TIFF meleg szemmel: In the name of...

A TIFF idén is több meleg tematikájú filmet tartogatottt a közönség számára a jóval szerényebb költségvetés ellenére. A második film, most a már általam is emlitett, az idei Berlinálén Teddy Dijat nyert lengyel "In the name of..." (W imie...) cimű film volt. 

A film igen későn, este 10 -kor kezdődött és a Cinema City utolsó TIFF -es filmje volt. Három meleg barátommal - egy lengyellel, egy katalánnal és egy románnal - mentem el filmezni, de ahogy erre számitani lehetett, a közönség köreiben nagy örömömre és meglepetésemre több ismerősöm és barátom is ott volt, igy akár egy spontán összerázódott "szivárvány" találkozóról is beszélhettünk. Ott ültünk hatan egymás mellett és nagy izgalommal vártuk a filmet. A konferanszié - aki igen szégyenlős és furcsán beszélő pasi volt - bejelentette, hogy a vetités végén lehetőségünk lesz néhány kérdést is feltenni a helyszinre érkezett rendezőnő, Malgoska Szumowskának is. 

A film egy furcsa jelenettel indult, ahol néhány agressziv gyermek megaláz egy tehetetlen, kiszolgáltatott, de állandóan mosolygó Down kóros férfit. A jelenet - ahogy a film számos, fiúkat bemutató szegmense is - nagyon furcsa, az elején egészen zavaró perspektivában volt filmezve, mintha egy kereső, zavarodott szempár fókuszán keresztül látnánk az egész jelenetet, aki maga is részese ennek a megalázásnak. A kiszolgáltatottság, mint motivum volt itt a lényeg. 

Adam, a harmincas éveiben járó sportos pap (játszotta Andrzej Chyra, neves lengyel szinész) Varsóból egy aprócska lengyel faluba lett átirányitva, hogy katolikus papként szolgálja egyházát, amig aztán egy váratlan fordulat miatt végérvényesen megváltozik az élete. A  film nagyon érdekesen és élénken mutatja be a vidéki legyen társadalmat is - a tivornyákat, a pletykákat, a sarkitott karakterszerepekbe szűkitett személyeket- de fő témája a meleg katolikus papok problematikája. Adam hasznos és pillérszerű eleme az aprócska falu társadalmának, hisz nemcsak épitkezésekben, de a katolikus fiúkat tömöritő kollégium felújitásában is nagy szerepet játszik. A helyiek szeretik, a fiúk tisztelik, néha irigylik is új ruhái, eleganciája miatt. Egy - egy toposz - szerűen megformált női szereplő még vágyakozik is utánna. Ám a papról mindenki tudja, hogy keveset alszik, állandóan fáradt, gondterhelt, vasárnapi beszédei néha a semmibe vesznek és ahogy tekintete is a misék alatt, valahl máshol jár, valami mélységet őriz magában. Reggelente mérföldeket fut az erdőben, amely szerinte egyféle ima és menekülés az Istenhez. 

Adam élete akkor fordul fel, amikor a fiúközösség két új taggal bővül: a csendes, alig beszélő

Lukasszal (Mateusz Kosciukiewicz) és az extravagáns, szőkitett Adriannal (Tomasz Schuchardt). A két fiú annyira végletesen más és ellentétes erőket és elveket vall, amely tökéletes lessz aztán, hogy metafoűórává nőjjön később a filmben, amire a rendezőnő többször erősen apellált is: Lukasz gyönyörű, göndör haja, szakálla, naivitása, esendősége többször krisztusi ikonként jelenik meg, mig Adrian démoni tekintete, csábitása, gonoszsága és vakmerősége valamiféleképp a gonoszság szimolumaként, a Sátán csábitásaként jelenik meg. Egy közös mégis van bennük: melegek. Mindkét fiú a férfiakhoz vonzódik, ám mig Adrian azonnal elcsábit egy később öngyilkosságba menekült áratlan fiút, addig Lukasz csendben magában őrli érzésit, amelyet a pap iránt érez. Adam, a pap is azonnal érzi, hogy Lukasz más. Addig is nézte ő a fiúkat, hisz pontosan ez az érzés késztette napont futásra és néha ivásra is, hogy pontosan emiatt helyezték őt át Varsóból is az Isten háta mögé....Istent szolgálni. Adam mindig is tudta, hogy meleg, de egy olyan lengyel társadalom és teológia nevelte őt és áztatta velejéig, amely szinte "kötelezte" hogy bűntudata legyen saját hajlama és ösztönei miatt. Jómagam soha nem éreztem büntudatot, ha fiúkat néztem, ha fiúkkal szeretkeztem, szexeltem. A film annyira sok és mély bűntudatot mutat, hogy nekem az elképzelhetetlen....de megérteni megtudom, mert sok ilyennel találkoztam. Adm látja és tudja, hogy a két fiú meleg..és ez előhozza belőle régi érzéseit. Elindul benne egy harc két identitása között: Isten hitvese ő, mert igy döntött 21 évesen, apja halála után. Valódi hivő, aki nemcsak lelkiiseretfurdalásból, de tényleg, szeretetből tesz egy vidéki közösségért. De emellett ahogy mondta "megdugná az összes fiút a kollégiumból". Magyarán: ő egy MELEG

katolikus keresztény, pap. Belső vivódása több filmjlenetben is szerepel, amely egyben a katolikus egyháznak, a lengyel társadalomnak szóló éles és nagyon expressziv kritikája is. Számomra a legaranyosabb jelenet az volt, amikor a tébolyultan részeg és vivódó Adam táncol XVI. Benedek (ma már Ratzinger papa emeritus) portréjával. Hitvese ő az egyháznak, bátran belemegy ő ebbe a táncba, de pont ő, ő a pápa, az Egyház, a dogma, a "kötelező" cölibátus és homofóbia NEM engedi, hogy ez a jó ember, ez a lelkiismeretes lélek boldog lehessen. Melegként. Férfiként. Vivódása egyben az egyház kudarca is: mint intézmény, ez a szervezett megbukkott, hisz nem tudja saját papjainka, saját elkötelezett harcosainak sem biztositni a bolgodulást, a szeretetet, a valódi jézusi üzentet. Ha egy meleg pap nem élheti meg szrelmét és valódi boldogságát, hogy hirdtheti ő az igét, a szeretet nyelvét, a család, a társ fontosságát? Nem lesz hiteltelen, giccsparádé az egész, ahogy a film is ábrázolja a parodikusan felsorakoztatott, mezőn áthaladó körmenetben a sok ikont és kegytárgyat?

Adam Lukasz iránt érzett vonzalma olyan erős lesz, hogy egy közös kocsikázásuk során megengedi a fiúnak, hogy ráboruljon és egymás vállán elaludjanak a kocsiban. Ekkor alszik igzán mélyen és végre, nyugodtan a fáradt ember, aki egy fél életet eltöltött legtisztább érzései elnyomásával és vivódásával. Sajnos azonban ezt a jelenetet meglátja az egyik munkatársa, aki azonnal feljelenti a papot a püspöknél. A püspök válasza is nagy érdekes: hiven bólogt, hogy valóban, ez a jelenség ütközik az egyház tanitásaival és belső politikájával, de ironikus hanglejtéséből azonnal érezni, hogy ez egy végtelenül elterjedt, a

szemináriumokban, parókiákon, egyetemeken jelen lévő dolog. A meleg katolikus pap, aki szeretőt tart olyan ismerős fogalom már a püspöknek, hogy semmifél botránkozást nem mutat, sőt, természetesnek veszi. És ez nem csak filmjelenet: Lengyelorszgában, Olaszországban és Spanyolországban is számos esetről szólt már a sajtó, hogy meleg katolikus papok lepleződtek le (Barcelonában a meleg negyed 30 bárja a katolikus szeminárium körül van).  Adamot végül áthelyezik ismét egy másik parókiára....

A történet azonban mondhatni, "happy endel" végződik, hisz Lukasz, bár csendes és szinte néma fiú, de akarata tűzerős. Otthagyja a tehénbőgéstől hnagos, monoton és naiv családot és települést, és átmegy szerelméhez, megkeresi Adamot. Megteszi az útat a  bizonytalanságba, mert szerelmes. Más tett is ilyent, néha megbánja az ember...de hát szerelmesen nincs más lehetőséged, csak menni és futni az ember iránt, akit szeretsz, néha még külföldről is. 

Lukasz is ezt tette. Szeretkeznek. A film nagyon elegáns és visszafogott jelenetében kevés erotikus részletet látni, szerencsére  közönség most nagyon befogadó volt, nem sok sóhajtás és hújdulás sem. A rendezőnő zsenialitása, hogy a szeretkezés jelenete teljesen néma, zeneszó sincs - hadd hallja ő is, hogyan reagál a közönség, had érezzük, hogy ha két ember szerelmesen tud eggyé olvadni, az szakrális, isteni aktus, valódi ima. Hierofánia. 

Az utolsó jelenet azonban pesszimista és ismét, ütős, az egyháznak szól: Lukasz beiratkozik a szemináriumba. Ez örök lehetőség a szegény sorsú lengyel fiataloknak, hisz az egyház ösztöndijakat biztosit, viszonylag stabil állást, megélhetést, kaját, szállást....és igen, néma burkot arra, hogy melegként szeretőt tarts. A néma, eltitkolt szerelem egyháza ez, ahol változásra most még kevés esély van. 

A film végén az igazi meglepetés aztán nemcsak a rendkivül szimpatikus, fiatalos és szexy rendezőnő szarkaszmustól áradó, cool és laza válaszai voltak, hanem a Lukaszt játszó, a valóságban is  - tényleg, gyönyörű - Mateusz jelenléte volt, aki megtisztelte Kolozsvárt jelenlétével. A sors fintora, hogy ezt az adoniszt volt szerencsém aznap az utcán látni...és még csak fel se ismertem.

Kereszténység és a melegek I.

"És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok." (Móz III. 20, 13.). A zsidó irásás hagyományok bár nem sok helyen, de elég egyértelműen "szodómiának", azaz erkölcstelen, parázna jelenségnek iráják le két férfi együttétét. A szodómia szó maga elsősorban a homoszexuális közösülésre vonatkozott, az erkölcstelen, parázna, Szodóma és Gomora városában elbúrjánzott jelenségekre hasznátlák amely ellenkezett a zsidó törzsek jogszokásával. A homoszexuális viszonyt megkövezéssel torolták, ahogy a házasságtörő nőket is, a két jelenség tehát elsősorban a szodomai bűnök és a Tizparancsolat "NE PARÁZNÁLKODJ" szólamával áll összefüggésben.

A jézusi tanitások bár zsidó környezetben születtek, a mózesi törvényekkel alig foglalkoznak és kevés helyen jelenik meg a szexualitás kérdése (Máté 5, 28) elsősorban a házasságtörés és az erkölcstelen, féktelen viselkedésre vonatkozóan. Ezzel szemben jó fél évszázaddal a mester halála után Pál apostol már igen vehemensen, az első vérbeli apologétaként több levelében is megemliti a szodómiát, mint bűnt. Ez nem feltétlenül a mózesi, zsidó törvények átvétele, hanem leginkább a keresztény erkölcs felsőbbrendű jellegének apologetikus hangsúlyozása egy pogány, római környezetben ahol a görög pederasztia igen elterjedt életmód volt. Pál apostol tehát nem a zsidó törvényeket követi elsősorban, hanem a római életmód ellen harcol kissé módositva a jézusi tanitásokon (I. Korinth 6, 9 - 11.)

A fő keresztény egyházak sokat vitáztak az idők során a fizikai vonzalom, a szerelem és a házasság fogalmain. A nagy keresztény egyházak mai napig csak férfi és nő közötti házasságot ismerik el és minden más jellegű, házasság előtti szexuális aktust bűnnek minősitenek. Ellenben számos neoprotestáns egyház ma már elfogadja nemcsak a meleg papokat (nőt és férfit egyaránt) de meleg házasságokat is celebrálnak. Modern teológusok egy része ma már nem szó szerint, hanem sokkal árnyaltabban értelmezi a bibliai és jézusi tanitásokat is, átértemezve a házasság, a szerelem és a két ember közötti intim viszony fogalmát. Több irányzat, egyház és szervezet ismert külföldön (igy Magyarországon is!) ahol keresztény fiatalok hitüket sikeresen összeegyeztették szexuális identitásukkal. Itt ugyanis elsősorban két identitásról van szó: mindkettő szinte már genetikailag kódolt (egyik gén, másik mém),  vagy legalábbis nagyon az európai ember mélytudatában gyökerezik igy természetres ,ha egy európai fiú keresve meleségének okait, szembetalálkozik a kereszténység, az otthoni tanitások vagy a vallásórák büntetéseivel. Nagyon sok példa van - és magam is találkoztam 6 éves kudarcos párkeresésem során - olyan emberekkel, akik melegségüket pontosan a keresztény hitük miatt nem tudták elfogadni. Bűnnek hitték, szeretkezés után frusztráltak voltak a ténytől, hogy ők most férfival voltak, nem lehetett érzelmeket kimutatni nekik de különösen nem lehetett a szerelemről, mint szakrális kötelékről beszélni nekik mert nem láttak ők abban semmi "szentségest" hogy férfival vannak. Érezhetően zavarta őket, hogy velem voltak....

Mivel lehet ezen felénk, Erdélyben, Romániában változtatni? Sajnos arra semmi esély egyelőre, hogy az amerikai kontinensen vagy néhány nyugat - európai államban jellemző nyiltsággal kezeljék a témát a nagy egyházak. Ellenben arra lehetne esély, hogy legalább a vallásórákon (főleg a kompromisszumokra hajlamos protestáns egyházak, de akár a katolikusok is) már középiskolában vagy akár azelőtt is szóba hozzák a melegséget, nem mint bűnt, hanem mint a szeretet, az egyetemes emberi együttlét egyik megniylvánulási formáját. Sokakban óriási sebet hagy az, hogy hitüket, vallásos identitásukat nem tudják megélni hűen az ösztöneik miatt és forditva, ösztöneiket elnyomják vagy frusztrációként élik meg, akadályozva hogy abból valaha is stabil identitás jöjjön létre. 

A román melegek (velük intenzivebb volt a kapcsolatom, mint az erdélyi magyarokkal) nagyon babonás, istenhivő emberek. Sokuk éli, sodródásként a melegségüket, ha szembetalálják magukat egy kapcsolattá lett férfiviszonnyal akkor megrémülnek. Otthagyják a másikat, mindenféle butaságokkal érvelve, miközben látványosan zavarja őket a másik érzelmei...

Az "én Jézusom" a Szeretet nyelvét beszéli. Azt a szeretet, amit én sem tudok még beszélni hitelesen, mert összepiszkitom egoista, önző, türelmetlen, makacs, acsarkodó és társfüggő természetemmel. De bármennyire is bennem munkálkodnak ezek az erők is, tudom és hiszem, hogy bennem is és minden emberben ott van az egyetemes együvvétartozás lelkülete. A Szeretet ereje, amely csak épit, erősit, alkot, mozog és csak felfele tud nézni. Az "én Jézusom" és "Istenem" előtt nincs nem, bőrszin, vallási és politikai hozzátartozás, ahogy szexuális orientáció sem: mindenki egy erőből fakadt és különböző felszines identitásokat kapva vagy felvállalva, megtanulva utazik egy testben ezen a világon, kapcsolatba lépve másokkal, akiket valójában mindig, de mindig ismert már. Mert Egyek vagyunk.

A látensekről

Kollégáimmal, csoporttársaimmal néha kocsmázásra szánjuk a fejünket. Ahogy a pia fogy és a józanság szava elhalkul, úgy jönnek elő az aktuális érzelmek és érzések fokozottabb változatban. Ahogy az lenni szokott alkoholnál vagy netalán hallucinogén anyagoknál, a mélyen lévő dolgok ilyenkor szárnyakra kapnak és mint ketrecéből szabadult sárkány, kirobban.

Egy érdekes jelenségre lettem figyelmes egy ideje. Az egyik fiú aki a társaságunkban néha feltűnik részegen igen vehemensé válik velem. Állandóan fitymálgat, olcsó és néha sértő vicceket mond melegekről, anális szexről, furcsa szexuális szokásokról. Szünet nélkül panaszkodik, sikertelen lánykapcsolatairól (vagy vélt kapcsolatairól) regél és szinte szúr a szemével a beszélgetések alkalmával. Kisértetiesen eszembe juttatja az egyik volt osztálytársam, akinél részegebb állapota hasonló reakciókat produkált: az anális szexről, fekáliáról, fiúkról, buzikról és homofób viccekről áradozott, miközben állandóan lányokon lógott szinte görcsös akarással. Kapcsolata és egyértelmű női társa persze egyiknek sincs vagy nem volt. Elég öreg róka vagyok az "iparban" ahhoz, hogy megérezzem: ezek a fiúk nem heterók. Nem tudom, hogy orientációjukat hova sorolhatnák, meglehet biszexuálisok, mindenesetre az bizonyos, hogy hajlamuk annyira zavaró saját maguk számára, hogy ezt utálattal és a nagy "Közös Ellenség", azaz a buzik elleni homofób érzéssel próbálják legyűrni és szublimálni. Részegen azonban előjön belőlük a frusztráció, főleg ha érzik, hogy a társaságban van egy meleg (valahogy ezt megérzik). Homofób és olcsó vicceikkel próbálják az erős heterót adni, de a tekintetük néha elárulja, hogy az ágyékomat figyelik, áll -e épp a farkam, milyen a fenekem. Ezt mi észrevesszük, ki éppen mit néz és miért. Nos ők nem "haveri" heterós nézéssel tekintenek rám. Férfit látnak és kívánnak  de közben ez olyan undort fakaszt benne, hogy egyre vehemensebben nyomja a homofób vicceket, az anális szexet és kérdez engem a lányokkal való kapcsolatomról, hogy saját frusztrációját rajtam ostorozza. Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális.

Érdekes látni és találkozni ilyen emberekkel a hétköznapokban. Nekik nagy szükségük lenne segítségre, hisz túl azon, hogy saját életüket és majdani családjukat is megnyomorítják vehemenciájuk odáig is fajulhat, hogy meleg társaikban is kárt tesznek - szóbeli vagy netalán fizikai agresszióval is.