A boldog melegség illuziója

Örömmel olvastam, hogy Nádasdy Ádám esszékötetet irt a magyar melegek életéről, hétköznapjairól. Alig várom, hogy elolvassam, egy végtelenül kedves ember és a szavak nagymesterének személyes beszámolója csakis jó és élvezetes olvasmány lehet. Nagy kincs ő a magyar meleg értelmiség körében.Egyik kijelentésében azt állitja, hogy bizony, jó melegnek lenni, boldogság, rózsasznfelhők ésatöbbi. Persze, biztos, hogy a könyvét elolvasva ez a kép kissé árnyaltabbá válik, elvégre ő is keresztülment a negativ emlékeken, egy befuccsolt házasságon is. De, az jó dolog, hogy szemben a negativizmust árasztó politikusokkal és magyar médiával, Nádasdy a Bagdy Emőke féle pozitiv érzelmi higiéniát gyakorolja és a csikszentmihályi féle flow elvével élve, a jóra, a szépre és az élvezhetőre teszi a hangsúlyt. A szép emlékekre éépit, ebből merit és alkotja meg önmagát, mint a kor egyik reprezentáns meleg értelmiségét. Ez mind szép és jó, tanulhatunk tőle mind, kell ő - úgy legyen, Ámen.

Ám....ne feledjük, hogy ő ey más generáció szülötte. Amikor ő meleg volt, az emberek még egymást az

utcán figyelmesen, óvatosan és a valódi embert keresve, a valódi, élő kontaktust megélve találtak egymásra. Barátok egymás fülébe sugták, ha új meleg bukkant fel, egymásnak ajánlottak hasonszőrű fiúkat és meghitt házibulikat, kirándulásokat, felolvasóesteket, mozizásokat vagy - hát igen, néha azt is- orgiákat rendeztek. Igy volt ez San Francisco-ban is, kiegészitve persze néhány hedonista báral, szanuával, szex-mozival - és a kisebb magyar településekkel is. Az ő generációja ha elment Rómába, akkor a hetvenes években még a mindenki számára nyitott és járható Colosseum ódon falai között, az esti hold fényében cruisingolt és érdekes élményekre bukkanhatott.  Az ő generációja ha társat keresett, akkor azt csak úgy találta meg, ha baráti uton, meghitt közösségekbe járt. 

Manapság más világot élünk. Nem a jelen ellen akarok szólni, bár kétségtelenül, hogy akik olvasnak, azok már elkönyveltek az erdélyi magyar "meleg Adynak", aki szociális pesszimistaként csak panaszkodik. Nem erről van szó. Valóban, Catója vagyok a mai meleg közösségnek. Nem kényelmes szerep, de más mentalitásból meritek és más batyut hozok magammal, ami ilyen útra terelt. 

Ha megnézzük a mai meleg világot (Közép-Kelet Európában, de néhány kisebb nyugati városban is!) azt látjuk, hogy egyrészt megmaradt a bujdosás, a titkolózás, a meleg identitás felvállalásának valódi problémája- ami Nádasdy idején is élt és volt. Ehhez azonban jött néhány új dolog. Ma már a melegek döntő többsége nem közösségekben, élő baráti szálak utján találkozik, hanem a virtuális világban. Ez olyannyira része a mindennapoknak, hogy párok - sokszor évtizede együtt élők - felkerülnek ebbe a virtuális (ál)világba. Gyönyörű képek, mindenki boldog,  hasizmok, tökéletes arcok, szemek, mosolyok. Csak jó fotós kell, vagy néhány hamisan beállitott kép és te vagy a "nagy ő". A valódi találkozóig úgyse jut el a táraság nagy része, mert bármikor jöhet a felületes válasz: "nem vagy az esetem". Az egyénekből "esetek" lesznek, senki se kiváncsi rád, mint emberre, mert kit érdekel. De ha megunod a kapcsolatod vagy egy apró probléma akad, akkor nyitott kapcsolat lesz, gyakorlatilag a szexuális részt mással oldod meg. Vagy: dobod a párod, elvégre százszámra vannak a grindr-en, rómeón és más oldalakon. Több éve működő kapcsolatok mennek tönkre, mert a virtuális világ kisértése és rendkivüli hatása beszippantja őket. Ma már követni lehet a társad mobilon, tudod hány méterre van, ki vana közelében, ki lájkolta a képét...stb. Ezek konfliktusokat kreálnak és elindul a lavina.

Persze, ez nem alapvetően meleg jelenség, a mai társadalom valódi átalakulásának egyik jellemzője. Mig néhány éve még a technológia fél méter távlságra volt tőlünk a TV vagy rádió révén és a telefon is különálló entitás volt, manapság már a testünkön hordozzuk és pripritást élvez a smartphone és legalább még nyolc másik kütyű. Következő lépés már az lesz, hogy testünk szerves része lesz ez (lásd: smartwatch).

Egyféle cyborg van születőben, ahol úgy az agyi funkciók kémiája, mint a szociális hálózatok és kapcsolatrendszerünk át fog alakulni. Ez már megállithatatlan a most születők körében.

Az én generációm, aki a két világ mezsgyéjén született, vergődik, hogy megtalálja a helyes utat ebben a valóban vizválasztó társadalomban.

A technológiai fejlődés és az apps és virtuális hálózatok nem csak meleg sajátosság...de egyesülve a meleg világ eddig is meglévő problémáival egy valóban fekete jövőt vetit a "boldog melegség" reményében hivőknek.

De ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára....

Not my type avagy a felületesség kémiája

Az már egyértelmű számomra, hogy a „meleg Róma” és az olasz pasik nem fognak valami pozitív képként az emlékeimben maradni (1 – 2 kivétellel talán). Bár kétségtelen, hogy nem sok nagyvárosban éltem huzamosabb ideig, az bizonyos, hogy ennyi elutasítással és rideg ignoranciával sem Berlinben, sem Londonban sem Budapesten nem találkoztam mint a talján fővárosban. Nézzük, mi lehet ennek az oka.

Először is, azt fontos megjegyeznem, hogy kevés olyan helyen jártam, ahol közvetlen, azonnali, „élő” kapcsolatba kerülhetek melegekkel (diszkók, szaunák, bulik, pubok). Néhányszor elsétáltam a „gay street” néhány bárja előtt péntek – szombat esténként, de még nem jötte rá, hogy az ácsorgás és nézelődésen túl, hogy a fenébe ismerkednek ott az emberek, különösen, ha mindenki párban van már ott. Bulikba nem nagyon járok, leginkább anyagi megfontolásokból...lehet ezen változtatni fogok. Azon kevés alkalmakkor, amikor elmentem egy buliba vagy ezen az utcán végigsétáltam, akadt a sok üres és negatív tekinteten kívül néhány pozitív visszajelzés is: nem sok, de legalább több, mint a semmi. A többség persze ha szemezgettem vele, rámosolyogtam, kacsintottam egyet, mint egy díva, elfordult, felhúzta az orrát, néha még otromba mutrát is melléfigurázott. Pozitív arcra egy negatívot festett – teljesen rossz pszichológia.

A drága bulik ritka frekventálásának az a következménye, hogy az emberfia az internetes ismerkedésre kényszerül. Ezt a tényt ha hozzátesszük az olaszok azon ominózus

tulajdonságához, miszerint képtelenek az előre megtervezett, netalán 2-3 nappal a kívánt találkozó előtt leszögezett időpontot betartani (lemondják, késnek, elfelejtik, vagy füllentenek, áltatnak és elérhetetlenné válnak), oda jutunk, hogy az interneten csak a „találkozzunk most” elv működik. Ez pedig legfőképp esténként jöhetne össze, munkaidő után...pontosan akkor, amikor nekem nincs internetem.

Igen ám, de ott azonban olyan fokú ignorancia uralkodik, amihez foghatót sehol sem tapasztaltam. Való igaz, hogy a döntő többségében képpel rendelkező profilok nagy része atlétikus adoniszokat vagy a „slim”, „twink” típusokat (persze olasz szőrzettel megspékelve) sejtetnek, persze akad más típus is (elég sok bear, szőrös baddass típus). Nagy részük nem ismer más nyelvet anyanyelvén kívül, így a kommunikáció eleve kizárt egy külföldivel (akikről nagyon szokszor eleve negativ képpel gondolkodnak a sok bevándorló miatt). Aki mégis tudogat angolul, annak a fele eleve nem válaszol a levélre, hisz „ők olyan tökéletesen szép olaszok”. Aki mégis válaszol, az első képcsere után odalöki: „not my type”.

Kérdés: két, három képből valóban lehet ezt tudni?

 Nekem ez soha nem jött össze. Kevés olyan pasival voltam, akit ha kép alapján ítéltem volna meg, azt mondhattam volna, hogy „hűha, ez igen”. Mégis, mikor találkoztunk, sétáltunk, megismertem és aztán lefeküdtünk, nagyon jó volt. A szerelmeim sem mutattak valami gyönyörűségesen a képeken (kettő kivételével), mégis beléjük estem. Az utolsó és egyben legnagyobb szerelmem semmilyen különleges vonással nem rendelkezett első ránézésre. De, ha sokat nézted, vele voltál akkor észrevehetted, hogy a távolról csak átlagos arcon milyen kellemes ajak, szemöldök, kecses fül pihen. Számomra tehát egy kép – mutasson tökéletes hasizmokat vagy átlagos, különleges szépséget mellőző férfit – még nem jelent biztos választ. Nagyon végletes, vagy kategorikus kell legyen valaki (túlságosan idős, slim, túl sovány, feminin, vagy obez) hogy tudjam, sajnos nem menne a dolog (választ viszont mindig írok, lehetőleg a személy megsértése nélkül, csökkentve az elutasítás mértékét.

Ezt kevesen követik sajnos. Egy kép és máris tudják, hogy „not my type”. Biztos vagyok benne, ha esélyt adnának egy találkozónak, vagy netalán lenne türelmük eljutni az ágyjelenetig, egészen mást gondolnának rólam....de a türelem nem menő a smartphoneok nagyvárosi világában. Azonnal, most, rögtön adoniszt – ez a nagyvárosi meleg élet vezérelve. Emberi kapcsolat, barátság, egymás felfedezése, játék, kaland....minek az.

A „not my type” válaszok egy ideig szörnyen idegesítettek. Bántónak, önértékelés – rombolónak találtam. Mindig feltépi a kövér – korszakom okozta sebet. Mostanság csak a másik ember felületességének, butaságának a jeleként értelmezem és talán nem is baj, hogy az ilyen szörnyen felületes és egysíkú pasasokat a sors így kiszűri. Majd ha kidomborítom a hasizmaim és a budiban egy smartphoneal lefényképezem azokat, legalább örömmel visszautasíthatom őket.

A közeljövőben...