Csók vagy kézfogás?

A meleg világban szinte univerzálisan elterjedt jelenség, hogy ha két meleg találkozik - történjen az Pesten vagy Rómában - arcon csókolják egymást és nem fognak kezet. Erről elmélkedjünk egy kicsit. 

Az emberek évzázadok óta ezerféle módon köszöntik egymást ha talákoznak. Az arccsók régi hagyomány, a

sémita kultúrákban (zsidók, arabok) teljesen természetes ma is, hogy viszonylag idegen emberek is igy üdvözlik egymást. Máshol az adott személy társadalmi - szociális szerepköre határozza meg azt, hogy fejet hajtva, szemébe nézve, kezet csókolva vagy más módon köszöntenek valakit. Európában a férfiak körében a kézfogás terjedt el és lett univerzális köszöntési móddá. Mivel állandóan ezt láttam és gyakoroltam gyerekkoromban és azt követően is, nekem is ez tűnik még most is a legtermészetesebbnek, találkozzak akárkivel - meleggel vagy heteróval - az első, ösztönös reakció, hogy egy határozott és erős kézfogással üdvözöljem. Nekem ez a legjobb módja még mindig annak, hogy energiákat közvetitsünk egymás felé és érezzem a találkozás lényegét. Emiatt is szörnyen furcsa nekem, ha melegekkel kell találkozzak, akik soha nem fogják meg a kezem vagy legalább helyette átölelnének (a másik módja az energiaátadásnak). Ehelyett sokan a túlságosan ridegnek tűnő arccsókkal üdvözlik egymást, aminek a lényegét sose értettem. Nem a mi kultúránk része és nem is érzem annyira személyesnek, bensőségesnek. A már emlitett kultúrkörökben ezt az idegenek is gyakorolják

egymás között, barátok és a család esetén öleléssel is párositják, hogy jelezzék a találkozó bensőségesebb viszonyát. 

A meleg világban ezt a szokást őszintén, kissé "diváskodásnak" tartom és felesleges nyüszögésnek. Férfiak vagyunk akkor fogjunk szépen, erősen és határozottan kezet vagy öleljük át egymást, hisz igy a leghatásosabb a találkozás örömének átadása. 

Meleg volt -e Hadrianus?

Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori „homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa.  David Halperin és

mások hatása mára már az ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg, ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már „meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e Hadrianus?

Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit, sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez tartoznak.

Antinous

A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig Williams  által irt „Roman Homosexuality” is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus. Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból, amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát követően származik. De mit is tudunk Antinousról?

Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval. Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig. Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata? Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat, templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait. Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős szemöldök, kecses, húsos

ajkak.

Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára, szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez homoszexualitásnak?

A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad, római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes – eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról, Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos) szerepet is bevállalták az ágyban.

Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi – képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük, hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos megjegyzést ennek ellenkezőjéről.

Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom minden szegletében ezt követően, különösen a

görögök lakta vidéken (ez akár a pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi, vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való házasság.

Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg. Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói, esztétikai viszonyról van – e szó!).  Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták csodálni a férfi test szépségét és vonásait.