A császári paedagogiumban szigorú program szerint éltem,
annak ellenére, hogy Severina és Laelianus is néha segített, hogy különcködő
szerepem legyen a folyton bővülő neveldében. Néha sikerült a paidagogosok
kezéből kiosonni, vagy Severina „görög nyelvleckéire” vagy Laelianus „kardforgatásaira”,
amelyek a legtöbb esetben egészen más fülledezésbe merültek. A legtöbbet
kétségtelenül Sabinától tanultam, aki a szenátorral ellentétben, nagyon sok
városi pletykát és történetet elmesélt. Mint egy jó görög hetéra, aki állandóan
otthonosan mozog a város politikai és kulturális életében, Severina biztosította
a napi csámcsogásra való római híranyagot. Róma bűztől áradó kisutcáinak
bordélytitkait ugyanúgy ismerte, mint az utazó császár szenátorainak
legféltettebb titkait. Volt barátnője a város egyik leglátogatottabb
lupanariumában[1], ahová
például mostanság Laelianus fia, Marius is szokott járogatni. A nemrég oda vett
hispániai lányok mindent elcsevegnek, igy tudtam meg például, hogy szegény
Mariusnak nem ment valami fényesen az első alkalom. Állítólag utána lassan
belejött, de a hispániai hölgyemények állítólag inkább az apját kívánják. Azt
meg is értem….néha még magáévá tesz, igaz, mostanában ritkán tartózkodik
Rómában. Keveset beszél velem, ha megjelenik a paedagogiumban, tudom, hogy mennem
kell és fél órán át csak az övé vagyok. Ereje minden cseppjét belém teszi, izomtól
duzzadó teste alatt jobban kiizzadok, mintha a paedagogium legjobb paidotribese[2]
kínzott volna naphosszat. Néha jól esik, hogy a sok férfias tanár, szobrok
erdeje és Laelianus férfias dominanciája után a magam ura lehetek és
Severinával néha elszórakozom. Mostanában dicsérget, hogy egyre formásabb
idomaim lettek, állítólag olyat utoljára csak a megistenült Augustus idején
készült Marcellus szobron látott, ami a nevét viselő színházban állt, majd
átkerült a Palatinusi paloták egyik szobájába. Fenekemet gyakran szorítja
erősen, miközben a Caelius domb egy-egy eldugott bokrában töltöttük
pásztoróránkat.
Lassan 1,5 éve vagyok Rómában és eddig alig
merészkedhettem messzebb a Tiberis partjától, a Transtiberis vidékén is csak
egyszer voltam, amikor egy nagy szíriai csoport valami furcsa színes forgatagban
vonult végig a Janiculum dimbes, dombos utcáin[3].
Május idusán aztán nagy mozgolódás lett a városban.
Severinától megtudtam, hogy az útépítésért felelős katonák és mérnökök most
nagy számban özönlenek a trákok provinciájába, ahol Hadrianus egy ideig Coela
városában tartózkodott. A palatinusi pletykák szerint azóta a császár és
hadserege eljutott az egykori görög gyarmat, Bizantium kikötőjéig és egészen a
Feketének nevezett tenger mélyébe hatoltak, ahol egy tengeri csatában leverték
a szkítákat. Róluk még gyerekkoromban hallottam, hisz rossz hírük és mesés
gazdagságuk, aranyuk és díszes ruhájuk, furcsa öltözködésük és harci modoruk legendája
eljutott Bithyniába is.
Néhány nappal azután, hogy a tengeri csata győzelmének híre
végigjárta Róma utcáit, a város rabszolgakereskedői futkározva rajzottak szét a
város piacain[4]. Egyikük,
Arisztogeitón, aki egyben a paedagogium egyik tanára volt, megkért néhányunkat,
hogy – első alkalommal római rabságom alatt – menjünk vele Ostiába, Róma
kikötőjébe.
Mivel lovagolni még nem igazán tudtam ilyen távon, egy
kocsiban zötyögtünk végig a Via Ostiense nagy, lapos kövein, amely gyönyörű sírok
és a római múlt nagy alakjainak sírjai melett vonultak el. Az utat néha
keresztrefeszitettek bűzlő hullái kisérték. Arisztogeitón mesélte, hogy állítólag,
ezen az úton ekkor kezdték a föld alatti sírokat ásni, katakombáknak nevezik,
vagy minek ezeket[5].
Ostiába alig egy óra alatt odaértünk. Gyönyörű város,
pezsgő piaccal, kerekedőkkel, megannyi nyelven ordító furcsa emberekkel és
katonákkal volt telve a kikötő, amelyet Hadrianus fogadott apja, Traianus építtetett.
Bizonyos részei még mindig épülőfélben voltak, a hajók pedig úgy feszitették
árbocaikat, mint a magasodó hegyek. Arisztogeitón aztán elvitt minket a kikötő
legnagyobb hajójához. Ez hozta el a feketének nevezett tenger partján, az
egykori Bizantium görög város közelében legyőzött szkíta flotta katonáit, akik
most túszként, a rabszolgapiacra kerülnek. Nekünk
kellett az iratokat
rendeznünk:
Az egyik rabszolgán aztán megakadt a szemem.
Arisztogeitón magam elé rángatta és miközben ő méregette, nézegette, én azonnal
leragadtam a tekinteténél. Nálamnál valamivel alacsonyabb volt, fekete haját a
szél és a tengeri út összezilálta magas homlokán. Fehér bőrén Héliosz
csillogtatta nedveit az ostiai forróságban. Kékeszöld szemei mélyen ültek
ritka, szelíd tekintetével fáradt arcán. Volt benne valami mélység, mintha a
szkiták legendájának hőseit láttam volna, akiktől rettegett a Kelet és mégis,
vonzódott hozzájuk az egész napnyugat. Szomorúságot, csalódottságot is láttam
rajta, de talán most izgatottan, kérdésekkel telve állt előttünk. Arcát erős,
dús, kemény szakáll díszítette. Ez nagyon felizgatott, kissé a tunikám alatt megszorítottam
a combjaim, hogy nehogy feltűnjön. Ajkai húsosak, szélesek és érzékien
melankolikusak voltak. Orrán egy érdekes kis vágás, mélyedés volt…eszembe
jutott Severina egyik buta kis vicce: szerinte az ilyen orrú férfiakat Priapusz
megáldotta.
Arisztogeitón még méregette, lediktálta a magasságát,
testi állapotát jónak, kiválónak vélte, majd elkiáltotta a nevét: Sáká. A fiú
ekkor – először – halkan, de nem félve, megszólalt és javította a görög
kiejtését: Saka. Arisztogeitón elhúzta a
száját és máris vette a következő hozományt.
Estig irogattuk a neveket. Több száz újonnan érkezett szkíta
rabszolgát vezettünk be….legalábbis mi szkítáknak mondtuk őket, de egyik
fekete, másik szőke volt, ruházatuk és nyelvük is különbözött. Rómában róluk is
annyit tudhattak, mint az én bithyniai népeimről….
Vacsora után valami nem hagyott nyugodni. Annyira
megragadott ennek a mélabús, mély tekintetű fiúnak a személye, hogy kíváncsi
voltam, ki is ő. Mikor a szobánkat őrző katona elbóbiskolt, kilógtam és
átosontam a nagy barakkba, ahol az újonnan érkezetteket őrizték. Több tucatnyi
fiú bedobva egy helyre, többségüknek ágy sem jutott, így a földön aludtak.
Arisztogeitón még el is viccelt velük, hogy bezzeg annak idején a spártaiak is
a földön aludtak, ezek meg amúgy is csak rabszolgák, két lábon járó szerszámok.
Belopóztam a barakk egyik ablakán. A sötétben sokáig
semmit se láttam, aztán ahogy a szemem megszokta a sötétséget, már felismertem
az arcvonásokat. Hosszú keresés után megtaláltam Sakát. Ott feküdt három másik
fiúval egy ágyon, bár szegénynek alig jutott féllábnyi hely. Ahogy közelebb
mentem az ágyhoz, észrevett. Ezek szerint nem aludt valami mélyen. Kissé
megrémültem, de ő maga intett, hogy nyugodjak meg. Fejemmel intettem, hogy
jöjjön velem. Azonnal jött.
Kimásztunk az ablakon és elfutottunk Ostia kikötőjéig, a
tengerpartig. Ő futott volna tovább, de megfogtam. Kissé bizonytalan lett, nem
tudta, hogy menekítem-e vagy valami mást akarok tőle. Latinul értett, de nem
sokat beszélt, néhány szót azért tudott. Elmondtam neki, hogy nagyon vonzónak
tartom. Megsimogatta meztelen felsőtestét. Melle izmos, erős, férfias volt, enyhén
szőrös a nyakától az ágyékáig. Kissé meghátrált, de izgatónak találta amit
teszek, mert rongyos tunikája alatt azonnal láttam, hogy vesszője meredtté
vált. Hosszan nézte az arcom, majd a testem. Talán ott álltunk volna a
holdfényes tengerparton órákon át Nüx sötétségében, ha én nem teszem kezeim a
farkára és szorítom meg. Furcsán rámnézett és meghátrált. Megkérdeztem, hogy
ott Szkitiában nem szokás fiúk között eljátszadozni? Saka azt mondta, hogy
ahonnan ő jön, Az Argonauták is megfordultak[6]
és a görög városokban látott már enyelgő férfiakat. Izgatta a látvány, de az ő
családjában és városában nem volt szokás az ilyesmi. Istenek nem engedték…mondta,
miközben kezemben a farka már kőkeménnyé meredt. Éreztem, hogy vastag farka
van. Severinának igaza volt. Még mielőtt tovább beszélt volna, elborult az
agyam és hevesen nekiestem. Húsos ajkait csókoltam, nagy homlokán elkentem
fekete haját és szakállát feltűzdeltem kezeimmel. Ő sokáig csak hagyta, hogy
csókoljam, de aztán áthevítette az izgalom tüze és mostmár ő is csókolt.
Kezével testemet simogatta, hátamat marta, belemarkolt húsos fenekembe.
Rácsapott.
Letéptem szolgatunikáját és a holdfényben ott meredt
előttem a farka. Felkunkorodva, szinte szétrobbanva. Letérdeltem elé és hevesen
elkezdtem szopni. Nagy, nedves makkját ízlelgettem, nyaltam, kényeztettem,
ereit végignyaltam a heréjéig. Másik kezemmel erős lábait, izmos hátsóját
markoltam, kapartam. Ő egy ideig nem
merte nézni, mit teszek, de egy idő után már éreztem, hogy fejem fogja,
simogatja, majd lassan mozgatja is hajamnál fogva a kőkeménnyé meredt farkán.
Egyre gyakrabban markolászta a fenekem, rá-rácsapott kemény kezével, majd egy
hirtelen mozdulattal lerángatta rólam a maradék ruhát is és a homokba döntött.
Szembe fordult velem, lábaim feldobta és nedves makkjával nekem esett.
Belémhatolt. Hatalmas szemei most mintha mosolyogtak volna, néha a holdfényben
láttam, hogy bár pupillái aprók, de kék szemei égnek, hevesek. Kemény farkát
tövig belém merítette. Hátrafordított, úgy még jobban élvezte. Kezdetben nagyon
vontatott, félénk, szinte szüzies mozdulatokkal hatolt belém, mint egykor én
Severinába, de mikor hasamra tett és én felemeltem a húsos fenekem, mintha
megvadult volna. Szinte vártam, hol van az a szkíta virtus, amiről a legendák
szólnak? éreztem, hogy ebben a melankolikus tekintetű férfiban ott lapul egy
erő. Mostmár hallatszott, hogy csattogtat az erejével. Az egész üres tengerpart
tőlünk volt hangos, talán eljutott a hangunk Alexandriáig is. Akkorát élvezett
belém, amilyet Laelianus se tudott.
Hosszú ideig feküdtünk még a homokban, némán, csendesen.
Arcára visszaült a melankólia, az a fátyolos, szinte múzsai szomorúság, ami egy
szkítában se láttam az ostiai kikötőben.
Megígértem neki, hogy segíteni fogom, hogy legalább a
császári paedagogiumba kerüljön….Ekkor láttam először elmosolyodni. Gyönyörű,
egészséges fogai voltak, széles, egész arcán végigsimuló mosollyal. Igy
búcsúztunk. Ő visszamászott barakkjába, én pedig az enyémbe.
Másnap berángattak minket Rómába.
[1] bordélyház.
[2] Paidotribes – a görög
atléták és profi sportolók mesterei. Feltételezhetően az ókori Rómában is külön
nevelők képezték a profi sportot űző atlétákat és a császári iskola ifjait is.
[3] A Janiculum a Transtiberis városrész szíriaiak és közel-keleti csoportok és
kisvallási egyesületek által lakott terület volt.
[4] Kr.u. 124 májusa.
[5] Az első katakombákat Kr.u.II. században épitik. Ekkor még nincs tudomásunk
arról, hogy itt keresztények is temetkeztek volna.
[6] Krimi félsziget. Egyike volt a római rabszolgapiac egyik fő utánpótlásának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése