Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja
segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát
és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként
bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a
posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies
mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori
„homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa. David Halperin és
mások hatása mára már az
ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor
legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous
tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg,
ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy
Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be
a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres
ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már
„meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen
kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a
meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e
Hadrianus?
Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből
alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő
nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit,
sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója
leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később
született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra
vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre
és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez
tartoznak.
|
Antinous |
A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak
puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis
úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló
puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az
egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig
Williams által irt „Roman Homosexuality”
is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus.
Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy
császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak
irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból,
amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus
kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát
követően származik. De mit is tudunk Antinousról?
Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett
Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit
Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal
rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria
nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív
források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy
Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa
lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval.
Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova
magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig.
Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata?
Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges
forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta
kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő
és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat,
templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt
abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos
lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait.
Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy
megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút
ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban
Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős
szemöldök, kecses, húsos
ajkak.
Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén
politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is
hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára,
szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a
görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez
homoszexualitásnak?
A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti
szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad,
római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem
szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes –
eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is
szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról,
Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi
prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos)
szerepet is bevállalták az ágyban.
Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi –
képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és
művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így
szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy
megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi
test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a
római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem
tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és
görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és
szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak
vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük,
hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos
megjegyzést ennek ellenkezőjéről.
Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom
minden szegletében ezt követően, különösen a
görögök lakta vidéken (ez akár a
pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római
polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori
ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális
identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla
és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert
ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi,
vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg
kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott
a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való
házasság.
Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt
és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy
meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg.
Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú
iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói,
esztétikai viszonyról van – e szó!).
Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták
csodálni a férfi test szépségét és vonásait.