Antinous emlékei IV - a cinaedusok

Laelianus többször magáévá tett. Volt, hogy a délutáni edzések után, volt hogy egy kellemesen eltöltött symposion végén a Tiberisz partján álló villájának kertjében. Tegnap pedig, első alkalommal a hitvesi ágyába is bevitt, ahol kizárólag az úrnővel hállhatott volna. Nem tudom, hogy más fiúkkal is megtette -e már ezt....jobban éreztem volna magam, ha legalább ebben, privilegizált helyzetem lett volna. 

Persze, nem kellene panaszkodnom. Róma legjobb görög tanitóitól tanulom a nagy hősök történetét, a Transztiberis legjobb szir és zsidó áruiból válogathatok kedvemre magamnak olyan gyümölcsöket, amelyeket eddig még csak nem is láttam és olyan helyekre vagyok hivatalos, amiről rég látott apám és távoli barátaim még csak nem is álmodhatnak. Mégis, hiányoznak a régi barátok, a kellemes, Eurus fujdogálása a napsütötte Bythinia mezeje...

Sokszor érzem azt itt, hogy csak egy szokványos szolga vagyok, mint a több ezer görög, trák, gall vagy a frissen ma reggel az Ostia felől jot hajókon szálitott maurus fiúk. Ha nem lenne az arcom és a formás idomaim, már biztos valamelyik szenátor padlóját mosnám. Végül is…mázlistának is mondhatom magma,hogy idehurcoltak “jó szeretővé” és polgárrá faragni[1].

Laelianus hatalmas villájában szinte mindennaposak voltak az esti lakomák és fényűző mulatságok. Számomra idegen dallamokra félbarna,de néha fekete aetiopus lányok táncoltak, görög fiúk szolgálták az ételt és italt a finomabbnál finomabb kelmékben megjelenő neves vendégek számára. Megfordult itt a városi tűzoltók parancsnoka is, de bejáratos volt több szenátor is ide.

Az egyik este mikor már a sokadik menüt is elfogyasztották a vendégek, egy színházi előadásra került sor. A színészek – köztük a híres alexandriai Apolaustus – pantomim játékot mutattak be. Először Hercules tizenkét munkáját és halálát, majd Léda megkísértését mutatták be. Apolaustus messze földön híres volt kivételesen szép és kecses mozgásáról, rugalmas testéről és érzékletes mimikájáról. A kezeiről több részeg költő irt már verset egy  - egy jól sikerült lakoma végén. Hosszú, szép ujjai voltak, karja kecses, de mégis izmos, erős volt. Finom, kreol bőre erővel feszült rajta. Testén az esti halovány gyertyafény a görög líra hangjára csillogtatta az apró izzadság –cseppeket. Mellkasa gyönyörű, arányos volt, egy száll

szőr sem volt rajta. Kissé irigyeltem is….nekem mostanában egyre erősebben nő. Lábai is szőrtelenek voltak. Ez kissé furcsa volt. A hátam mögött két öreg szenátor összesusmogott, mikor két hatalmas ugrás között gyönyörű, hosszú lábai megfeszültek és szinte csillogtak a gyertyafényben. Valamilyen Cato Maiort[2] emlegettek…bezzeg ha ő ezt látná… Nem tudom ki volt ő, bár itt sokat emlegetik mostanság a nevét. A pantomim játékos gyönyörű testét, szép szemeit és kócos, barna haját egyre több férfi nézte. Észre lehetett venni, hogy nemcsak Laelianus, de még két fiatalabb szenátor is figyelte. Fejüket féloldalra borították, szinte nyelvükkel és ujjaikkal

követték mozgását, vonalainak és domborulatainak megfeszülését. Volt a társaságban egy gladiátor is. Hatalmas, magas, robosztus férfi volt, igaz, arca elcsúfult a sok sérüléstől és duhajkodástól, amit római évei alatt összegyűjtött. Crixus mellkasa csak úgy feszült a szenátorok selymes, finom bőre mellett, akik persze megvető szemmel nézték, hogy előkelő társaságuk mellett meg kell tűrjenek egy volt rabszolgát, aki alighogy szabad lett. Lábai arányosak, izomtól duzzadóak voltak. Arca erős, gyönyörű vonásokkal, kemény állkapoccsal, szép, kék szemekkel ezer és ezer matrónának volt éjszakai álma, akik aligha tudták már örömüket lelni gunnyadt férjeik bortól bűzlő szájíze mellett. Bár a astag bíborszegélyhez még csak hozzá sem érhetett, Crixus dominálta a triclinium társaságát.  

Apolaustus vérbeli Léda volt. Messze földön híres volt állítólag abban, hogy előadja az ártatlan nő buja meghóditását az istenek urától, Zeusztól. Szép, szőrtelen, a forró nyártól és a zsúfolásig megtelt szobában felgyűlt párától csillogó mellkasa csak úgy zilált, amikor Léda leghevesebb apoteózisát kellett megélnie. Akkor eszembe jutott, a palatinusi élményem a tanítónőmmel. Ő is így zilált! Érdekes volt…anyámat el se tudnám képzelni igy. De óh, a Stüxre, mi a fenének is kellene… Apolaustus azonban férfi volt. Legalábbis ez látszott a néha kikandikáló ruházata alól. Nem is akármi rejtőzött a lenge, barna ágyékvédő alatt! Ahogy megpillantottam, nekem is kőkemény lett a farkam. Próbáltam a kezemmel takarni, kissé a lábaim közzé szorítani, de ez még inkább izgatott, még keményebb lett. Laelianus észrevette, hogy kényelmetlenül mozgolódom. Óvatos, de buja mosoly ült az arcára és a figyelmével hol

az én, hol Apolaustus ágyékát és verejtékezését figyelte. Két másik szenátor is felfigyelt a mozgolódásomra. Egyikük elég fiatal, Laelianussal egyidős lehetett, bár testalkata törékeny, sovány és gyengéd volt. Valahol már láttam, de sokszor meg sem tudom különböztetni őket, többségük ugyanabban a hófehér, bíborral szegélyezett ruhában, arcszőrzet nélkül flangál állandó kísérettel és illatfelhőbe zárva. Laelianus azon kevés egyike, akinek van egy kis szakálla Hadrianust utánozva. Legalább így tudom, milyen szakállas férfiakat csókolni majd ha egyszer találkozok végre a császárral.

Mikor az előadás véget ért a hangulat zenés, boros mámorba, ködös versszavalásba, óbégatásba folyt át. Laelianus hamar megunta ezt és egy óvatos intéssel, a porticus mögé hívott. Hevesen megcsókolt, izmos karjával magához rántott és fenekembe markolt. Mocskos dolgokat súgott a fülembe ismét. De most mást is mondott….azt mondta, ne féljek vagy ijedjek meg, de szeretné ha részt vennék egy orgián. Eddig csak a Palatinus szolgái susmogtak ezekről az alkalmakról, de én nem tudtam, mit is jelent ez. Kényesztetve magával vitt egy folyosón át, majd egy lefele vezető sötét lépcsősor után egy rozoga ajtó nyilt. Egy ún. cryptoporticus tárult elém: hosszú, amilyet csak a Palatinuson az őrültnek is nevezett Nero épített. Bár sötét volt, de a fel-fellobbanó fáklyasercék gyönyörű díszeket, reliefeket és stukkókat sejtettek a falakon. Már jó ideje Rómában vagyok, de ezeken még mindig csak ámulok és bámulok. Laelianus látta, hogy elbambultam és sürgetve azt mondta, hogy siessek, mert ott is olyat fogok látni, amit még soha. Izgatott is a dolog és szó, mi szó, már kívántam a férfierejét, izmainak minden mozgását, szenvedélyes lökéseit.

A folyosó végén aztán egy kis faajtó mögött elém tárult egy világos, diszes terem: szolgák sürögtek mindenhol, gyümölcsök, kenőcsök, olajok, virágok és az emberi test minden elképzelhető nedűjének furcsa, leirhatatlan illatmámora csapott meg. Olyan erős illatfelhő formájában, hogy már ez is elég lett volna ahhoz, hogy átlépjek ebbe a másvilágba. De Laelianus még mielőtt szétnézhettem volna, egy apró, szivacs formájú párnácskát dugott az orrom elé: „szívj bele erősen és hosszan! – mondta büszkén és kívánósan. Mai napig se tudom mi lehetett az….csipős, erős, viszketős ereje volt és a fejem azonnal szédülni, szinte forogni kezdett. Testem elöntötte egy leirhatatlan forróság. Csak úgy keringtek körülöttem a biborszegélyek, az izmos karok, szolgák, illatok, a robosztus gladiátor, Laelianus keze, ajkai, a férfiak nedüjének szaga.

Amikor kicsit kijózanodtam, akkor láttam, hogy meztelen vagyok. Egy hatalmas diványon feküdtem. Laelianus volt mellettem, őt épp egy perzsa fiú szopta, mikozben ő egy másik, talán maurus fiúnak a fenekét tépázta, nyalta, feszítette. Rögtön mellette, szétterpesztett lábakkal állt Crixus. Apám ilyennek irta le a rhodoszi kolosszust: erős, izmos, meginghatatlan lábakkal, szétterpesztve áll és minden zivatart és istencsapást túlél. Igy állt ez a vad, kemény izomtest is ott. De a farka….olyat még nem láttam. Hatalmas, duzzadt erekkel vastagabbnak tűnt, mint az alsó karom. Makkja gyönyörűen formásnak, kissé lilának tűnt – bár alig láttam, állandóan egy fej takarta. Ekkor vettem észre, hogy a fiú, akinek a fejét nagyon vadul,szinte felnyársalta arra a félelmetes farokra, Apolaustus volt. Négykézláb állt, gerince és izmosan karcsú, kecses teste mint egy hattyúnak a nyaka, úgy hullámzott. Ott térdelt négykézláb és olyan hevesen nyelte azt a hatalmas monstrumot, hogy azonnal kőkeménnyé lettem. Makkomon egy kis, apró csepp jelent meg…ilyet ritkán láttam magamon. Még mielőtt lesimitottam volna, a perzsa fiú bekapta a farkam. Ellenkezni se tudtam…egyrészt, mert Laelianus azonnal elárasztott csókjával, dús ajkaival és kemény, hosszú nyelvével, másrészt, mert olyan élvezettel vette torkának legmélyére a duzzadt farkam, hogy esélyem se volt. Laelianus nem sokkal ezután felállt és elém rakta gyönyörű farkát. Szerettem az övét, mert nem volt olyan ijesztően nagy, mint a gladiátoré, de mégis, fölkunkorodva, keményen állt hosszú meneteken keresztül. A szivacsból szagolt furcsaság miatt még mindig szédültem, de azt észrevettem, hogy egyre hevültebb leszek és tébolyultan kivánom most Laelianus farkát. Két kézzel megfogtam, végignyaltam, makkját a nyelvemmel körbesétáltam, majd végig, a húsos, cémentkemény alján a farkának a tövéig kapartam ajkaimmal. Eután ő megfogta a fejem és a farkába rántott. Mélyen, a torkom legmélyére dugta és gyorsan mozgatta. Ilyet még soha nem csinált. Nagyon élveztem. Tele voltam a duzzadt farkának minden erejével, szinte feltöltött. Eközben a perzsa fiúhoz csatlakozott a maurus is. Mindketten az én farkammat nyalták, szopták. A maurus gyönyörű, szinte felduzzadt fenekét eközben egy szenátor vette kezelésbe. Hevesen tömte és közben orditott, fogalmam sincs mit. Mellettünk Apolaustus hangja hallattszott, néha hangosabban, mint az ezernyi nyögés, sikoly, élvezet egybefonódott zuhataga. Neki fájhatott. A galdiátor kíméletlenül, mint egy bivaly dugta. Szinte beleremegett a feneke, hallatszott, ahogy farcsontja és kecses feneke csattog. Laelianus tovább csókolt, majd a két fiút kicsit félretéve, ő is kinyalt. Ezután ismét magáévá tett. A már jól ismert sebességével, szenvedélyével, heves, de kellemes mozdulataival együtt mozogtunk. Hasamra fektetett és minden erejével hasított belém, mintha csak a Taigetosz mélységeit akarta volna kivájni bennem.

Apolaustust szinte ájulásig dugta a gladiátor. Utólag mondták, hogy ő ezt szereti….én biztos nem éltem volna túl ezt. De ami utána jött, kissé meglepett. A sovány, törékeny arcú szenátor, aki olyan sokáig nézte Apolaustus műsorát, elkezte még a szinésznél is hevesebben szopni Crixust. A gladiátor ugyanolyan erővel nyársalta fel a szenátort, mint a szinészt. Fenekét szétfeszitve, kiméletlenül tömte bele vaskos farkát és mozgatta benne élvezettel, a makkját néha ki –kivéve, hogy csodálják a többiek a behatolásait.  Szenátort cinaedus szerepben soha nem láttam[3]. Laelianust elképzelni se tudtam volna igy. Róma legnagyobb szégyene, ha egy szenátor vagy akár lovagrendű, de még egy neves kereskedő is már cinaedus szerepet vállal. Legutóbb a paidagogosom mesélte, hogy amikor még gyerek volt Athénban, a nagyszülei azt mesélték, hogy az ő elődei éveken át hevesen vitatkoztak azon, hogy vajon Akhilleusz avagy Patroklosz volt –e a cinaedus. Aztán végül oda jutottak, hogy lehet semmit se csináltak.

Mindenesetre….nagy élmény volt ez az orgia. Másnap arra se emlékeztem, hogy jutottam ismét az otthoni ágyamba. A Palatinuson minden reggel madárcsiripelés ébreszt. De ma reggel még ezekben az ártatlan madarak kecses mozgásában is Apolaustus és a passziv szenátor kigyószerű mozgását, zilált hevét láttam.

---

[1] A görög eromenos vagyis az ifjú szerető eredetileg társadalmi, etikai és politikai tanulást is feltételezett az idősebb erastes mellett, hogy jó „poleites”, állampolgár legyen majd belőle.

[2] Marcus  Porcius Cato, ismertebb nevén Cato Maior vagy id. Cato a Római Köztársaság egyik legnagyobb politikusa, szónoka, a régi archaikus római társadalom védelmezője és elveinek élharcosa volt. A későbbi korokban neve egybeforrott a hagyományos, konzervatív értékek védelmével de a puritanizmussal, megrögzöttséggel is.

[3] Az ókori Róma férfimorálja és világnézete nem itélte el a homoszexuális közösülés aktív formáját, ellenben szabad római polgár nem lehetett sem efeminált, sem gyöngéd, túlságosan kellemes, bájos ez ugyanis az eunuchok, színészek, gallusok és a cinaedusok, azaz a passzív homoszexuális szerepet kedvelők ismérve volt. Számos közember és későbbi politikusról maradt fönt historiográfiai kritika és utólagos lejáratás amelyben többek között C. Iulius Caesart vagy Elagabalus császárt cinaedus szereppel gyanúsították.

Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....