Példaképek: Vişinel Costel Bălan

Vişinel Costel Bălan neve jól ismert azok számára, akik a Guardian-t olvassák. A neves angol napilap "Ceausescu gyermekei" című 2014-es cikkében beszámolt a romániai árvaházak 1989 előtti állapotáról, mely riportnak egyik főszereplője volt a 2 hónapos korában árván

hagyott Vişinel Costel Bălan.
Az azóta sikeres civil mozgalom-vezető, politikus és számos alapítvány vezetőjeként tevékenykedő véleményvezér amerikai álomként valósította meg önmagát és lett sikeres ember Romániában. Életútjáról a gyerekgyilkosságoktól, árvaházi traumáktól és nehéz küzdelmektől a sikerekig vezető útig számos riport is készült román nyelven. Igazi hőse ő egy generációnak, akit a Ceausescu-rendszer árvaházai jóformán halálra és pusztulásra itéltek. Azok az árvaházak, ahol a HIV fertőzöttség gombaszerűen terjedt a 80-as évek végén és ahol sokáig a gyermekek terrornak és megfélelmlitésnek voltak kitéve nap mint nap. Vişinel Costel Bălan mégis dacolt sorsával és sikeresen elvégezte a középiskolát majd az egyetemet is, amelyet követően számos ONG és alapítvány létrehozója és vezetője lett, amelyek a hátrányos, különleges helyzetben lévő gyeremekeket - sorstásait - segíti. Ezek közül a legismertebb a "Desenam viitorul tau" azaz a "megrajzoljuk a jövődet" alapitvány, amely 2013 óta rengeteg gyermeken segített.
A TedX előadóként is sikerest aratott Bălan legutóbbi blogbejegyzésében és Facebook posztjában meglepő lépésre szánta el magát. A szentek tetemeit és relikviáit csókoló és nyalogató román társadalom bírálójaként azt a retorikus kérdést tette fel, hogy elgondolkodik-e a román társadalom azon, hogy ugyanazzal a nyelvvel, amivel orális szexet végzünk nap mint nap vasárnaponként az álszent ortodox társadalom bizonyos tagjai szenteket és azok relikviáit nyalják meg. 
Meglehetősen erős kritikájának végén azonban még ennél is bátrabb lépést tett - talán elsőként a román közéletben: nyíltan vállalta biszexualitását. 
Meg merte tenni ezt a lépést, annak ellenére, hogy lehet, néhány követőjét, támogatóját elveszti ezáltal. Na és? Több ezren támogatják, mert őszinte és szinte szent-emberszerű célt szolgál: gyermekeken segít éjjel, nappal. És néha igen, férfiakkal is szexel. Hol a baj ezzel? Aki megvetné, nézzen magára: azelőtt éjszaka lehet ő is orális szexet végzett, másnap pedig csókolta a templomban a mumifikálódott szent tetemét vagy a keresztet. 
De talán nekünk, erdélyi magyaroknak még fontosabb kérdés: mi akadályozza meg az erdmagyar elitet (politikai, gazdasági, intellektuális vezetőket), hogy a maguk biztos, bebetonozott, hires és elismert poziciójukban végre ők is előjöjjenek mint melegek vagy biszexuálisak? Mitől félünk mi 2017-ben?
Ez itt a kérdés, válasszatok...

Vişinel Costel Bălan egy követendő példa. Álljon hát előttünk mintaképként. 

Meleg "példaképek"

Nem vagyok már abban az életkorban, hogy hősöket, példaképeket kreáljak saját magamnak akiknek nagy szerepe lenne az életemben, igy az itt felsorakoztatott néhány személyiség sem jelent számomra sokkal többet, mint valamilyen értéket, példát, erényt vagy csodálatomnak egy -egy aspektusát megtestesitő személy. De számomra ők valami miatt különlegesebbek, mint a többi meleg.

Hadrianus császár 

Spanyol, heves, jóképű, melankolikus, szakállas, bear - atlétikus, római: tökéletes őstipus. Nem mellesleg császár, akit már gyerekként is "görögöcskének" neveztek tudásszomja, olvasási mániája, kiváncsisága és a

görög filozórfia iránti édeklődése miatt. Fiatal fiúként Traianus körül sűrgött -  forgott (fene tudja még mi mást is csináltak), majd katona lett. Megtanult mindent amit a kor szentári gyerkőcei, lovon elvágtatott az erdőktől és banditáktól zsúfolt germániai vidékekig. Császárként pedig bejárta a kor legnagyobb Birodalmának szinte összes provinciáját. Sokat utazott, mindent kipróbált és imádta a különféle embereket. Elsőként viselt szakállt a császárok közül (fene tudja miért, sok a mende - monda, mindenesetre ezután lett divat Rómában). A mai Törökország területén, Bythiniában ismerkedik meg azzal az akkor alig 15 - 16 éves fiúval, aki aztán élete nagy szerelme lesz. Mindenhova magával viszi, babusgatja, majd amikor rejtélyes módon Antinous meghal Egyiptomban, "siratja, mint egy nő az ifjút" (Historia Augusta, VH). Tivoli villája meseszép, évsázadokon át volt költők, irók, épitészek menedéke, inspirációinak helye. Nem mellesleg

pedig szobrászati kincsesbánya, ahonnan a világ nagy múzeumainak legszebb római szobrait hordták össze már a reneszánsz kortól kezdve.

Thomas Mann

Valószinű, hogy néhány lopott óránál többet nem volt "meleg". De ezek a titokban megélt órák, netalán napok úgy fiatalkorát, mint egész hosszú, termékeny életét megpecsételték. Családja, szigprú neveltetése, korának  bigott élete majd a hirnevéhez tartozó reflektorfény is elnyomta benne azt az érzést, amit gyönyörűen tudott átvinni a megirt fantázia világába. Amit ő annyira titkolt, fia, a történész Mann már nem tudott. 

Eric Johnson

Számomra a meleg szerelem legnagyobb hőse. Fital, gazdag, new yorki balettáncos, aki kevés szabadidejében verseket ir, latinul és angolul, fordit és néha még magyar költők után is kutakodik. Igy talál rá élete egyetlen értelmére, Faludy Györgyre, a magyar költőóriásra. Verseit olvasva (kurva jó forditások lehettek!) beleszeret a tőle jóval idősebb költőbe és úgy dönt: felkeresi. Egy baj volt: nem tudta hol is él. Hosszú utazgatás után végül Máltán találkoznak. Több évtizedes románcuk alatt Johnson nemcsak társa, szerelme, szeretője, de t itkára, verseinek kiadója, forditója is Faludynak.  Szerelmük aztán, ad absurdum, egy nő miatt ér véget. Faludy, közel a kilencvenhez, elhagyja Johnsont a költőnőért, Fannyért. Johnson nem sokkal ezután Tibetben rákban meghalt. 

Yves - Saint Laurent 

Nem szeretem a divattervezőket. Különcök, nagyzálók, felvágnak és idegesitően sokat költenek marhaságokra, felületes dolgokra. YSL valami miatt mégis egy kicsit kivétel. Elegáns, konzervativ, mégis innovativ, gyönyörű arcú, törékeny. Úgy a személyiségében, mint az általa képviselt divatban van valami méltóság, "dignité", ami elkülöniti őt a többi félőrült kortárástól és leginkább, az őt követő nemzedékektől. Legutóbb, a róla készült film is megerősitette ezt az YSL képet, amiben egy valóban, a szépségének sokféle árnyalatáról tanuskodó személyiség körvonalazódott.

Sir Laurence Olivier

Maga a méltóság, elegancia és erő szinonimája. Fizikai megjelenésében lehetetlenül szép (még idősen, 80 -as éveiben is a szépség ült az arcán, szemében) beszédében, hangjában, tartásában és alakitásában a régi szinház, a nagy teátrum igazi monumentális ereje. Mégis, az interjúiban végtelen alázat, emberség és intelligens humor kerekiti egésszé ezt a már életében is legendás férfit, akinek - taán - fiúkkal is volt valami kis kalandja. Mikor nemrég véletlenül szembetalálkozatam londoni szobrával, örömömben kirázott a hideg.

Sir John Gielgud

Ugyanaz, mint az előbbi, csak full meleg változatban. A hangja talán még szebb.

Ian McKellen 

Be se kell mutatnom. Alighanem az a meleg, akit még a h omofóbok is adorálnak. Úgy lett legendás a filmvásznon, hogy szinészként már réges rég közismert volt a szinpadon. Egyike annak a négy legendának, akik Olivier ereklyéit vitték annak temetésén. Elegáns, humoros, szarkasztikus. Sose volt jóképű, de annyi erő és karizma, játékosság és kacsintás szorult belé, hogy mindenki Gandalfja, Magnetója és Estragonja tudott lenni. Egyike a legnagyobb LMBTQ aktivistáknak a világon.

Nádasdy Ádám

Kevés magyar értelmiségi van, aki vállalta (bár a buzilobbi jelenség elég szerencsés dominó effektust inditott el ilyen téren). Nádasdyban azonban számomra nem az a kedvenc, hogy vállalta, hanem hogy akkora, de akkora ész, iró, költő és rétor. Mert úg tud ő előadni is, hogy tátott szájjal maradsz. Legutóbb az ELTE BTK folyosóján akadtam össze vele. Jól megnézett és öregedő arcán még mindig ott az a mosoly és erő, ami csak a nagyokon látszik.

Tom Daley

Nincs mit teketóriázni, ő egy dologért példakép: mert meleg, élsportoló és isteni teste van. 2500 évvel ezelőtt őt hivták volna a görög bronz és márványszobrozkat készitő műhelyekbe modellnek. Egyszerűen tökéletes test, gyönyörű arc, mosoly, fog. Bár twink tipus - kivételesen nagyon, nagyon bejön.

Tommy Defendi

Ha már meleg blog, legyen egy másik fajta "szinész" is. Mellesleg ha nem pornózik, a világ (én szemszögömből) legszebb férfija modellkedik is. Nincs mit hozzátenni: tökéletes mindene. 

Tom Daley

Tom Daley

Tom Daley

Tommy Defendi

Tommy Defendi

Húsvétról - kicsit másképp

Nagyszombat van, Húsvét jön, igy most a halálról és feltámadásról fogok irni - meleg szemmel.. Érdekes kisérlet, magam sem tudom még mi kerekedik ki ebből a végére.

Rengeteg olyan meleggel találkoztam, akik volt pasijukat siratták, vagy az első randin is még szemmel láthatóan előző kapcsolatukba voltak beskatulyázva. Ez egy párbeszéd első félórájából kivehető, hány

alkalommal hangzik el az "ex" fogalma netalán neve, de a rómeós társkeresések kékségében is elég egyértelmű, hogy az új profilik - különösen az "ismét itt" - "újra a késégben", "már megint ezen az oldalon" kétségbeesett státusz mondatokban egy lezáratlan, még nagyon is élő kapcsolatból menekülő fiú körvonalazódik. Az  köztudott, hogy ami fáj, az rossz, ergó a férfitársadalom - szexuális irányultságától függetlenül - nagyon is kedveli azokat a helyzeteket, amikor a szar dolgokat - fájdalmat, érzelmi krizist, konfliktushelyzetet - egy óriási manőverrel szublimál és az ágy alá - netalán az ágyba - seper, teper. A szex tehát jó megoldás mindenre - elcseszett kapcsolat után, jöhet a vadászat. Csak sajnos az emberi lélek úgy működik mióta világ a  világ, hogy egy konfliktus - helyzetet előbb meg kell élni, megérteni, feloldani és elengedni. Ez történik a gyász folyamatában is, amikor egy kedves családtagot temetünk. Érdemes megfigyelni, hogy a hagyományos temetéseken (amelyet nem véletlenül alkotott meg a népi szokás olyanná, amilyen) vannak szakaszok, amikor a közeli családtagok valósággal kirobbannak érzelmileg és egetrengető zokogásukban egy katartikus élményt látunk. Kiadják magukból a fájdalmat, dühöt, mérget, kétségbeesést: találkoznak a halállal, ahogy Hemingway novelláiban vagy Eliade rit de passage hasonlataiban látjuk. Ez a direkt, megélt találkozás a halállal segit abban, hogy feloldják és elegedjék a konfliktust, ez esetben, a halottat. A pszihológia már rég megirta - de még előtte a görög költők is tudták már - hogy egy szerelmi csalódást és szakadást is gyászfolyamatként kell megélni. Szükség van a nagy, érzelmi kitörésre, a fájdalom megélésére, majd a feloldásra és elengedésre. A különbség csak az, hogy mig a halott esetén a test, a fizikai találkozás lehetősége is megszünik, addig egy élő ember "eltemetése" sokkal nehezebb: naponta találkozhattok még, beszélgethettek, fennáll a "kisértés" lehetősége. A kisértet is tehát, mint irodalmi toposz sokkal inkább az élő emberek gyászfolyamatainak szüleménye. 

Meleg világban (is) igen elterjedt, hogy ez a gyászfolyamat kimarad. A kapcsolatnak vége, egy - két hét patetikus siránkozás után máris új kapcsolatba rohannak. Aztán újra ismétlődik a történet és igy tovább, és igy tovább. Nem merik megélni a fájdalmat. Mert hát minek belemászni nyakig saját szarunkba - vagy hogy irodalmibb toposzt használjak - minek lemenni a pokolba, ha könnyebb alternativ megoldást találni. Csakhogy a pokoljárás (alvilágjárás) is ősi, irodalmi toposz. A hősök - Odüsszeusz, Orpheusz, Vergilius, Dante - lemegy a pokolba, hogy megismerje saját múltját is ezáltal. Jézus nagyszombati útja is ugyanez. A hősöket legtöbbször kisérők segitik, hogy alvilágjárásukat végig tudják vinni és ne ragadjanak odalent. Ezeket tekinthetnénk ma pszihológusoknak, pszihoanalitikusoknak, lelkészeknek. A pokoljárásban néha  - ha nem segitik az arra járókat -bennragadnak. Sok iró, költő járt igy, akik önmaguk kutatásához és az inspiráció -keresés során nem tudtak vissszatérni (József Attila, Borbély Szilárd). Ha viszont sikerül megjárni az alvilágot  - magyarán, saját magunk konfliktusait kezelni tudjuk és lezárni - akkor jön a katarzis, a feltámadás: a Húsvét. Ez a folyamat marad ki nagyon sok meleg életéből. Persze, nem csak a melegekéből: úgy általában, manapság, mindenki életéből. De mivel a meleg világ jelentős része nagyon "trendi" és igyekszik csakis külsőségekre adni, ezért ott különösen erős ez a tendencia, hogy az érzelmi konfliktusokat nem kezeljük, nem zárjuk le, nem engedjük el hanem visszük magunkkal bulikba, randikra, egyéjszakás kapcsolatokba, nyitott kapcsolatokba és rómeós profilokra. Felépitjük az álarcot, hogy jól mutasson, hogy eladható, vehető... b...és ne használjak most vulgáris igéket.Csak sajnos a dolog igy is, úgyis érezhető és bűzlő lesz. Mert nem hiteles. 

A Húsvét manapság nem is ünnep. Illdomos az Y és Z generációnak kigúnyolni a vérző Krisztust, netalán a patetikus és horrorisztikus húsvéti nyulat. Pedig ahogy a felsorolt többi mitosz és a mesék is (lásd a meseterápia lényegét) ahogy a Húsvét története is pontosan erről szól, hogy merjünk szembenézni Orpheusként, Odüsszeuszként, Héraklészként, Jézusként saját magunkkal. Ez hiányzik manapság sokunk életéből. Megadni saját magunknak a lehetőséget a Feltámadásra. 

Ez lenne a "meleg" feltámadás. Már ha kellenek ezek a köntösök ebben az esetben...

Csók vagy kézfogás?

A meleg világban szinte univerzálisan elterjedt jelenség, hogy ha két meleg találkozik - történjen az Pesten vagy Rómában - arcon csókolják egymást és nem fognak kezet. Erről elmélkedjünk egy kicsit. 

Az emberek évzázadok óta ezerféle módon köszöntik egymást ha talákoznak. Az arccsók régi hagyomány, a

sémita kultúrákban (zsidók, arabok) teljesen természetes ma is, hogy viszonylag idegen emberek is igy üdvözlik egymást. Máshol az adott személy társadalmi - szociális szerepköre határozza meg azt, hogy fejet hajtva, szemébe nézve, kezet csókolva vagy más módon köszöntenek valakit. Európában a férfiak körében a kézfogás terjedt el és lett univerzális köszöntési móddá. Mivel állandóan ezt láttam és gyakoroltam gyerekkoromban és azt követően is, nekem is ez tűnik még most is a legtermészetesebbnek, találkozzak akárkivel - meleggel vagy heteróval - az első, ösztönös reakció, hogy egy határozott és erős kézfogással üdvözöljem. Nekem ez a legjobb módja még mindig annak, hogy energiákat közvetitsünk egymás felé és érezzem a találkozás lényegét. Emiatt is szörnyen furcsa nekem, ha melegekkel kell találkozzak, akik soha nem fogják meg a kezem vagy legalább helyette átölelnének (a másik módja az energiaátadásnak). Ehelyett sokan a túlságosan ridegnek tűnő arccsókkal üdvözlik egymást, aminek a lényegét sose értettem. Nem a mi kultúránk része és nem is érzem annyira személyesnek, bensőségesnek. A már emlitett kultúrkörökben ezt az idegenek is gyakorolják

egymás között, barátok és a család esetén öleléssel is párositják, hogy jelezzék a találkozó bensőségesebb viszonyát. 

A meleg világban ezt a szokást őszintén, kissé "diváskodásnak" tartom és felesleges nyüszögésnek. Férfiak vagyunk akkor fogjunk szépen, erősen és határozottan kezet vagy öleljük át egymást, hisz igy a leghatásosabb a találkozás örömének átadása. 

Meleg volt -e Hadrianus?

Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori „homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa.  David Halperin és

mások hatása mára már az ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg, ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már „meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e Hadrianus?

Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit, sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez tartoznak.

Antinous

A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig Williams  által irt „Roman Homosexuality” is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus. Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból, amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát követően származik. De mit is tudunk Antinousról?

Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval. Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig. Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata? Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat, templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait. Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős szemöldök, kecses, húsos

ajkak.

Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára, szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez homoszexualitásnak?

A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad, római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes – eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról, Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos) szerepet is bevállalták az ágyban.

Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi – képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük, hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos megjegyzést ennek ellenkezőjéről.

Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom minden szegletében ezt követően, különösen a

görögök lakta vidéken (ez akár a pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi, vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való házasság.

Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg. Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói, esztétikai viszonyról van – e szó!).  Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták csodálni a férfi test szépségét és vonásait. 

Az angyalarcú papnövendék és a másik

Rendkívüli élményben volt részem a tegnap este. Egy ismerősömnek köszönhetően részt vettem egy katolikus teológia fiúhallgatói által rendezett magyar "bulin". Az összejövetel nem is lett volna különleges, ha két személy nem üti fel a fejét ott. Nézzük, mi is történt. 

A napi munkából hazafutva, kicsit fölmentem a rómeóra, leellenőrizni, van e valamilyen szőrös olasztól üzenet. Természetesen, nem volt, ellenben a nézelődőim között akadt egy magyar is. Emlékeztem rá még nyárról, akkor rövid ideig beszélgettünk. Feltételezem ő már ezt elfelejtette, mert a gyors megismerkedés után a kérdéseiből az derült ki, hogy semmit se tud rólam. Bár kicsit idősebb tőlem, kellemes megjelenésű és intelligens férfi képét mutatta. Gondoltam, egy fene, egy találkozóra valamikor sor kerülhet. Hamar elköszöntem tőle, mert készülnöm kellett a pap - fiúk bulijára, amire volt osztálytársam révén hivatalos

voltam. Abban maradtunk, hogy majd valamikor összefutunk jövő héten.

Az összejövetel a katolikus pap - növendékekkel kellemesen telt. Néhányukat már ismertem, hisz futólag megfordultam már ott. Érdekes volt látni, hogy ezek a fiúk a nap 8 - 10 órájában állandóan együtt vannak, együtt esznek, együtt tanulnak, együtt énekelnek. A közösségi élmény bizonyosan egészen más erővel érvényesül ott, mint a "külső" társadalomban, ahol a személyes kapcsolatokat ma már felhígítja a smartphoneok, whatsuppok és más hülyeségek világa. Annyira más világ az övéké...a fiúkon látszik, hogy nagyon naiv, néha már - már túlságosan ártatlan viselkedésűek. Bár nem ismerem őket és az érzéseiket, a borozgatás közepette néhányuk arcán úgy láttam, hogy nem boldogok ők ott. Az alkohol persze, mindenen segít. Én, mint a "betolakodó", az idegen, végig kicsit kívülállóként éreztem magam és figyeltem őket - jó szociológiai munka. Különösen akkor volt furcsa érzés látni ezeket a fiatalokat, amikor a magyar népdalokat énekelték és nőkről, babámról, szerelemről, tubicás galambomról hangosan nótáztak...miközben nekik ez - elvileg, saját döntésük alapján - soha nem adatik meg. Mit érezhetnek? Voltak -e már szerelmesek? Szeretkeztek -e már nővel vagy egyáltalán, nekik a maszturbálás gondot okoz -e? Lelkiismeret-furdalást? Mit éreznek....ez járt a fejemben, amikor a pirosodó arcukat néztem, mint Kodály a székelyeknél, a nótázók körében. 

Az egyik fiú, akivel volt már szerencsém találkozni, most ismét elvarázsolt. Elsőéves teológus, gyönyörű arccal, piros ajkakkal, nagy, kék szemekkel, barna hajjal. Még a többi, szürkés öltözetű fiúhoz képest jól is öltözött. A hangja pedig egyenesen mennyei volt. Olyan volt, mint egy angyal, amit a reneszánsz korban festettek - nem a puttó fajta, hanem az ephebosz korú, aki ugyan még kellően ártatlan, naiv, de már érett, férfias is. Rég éreztem ilyen hirtelen fellángolást. Kicsit a hiányzó szerelem érzését hívogattam talán, amikor bambultam a szép arcát, állát és a pirosodó arcát, a sovány lábát és a formás fenekét. Rég kapott el a hév igy...

Mindeközben fel se figyeltem arra, hogy az egyik pasi, aki a mostani rektorral együtt végzett, a tárasaság közepén ül, csendesen, alig énekel, iszogatja borát és figyel. Engem, aztán néha a többieket is. Szörnyen ismerős volt az arca, láttam már valahol ezt az erősen borostás, kékszemű, idősödő, de jópasi

arcot...fogalmam se volt, hol. Az egykori osztálytársa - a mostani rektor - sokszor gúnyosan szólt hozzá: "látod, én hova jutottam, nem mint TE". Fene tudja mi baja vele, gondoltam. Annyi látszott az arcán, hogy kissé undorodva nézett a másikra.

A másik pasi is kissé kívülállóként ült a kör közepén, körülötte a többiek jöttek, mentek, a társaság kemény magja pedig nyomta az éneklést, a nótázást. Rómában, magyar nótákra becsiccsenteni? Érdekes élmény. 

Az angyalarcú fiú tekintetéből próbáltam - szinte vártam - hogy a gayradarom jelezzen, de nekem ez nem mindig megy. Bizonytalanság, kiváncsiság, szelidség és naivság látszott a tekintetében Sokszor mélyen a szemembe nézett, de nem tudom, hogy egyszerűen a teológusok közötti jóbarátsági, közösségi élmény teszi ilyen közvetlenné, az ország, ahol él most vagy az, hogy titkon ő is...meleg. Sose mertem erre rákérdezni nyiltan..pedig fene tudja, micsoda élményekben lenne igy részem. 

Mindenesetre a fiú hamar visszavonulót fújt és elment. Ekkor tudtam csak felocsudni a rózsaszin felhőből és figyelmemet a másik pasira vetnem. Egyre ismerősebb volt...egyre inkább éreztem, hogy mi már találkoztunk, vagy beszélgettünk. És azt is egyértelműen éreztem - egy furcsa, valóban egyedi érzésként - hogy a pasi meleg. Ez a radarjel biztos ereje. Amikor semmi egyértelmű mozgást, látványt, tettet nem mutat, de te érzed abból, ahogy néz, ahogy a többieket nézi. 

Amikor hazamentem, azonnal a rómeót nyitottam ki, hogy nézzem meg a pasi képét akivel a buli előtt beszélgettünk....Ő volt az. Az idősödő, borostás férfi, akivel egy órával a buli előtt csevegtem rómeón ott volt a pap - találkán. Kicsit kirázott a hideg. Egy hárommilliós városban mennyi erre az esély, hogy két magyar így találkozzon? Érdekes élmény volt. Fel se ismertem ott...nem volt egyértelmű nekem ez.

Azonnal ráirtam, talán ő még akkor is a bulin volt, mindenesetre online. Sem akkor, sem most a levelezés közben nem mutatott semmilyen változást, higgadtan beszélgettünk.

Kiderült, hogy ő is kispapként kezdte, de feladta a pályát, mert melegségét meg akarta élni. Most képpel a profiljában, bátran vállalja másságát de érdekes módon, régi társaival és az egyházzal is tartja a kapcsolatot. Kollegái tudják, hogy meleg és mostmár érthető is volt a gúnyossága az egykori osztálytársnak. 

Mikor elmeséltem neki, mennyire tetszik a fiatal papnövendék...természetesen ő is nyugtázta szépségét. Kérdeztem meleg -e szerinte a fiú: a válasz pedig nagyon hatásos volt. "Nem tudom, az elején nekem is úgy tűnt...de ha az is, évekbe telhet, amig feldolgozza. Nekem is hosszú időbe telt". 

Ez nagy mondat.  Tele tapasztalattal és sok, sok szenvedéssel, ami talán a tegnap láttot fiatal fiúk némelyikében is lezajlik. Hisz az ma már mindenki tudja itt és a világ más nagy egyházi központjaiban, hogy a katolikus szemináriumokat sokan menekülésként választják önmaguk identitása és szexualitása elől. Legyen szó félénk heteróról vagy látnes melegről...igy keresik a választ. Van, akinek pontosan a hit, a meditáció hozza el a választ...de sajnos, van akinek még az sem. 

Kiváncsi vagyok a történetükre. Remélem sikerül újabb részleteket megtudnom.

A múzsa fiú pedig...hát szép reggelem volt. 

Gay Village

Nem vagyok a meleg bulik híve és törzsvendége, félévente egyszer ha megfordulok egy ilyen helyen. Idén a sors vagy az exem utáni bolond időszak úgy hozta, hogy már négyszer is megfordultam meleg szórakozóhelyen. Legutóbb nem is akárhol, hanem a világ egyik legnagyobb meleg bulijában, a Gay Village (Meleg falu) nevű helyen. Erről az élményről

olvashat a kedves Olvasó rövid összefoglalót most.

Bár Róma a világ katolikusságának központja, a meleg élet eléggé exponáltan van jelen (nem tudom persze Amszerdamhoz vagy Barcelonához viszonyítani, hisz ott nem jártam). Egy utca, melynek Colosseum felé eső részén tömkelegével állnak a meleg bárok, néhány meleg szauna, cruising bar, meleg mozi és néhány klub is. Mindezekhez csatlakozik a városközponttól nagyon távol eső, Mussolini futurista – fasiszta épületei között, egy ligetben megbúvó „Gay Village” nevű hely. A világ egyik legnagyobb, néhány ezer vendéget is befogadni képes parkban két óriási színpad, több sátor és bárpult várja az érdeklődőket. „Mázlimra”, kikaptam az év utolsó, záró bulival és különleges vendégekkel megfűszerezett estéjét. A hatalmas park este nyolckor nyitott (olaszul értsd: fél kilenc) és tízre már annyi ember tolongott a színpad előtti hatalmas táncparketten, hogy szuszogni sem lehetett. A résztvevők fele heteró pár volt, ez a buli ugyanis egy ideje már olyan hírnévre tett szert, hogy a heterók körében is nagyon népszerű. Igaz, a két színpad – a pop és a house – elég erősen elkülönült, utóbbi szinte teljesen heteró párokkal volt tele, míg az előbbiben több volt a meleg. Állítólag Róma többi meleg bulijában is hasonló a felállás, tehát ezek a helyek nyitottak minden korosztály és érdeklődő számára nemi identitástól függetlenül. A zene sajnos nem az én ízlésemet szolgálta (Rihanna, Britney), így túlságosan nem élveztem ezt a bulit. Számomra furcsa érzést keltett az is, hogy a színpadon Jézust és Máriát ábrázoló nyakkendővel vergődtek a félmeztelen adoniszok és néhány nagyon kikent, maskarázott transzgender nő. Az én konzervativ természetemnek ugyancsak furcsa volt az az amúgy kiemelendő jelentőségű esemény is, amikor egy tizenhét éve együtt élő meleg pár – immár harmadjára – kimondta az igent. A ceremóniamester Vladimir Luxuria volt, az itáliai meleg élet vezető személyisége, egykori parlamenti képviselő. Az esemény különlegességét a Gay Village státusza adta, azt ugyanis hivatalosan is „autonóm” államnak kiáltották ki a bulik alkalmaira, ahol nem érvényesülnek az olasz törvények – amelyek nem engedélyezik azonos neműek házasságát. Ami kissé számomra furcsa volt, hogy az egyházi szertartást imitálták. Mindenesetre a párnak biztos nagy esemény volt. Az eseményt színesítette, hogy megjelent Róma város sindaco- ja, azaz polgármestere is, aki néhány melegjogi aktivistával interjút is adott, amelynek egy részét az állami televíziók is leadtak. Az esketési ceremónia és a polgármester beszéde majnem másfél órát tartott, igy a buli valamivel éjfél előtt kezdődött el.

A buli hajnalig elhúzódott. Leírhatatlanul sok, szép pasit láttam – ennyit, egy helyen még soha. Többségük rám sem nézett, akadt néhány, akivel lehetett flörtölni, szemezgetni, jeleket adni – talán legközelebb, ha egyedül megyek, még sikerül is behálózni egy jó pasit. Baráttal buliba menni és vadászni nem jó ötlet.

A buliról összefoglalva tehát elmondhatom, hogy nagy esemény volt, óriási térrel, rengeteg szép emberrel...de a számomra kellemetlen zene, túlságosan zsúfolt színpad és a szervezők kissé túlzott extravaganciája engem hátrált a lazításban. Persze, biztos sokan élvezték is a bulit.

Az olasz férfiak

 Az első hónap végén talán már bátorkodhatom azzal, hogy a sztereotípiákból kibújva, véleményt alkothassak az olasz pasikról – úgy általában. Természetesen rájuk is igaz az, ami mindenkire, miszerint mind egyéniségek, egyedi lények vagyunk sajátos problémákkal és jegyekkel...de tegyünk ismét kivételt és engedjük meg magunknak azt, hogy klisészerűen „nemzeti” sajátosságokat ruházzunk az olasz pasikra. Ha ezt megtennénk, akkor egyértelműen az lenne a végeredmény: gyönyörűek!

Mielőtt eljöttem volna taljánföldre, jól éreztem, hogy itt az én „őstípusaim” (értsd: a pasik, akik nagyon vonzanak) ezerszámra fognak flangálni az utcán. Féltem is, hogy fogom én ezt egyáltalán fizikailag elviselni. Az egyik barátom frappánsan csak annyit mondott: állandó erekcióval. Igaza lett. Szinte nincs nap, amikor 1-2 órás buszozás, hazautazás közben a valóban ezerszámra megjelenő gyönyörű olasz pasik ne hoznának lázba. Néha már kényelmetlen a zsúfolásig megtelt metrón vagy a bevándorlóktól teli buszon dagadó alsógatyámmal nyomakodni és tolakodni. Természetesen nem minden olasz férfi szép, hisz szép számmal akad nagyon ápolatlan, elhízott vagy akár fürdetlen is (és nem homeless emberekről beszélek, hanem jómódú olaszokról!). De ahogy minden sztereotípiában van egy aprócska igazság, így az is igaz, hogy az olasz pasik döntő többsége 15 és 70 év között nagyon vigyáz az alakjára, jelentős részük naponta fut, sportol valamit és lenyűgöző ízlésük van a ruhák, színek összeállításában. A legszembetűnőbb jelenség a 40 – 70 éves generáció: egyrészt, hihetetlenül jóképűek, másrészt olyan merészen, elegánsan és ízlésesen tudnak öltözni, amit felénk – sem Romániában, sem Magyarországon – nem láttam még sajnos. Felénk a 40 – 50 éves generáció jelentős része – szexuális identitástól függetlenül –  már semmit sem ad a ruházatra, megjelenésre. Nem is fontos ez feltétlenül, de

talán kicsit mutat valamit ki mennyire figyel önmagára, milyen a mentalitása.

A fiatalabb generációkról: őstípusok. Szinte kivétel nélkül. Természetesen akad twink és szőke olasz is...de ennyi őstípust egy helyen még nem láttam. Kész orgazmus kilépni az utcára reggel. Ennél jobb már csak a napsütés és a pálmafák, no meg az úton – útfélen ránk leselkedő történelem. Az olasz pasi – mint „általános” megjelenés – szépen ápolt szakállú,  sötét, fekete hajú, nagy, gyönyörűen ívelt szemöldökű, világosbarna vagy kékeszöld szemű, óriási szempillákkal és hatalmas szemekkel csábos tekintetű, vagy babaarcú. Néha túl baba, de jó sok a macsó pasi is, akinek már a megjelenésétől is betonná merevedek. A gyönyörű arc mellett, a másik sexappeal: a bőrszín. Olyan ez, mint a szépen megérett gyümölcsök és a napsütötte zöldségek. Nagyobbak, szebbek, édesebbek – természetesebbek. Ezek a fiúk a napsütésbe születtek és ott is nőttek fel....lehet ezért ilyen szépek. A többségnek természetes napsütötte bőre van – akad persze néhány, aki rátesz még egy felesleges lapáttal és szoláriumozik – nos, ők már nem „őstípusok” számomra.  Amikor a rövidnadrágból kikandikáló lábaikat, kikacsingató gatyájukat (értsd: underwear – fétis), meztelen karjaikat vagy a metrón előttem álló fiúk szép barna nyakát bambulom a város kaotikussága, minden gondja elszáll.

Persze, ezek a pasik nagy többsége egy világvárosban elérhetetlen. Ők itt élnek, megvan a maguk szoros baráti társasága és a többségnek 2-3 szeretője is. Elég nehéz őket akár egy találkozóra is kiráncigálni. Egyetlen előny egy erdélyi multikulti várossal szemben, hogy a bőség zavarában mégis akad néhány érdekes ember is, aki hajlandó egy – egy találkozóra legalább.

'Il buco" avagy a "hetedik mennyország"

A meleg Róma sajátosságaiból az első látványosság, amit feltétlenül meg kell említenem, az ostiai tengerpart és annak meleg sétánya. Érdekes „színfolt”, egyszer ki kell próbálni aztán az emberfia eldönti, visszatér –e még oda vagy sem.

Rómából a Piramide állomástól állandó kapcsolat van Ostiával, az egykori ókori kikötővel és az attól már csak egy „lépésre” található Tirrén tengerrel. A vonat utolsó állomásától (Cristophoro Colombo) a hetes busz visz a tengerparti részekre. Rengeteg megállója van a busznak, aki elsőre megy ráadásul egyedül, mint én, annak nagyon figyelnie kell hol is kell leszállni, mivel sehol nem írja ezt. Az azonban segít, hogy a busz utasainak egy része egyértelműen meleg – ha őket követjük, akkor biztos megtaláljuk a keresett tengerparti szakaszt. A másik segítség  - amelyet viszont elsőre nekem nem volt honnan tudnom – a meleg szakaszon kifeszített két hatalmas szivárvány zászló, amely egyértelműen jelzi, hogy megérkeztünk a fél órás buszozás után.

A tenger gyönyörű, különösen annak, aki nem sokat látott még ilyet. A homok puha, finom, forró, bár a tengerpartnál nem túl látványos. A külön megjelölt szakasz a nudista strand, szigorúan elkerítve a másik két partszakasztól, ami kissé furcsán hat, mintha éreztetné, hogy valami „más” helyre jön az ember – ami tény. Bár a strand nudista, a társaság fele nem vetkőzik anyaszült meztelenre – főleg az idősebb generáció az első, aki azonnal pucérkodásra adja a fejét. A partszakaszra belépve azonnal elámul az ember: csodaszép meleg pasik, adoniszok sütkéreznek mindenhol...kész téboly ezt távolról figyelni. Ezek a pasik megközelíthetetlenek, válogatósak, néha már – már kérkedően beképzeltek. Ha rájuk nézel kacéran és jeleket küldve, dölyfösen fordulnak el, mint egy páva. Más lehetőség nem is marad, mint gyönyörködni bennük, bár ilyenkor az én önbecsülésem mindig leesik, bezzeg az én zsírpárnáimmal...No, mindegy.

A parton gyakorlatilag más dolgod sincs, mint feküdni, fürödni és gyönyörködni a tengerben és a pasikban – legalábbis elsőre ezt hinné a magamfajta naiv. Lehet venni méregdrágán jéggé fagyott vizet a pakisztáni árustól vagy negyed literes, dobozos sört 2 euróért. A kaját már nem is ajánlom, én beértem az otthon összehozott szendviccsel. A nagy semmittevés középén, késő délután aztán elindul a vadászat. Egy pár előtt az egyik meztelenül heverésző fiú elkezdi a farkát izgatni, ami látványosan igent mond a hívásnak. A dagadó himtag látványára a vele szemben lévő pár egyik tagja is elindítja a hajtómotort és pripauszi méreteket ölt a nemi szerve. Akkorát életemben még nem láttam...A közös hergelés végül oda vezet, hogy a három pasi szétnéz, majd fél perces beszélgetés után felmegy a part mellett sorakozó dűnék mögé. A bozontos, bokrokkal és vad burjánnal borított homokban aztán elkezdik azt, amiért ez a partszakasz rászolgált az „Il buco” azaz a „lyuk” elnevezésre. Ekkor esett le nekem, hogy az itt heverészők nagy része valójában vadászaton van, amely a dűnék mögött ölt orgiasztikus és vadállati formát. Ami ott van, az egyszerre vágyálma minden gátlásos fiúnak, de ugyanakkor visszataszító jelenség is, amely néha szörnyülködést váltott ki. Több ezer eldobott papirzsebkendő, régtörtént szexelések nyomai, óvszerek tengere mindenhol. Igazi szexbarlang a természetben, ahol a koraesti órákban már tucatszámra keringenek a meztelen pasik. Többségük idős férfi, de akad néhány fiatal is, akik természetesen túl szépek, hogy igazak legyenek. Akármilyen jelet adtam, nem is néztek rám. Én meg az öregeket kerülgettem...így telt el az este. Eleve furcsa világ...kissé visszataszító, de mégis vonzó.

Egyszer elég kipróbálni, de ha igaz, vannak Rómában ennél sokkal kellemesebb helyek is...

A következőkben ezekről is írni fogok.

 

A leghiresebb orosz melegek

Oroszország, a "nagy medve" mindig is a végletekről volt híres. Monumentalitásával, grandiózus erejével, végeérhetetlen síkságaival és embertömegével tudott a történelemben minden ellenségével dacolni. A regényirodalom jól mutatja, milyen mentalitás élt és jellemezte a XIX - XX. századi orosz embert, amelyre -  minden sztereotípiájától függetlenül -  napjaink valóságban is találunk élő példákat. Az előítéletek, megbélyegzés, kirekesztés és embertársaink elleni undorra a legmélyebben megfogalmazott képet az orosz - zsidó emigráns szülőktől származó Bernard Malamoud fogalmazta meg a Mesterember című regényében. Ott, a melegszívű, vodkába menekült melankolikus orosztól a vad és tébolyult erőket szimbolizáló karhatalomig minden alaptípust megtalálunk, akik az orosz történelem folyamán nemcsak a nemzeti, etnikai kisebbségek, de a melegek és más LMBTQ csoportok ellenségei voltak. Mivel Oroszországban ismét aktuálissá vált az 1832 -ben elfogadott muzhelozhstvo, azaz a homoszexualitás minden formájának állami szintű tiltása, minden melegnek fontos most, hogy vigyázó szemét Moszkvára vesse és ahogy csak teheti, segítse orosz sorstársait. 

Gogol

Jómagam azzal, hogy bemutatok néhány neves személyiséget az orosz történelemből, akik nélkül kevesebb lenne az európai civilizáció és akik mind melegek voltak. 

Nyikolaj Gogol (1809 - 1852) az orosz drámaírás egyik legnagyobb alakja. Jellegzetes stílusa meghatározó hatást gyakorolt a XIX. századi európai irodalomra, ahogy többen fogalmaztak: "mind Gogol köpönyege alól bújtunk ki". Gogol köztudottan meleg volt de vívódása és fanatikus vallásos kötődése miatt soha nem mert az irodalomban megjelenített homoerotikán túllépni. Hatása azonban érezhető a XIX. századi orosz meleg szubkultúrában. Számos követője akadt az orosz meleg irodalomban is. 

Nijinsky, a szexszimbólum

Konstantin Leontyev (1831 - 1891) kozervativ politikus, filozófus. Elsőként fogalmazta meg filozófiai irásaiban Oroszország, a kelet és a nyugat között hezitáló nagyhatalom kultúrpolitikai identitását. Kőkemény filozófiai elvei ellenére, ő maga nyiltan biszexuáls volt. Jó kapcsolatot ápolt a kor több meleg és biszexuális párjával és neves személyiségeivel is. 

Szergej Gyagilev (1872 - 1929) az orosz balett atyja. Társulatával bejárta a világot és megalapította a ma már közfogalommá vált orosz balettművészetet. Iskolateremtő munkássága azonban nemcsak a szakma terén valósult meg: szeretői között találjuk az orosz balett fenegyerekét, a rendkívüli tehetségéről és fizikai szépségéről híres Vaslav Nyizsinszkijt is, aki a XX. század elején valódi szexszimbólum lett úgy Oroszországban, mint külföldön. 

Mikhail Kuzmin (1872 - 1936) az orosz költészet ezüst korának vezető személyisége. Nemcsak verseket és zenét alkotott, de regényeket is irt. Ő az első az orosz irodalomban, aki egy teljes regényt (A szárnyak, 1906) szentel a homoszexualitásnak (elemzés: itt).

A sármos herceg

Szergej Alexandrovics Romanov nagyherceg (1857 - 1905) III. Sándor cár testvére, a Romanov család legmutatósabb férfitagja. Bár a cári család tagjaként a tradicionális ortodox elvek szerint élt, a pétervári meleg szubkultúrából is kivette a részét. Számos korabeli hir szól arról, hogy a nagyherceg férfiakkal is hált. 

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840 - 1893) az orosz romantika legjelentősebb zeneszerzője. Munkásságát felesleges bemutatni, egyike a legnépszerűbb orosz muzsikusoknak. Bár megházasodott, házassága boldogtalan volt, felesége válólevelét örömmel fogadta. Több neves szeretője is ismert. Már fiatal korában megismerkedett Alexander Apuhtyin költővel, akivel éveken át volt intim

Csajkovszkij

kapcsolatban. Homoszexualitása hirnevével együtt egyre nagyobb terhet jelentett számára, féltve őrzött titkává lett. Csak Szentpétervárt, Firenzében és Nizzában élhette ki titkos vágyait, amelyek több művét is inspirálták. Halálának oka ismeretlen, többen kötik titkolt melegségéhez, fertőzésekhez is. 

Szergej Eisenstein (1898 - 1948) az orosz és egyetemes filmtörténet jeles alakja, a montázs atyja. Ahogy több korabeli orosz sorstársa, úgy ő is csak visszafogottan és főleg külföldön tudta megélni melegségét. Berlini látogatásai során megrémült a weimari köztársaság túlfűtött és az orosz ortodoxizmus hatása alatt állók számára túlságosan merész meleg élettől és attól kezdve elnyomta érzéseit. Műveiben ennek ellenére többször találunk homoerotikus jelenetet (a Rettegett Iván második részében az Opricsniki lakománál például).

Eszenin, a zseni

Szergej Eszenin (1895 - 1925) az orosz költészet ifjú titánja. Népszerűsége töretlen máig. Bár nem biznyitott, de többen homoerotikus hangzásokat vélnek bizonyos verseiben felfedezni, amit barátjának, Anatoly Mariegofnak irt. 

Valery Pereleshin (1912 - 1993) Szibériában született, Amerikába meenkült, majd Braziliában alkotó iró, költő. Az első nyíltan meleg orosz értelmiségiek egyike. Több kötete és 169 verse szól homoszexualitásáról és egy moszkvai házas értelmiségivel folytatott kalandjairól. 

Rudolf Nurejev (1938 - 1993) a XX. század második felének balett - sztárja, az első valóban mediatizált meleg művész. Tánctehetsége és fizikai szépsége legendás volt. Bár hírnévre nem otthon, hanem Párizsban és New Yorkban tett szert, ma már az oroszok is büszkélkednek vele. Bár nőkkel is folytatott intim viszonyt, párja végül a dán táncos, Erik Bruhn lett, akivel 25 éven át élt viharos,  nyílt kapcsolatban. 

El Kazovszkij (1948  -2008) Leningrád szülte, de Magyarország fogadta be az első transzszexuális festőművészt, aki orosz - magyarként lett világhírű. 

Nurejev

Szivárvány majális - az első találkozó

Amióta elindult Másként Kolozsváron blogja és jómagam is csatlakoztam irásaimmal a tenni akaró erdélyi magyar melegek közösségéhez, egyre többen csatlakoztak facebookon a kis mozgalmunkhoz. Kezdetben 4-5 ember vezette a "szekeret", aztán ahogy nőtt a társaság, úgy bátorkodtak egyre többen a felvetett témákhoz hozzászólni, posztolni és érdekes ötletekkel gazdagitani a csoportot. Igy formálódott egy kis társaság  - hétköznapi emberek, értelmiségiek, akik a hétköznapokban magas szinvonalon és szorgalmasan végzik problémás kis ügyeiket és feladataikat, mint bárki más - de a csoportban nemi identitásukat, szexualitásukat érintő problémákról beszélnek. A csoportot elsősorban tehát a közös hajlam, a közös ügy kötötte össze. Néhány hétnek kellett csak eltelnie és a közös identitáshoz már csatlakozott számos azonos cél is, amelyet a csoport tagjainak jelentős része (54 emberből 20 - 30) úgy tűnik, felvállalni látszik. Néhány lelkes támogató és szimpatizáns is részt vesz munkánkban, amely egyelőre a zárt csoporton belüli disputák, bloggerkedés (manna.ro, Puritán Szemét, Másként Kolozsváron és jómagam) és egy, az erdélyi melegekről szóló facebook oldal promoválásával és előkészitésében kimerült. Egyelőre a csoport pontos célja, a készülő facebook oldal pontos célközönsége még nem körvonalazódott, de a tegnap megtörtént egy lépés, amely úgy gondolom mérföldköve nemcsak az erdélyi magyar meleg közösségnek, de a romániai LMBTQ mozgalomban is nagy dolognak számit. 

Több napos szervezkedést követően "Szivárvány majális" néven több, mint 20 ember a csoportból találkozott. Bár az időjárás nem engedte meg, hogy a tervezett szabadtéri piknikezés létrejöjjön, ehelyett lett éjszakába nyúló kocsmázás. A találkozó nemcsak a személyes kapcsolatok épitése miatt is volt nagyon fontos, de többeknek a jelen lévők közül bátoritást, kezdő lökést adott saját identitásuk erősitésében, mig a többség számára új barátok, talán hosszan tartó szakmai és aktivista kapcsolatok alapozódtak meg. A sörözgetéssel, "hosszúpuskázással" és borozgatással felviditott beszélgetés több fontos témát is érintett - és ismét bebizonyosodott, hogy a személyes találkozók sokkal intenzivebb, mélyebb, valódibb beszélgetéseket tudnak eredményezni, mit a virtuális világ elszerencsétlenkedett próbálkozásai. Az érintett témák szinte ugyanazok voltak, mint amit a csoportban már felvetettünk, mégis, személyesen végigtárgyalva azokat egy hatalmas kerekasztalt (ami most négyzetes volt) körbeülve sokkal jobb eredményeket és beszélgetéseket szült. Beszéltünk többek között a csoport jövőbeli terveiről, céljairól, milyen módon szeretnénk propagálni a facebook oldalunkat, milyen képi, vizuális, hanganyag és szöveges források kerülnének oda. Továbbá ismét vitára került a társkeresők és az ottani meleg világ problémái, a diszkréció határai és a coming out esélyei és módozatai Erdélyben. Végigmentünk mindenki coming out történetén, illetve a jelen levő párok elmesélték, hogyan jöttek össze. Szóba került még a melegházasság és a gyerekvállalás problémája és a vezető politikusok, értelmiségiek coming out esélyei Romániában. A társaság egyik tagja kiemelte, hogy a házasság támogatása nem függ össze a meleg világban dúló mély problémákkal, hisz annak bevezetése alapvető jog és a szabadság, a választás szabad jogának egyik kifejezése, ám az alapvető probléma talán, hogy mint minden jogi és mentalitástörténeti változás,Romániában - és talán általánosan, a kelet - európai régióban - nem alulról, hanem a felső körökből érkezett. Ez pedig azt is elővetiti, hogy bár a jogi lépések és az LGBT mozgalom főbb követelései előre láthatóan néhány éven belül itt is révbe érnek, a meleg világon belül és az individumokra lebontva aigha fog változás történni. A diszkréció, paranoia és félelem ösztönei amelyek teljes mértékben beivódtak a melegekbe is (talán még erősebben is mint a sokszor nagyon is naiv és minden rossztól mentes heteró társaikba). 

Csak remélni tudom, hogy a "Szivárvány majálisnak" lesz még folytatása és sikerül ebből egy kis mozgalmat, folymatosságra és következetességre épülő munkát létrehozni amelyneka fő célja az lenne, hogy megmutassuk: mi csekélységekben vagyunk mások, problémáink azonosak  és a félelmeket, sztereotipiákat úgy a meleg, mint a heteró oldalról csakis a tiszteletre, személyes tapasztalatokra és élményekre alapuló, nyilt kommunikációval, ismeretterjesztéssel érhetjük el.