Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....

Van e szingli meleg?

A kérdés végtelenül egyszerű, már - már butácska is, ám mégis, igen fontos. Egyrészt önreflekció egy nyugtalan és pihenéstől távol álló időszakban, másrészt  mustra egy világban, amit sokszor már csak külsőként figyelek. 

Csernus Imre gyakran szokott bennünket (értsd: férfiakat, nőket - mindenkit) kiosztani és szeretetkurvának titulálni. Tény és való, hogy ebben a követhetetlen sebességgel száguldó világban az ember manapság kevés időt szán önmagára, érzéseinek letisztázására, figyelmére. Nem érdekli családja, nem érdekli a másik ember....csakis a munka, a napi rutin. Sokszor már a Maslow piramis legalján, mint egy amőba, csak a munka utáni evés, pisilés, kakilás és alvás szintjére süllyedünk. Ilyen körülmények között nem is csoda, ha legszívesebben az utcára állnánk ki egy ölelésért, amit hetek, hónapok óta nem kaptunk. Vagy mert magunknak sem adtuk meg, vagy mert nem is figyeltünk a hiányára sokáig. A szingli életmódnak persze előnyei is vannak, ezekről már írtam valamikor amikor még elég jól viseltem Amikor azonban terhessé válik, akkor az emberek - amióta világ, a világ - gyakran folyamodnak pótcselekvésekhez, hogy a szeretethiányt - ami legtöbbször saját maguk iránti tisztelet hiányából és az önreflekcióra fordított idő nemlétéből fakad - pánikszerűen pótolják. Ekkor jönnek szeretők, "fuckbuddy-k", egyéjszakák, vagy ha ez nem jön össze, akkor ivás, drogok és társaik. 

Az egyedüllét nehéz. Nehéz azért, mert magadat kell figyeld és ez nem mindig kellemes. Nehéz akkor is,

amikor az alapvető érzelmi igényeket - ölelés, szeretés - nem kapod meg nap, mint nap. Amikor már a párok látványa is zavar, akkor jön a szeretetkurválkodás, ami melegeknél (is) igen gyakori. Nem hinném - és nem is jelentem ki - hogy ez meleg jelenség, egyszerűen a hétköznapi ember általános reakciója egy pszihológiai jelenségre. Melegként azonban azt látom, hogy alapjában véve a "szingli meleg" fogalma nem ismert. Nincs szingli meleg!

Mindezt arra alapozom, hogy az emberek manapság egy tönkrement kapcsolataikat úgy orvosolnak, hogy 1-2 hét után máris egy másikba rohannak, vagy néhány hónap után az exük ágyában kötnek ki, szigorúan mint barátok, óvszerrel és sok, sok síkosítóval. Egy másik alternativa, hogy két - három szeretővel, "friends with benefits" -el béleljük egyedüllétünket és ágyunkat, igy máris megoldódott a napi ölelés és szeretetadag. 

De jól van ez így? Azt tudjuk, hogy egy szakítás és egy kapcsolat azért nem tűnik el két, három nap alatt, mert bármilyen hihetetlen, ez is egy gyászfolyamat, aminek meg kell adni módját, idejét és rituáléját. Ahhoz, hogy valóban szinglik, azaz "egyedül is jól" legyünk és egy új kapcsolatra alkalmasak, bizony végig kellene járjuk a kötelező lépcsőfokokat. Ezt azonban a többségünk nem teszi meg. Rohanunk az unalmas szingli lét elől és jöhet minden, ami akad. Amikor pedig mégis, akadna valaki, aki tényleg tartós kapcsolatra vágyik, akkor rájövünk, hogy valójában még mindig az exünket látjuk, érezzük vagy a sok szerető közepette nem is tudjuk mi fán terem az őszinteség, intimitás, az újdonság bizsergető, szűzies érzése. A "'feeling" hogy szabad voltam, megtisztult és most egy új világgal kavarodom együtt. Ritka kincs ez és a mai rohanó világ úgy érzem nem kedvez ennek a romantikus képzetnek.

Bízom  benne, hogy azért mind teszünk saját magunkért. Mert melegként, vagy anélkül, de a lelki fejlődés prioritás kell legyen. És ez melegeknél óriási igény. Az aktivisták - még a házasság követelése előtt, vagy közben - ezt is figyelembe vehetnék. 

Mennyi az annyi?

Puritán Szemét blogján és facebook oldalán heves vitát váltott ki az a zseniális és kevesek által kutatott kérdés, hogy "mennyi az annyi" avagy, hány partnert vált egy adott életszakaszában egy nő vagy egy férfi. A kérdés szexuális orientációtó és identitástól független volt. A beérkező válaszok között találhatunk egy 18 éves "leánykát", aki fiatal kora ellenére már 88 férfival létesitett szexuális kapcsolatot. A szám igen magas, hisz ha 15 éves kora óta él nemi életet, akkor is havonta 2-3 férfival kellett szexeljen....ami különösen a heteró világban kirivónak számit. Persze néhány apróságról elfelejtkeztek a kommentelők: ha a csaj egy gang - bang, azaz csoportos szexpartin  vagy egy swinger estén vett részt, máris érthető, hogy lehet ilyen magas számmal számolni. 

A kérdés nagyon érdekes és érdemes lenne a meleg világra is rávetiteni. A homofób szervezetek, vallásos intézmények és a meleg világgal semmilyen kapcsolatot nem létesitő nagyközönség számára pontosan a melegek promiszkuitása, "szexéhsége" és gyakori partnerváltogatásai a visszataszitóak és hozzák fel ezt, mint a "bűn" érveként. Különösen a hetvenes években készült több olyan statisztika és vizsgálat, amely azt próbálta alátámaztani, hogy a melegek fűvel, fával szexelnek, ezzel is alátámasztva a homofób szervezetek mozgalmát. Ezek a statisztikák azt mutatták, hogy a melegek 43% -a néhány évtized alatt akár félezer férfival is szeretkezett (szexelt), mig 12% -a akár 1000 (!) partnerrel is tudott dicsekedni. 

Az AIDS elterjedésével a nyolcvanas években ez a talán sarkitott arány gyökeresen megváltozott, hisz a hippi mozgalomban természetesnek tűnő hedonista életmód kezdett eltünni még az olyan nagy meleg szex - központokban is, mint San Francisco, New York vagy Berlin. A legújabb statisztikák (Bell and Weinberg 1997) azt mutatják, hogy továbbra is igen magas azoknak a száma (43%) akiknek több, mint 500 szexpartnere volt életében. Mindössze 17% -a a melegeknek dicsekedhet azzal a puritán életmóddal, hogy kevesebb, mint 50 parterük  volt.  Egy másik érdekes kimutatás rávilágit arra, hogy a melegek szexuális életét sok tényező befolyásolja: ki mennyire fogadja el orientációját mint életstilus és identitás, társkapcsolatban él -e (nyilt -e vagy zárt) valamint milyen életkorú az illető. A melegek nagy többségénél az érzelmi hűség teljesen különválsaztható a szexuális exkluszivitástól, tehát még a monogám vagy akár házas melegek esetében is találkozunk olyan példákkal, ahol a partnerek szexuális kapcsolatot létesitenek másokkal (is).  Bár kétségtelen, hogy amióta a melegházasságok elterjedtek, a szexuális fidelitás is egyre nő a meleg párkapcsolatok között, de a teljesen monogám, zárt kapcsolatok még mindig csak 4-5% -át jelentik a meleg közösségben létrejövő kapcsolatoknak (LINK). 

Mit mutat a valóság? A saját tapasztalatom és a környezetemben látott jelenségeket tudom csak hitelesen bemutatni, ami viszont alátámasztja ezeket a számokat. Mivel nekem a párkapcsolati próbálkozásaim nem voltak fél évnél hosszabbak, igy két "próbálkozás" között én is kalandoztam. A kezdeti szakaszban havonta többször is lefeküdtem vadidegen emberekkel, mostanság már sokkal más rituálét vett egy "kaland". Ismerkedést, beszélgetéseket, sétákat is feltételez és mint az "öregek" akad egy -két szerető, akihez fordulhat az ember kölcsönös örömszerzésre. Mindezt 1-2 havonta egy alkalommal legfeljebb. Amint olyan pasival találkoztam, akivel úgy gondoltam, hogy társkapcsolatot is épithetek, monogámiára váltottam. Érdekes módon nálam ez még egyszerre jelent szexuális és érzelmi hűséget. 

 Ismerek olyan meleget is, aki soha nem létesitett és nem is óhajtott társkapcsolatot és szinte hetente 2-3 új pasival fekszik le...az ő "statisztikái" bizonyára már az egeket ütik. 

Továbbá fontos az életszakaszt, az identitás - szakaszt is megkülönböztetni: idősebb (50 - 60 éves generáció) már sokkal ritkábban vált partnert. Szakitás utáni időszakban szinte kivétel nélkül megjelenik a "whore period", amikor a férfiak egy jelentős része kalandozásokra adja a fejét. Jobb esetben ez lejár 1-2 hét alatt.  Azok a meleg férfiak, akik önmaguk melegségét nem tudták még elfogadni (jó sok van itt Kolozsváron ebből), aligha fogják társkapcsolatra adni a fejüket. 

A statisztikák elég szomorúak, amikor azt látjuk, hogy a meleg kapcsolatok mindössze 15% -a éri meg a 7 évet és ezeknek is csak 5% -a szól teljes hűségről és odaadásról. Talán a meleg házasság bevezetése és az LMBTQ mozgalom "prideból" a "méltóság és normalitás" programváltásával (ahogy ez a legutolsó budapesti fesztiválon végre megtörtént!) ad egy szakralitást és megerősitést két férfi együttlétének, ami majd megváltoztatja a félelmeikbe burkolt melegeket is, hogy bátran vállalják társukat, szerelmüket és legyenek büszkék hűségükre, elveikre.  Mert a tapasztalat mindenkinek megmutatta már, hogy szeretkezni a férfivel akit szeretsz semmihez sem fogható. Ezer adonisz sem ér fel ahhoz az érzéshez. Ezt pedig meg kell becsülni, mert nagy kincs. Nagyon nagy. 

Te megnyomnád -e a gombot?

Amikor néhány barátommal összeülünk egy - egy sör vagy pohár bor  mellé, többször felmerül a kérdés, hogy ki, mit tenne ha létezne egy olyan gomb, amelyet megnyomva egycsapásra "heteróvá" változnánk. Megnyomnád -e a gombot? Szól a kérdés. Általában az 5-6 ember közül akik összegyűltek, fele - fele arányban válaszoltak igennel vagy nemmel. Legutóbb a második szivárvány találkozón hangzott el a kérdés, ott a közel húsz főből a sovány többség (10-12 ember) válaszolt határozottan nemmel, a többiek igen, vagy "nem tudom" válasszal 

Én elég határozatlan voltam a válaszadásban, de talán az igenhez állok jelenleg a legközelebb.  Ha létezne ez a bizonyos gomb, most megnyomnám. Ez persze hangulatomtól is változott, voltak periódusok, mikor nem tettem volna meg. Most, ha lenne egy ilyen lehetőség, megtenném. Miért? Mert úgy érzem, hogy nekem természetemnél, neveltetésemnél és családi hátterem miatt a legfontosabb dolog az érzelmi biztonság, a társkapcsolat. Lehet, hogy ez társfüggőség, bár már a jó öreg Arisztotelész is megmondta, hogy az ember nem igazán képes az egyedüllétre. Szingliként harmoniában lenni egyedül is, lelkesedni az élet apró örömeiért úgy, hogy se reggel, se este, se délben  - soha ne legyen aki egyszer átölelje az embert elég nehéz. Úgy érzem, ha nem a férfiak vonzanának, nőkkel könnyebb lenne megtalálnom azt a tartós, monogám kapcsolatot, amire én vágyok. A meleg világban - legalábbis Kolozsváron - ismerkedni csak a neten lehet, ott viszont az én elveimet szinte kinevetik. Legutóbb az exem és az ő újonc "fiúja" azzal nevetett ki, hogy én "XIX.századi" elveket vallok, monogámiába, hűségbe  vetett mániákus hitem gyakorlatilag elefáncsonttoronyba zár a mai meleg világban, ahol mindenki mindenkivel, nyilt kapcsolatok számitanak divatosnak és életképesnek. Én túl féltékeny tipus vagyok ehhez és bár sokkal jobban érezte velem magát, mégis, mást választott, mert az az ember elviseli, ha mással is kefél néhanap. Abban igaza volt az exemnek, hogy "nehéz természetem van" és ilyen hozzáállással túl sokat fogok szenvedni a meleg világban. Vagy az egyedüllét, vagy a nyilt kapcsolatra való hajlam....de hát nálam ez nem választás kérdés. Kicsit olyan, mintha gerincműtétet kellene végrehajtani rajtam, hogy képes legyek erre. Igy hát marad az egyedüllét. A gombot tehát most, megnyomnám...mert a stabilitást, a lelki békét könnyebben fel tudnám épiteni egy nővel az oldalamon - talán.

De szerencsére az élet nem ad választási lehetőséget ebben. Nincs gomb, nincs választás. Legfeljebb az egyedüllétből és a magányból lehet valami mást faragni, ami élvezhetőbb, kellemesebb és soha, soha, soha nem feladni a reményt, hogy ez az erős hit és akarat egy stabil kapcsolatra egyszer meghozza a gyümölcsét. Hol és mikor...nem tudom. De még reménykedem, nagyon. 

Azt azonban kétlem, hogy ez Kolozsváron fog eljönni. 

Mit is akarunk mi?

Remus Cernea

Remus Cernea és Puiu Hasotti nyilatkozataiban talán az volt a legjobb, hogy égő és állandó témává tették a melegséget és felhívták a teljes romániai társadalom figyelmét erre a jelenségre. Ahogy a romániai társadalom, úgy a vezető politikusok és értelmiségiek is megosztott véleménnyel válaszoltak Cernea kezdeményezésére: volt aki a házasság ellen, volt aki pedig mellette tette le voksát. "Tény, hogy előbb utóbb Romániában is bevezetik vagy a civil élettársi viszont vagy akár a meleg házasságot is, ez csak idő kérdése most már" - mondta az egyik politikus. Való igaz, a melegjogi aktivizmus hasznos és jó dolog, egy közösség önkifejeződésének mondjuk úgy reprezentatív, "hivatalos" formája ami az egyenlőségre alapuló társadalmakban elengedhetetlen. Mégis, most valami olyasmiről beszélnék, amiért sokan a meleg világból lehet megköveznének. Valóban a házasodás a legnagyobb gondunk?

Ezzel a nagy ódázással és "gyerünk házasodjunk" jogi mozgalommal úgy érzem megint eljutott a meleg világ oda, hogy már saját köreiből is felcsendüljön a - szerény véleményem szerint - jogos "heteró" kérdés: de hát mit is akarnak ezek valójában?". Bármilyen hihetetlennek tűnik, ez egy jogos kérdés. Az, hogy a világon most mindenhol a melegek házasságáért kardoskodnak, valóban divatos tendencia és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának ha úgy tetszik egyféle kiterjesztése. Ez normális dolog, nincs ezzel semmi baj. Mégis, sok heteró, aki külső szemlélőként, nemegyszer idegenkedve, egy meleget sem ismerve személyesen jogosan látja úgy, hogy a melegjogi mozgalmakkal az LGBT közösség túllő a célon.  Bátorkodjunk föltenni a kérdést: mi is a bajunk? Valóban a meleg világ legnagyobb gondja az, hogy nem tudunk házasodni? Tényleg? 

Vegyük figyelembe a következőket:

- szerény tudomásom szerint Romániában sem ért több diszkriminatív megkülönböztetés senkit amiatt, hogy vállalta szexuális másságát. Legfeljebb ugyanannyi alkalommal fordult elő diszkrimináció, mint bármelyik más kisebbség (cigány, magyar, zsidó, testi fogyatékos, HIV fertőzött, vallásos szekta tag) esetén (mindez persze nem normális dolog, de ne túlozzunk)

- a fizikai bántalmazások, a homofóbia jelensége nem magasabb, mint bármelyik országban Európában (lásd: Franciaországban melegeket vertek a napokban)

Alfred Kinsey szexológus

- a házasságon kívül mindenhez ugyanazok a jogokkal élhet egy meleg (az hogy ő nem meri vállalni, az kinek is a baja?)

Nézzük meg ellenben, hány meleg AKAR házasodni? Elgondolkodott ezen valaki, hogy példáulstatisztikák bizonyitják, hogy a meleg férfiak döntő többsége életében 15 - 50 partnerrel rendelkezik, de 30% -uk (!) 500 és 1000 partnert vált életében. A számok döbbenetesek. Tény, hogy ezek az adatok Kinsey kimutatására vonatkoznak, melyeket a szakirodalom is már fenntartásokkal kezel, mégis az általam is tapasztalt valóság (társkereső olalakon órákat töltő erdélyi és romániai melegek ezrei) sajnos csak megerősiti ezt a jelenséget. Nem tudom, lányoknál mi a helyzet, de a romániai melegek körében (ahogy bárhol máshol is) a nagy többség - tényleg, a NAGY többség - nemhogy nem talál magának párt, de nem is akar. Teljességgel ellenzik a párkapcsolatokat, különösen ha zárt, monogám kapcsolatról van szó.  Ennél fogva úgy érzem, bátorkodhatunk ismét feltenni a kérdést: valóban a házasság a legnagyobb gondunk?

Ha meleg aktivista lennék, a következő problémákkal és jelenségekkel foglalkoznék intenzívebben  mert úgy látom ezekben kellene hathatós segítség:

- Romániában a melegek továbbra is a társkereső oldalakra szoritják le magánéletüket. Igen magas a szégyenérzetük orientácijuk miatt, nagyon sokan biszexuálisnak vallják magukat, miközben évek óta nem voltak nővel és naponta több órát töltenek szex után kutatva férfiakkal

- a melegek többsége nem mert még coming outolni barátai, de főleg családja előtt. Ehhez tréningek, felkészítésék, segítségek kellenének melegnek és szülőknek egyaránt

- a (férfi) melegek többsége nem hisz, vagy nem akar párkapcsolatot, preferálja a szabadelvűség "friends with benefits" nyitott kapcsolatát

- a heteró "nagyközönség" továbbra is minimális ismeretekkel rendelkezik a melegekről, annak kultúrtörténeti és orvosi, pszihológiai jelenségeiről, igy - mint mindentől ami idegen - sztereotip félelmeket táplál

Úgy érzem, hogy ez a néhány téma bőségesen elegendő ahhoz, hogy lássuk: a meleg világnak belülről kellene először megváltoznia és utána jöhetne a nagyközönség is. Vagy legalbább párhuzamosan haladni a kettővel. Szép és jó d

olog a házasság, alapvető emberi jog, követelhetjük...de ne feledjük, hogy messze nem ez a legfőbb gond és nem ez érinti a melegek nagyon nagy többségét.

Meleg függőségek

Tegnap az exemmel folytatott mérhetetlenül csúnya és ismételten megalázó chatelésünk után eldöntöttem, hogy leszokok róla és a rómeóról is. Bántó és vulgáris szavai, minden empátia nélkül felém dobott "értsd meg, hogy én nem szeretlek és nem is foglak soha" mondata valamint "nincs szükségem elmebetegekre" (válaszként arra, hogy szerelmes vagyok belé) három hónap szakitási huzavona után most hatott először

 olyan súllyal, hogy valóban rájöjjek arra, hogy szerelmem és odaadásom meddő táptalajba hull, benne nem lel jelenlegi állapotában forrásra. Nem tudunk már felfele szeretni, csak a fertőbe huzzuk egymást legapróbb beszélgetéseinkkel is. Ő megaláz engem, én kétségbeesetten próbálom menteni az illuzóit, hogy ebből lehetne még valami...ő menekül és futok utánna. Semmi haladás fölfelé,a hogy ez a valódi szeretetben kellene legyen. Értelmetlen az egész. Ismét szembesülnöm kell azzal, hogy szerelembe esni egy biszexuális, kapcsolatra képtelen és attól óckodó "csak barátokat keresek (értsd: dugunk és néha kijárunk)" elv szerint élő fiúba maga a pokol. Meglehet társfüggő vagyok, mert tovább maradnék egy olyan kapcsolatban, ami árt és nem szeret, ami rombol és nem épit. De meglehet....egyszerűen igy viselkedne minden, a "neurokémiai" mámor első félévében ignorált szerelmes (lásd képet). Mit tehetnék mást, mint végleg elfogadni a tényt, hogy rossz táptalajt választottam szerelemnek? A pokoljárás közepén azt is bánom, hogy találkoztam vele...de talán az idő ezeket asebeket gyógyitja. Tudom, hogy szeretni sosem szégyen, tudom, hogy milyen értékeket, elveket vallok, tudom hogy ezek jók és nemesek. Hiszem a szeretet erejét és vallom, hogy a párkapcsolat sokkal nemesebb, felelősségteljesebb és emberibb létforma, mint a "friends with benefits", amit én soha nem tudtam elfogadni, mert abban csak 20 -30% -os energiákat fektet az ember. Az kényelmes, felelősség, odaadás, akarat nélküli dolog. Az felbontható könnyen, a másik eldobható mint egy rossz zokni....az egy kegyetlen játék, ahol nincs helye szerelemnek.

Az exemről való leszokás szorosan kapcsolatban áll ugyanakkor a rómeóról való leszokásról is. Sajnos tény, hogy ezzel a döntéssel elvágom magamtól az egyetlen utat a kolozsvári meleg világtól, ám mégis úgy gondolom, érzem, hogy ezt most meg kell tennem. Miért is? Ime leirom.

A rómeón hat éve vagyok. Több profilt váltottam az évek során, volt néhány hét, de akár több hónap is, amikor nem, vagy alig léptem fel az oldalra. Rengeteg emberrel  -tényleg, százakkal - kerültem néhány szóra, kapcsolatba. Többükkel sikerült épkézláb mondatokig, sőt, értemes, izgalmas párbestzédekig eljutnom. Asztrofizikától a filozófiáig, szado -mazohista szextől az identitását kereső negyevenes éveit taposó férfiig mindenféle témát érintettem. Itt ismertem meg azt a néhány embert, akibe szerelmes lettem, valamint néhány olyan személyt, akivel barátságot tudtam kiépiteni.

Mégis, úgy döntöttem, hogy most ismét elhagyom egy időre ezt az oldalt - nem törlöm a profilom, mert tudom, hogy idővel ismét újat készitenék. Most a cél az, hogy csak napi néhány percet töltsek az oldalon, vagy még annál is kevesebbet. Ideális esetben fel se kellene menjek néhány napig, de olyan ez most mint egy dohányzásról leszokás....Motivál az, hogy az oldalon mostanság túl sok negativ élmény, sérülés, bosszúság ér és úgy érzem, felesleges ott ülnöm. Túl sok felületes, csak szexet, csak a kockahasakat kereső ember, rontja az önbizalmam, túl sok birka között meginognak azok az elveim is, amelyeket jónak vélek és hiszek. Hülyének és idegbetegnek nevezik a szerelmest, feleslegesnek és csöpögősnek az érzelmek kifejezését, "komplikáltnak" a kapcsolatokat. Minden második ember "biszexuális", "rendkivül diszkrét (extrem de discret)" vagy meztelen fenékkel és farokkal üdvözöl első köszönésként. Arcképet nem küldenek, ha több levélben kérem, obszedáns tolakodónak neveznek és letiltanak. 

Ilyen világ nem kell nekem. Ebben a világban hinni a szerelemben, a kapcsolat intézményében sőt mi több, Istenben vagy spiritualitásban - fertő, rossz, felesleges, "ciudat" azaz "fura". 

Sok olyan barátom van, akivel ezen az oldal túl is tudok beszélni....most velük próbálok inkább élő kapcsolatot kiépiteni.

Remélem sikerül ezt a függőségem levetkőznöm. 

A nyilt kapcsolatokról

Sok meleg párt ismerek, akiknek a sors megadta, hogy megtalálják életük párját és néhány évet  -vagy akár egy egész életet - leéljenek együtt. Néha áhitattal, sóvárgással, máskor csodálkozással, kiváncsisággal, gyengébb és elesettebb pillanataimban irigykedve tekintek rájuk. Mégis, ahogy mindenben, itt is a rációt és a összképet szeretem látni. Három párt ismerek, akik hosszú évek óta (4-8 év) zárt, monogám kapcsolatban vannak és igy próbálják az apróbb konfliktusokat is megoldani. Összefogja őket részben az egymás iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolat intézményébe vetett hit, a stabilitás és a biztonságérzet szimpátiája no meg az, hogy még úton vannak, közös célokkal, tervekkel, akarással. 

Ismerek azonban személyesen olyan meleg párokat is - és a társkereső oldalon közvetve egyre több ilyen példával szembesülök - akik néhány év együtt töltött idő után a nyilt kapcsolat mellett döntöttek. Az általam ismert példák esetén ez azt jelenti, hogy a pár tagjai megengedik társuknak, hogy néha másokkal is lefeküdjenek - természetesen, egyféle "szerződésként", megállapodásként a társ mindig tudja kivel és mikor. Az egyik kedves pár esetén ezt azért vezették be, mert fiatalon ismerkedtek meg, mindkettejük életéből kimaradt a férfiak számára talán elmaradhatatlan "vadászó" periódus...és bár a vonzalom, a szeretet és a kapcsolat továbbra is erős és biztonságos, 7 év után úgy döntöttek, hogy mással is kipróbálják a szexet, "fűszerezik" a kapcsolatot. Egy másik "módja" a meleg párok együttélésére a hármasozás bevezetése: a párok nem kalandoznak külön - külön, de néha befogadnak egy harmadikat - legyen szó barátról, vagy egy két sörözés után megismert szimpatikus fiúról.  Ismerek olyan párt is, akik már a kapcsolatuk elejétől fogva gyakorolják ezt a módot, igy vezetve le a vadászösztönt és mentik meg a kapcsolatot. 

Bizonyára ezek a módok és változatok embertipustól, temperamentumtól függően változnak: a féltékenyebb tipusú emberek nem fogják birni egy olyan férfi mellett sokáig, akiben a vadászösztön, a kalandvágy nagyon erős. Ezek valóban, genetikai és tudatalatti jelenségek amelyeket szabályozhat ugyan a másik iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolatba vetett hit, de nem mindig megy ez úgy, ahogy elképzeljük.

A monogámiához szokott párok elitélik talán ezteket az alternativákat....magam is inkább a zárt kapcsolatok hive vagyok a féltékenységem miatt is, de azt is meg tudom érteni, hogy hosszú évek alatt valóban nem árt a fűszerezés a kapcsolatban: ha ez pedig csak ilyen módon lehetséges, akkor miért ne mentsük át a kapcsolatot? 

Nehéz ügy. 

A rómeóról még egyszer

Az egyik barátom és néhány külsős is emlitette, hogy a meleg társkereső oldalról irott bejegyzésem túlságosan vehemensen ostorozza a helyi meleg közösséget, legalábbis azt a részét akik ott akarnak boldogulni igy vagy úgy. Szerinte "ha egy külső, heteró olvasó elolvassa a bejegyzést, ugyanolyan sanyarú véleményt fog látni a meleg világról, mint amit a román média vagy akár egy homofób mutat".  Nos, ha nem is ennyire radikálisan, de részben igaza van: ha LMBT aktivista lennék, akkor nem állnám meg a helyem az ehhez hasonló, személyes csalódásokon és tapasztalatokon alapuló, éppen aktuális lelki állapotomban megszületett, egyérteműen szubjektiv cikkekkel. Szerencsémre azonban, sem a blogom, sem jómagam identitásához nem tartozik célként, hogy kizárólag propagálást folytassak és a meleg világot, mint valami Mézmocsarat mutassak be, ahol minden tökéletes és vidám ("gay").  Amikor elkezdtem irni a blogot, a célom az volt, hogy elsősorban saját magamnak irjak és EGY véleményt, EGY perspektivát mutassak be a kolozsvári meleg világból. Az általam megélt jelenségek természetesen nem általánosithatóak, de minden bejegyzésemben igyekszek nagy témákat, általános megközelitésben bemutatni - természetesen, lehetetlen ezt objektiven tenni, hisz nem tudományos értekezést, hanem blogot böngész a kedves Olvasó.  Hogy tisztábban érveljek és mutassam be véleményem és tapasztalatom a kék oldallal, elmondom először - a pszihológia alapszabályaihoz hűen - a pozitiv tapasztalataim és élményeim:

- itt ismerkedtem meg minden olyan fiúval, akivel később - hosszabb, rövidebb időre - megismerhettem a szerelmet, boldog perceket és pillanatokat, még ha ezek saját játszmáim sorskönyvének részét képezték is, a szép emlékekért örvendek ennek

- hat év alatt több száz emberrel váltottam 1-2 szót vagy hosszú beszélgetéseket az országból vagy külföldről egyaránt, közülük kevesen ma a barátaim, vagy beszélgetőtársaim, néhányuknak sikerült a várost is bemutatnom legyen szó New Yorki egyetemi tanárról vagy dániai turistáról

- amikor profilt készitek magamról, pozitiv énképemen dolgozok és rájövök - sokszor pontosan a negativ tükrök jóvoltából - hogy mennyi sok vigyáznivaló értékem van

Ám ezek mellett ott van az oldal adta rengeteg negativum is, amit bár nem kellene személyes sérelemként megéljek...mégis, aggodalommal és felháborodással tölt el. Ezek a következők:

- a társkereső valójában szexkereső. Az emberek többsége csakis a szexért van fent és a felületesség, hedonizmus és "álljunk össze egy rövid, felelőtlenségre" hozzáállás olyan mértéket öltött, amiben nehéz ennél komolyabbat keresni. 

- Az embert ignorálni tudod (letilthatod a profilját). Ez szerintem alapvető empatikus készségeink mesterséges megtagadása, amit a XXI. századi technológiai vivmányokkal teli világban már mindenhol látunk (letilthatsz mindenkit facebookon, messengeren ahelyett, hogy a konfliktust személyes párbeszéddel old meg, ahogy ezt tenni kellene).

- Sokaknak ha képet küldök, ők nem teszik ugyanezt (nincs tisztességes játszma)

-A többségnek nemcsak a profilban nincs képe, de nem is képes adni magáról (paranoid diszkréció)

- rengeteg az álprofil, ahol nemegyszer nagyon kellemetlen fenyegetések, zsarolások és játszmák zajlanak

Ezek egy részét jómagam is elkövettem hibaként, szerencsémre nem űztem azonban ebből sportot. A helyzet meglehet, nem olyan vészjósló, mint ahogy én látom, de tény hogy egy kellemes kis meleg kocsmában ismerkedni spontánabb, őszintébb és jobb lenne, mint egy oldalon, ahol nem tudod kivel beszélsz és valójában miért is....

A planetrómeó jelenségről

"Álmaid férfiját keresed vagy csak letepernél valakit? A részletes keresőnkkel biztosan megtalálod akit keresel. Ingyen, korlátok nélkül. Sosem tudhatod, hol botlasz bele az Igaziba!" Ez a hirdetés áll a legnépszerűbb meleg társkereső honlapján. Első évesen még én is az álompasiért regisztráltam, aztán a sok névtelen, adat nélküli, kép nélküli profilt látva kissé visszahátráltam. Az egykor Németországban nagy sikerrel elindult oldal leginkább az egyéjszakás kalandokat szolgálja. Persze, mindenki vágyik többre is, de hát milyen kényelmes felmenni a virtuális piacra, ahol kilók, szemszín, hajszin, magasság, farokméret és ágyban űzött szokások szerint is lehet pasit keresni. Kolozsváron és közvetlen környezetében becslések szerint 200.000 férfi élhet (egyetemistákkal és éppen itt tartózkodókkal együtt). Ha a statisztikáknak hinnünk, akkor legalább 5 - 10% kellene az LGBT csoportba tartozzon. Ez 10 - 20.000 embert jelent. Ennek ellenére Kolozsváron 1600 profilt találunk. Ez még nem kétségbeejtő, hisz az 50 feletti generáció nem itt található, ráadásul pozitív dolognak is felfoghatjuk, hogy 2010 óta megduplázódott a profilok száma és Kolozsvár Románia második számú meleg központja lett Bukarest után (ott 6000 profil van). Többségük máshol találkozik (parkok, házibulik, régi barátok társaságában). A tartós párkapcsolatban lévők sem ülnek ott, hisz nem igazán látják értelmét, hisz többségük nem is ott találkozott (igaz, akad néhány nyílt kapcsolatban élő pár, aki harmadikat keres néhány éjszakára vagy többre). Kik maradtak tehát? Azok a szinglik (többségében 18 - 35 év közöttiek) akik napi internethasználók (akad néhány szellemprofil is, amelyet hónapok óta nem használtak). A rómeóról készített statisztikák persze szinte irrelevánsak, hisz nagyon sok felhasználó több profilt is készít (kép és adat nélkül) vagy távolabbi kisvárosok is Kolozsvárra regisztrálnak: mégis, itt nagyobb a felvevőpiac. Nagyon érdekes jelenség - és a nemzetközi statisztikáktól radikálisan eltér - hogy a kolozsvári profilok 40% -a nem melegeké (legalábbis önmagát másképp - biszexnek, transzneműnek vagy nem kommentálja - határozza meg). A fiatal kolozsvári meleg tehát választhat: vagy elmegy a klubba (egyetlen szórakozóhely, amelynek hangulata és törzstagjai nem mindenki ízlésének felelnek meg - és most nagyon visszafogtam magam) vagy öreg módon próbálkozik parkokban, házibulikban, barátok útján meleg ismerősöket megkörnyékezni vagy....marad a rómeó. Elkészíti profilját - elvileg úgy, hogy az önmagából adjon valamit - és vár, próbálkozik. Mindig csodálkozok azokon az embereken, akik arckép helyett a feneküket vagy a farkukat teszik ki. Céljuk persze egyértelmű, nincs is ezzel semmi baj, másra is rájön néha a kefélhetnék...de miért kell pont a fenekeddel köszönni? Kissé seggfejszagú a dolog. A másik véglet: a néma profil. Misztikus, persze vonz az idegen, az ismeretlen. Jó figyelemfelkeltő lehet....de a paranoid diszkréció szaga azért erősen kering a dolog mögött. Se kép, se adat, se leirás...legfeljebb az ágyban gyakorolt szerep és a farok mérete. Tuti biszex. Persze, vannak igazán aranyos profilok: decens képekkel, rövid, de frappáns leírással. Az már csak rezonancia kérdése, ki éppen mire vágyik és kit vonz be a nagy kékségben...