A TIFF idén is több meleg tematikájú filmet tartogatottt a közönség számára a jóval szerényebb költségvetés ellenére. A második film, most a már általam is emlitett, az idei Berlinálén Teddy Dijat nyert lengyel "In the name of..." (W imie...) cimű film volt.
A film igen későn, este 10 -kor kezdődött és a Cinema City utolsó TIFF -es filmje volt. Három meleg barátommal - egy lengyellel, egy katalánnal és egy románnal - mentem el filmezni, de ahogy erre számitani lehetett, a közönség köreiben nagy örömömre és meglepetésemre több ismerősöm és barátom is ott volt, igy akár egy spontán összerázódott "szivárvány" találkozóról is beszélhettünk. Ott ültünk hatan egymás mellett és nagy izgalommal vártuk a filmet. A konferanszié - aki igen szégyenlős és furcsán beszélő pasi volt - bejelentette, hogy a vetités végén lehetőségünk lesz néhány kérdést is feltenni a helyszinre érkezett rendezőnő, Malgoska Szumowskának is.
A film egy furcsa jelenettel indult, ahol néhány agressziv gyermek megaláz egy tehetetlen, kiszolgáltatott, de állandóan mosolygó Down kóros férfit. A jelenet - ahogy a film számos, fiúkat bemutató szegmense is - nagyon furcsa, az elején egészen zavaró perspektivában volt filmezve, mintha egy kereső, zavarodott szempár fókuszán keresztül látnánk az egész jelenetet, aki maga is részese ennek a megalázásnak. A kiszolgáltatottság, mint motivum volt itt a lényeg.
Adam, a harmincas éveiben járó sportos pap (játszotta Andrzej Chyra, neves lengyel szinész) Varsóból egy aprócska lengyel faluba lett átirányitva, hogy katolikus papként szolgálja egyházát, amig aztán egy váratlan fordulat miatt végérvényesen megváltozik az élete. A film nagyon érdekesen és élénken mutatja be a vidéki legyen társadalmat is - a tivornyákat, a pletykákat, a sarkitott karakterszerepekbe szűkitett személyeket- de fő témája a meleg katolikus papok problematikája. Adam hasznos és pillérszerű eleme az aprócska falu társadalmának, hisz nemcsak épitkezésekben, de a katolikus fiúkat tömöritő kollégium felújitásában is nagy szerepet játszik. A helyiek szeretik, a fiúk tisztelik, néha irigylik is új ruhái, eleganciája miatt. Egy - egy toposz - szerűen megformált női szereplő még vágyakozik is utánna. Ám a papról mindenki tudja, hogy keveset alszik, állandóan fáradt, gondterhelt, vasárnapi beszédei néha a semmibe vesznek és ahogy tekintete is a misék alatt, valahl máshol jár, valami mélységet őriz magában. Reggelente mérföldeket fut az erdőben, amely szerinte egyféle ima és menekülés az Istenhez.
Adam élete akkor fordul fel, amikor a fiúközösség két új taggal bővül: a csendes, alig beszélő
Lukasszal (Mateusz Kosciukiewicz) és az extravagáns, szőkitett Adriannal (Tomasz Schuchardt). A két fiú annyira végletesen más és ellentétes erőket és elveket vall, amely tökéletes lessz aztán, hogy metafoűórává nőjjön később a filmben, amire a rendezőnő többször erősen apellált is: Lukasz gyönyörű, göndör haja, szakálla, naivitása, esendősége többször krisztusi ikonként jelenik meg, mig Adrian démoni tekintete, csábitása, gonoszsága és vakmerősége valamiféleképp a gonoszság szimolumaként, a Sátán csábitásaként jelenik meg. Egy közös mégis van bennük: melegek. Mindkét fiú a férfiakhoz vonzódik, ám mig Adrian azonnal elcsábit egy később öngyilkosságba menekült áratlan fiút, addig Lukasz csendben magában őrli érzésit, amelyet a pap iránt érez. Adam, a pap is azonnal érzi, hogy Lukasz más. Addig is nézte ő a fiúkat, hisz pontosan ez az érzés késztette napont futásra és néha ivásra is, hogy pontosan emiatt helyezték őt át Varsóból is az Isten háta mögé....Istent szolgálni. Adam mindig is tudta, hogy meleg, de egy olyan lengyel társadalom és teológia nevelte őt és áztatta velejéig, amely szinte "kötelezte" hogy bűntudata legyen saját hajlama és ösztönei miatt. Jómagam soha nem éreztem büntudatot, ha fiúkat néztem, ha fiúkkal szeretkeztem, szexeltem. A film annyira sok és mély bűntudatot mutat, hogy nekem az elképzelhetetlen....de megérteni megtudom, mert sok ilyennel találkoztam. Adm látja és tudja, hogy a két fiú meleg..és ez előhozza belőle régi érzéseit. Elindul benne egy harc két identitása között: Isten hitvese ő, mert igy döntött 21 évesen, apja halála után. Valódi hivő, aki nemcsak lelkiiseretfurdalásból, de tényleg, szeretetből tesz egy vidéki közösségért. De emellett ahogy mondta "megdugná az összes fiút a kollégiumból". Magyarán: ő egy MELEG
katolikus keresztény, pap. Belső vivódása több filmjlenetben is szerepel, amely egyben a katolikus egyháznak, a lengyel társadalomnak szóló éles és nagyon expressziv kritikája is. Számomra a legaranyosabb jelenet az volt, amikor a tébolyultan részeg és vivódó Adam táncol XVI. Benedek (ma már Ratzinger papa emeritus) portréjával. Hitvese ő az egyháznak, bátran belemegy ő ebbe a táncba, de pont ő, ő a pápa, az Egyház, a dogma, a "kötelező" cölibátus és homofóbia NEM engedi, hogy ez a jó ember, ez a lelkiismeretes lélek boldog lehessen. Melegként. Férfiként. Vivódása egyben az egyház kudarca is: mint intézmény, ez a szervezett megbukkott, hisz nem tudja saját papjainka, saját elkötelezett harcosainak sem biztositni a bolgodulást, a szeretetet, a valódi jézusi üzentet. Ha egy meleg pap nem élheti meg szrelmét és valódi boldogságát, hogy hirdtheti ő az igét, a szeretet nyelvét, a család, a társ fontosságát? Nem lesz hiteltelen, giccsparádé az egész, ahogy a film is ábrázolja a parodikusan felsorakoztatott, mezőn áthaladó körmenetben a sok ikont és kegytárgyat?
Adam Lukasz iránt érzett vonzalma olyan erős lesz, hogy egy közös kocsikázásuk során megengedi a fiúnak, hogy ráboruljon és egymás vállán elaludjanak a kocsiban. Ekkor alszik igzán mélyen és végre, nyugodtan a fáradt ember, aki egy fél életet eltöltött legtisztább érzései elnyomásával és vivódásával. Sajnos azonban ezt a jelenetet meglátja az egyik munkatársa, aki azonnal feljelenti a papot a püspöknél. A püspök válasza is nagy érdekes: hiven bólogt, hogy valóban, ez a jelenség ütközik az egyház tanitásaival és belső politikájával, de ironikus hanglejtéséből azonnal érezni, hogy ez egy végtelenül elterjedt, a
szemináriumokban, parókiákon, egyetemeken jelen lévő dolog. A meleg katolikus pap, aki szeretőt tart olyan ismerős fogalom már a püspöknek, hogy semmifél botránkozást nem mutat, sőt, természetesnek veszi. És ez nem csak filmjelenet: Lengyelorszgában, Olaszországban és Spanyolországban is számos esetről szólt már a sajtó, hogy meleg katolikus papok lepleződtek le (Barcelonában a meleg negyed 30 bárja a katolikus szeminárium körül van). Adamot végül áthelyezik ismét egy másik parókiára....
A történet azonban mondhatni, "happy endel" végződik, hisz Lukasz, bár csendes és szinte néma fiú, de akarata tűzerős. Otthagyja a tehénbőgéstől hnagos, monoton és naiv családot és települést, és átmegy szerelméhez, megkeresi Adamot. Megteszi az útat a bizonytalanságba, mert szerelmes. Más tett is ilyent, néha megbánja az ember...de hát szerelmesen nincs más lehetőséged, csak menni és futni az ember iránt, akit szeretsz, néha még külföldről is.
Lukasz is ezt tette. Szeretkeznek. A film nagyon elegáns és visszafogott jelenetében kevés erotikus részletet látni, szerencsére közönség most nagyon befogadó volt, nem sok sóhajtás és hújdulás sem. A rendezőnő zsenialitása, hogy a szeretkezés jelenete teljesen néma, zeneszó sincs - hadd hallja ő is, hogyan reagál a közönség, had érezzük, hogy ha két ember szerelmesen tud eggyé olvadni, az szakrális, isteni aktus, valódi ima. Hierofánia.
Az utolsó jelenet azonban pesszimista és ismét, ütős, az egyháznak szól: Lukasz beiratkozik a szemináriumba. Ez örök lehetőség a szegény sorsú lengyel fiataloknak, hisz az egyház ösztöndijakat biztosit, viszonylag stabil állást, megélhetést, kaját, szállást....és igen, néma burkot arra, hogy melegként szeretőt tarts. A néma, eltitkolt szerelem egyháza ez, ahol változásra most még kevés esély van.
A film végén az igazi meglepetés aztán nemcsak a rendkivül szimpatikus, fiatalos és szexy rendezőnő szarkaszmustól áradó, cool és laza válaszai voltak, hanem a Lukaszt játszó, a valóságban is - tényleg, gyönyörű - Mateusz jelenléte volt, aki megtisztelte Kolozsvárt jelenlétével. A sors fintora, hogy ezt az adoniszt volt szerencsém aznap az utcán látni...és még csak fel se ismertem.
