Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....

Van e szingli meleg?

A kérdés végtelenül egyszerű, már - már butácska is, ám mégis, igen fontos. Egyrészt önreflekció egy nyugtalan és pihenéstől távol álló időszakban, másrészt  mustra egy világban, amit sokszor már csak külsőként figyelek. 

Csernus Imre gyakran szokott bennünket (értsd: férfiakat, nőket - mindenkit) kiosztani és szeretetkurvának titulálni. Tény és való, hogy ebben a követhetetlen sebességgel száguldó világban az ember manapság kevés időt szán önmagára, érzéseinek letisztázására, figyelmére. Nem érdekli családja, nem érdekli a másik ember....csakis a munka, a napi rutin. Sokszor már a Maslow piramis legalján, mint egy amőba, csak a munka utáni evés, pisilés, kakilás és alvás szintjére süllyedünk. Ilyen körülmények között nem is csoda, ha legszívesebben az utcára állnánk ki egy ölelésért, amit hetek, hónapok óta nem kaptunk. Vagy mert magunknak sem adtuk meg, vagy mert nem is figyeltünk a hiányára sokáig. A szingli életmódnak persze előnyei is vannak, ezekről már írtam valamikor amikor még elég jól viseltem Amikor azonban terhessé válik, akkor az emberek - amióta világ, a világ - gyakran folyamodnak pótcselekvésekhez, hogy a szeretethiányt - ami legtöbbször saját maguk iránti tisztelet hiányából és az önreflekcióra fordított idő nemlétéből fakad - pánikszerűen pótolják. Ekkor jönnek szeretők, "fuckbuddy-k", egyéjszakák, vagy ha ez nem jön össze, akkor ivás, drogok és társaik. 

Az egyedüllét nehéz. Nehéz azért, mert magadat kell figyeld és ez nem mindig kellemes. Nehéz akkor is,

amikor az alapvető érzelmi igényeket - ölelés, szeretés - nem kapod meg nap, mint nap. Amikor már a párok látványa is zavar, akkor jön a szeretetkurválkodás, ami melegeknél (is) igen gyakori. Nem hinném - és nem is jelentem ki - hogy ez meleg jelenség, egyszerűen a hétköznapi ember általános reakciója egy pszihológiai jelenségre. Melegként azonban azt látom, hogy alapjában véve a "szingli meleg" fogalma nem ismert. Nincs szingli meleg!

Mindezt arra alapozom, hogy az emberek manapság egy tönkrement kapcsolataikat úgy orvosolnak, hogy 1-2 hét után máris egy másikba rohannak, vagy néhány hónap után az exük ágyában kötnek ki, szigorúan mint barátok, óvszerrel és sok, sok síkosítóval. Egy másik alternativa, hogy két - három szeretővel, "friends with benefits" -el béleljük egyedüllétünket és ágyunkat, igy máris megoldódott a napi ölelés és szeretetadag. 

De jól van ez így? Azt tudjuk, hogy egy szakítás és egy kapcsolat azért nem tűnik el két, három nap alatt, mert bármilyen hihetetlen, ez is egy gyászfolyamat, aminek meg kell adni módját, idejét és rituáléját. Ahhoz, hogy valóban szinglik, azaz "egyedül is jól" legyünk és egy új kapcsolatra alkalmasak, bizony végig kellene járjuk a kötelező lépcsőfokokat. Ezt azonban a többségünk nem teszi meg. Rohanunk az unalmas szingli lét elől és jöhet minden, ami akad. Amikor pedig mégis, akadna valaki, aki tényleg tartós kapcsolatra vágyik, akkor rájövünk, hogy valójában még mindig az exünket látjuk, érezzük vagy a sok szerető közepette nem is tudjuk mi fán terem az őszinteség, intimitás, az újdonság bizsergető, szűzies érzése. A "'feeling" hogy szabad voltam, megtisztult és most egy új világgal kavarodom együtt. Ritka kincs ez és a mai rohanó világ úgy érzem nem kedvez ennek a romantikus képzetnek.

Bízom  benne, hogy azért mind teszünk saját magunkért. Mert melegként, vagy anélkül, de a lelki fejlődés prioritás kell legyen. És ez melegeknél óriási igény. Az aktivisták - még a házasság követelése előtt, vagy közben - ezt is figyelembe vehetnék. 

Te megnyomnád -e a gombot?

Amikor néhány barátommal összeülünk egy - egy sör vagy pohár bor  mellé, többször felmerül a kérdés, hogy ki, mit tenne ha létezne egy olyan gomb, amelyet megnyomva egycsapásra "heteróvá" változnánk. Megnyomnád -e a gombot? Szól a kérdés. Általában az 5-6 ember közül akik összegyűltek, fele - fele arányban válaszoltak igennel vagy nemmel. Legutóbb a második szivárvány találkozón hangzott el a kérdés, ott a közel húsz főből a sovány többség (10-12 ember) válaszolt határozottan nemmel, a többiek igen, vagy "nem tudom" válasszal 

Én elég határozatlan voltam a válaszadásban, de talán az igenhez állok jelenleg a legközelebb.  Ha létezne ez a bizonyos gomb, most megnyomnám. Ez persze hangulatomtól is változott, voltak periódusok, mikor nem tettem volna meg. Most, ha lenne egy ilyen lehetőség, megtenném. Miért? Mert úgy érzem, hogy nekem természetemnél, neveltetésemnél és családi hátterem miatt a legfontosabb dolog az érzelmi biztonság, a társkapcsolat. Lehet, hogy ez társfüggőség, bár már a jó öreg Arisztotelész is megmondta, hogy az ember nem igazán képes az egyedüllétre. Szingliként harmoniában lenni egyedül is, lelkesedni az élet apró örömeiért úgy, hogy se reggel, se este, se délben  - soha ne legyen aki egyszer átölelje az embert elég nehéz. Úgy érzem, ha nem a férfiak vonzanának, nőkkel könnyebb lenne megtalálnom azt a tartós, monogám kapcsolatot, amire én vágyok. A meleg világban - legalábbis Kolozsváron - ismerkedni csak a neten lehet, ott viszont az én elveimet szinte kinevetik. Legutóbb az exem és az ő újonc "fiúja" azzal nevetett ki, hogy én "XIX.századi" elveket vallok, monogámiába, hűségbe  vetett mániákus hitem gyakorlatilag elefáncsonttoronyba zár a mai meleg világban, ahol mindenki mindenkivel, nyilt kapcsolatok számitanak divatosnak és életképesnek. Én túl féltékeny tipus vagyok ehhez és bár sokkal jobban érezte velem magát, mégis, mást választott, mert az az ember elviseli, ha mással is kefél néhanap. Abban igaza volt az exemnek, hogy "nehéz természetem van" és ilyen hozzáállással túl sokat fogok szenvedni a meleg világban. Vagy az egyedüllét, vagy a nyilt kapcsolatra való hajlam....de hát nálam ez nem választás kérdés. Kicsit olyan, mintha gerincműtétet kellene végrehajtani rajtam, hogy képes legyek erre. Igy hát marad az egyedüllét. A gombot tehát most, megnyomnám...mert a stabilitást, a lelki békét könnyebben fel tudnám épiteni egy nővel az oldalamon - talán.

De szerencsére az élet nem ad választási lehetőséget ebben. Nincs gomb, nincs választás. Legfeljebb az egyedüllétből és a magányból lehet valami mást faragni, ami élvezhetőbb, kellemesebb és soha, soha, soha nem feladni a reményt, hogy ez az erős hit és akarat egy stabil kapcsolatra egyszer meghozza a gyümölcsét. Hol és mikor...nem tudom. De még reménykedem, nagyon. 

Azt azonban kétlem, hogy ez Kolozsváron fog eljönni. 

Szingliként boldogan?

A rómeó, a meleg társkereső rámtelepedett. Napi rutin lett, hogy több órát töltsek ott, kétségbeesetten keresve a "nagy őt" vagy az utóbbi időben már csak a puszta szexet. Annyira akartam a "kielégülést", valami egészen mélyről jövő, beteljesületlen vágyat lehűteni férfiakkal, hogy ez az erő nemcsak a külvilágot rémisztette meg, de engem is. Az exem ott ül azon az oldalon órákon át, nem tudtam elviselni azt sem, hogy nem ir rám, vagy leveleimre flegmatikus, de legtöbbször sértő, visszautasitó választ ad - netalán szexuális életéről dicsekszik, ami úgy hatott rám, mint egy késszúrás. Tegnap eldöntöttem: törlöm a profilom. Másfél év után, ismét. Nem először történik ez, de ilyen hosszú ideig nem is volt állandó profilom azon az oldalon. Semmi humánumot, emberi értéket, kedvességet, szeretetet nem kaptam ott, ahol az embereknek elvileg egymás közös értékeiért kellene összejárniuk. Csak szex, csak a test kultusza. Nincs kockahasad? Nem vagy tökéletes? Nem vagy gép, érzelmek nélküli, vad csődör? Mehetsz a fenébe. A darwini elvek itt elementáris erőkkel érvényesülnek, szó nincs ott arról, hogy eseteg az ember nem csak test és húsdarab a lába között egy farokkal. Nekem most elég ebből.

A nagy kérdés, hogyan állok neki annak a "projektnek" amely leegyszerűsitve úgy szól: boldognak lenni egyedül, szingliként is. Megtaláni önmagammal az egyensúlyt, ápolni azokat az értékeket, elveket, érzelmeket, amelyek fokozatosan leépültek az elmúlt időszakban. Ápolni a kertet, kertészkedni - ahogy a költői metafora mondja. Feltöltődni önmagammal, mert az elmúlt időszakban ez a mókuskerék azzal is járt, hogy kiüresedtem, csak vágyakoztam és semmit se tudtam már adni senkinek.  Márpedig ha nincs miből, adni se tudunk, ha pedig nem adunk - kapni se fogunk.

Az én annyira szeretett Bagdy Emőkém egyik könyvében ("Hogyan lehetnénk boldogabbak") tiz olyan dolgot sorol fel, amely a boldogulásunkhoz hozzásegithet:

Ezt szeretném gyakorolni. Szó sincs arról, hogy remete életmódot választanék, nem is erről kell ez szóljon. Meg akarom tanulni, milyen is Önmagammal élni. Jól. 

Ma egy angyali teremtéstől kaptam egy nagyon sokatmondó verset, a szöveg mintha hozzám, rólam szólna, a társfüggőről, aki a társába kapaszkodva próbálja a boldogságot megtalálni. Mindennapi ima lesz ez és ez a tiz Bagdy tanács.

Remélem, aki tudja milyen érzés társfüggőségből gyógyulni, hasznosnak véli majd ezt a két kis mankót.

Útravaló

Egy idő után megismered a különbséget,
egy kézfogás,
és a bilincs szorítása között.

És megismered,
hogy a szerelem nem vonzalom,
és egy társ nem biztonság.

És megismered,
hogy a csók nem szerződés,
és az ajándék nem ígéret,
és elfogadod kudarcaid
emelt fővel és előre tekintő szemekkel,
asszonyi bájjal, férfias erővel,
s nem gyermeki bánattal.
És megismered hogyan építsd a jelen útját,
mert a holnapé túl bizonytalan,
hiszen a tervek, és jövők útja félúton mindig megszakad.

Egy idő után megismered,
még a nap is megéget,
ha túl sokat kérsz.
Így virágoztasd csak fel saját kertedet,
díszítsd csak fel saját lelkedet,
és ne várd,
hogy valaki más hozzon virágot neked.

És tanuld meg,
hogy tudsz szívós lenni,
és igenis erős vagy,
és igenis vannak értékeid.
És tanulj, csak tanulj,
minden búcsúval csak tanulj. . .

Meleg függőségek

Tegnap az exemmel folytatott mérhetetlenül csúnya és ismételten megalázó chatelésünk után eldöntöttem, hogy leszokok róla és a rómeóról is. Bántó és vulgáris szavai, minden empátia nélkül felém dobott "értsd meg, hogy én nem szeretlek és nem is foglak soha" mondata valamint "nincs szükségem elmebetegekre" (válaszként arra, hogy szerelmes vagyok belé) három hónap szakitási huzavona után most hatott először

 olyan súllyal, hogy valóban rájöjjek arra, hogy szerelmem és odaadásom meddő táptalajba hull, benne nem lel jelenlegi állapotában forrásra. Nem tudunk már felfele szeretni, csak a fertőbe huzzuk egymást legapróbb beszélgetéseinkkel is. Ő megaláz engem, én kétségbeesetten próbálom menteni az illuzóit, hogy ebből lehetne még valami...ő menekül és futok utánna. Semmi haladás fölfelé,a hogy ez a valódi szeretetben kellene legyen. Értelmetlen az egész. Ismét szembesülnöm kell azzal, hogy szerelembe esni egy biszexuális, kapcsolatra képtelen és attól óckodó "csak barátokat keresek (értsd: dugunk és néha kijárunk)" elv szerint élő fiúba maga a pokol. Meglehet társfüggő vagyok, mert tovább maradnék egy olyan kapcsolatban, ami árt és nem szeret, ami rombol és nem épit. De meglehet....egyszerűen igy viselkedne minden, a "neurokémiai" mámor első félévében ignorált szerelmes (lásd képet). Mit tehetnék mást, mint végleg elfogadni a tényt, hogy rossz táptalajt választottam szerelemnek? A pokoljárás közepén azt is bánom, hogy találkoztam vele...de talán az idő ezeket asebeket gyógyitja. Tudom, hogy szeretni sosem szégyen, tudom, hogy milyen értékeket, elveket vallok, tudom hogy ezek jók és nemesek. Hiszem a szeretet erejét és vallom, hogy a párkapcsolat sokkal nemesebb, felelősségteljesebb és emberibb létforma, mint a "friends with benefits", amit én soha nem tudtam elfogadni, mert abban csak 20 -30% -os energiákat fektet az ember. Az kényelmes, felelősség, odaadás, akarat nélküli dolog. Az felbontható könnyen, a másik eldobható mint egy rossz zokni....az egy kegyetlen játék, ahol nincs helye szerelemnek.

Az exemről való leszokás szorosan kapcsolatban áll ugyanakkor a rómeóról való leszokásról is. Sajnos tény, hogy ezzel a döntéssel elvágom magamtól az egyetlen utat a kolozsvári meleg világtól, ám mégis úgy gondolom, érzem, hogy ezt most meg kell tennem. Miért is? Ime leirom.

A rómeón hat éve vagyok. Több profilt váltottam az évek során, volt néhány hét, de akár több hónap is, amikor nem, vagy alig léptem fel az oldalra. Rengeteg emberrel  -tényleg, százakkal - kerültem néhány szóra, kapcsolatba. Többükkel sikerült épkézláb mondatokig, sőt, értemes, izgalmas párbestzédekig eljutnom. Asztrofizikától a filozófiáig, szado -mazohista szextől az identitását kereső negyevenes éveit taposó férfiig mindenféle témát érintettem. Itt ismertem meg azt a néhány embert, akibe szerelmes lettem, valamint néhány olyan személyt, akivel barátságot tudtam kiépiteni.

Mégis, úgy döntöttem, hogy most ismét elhagyom egy időre ezt az oldalt - nem törlöm a profilom, mert tudom, hogy idővel ismét újat készitenék. Most a cél az, hogy csak napi néhány percet töltsek az oldalon, vagy még annál is kevesebbet. Ideális esetben fel se kellene menjek néhány napig, de olyan ez most mint egy dohányzásról leszokás....Motivál az, hogy az oldalon mostanság túl sok negativ élmény, sérülés, bosszúság ér és úgy érzem, felesleges ott ülnöm. Túl sok felületes, csak szexet, csak a kockahasakat kereső ember, rontja az önbizalmam, túl sok birka között meginognak azok az elveim is, amelyeket jónak vélek és hiszek. Hülyének és idegbetegnek nevezik a szerelmest, feleslegesnek és csöpögősnek az érzelmek kifejezését, "komplikáltnak" a kapcsolatokat. Minden második ember "biszexuális", "rendkivül diszkrét (extrem de discret)" vagy meztelen fenékkel és farokkal üdvözöl első köszönésként. Arcképet nem küldenek, ha több levélben kérem, obszedáns tolakodónak neveznek és letiltanak. 

Ilyen világ nem kell nekem. Ebben a világban hinni a szerelemben, a kapcsolat intézményében sőt mi több, Istenben vagy spiritualitásban - fertő, rossz, felesleges, "ciudat" azaz "fura". 

Sok olyan barátom van, akivel ezen az oldal túl is tudok beszélni....most velük próbálok inkább élő kapcsolatot kiépiteni.

Remélem sikerül ezt a függőségem levetkőznöm.