Antinous emlékei V. Szkíták a kikötőben

A császári paedagogiumban szigorú program szerint éltem, annak ellenére, hogy Severina és Laelianus is néha segített, hogy különcködő szerepem legyen a folyton bővülő neveldében. Néha sikerült a paidagogosok kezéből kiosonni, vagy Severina „görög nyelvleckéire” vagy Laelianus „kardforgatásaira”, amelyek a legtöbb esetben egészen más fülledezésbe merültek. A legtöbbet kétségtelenül Sabinától tanultam, aki a szenátorral ellentétben, nagyon sok városi pletykát és történetet elmesélt. Mint egy jó görög hetéra, aki állandóan otthonosan mozog a város politikai és kulturális életében, Severina biztosította a napi csámcsogásra való római híranyagot. Róma bűztől áradó kisutcáinak bordélytitkait ugyanúgy ismerte, mint az utazó császár szenátorainak legféltettebb titkait. Volt barátnője a város egyik leglátogatottabb lupanariumában[1], ahová például mostanság Laelianus fia, Marius is szokott járogatni. A nemrég oda vett hispániai lányok mindent elcsevegnek, igy tudtam meg például, hogy szegény Mariusnak nem ment valami fényesen az első alkalom. Állítólag utána lassan belejött, de a hispániai hölgyemények állítólag inkább az apját kívánják. Azt

meg is értem….néha még magáévá tesz, igaz, mostanában ritkán tartózkodik Rómában. Keveset beszél velem, ha megjelenik a paedagogiumban, tudom, hogy mennem kell és fél órán át csak az övé vagyok. Ereje minden cseppjét belém teszi, izomtól duzzadó teste alatt jobban kiizzadok, mintha a paedagogium legjobb paidotribese[2] kínzott volna naphosszat. Néha jól esik, hogy a sok férfias tanár, szobrok erdeje és Laelianus férfias dominanciája után a magam ura lehetek és Severinával néha elszórakozom. Mostanában dicsérget, hogy egyre formásabb idomaim lettek, állítólag olyat utoljára csak a megistenült Augustus idején készült Marcellus szobron látott, ami a nevét viselő színházban állt, majd átkerült a Palatinusi paloták egyik szobájába. Fenekemet gyakran szorítja erősen, miközben a Caelius domb egy-egy eldugott bokrában töltöttük pásztoróránkat.

Lassan 1,5 éve vagyok Rómában és eddig alig merészkedhettem messzebb a Tiberis partjától, a Transtiberis vidékén is csak egyszer voltam, amikor egy nagy szíriai csoport valami furcsa színes forgatagban vonult végig a Janiculum dimbes, dombos utcáin[3].

Május idusán aztán nagy mozgolódás lett a városban. Severinától megtudtam, hogy az útépítésért felelős katonák és mérnökök most nagy számban özönlenek a trákok provinciájába, ahol Hadrianus egy ideig Coela városában tartózkodott. A palatinusi pletykák szerint azóta a császár és hadserege eljutott az egykori görög gyarmat, Bizantium kikötőjéig és egészen a Feketének nevezett tenger mélyébe hatoltak, ahol egy tengeri csatában leverték a szkítákat. Róluk még gyerekkoromban hallottam, hisz rossz hírük és mesés gazdagságuk, aranyuk és díszes ruhájuk, furcsa öltözködésük és harci modoruk legendája eljutott Bithyniába is.

Néhány nappal azután, hogy a tengeri csata győzelmének híre végigjárta Róma utcáit, a város rabszolgakereskedői futkározva rajzottak szét a város piacain[4]. Egyikük, Arisztogeitón, aki egyben a paedagogium egyik tanára volt, megkért néhányunkat, hogy – első alkalommal római rabságom alatt – menjünk vele Ostiába, Róma kikötőjébe.

Mivel lovagolni még nem igazán tudtam ilyen távon, egy kocsiban zötyögtünk végig a Via Ostiense nagy, lapos kövein, amely gyönyörű sírok és a római múlt nagy alakjainak sírjai melett vonultak el. Az utat néha keresztrefeszitettek bűzlő hullái kisérték. Arisztogeitón mesélte, hogy állítólag, ezen az úton ekkor kezdték a föld alatti sírokat ásni, katakombáknak nevezik, vagy minek ezeket[5].

Ostiába alig egy óra alatt odaértünk. Gyönyörű város, pezsgő piaccal, kerekedőkkel, megannyi nyelven ordító furcsa emberekkel és katonákkal volt telve a kikötő, amelyet Hadrianus fogadott apja, Traianus építtetett. Bizonyos részei még mindig épülőfélben voltak, a hajók pedig úgy feszitették árbocaikat, mint a magasodó hegyek. Arisztogeitón aztán elvitt minket a kikötő legnagyobb hajójához. Ez hozta el a feketének nevezett tenger partján, az egykori Bizantium görög város közelében legyőzött szkíta flotta katonáit, akik most túszként, a rabszolgapiacra kerülnek. Nekünk

kellett az iratokat rendeznünk: kezünkbe nyomtak egy viaszos táblácskát és egy stílust és diktálás után kellett vezetünk a neveket, az illető magasságát és testi állapotát. Héliosz már kétszer átvezette szekerét felettünk, és mi még mindig csak a furcsábbnál furcsább neveket írtuk. A többség nevét le se tudtam vésni, így Arisztogeitón rendszerint görög neveket diktált nekem.

Az egyik rabszolgán aztán megakadt a szemem. Arisztogeitón magam elé rángatta és miközben ő méregette, nézegette, én azonnal leragadtam a tekinteténél. Nálamnál valamivel alacsonyabb volt, fekete haját a szél és a tengeri út összezilálta magas homlokán. Fehér bőrén Héliosz csillogtatta nedveit az ostiai forróságban. Kékeszöld szemei mélyen ültek ritka, szelíd tekintetével fáradt arcán. Volt benne valami mélység, mintha a szkiták legendájának hőseit láttam volna, akiktől rettegett a Kelet és mégis, vonzódott hozzájuk az egész napnyugat. Szomorúságot, csalódottságot is láttam rajta, de talán most izgatottan, kérdésekkel telve állt előttünk. Arcát erős, dús, kemény szakáll díszítette. Ez nagyon felizgatott, kissé a tunikám alatt megszorítottam a combjaim, hogy nehogy feltűnjön. Ajkai húsosak, szélesek és érzékien melankolikusak voltak. Orrán egy érdekes kis vágás, mélyedés volt…eszembe jutott Severina egyik buta kis vicce: szerinte az ilyen orrú férfiakat Priapusz megáldotta.

Arisztogeitón még méregette, lediktálta a magasságát, testi állapotát jónak, kiválónak vélte, majd elkiáltotta a nevét: Sáká. A fiú ekkor – először – halkan, de nem félve, megszólalt és javította a görög kiejtését: Saka.  Arisztogeitón elhúzta a száját és máris vette a következő hozományt.

Estig irogattuk a neveket. Több száz újonnan érkezett szkíta rabszolgát vezettünk be….legalábbis mi szkítáknak mondtuk őket, de egyik fekete, másik szőke volt, ruházatuk és nyelvük is különbözött. Rómában róluk is annyit tudhattak, mint az én bithyniai népeimről….

Vacsora után valami nem hagyott nyugodni. Annyira megragadott ennek a mélabús, mély tekintetű fiúnak a személye, hogy kíváncsi voltam, ki is ő. Mikor a szobánkat őrző katona elbóbiskolt, kilógtam és átosontam a nagy barakkba, ahol az újonnan érkezetteket őrizték. Több tucatnyi fiú bedobva egy helyre, többségüknek ágy sem jutott, így a földön aludtak. Arisztogeitón még el is viccelt velük, hogy bezzeg annak idején a spártaiak is a földön aludtak, ezek meg amúgy is csak rabszolgák, két lábon járó szerszámok.

Belopóztam a barakk egyik ablakán. A sötétben sokáig semmit se láttam, aztán ahogy a szemem megszokta a sötétséget, már felismertem az arcvonásokat. Hosszú keresés után megtaláltam Sakát. Ott feküdt három másik fiúval egy ágyon, bár szegénynek alig jutott féllábnyi hely. Ahogy közelebb mentem az ágyhoz, észrevett. Ezek szerint nem aludt valami mélyen. Kissé megrémültem, de ő maga intett, hogy nyugodjak meg. Fejemmel intettem, hogy jöjjön velem. Azonnal jött.

Kimásztunk az ablakon és elfutottunk Ostia kikötőjéig, a tengerpartig. Ő futott volna tovább, de megfogtam. Kissé bizonytalan lett, nem tudta, hogy menekítem-e vagy valami mást akarok tőle. Latinul értett, de nem sokat beszélt, néhány szót azért tudott. Elmondtam neki, hogy nagyon vonzónak tartom. Megsimogatta meztelen felsőtestét. Melle izmos, erős, férfias volt, enyhén szőrös a nyakától az ágyékáig. Kissé meghátrált, de izgatónak találta amit teszek, mert rongyos tunikája alatt azonnal láttam, hogy vesszője meredtté vált. Hosszan nézte az arcom, majd a testem. Talán ott álltunk volna a holdfényes tengerparton órákon át Nüx sötétségében, ha én nem teszem kezeim a farkára és szorítom meg. Furcsán rámnézett és meghátrált. Megkérdeztem, hogy ott Szkitiában nem szokás fiúk között eljátszadozni? Saka azt mondta, hogy ahonnan ő jön, Az Argonauták is megfordultak[6] és a görög városokban látott már enyelgő férfiakat. Izgatta a látvány, de az ő családjában és városában nem volt szokás az ilyesmi. Istenek nem engedték…mondta, miközben kezemben a farka már kőkeménnyé meredt. Éreztem, hogy vastag farka van. Severinának igaza volt. Még mielőtt tovább beszélt volna, elborult az agyam és hevesen nekiestem. Húsos ajkait csókoltam, nagy homlokán elkentem fekete haját és szakállát feltűzdeltem kezeimmel. Ő sokáig csak hagyta, hogy csókoljam, de aztán áthevítette az izgalom tüze és mostmár ő is csókolt. Kezével testemet simogatta, hátamat marta, belemarkolt húsos fenekembe. Rácsapott.

Letéptem szolgatunikáját és a holdfényben ott meredt előttem a farka. Felkunkorodva, szinte szétrobbanva. Letérdeltem elé és hevesen elkezdtem szopni. Nagy, nedves makkját ízlelgettem, nyaltam, kényeztettem, ereit végignyaltam a heréjéig. Másik kezemmel erős lábait, izmos hátsóját markoltam, kapartam.  Ő egy ideig nem merte nézni, mit teszek, de egy idő után már éreztem, hogy fejem fogja, simogatja, majd lassan mozgatja is hajamnál fogva a kőkeménnyé meredt farkán. Egyre gyakrabban markolászta a fenekem, rá-rácsapott kemény kezével, majd egy hirtelen mozdulattal lerángatta rólam a maradék ruhát is és a homokba döntött. Szembe fordult velem, lábaim feldobta és nedves makkjával nekem esett. Belémhatolt. Hatalmas szemei most mintha mosolyogtak volna, néha a holdfényben láttam, hogy bár pupillái aprók, de kék szemei égnek, hevesek. Kemény farkát tövig belém merítette. Hátrafordított, úgy még jobban élvezte. Kezdetben nagyon vontatott, félénk, szinte szüzies mozdulatokkal hatolt belém, mint egykor én Severinába, de mikor hasamra tett és én felemeltem a húsos fenekem, mintha megvadult volna. Szinte vártam, hol van az a szkíta virtus, amiről a legendák szólnak? éreztem, hogy ebben a melankolikus tekintetű férfiban ott lapul egy erő. Mostmár hallatszott, hogy csattogtat az erejével. Az egész üres tengerpart tőlünk volt hangos, talán eljutott a hangunk Alexandriáig is. Akkorát élvezett belém, amilyet Laelianus se tudott.

Hosszú ideig feküdtünk még a homokban, némán, csendesen. Arcára visszaült a melankólia, az a fátyolos, szinte múzsai szomorúság, ami egy szkítában se láttam az ostiai kikötőben.

Megígértem neki, hogy segíteni fogom, hogy legalább a császári paedagogiumba kerüljön….Ekkor láttam először elmosolyodni. Gyönyörű, egészséges fogai voltak, széles, egész arcán végigsimuló mosollyal. Igy búcsúztunk. Ő visszamászott barakkjába, én pedig az enyémbe.

Másnap berángattak minket Rómába.

---

[1] bordélyház.

[2] Paidotribes – a görög atléták és profi sportolók mesterei. Feltételezhetően az ókori Rómában is külön nevelők képezték a profi sportot űző atlétákat és a császári iskola ifjait is.

[3] A Janiculum a Transtiberis városrész szíriaiak és közel-keleti csoportok és kisvallási egyesületek által lakott terület volt.

[4] Kr.u. 124 májusa.

[5] Az első katakombákat Kr.u.II. században épitik. Ekkor még nincs tudomásunk arról, hogy itt keresztények is temetkeztek volna.

[6] Krimi félsziget. Egyike volt a római rabszolgapiac egyik fő utánpótlásának.

Antinous emlékei: II. rész. Róma tanitói

Arra ébredtem, hogy egy légy zaklatja az orrom. Hirtelen felugrottam, mert éreztem, hogy sem az ágy, sem a párna de még a levegő sem ismerős. Selyemágyban voltam, a hatalmas ablakokból óriási oszlopok emelkedtek és soha nem hallott nyüzsgés szivárgott a szobába. Rémülten jöttem rá, hogy néhány órája elájultam, azt se tudtam hol vagyok. Utolsó emlékem az volt, hogy a katona, aki elrabolt, egy hajóra vitt és napokon át hánykolódtunk a tengeren. Mindennel elláttak, étel, ital a legnemesebb bort is felkínálták. Soha nem utaztam még hajón, tengeren is csak csónakban még nagyapámmal, akinek sok halász barátja volt. Összehánytam a díszesen kibélelt ágyam is, a katona - aki egyébként a nevét sem árulta el - nagy botránkozva és általam még nem hallott nyelven, gondolom szitkozódott. A harmadik napon elájultam. Csak annyit tudtam, hogy nem kell félnem, bántódásom nem lesz. "Örvendezz ifjú, őfelsége Publius Aelius Hadrianus caesar imperator parancsára kiváló nevelésben lesz részed. Őfelsége később találkozni kíván veled". Ezekkel a szavakkal hurcolt el a katona a hajóra. A császárnak persze nyoma sem volt én nem láttam őt, bár volt a hajón néhány marcona, szép katona akik nagyon hasonlítottak az érmékről, szobrokról ismert férfira. 

A szobám elég tágas volt, az ágy mellett kicsi háromlábú asztal, gyönyörűen faragott lábakon, párducokkal díszített tállal rajta, amelyben mindenféle gyümölcs kívántatta magát. A falon gyönyörű freskó, színes alakokkal, Paris és Helena történetével, a vészt hozó almával, a másik oldalon pedig részeg táncot járó, izmos testű, egymással enyelgő szatírok és menádok. Selyem, párnák, szélfútta színes kelmék mindenhol. Ilyen gazdagságot még soha nem láttam, csak az öregek meséiben, az istenek legendáiból ismertem. Hamar ráébredtem, hogy engem Rómába hurcoltak. Az ablakon kinézve előttem láttam a sokat rebesgetett hatalmas amfiteátrumot amit a Flaviusok emeltek. Óriási volt. Mint egy hegy, úgy magasodott minden épület felé. Soha még ilyet nem láttam...minden képzeltet felülmúlt a mérete. A nap bevilágította épp és a fehér szobrok szinte csillogtak rajta. Az épület amelyben voltam egy dombon lehetett, mert nagyon magasan éreztem magam, körös körül hatalmas épületek, oszlopok és megszámlálhatatlan szobor a legnemesebb márványból. Több

szobrot láttam mint mozgó embert lent. A kertben, amelyhez foghatót felénk csak a nagy városokban, szenátorok házában lehet látni, biborszegélyes, fehér tógás emberek és azok körül sűrgő, forgó görögök, szolgák és katonák voltak. Többségük latinul beszélt, de azért néha görögül is lehetett hallani néhány szót. Latinul tanitottak engem de nagyon nehezen beszéltem. Kicsit nehéz volt a végződéseket és az igéket megtanulni, sose értettem ezeket. Nagyon szép város....gondoltam. Féltem is, a kétségbeesésnek viszont ez már olyan szintje volt, hogy ezt a sok újdonságot látva fel se tudtam fogni, mit érzek. Félek -e, rettegek -e, sirjak -e? 

Időm se volt. A szobába belépett egy görög. Látszott az arcán, hogy nem római, nagy szakálla, vastag szemöldöke, nagyon barna bőre volt és elég olcsó tunikát viselt. Apámtól valamivel idősebb lehetett. Kedvesen mosolygott, majd elmondta, hogy nem kell féljek, itt kiskirályként fognak nevelni. Mindenre megtanítanak, amit egy úrifiú megérdemel. Elmosolyodtam, de hát én nem is vagyok úrfi....Rögtön hozzátette, hogy itt megtanulok majd latinul, továbbá bevezetést kapok a rómaiak dicső tetteibe, zeneoktatás, sport, görög filozófia és bejárhatom Róma minden szegletét. Semmiben sem lesz hiányom, ruhát és ételt, mindent biztosítanak.Vele fogom tanulni a rómaiak dicső tetteit, a latint és a görög filozófiát, egy római katonától pedig a gimnasztikát, sportot. Egy jómódú hetéra pedig zenét, költészetet és a város pletykáit, fontosabb urainak életét fogja betanítani.

Meglepett ez a nagy kedvesség...miért mindez? Philoktétész, ahogy a görögöt hivták, elmosolyodott. 

- Mert Vénusz széparcúnak, széptestűnek teremtett. A caesar pedig az ilyen fiúkat kedveli különösen. Téged már kinézett amikor legeltetted apád nyáját néhány hete. Néhány katonájával a mezőtökön vonult át, hogy megismerje Bythinia tájait. Ekkor látott meg téged és állitólag nagyon lelkeslett hirtelen. Akkor parancsolta meg a katonáinak, hogy hozzanak Rómába. Itt a Pedagogiumban fogsz tanulni a császár visszatértéig" - mondta, miközben máris odarendelte a két szolgálólányt, akik egy vizes tálat, száraz vásznat, illatos rózsavizet tettek elém.

- Fürödj meg, lent várlak! - mondta, majd eltűnt. 

Kicsit lenyugodtam. Megmosdottam, majd felvettem a már előkészített ruhát. Egyszerű vászon tunika volt, de friss, új kelméből.

Odakint meleg volt, a megsitenült Augustus havának idusa épp csak néhány napja lehetett. Még a nap nem is delelt, de már alig lehetett a hőséget bírni. Philoktétész elmondta, hogy ő már tiz nyarat lehúzott itt, de sose

tudta megszokni ezt a hőséget. A hatalmas márványépületek, a kövekből kirakott, széles utak, a rengeteg ember aki a piacokat, sikátorokat, fórumokat és tereket megtölti elveszi a levegőt. Mintha itt a négy szél se járna már - panaszkodott. Végigsétáltunk a Palatinusnak nevezett domb minden épületén. Soha ilyen méretű palotát még nem láttam - Bythiniában a nagy, régi királyok lakásait, Trója és Pergamon palotáiról sok mesét hallottam, de hát hol van ez a mesékből ismert szobákhoz és domusokhoz? 

A Pedagogium, ahol elkövetkező napjaim, hónapjaim....ki tudja, lehet éveim fogok tölteni egy nagy park közepén van. Elég közel ahhoz a helyhez, ahol állitólag maga a megistenült Augustus született. Őt mifelénk nagyon szeretik, azt mondják, hogy első szobrait is a mi vidékünkön állitották. Apám ugyan sok jót nem mondott róla....de nekem tetszettek a szobrai. Jóképűnek tűnt. Amikor az első ömlésem volt....néhány férfi arcképe villant be. Ő volt az egyik...erősnek képzeltem és szörnyű kiváncsiság fogott el, mit rejthet a gyönyörű vért, a Medusa fej alatti test, a szépen fésült haj, amikor izzad az ágyban. Mno....de hát ő egy istenség! Nem szabadna ilyesmit gondolnom róla.....nem is értem mi a fene ütött belém, mintha Priapus megbabonázna mostanság. Lehet valaki bedobott egy átoktáblát egy mély, fekete gödörbe, hogy ilyen botrányos gondolataim legyenek istenekről, császárokról?

A görög sokat mesélt minden épületről, a néha mellettünk elvonuló diszes szenátorokról, a császárok nagy tetteiről. A citrom és narancsfák között sétálva néhány óra alatt több mindent tanultam, mint 14 nyaram alatt összesen. 

Bemutatott a Pedagogium többi fiataljának is. Voltak görögök, latinok, helyi szolgák, de akadtak furcsa fiúk is: volt egy thrák is, egy furcsa dák is, akinek apját még a nagy Traianus húrcolta Rómába. Most se beszéli még a latint valami jól. Elbeszélgettünk...volt aki már három éve itt tanul. Meséltek az ételehordókról, a nőkről, a finom éjszakák fülledt pillanatairól...eddig nekem igy még nem meséltek Vénusz mesterségéről. Érezhetően minden felgyorsult körülöttem, időm sem volt követni az eseményeket. Hirtelen történt minden.

Rómában a napok általánban ugyanúgy teltek, igaz, minden napra jutott új dolog is. Szabad csak este és néhány nap voltunk, amikor a tanitók, katonák nem kinoztak minket. A sok sporttól este viszont annyira fájt mindenem, hogy rövid sétákon kivül nem sok kedvem volt a hatalmas városban kótyavetyélni a fiúkkal. Ők amúgy is néhány évvel idősebbek voltak tőlem és Tevere parti bordélyházak notórius látogatói.

Szivesebben maradtam Severinával. Ő egy frigiai fiatal nő volt, de már évek óta Rómában él. Rabszolgaként került ide, fiatal lányként gyönyörű testi adottságaiért egy szenátorhoz került, aki művelt hetérát - "luxus" prostituáltat - nevelt belőle. A Palatinuson ő volt a szenátorok kegyeltje de az ifjú szenátorfiúkat is ő vezette be Vénusz mesterségébe amikor felöltötték a toga virilist. Minden fiatal, frissen érkezett leány kellő neveléséért, tisztában tartásáért ő felelt.Alig látott ő maga is húsz - huszonöt nyarat, de már ő neveli a fiatal lányokat. Szerettem vele beszélgetni, mert az ének és rajzórák után nemcsak az illő, nagy és nemes uriemberek életét és fukcióit mutatta be, de a város és főleg a Palatinus legutolsó pletykáit is. Tudni lehetett, hogy a praetoriánus gárda vezetője épp melyik sarokban teszi magáévá a legújabb fiatal fiút, akit behoztak. Állitólag ezt titokban művelte, a katonák előtt nem mondta el. Ugyan ő volt az aktiv (állitólag...) de valahogy a gárda előtt ezt nem volt illő elmondani. Leginkább az egzotikus, ritka fiúkat szerette. Múlt héten jött egy új, britanniai fiú, valami furcsa törzsből került ide, katonák gyűjtötték össze egy kereskedőuton, mert lopott és szemtelenül viselkedett. Nagyon szép szeme, vörös haja van és a feneke....jaj, bár nekem lenne olyan kerek és formás. Most biztos a praetoriánusok főnöke tömködheti nagy élvezettel valahol a Palatinus egyik eldugott

szobájában.

 Szenátorok körében persze az ilyesmi mindennapos lehetett, a Pedagogium több fiúja - igy jómagam is - csakis ezért vagyunk itt, hogy jól nevelt, művelt fiúkurvák legyünk.

Severina az egyik kora őszi este, miután befejeztük az aznapi lira-játékot, elkezdett kérdezősködni rólam. Voltam -e már lányokkal ágyban, tetszenek -e a lányok, tudom -e milyen az illata Vénusz dombjának? 

Nem igazán...rebegtem. Érdekel -e az ilyesmi? - kérdezte pajzán mosollyal, majd elkezdett körbejárni, emelgette a tunikám, végigsimitotta a kezét a vállamon, a karomon. 

- nem tudom....- mondtam. 

- Téged az istenek is eromenosnak teremtettek..." - mondta lehangolt hangon. 

-Túl szép, finom fiú vagy, hogy egy nőt kielégits - nevetgélt tovább. Nagyon felháborodtam. Hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy Bythiniában sok lány utánnam fordult és már rég rólam beszéltek, mikor még az első pihe sem jelent meg az államon. 

Severina aztán még jobban megnézett. - Vetkőzz le! - mondta. Nagyon megrémültem, elszégyeltem magam.

-Vetkőzz! - mondta határozottan. Levettem a tunikám és az alsógatyát is. Meztelenül álltam. A szobájában csak néhány gyertya égett, kintről kora őszi kellemes szél kacsingatott, most csak annak a hangja szólt, én már szuszogni sem tudtam. Minden oldalról megnézett, megtapogatta a fenekem, rám is paskolt, megmarkolta. Ánuszomba nyomta óvatosan az egyik ujját. Megtapogatta a mellkasom, elegánsan végigsimogatta a nyakam, arcom, fülem. Ekkor éreztem, hogy a farkam kezd ismét meredni, keményedni. Néhány pillatnat után úgy állt, mint Priapus szobrain, vagy az utcaszéli graffitiken. Azonnal odatettem a kezem, elpirultam.

- Ne tedd! Gyönyörű szerszámod van. Ritka példány...nem túl nagy, de nem is kicsi, szép, arányos fejjel. Ezért fél Róma odalesz majd, a vén szenátorok tolongani fognak érted. A mellkasod kivételesen szép, sok gyakorlás még, de ez lesz az egyik erényed. A fenekeden dolgozz még, de már igy is jó. Az arcod gyönyörű, de hát ezt tudjuk...amióta idejöttél, rólad beszél a Palatinus. Severina kéjes állapotban elemzett....majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a péniszem. Megmarkolta, szoritotta ahogy csak birta. Elhúzódtam, tiltakoztam, el akartam szabadulni de nem engedte.Fel, alá húzta a makkomon a bőrt és még jobban szoritotta, fel, le.Még erősebben állt, éreztem hogy lüktet mindnem, a vér elönti a fejem. Kipirultam és felhevültem, mintha Vulcanus csarnokában lennék. Severina a másik kezéven a szoknyája alatt nyúlkált. Kivette a kezét és az egyik úját lassan, kéjesen, teljesen elvarázsolt állapotban végignyalta.

- Mutasd meg akkor, hogy nem csak eromenosnak való vagy! - szinte rámvetődött. Félretette szoknyáját, leboritott a földre és rámült. Fel e fogtam, mi történik. Éreztem, hogy a farkam belehatol, belecsúszik egy nedves, forró valamibe. Szoritott, nagyon furcsa érzés volt. Severina hevesen nyögött, majd egyre gyorsabban mozgott, ugrált rajtam. Mint egy lovas a lovon. Olyan hevesen is már, hogy hallani lehetett, hogy csapkodja fenekét a combomhoz. Alig tudtam felorditani, hogy érzem, jönni fog a fehér nedű....

Severina elmosolyogta magát, kirántott magából és bekapta a farkam. Azonnal kifakadtam. Ilyen hatalmasat még nem spricceltem soha. A hetéra mind az utolsó cseppig lenyelte, igaz a hajára is jutott bőven. Felállt, eligazitotta magát...

- Belőled nagy csődör lesz. Tökéletes szerető. Dugni is fognak, mert szolga és fiatal vagy, a császár magáévá fog tenni....de ilyen farkat ő sem fog kihagyni. Alig várom, hogy halljam a pletykákat Rómában! - nevetgélt és elkezdte dúdolni azt a szapphói sort, amit tegnap tanultunk.

Kábultan, szinte magatehetetlenül tértem a szobámba. Fel se fogtam mi történt velem. Túl voltam életem első szeretkezésén? Ennyi lett volna? Igy működik ez?

Aznap éjszaka még kivertem a farkam két alkalommal, mielőtt Luna fényét elhomályositották a Palatinus felett felgyülemlett felhők.....

Meleg "példaképek"

Nem vagyok már abban az életkorban, hogy hősöket, példaképeket kreáljak saját magamnak akiknek nagy szerepe lenne az életemben, igy az itt felsorakoztatott néhány személyiség sem jelent számomra sokkal többet, mint valamilyen értéket, példát, erényt vagy csodálatomnak egy -egy aspektusát megtestesitő személy. De számomra ők valami miatt különlegesebbek, mint a többi meleg.

Hadrianus császár 

Spanyol, heves, jóképű, melankolikus, szakállas, bear - atlétikus, római: tökéletes őstipus. Nem mellesleg császár, akit már gyerekként is "görögöcskének" neveztek tudásszomja, olvasási mániája, kiváncsisága és a

görög filozórfia iránti édeklődése miatt. Fiatal fiúként Traianus körül sűrgött -  forgott (fene tudja még mi mást is csináltak), majd katona lett. Megtanult mindent amit a kor szentári gyerkőcei, lovon elvágtatott az erdőktől és banditáktól zsúfolt germániai vidékekig. Császárként pedig bejárta a kor legnagyobb Birodalmának szinte összes provinciáját. Sokat utazott, mindent kipróbált és imádta a különféle embereket. Elsőként viselt szakállt a császárok közül (fene tudja miért, sok a mende - monda, mindenesetre ezután lett divat Rómában). A mai Törökország területén, Bythiniában ismerkedik meg azzal az akkor alig 15 - 16 éves fiúval, aki aztán élete nagy szerelme lesz. Mindenhova magával viszi, babusgatja, majd amikor rejtélyes módon Antinous meghal Egyiptomban, "siratja, mint egy nő az ifjút" (Historia Augusta, VH). Tivoli villája meseszép, évsázadokon át volt költők, irók, épitészek menedéke, inspirációinak helye. Nem mellesleg

pedig szobrászati kincsesbánya, ahonnan a világ nagy múzeumainak legszebb római szobrait hordták össze már a reneszánsz kortól kezdve.

Thomas Mann

Valószinű, hogy néhány lopott óránál többet nem volt "meleg". De ezek a titokban megélt órák, netalán napok úgy fiatalkorát, mint egész hosszú, termékeny életét megpecsételték. Családja, szigprú neveltetése, korának  bigott élete majd a hirnevéhez tartozó reflektorfény is elnyomta benne azt az érzést, amit gyönyörűen tudott átvinni a megirt fantázia világába. Amit ő annyira titkolt, fia, a történész Mann már nem tudott. 

Eric Johnson

Számomra a meleg szerelem legnagyobb hőse. Fital, gazdag, new yorki balettáncos, aki kevés szabadidejében verseket ir, latinul és angolul, fordit és néha még magyar költők után is kutakodik. Igy talál rá élete egyetlen értelmére, Faludy Györgyre, a magyar költőóriásra. Verseit olvasva (kurva jó forditások lehettek!) beleszeret a tőle jóval idősebb költőbe és úgy dönt: felkeresi. Egy baj volt: nem tudta hol is él. Hosszú utazgatás után végül Máltán találkoznak. Több évtizedes románcuk alatt Johnson nemcsak társa, szerelme, szeretője, de t itkára, verseinek kiadója, forditója is Faludynak.  Szerelmük aztán, ad absurdum, egy nő miatt ér véget. Faludy, közel a kilencvenhez, elhagyja Johnsont a költőnőért, Fannyért. Johnson nem sokkal ezután Tibetben rákban meghalt. 

Yves - Saint Laurent 

Nem szeretem a divattervezőket. Különcök, nagyzálók, felvágnak és idegesitően sokat költenek marhaságokra, felületes dolgokra. YSL valami miatt mégis egy kicsit kivétel. Elegáns, konzervativ, mégis innovativ, gyönyörű arcú, törékeny. Úgy a személyiségében, mint az általa képviselt divatban van valami méltóság, "dignité", ami elkülöniti őt a többi félőrült kortárástól és leginkább, az őt követő nemzedékektől. Legutóbb, a róla készült film is megerősitette ezt az YSL képet, amiben egy valóban, a szépségének sokféle árnyalatáról tanuskodó személyiség körvonalazódott.

Sir Laurence Olivier

Maga a méltóság, elegancia és erő szinonimája. Fizikai megjelenésében lehetetlenül szép (még idősen, 80 -as éveiben is a szépség ült az arcán, szemében) beszédében, hangjában, tartásában és alakitásában a régi szinház, a nagy teátrum igazi monumentális ereje. Mégis, az interjúiban végtelen alázat, emberség és intelligens humor kerekiti egésszé ezt a már életében is legendás férfit, akinek - taán - fiúkkal is volt valami kis kalandja. Mikor nemrég véletlenül szembetalálkozatam londoni szobrával, örömömben kirázott a hideg.

Sir John Gielgud

Ugyanaz, mint az előbbi, csak full meleg változatban. A hangja talán még szebb.

Ian McKellen 

Be se kell mutatnom. Alighanem az a meleg, akit még a h omofóbok is adorálnak. Úgy lett legendás a filmvásznon, hogy szinészként már réges rég közismert volt a szinpadon. Egyike annak a négy legendának, akik Olivier ereklyéit vitték annak temetésén. Elegáns, humoros, szarkasztikus. Sose volt jóképű, de annyi erő és karizma, játékosság és kacsintás szorult belé, hogy mindenki Gandalfja, Magnetója és Estragonja tudott lenni. Egyike a legnagyobb LMBTQ aktivistáknak a világon.

Nádasdy Ádám

Kevés magyar értelmiségi van, aki vállalta (bár a buzilobbi jelenség elég szerencsés dominó effektust inditott el ilyen téren). Nádasdyban azonban számomra nem az a kedvenc, hogy vállalta, hanem hogy akkora, de akkora ész, iró, költő és rétor. Mert úg tud ő előadni is, hogy tátott szájjal maradsz. Legutóbb az ELTE BTK folyosóján akadtam össze vele. Jól megnézett és öregedő arcán még mindig ott az a mosoly és erő, ami csak a nagyokon látszik.

Tom Daley

Nincs mit teketóriázni, ő egy dologért példakép: mert meleg, élsportoló és isteni teste van. 2500 évvel ezelőtt őt hivták volna a görög bronz és márványszobrozkat készitő műhelyekbe modellnek. Egyszerűen tökéletes test, gyönyörű arc, mosoly, fog. Bár twink tipus - kivételesen nagyon, nagyon bejön.

Tommy Defendi

Ha már meleg blog, legyen egy másik fajta "szinész" is. Mellesleg ha nem pornózik, a világ (én szemszögömből) legszebb férfija modellkedik is. Nincs mit hozzátenni: tökéletes mindene. 

Tom Daley

Tom Daley

Tom Daley

Tommy Defendi

Tommy Defendi

Meleg volt -e Hadrianus?

Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori „homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa.  David Halperin és

mások hatása mára már az ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg, ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már „meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e Hadrianus?

Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit, sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez tartoznak.

Antinous

A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig Williams  által irt „Roman Homosexuality” is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus. Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból, amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát követően származik. De mit is tudunk Antinousról?

Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval. Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig. Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata? Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat, templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait. Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős szemöldök, kecses, húsos

ajkak.

Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára, szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez homoszexualitásnak?

A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad, római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes – eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról, Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos) szerepet is bevállalták az ágyban.

Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi – képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük, hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos megjegyzést ennek ellenkezőjéről.

Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom minden szegletében ezt követően, különösen a

görögök lakta vidéken (ez akár a pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi, vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való házasság.

Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg. Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói, esztétikai viszonyról van – e szó!).  Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták csodálni a férfi test szépségét és vonásait. 

A meleg Róma

Az örök város, a pápák városa, a Város – néhány jól ismert név, amellyel a történelem és a köztudat megkoronázta Rómát, a világ köldökét, a várost ahol minden sarkon több ezer év történelme köszönt ránk. A múlt és a kultúra itt olyan mennyiségben és minőségben magasodik felénk, hogy az erre érzékeny emberek konstans extázisba kerülhetnek. Olyan ez a szellemnek, mint - elnézést a furcsa hasonlatért – a disznók orgazmusa: órákon át tart és folytonos.

Rómába költözve, egy meleg értelmiségi természetesen nemcsak a történelmében gazdag várost fogja megízlelni, hanem az örök város meleg életébe is betekint. Az elkövetkező bejegyzések nagy része tehát egy világváros meleg életének hétköznapjairól fognak szólni – remélhetőleg hasznos olvasnivalót szolgálva a majdani turistáknak, melegeknek és kultúrbarbároknak is.

Már hónapokkal ideköltözésem előtt elkezdtem beszélgetni néhány helyi, meleg fiúval az internetes társkeresők révén (talán az egyetlen haszna ezeknek a fórumoknak, hogy távolságokat és időt áthidalnak). Az ő beszámolóik és az általam itt tapasztalt dolgokról fogok tehát írni, amely természetesen fokozatosan fog bővülni és változni a múló hetek, hónapok során.

Mint tudjuk, Róma a pápák városa, a katolikus és egyetemes keresztény egyház egyik legfőbb zarándokhelye, a keresztény egyház bölcsője. Ez a tény és a vele járó adminisztráció, ideológia és több millió vallásos turista alapjában véve határozza meg a város meleg életét is. Egyrészt hátráló erő, hisz túlságosan explicit meleg élet emiatt nem tudott soha és valószínűleg nem is fog kialakulni a városban. Sok szivárvány zászlót, hatalmas felvonulásokat ritkán látni a városban.

Ugyanakkor a város vallásos jellege és katolicizmusa furcsa módon, termékeny hatással is van a meleg életre. Jól ismertek például a katolikus teológiák hallgatói által rendezett titkos (de ma már a sajtó által is felbújtatott) meleg orgiák, valamint az ezt kihasználó melegturizmus néhány érdekes eleme (jóképű katolikus papokat ábrázoló naptáraktól van telve a város). Mig fél évszázaddal ezelőtt a XX. század legismertebb olasz (és egyben meleg) költője, Paolo Passolini melegségét még neves parkokban és sétányokon, eldugott helyeken élte meg „koszos kis fiúcskákkal” (Via di Monte Caprino,  Parco Presso) addig ma már Rómában más a helyzet. Az Arcigay nevű meleg jogvédő szervezet gyakorlatilag uralja a város melegturizmusát. Minden meleg helyre (bárokba, klubokba, éttermekbe, szaunákba és cruising helyekre) kártyás előfizetést kérnek (15 euró). Néhány neves szervezettel társulva, ők szervezik az évente megrendezendő római Pride fesztivált is, amely bár egyre nagyobb méreteket ölt, továbbra is igen visszafogott esemény. Ezen kívül számos érdekes meleg szervezet is létezik, például az úszókat és sportkedvelőket tömörítő Gruppo Pesce Roma csoport.  Meleg negyed nincs, de számos meleg és melegbarát bárt és éttermet találunk a városban. A szivárvány zászlót a Ludus Magnus ókori emlékeivel szemben, a Via di San Giovanni di Laterani végén találjuk csak kitéve, ahol több meleg bár is sorakozik, többek között a My Bar nevű hely is. Az eddig megismert helyi meleg barátaim azt mesélik, hogy nem igazán vesznek részt a meleg szórakozóhelyek életében, oda leginkább a turisták járnak. A helyiek az internetes ismerkedést és a visszafogott megnyilvánulást kedvelik, kevés a „másságát” nyíltan vállaló meleg. Ellenben a családnak és barátaiknak már sokkal könnyebben megnyílnak és a közel 11000 rómeós profil nagy többsége képpel rendelkezik. Angolul sajnos nagyon kevesen tudnak, így elég nehéz velük kommunikálni, de mint tudjuk, az olaszok viszonylag nyílt emberek, igaz, kissé mogorvák elsőre. Azonnali és pontos válaszra, találkozókra ne is számítsunk, itt az idő relatív fogalom.

Első hetem alatt a már említett haverokkal folytatott séták és párbeszédeken kívül akadt még néhány kellemes élményem is. Először is, itt annyi a jóképű, férfias pasi, hogy néha igen nehéz az ösztönöket és mellékhatásait kordában tartani. Kék, legtöbbször bordázott, csíkos ing, ízléses, szép sötét nadrág, ápolt szakáll és óh, egek...az a bőrszin! A bőrszin! Fétisszerű vonzalmam támadt a napbarnított bőr iránt amióta itt vagyok. Mindenki gyönyörűen barna. A legtöbb pasiban van valami macsós, erősen férfias megjelenés, ami az én őstípusom alapvonása. A meleg fiúkat könnyű kiszúrni természetesen. A jól ismert radar itt azért könnyebben működik nekem is. Első sétáim egyikén, a Vittorio Emanuele emlékmű („a vasaló”) közelében megpillantottam egy nagyon szép fiút: gyönyörű arc, barna bőr, szakáll, kék szem, ízléses öltözet. Az olasz külső ellenére turista lehetett, erősen fotózott mindent amit látott. Miután szemtelenül intenzíven a szemébe néztem, néhány pillanat után hátrafordultam, hogy megnézzem hátulról is...ő is visszanézett és egy ravasz mosollyal visszaköszönt. Lehet követnem kellett volna!:D

Sok meleggel találkoztam a Via del Corso-n is. Többségük turista, de akadt néhány helyi is. Ők az „elit”, a hatalmas bevásárlótáskákkal sétáló melegek. Elég vicces látvány számomra az ilyesmi. Akadt néhány aranyos pár is a nagy sokadalom között.

Szeptemberben itt még 30 fok körüli hőmérséklet és vakító napsütés várja a turistákat, akik szép számmal jönnek is ebben az időszakban is. Róma valóban „meleg” még.

Az elkövetkezőkben érdekes kalandjaimról és néhány meleg helyről, személyiségről fogok írni, ami az örök város meleg életéről tanúskodik.

A leghiresebb orosz melegek

Oroszország, a "nagy medve" mindig is a végletekről volt híres. Monumentalitásával, grandiózus erejével, végeérhetetlen síkságaival és embertömegével tudott a történelemben minden ellenségével dacolni. A regényirodalom jól mutatja, milyen mentalitás élt és jellemezte a XIX - XX. századi orosz embert, amelyre -  minden sztereotípiájától függetlenül -  napjaink valóságban is találunk élő példákat. Az előítéletek, megbélyegzés, kirekesztés és embertársaink elleni undorra a legmélyebben megfogalmazott képet az orosz - zsidó emigráns szülőktől származó Bernard Malamoud fogalmazta meg a Mesterember című regényében. Ott, a melegszívű, vodkába menekült melankolikus orosztól a vad és tébolyult erőket szimbolizáló karhatalomig minden alaptípust megtalálunk, akik az orosz történelem folyamán nemcsak a nemzeti, etnikai kisebbségek, de a melegek és más LMBTQ csoportok ellenségei voltak. Mivel Oroszországban ismét aktuálissá vált az 1832 -ben elfogadott muzhelozhstvo, azaz a homoszexualitás minden formájának állami szintű tiltása, minden melegnek fontos most, hogy vigyázó szemét Moszkvára vesse és ahogy csak teheti, segítse orosz sorstársait. 

Gogol

Jómagam azzal, hogy bemutatok néhány neves személyiséget az orosz történelemből, akik nélkül kevesebb lenne az európai civilizáció és akik mind melegek voltak. 

Nyikolaj Gogol (1809 - 1852) az orosz drámaírás egyik legnagyobb alakja. Jellegzetes stílusa meghatározó hatást gyakorolt a XIX. századi európai irodalomra, ahogy többen fogalmaztak: "mind Gogol köpönyege alól bújtunk ki". Gogol köztudottan meleg volt de vívódása és fanatikus vallásos kötődése miatt soha nem mert az irodalomban megjelenített homoerotikán túllépni. Hatása azonban érezhető a XIX. századi orosz meleg szubkultúrában. Számos követője akadt az orosz meleg irodalomban is. 

Nijinsky, a szexszimbólum

Konstantin Leontyev (1831 - 1891) kozervativ politikus, filozófus. Elsőként fogalmazta meg filozófiai irásaiban Oroszország, a kelet és a nyugat között hezitáló nagyhatalom kultúrpolitikai identitását. Kőkemény filozófiai elvei ellenére, ő maga nyiltan biszexuáls volt. Jó kapcsolatot ápolt a kor több meleg és biszexuális párjával és neves személyiségeivel is. 

Szergej Gyagilev (1872 - 1929) az orosz balett atyja. Társulatával bejárta a világot és megalapította a ma már közfogalommá vált orosz balettművészetet. Iskolateremtő munkássága azonban nemcsak a szakma terén valósult meg: szeretői között találjuk az orosz balett fenegyerekét, a rendkívüli tehetségéről és fizikai szépségéről híres Vaslav Nyizsinszkijt is, aki a XX. század elején valódi szexszimbólum lett úgy Oroszországban, mint külföldön. 

Mikhail Kuzmin (1872 - 1936) az orosz költészet ezüst korának vezető személyisége. Nemcsak verseket és zenét alkotott, de regényeket is irt. Ő az első az orosz irodalomban, aki egy teljes regényt (A szárnyak, 1906) szentel a homoszexualitásnak (elemzés: itt).

A sármos herceg

Szergej Alexandrovics Romanov nagyherceg (1857 - 1905) III. Sándor cár testvére, a Romanov család legmutatósabb férfitagja. Bár a cári család tagjaként a tradicionális ortodox elvek szerint élt, a pétervári meleg szubkultúrából is kivette a részét. Számos korabeli hir szól arról, hogy a nagyherceg férfiakkal is hált. 

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840 - 1893) az orosz romantika legjelentősebb zeneszerzője. Munkásságát felesleges bemutatni, egyike a legnépszerűbb orosz muzsikusoknak. Bár megházasodott, házassága boldogtalan volt, felesége válólevelét örömmel fogadta. Több neves szeretője is ismert. Már fiatal korában megismerkedett Alexander Apuhtyin költővel, akivel éveken át volt intim

Csajkovszkij

kapcsolatban. Homoszexualitása hirnevével együtt egyre nagyobb terhet jelentett számára, féltve őrzött titkává lett. Csak Szentpétervárt, Firenzében és Nizzában élhette ki titkos vágyait, amelyek több művét is inspirálták. Halálának oka ismeretlen, többen kötik titkolt melegségéhez, fertőzésekhez is. 

Szergej Eisenstein (1898 - 1948) az orosz és egyetemes filmtörténet jeles alakja, a montázs atyja. Ahogy több korabeli orosz sorstársa, úgy ő is csak visszafogottan és főleg külföldön tudta megélni melegségét. Berlini látogatásai során megrémült a weimari köztársaság túlfűtött és az orosz ortodoxizmus hatása alatt állók számára túlságosan merész meleg élettől és attól kezdve elnyomta érzéseit. Műveiben ennek ellenére többször találunk homoerotikus jelenetet (a Rettegett Iván második részében az Opricsniki lakománál például).

Eszenin, a zseni

Szergej Eszenin (1895 - 1925) az orosz költészet ifjú titánja. Népszerűsége töretlen máig. Bár nem biznyitott, de többen homoerotikus hangzásokat vélnek bizonyos verseiben felfedezni, amit barátjának, Anatoly Mariegofnak irt. 

Valery Pereleshin (1912 - 1993) Szibériában született, Amerikába meenkült, majd Braziliában alkotó iró, költő. Az első nyíltan meleg orosz értelmiségiek egyike. Több kötete és 169 verse szól homoszexualitásáról és egy moszkvai házas értelmiségivel folytatott kalandjairól. 

Rudolf Nurejev (1938 - 1993) a XX. század második felének balett - sztárja, az első valóban mediatizált meleg művész. Tánctehetsége és fizikai szépsége legendás volt. Bár hírnévre nem otthon, hanem Párizsban és New Yorkban tett szert, ma már az oroszok is büszkélkednek vele. Bár nőkkel is folytatott intim viszonyt, párja végül a dán táncos, Erik Bruhn lett, akivel 25 éven át élt viharos,  nyílt kapcsolatban. 

El Kazovszkij (1948  -2008) Leningrád szülte, de Magyarország fogadta be az első transzszexuális festőművészt, aki orosz - magyarként lett világhírű. 

Nurejev

A hónap személyisége: Sir John Gielgud

Sorozatunkban minden hónapban bemutatunk egy olyan közismert személyiséget, aki

köztudottan meleg volt és már életében nyiltan vállalta "másságát".

John Gielgud (1904 - 2000) a XX. századi angol szinjátszás és filmművészet egyik legismertebb alakja, azon kevés művész egyike, aki egyidejüleg volt az Oscar, Grammy, Emmy és Tony dijak birtokosa. Már fiatalon, Laurence Olivier, a nagy angol szinészóriás barátjaként megismerkedett a londoni szinészvilággal és 27 évesen már egész életét meghatározó szerepét, a II. Richárdot játszotta. Különösen elegáns hangjával, erős karaterszerepeivel és Shakespeare drámákkal vált ismertté. Legismertebb filmszerepei révén (The Prime minister, Julius Caesar, Hamlet, Gyilkosság az Orient Expressen, Az elefántember, Arthur, Gandhi, Prospero könyvei) az angol, szinházba járó közönségen túl az amerikai és nemzetközi filmkritika is megismerte. Már életében legendává vált, 1994 –ben szinházat neveztek el róla és több portréja már az 1980 –as években bekerült a National Gallery tulajdonába. 

Magánéletét 1953 –ig titok övezte, csak legközelebbi barátai és néhány munkatársa tudta, hogy 1926 óta John Perry rendezővel élt társkapcsolatban. Diszkrécióját és szelid visszafogottságát megőrizte a későbbiekben is, ám nem sokkal lovaggá avatását követően a Day by the Sea cimű előadást követő sörözés után az akkor már országos hirű szinész meglátogatta London egyik hires meleg cruising helyét. Bár nem először járt ott, ezúttal ő vált áldozatává az akkor még Anglia szerte alkalmazott “Pretty Police” akciónak. A Scotland

Yard egy jóképű rendőre a mellékhelyiségben rajtakapta Gielgudot és szodómia vádjával letartóztatta. Először nem ismerték fel a neves személyt, 10 fontra büntették és “orvosi vizsgálatra küldték”, ám néhány órával később a hangja elárulta őt. A szinészt lecsukták, az eset pedig az egész országban elhiresült és óriási botrányt kavart. Ennek ellenére a botrányt követő első előadásán Liverpoolban óriási sikert aratott, szinésztársai révén a közönség is hamar elfelejtette a sajtóbotrányt. Esete közvetett módon hozzájárult Angliában a szodómia, mint büntetendő eset eltörléséhez.

Karrierje mégis, az esetet követően megváltozott. Az angliai szinpadok helyett egyre inkább az amerikai filmekben aratott sikert. Életében aztán a nagy fordulatot Hensler Mártonnal, magyar származású, 30 évvel fiatalabb művésszel való találkozása, akivel közel 40 éven át élt párkapcsolatban. Élettársát a nagyközönségnek azonban csak 1988 –ban, utolsó szinpadi szereplését követően mutatta be.

http://www.youtube.com/watch?v=DwMXngAVjr4

Hol vagytok, értelmiségiek?

Mivel értelmiségi pályára készülök, vagy mondhatni annak az utját kezdtem el koptatni számos identitásom közül a melegség mellett az értelmiségi, kultúrbarbár szerepkört is magamra vállalom. Ez utóbbit sokkal nyiltabban, határozottabban hisz ez  - még – nem elitélendő a társadalom szélesebb körében, igaz manapság már furcsa és „elszállt” embernek nevezik azt, aki esetleg olvasásra, irásra vagy netalán „népoktatásra” adja a fejét. Bár a szexuális identitást én is magánügynek fogom fel és nem érzem feltétlenül fontosnak kiteregetni a legapróbb részleteket a világ számára, sorstársaink segitése és a társadalmi béklyók lerázása érdekében mégis fontos lenne, ha bizonyos mértékben kilépnénk elefántcsonttornyunkból és szólnánk szexualitásunkról a nagyközönségnek is – mindezt persze az adott társadalomhoz illő és általa emészthető nyelven és formában.

Nádasdy Ádám

A melegség, másság vagy leginkább a már emlitett „normalitás” fogalmának terjesztésére szükség lenne publikus, másságukat nyiltan vállaló és erről szabadon beszélő értelmiségiekre is. Olyan emberekre, akiket az olvasó, szinházba járó, művészet, tudomány vag akár a poitika iránt érdeklődő közönség már elismert és ismert személyiségként őriz a tudatában. Olyan emberekre, akiknek „comming outja” nem életük teljesitményeként fog érvényesülni, hanem egyszerűen egy plusz lesz ahhoz amit már amúgy is adtak a társadalomért. Ráadásul, ha stabil munkahelyük, megbecsülésük és ismertségük van ezzek a tettükkel már nem is veszélyeztetik munkájukat, karrierjüket – mondhatni, nincs is mit veszteniük, ellenben sokak szemében másképp láttatnák a melegeket és sokakat segitenének ezzel az elfogadásban is.

Külföldi országok (Anglia, Németország de még a konzervativ Egyesült Államok is) nyüzsögnek a publikus meleg értelmiségiektől: irók, költők, szinházigazgatók, művészek, publicisták, miniszterek, képviselők de miniszterelnökök is akadnak ilyen szerepben. Magyarországon a meleg személyiségeket számba vevő szubjektiv listán több mintegy száz ember neve szerepel, ezeknek fele ma is élő személyiség. A másságuat még nem vállaló vagy csak diszkréten őrző régi nagy nevek mellett (Pilinszky János, Ferencsik János,

Mensáros László, Gobbi Hilda) ma már olyan nyiltan meleg, vezető értelmiségieket is találunk akik nagy megbecsülésnek örvendenek az országban, gyarapitják a magyar és az egyetemes kultúrát ám értelmiségi szerepük mellett nyiltan vállalt másságukkal segitik talán a társadalom hozzáállásának lassú megváltoztatását is. Ott találjuk a listán a neves nyevészt, irodalmárt, költőt és műforditót Nádasdy Ádámot akinek óráin százak lógnak fürtökben, de ott szerepel a Karinthy család fenegyereke, Karinthy Márton, Gerevich András költő, Varnus Xavér legendás orgonaművész, Alföldi Róbert szinművész, Ungvár Klára, Szetey Gábor és Sebián Petrovszki László politikusok is.  A lista persze ennél sokkal bőségesebb is lehetne, kevés akadémikust, tudóst találunk rajta pedig bizonyára köztük is akad szép számmal. Mégis, a romániai helyzethez képest a magyarországi sokkal kecsegtetőbb. Kies hazánkban még a többségi román társadalom értelmiségi krémje sem akar erről beszélni: neves szinészek, rendezők, politkusok és főpapokról is nyilt titokként kering a hir, hogy melegek, mégis inkább hagyják nevüket viccek témájául mintsem felvállalva ezt a szerepet, beszélnének róla és tennének a másság érzet megszüntetéséért. Néhány televiziós közszereplőn kivül eleve kevés román vállalja nyiltan a másságát a sajtó és a nagyközönség előtt.

Gerevich András

Ami az erdélyi magyar értelmiséget illeti, a helyzet...mondhatni zéró. Néhány egyetemi oktató- akiről amúgy is mindenki tudja – ugyan itt, ott megjelenik párjával, de mégsem képes erről egy sajtóorgánumnak beszélni, pedig meglehet a diákok és számos útkereső melegnek is segitene, hogy változzon az értékrendje. Ugyanigy, szinészek, művészek és irók is akadnak a sorban hasonló diszkrét szerepkört vállalva. Nekik pedig már nem kellene attól félni, amitől nekem például, hogy kezdő karrierjüket aláásná a comming out: elismertek, ismertek és szakmájukban a legjobbak, nekik már nincs mit veszteni, viszont sokat segitenének. Ha egyszer sikerül bebetonoznom magam a szakmámba, akkor én megteszem.

Mit is kivánhatnék a többieknek: hajrá!