Vallás és meleg identitás

Bár a kereszténység és a meleg élet között feszülő határokról már volt néhány bejegyzésem (1, 2, 3), egy csúnya vita ismét felszínre emelte a témát. Legyen akkor egy újabb bejegyzés a témában.

Először is ki kell emelni azt, hogy vallás és melegség témájával több száz honlap, cikk, doktori és könyv foglalkozik, igy egy blogbejegyzésben még csak nem is érdemes ezt, a pszihológia, szociológia, művelődéstörténet, jogtörténet és politológia által kutatott témát boncolgatni. Sokkal inkább néhány, az említett csúf vita során felmerült fogalmat fogok a magam személyes tapasztalatára alapozva körüljárni. 

•  Identitás - kategorizálás

 A felvetett kérdés úgy szólt, hogy a "homofób keresztény, zsidó, iszlám" és a bájosan relaxált ateista alkotta csoportból én melyik "kategóriába" tartozom. A kérdésfelvetés természetesen eleve sarkított, kirekesztő és hibás, hisz köztudott, hogy a fent említett négy világvallásnak ma már számos olyan ága és kongregációja van, amelyik elfogadja a melegséget (igen, a zsidó és iszlám valláson belül is!).  A saját identitásom így határoznám meg: "keresztény, döntően protestáns, de újonnan katolikus kultúrkörben és kulturális identitásban felnevelt, egzisztenciáját nem csupán sejtek milliárdjainak csodálatos együttműködéseként elképzelő meleg".  Röviden: európai kultúrközegben felnevelt, Istenhívő meleg. Olyan bírálatokat is kaptam, hogy ez egy "skizofrén" identitás, mivel meleg eleve nem lehet keresztény. Nos, elmondom, de, lehet. Mivel kereszténynek lenni elsősorban egy kulturális identitás, egy művelődéstörténeti hagyaték csomagjának az elfogadása. Az, ami hívővé tesz, az egyháztól független, metafizikai. Nekem ehhez ugyanúgy nem kell "bizonyíték", mint ahogy a szerelmesek sem fognak a kémialaborba vagy a CT vizsgálatra futni ahhoz, hogy megtalálják, most épp milyen agyi funkciók változnak ha "éreznek". Mert igen, mindkét típusú kapcsolat tesztelhető és nagyon is hasonló eredményeket mutat biokémiai szinten.

• A "homofób keresztényekről" és más állatfajtákról

 A kérdés mint említettem, feltételezte, hogy az összes ábrahámi világvallás "homofób", mi több, kategorikusan rossz. Ez több pontban sarkított kijelentés. Először is, az összes felsorolt világvallás ma már több száz kisebb egyházra bomlott fel, mindegyikben akad bőven olyan kongregáció, amely hivatalosan is, kijelentéseik és szabályzataik alapján is elfogadja a melegeket tagjuknak, vezetőjüknek és teljes értékű hívőiknek. Az tény, hogy az általunk ismert és főleg Romániában meghonosodott nagy egyházak egyelőre nem sietnek a valóságot a felszínre hozni  hivatalos nyilatkozatban, ami egyrészt kétszínűséget, hiteltelenséget és eleve, bizalmatlanságot szülhet az útjukat kereső melegek és a társadalom bizonyos tagjai között. Mert mi a valóság? A valóság az, amit múlt héten, egy német katolikus nagyvárosban hallottam egy, a karmelita rendből kilépett, jelenleg is vallástanárként szolgáló meleg fiútól:"a katolikus szemináriumokban tanulók legalább fele meleg. Ezt a püspöktől a spirituálisig mindenki tudja és senkinek semmi baja nincs ezzel. Van, hogy egymás közt is megbeszéljük bajainkat és ez odabent a legnagyobb természetességgel kószál a levegőben". Hasonlóan, egy szíriai menekült meleggel készült interjúm is kiemelte, hogy az egykor virágzó iszlám város, Aleppó nem is volt rossz hely a melegeknek. A valóság jelenleg az, hogy számos kongregáció elismeri a melegeket, akik bátran mernek egyházak tagjai lenni, a nagy egyházak egyrészt belül már rég elfogadták a realitást, és lassan, de biztosan ezt közvetítik kifele is. 

• A "militáns meleg ateista" és a vallás

 A beszélgetés során felmerült a melegek körében népszerű "militáns ateista" és a vallás kapcsolata is. Egyrészt, a fogalom lehet, hogy bugyuta, hisz a "militáns" szó egyféle harcot, fegyveres beavatkozást is jelent, ami legfeljebb néhány politikusra és extrém szekuláris rendszerére (Sztálin, Pol Pot, Mao) volt jellemző. Ők valóban ateisták és militánsok voltak. Másrészt viszont létezik egy mondjuk úgy "intellektuális agresszivitás" néhány neves ateista részéről (Hitchins, Dawkins), akik számos nyilatkozataikban ugyanolyan jelzőket ("rossz", "ártalmas", "beteges", "félelmetes") használnak emberek millióira és azok békés identitására, mint éppen az általuk bírált csoportok extrém vagy fanatista képviselői. Agyukban ilyenkor (lásd Hitchins izzadó és egyértelműen adrenalin túladagolt előadásait) ugyanolyan biokémiai folyamatok zajlanak, mint a fanatikus vallás-követőkben, akik meg akarnak győzni mindenkit, hogy pokolra jutunk "ha....". Bár nem ismerik el, de fanatikus "igazságkeresésükben" és "bizonyíték-mániájukban" az "intellektuálisan agresszív" ateisták ugyanolyan hívőkké válnak, mint az extrém vallásos emberek, így óriásivá szakítva a társadalmat, amelyet pontosan össze kellene kötniük. Kommunikáció és békés, minőségi ismeretterjesztés (lásd pozitív példának az amúgy ateista D. Attenborough-t) helyett, ők a negativra és a különbségre helyezik a hangsúlyt, ami nem teremt vonzalmat a többségi (hivő vagy agnosztikus) társadalom körében.

• "Vallásról és politikáról érzelem nélkül"

Tény, ami tény, válaszom a vita során túlságosan ironikus, pökhendi és elhamarkodott volt, mondhatni "érzelmekkel túlfűtött" ahogy az előbb birált "intellektuálisan agressziv" ateisták válaszai általában. Ezt magyarázni lehet nem kellene a lobbanékony, latin és mindig lelkes természetemmel (bár ez is tudományos tény). Vallásról és politikáról beszélni érzelmek nélkül viszont nehéz dolog és felmerül a kérdés: hol kell ezekről érzelem nélkül beszélni? Egy Facebook csoportban, amely eleve pszichológiai (érzelmi, identitásbeli) kapcsolatokra épül?

Az elhamarkodott és "intellektuálisan agresszív" válasz lehet kellemetlen volt a kérdés felvetőjének, de nem kellene meglepetésszerű legyen olyanoknak, akik engem személyesen ismernek és - ha szeretnek - akkor elfogadnak olyannak, amilyen vagyok: heves, érzelmes és lobbanékony. Mert a "másság" pontosan erről (is) szól.

A szivárványos Facebook jelenségről

Mészáros Gyuri barátom érdekes írást tett ma közzé. Nekem túlságosan borús, mert szerintem igenis, egy olyan pozitív világhangulatba, mint a beszivárványosodott Facebook - még ha nem is mindenkitől hiteles és valós - ma úgy kell kapaszkodni, mint a csepegő vízbe a sivatagban. Miért? Mert az élet szomorú és teles tele nehézségekkel, alig van lehetőségünk boldog pillanatokra a felgyorsult társadalomban, ahol már barátságok fenntartásáért és valódi emberi kapcsolatokért is valódi küzdelmet, versenyt kell folytatni.   De...tény és való, hogy ha történelmi kontextusában nézzük a dolgot, akkor Stonewalltól (minden, ami antipolgári, így anti-házasság) eljutni az egyetemes házasodásig érdekes folyamat.  Az, hogy

miként építették ezt fel óriási összegből az amerikai LGBTQ aktivisták, leginkább gazdaságpolitikai, jogi és kontextuális kérdés, Európában ez nem működne még. Főleg úgy, hogy mi, melegek nagyon, nagyon jól tudjuk: a mai generáció 85% csak szexet és szabados, "nyílt" kapcsolatot keres, válogat, páváskodik, húspiaci fondorlattal képes embertársait ignorálni és "nem az esetem" pökhendiséggel alrébbtolni és nem fogja még véletlenül sem a monogámiát választani., még ha társára talál sem És ha az össztársadalmi 4% -ból kivesszük a melegek 15% -át akik valóban monogámiára vágyunk...akkor bizony ez tényleg drága mulatság volt.

Mégis, szerintem megérte és szükséges lépés volt, hátha többen élnek vele és a régi, európai (keresztény) értékrend lelkileg is érettebbé teszi a melegeket is.

A boldog melegség illuziója

Örömmel olvastam, hogy Nádasdy Ádám esszékötetet irt a magyar melegek életéről, hétköznapjairól. Alig várom, hogy elolvassam, egy végtelenül kedves ember és a szavak nagymesterének személyes beszámolója csakis jó és élvezetes olvasmány lehet. Nagy kincs ő a magyar meleg értelmiség körében.Egyik kijelentésében azt állitja, hogy bizony, jó melegnek lenni, boldogság, rózsasznfelhők ésatöbbi. Persze, biztos, hogy a könyvét elolvasva ez a kép kissé árnyaltabbá válik, elvégre ő is keresztülment a negativ emlékeken, egy befuccsolt házasságon is. De, az jó dolog, hogy szemben a negativizmust árasztó politikusokkal és magyar médiával, Nádasdy a Bagdy Emőke féle pozitiv érzelmi higiéniát gyakorolja és a csikszentmihályi féle flow elvével élve, a jóra, a szépre és az élvezhetőre teszi a hangsúlyt. A szép emlékekre éépit, ebből merit és alkotja meg önmagát, mint a kor egyik reprezentáns meleg értelmiségét. Ez mind szép és jó, tanulhatunk tőle mind, kell ő - úgy legyen, Ámen.

Ám....ne feledjük, hogy ő ey más generáció szülötte. Amikor ő meleg volt, az emberek még egymást az

utcán figyelmesen, óvatosan és a valódi embert keresve, a valódi, élő kontaktust megélve találtak egymásra. Barátok egymás fülébe sugták, ha új meleg bukkant fel, egymásnak ajánlottak hasonszőrű fiúkat és meghitt házibulikat, kirándulásokat, felolvasóesteket, mozizásokat vagy - hát igen, néha azt is- orgiákat rendeztek. Igy volt ez San Francisco-ban is, kiegészitve persze néhány hedonista báral, szanuával, szex-mozival - és a kisebb magyar településekkel is. Az ő generációja ha elment Rómába, akkor a hetvenes években még a mindenki számára nyitott és járható Colosseum ódon falai között, az esti hold fényében cruisingolt és érdekes élményekre bukkanhatott.  Az ő generációja ha társat keresett, akkor azt csak úgy találta meg, ha baráti uton, meghitt közösségekbe járt. 

Manapság más világot élünk. Nem a jelen ellen akarok szólni, bár kétségtelenül, hogy akik olvasnak, azok már elkönyveltek az erdélyi magyar "meleg Adynak", aki szociális pesszimistaként csak panaszkodik. Nem erről van szó. Valóban, Catója vagyok a mai meleg közösségnek. Nem kényelmes szerep, de más mentalitásból meritek és más batyut hozok magammal, ami ilyen útra terelt. 

Ha megnézzük a mai meleg világot (Közép-Kelet Európában, de néhány kisebb nyugati városban is!) azt látjuk, hogy egyrészt megmaradt a bujdosás, a titkolózás, a meleg identitás felvállalásának valódi problémája- ami Nádasdy idején is élt és volt. Ehhez azonban jött néhány új dolog. Ma már a melegek döntő többsége nem közösségekben, élő baráti szálak utján találkozik, hanem a virtuális világban. Ez olyannyira része a mindennapoknak, hogy párok - sokszor évtizede együtt élők - felkerülnek ebbe a virtuális (ál)világba. Gyönyörű képek, mindenki boldog,  hasizmok, tökéletes arcok, szemek, mosolyok. Csak jó fotós kell, vagy néhány hamisan beállitott kép és te vagy a "nagy ő". A valódi találkozóig úgyse jut el a táraság nagy része, mert bármikor jöhet a felületes válasz: "nem vagy az esetem". Az egyénekből "esetek" lesznek, senki se kiváncsi rád, mint emberre, mert kit érdekel. De ha megunod a kapcsolatod vagy egy apró probléma akad, akkor nyitott kapcsolat lesz, gyakorlatilag a szexuális részt mással oldod meg. Vagy: dobod a párod, elvégre százszámra vannak a grindr-en, rómeón és más oldalakon. Több éve működő kapcsolatok mennek tönkre, mert a virtuális világ kisértése és rendkivüli hatása beszippantja őket. Ma már követni lehet a társad mobilon, tudod hány méterre van, ki vana közelében, ki lájkolta a képét...stb. Ezek konfliktusokat kreálnak és elindul a lavina.

Persze, ez nem alapvetően meleg jelenség, a mai társadalom valódi átalakulásának egyik jellemzője. Mig néhány éve még a technológia fél méter távlságra volt tőlünk a TV vagy rádió révén és a telefon is különálló entitás volt, manapság már a testünkön hordozzuk és pripritást élvez a smartphone és legalább még nyolc másik kütyű. Következő lépés már az lesz, hogy testünk szerves része lesz ez (lásd: smartwatch).

Egyféle cyborg van születőben, ahol úgy az agyi funkciók kémiája, mint a szociális hálózatok és kapcsolatrendszerünk át fog alakulni. Ez már megállithatatlan a most születők körében.

Az én generációm, aki a két világ mezsgyéjén született, vergődik, hogy megtalálja a helyes utat ebben a valóban vizválasztó társadalomban.

A technológiai fejlődés és az apps és virtuális hálózatok nem csak meleg sajátosság...de egyesülve a meleg világ eddig is meglévő problémáival egy valóban fekete jövőt vetit a "boldog melegség" reményében hivőknek.

De ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára....

Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....

Antinous emlékei: III. rész. Pedicabo ego vos et irrumabo

Amióta megesett az első alkalom egy neves római nővel, másra se tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen lehet ezt egy férfival kipróbálni. Azóta néhány alkalommal megismételtem néhány könnyen kapható leánykával a Palatinus narancsfái mögött, igaz, alig volt több néhány percnyi priapusi örömnél.

Mostanában a gymnasiumban[1] szoktam egyre gyakrabban furcsa élményeket tapasztalni. A rómaiak már jó ideje átvették tőlünk, a görögös hagyományt, miszerint a fiatal fiúk testedzése görög építészek gyönyörű szobrai és árkádjai alatt, meztelenül folynak. Ez ugyan rég nem olyan figyelemmel, odaadással és kemény küzdelemmel zajlik, mint ahogy apám mesélte a spártaiakról vagy thébai ifjakról, de legalább a

rómaiak néha elküldik egyre pöffeszkedőbb, kövér fiaikat is, hogy mielőtt Árész – akit itt Marsnak neveznek – katonái lennének, kicsit férfiasabbra faragják önmagukat. Engem Hadrianus személyes parancsára – akit azóta nem láttam, hogy otthonomban ellovagolt mellettem – a Palatinus közelében található, a megistenült Traianus által építtetett gyönyörű közfürdő elit gymnasiumában kellett képezzenek.

A gyakorlatok igen kemények voltak. Meztelenre vetkőzve, finom olajjal bekenve kellett bemelegítő mozgásokat végezni, majd futni, birkózni, súlyt emelni és kardforgatást, ökölvívást és dárdavetést gyakorolni. A fiúk között akadt szenátori rangú is. Őket már gyerekkorúk óta apjuk nyomdokába készítették, hogy ahogy felöltik a toga virilist[2] és először megborotválkoznak, a megfelelő cenzus bizonylata után, beléphessenek a római hadseregbe és diadalmasan lovagolhassanak saját jövőjük építése felé. Többségük beképzelt, arrogáns fiú volt, akik ráadásul még a gyakorlatokat sem tudták kellően elvégezni. Az edzőknek – akik többsége trák vidékekről, furcsa, vörös hajú népségből származó, egykori gladiátor vagy felszabadított rabszolga volt – többen feleseltek és nem akartak engedelmeskedni.  

Én igyekeztem minden gyakorlatot jól elvégezni. Otthon megszoktam a legelőkön a sok mozgást és jól esett az is, hogy a lányok és a nemesasszonyok a Palatinuson állandóan rólam, az arcomról és a fenekemről susogtak.  Néhány kövér szenátorgyerek elég mérges is volt rám és az egyik görög tanítómtól már azt is hallani véltem, hogy cinaedusnak[3], Hadrianus lotyójának becézgetnek a hátam mögött. Bár megtudnám ki mondta ezt! Több márványba öntött Hadrianussal találkoztam itt Rómában, mint ahányszor a húsvér férfit láttam…azt se tudom pontosan mit is akar velem? Ki is ő valójában? Itt Rómában neve ott áll szinte minden nagy épületen én mégsem tudom ki is ő valójában, de máris ellenségeim lettek emiatt.

A fiúk között volt egy nagyon kedves, szorgalmasan dolgozó, de mindig csendes szenátorfi. Kritias, a paidagogósom[4] figyelmeztetett, hogy nehogy megsértsem vagy megbántsam a fiút. Családja ősi istenekig vezeti le származását és nagyapjának a szobra ott áll Traianus császár csodaszép fórumán. Benne valóban látni véltem az összes olyan erényt, amiről nekem itt már hónapok óta papoltak retorika és történelem órán a királyság és a köztársaság korának dicső hadvezéreiről és a római béke megtartóiról. Kedves volt, illedelmes, szorgalmas, de kellően méltóságteljes, akaratos és kitartó. Figyelmes a társaival szemben, de büszke családi származására. Kicsit irigyeltem őt…nem volt ugyan túl szép, se jóképű, de sugárzott valami olyan méltóságot, karizmát, amit a magamfajta szegény család sarja nem igazán tud. Minket sose faragtak márványszoborba, hatalmas vállal, erős állkapoccsal, bölcs szemgolyókkal a fórumokon az örökkévalóságba meredő érett férfiként. Nagyapám, bár többet élt, mint az ő nagyapja, sose tudta, mi történik Rómában. Néha mutogatták neki az éppen aktuális római császárt, de ő megélt ötöt, az se tudta már, ki is öltötte magára legutóbb a bíborpalástot. Szívesen barátkoztam volna Marcussal – így hívták, legalábbis a barátai – de ő rám egy illedelme biccentésnél többet nem szánt.

Az egyik este Kritias nélkül akartam hazamenni, szerettem volna többet látni Rómából. Elbóklásztam a

fórum tövében és néhány apró utcába keveredtem, ahol a sötét estében csak néhány bóklászó fiatal, olcsó kéjhölgy és részeges kereskedő hangja és mécsese jelezte, hogy ez bizony furcsa vidék. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az utca végén, a házakból kikandikáló halovány mécseslángokat egy alak árnyéka takarja el. Az árnyék közeledni látszott, de a lépéseit mintha szándékosan halkabbra fogta volna ahogy hátranéztem. Követett. Egyre gyorsabban igyekeztem, hogy kiérjek az utcából, de ekkor hallottam, hogy már a hátam mögött van. Futásnak eredtem, de pillanat alatt elkapott, hevesen magához rántott. Arcát egy gall csuhával fedte el, de azonnal felismertem: egyike volt az edzőimnek. Egy trák volt, aki évek óta szabad polgárként és veterán katonaként edzette Róma elit ifjait. Rángatóztam, pofozgattam és már ordítottam volna, hogy engedjen el, de nem bírtam. Karja, mint az acél, olyan kemény volt. Minden porcikájában sima, kemény izom mozgott. A számat szorosan befogta és egy sikátor legelső házának falához lökve, lerántotta a ruhám és elkezdett fütyörészni egy dalt és egy verset. Ráismertem a szövegre, néhány napja ezen a versen nevetgéltünk Severinával. Catullus írta és arról szól, hogy a költő mennyire mérges lett vetélytársaira, akit őt „lotyónak” és selyemfiúnak nevezték[5]. Erre ő pedig versben azt ordította vetélytársaira, hogy „megduglak benneteket és szopásra veszlek”. Ezt mondta most a trák és már éreztem, hogy egy meredt, kőkemény falloszt vereget a fenekemhez. Azonnal elöntött a hév mindenhol. Fura érzés, hogy bár ellenkeznem kellett volna, de szinte vártam, hogy ez a vad, kőkemény csődör belémhatoljon. Továbbra se engedte el a szám, és a másik kezével a két kezem hátrakulcsolva szorított miközben felkunkorodott farkával készült belém hatolni. Ekkor katonák hangja hallatszott közeledni. A trák megrémült és azonnal fellökött, majd futásnak eredt. A katonák hamar ideértek. Egy rangos tiszt is velük volt. Elmondta, hogy mázlim volt, mert ők történetesen egy utcai rabló után rohantak aki ebben az utcában rejtőzködik. A tiszt elmondta, hogy ő Laelianus szenátor beosztottja és ha akarom, ma este ott alhatok. Laelianus, Marcus apja volt! Megmenekültem…

A tiszt elvitt a szenátor villájába. Olyan pompát jóformán még a császárok palotájában sem láttam. Ugyanaz a finom márvány mindenhol, szobrok, nimfák, istenek és vidám szatírok, Priapusz szobrok a kertben és a hatalmas udvaron. Ezernyi lámpás és fáklya világította be a teret és a szobákban csendes, kellemes fény cikázott a buja vagy éppen álmos istenségek vörösben izzó freskóin. Marcus szinte rohant hozzám, mikor megtudta, hogy mi történt. Soha addig nem beszéltünk, de most azonnal baráti öleléssel köszöntött, új ruhát hozott és utasította a szolgákat, hogy mossanak meg. A fürdő után bekísért a hatalmas étkező-szobába, ahol a teljes szenátori család várt. Ott volt az anyja, akinek családja több Vesta szüzet adott Rómának és ott volt az apja is…a neves hadvezér is. Idősebbnek gondoltam, bár a fia egy évvel fiatalabb nálam. Laelianus harmincas évei derekán járhatott, de nem mutatta korát. Magas, nagyon délceg, szép férfi volt. Erős álkapcsa, hatalmas, nyugodt, barna szemei és óriási szempillái, erős szemöldöke volt. Gyönyörűen vágott szakálla a kor divatjához hűen a császár arcát utánozta, bár Laelianus kissé vöröses és kevésbé göndör volt, mint Hadrianus. Igazi italiai szenátor volt.

Késő éjszakáig velük vacsoráztam, borozgattunk. A szenátor megígérte, hogy a trákot azonnal elkapják, megkorbácsolják és elbocsátják Rómából. Az este folyamán – főleg ahogy a hárfás húrjai egyre homályosabban látszottak a sok bortól – figyelmes lettem arra, hogy a szenátor egyre többet szemez velem. Néha elmosolyodta magát, bár arca marcona, igazi katonás volt. Furcsa képzelgéseim lettek. Kicsit még mindig kéjes érzések keringtek bennem a trákkal történt furcsa élmény miatt. Marcus búcsút intett, elment lefeküdni. Az anyja és kísérete is így tett, de meghívott, hogy máskor is tartsak velük, ha kedvem tartja. Marcustól csupa jót hallott felőlem….meglepetten hallottam, hogy ez a fiú, aki sose beszél velem, mégis figyel rám és tisztel.

Én is búcsúztam volna, hogy a nekem kikészített szobámba elvonuljak, amikor a szenátor kitessékelte a két katonát és a szolgákat a szobából és maradásra kért. Azt mondta, hogy feltétlenül meg kell néznie valamit velem. Amikor mind eltűntek, Laelianus magához rántott és hevesen csókolni kezdett. Minden porcikám beleremegett és azonnal éreztem, hogy miden  vércseppem leszivárog a farkamba. Meztelenre vetkőztetett, majd ő is lerántotta a bíborszegélyes tógát. Ott állt előttem egy katona, aki végigjárta fiatal fiúként Traianus több hadjáratát is és izmos, acélos testén viselte a dákok nyilainak a hegeit is. Mellizma olyan szép és erős volt, hogy tépni kezdtem, karmolni az erős, feszes bőrt és a finom, bársonyos szőrt rajta. Arcom minden részét végigcsókolta, majd a kezével a fenekemet fogdosta, karmolta és szinte letépte volna.

-   Vénuszra és Marsa, igazak a legendák! Szebb vagy, mint Ganümédész lehetett! mormogta, majd térdre kényszeritett. Ekkor láttam, hogy már feszesen áll a farka. Kemény, acélos farok volt. Nem túl nagy, de vastag. Álmaimban már vágytam erre, hogy kipróbáljam, bár nem tudtam, mi vár rám. Megkóstoltam. Nyaldostam a neves, felhevült makját, majd eygre hevesebben és mélyebben vettem a számba. Végignyaltam a fejét, majd egyre mélyebben engedtem a torkomba. Megfogta a hajam, beletúrt a fürtjeimbe és arcomat simogatva, cirógatva mozgatta fejem a farkán. Hosszú perceken keresztül, az étkező minden oldalán élveztette velem a priapuszi fegyvert. Ezután hátrafordított és végigcsókolva a hátam, a fenekem kényesztette hosszan. Semmihez se fogható rángató érzés volt, ahogy a vastag, erős szakáll izgatja legérzékenyebb testrészem. De ami ezután jött…azt csak Catullus szavával irható le…pedicabo, pedicabo, pedicabo….Szinte felnyársalt. Először nagyon fájt, de élveztem. Lassú és óvatos volt, de miután érezte, hogy már kényelmesen magamba fogadtam, heves és erős mozdulatokkal döngetett. Néhány pillanatra megfordult ugyan a fejemben, hogy ezt talán Hadrianus császárral kellett volna kivárnom, hisz mégis…talán ezért hoztak Rómába…de a heves férfi azonnal elvette a józan eszem.

Miután kilövellt, mint a Pompeit betemető Vezúv, hosszú perceken keresztül szuszogtunk egymáson. Megesketett, hogy erről senkinek, de senkinek nem szólhatok, mert csorba esik az ő becsületén és a császárt is megsérti ezáltal. Rámkötötte, hogy tanuljak tovább szorgalmasan, járjak a gymnasiumba és ő mindenben támogat….

-          Mindenben? – kérdeztem, a még lüktető, kihasznált farkára nézve és mosolyogva.

-          Mindenben. De csak amíg kész leszel a császárral hálni – mondta a szenátor, majd a tógával végigtörölve testem, elkísért a szobámba…

---

[1] Görög sport és pihenésre szolgáló aréna. Rendszerint zárt és nyílt térrel egyaránt rendelkezett. Fő célja a görög és római ifjak testi és szellemi épülésének szolgálata volt.

[2] A toga virilis felöltése a római polgárok férfivá válásának hivatalos aktusa volt. Ez egy vallásos rítussal egybekötött ünnepség keretében zajlott, amelynek következményeként hivatalos állampolgárokká és felnőtt férfiakká lettek.

[3] A cinaedus szót a férfiatlanság, efemináltság és „heréltség” szinonimájaként használták a rómaiak. Rendszerint a passziv szerepet gyakorló fiúkat nevezték így, amely a római morál szerint megalázó és elfogadhatatlan volt egy férfi számára.

[4] Görög tanító, rendszerint rabszolga, aki a görög és római ifjakat és szabad polgárok gyerekeit kísérte és tanította. Ebből a szóból származik a pedagógia szavunk. 

[5] Catullus 16.

Az üstökös

avagy pityergés arról, milyen egy vándor szerelmi élete

Lassan másfél éve vándoréletet élek, egyik településről a másikra ugrálva. Idén hétszer repültem és legalább húsz alkalommal váltottam várost. Eleinte még élvezhető volt ez az életmód, rengeteg adrenalin, új helyek illata, arcai, fái, tájai és ételei...férfijai. De mostmár a húgyhólyagom megtelt a sok vándorlás fáradalmaival, a stabilitás hiányával és leginkább, azzal az érzéssel, amiről most kicsit drámakirálynő (hülyén hangzik ez magyarul - "drama queen") módjára, elpanaszolok.

Van, amikor nehéz elengedni egy várost, mert az összhangulata, a hozzá fűződő élmények összessége olyan finommá, aranyossá és kedvessé teszik, hogy otthonosan érzi magát az ember benne, még akkor is, ha kevés emberrel köt barátságot, haverságot (a vándorlás alatt a barát fogalom is átértékelődik!). Máskor ezeket az új arcokat, barátoktól nehéz megválni, mert fene tudja, hol és mikor találkozunk ismét. De a legnehezebb az, ha a kurtafarkú kismalac világát keresgélő meleg valami csoda folytán belebotlik olyan személyekbe, akik egy párhuzamos, rózsaszin univerzumban, ahol unikornisok ugrándoznak egy békés, boldog paradicsomi kertben - élete párja lehetne.

Legutóbb, Budapesten történt ez. Néhány napos "pihenésem" alatt úgy döntöttem egy barátommal, hogy elemgyünk egy meleg buliba. Miért is ne....Kolozsváron amúgy sem jártam le túl sűrjen az egyetlen szórakozóhelyre (amikor meg lemerészkedtem, vagy a kedvem, vagy a józanságom párolgott el percek alatt a fülledt, túlzsúfolt  helyen).

A buli jól indult, Madonna istenanyánk zenéjére toppantam be  az amúgy elegáns, elég tágas és nem túlságosan zsúfolt helyre. A fiúk - ahogy ehhez Londonban és nyugaton már hozzászoktam - jól öltözöttek, kellemes megjelenésűek, kissé metroszexuálisak, de semmiképp sem tapadósak, kiéhezettek és ápolatlanok voltak (érezd a hasonlitás célját!). A lányok pedig...gyönyörűek! Azt hiszem soha nem láttam még annyi széparcú, dögös csajt egy meleg buliban! Jól indult a buli, Pest ilyenkor válik igazán kozmopolita, élhető várossá nekem. A metrók hétköznapi emberei sajnos persze felpofoznak a szürke ezernyi árnyalatára másnap.

Talán tiz perc sem telt el és a fejemet azonnal elcsavarta egy olyan mosoly, amit azt hiszem sose láttam még. Mint egy üstökös. Azt hiszem ezt hivják annak a villámcsapás érzésnek, amiről annyit irnak az okos és széplelkű és aranyszavú emberek. Ott mosolygott csodásan és egy pohárral, kék inggel tucatnyi adonisz között, de onnantól kezdve már nem láttam, h allottam semmit, csak őt. Kellett legalább fél óra, mire a barátom tuszkolására, vettem a bátorságot és odamentem hozzá. Azt láttam, hogy nem magyar, külföldi és hát...nagyon fiatal. A "honnan vagy?" buta és kamaszosan szégyenlős kérdésből lett egy tiz napos románc. De olyan...annyira....Remegek utánna minden nap. Hiányzik az a gyönyörű mosoly.

És, ahogy egy vándor életében ez lenni szokott, nekem el kell mennem ismét egy másik országba, ő pedig januártól már másik kontinensen lesz. Hazamegy. Tiz nap gyönyörűen eltöltött közös emlék, néhány aprócska tárgy, tucatnyi közös kép...és az a keserű, leirhatatlan érzés, hogy megint talpra kell állni, kiegyenesedni, nyelni egy nagyot és ezt a gyászt is megélni, majd továbblépni. Mert mit tehetne egy vándor? Letelepedhet. Le is fog mostmár.

De ezek a lehetőségek, esélyek szerelemre, boldogságra elrepülnek, messzi...messzi.

Mit tehetne a vándor? Csak hálás lehet a megélt szép emlékekért és a lehetőségekért.

Más már ennél is patetikusabb lenne. 

Antinous emlékei: II. rész. Róma tanitói

Arra ébredtem, hogy egy légy zaklatja az orrom. Hirtelen felugrottam, mert éreztem, hogy sem az ágy, sem a párna de még a levegő sem ismerős. Selyemágyban voltam, a hatalmas ablakokból óriási oszlopok emelkedtek és soha nem hallott nyüzsgés szivárgott a szobába. Rémülten jöttem rá, hogy néhány órája elájultam, azt se tudtam hol vagyok. Utolsó emlékem az volt, hogy a katona, aki elrabolt, egy hajóra vitt és napokon át hánykolódtunk a tengeren. Mindennel elláttak, étel, ital a legnemesebb bort is felkínálták. Soha nem utaztam még hajón, tengeren is csak csónakban még nagyapámmal, akinek sok halász barátja volt. Összehánytam a díszesen kibélelt ágyam is, a katona - aki egyébként a nevét sem árulta el - nagy botránkozva és általam még nem hallott nyelven, gondolom szitkozódott. A harmadik napon elájultam. Csak annyit tudtam, hogy nem kell félnem, bántódásom nem lesz. "Örvendezz ifjú, őfelsége Publius Aelius Hadrianus caesar imperator parancsára kiváló nevelésben lesz részed. Őfelsége később találkozni kíván veled". Ezekkel a szavakkal hurcolt el a katona a hajóra. A császárnak persze nyoma sem volt én nem láttam őt, bár volt a hajón néhány marcona, szép katona akik nagyon hasonlítottak az érmékről, szobrokról ismert férfira. 

A szobám elég tágas volt, az ágy mellett kicsi háromlábú asztal, gyönyörűen faragott lábakon, párducokkal díszített tállal rajta, amelyben mindenféle gyümölcs kívántatta magát. A falon gyönyörű freskó, színes alakokkal, Paris és Helena történetével, a vészt hozó almával, a másik oldalon pedig részeg táncot járó, izmos testű, egymással enyelgő szatírok és menádok. Selyem, párnák, szélfútta színes kelmék mindenhol. Ilyen gazdagságot még soha nem láttam, csak az öregek meséiben, az istenek legendáiból ismertem. Hamar ráébredtem, hogy engem Rómába hurcoltak. Az ablakon kinézve előttem láttam a sokat rebesgetett hatalmas amfiteátrumot amit a Flaviusok emeltek. Óriási volt. Mint egy hegy, úgy magasodott minden épület felé. Soha még ilyet nem láttam...minden képzeltet felülmúlt a mérete. A nap bevilágította épp és a fehér szobrok szinte csillogtak rajta. Az épület amelyben voltam egy dombon lehetett, mert nagyon magasan éreztem magam, körös körül hatalmas épületek, oszlopok és megszámlálhatatlan szobor a legnemesebb márványból. Több

szobrot láttam mint mozgó embert lent. A kertben, amelyhez foghatót felénk csak a nagy városokban, szenátorok házában lehet látni, biborszegélyes, fehér tógás emberek és azok körül sűrgő, forgó görögök, szolgák és katonák voltak. Többségük latinul beszélt, de azért néha görögül is lehetett hallani néhány szót. Latinul tanitottak engem de nagyon nehezen beszéltem. Kicsit nehéz volt a végződéseket és az igéket megtanulni, sose értettem ezeket. Nagyon szép város....gondoltam. Féltem is, a kétségbeesésnek viszont ez már olyan szintje volt, hogy ezt a sok újdonságot látva fel se tudtam fogni, mit érzek. Félek -e, rettegek -e, sirjak -e? 

Időm se volt. A szobába belépett egy görög. Látszott az arcán, hogy nem római, nagy szakálla, vastag szemöldöke, nagyon barna bőre volt és elég olcsó tunikát viselt. Apámtól valamivel idősebb lehetett. Kedvesen mosolygott, majd elmondta, hogy nem kell féljek, itt kiskirályként fognak nevelni. Mindenre megtanítanak, amit egy úrifiú megérdemel. Elmosolyodtam, de hát én nem is vagyok úrfi....Rögtön hozzátette, hogy itt megtanulok majd latinul, továbbá bevezetést kapok a rómaiak dicső tetteibe, zeneoktatás, sport, görög filozófia és bejárhatom Róma minden szegletét. Semmiben sem lesz hiányom, ruhát és ételt, mindent biztosítanak.Vele fogom tanulni a rómaiak dicső tetteit, a latint és a görög filozófiát, egy római katonától pedig a gimnasztikát, sportot. Egy jómódú hetéra pedig zenét, költészetet és a város pletykáit, fontosabb urainak életét fogja betanítani.

Meglepett ez a nagy kedvesség...miért mindez? Philoktétész, ahogy a görögöt hivták, elmosolyodott. 

- Mert Vénusz széparcúnak, széptestűnek teremtett. A caesar pedig az ilyen fiúkat kedveli különösen. Téged már kinézett amikor legeltetted apád nyáját néhány hete. Néhány katonájával a mezőtökön vonult át, hogy megismerje Bythinia tájait. Ekkor látott meg téged és állitólag nagyon lelkeslett hirtelen. Akkor parancsolta meg a katonáinak, hogy hozzanak Rómába. Itt a Pedagogiumban fogsz tanulni a császár visszatértéig" - mondta, miközben máris odarendelte a két szolgálólányt, akik egy vizes tálat, száraz vásznat, illatos rózsavizet tettek elém.

- Fürödj meg, lent várlak! - mondta, majd eltűnt. 

Kicsit lenyugodtam. Megmosdottam, majd felvettem a már előkészített ruhát. Egyszerű vászon tunika volt, de friss, új kelméből.

Odakint meleg volt, a megsitenült Augustus havának idusa épp csak néhány napja lehetett. Még a nap nem is delelt, de már alig lehetett a hőséget bírni. Philoktétész elmondta, hogy ő már tiz nyarat lehúzott itt, de sose

tudta megszokni ezt a hőséget. A hatalmas márványépületek, a kövekből kirakott, széles utak, a rengeteg ember aki a piacokat, sikátorokat, fórumokat és tereket megtölti elveszi a levegőt. Mintha itt a négy szél se járna már - panaszkodott. Végigsétáltunk a Palatinusnak nevezett domb minden épületén. Soha ilyen méretű palotát még nem láttam - Bythiniában a nagy, régi királyok lakásait, Trója és Pergamon palotáiról sok mesét hallottam, de hát hol van ez a mesékből ismert szobákhoz és domusokhoz? 

A Pedagogium, ahol elkövetkező napjaim, hónapjaim....ki tudja, lehet éveim fogok tölteni egy nagy park közepén van. Elég közel ahhoz a helyhez, ahol állitólag maga a megistenült Augustus született. Őt mifelénk nagyon szeretik, azt mondják, hogy első szobrait is a mi vidékünkön állitották. Apám ugyan sok jót nem mondott róla....de nekem tetszettek a szobrai. Jóképűnek tűnt. Amikor az első ömlésem volt....néhány férfi arcképe villant be. Ő volt az egyik...erősnek képzeltem és szörnyű kiváncsiság fogott el, mit rejthet a gyönyörű vért, a Medusa fej alatti test, a szépen fésült haj, amikor izzad az ágyban. Mno....de hát ő egy istenség! Nem szabadna ilyesmit gondolnom róla.....nem is értem mi a fene ütött belém, mintha Priapus megbabonázna mostanság. Lehet valaki bedobott egy átoktáblát egy mély, fekete gödörbe, hogy ilyen botrányos gondolataim legyenek istenekről, császárokról?

A görög sokat mesélt minden épületről, a néha mellettünk elvonuló diszes szenátorokról, a császárok nagy tetteiről. A citrom és narancsfák között sétálva néhány óra alatt több mindent tanultam, mint 14 nyaram alatt összesen. 

Bemutatott a Pedagogium többi fiataljának is. Voltak görögök, latinok, helyi szolgák, de akadtak furcsa fiúk is: volt egy thrák is, egy furcsa dák is, akinek apját még a nagy Traianus húrcolta Rómába. Most se beszéli még a latint valami jól. Elbeszélgettünk...volt aki már három éve itt tanul. Meséltek az ételehordókról, a nőkről, a finom éjszakák fülledt pillanatairól...eddig nekem igy még nem meséltek Vénusz mesterségéről. Érezhetően minden felgyorsult körülöttem, időm sem volt követni az eseményeket. Hirtelen történt minden.

Rómában a napok általánban ugyanúgy teltek, igaz, minden napra jutott új dolog is. Szabad csak este és néhány nap voltunk, amikor a tanitók, katonák nem kinoztak minket. A sok sporttól este viszont annyira fájt mindenem, hogy rövid sétákon kivül nem sok kedvem volt a hatalmas városban kótyavetyélni a fiúkkal. Ők amúgy is néhány évvel idősebbek voltak tőlem és Tevere parti bordélyházak notórius látogatói.

Szivesebben maradtam Severinával. Ő egy frigiai fiatal nő volt, de már évek óta Rómában él. Rabszolgaként került ide, fiatal lányként gyönyörű testi adottságaiért egy szenátorhoz került, aki művelt hetérát - "luxus" prostituáltat - nevelt belőle. A Palatinuson ő volt a szenátorok kegyeltje de az ifjú szenátorfiúkat is ő vezette be Vénusz mesterségébe amikor felöltötték a toga virilist. Minden fiatal, frissen érkezett leány kellő neveléséért, tisztában tartásáért ő felelt.Alig látott ő maga is húsz - huszonöt nyarat, de már ő neveli a fiatal lányokat. Szerettem vele beszélgetni, mert az ének és rajzórák után nemcsak az illő, nagy és nemes uriemberek életét és fukcióit mutatta be, de a város és főleg a Palatinus legutolsó pletykáit is. Tudni lehetett, hogy a praetoriánus gárda vezetője épp melyik sarokban teszi magáévá a legújabb fiatal fiút, akit behoztak. Állitólag ezt titokban művelte, a katonák előtt nem mondta el. Ugyan ő volt az aktiv (állitólag...) de valahogy a gárda előtt ezt nem volt illő elmondani. Leginkább az egzotikus, ritka fiúkat szerette. Múlt héten jött egy új, britanniai fiú, valami furcsa törzsből került ide, katonák gyűjtötték össze egy kereskedőuton, mert lopott és szemtelenül viselkedett. Nagyon szép szeme, vörös haja van és a feneke....jaj, bár nekem lenne olyan kerek és formás. Most biztos a praetoriánusok főnöke tömködheti nagy élvezettel valahol a Palatinus egyik eldugott

szobájában.

 Szenátorok körében persze az ilyesmi mindennapos lehetett, a Pedagogium több fiúja - igy jómagam is - csakis ezért vagyunk itt, hogy jól nevelt, művelt fiúkurvák legyünk.

Severina az egyik kora őszi este, miután befejeztük az aznapi lira-játékot, elkezdett kérdezősködni rólam. Voltam -e már lányokkal ágyban, tetszenek -e a lányok, tudom -e milyen az illata Vénusz dombjának? 

Nem igazán...rebegtem. Érdekel -e az ilyesmi? - kérdezte pajzán mosollyal, majd elkezdett körbejárni, emelgette a tunikám, végigsimitotta a kezét a vállamon, a karomon. 

- nem tudom....- mondtam. 

- Téged az istenek is eromenosnak teremtettek..." - mondta lehangolt hangon. 

-Túl szép, finom fiú vagy, hogy egy nőt kielégits - nevetgélt tovább. Nagyon felháborodtam. Hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy Bythiniában sok lány utánnam fordult és már rég rólam beszéltek, mikor még az első pihe sem jelent meg az államon. 

Severina aztán még jobban megnézett. - Vetkőzz le! - mondta. Nagyon megrémültem, elszégyeltem magam.

-Vetkőzz! - mondta határozottan. Levettem a tunikám és az alsógatyát is. Meztelenül álltam. A szobájában csak néhány gyertya égett, kintről kora őszi kellemes szél kacsingatott, most csak annak a hangja szólt, én már szuszogni sem tudtam. Minden oldalról megnézett, megtapogatta a fenekem, rám is paskolt, megmarkolta. Ánuszomba nyomta óvatosan az egyik ujját. Megtapogatta a mellkasom, elegánsan végigsimogatta a nyakam, arcom, fülem. Ekkor éreztem, hogy a farkam kezd ismét meredni, keményedni. Néhány pillatnat után úgy állt, mint Priapus szobrain, vagy az utcaszéli graffitiken. Azonnal odatettem a kezem, elpirultam.

- Ne tedd! Gyönyörű szerszámod van. Ritka példány...nem túl nagy, de nem is kicsi, szép, arányos fejjel. Ezért fél Róma odalesz majd, a vén szenátorok tolongani fognak érted. A mellkasod kivételesen szép, sok gyakorlás még, de ez lesz az egyik erényed. A fenekeden dolgozz még, de már igy is jó. Az arcod gyönyörű, de hát ezt tudjuk...amióta idejöttél, rólad beszél a Palatinus. Severina kéjes állapotban elemzett....majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a péniszem. Megmarkolta, szoritotta ahogy csak birta. Elhúzódtam, tiltakoztam, el akartam szabadulni de nem engedte.Fel, alá húzta a makkomon a bőrt és még jobban szoritotta, fel, le.Még erősebben állt, éreztem hogy lüktet mindnem, a vér elönti a fejem. Kipirultam és felhevültem, mintha Vulcanus csarnokában lennék. Severina a másik kezéven a szoknyája alatt nyúlkált. Kivette a kezét és az egyik úját lassan, kéjesen, teljesen elvarázsolt állapotban végignyalta.

- Mutasd meg akkor, hogy nem csak eromenosnak való vagy! - szinte rámvetődött. Félretette szoknyáját, leboritott a földre és rámült. Fel e fogtam, mi történik. Éreztem, hogy a farkam belehatol, belecsúszik egy nedves, forró valamibe. Szoritott, nagyon furcsa érzés volt. Severina hevesen nyögött, majd egyre gyorsabban mozgott, ugrált rajtam. Mint egy lovas a lovon. Olyan hevesen is már, hogy hallani lehetett, hogy csapkodja fenekét a combomhoz. Alig tudtam felorditani, hogy érzem, jönni fog a fehér nedű....

Severina elmosolyogta magát, kirántott magából és bekapta a farkam. Azonnal kifakadtam. Ilyen hatalmasat még nem spricceltem soha. A hetéra mind az utolsó cseppig lenyelte, igaz a hajára is jutott bőven. Felállt, eligazitotta magát...

- Belőled nagy csődör lesz. Tökéletes szerető. Dugni is fognak, mert szolga és fiatal vagy, a császár magáévá fog tenni....de ilyen farkat ő sem fog kihagyni. Alig várom, hogy halljam a pletykákat Rómában! - nevetgélt és elkezdte dúdolni azt a szapphói sort, amit tegnap tanultunk.

Kábultan, szinte magatehetetlenül tértem a szobámba. Fel se fogtam mi történt velem. Túl voltam életem első szeretkezésén? Ennyi lett volna? Igy működik ez?

Aznap éjszaka még kivertem a farkam két alkalommal, mielőtt Luna fényét elhomályositották a Palatinus felett felgyülemlett felhők.....

Van e szingli meleg?

A kérdés végtelenül egyszerű, már - már butácska is, ám mégis, igen fontos. Egyrészt önreflekció egy nyugtalan és pihenéstől távol álló időszakban, másrészt  mustra egy világban, amit sokszor már csak külsőként figyelek. 

Csernus Imre gyakran szokott bennünket (értsd: férfiakat, nőket - mindenkit) kiosztani és szeretetkurvának titulálni. Tény és való, hogy ebben a követhetetlen sebességgel száguldó világban az ember manapság kevés időt szán önmagára, érzéseinek letisztázására, figyelmére. Nem érdekli családja, nem érdekli a másik ember....csakis a munka, a napi rutin. Sokszor már a Maslow piramis legalján, mint egy amőba, csak a munka utáni evés, pisilés, kakilás és alvás szintjére süllyedünk. Ilyen körülmények között nem is csoda, ha legszívesebben az utcára állnánk ki egy ölelésért, amit hetek, hónapok óta nem kaptunk. Vagy mert magunknak sem adtuk meg, vagy mert nem is figyeltünk a hiányára sokáig. A szingli életmódnak persze előnyei is vannak, ezekről már írtam valamikor amikor még elég jól viseltem Amikor azonban terhessé válik, akkor az emberek - amióta világ, a világ - gyakran folyamodnak pótcselekvésekhez, hogy a szeretethiányt - ami legtöbbször saját maguk iránti tisztelet hiányából és az önreflekcióra fordított idő nemlétéből fakad - pánikszerűen pótolják. Ekkor jönnek szeretők, "fuckbuddy-k", egyéjszakák, vagy ha ez nem jön össze, akkor ivás, drogok és társaik. 

Az egyedüllét nehéz. Nehéz azért, mert magadat kell figyeld és ez nem mindig kellemes. Nehéz akkor is,

amikor az alapvető érzelmi igényeket - ölelés, szeretés - nem kapod meg nap, mint nap. Amikor már a párok látványa is zavar, akkor jön a szeretetkurválkodás, ami melegeknél (is) igen gyakori. Nem hinném - és nem is jelentem ki - hogy ez meleg jelenség, egyszerűen a hétköznapi ember általános reakciója egy pszihológiai jelenségre. Melegként azonban azt látom, hogy alapjában véve a "szingli meleg" fogalma nem ismert. Nincs szingli meleg!

Mindezt arra alapozom, hogy az emberek manapság egy tönkrement kapcsolataikat úgy orvosolnak, hogy 1-2 hét után máris egy másikba rohannak, vagy néhány hónap után az exük ágyában kötnek ki, szigorúan mint barátok, óvszerrel és sok, sok síkosítóval. Egy másik alternativa, hogy két - három szeretővel, "friends with benefits" -el béleljük egyedüllétünket és ágyunkat, igy máris megoldódott a napi ölelés és szeretetadag. 

De jól van ez így? Azt tudjuk, hogy egy szakítás és egy kapcsolat azért nem tűnik el két, három nap alatt, mert bármilyen hihetetlen, ez is egy gyászfolyamat, aminek meg kell adni módját, idejét és rituáléját. Ahhoz, hogy valóban szinglik, azaz "egyedül is jól" legyünk és egy új kapcsolatra alkalmasak, bizony végig kellene járjuk a kötelező lépcsőfokokat. Ezt azonban a többségünk nem teszi meg. Rohanunk az unalmas szingli lét elől és jöhet minden, ami akad. Amikor pedig mégis, akadna valaki, aki tényleg tartós kapcsolatra vágyik, akkor rájövünk, hogy valójában még mindig az exünket látjuk, érezzük vagy a sok szerető közepette nem is tudjuk mi fán terem az őszinteség, intimitás, az újdonság bizsergető, szűzies érzése. A "'feeling" hogy szabad voltam, megtisztult és most egy új világgal kavarodom együtt. Ritka kincs ez és a mai rohanó világ úgy érzem nem kedvez ennek a romantikus képzetnek.

Bízom  benne, hogy azért mind teszünk saját magunkért. Mert melegként, vagy anélkül, de a lelki fejlődés prioritás kell legyen. És ez melegeknél óriási igény. Az aktivisták - még a házasság követelése előtt, vagy közben - ezt is figyelembe vehetnék. 

Meleg volt -e Hadrianus?

Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori „homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa.  David Halperin és

mások hatása mára már az ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg, ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már „meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e Hadrianus?

Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit, sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez tartoznak.

Antinous

A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig Williams  által irt „Roman Homosexuality” is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus. Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból, amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát követően származik. De mit is tudunk Antinousról?

Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval. Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig. Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata? Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat, templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait. Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős szemöldök, kecses, húsos

ajkak.

Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára, szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez homoszexualitásnak?

A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad, római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes – eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról, Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos) szerepet is bevállalták az ágyban.

Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi – képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük, hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos megjegyzést ennek ellenkezőjéről.

Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom minden szegletében ezt követően, különösen a

görögök lakta vidéken (ez akár a pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi, vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való házasság.

Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg. Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói, esztétikai viszonyról van – e szó!).  Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták csodálni a férfi test szépségét és vonásait.