Vallás és meleg identitás

Bár a kereszténység és a meleg élet között feszülő határokról már volt néhány bejegyzésem (1, 2, 3), egy csúnya vita ismét felszínre emelte a témát. Legyen akkor egy újabb bejegyzés a témában.

Először is ki kell emelni azt, hogy vallás és melegség témájával több száz honlap, cikk, doktori és könyv foglalkozik, igy egy blogbejegyzésben még csak nem is érdemes ezt, a pszihológia, szociológia, művelődéstörténet, jogtörténet és politológia által kutatott témát boncolgatni. Sokkal inkább néhány, az említett csúf vita során felmerült fogalmat fogok a magam személyes tapasztalatára alapozva körüljárni. 

•  Identitás - kategorizálás

 A felvetett kérdés úgy szólt, hogy a "homofób keresztény, zsidó, iszlám" és a bájosan relaxált ateista alkotta csoportból én melyik "kategóriába" tartozom. A kérdésfelvetés természetesen eleve sarkított, kirekesztő és hibás, hisz köztudott, hogy a fent említett négy világvallásnak ma már számos olyan ága és kongregációja van, amelyik elfogadja a melegséget (igen, a zsidó és iszlám valláson belül is!).  A saját identitásom így határoznám meg: "keresztény, döntően protestáns, de újonnan katolikus kultúrkörben és kulturális identitásban felnevelt, egzisztenciáját nem csupán sejtek milliárdjainak csodálatos együttműködéseként elképzelő meleg".  Röviden: európai kultúrközegben felnevelt, Istenhívő meleg. Olyan bírálatokat is kaptam, hogy ez egy "skizofrén" identitás, mivel meleg eleve nem lehet keresztény. Nos, elmondom, de, lehet. Mivel kereszténynek lenni elsősorban egy kulturális identitás, egy művelődéstörténeti hagyaték csomagjának az elfogadása. Az, ami hívővé tesz, az egyháztól független, metafizikai. Nekem ehhez ugyanúgy nem kell "bizonyíték", mint ahogy a szerelmesek sem fognak a kémialaborba vagy a CT vizsgálatra futni ahhoz, hogy megtalálják, most épp milyen agyi funkciók változnak ha "éreznek". Mert igen, mindkét típusú kapcsolat tesztelhető és nagyon is hasonló eredményeket mutat biokémiai szinten.

• A "homofób keresztényekről" és más állatfajtákról

 A kérdés mint említettem, feltételezte, hogy az összes ábrahámi világvallás "homofób", mi több, kategorikusan rossz. Ez több pontban sarkított kijelentés. Először is, az összes felsorolt világvallás ma már több száz kisebb egyházra bomlott fel, mindegyikben akad bőven olyan kongregáció, amely hivatalosan is, kijelentéseik és szabályzataik alapján is elfogadja a melegeket tagjuknak, vezetőjüknek és teljes értékű hívőiknek. Az tény, hogy az általunk ismert és főleg Romániában meghonosodott nagy egyházak egyelőre nem sietnek a valóságot a felszínre hozni  hivatalos nyilatkozatban, ami egyrészt kétszínűséget, hiteltelenséget és eleve, bizalmatlanságot szülhet az útjukat kereső melegek és a társadalom bizonyos tagjai között. Mert mi a valóság? A valóság az, amit múlt héten, egy német katolikus nagyvárosban hallottam egy, a karmelita rendből kilépett, jelenleg is vallástanárként szolgáló meleg fiútól:"a katolikus szemináriumokban tanulók legalább fele meleg. Ezt a püspöktől a spirituálisig mindenki tudja és senkinek semmi baja nincs ezzel. Van, hogy egymás közt is megbeszéljük bajainkat és ez odabent a legnagyobb természetességgel kószál a levegőben". Hasonlóan, egy szíriai menekült meleggel készült interjúm is kiemelte, hogy az egykor virágzó iszlám város, Aleppó nem is volt rossz hely a melegeknek. A valóság jelenleg az, hogy számos kongregáció elismeri a melegeket, akik bátran mernek egyházak tagjai lenni, a nagy egyházak egyrészt belül már rég elfogadták a realitást, és lassan, de biztosan ezt közvetítik kifele is. 

• A "militáns meleg ateista" és a vallás

 A beszélgetés során felmerült a melegek körében népszerű "militáns ateista" és a vallás kapcsolata is. Egyrészt, a fogalom lehet, hogy bugyuta, hisz a "militáns" szó egyféle harcot, fegyveres beavatkozást is jelent, ami legfeljebb néhány politikusra és extrém szekuláris rendszerére (Sztálin, Pol Pot, Mao) volt jellemző. Ők valóban ateisták és militánsok voltak. Másrészt viszont létezik egy mondjuk úgy "intellektuális agresszivitás" néhány neves ateista részéről (Hitchins, Dawkins), akik számos nyilatkozataikban ugyanolyan jelzőket ("rossz", "ártalmas", "beteges", "félelmetes") használnak emberek millióira és azok békés identitására, mint éppen az általuk bírált csoportok extrém vagy fanatista képviselői. Agyukban ilyenkor (lásd Hitchins izzadó és egyértelműen adrenalin túladagolt előadásait) ugyanolyan biokémiai folyamatok zajlanak, mint a fanatikus vallás-követőkben, akik meg akarnak győzni mindenkit, hogy pokolra jutunk "ha....". Bár nem ismerik el, de fanatikus "igazságkeresésükben" és "bizonyíték-mániájukban" az "intellektuálisan agresszív" ateisták ugyanolyan hívőkké válnak, mint az extrém vallásos emberek, így óriásivá szakítva a társadalmat, amelyet pontosan össze kellene kötniük. Kommunikáció és békés, minőségi ismeretterjesztés (lásd pozitív példának az amúgy ateista D. Attenborough-t) helyett, ők a negativra és a különbségre helyezik a hangsúlyt, ami nem teremt vonzalmat a többségi (hivő vagy agnosztikus) társadalom körében.

• "Vallásról és politikáról érzelem nélkül"

Tény, ami tény, válaszom a vita során túlságosan ironikus, pökhendi és elhamarkodott volt, mondhatni "érzelmekkel túlfűtött" ahogy az előbb birált "intellektuálisan agressziv" ateisták válaszai általában. Ezt magyarázni lehet nem kellene a lobbanékony, latin és mindig lelkes természetemmel (bár ez is tudományos tény). Vallásról és politikáról beszélni érzelmek nélkül viszont nehéz dolog és felmerül a kérdés: hol kell ezekről érzelem nélkül beszélni? Egy Facebook csoportban, amely eleve pszichológiai (érzelmi, identitásbeli) kapcsolatokra épül?

Az elhamarkodott és "intellektuálisan agresszív" válasz lehet kellemetlen volt a kérdés felvetőjének, de nem kellene meglepetésszerű legyen olyanoknak, akik engem személyesen ismernek és - ha szeretnek - akkor elfogadnak olyannak, amilyen vagyok: heves, érzelmes és lobbanékony. Mert a "másság" pontosan erről (is) szól.

Az angyalarcú papnövendék és a másik

Rendkívüli élményben volt részem a tegnap este. Egy ismerősömnek köszönhetően részt vettem egy katolikus teológia fiúhallgatói által rendezett magyar "bulin". Az összejövetel nem is lett volna különleges, ha két személy nem üti fel a fejét ott. Nézzük, mi is történt. 

A napi munkából hazafutva, kicsit fölmentem a rómeóra, leellenőrizni, van e valamilyen szőrös olasztól üzenet. Természetesen, nem volt, ellenben a nézelődőim között akadt egy magyar is. Emlékeztem rá még nyárról, akkor rövid ideig beszélgettünk. Feltételezem ő már ezt elfelejtette, mert a gyors megismerkedés után a kérdéseiből az derült ki, hogy semmit se tud rólam. Bár kicsit idősebb tőlem, kellemes megjelenésű és intelligens férfi képét mutatta. Gondoltam, egy fene, egy találkozóra valamikor sor kerülhet. Hamar elköszöntem tőle, mert készülnöm kellett a pap - fiúk bulijára, amire volt osztálytársam révén hivatalos

voltam. Abban maradtunk, hogy majd valamikor összefutunk jövő héten.

Az összejövetel a katolikus pap - növendékekkel kellemesen telt. Néhányukat már ismertem, hisz futólag megfordultam már ott. Érdekes volt látni, hogy ezek a fiúk a nap 8 - 10 órájában állandóan együtt vannak, együtt esznek, együtt tanulnak, együtt énekelnek. A közösségi élmény bizonyosan egészen más erővel érvényesül ott, mint a "külső" társadalomban, ahol a személyes kapcsolatokat ma már felhígítja a smartphoneok, whatsuppok és más hülyeségek világa. Annyira más világ az övéké...a fiúkon látszik, hogy nagyon naiv, néha már - már túlságosan ártatlan viselkedésűek. Bár nem ismerem őket és az érzéseiket, a borozgatás közepette néhányuk arcán úgy láttam, hogy nem boldogok ők ott. Az alkohol persze, mindenen segít. Én, mint a "betolakodó", az idegen, végig kicsit kívülállóként éreztem magam és figyeltem őket - jó szociológiai munka. Különösen akkor volt furcsa érzés látni ezeket a fiatalokat, amikor a magyar népdalokat énekelték és nőkről, babámról, szerelemről, tubicás galambomról hangosan nótáztak...miközben nekik ez - elvileg, saját döntésük alapján - soha nem adatik meg. Mit érezhetnek? Voltak -e már szerelmesek? Szeretkeztek -e már nővel vagy egyáltalán, nekik a maszturbálás gondot okoz -e? Lelkiismeret-furdalást? Mit éreznek....ez járt a fejemben, amikor a pirosodó arcukat néztem, mint Kodály a székelyeknél, a nótázók körében. 

Az egyik fiú, akivel volt már szerencsém találkozni, most ismét elvarázsolt. Elsőéves teológus, gyönyörű arccal, piros ajkakkal, nagy, kék szemekkel, barna hajjal. Még a többi, szürkés öltözetű fiúhoz képest jól is öltözött. A hangja pedig egyenesen mennyei volt. Olyan volt, mint egy angyal, amit a reneszánsz korban festettek - nem a puttó fajta, hanem az ephebosz korú, aki ugyan még kellően ártatlan, naiv, de már érett, férfias is. Rég éreztem ilyen hirtelen fellángolást. Kicsit a hiányzó szerelem érzését hívogattam talán, amikor bambultam a szép arcát, állát és a pirosodó arcát, a sovány lábát és a formás fenekét. Rég kapott el a hév igy...

Mindeközben fel se figyeltem arra, hogy az egyik pasi, aki a mostani rektorral együtt végzett, a tárasaság közepén ül, csendesen, alig énekel, iszogatja borát és figyel. Engem, aztán néha a többieket is. Szörnyen ismerős volt az arca, láttam már valahol ezt az erősen borostás, kékszemű, idősödő, de jópasi

arcot...fogalmam se volt, hol. Az egykori osztálytársa - a mostani rektor - sokszor gúnyosan szólt hozzá: "látod, én hova jutottam, nem mint TE". Fene tudja mi baja vele, gondoltam. Annyi látszott az arcán, hogy kissé undorodva nézett a másikra.

A másik pasi is kissé kívülállóként ült a kör közepén, körülötte a többiek jöttek, mentek, a társaság kemény magja pedig nyomta az éneklést, a nótázást. Rómában, magyar nótákra becsiccsenteni? Érdekes élmény. 

Az angyalarcú fiú tekintetéből próbáltam - szinte vártam - hogy a gayradarom jelezzen, de nekem ez nem mindig megy. Bizonytalanság, kiváncsiság, szelidség és naivság látszott a tekintetében Sokszor mélyen a szemembe nézett, de nem tudom, hogy egyszerűen a teológusok közötti jóbarátsági, közösségi élmény teszi ilyen közvetlenné, az ország, ahol él most vagy az, hogy titkon ő is...meleg. Sose mertem erre rákérdezni nyiltan..pedig fene tudja, micsoda élményekben lenne igy részem. 

Mindenesetre a fiú hamar visszavonulót fújt és elment. Ekkor tudtam csak felocsudni a rózsaszin felhőből és figyelmemet a másik pasira vetnem. Egyre ismerősebb volt...egyre inkább éreztem, hogy mi már találkoztunk, vagy beszélgettünk. És azt is egyértelműen éreztem - egy furcsa, valóban egyedi érzésként - hogy a pasi meleg. Ez a radarjel biztos ereje. Amikor semmi egyértelmű mozgást, látványt, tettet nem mutat, de te érzed abból, ahogy néz, ahogy a többieket nézi. 

Amikor hazamentem, azonnal a rómeót nyitottam ki, hogy nézzem meg a pasi képét akivel a buli előtt beszélgettünk....Ő volt az. Az idősödő, borostás férfi, akivel egy órával a buli előtt csevegtem rómeón ott volt a pap - találkán. Kicsit kirázott a hideg. Egy hárommilliós városban mennyi erre az esély, hogy két magyar így találkozzon? Érdekes élmény volt. Fel se ismertem ott...nem volt egyértelmű nekem ez.

Azonnal ráirtam, talán ő még akkor is a bulin volt, mindenesetre online. Sem akkor, sem most a levelezés közben nem mutatott semmilyen változást, higgadtan beszélgettünk.

Kiderült, hogy ő is kispapként kezdte, de feladta a pályát, mert melegségét meg akarta élni. Most képpel a profiljában, bátran vállalja másságát de érdekes módon, régi társaival és az egyházzal is tartja a kapcsolatot. Kollegái tudják, hogy meleg és mostmár érthető is volt a gúnyossága az egykori osztálytársnak. 

Mikor elmeséltem neki, mennyire tetszik a fiatal papnövendék...természetesen ő is nyugtázta szépségét. Kérdeztem meleg -e szerinte a fiú: a válasz pedig nagyon hatásos volt. "Nem tudom, az elején nekem is úgy tűnt...de ha az is, évekbe telhet, amig feldolgozza. Nekem is hosszú időbe telt". 

Ez nagy mondat.  Tele tapasztalattal és sok, sok szenvedéssel, ami talán a tegnap láttot fiatal fiúk némelyikében is lezajlik. Hisz az ma már mindenki tudja itt és a világ más nagy egyházi központjaiban, hogy a katolikus szemináriumokat sokan menekülésként választják önmaguk identitása és szexualitása elől. Legyen szó félénk heteróról vagy látnes melegről...igy keresik a választ. Van, akinek pontosan a hit, a meditáció hozza el a választ...de sajnos, van akinek még az sem. 

Kiváncsi vagyok a történetükre. Remélem sikerül újabb részleteket megtudnom.

A múzsa fiú pedig...hát szép reggelem volt. 

A meleg Róma

Az örök város, a pápák városa, a Város – néhány jól ismert név, amellyel a történelem és a köztudat megkoronázta Rómát, a világ köldökét, a várost ahol minden sarkon több ezer év történelme köszönt ránk. A múlt és a kultúra itt olyan mennyiségben és minőségben magasodik felénk, hogy az erre érzékeny emberek konstans extázisba kerülhetnek. Olyan ez a szellemnek, mint - elnézést a furcsa hasonlatért – a disznók orgazmusa: órákon át tart és folytonos.

Rómába költözve, egy meleg értelmiségi természetesen nemcsak a történelmében gazdag várost fogja megízlelni, hanem az örök város meleg életébe is betekint. Az elkövetkező bejegyzések nagy része tehát egy világváros meleg életének hétköznapjairól fognak szólni – remélhetőleg hasznos olvasnivalót szolgálva a majdani turistáknak, melegeknek és kultúrbarbároknak is.

Már hónapokkal ideköltözésem előtt elkezdtem beszélgetni néhány helyi, meleg fiúval az internetes társkeresők révén (talán az egyetlen haszna ezeknek a fórumoknak, hogy távolságokat és időt áthidalnak). Az ő beszámolóik és az általam itt tapasztalt dolgokról fogok tehát írni, amely természetesen fokozatosan fog bővülni és változni a múló hetek, hónapok során.

Mint tudjuk, Róma a pápák városa, a katolikus és egyetemes keresztény egyház egyik legfőbb zarándokhelye, a keresztény egyház bölcsője. Ez a tény és a vele járó adminisztráció, ideológia és több millió vallásos turista alapjában véve határozza meg a város meleg életét is. Egyrészt hátráló erő, hisz túlságosan explicit meleg élet emiatt nem tudott soha és valószínűleg nem is fog kialakulni a városban. Sok szivárvány zászlót, hatalmas felvonulásokat ritkán látni a városban.

Ugyanakkor a város vallásos jellege és katolicizmusa furcsa módon, termékeny hatással is van a meleg életre. Jól ismertek például a katolikus teológiák hallgatói által rendezett titkos (de ma már a sajtó által is felbújtatott) meleg orgiák, valamint az ezt kihasználó melegturizmus néhány érdekes eleme (jóképű katolikus papokat ábrázoló naptáraktól van telve a város). Mig fél évszázaddal ezelőtt a XX. század legismertebb olasz (és egyben meleg) költője, Paolo Passolini melegségét még neves parkokban és sétányokon, eldugott helyeken élte meg „koszos kis fiúcskákkal” (Via di Monte Caprino,  Parco Presso) addig ma már Rómában más a helyzet. Az Arcigay nevű meleg jogvédő szervezet gyakorlatilag uralja a város melegturizmusát. Minden meleg helyre (bárokba, klubokba, éttermekbe, szaunákba és cruising helyekre) kártyás előfizetést kérnek (15 euró). Néhány neves szervezettel társulva, ők szervezik az évente megrendezendő római Pride fesztivált is, amely bár egyre nagyobb méreteket ölt, továbbra is igen visszafogott esemény. Ezen kívül számos érdekes meleg szervezet is létezik, például az úszókat és sportkedvelőket tömörítő Gruppo Pesce Roma csoport.  Meleg negyed nincs, de számos meleg és melegbarát bárt és éttermet találunk a városban. A szivárvány zászlót a Ludus Magnus ókori emlékeivel szemben, a Via di San Giovanni di Laterani végén találjuk csak kitéve, ahol több meleg bár is sorakozik, többek között a My Bar nevű hely is. Az eddig megismert helyi meleg barátaim azt mesélik, hogy nem igazán vesznek részt a meleg szórakozóhelyek életében, oda leginkább a turisták járnak. A helyiek az internetes ismerkedést és a visszafogott megnyilvánulást kedvelik, kevés a „másságát” nyíltan vállaló meleg. Ellenben a családnak és barátaiknak már sokkal könnyebben megnyílnak és a közel 11000 rómeós profil nagy többsége képpel rendelkezik. Angolul sajnos nagyon kevesen tudnak, így elég nehéz velük kommunikálni, de mint tudjuk, az olaszok viszonylag nyílt emberek, igaz, kissé mogorvák elsőre. Azonnali és pontos válaszra, találkozókra ne is számítsunk, itt az idő relatív fogalom.

Első hetem alatt a már említett haverokkal folytatott séták és párbeszédeken kívül akadt még néhány kellemes élményem is. Először is, itt annyi a jóképű, férfias pasi, hogy néha igen nehéz az ösztönöket és mellékhatásait kordában tartani. Kék, legtöbbször bordázott, csíkos ing, ízléses, szép sötét nadrág, ápolt szakáll és óh, egek...az a bőrszin! A bőrszin! Fétisszerű vonzalmam támadt a napbarnított bőr iránt amióta itt vagyok. Mindenki gyönyörűen barna. A legtöbb pasiban van valami macsós, erősen férfias megjelenés, ami az én őstípusom alapvonása. A meleg fiúkat könnyű kiszúrni természetesen. A jól ismert radar itt azért könnyebben működik nekem is. Első sétáim egyikén, a Vittorio Emanuele emlékmű („a vasaló”) közelében megpillantottam egy nagyon szép fiút: gyönyörű arc, barna bőr, szakáll, kék szem, ízléses öltözet. Az olasz külső ellenére turista lehetett, erősen fotózott mindent amit látott. Miután szemtelenül intenzíven a szemébe néztem, néhány pillanat után hátrafordultam, hogy megnézzem hátulról is...ő is visszanézett és egy ravasz mosollyal visszaköszönt. Lehet követnem kellett volna!:D

Sok meleggel találkoztam a Via del Corso-n is. Többségük turista, de akadt néhány helyi is. Ők az „elit”, a hatalmas bevásárlótáskákkal sétáló melegek. Elég vicces látvány számomra az ilyesmi. Akadt néhány aranyos pár is a nagy sokadalom között.

Szeptemberben itt még 30 fok körüli hőmérséklet és vakító napsütés várja a turistákat, akik szép számmal jönnek is ebben az időszakban is. Róma valóban „meleg” még.

Az elkövetkezőkben érdekes kalandjaimról és néhány meleg helyről, személyiségről fogok írni, ami az örök város meleg életéről tanúskodik.

TIFF meleg szemmel: In the name of...

A TIFF idén is több meleg tematikájú filmet tartogatottt a közönség számára a jóval szerényebb költségvetés ellenére. A második film, most a már általam is emlitett, az idei Berlinálén Teddy Dijat nyert lengyel "In the name of..." (W imie...) cimű film volt. 

A film igen későn, este 10 -kor kezdődött és a Cinema City utolsó TIFF -es filmje volt. Három meleg barátommal - egy lengyellel, egy katalánnal és egy románnal - mentem el filmezni, de ahogy erre számitani lehetett, a közönség köreiben nagy örömömre és meglepetésemre több ismerősöm és barátom is ott volt, igy akár egy spontán összerázódott "szivárvány" találkozóról is beszélhettünk. Ott ültünk hatan egymás mellett és nagy izgalommal vártuk a filmet. A konferanszié - aki igen szégyenlős és furcsán beszélő pasi volt - bejelentette, hogy a vetités végén lehetőségünk lesz néhány kérdést is feltenni a helyszinre érkezett rendezőnő, Malgoska Szumowskának is. 

A film egy furcsa jelenettel indult, ahol néhány agressziv gyermek megaláz egy tehetetlen, kiszolgáltatott, de állandóan mosolygó Down kóros férfit. A jelenet - ahogy a film számos, fiúkat bemutató szegmense is - nagyon furcsa, az elején egészen zavaró perspektivában volt filmezve, mintha egy kereső, zavarodott szempár fókuszán keresztül látnánk az egész jelenetet, aki maga is részese ennek a megalázásnak. A kiszolgáltatottság, mint motivum volt itt a lényeg. 

Adam, a harmincas éveiben járó sportos pap (játszotta Andrzej Chyra, neves lengyel szinész) Varsóból egy aprócska lengyel faluba lett átirányitva, hogy katolikus papként szolgálja egyházát, amig aztán egy váratlan fordulat miatt végérvényesen megváltozik az élete. A  film nagyon érdekesen és élénken mutatja be a vidéki legyen társadalmat is - a tivornyákat, a pletykákat, a sarkitott karakterszerepekbe szűkitett személyeket- de fő témája a meleg katolikus papok problematikája. Adam hasznos és pillérszerű eleme az aprócska falu társadalmának, hisz nemcsak épitkezésekben, de a katolikus fiúkat tömöritő kollégium felújitásában is nagy szerepet játszik. A helyiek szeretik, a fiúk tisztelik, néha irigylik is új ruhái, eleganciája miatt. Egy - egy toposz - szerűen megformált női szereplő még vágyakozik is utánna. Ám a papról mindenki tudja, hogy keveset alszik, állandóan fáradt, gondterhelt, vasárnapi beszédei néha a semmibe vesznek és ahogy tekintete is a misék alatt, valahl máshol jár, valami mélységet őriz magában. Reggelente mérföldeket fut az erdőben, amely szerinte egyféle ima és menekülés az Istenhez. 

Adam élete akkor fordul fel, amikor a fiúközösség két új taggal bővül: a csendes, alig beszélő

Lukasszal (Mateusz Kosciukiewicz) és az extravagáns, szőkitett Adriannal (Tomasz Schuchardt). A két fiú annyira végletesen más és ellentétes erőket és elveket vall, amely tökéletes lessz aztán, hogy metafoűórává nőjjön később a filmben, amire a rendezőnő többször erősen apellált is: Lukasz gyönyörű, göndör haja, szakálla, naivitása, esendősége többször krisztusi ikonként jelenik meg, mig Adrian démoni tekintete, csábitása, gonoszsága és vakmerősége valamiféleképp a gonoszság szimolumaként, a Sátán csábitásaként jelenik meg. Egy közös mégis van bennük: melegek. Mindkét fiú a férfiakhoz vonzódik, ám mig Adrian azonnal elcsábit egy később öngyilkosságba menekült áratlan fiút, addig Lukasz csendben magában őrli érzésit, amelyet a pap iránt érez. Adam, a pap is azonnal érzi, hogy Lukasz más. Addig is nézte ő a fiúkat, hisz pontosan ez az érzés késztette napont futásra és néha ivásra is, hogy pontosan emiatt helyezték őt át Varsóból is az Isten háta mögé....Istent szolgálni. Adam mindig is tudta, hogy meleg, de egy olyan lengyel társadalom és teológia nevelte őt és áztatta velejéig, amely szinte "kötelezte" hogy bűntudata legyen saját hajlama és ösztönei miatt. Jómagam soha nem éreztem büntudatot, ha fiúkat néztem, ha fiúkkal szeretkeztem, szexeltem. A film annyira sok és mély bűntudatot mutat, hogy nekem az elképzelhetetlen....de megérteni megtudom, mert sok ilyennel találkoztam. Adm látja és tudja, hogy a két fiú meleg..és ez előhozza belőle régi érzéseit. Elindul benne egy harc két identitása között: Isten hitvese ő, mert igy döntött 21 évesen, apja halála után. Valódi hivő, aki nemcsak lelkiiseretfurdalásból, de tényleg, szeretetből tesz egy vidéki közösségért. De emellett ahogy mondta "megdugná az összes fiút a kollégiumból". Magyarán: ő egy MELEG

katolikus keresztény, pap. Belső vivódása több filmjlenetben is szerepel, amely egyben a katolikus egyháznak, a lengyel társadalomnak szóló éles és nagyon expressziv kritikája is. Számomra a legaranyosabb jelenet az volt, amikor a tébolyultan részeg és vivódó Adam táncol XVI. Benedek (ma már Ratzinger papa emeritus) portréjával. Hitvese ő az egyháznak, bátran belemegy ő ebbe a táncba, de pont ő, ő a pápa, az Egyház, a dogma, a "kötelező" cölibátus és homofóbia NEM engedi, hogy ez a jó ember, ez a lelkiismeretes lélek boldog lehessen. Melegként. Férfiként. Vivódása egyben az egyház kudarca is: mint intézmény, ez a szervezett megbukkott, hisz nem tudja saját papjainka, saját elkötelezett harcosainak sem biztositni a bolgodulást, a szeretetet, a valódi jézusi üzentet. Ha egy meleg pap nem élheti meg szrelmét és valódi boldogságát, hogy hirdtheti ő az igét, a szeretet nyelvét, a család, a társ fontosságát? Nem lesz hiteltelen, giccsparádé az egész, ahogy a film is ábrázolja a parodikusan felsorakoztatott, mezőn áthaladó körmenetben a sok ikont és kegytárgyat?

Adam Lukasz iránt érzett vonzalma olyan erős lesz, hogy egy közös kocsikázásuk során megengedi a fiúnak, hogy ráboruljon és egymás vállán elaludjanak a kocsiban. Ekkor alszik igzán mélyen és végre, nyugodtan a fáradt ember, aki egy fél életet eltöltött legtisztább érzései elnyomásával és vivódásával. Sajnos azonban ezt a jelenetet meglátja az egyik munkatársa, aki azonnal feljelenti a papot a püspöknél. A püspök válasza is nagy érdekes: hiven bólogt, hogy valóban, ez a jelenség ütközik az egyház tanitásaival és belső politikájával, de ironikus hanglejtéséből azonnal érezni, hogy ez egy végtelenül elterjedt, a

szemináriumokban, parókiákon, egyetemeken jelen lévő dolog. A meleg katolikus pap, aki szeretőt tart olyan ismerős fogalom már a püspöknek, hogy semmifél botránkozást nem mutat, sőt, természetesnek veszi. És ez nem csak filmjelenet: Lengyelorszgában, Olaszországban és Spanyolországban is számos esetről szólt már a sajtó, hogy meleg katolikus papok lepleződtek le (Barcelonában a meleg negyed 30 bárja a katolikus szeminárium körül van).  Adamot végül áthelyezik ismét egy másik parókiára....

A történet azonban mondhatni, "happy endel" végződik, hisz Lukasz, bár csendes és szinte néma fiú, de akarata tűzerős. Otthagyja a tehénbőgéstől hnagos, monoton és naiv családot és települést, és átmegy szerelméhez, megkeresi Adamot. Megteszi az útat a  bizonytalanságba, mert szerelmes. Más tett is ilyent, néha megbánja az ember...de hát szerelmesen nincs más lehetőséged, csak menni és futni az ember iránt, akit szeretsz, néha még külföldről is. 

Lukasz is ezt tette. Szeretkeznek. A film nagyon elegáns és visszafogott jelenetében kevés erotikus részletet látni, szerencsére  közönség most nagyon befogadó volt, nem sok sóhajtás és hújdulás sem. A rendezőnő zsenialitása, hogy a szeretkezés jelenete teljesen néma, zeneszó sincs - hadd hallja ő is, hogyan reagál a közönség, had érezzük, hogy ha két ember szerelmesen tud eggyé olvadni, az szakrális, isteni aktus, valódi ima. Hierofánia. 

Az utolsó jelenet azonban pesszimista és ismét, ütős, az egyháznak szól: Lukasz beiratkozik a szemináriumba. Ez örök lehetőség a szegény sorsú lengyel fiataloknak, hisz az egyház ösztöndijakat biztosit, viszonylag stabil állást, megélhetést, kaját, szállást....és igen, néma burkot arra, hogy melegként szeretőt tarts. A néma, eltitkolt szerelem egyháza ez, ahol változásra most még kevés esély van. 

A film végén az igazi meglepetés aztán nemcsak a rendkivül szimpatikus, fiatalos és szexy rendezőnő szarkaszmustól áradó, cool és laza válaszai voltak, hanem a Lukaszt játszó, a valóságban is  - tényleg, gyönyörű - Mateusz jelenléte volt, aki megtisztelte Kolozsvárt jelenlétével. A sors fintora, hogy ezt az adoniszt volt szerencsém aznap az utcán látni...és még csak fel se ismertem.

A második találkozó

Sajnos az idő most nagyon szorit (ahogy általában, hisz állitólag ezért találtuk fel), igy csak nagyon röviden fogom összegezni személyes benyomásaim, impresszióim a második Erdélyi LMBTQ találkozóról.

Mindenekelőtt az, hogy ez létrejött másodjára is, szerintem óriási nagy dolog és egyértelművé vált, hogy itt egy "lassú viz partot mos" jellegű mozgalom van kialakulóban. 

A találkozó a rossz idő miatt ezúttal sem a szabadban zajlott,  hanem az előző gyűlés helyszinén, a Bulgakov előtt kezdett gyülekezni a társaság. A múlt heti összeruccanáshoz képest, már az első tiz percben egyértelmű volt, hogy itt most a fiúk lesznek többségben, sokáig csak egyetlen leányzó képviselte a szebbik nemet. A gyülekezés elég szépen összejött, igaz kevesebben voltunk mint múlt alkalommal, de annyira bőven elegen, hogy a Bulgakovban ne találjunk magunknak megfelelő helyet. Igy kerültünk aztán az Inszomniába, ahol hosszú órákon át folyt a most is kellemes találkozó. Mivel ismét fele - fele arányban voltak jelen régiek és újak, ezért a szokásos körbemutatkozás zajlott le, nevek és rövid jellemzések ismétlésével. A hangulat, ahogy többen is megjegyezték, talán kicsit feszültebben oldódott, mint a múltkor, de ez a kávészemes konyakok segitségével nagyon hamar orvoslásra került. A két moderátornak is köszönhetően, nem alakultak ki túl sokszor klikkek, állandóan volt téma és mindenki szóhoz tudott jutni. Felidéztük az első találkozó pozitivumait, hatását, megbeszéltük, hogy mit is akarunk tenni a facebook csoportunkkal, mi lesz a célja ezeknek a találkozóknak, hogyan kellene megmozgatni az inaktiv tagokat és milyen úton tudunk a mi kis mozgalmunknak jogi keretet és külső megnyilvánulást, hangot adni.

A nagyon komoly és perspektivákat feszegető témákon kivül persze szóba kerültek lazább témák is. Comming out történetek, érdekes, néha kuriózumszámba menő személyes történetek, ágytitikok, közéleti témák és néha a művészet is beköszönt Faludyval, Passolinivel vagy épp Dalival. A később két főre gyarapodott női társaság sokszor mentette meg a csapatot a széteséstől, klikkesedéstől.

Bár jómagam a láz és a melankolia bugyraiban fortyogtam, ezen a második találkozón is otthon éreztem magam, kellemes, barátságos és ami a legfontosabb, értelmes emberek között lehetett ismét olyan témákat szabadon megvitatni, amit néha még a barátokkal sem tudunk. A második találkozó bebizonyitotta, hogy kell ez, jó ez, de az elkövetkezőkben már komoly stratégiákról és jövőtervekről is beszélni kell.

Rossz nevelés?

Amikor először megnéztem Pedro Almodóvar "La mala educatión" (Rossz nevelés) című filmjét kissé felháborodottan könyveltem el, hogy a nagy rendező úgy ábrázol két meleg

férfit, mint akik "rossz nevelés", molesztálás és gyermekkori zaklatás miatt lettek azzá, akik. Nem igazán értettem, hogy miért kell indirekt módon ugyan, de a pedofilia áldozatait majdani melegekként ábrázolni. Egészen addig tartott nekem ez teljesen irreális esetnek, amíg nem találkoztam tavaly nyáron két emberrel....

Az elsővel egy rövid, mondhatni távkapcsolat alakult ki, amely leginkább egy kellemes, aranyos haveri viszonnyá szelídült. Meglátogattam én is gyönyörű szülővárosában, eljött ő is Kolozsvárra egyszer. Csak jó emlékeket hagyott bennem, kedvessége, odaadása, figyelme és szeretete tanulandó példa volt nekem is, kihozta belőlem a legjobbat amire akkor képes voltam. Bár több olyan jó lélek lenne a világban mint ő. 

Amikor elmesélte a gyermekkorát egészen döbbenetes részletekről számolt be. Apja egy vadállat volt, súlyos alkoholista, aki verte az anyját és néha őt is. Mi több, ez az érzelmi analfabéta "férfi" néha "megsimogatta" a fiút. Bár nem történt soha erőszak vagy nemi közösülés, apjának ez az őrült viselkedése teljesen megrémítette a fiút, aki nem tudott egyáltalán azonosulni így a férfimodellel. Ugyan szexualitását és nemi identitását hamar és könnyen fel tudta vállalni, sokáig a testiség megélése gondot okozott neki. Mikor én megismertem azonban már nem volt ilyen gondja. Kivételes barátokra tett szert az idők során és a férfiak akikkel dolga volt, ők is nagy gonddal, figyelemmel tudtak bánni vele. Remélem én sem hagytam rossz emlékeket benne...

 A másik fiú amaz nagy szerelem, amelynek vége januárban mai napig padlóra tett. Az ő gyermekkoráról alig tudok valamit, családjáról, gyermekkoráról szinte semmilyen szín alatt nem tudtam részleteket kihalászni. Ha kérdeztem, nem válaszolt, felháborodott, terelte a szót. Ellenben ritkán, 1-2 pohár bor után önkéntelenül is el -elszólta magát. Kiderült, hogy apja nem volt mellette nagyon sokáig, mivel külföldön dolgozott és a párbeszéd szinte teljesen hiányzott a családból. A főnök, a tartó erő az anya volt, aki egy nagyon durva, erős és posszesziv hajlamú személyiség. Hogy mi is történhetett apa és fia között...nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ez a fiú nem engedte soha, hogy meztelenül megérintsem a hátát. Ruhában átölelhettem, szerette is néha (bár mértékkel, az én szeretetigényem neki túl sok volt) de ha levetkőzött, akkor semmiféle módon nem tudtam simogatni a hátát. Ha kérdeztem erről, hogy mi az oka, nem válaszolt, mérges, dühös lett. Semmilyen seb, heg, elváltozás nem volt rajta és nem hiszem, hogy testével elégedetlenkedhetett volna. Meglehet, itt is valami zaklatás elnyomott emléke  lappang....erre én már aligha fogok tudni fényt deríteni,  szakítás után kapcsolatunk teljes mértékben megszakadt, élő seb maradt.

Almodóvar filmje mindenesetre több érdekes jelenségre is felhívja a figyelmet: 

•  a katolikus egyház cölibátusa számos perverziónak és káros jelenségnek a melegágya, amely sem a hitet, sem az egyházat nem szolgálja tevőlegesen így azt el kellene törölni

• a szexuális orientáció meglehet nem teljesen és kizárólag genetikai okokra vezethető vissza

• a családon belüli erőszak mértékéről, elterjedtségéről sokunknak fogalma sincs, pedig ez egy teljesen valós és szörnyen veszélyes, katasztrofális jelenség. Áldozatai segítséget igényelnek!

A meleg papokról

Ha már ma lemondott a pápa, ennek apropóján egy igen kényes témát fogok megnyitni, amely egyben a "Meleg és keresztény" sorozatom első írása is lesz. Bár magam istenhívő vagyok, nem az intézményesült egyház híve  ettől függetlenül a két jelenség kapcsolatát annyira szorosnak látom sokaknál - volt párjaimnál, barátaimnál és főleg az ortodox román társadalomnál - hogy ez elengedhetetlenné teszi a téma feszegetését. A sorozat több részből fog állni, érinteni szeretném a kereszténység hozzáállását és aktuális álláspontjait is a melegekkel kapcsolatban, majd ezt követően egy keresztény meleg párt is megszólaltatok blogomban.

Ez az első rész azonban egy olyan témáról szól, amely sokak lelkiismeretét és vallásos érzetét, morális struktúráját botránkoztatja meg nap mint nap.A világsajtó szinte állandó hírei közzé tartozik, hogy egy - egy meleg pap lebukott, netalán orgiákon vett részt, a Vatikán a pedofilia és a szexuális abuzusok fészke lett, de gyakran hallani természetesen a protestáns Amerika, Anglia, Németország vagy Hollandia felől is ilyen jellegű híreket  Ezek a jelenségek természetesen a filmiparba is berobbantak, igen nagy érdeklődésnek örvendve melegek és nem melegek, ateisták és keresztények körében egyaránt. 

Nehéz védeni vagy kardoskodni a meleg papok ellen vagy mellett. Természetesen nem kell azt hinni, hogy csak a katolikus egyházban vannak meleg papok: ugyanilyen arányban van jelen a protestáns és ortodox egyházak képviselői között is, ahogy a pedofilia jelensége sem csak rájuk vagy elsősorban rájuk jellemző. A jelenég azért vált "szinonimájává" a cölibátusnak és az intézményesült egyház képviselőinek, mivel az európai társadalom morális és etikai kódexében a pap még mindig a megbízhatóság  a makulátlanság és az isteni szféra jegyeit képviseli. Mintha ő nem ember, nem egy vívódó  kereső lélek lenne. Persze lelki vívódásai és szexuális orientációjának problémás megélése nem mentség arra, hogy gyerekeket molesztáljunk vagy orgiákat rendezzünk. Részben az egyházi dogmák és a keresztény tanítások helytelen értelmezése és túl nagy súlya, részben a társadalmi sztereotípiák és elvárások késztetik arra a papokat, hogy még inkább elfojtsák orientációjukat. Sokuk bizonyára nem is választaná ezt a pályát, ha sikerült volna szexuális orientációjából hiteles és stabil identitást faragnia. Ebben kellene segíteni az embereknek, ahogy sokszor írtam már. Segíteni kell, szeretetet, türelmet adni, mert az ingyen van. Ellenben ha ezt nem kapja meg egy vallásos családból származó fiú, akkor a választ a kérdéseire a teológián fogja keresni, Istennél és persze azoknál a fiúknál akikkel az évek során a tussolások, focizások és szemináriumi foglalkozások alatt megismerkedik. Túl azon a tényen, hogy a szemináriumok és fiúbentlakások erősítik egy melegben az orientáció megnyilvánulását (mindennapi jelenség az összes - katolikus, protestáns és ortodox teológián - a meleg szex legyen szó maszturbálásról, orális vagy akár anális szexről) a szigorú elnyomás és elfojtás óriási sebeket hagy ezekben az emberekben. A cölibátus eltörlése a katolikusoknál még nem szüntetné meg a meleg papok jelenlétét...az legfeljebb legitimizálná a tényt, hogy a heteró papok is élnek szexuális életet (merthogy élnek). A meleg papok problémáját megoldani - főleg nálunk, Kelet Európában - igen nehéz. Eleve a társadalom nincs felkészülve a "civil" meleg elfogadására...egy - egy szakma pedig (tanítóbácsi, tanár, vallástanár, pap, orvos) még nehezebb helyzetben van, hisz a tömeg "elvárja" tőlük, hogy "erkölcsileg" makulátlan legyen, amibe az ő szemükben a tény, hogy ő meleg nem fér be.

A botrányok helyett inkább a megoldáson kellene gondolkodni, és ez elsősorban a szexuális orientációk változatosságának elfogadtatása kell legyen már az általános iskolákban. Akkor talán azok a gyerekek, fiúk, akik vallásosak és hisznek Istenben, nem fogják a papi pályát, az önkéntes száműzetést választani csak azért, mert melegségük rabláncként fojtogatja őket.