
A gyakorlatok igen kemények voltak. Meztelenre vetkőzve,
finom olajjal bekenve kellett bemelegítő mozgásokat végezni, majd futni,
birkózni, súlyt emelni és kardforgatást, ökölvívást és dárdavetést gyakorolni.
A fiúk között akadt szenátori rangú is. Őket már gyerekkorúk óta apjuk
nyomdokába készítették, hogy ahogy felöltik a toga virilist[2]
és először megborotválkoznak, a megfelelő cenzus bizonylata után, beléphessenek
a római hadseregbe és diadalmasan lovagolhassanak saját jövőjük építése felé.
Többségük beképzelt, arrogáns fiú volt, akik ráadásul még a gyakorlatokat sem
tudták kellően elvégezni. Az edzőknek – akik többsége trák vidékekről, furcsa,
vörös hajú népségből származó, egykori gladiátor vagy felszabadított rabszolga
volt – többen feleseltek és nem akartak engedelmeskedni.
Én igyekeztem minden gyakorlatot jól elvégezni. Otthon
megszoktam a legelőkön a sok mozgást és jól esett az is, hogy a lányok és a
nemesasszonyok a Palatinuson állandóan rólam, az arcomról és a fenekemről
susogtak. Néhány kövér szenátorgyerek
elég mérges is volt rám és az egyik görög tanítómtól már azt is hallani véltem,
hogy cinaedusnak[3],
Hadrianus lotyójának becézgetnek a hátam mögött. Bár megtudnám ki mondta ezt!
Több márványba öntött Hadrianussal találkoztam itt Rómában, mint ahányszor a
húsvér férfit láttam…azt se tudom pontosan mit is akar velem? Ki is ő
valójában? Itt Rómában neve ott áll szinte minden nagy épületen én mégsem tudom
ki is ő valójában, de máris ellenségeim lettek emiatt.
A fiúk között volt egy nagyon kedves, szorgalmasan
dolgozó, de mindig csendes szenátorfi. Kritias, a paidagogósom[4]
figyelmeztetett, hogy nehogy megsértsem vagy megbántsam a fiút. Családja ősi
istenekig vezeti le származását és nagyapjának a szobra ott áll Traianus
császár csodaszép fórumán. Benne valóban látni véltem az összes olyan erényt,
amiről nekem itt már hónapok óta papoltak retorika és történelem órán a királyság
és a köztársaság korának dicső hadvezéreiről és a római béke megtartóiról.
Kedves volt, illedelmes, szorgalmas, de kellően méltóságteljes, akaratos és
kitartó. Figyelmes a társaival szemben, de büszke családi származására. Kicsit
irigyeltem őt…nem volt ugyan túl szép, se jóképű, de sugárzott valami olyan
méltóságot, karizmát, amit a magamfajta szegény család sarja nem igazán tud.
Minket sose faragtak márványszoborba, hatalmas vállal, erős állkapoccsal, bölcs
szemgolyókkal a fórumokon az örökkévalóságba meredő érett férfiként. Nagyapám,
bár többet élt, mint az ő nagyapja, sose tudta, mi történik Rómában. Néha
mutogatták neki az éppen aktuális római császárt, de ő megélt ötöt, az se tudta
már, ki is öltötte magára legutóbb a bíborpalástot. Szívesen barátkoztam volna
Marcussal – így hívták, legalábbis a barátai – de ő rám egy illedelme
biccentésnél többet nem szánt.
Az egyik este Kritias nélkül akartam hazamenni, szerettem
volna többet látni Rómából. Elbóklásztam a
fórum tövében és néhány apró utcába
keveredtem, ahol a sötét estében csak néhány bóklászó fiatal, olcsó kéjhölgy és
részeges kereskedő hangja és mécsese jelezte, hogy ez bizony furcsa vidék. Egyszer
csak arra lettem figyelmes, hogy az utca végén, a házakból kikandikáló halovány
mécseslángokat egy alak árnyéka takarja el. Az árnyék közeledni látszott, de a
lépéseit mintha szándékosan halkabbra fogta volna ahogy hátranéztem. Követett.
Egyre gyorsabban igyekeztem, hogy kiérjek az utcából, de ekkor hallottam, hogy
már a hátam mögött van. Futásnak eredtem, de pillanat alatt elkapott, hevesen magához
rántott. Arcát egy gall csuhával fedte el, de azonnal felismertem: egyike volt
az edzőimnek. Egy trák volt, aki évek óta szabad polgárként és veterán
katonaként edzette Róma elit ifjait. Rángatóztam, pofozgattam és már ordítottam
volna, hogy engedjen el, de nem bírtam. Karja, mint az acél, olyan kemény volt.
Minden porcikájában sima, kemény izom mozgott. A számat szorosan befogta és egy
sikátor legelső házának falához lökve, lerántotta a ruhám és elkezdett
fütyörészni egy dalt és egy verset. Ráismertem a szövegre, néhány napja ezen a
versen nevetgéltünk Severinával. Catullus írta és arról szól, hogy a költő
mennyire mérges lett vetélytársaira, akit őt „lotyónak” és selyemfiúnak
nevezték[5].
Erre ő pedig versben azt ordította vetélytársaira, hogy „megduglak benneteket
és szopásra veszlek”. Ezt mondta most a trák és már éreztem, hogy egy meredt,
kőkemény falloszt vereget a fenekemhez. Azonnal elöntött a hév mindenhol. Fura
érzés, hogy bár ellenkeznem kellett volna, de szinte vártam, hogy ez a vad,
kőkemény csődör belémhatoljon. Továbbra se engedte el a szám, és a másik
kezével a két kezem hátrakulcsolva szorított miközben felkunkorodott farkával
készült belém hatolni. Ekkor katonák hangja hallatszott közeledni. A trák
megrémült és azonnal fellökött, majd futásnak eredt. A katonák hamar ideértek.
Egy rangos tiszt is velük volt. Elmondta, hogy mázlim volt, mert ők
történetesen egy utcai rabló után rohantak aki ebben az utcában rejtőzködik. A
tiszt elmondta, hogy ő Laelianus szenátor beosztottja és ha akarom, ma este ott
alhatok. Laelianus, Marcus apja volt! Megmenekültem…
A tiszt elvitt a szenátor villájába. Olyan pompát
jóformán még a császárok palotájában sem láttam. Ugyanaz a finom márvány
mindenhol, szobrok, nimfák, istenek és vidám szatírok, Priapusz szobrok a
kertben és a hatalmas udvaron. Ezernyi lámpás és fáklya világította be a teret
és a szobákban csendes, kellemes fény cikázott a buja vagy éppen álmos
istenségek vörösben izzó freskóin. Marcus szinte rohant hozzám, mikor megtudta,
hogy mi történt. Soha addig nem beszéltünk, de most azonnal baráti öleléssel
köszöntött, új ruhát hozott és utasította a szolgákat, hogy mossanak meg. A
fürdő után bekísért a hatalmas étkező-szobába, ahol a teljes szenátori család várt.
Ott volt az anyja, akinek családja több Vesta szüzet adott Rómának és ott volt
az apja is…a neves hadvezér is. Idősebbnek gondoltam, bár a fia egy évvel
fiatalabb nálam. Laelianus harmincas évei derekán járhatott, de nem mutatta
korát. Magas, nagyon délceg, szép férfi volt. Erős álkapcsa, hatalmas, nyugodt,
barna szemei és óriási szempillái, erős szemöldöke volt. Gyönyörűen vágott
szakálla a kor divatjához hűen a császár arcát utánozta, bár Laelianus kissé
vöröses és kevésbé göndör volt, mint Hadrianus. Igazi italiai szenátor volt.
Késő éjszakáig velük vacsoráztam, borozgattunk. A
szenátor megígérte, hogy a trákot azonnal elkapják, megkorbácsolják és
elbocsátják Rómából. Az este folyamán – főleg ahogy a hárfás húrjai egyre
homályosabban látszottak a sok bortól – figyelmes lettem arra, hogy a szenátor
egyre többet szemez velem. Néha elmosolyodta magát, bár arca marcona, igazi
katonás volt. Furcsa képzelgéseim lettek. Kicsit még mindig kéjes érzések
keringtek bennem a trákkal történt furcsa élmény miatt. Marcus búcsút intett,
elment lefeküdni. Az anyja és kísérete is így tett, de meghívott, hogy máskor
is tartsak velük, ha kedvem tartja. Marcustól csupa jót hallott
felőlem….meglepetten hallottam, hogy ez a fiú, aki sose beszél velem, mégis
figyel rám és tisztel.
Én is búcsúztam volna, hogy a nekem kikészített szobámba
elvonuljak, amikor a szenátor kitessékelte a két katonát és a szolgákat a
szobából és maradásra kért. Azt mondta, hogy feltétlenül meg kell néznie
valamit velem. Amikor mind eltűntek, Laelianus magához rántott és hevesen
csókolni kezdett. Minden porcikám beleremegett és azonnal éreztem, hogy
miden vércseppem leszivárog a farkamba.
Meztelenre vetkőztetett, majd ő is lerántotta a bíborszegélyes tógát. Ott állt
előttem egy katona, aki végigjárta fiatal fiúként Traianus több hadjáratát is
és izmos, acélos testén viselte a dákok nyilainak a hegeit is. Mellizma olyan
szép és erős volt, hogy tépni kezdtem, karmolni az erős, feszes bőrt és a
finom, bársonyos szőrt rajta. Arcom minden részét végigcsókolta, majd a kezével
a fenekemet fogdosta, karmolta és szinte letépte volna.
-
Vénuszra
és Marsa, igazak a legendák! Szebb vagy, mint Ganümédész lehetett! mormogta,
majd térdre kényszeritett. Ekkor láttam, hogy már feszesen áll a farka. Kemény,
acélos farok volt. Nem túl nagy, de vastag. Álmaimban már vágytam erre, hogy
kipróbáljam, bár nem tudtam, mi vár rám. Megkóstoltam. Nyaldostam a neves,
felhevült makját, majd eygre hevesebben és mélyebben vettem a számba.
Végignyaltam a fejét, majd egyre mélyebben engedtem a torkomba. Megfogta a
hajam, beletúrt a fürtjeimbe és arcomat simogatva, cirógatva mozgatta fejem a
farkán. Hosszú perceken keresztül, az étkező minden oldalán élveztette velem a
priapuszi fegyvert. Ezután hátrafordított és végigcsókolva a hátam, a fenekem
kényesztette hosszan. Semmihez se fogható rángató érzés volt, ahogy a vastag,
erős szakáll izgatja legérzékenyebb testrészem. De ami ezután jött…azt csak
Catullus szavával irható le…pedicabo, pedicabo, pedicabo….Szinte felnyársalt.
Először nagyon fájt, de élveztem. Lassú és óvatos volt, de miután érezte, hogy
már kényelmesen magamba fogadtam, heves és erős mozdulatokkal döngetett. Néhány
pillanatra megfordult ugyan a fejemben, hogy ezt talán Hadrianus császárral
kellett volna kivárnom, hisz mégis…talán ezért hoztak Rómába…de a heves férfi
azonnal elvette a józan eszem.
Miután kilövellt, mint a Pompeit betemető Vezúv, hosszú
perceken keresztül szuszogtunk egymáson. Megesketett, hogy erről senkinek, de
senkinek nem szólhatok, mert csorba esik az ő becsületén és a császárt is
megsérti ezáltal. Rámkötötte, hogy tanuljak tovább szorgalmasan, járjak a
gymnasiumba és ő mindenben támogat….
-
Mindenben?
– kérdeztem, a még lüktető, kihasznált farkára nézve és mosolyogva.
-
Mindenben.
De csak amíg kész leszel a császárral hálni – mondta a szenátor, majd a tógával
végigtörölve testem, elkísért a szobámba…
[1] Görög sport
és pihenésre szolgáló aréna. Rendszerint zárt és nyílt térrel egyaránt
rendelkezett. Fő célja a görög és római ifjak testi és szellemi épülésének szolgálata
volt.
[2] A toga virilis felöltése a római polgárok
férfivá válásának hivatalos aktusa volt. Ez egy vallásos rítussal egybekötött
ünnepség keretében zajlott, amelynek következményeként hivatalos
állampolgárokká és felnőtt férfiakká lettek.
[3] A
cinaedus szót a férfiatlanság, efemináltság és „heréltség” szinonimájaként
használták a rómaiak. Rendszerint a passziv szerepet gyakorló fiúkat nevezték
így, amely a római morál szerint megalázó és elfogadhatatlan volt egy férfi
számára.
[4]
Görög tanító, rendszerint rabszolga, aki a görög és római ifjakat és szabad
polgárok gyerekeit kísérte és tanította. Ebből a szóból származik a pedagógia
szavunk.
[5]
Catullus 16.
