A boldog melegség illuziója

Örömmel olvastam, hogy Nádasdy Ádám esszékötetet irt a magyar melegek életéről, hétköznapjairól. Alig várom, hogy elolvassam, egy végtelenül kedves ember és a szavak nagymesterének személyes beszámolója csakis jó és élvezetes olvasmány lehet. Nagy kincs ő a magyar meleg értelmiség körében.Egyik kijelentésében azt állitja, hogy bizony, jó melegnek lenni, boldogság, rózsasznfelhők ésatöbbi. Persze, biztos, hogy a könyvét elolvasva ez a kép kissé árnyaltabbá válik, elvégre ő is keresztülment a negativ emlékeken, egy befuccsolt házasságon is. De, az jó dolog, hogy szemben a negativizmust árasztó politikusokkal és magyar médiával, Nádasdy a Bagdy Emőke féle pozitiv érzelmi higiéniát gyakorolja és a csikszentmihályi féle flow elvével élve, a jóra, a szépre és az élvezhetőre teszi a hangsúlyt. A szép emlékekre éépit, ebből merit és alkotja meg önmagát, mint a kor egyik reprezentáns meleg értelmiségét. Ez mind szép és jó, tanulhatunk tőle mind, kell ő - úgy legyen, Ámen.

Ám....ne feledjük, hogy ő ey más generáció szülötte. Amikor ő meleg volt, az emberek még egymást az

utcán figyelmesen, óvatosan és a valódi embert keresve, a valódi, élő kontaktust megélve találtak egymásra. Barátok egymás fülébe sugták, ha új meleg bukkant fel, egymásnak ajánlottak hasonszőrű fiúkat és meghitt házibulikat, kirándulásokat, felolvasóesteket, mozizásokat vagy - hát igen, néha azt is- orgiákat rendeztek. Igy volt ez San Francisco-ban is, kiegészitve persze néhány hedonista báral, szanuával, szex-mozival - és a kisebb magyar településekkel is. Az ő generációja ha elment Rómába, akkor a hetvenes években még a mindenki számára nyitott és járható Colosseum ódon falai között, az esti hold fényében cruisingolt és érdekes élményekre bukkanhatott.  Az ő generációja ha társat keresett, akkor azt csak úgy találta meg, ha baráti uton, meghitt közösségekbe járt. 

Manapság más világot élünk. Nem a jelen ellen akarok szólni, bár kétségtelenül, hogy akik olvasnak, azok már elkönyveltek az erdélyi magyar "meleg Adynak", aki szociális pesszimistaként csak panaszkodik. Nem erről van szó. Valóban, Catója vagyok a mai meleg közösségnek. Nem kényelmes szerep, de más mentalitásból meritek és más batyut hozok magammal, ami ilyen útra terelt. 

Ha megnézzük a mai meleg világot (Közép-Kelet Európában, de néhány kisebb nyugati városban is!) azt látjuk, hogy egyrészt megmaradt a bujdosás, a titkolózás, a meleg identitás felvállalásának valódi problémája- ami Nádasdy idején is élt és volt. Ehhez azonban jött néhány új dolog. Ma már a melegek döntő többsége nem közösségekben, élő baráti szálak utján találkozik, hanem a virtuális világban. Ez olyannyira része a mindennapoknak, hogy párok - sokszor évtizede együtt élők - felkerülnek ebbe a virtuális (ál)világba. Gyönyörű képek, mindenki boldog,  hasizmok, tökéletes arcok, szemek, mosolyok. Csak jó fotós kell, vagy néhány hamisan beállitott kép és te vagy a "nagy ő". A valódi találkozóig úgyse jut el a táraság nagy része, mert bármikor jöhet a felületes válasz: "nem vagy az esetem". Az egyénekből "esetek" lesznek, senki se kiváncsi rád, mint emberre, mert kit érdekel. De ha megunod a kapcsolatod vagy egy apró probléma akad, akkor nyitott kapcsolat lesz, gyakorlatilag a szexuális részt mással oldod meg. Vagy: dobod a párod, elvégre százszámra vannak a grindr-en, rómeón és más oldalakon. Több éve működő kapcsolatok mennek tönkre, mert a virtuális világ kisértése és rendkivüli hatása beszippantja őket. Ma már követni lehet a társad mobilon, tudod hány méterre van, ki vana közelében, ki lájkolta a képét...stb. Ezek konfliktusokat kreálnak és elindul a lavina.

Persze, ez nem alapvetően meleg jelenség, a mai társadalom valódi átalakulásának egyik jellemzője. Mig néhány éve még a technológia fél méter távlságra volt tőlünk a TV vagy rádió révén és a telefon is különálló entitás volt, manapság már a testünkön hordozzuk és pripritást élvez a smartphone és legalább még nyolc másik kütyű. Következő lépés már az lesz, hogy testünk szerves része lesz ez (lásd: smartwatch).

Egyféle cyborg van születőben, ahol úgy az agyi funkciók kémiája, mint a szociális hálózatok és kapcsolatrendszerünk át fog alakulni. Ez már megállithatatlan a most születők körében.

Az én generációm, aki a két világ mezsgyéjén született, vergődik, hogy megtalálja a helyes utat ebben a valóban vizválasztó társadalomban.

A technológiai fejlődés és az apps és virtuális hálózatok nem csak meleg sajátosság...de egyesülve a meleg világ eddig is meglévő problémáival egy valóban fekete jövőt vetit a "boldog melegség" reményében hivőknek.

De ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára....

Melegnek lenni az IS árnyékában

Bár az "igazi" keresésében igencsak szerencsétlennek tűnök, ezen a valójában önismereti úton azért nagyon sok rendkivüli emberrel és különleges esettel találkoztam már. Mégis, az elmúlt hét év talán legmegrázóbb és legérdekesebb találkozójára tegnap került sor.

Egy kis német városban, ahol az ember alig hinné hogy találkozhat egyáltalán külföldiekkel, nagy meglepetések is várhatnak a kiváncsi természetű emberekre. Az emigránsok iránti nyitott politikájáról hires ország jelenleg élen jár Európábana Közel - Kelet és különösen Sziria menekültjeinek befogadásában. A jól ismert meleg "társkeresőn" (húspiac) navigálva, egy új arcba botlottam bele. Arab fiú, ezt a profiljában is

nyiltan vállalja, képpel, nyelvvel. Ez máris ritkaság: általában kép nélkül,nagyon diszkréten szoktak az oldalon lenni. Bizonyos részletekben azonban természetesen nem téveszti meg "csoporttársait": ő is "biszexuálisként" definiálja magát. A pillanat tehát, amikor ki kell választani az oldal létrehozásakor a "szexuális identitás" kategóriát, számára is félelmet kelt a "meleg (gay)" szó láttán. Ettől függetlenül, a kiváncsiságom nem engedhette meg, hogy ne menjek ki vele egy találkozóra.

A fiú (32, de fiatalabb arccal) meglepően laza, nyilt gondolkodású és állandóan mosolygó jelenség volt. Fáradt arcú, de ezen később nem csodálkoztam a körülmények hatására. Nem dohányzik és nem iszik.

A beszélgetésből hamar kiderült, miért is van ő Németországban. Sziriában született és második legnagyobb városában, Aleppóban élt egészen mostanáig. A hihetetlen történelmi múlttal rendelkező, az európai városok többségénél idősebb, egykori hatalmas metropolisz amely 2006 -ban az Iszlám Világ kulturális fővárosa cimet is megkapta, ma egy terrortanya, amelyet korunk tébolya és fekélye, az új nácizmus arab változata, az Iszlám Állam (ISIS) tart rettegésben már több, mint egy éve. A  város egyébként már 2011 óta 

romokban hever, amikor a civil háború kezdetét vette. A fiú beszámolója szerint ő maga több barátját vesztette el az egyébként súlyosan korrupt és az arab államok körében közepesen konzervativ szir kormány és az ISIS közötti összecsapásokban. Nővérének házát felrobbantották, szerencsére családja nem volt otthon. Amikor egy pubba igyekezve átsétáltunk a széles, csendes főúton, eszébe jutott hogy ezt Aleppóban csak rohanva, lehajtott fejjel, görbült testtel lehetne megtenni, mert mindenhol gépfegyveresek leselkednek - hol a szir hadsereg, hol az ISIS tagjai. A háború miatt több családtagja menekült már Európába, Dániába, Hollandiába és Németországba is.A németekrőljó véleménnyel volt...."tudod, nekik nem volt semmi közük Sziriához, nem úgy mint a franciáknak, angoloknak és amerikaiaknak". Az utóbbiakról viszont csak rosszat mondott, szinte utálat érződött a szavaiban irántuk.A történelmi kontextust ismerve...ezen nem csodálkozom. Viszont azt is tudjuk, hogy pontosan ez az utálat fordul tébolyba azoknál a fiataloknál, akik a szuburbánus nagyvárosi kultúrából csak a mérhetetlen fájdalmat élik meg gyerekként és egyedüli reményként a Török Állam és a terrorista Szaudi királyság által támogatott terrorszervezetekhez csatlakozik.

Arra a kérdésre, hogy kik is az ISIS tagjai...csak annyit tudott mondani, hogy "tébolyult, őrült emberek! Fiatalok Sziriából, Németországból, Franciaországból, Angliából. Ismerek egy német orvost is aki csatlakozott az ISIS -hez. És ezek ellenére magát kereszténynek vallja!". 

Ami a meleg életet illeti...

Sziriában az ISIS előtt sem volt könnyű melegnek lenni, ahogy az arab országokban általában. Innen is adódik számos sztereotip vonásuk ("biszexuális" identitás, diszkréció, sajátsgos szexuális szokások az ágyban). Elmondta azt is, hogy leginkább fiatal, tini fiúkkal találkozgatott, ha szexet keresett, társkapcsolatot azonban csak vele egykorúakkal épitett. Ez az érdekes "pederasztra" jelenség még az ókorból öröklődött át, de a középkori perzsa - iszlám költészet is megörökiti a fiatal fiú - felnőtt férfi erotikus viszonyát, mint trambulint egy másfajta kapcsolat felé. Mindez persze szőnyeg alatt, titokban kell történjen.

"A szir kormány mindent tud. A titkosszolgálata és a rendőrség mindenhol ott van. Aleppóban vannak meleg közösségek, sajátságos negyedek, bárok, de semmi sem történhet nyiltan. Ha rajtakapnak (értsd: inflagranti, anális közösülés vagy más jellegű szexuális tevékenység közben), 3 hónap börtönre itélnek. Ha másodjára is, 6 hónap. És igy tovább".

A meleg kapcsolatoknak esélyük sincs kivülre kerülni, minden titokban kell történjen.Ezek ellenére (vagy talán pont emiatt!) sokaknak van tartós párkapcsolata. Neki kettő is volt, az egyik három évig, a másik öt évig tartott. Utóbbi a háború miatt ért véget, párja az Egyesült Arab Emirátusokba menekült még tavaly.

Ha patetikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy a háború elválasztott egy titkos szerelmet. Micsoda film! Sirás. Ez persze nem volt teljesen igy, más is közrejátszott ebben, de kétségtelenül a háború ott is tönkretett mindent, ami szép és örök érték - kezdve az UNESCO emlékektől egészen a családokig.

A fiú története egészen megható, megrázó volt. Látni, hogy ilyen szörnyűségekből jön valaki, melegként és ezek ellenére lazább, kedvesebb, mint az európai melegek jelentős része, akik saját testük ápolásán kivül aligha találnak más örömet az életben -és mégis, panaszkodnak, elégedetlenek a több ezer eurós fizetésükkel.

Ahol a fájdalom a mindennapok része, az kiül az arcra is.Ahol ez társul még a meleg világ virtuális valótlanságával is...ott pedig még inkább érződik. Nagy élmény volt egy ilyen emberrel is találkozni.

A meleg Róma

Az örök város, a pápák városa, a Város – néhány jól ismert név, amellyel a történelem és a köztudat megkoronázta Rómát, a világ köldökét, a várost ahol minden sarkon több ezer év történelme köszönt ránk. A múlt és a kultúra itt olyan mennyiségben és minőségben magasodik felénk, hogy az erre érzékeny emberek konstans extázisba kerülhetnek. Olyan ez a szellemnek, mint - elnézést a furcsa hasonlatért – a disznók orgazmusa: órákon át tart és folytonos.

Rómába költözve, egy meleg értelmiségi természetesen nemcsak a történelmében gazdag várost fogja megízlelni, hanem az örök város meleg életébe is betekint. Az elkövetkező bejegyzések nagy része tehát egy világváros meleg életének hétköznapjairól fognak szólni – remélhetőleg hasznos olvasnivalót szolgálva a majdani turistáknak, melegeknek és kultúrbarbároknak is.

Már hónapokkal ideköltözésem előtt elkezdtem beszélgetni néhány helyi, meleg fiúval az internetes társkeresők révén (talán az egyetlen haszna ezeknek a fórumoknak, hogy távolságokat és időt áthidalnak). Az ő beszámolóik és az általam itt tapasztalt dolgokról fogok tehát írni, amely természetesen fokozatosan fog bővülni és változni a múló hetek, hónapok során.

Mint tudjuk, Róma a pápák városa, a katolikus és egyetemes keresztény egyház egyik legfőbb zarándokhelye, a keresztény egyház bölcsője. Ez a tény és a vele járó adminisztráció, ideológia és több millió vallásos turista alapjában véve határozza meg a város meleg életét is. Egyrészt hátráló erő, hisz túlságosan explicit meleg élet emiatt nem tudott soha és valószínűleg nem is fog kialakulni a városban. Sok szivárvány zászlót, hatalmas felvonulásokat ritkán látni a városban.

Ugyanakkor a város vallásos jellege és katolicizmusa furcsa módon, termékeny hatással is van a meleg életre. Jól ismertek például a katolikus teológiák hallgatói által rendezett titkos (de ma már a sajtó által is felbújtatott) meleg orgiák, valamint az ezt kihasználó melegturizmus néhány érdekes eleme (jóképű katolikus papokat ábrázoló naptáraktól van telve a város). Mig fél évszázaddal ezelőtt a XX. század legismertebb olasz (és egyben meleg) költője, Paolo Passolini melegségét még neves parkokban és sétányokon, eldugott helyeken élte meg „koszos kis fiúcskákkal” (Via di Monte Caprino,  Parco Presso) addig ma már Rómában más a helyzet. Az Arcigay nevű meleg jogvédő szervezet gyakorlatilag uralja a város melegturizmusát. Minden meleg helyre (bárokba, klubokba, éttermekbe, szaunákba és cruising helyekre) kártyás előfizetést kérnek (15 euró). Néhány neves szervezettel társulva, ők szervezik az évente megrendezendő római Pride fesztivált is, amely bár egyre nagyobb méreteket ölt, továbbra is igen visszafogott esemény. Ezen kívül számos érdekes meleg szervezet is létezik, például az úszókat és sportkedvelőket tömörítő Gruppo Pesce Roma csoport.  Meleg negyed nincs, de számos meleg és melegbarát bárt és éttermet találunk a városban. A szivárvány zászlót a Ludus Magnus ókori emlékeivel szemben, a Via di San Giovanni di Laterani végén találjuk csak kitéve, ahol több meleg bár is sorakozik, többek között a My Bar nevű hely is. Az eddig megismert helyi meleg barátaim azt mesélik, hogy nem igazán vesznek részt a meleg szórakozóhelyek életében, oda leginkább a turisták járnak. A helyiek az internetes ismerkedést és a visszafogott megnyilvánulást kedvelik, kevés a „másságát” nyíltan vállaló meleg. Ellenben a családnak és barátaiknak már sokkal könnyebben megnyílnak és a közel 11000 rómeós profil nagy többsége képpel rendelkezik. Angolul sajnos nagyon kevesen tudnak, így elég nehéz velük kommunikálni, de mint tudjuk, az olaszok viszonylag nyílt emberek, igaz, kissé mogorvák elsőre. Azonnali és pontos válaszra, találkozókra ne is számítsunk, itt az idő relatív fogalom.

Első hetem alatt a már említett haverokkal folytatott séták és párbeszédeken kívül akadt még néhány kellemes élményem is. Először is, itt annyi a jóképű, férfias pasi, hogy néha igen nehéz az ösztönöket és mellékhatásait kordában tartani. Kék, legtöbbször bordázott, csíkos ing, ízléses, szép sötét nadrág, ápolt szakáll és óh, egek...az a bőrszin! A bőrszin! Fétisszerű vonzalmam támadt a napbarnított bőr iránt amióta itt vagyok. Mindenki gyönyörűen barna. A legtöbb pasiban van valami macsós, erősen férfias megjelenés, ami az én őstípusom alapvonása. A meleg fiúkat könnyű kiszúrni természetesen. A jól ismert radar itt azért könnyebben működik nekem is. Első sétáim egyikén, a Vittorio Emanuele emlékmű („a vasaló”) közelében megpillantottam egy nagyon szép fiút: gyönyörű arc, barna bőr, szakáll, kék szem, ízléses öltözet. Az olasz külső ellenére turista lehetett, erősen fotózott mindent amit látott. Miután szemtelenül intenzíven a szemébe néztem, néhány pillanat után hátrafordultam, hogy megnézzem hátulról is...ő is visszanézett és egy ravasz mosollyal visszaköszönt. Lehet követnem kellett volna!:D

Sok meleggel találkoztam a Via del Corso-n is. Többségük turista, de akadt néhány helyi is. Ők az „elit”, a hatalmas bevásárlótáskákkal sétáló melegek. Elég vicces látvány számomra az ilyesmi. Akadt néhány aranyos pár is a nagy sokadalom között.

Szeptemberben itt még 30 fok körüli hőmérséklet és vakító napsütés várja a turistákat, akik szép számmal jönnek is ebben az időszakban is. Róma valóban „meleg” még.

Az elkövetkezőkben érdekes kalandjaimról és néhány meleg helyről, személyiségről fogok írni, ami az örök város meleg életéről tanúskodik.

Meleg függőségek

Tegnap az exemmel folytatott mérhetetlenül csúnya és ismételten megalázó chatelésünk után eldöntöttem, hogy leszokok róla és a rómeóról is. Bántó és vulgáris szavai, minden empátia nélkül felém dobott "értsd meg, hogy én nem szeretlek és nem is foglak soha" mondata valamint "nincs szükségem elmebetegekre" (válaszként arra, hogy szerelmes vagyok belé) három hónap szakitási huzavona után most hatott először

 olyan súllyal, hogy valóban rájöjjek arra, hogy szerelmem és odaadásom meddő táptalajba hull, benne nem lel jelenlegi állapotában forrásra. Nem tudunk már felfele szeretni, csak a fertőbe huzzuk egymást legapróbb beszélgetéseinkkel is. Ő megaláz engem, én kétségbeesetten próbálom menteni az illuzóit, hogy ebből lehetne még valami...ő menekül és futok utánna. Semmi haladás fölfelé,a hogy ez a valódi szeretetben kellene legyen. Értelmetlen az egész. Ismét szembesülnöm kell azzal, hogy szerelembe esni egy biszexuális, kapcsolatra képtelen és attól óckodó "csak barátokat keresek (értsd: dugunk és néha kijárunk)" elv szerint élő fiúba maga a pokol. Meglehet társfüggő vagyok, mert tovább maradnék egy olyan kapcsolatban, ami árt és nem szeret, ami rombol és nem épit. De meglehet....egyszerűen igy viselkedne minden, a "neurokémiai" mámor első félévében ignorált szerelmes (lásd képet). Mit tehetnék mást, mint végleg elfogadni a tényt, hogy rossz táptalajt választottam szerelemnek? A pokoljárás közepén azt is bánom, hogy találkoztam vele...de talán az idő ezeket asebeket gyógyitja. Tudom, hogy szeretni sosem szégyen, tudom, hogy milyen értékeket, elveket vallok, tudom hogy ezek jók és nemesek. Hiszem a szeretet erejét és vallom, hogy a párkapcsolat sokkal nemesebb, felelősségteljesebb és emberibb létforma, mint a "friends with benefits", amit én soha nem tudtam elfogadni, mert abban csak 20 -30% -os energiákat fektet az ember. Az kényelmes, felelősség, odaadás, akarat nélküli dolog. Az felbontható könnyen, a másik eldobható mint egy rossz zokni....az egy kegyetlen játék, ahol nincs helye szerelemnek.

Az exemről való leszokás szorosan kapcsolatban áll ugyanakkor a rómeóról való leszokásról is. Sajnos tény, hogy ezzel a döntéssel elvágom magamtól az egyetlen utat a kolozsvári meleg világtól, ám mégis úgy gondolom, érzem, hogy ezt most meg kell tennem. Miért is? Ime leirom.

A rómeón hat éve vagyok. Több profilt váltottam az évek során, volt néhány hét, de akár több hónap is, amikor nem, vagy alig léptem fel az oldalra. Rengeteg emberrel  -tényleg, százakkal - kerültem néhány szóra, kapcsolatba. Többükkel sikerült épkézláb mondatokig, sőt, értemes, izgalmas párbestzédekig eljutnom. Asztrofizikától a filozófiáig, szado -mazohista szextől az identitását kereső negyevenes éveit taposó férfiig mindenféle témát érintettem. Itt ismertem meg azt a néhány embert, akibe szerelmes lettem, valamint néhány olyan személyt, akivel barátságot tudtam kiépiteni.

Mégis, úgy döntöttem, hogy most ismét elhagyom egy időre ezt az oldalt - nem törlöm a profilom, mert tudom, hogy idővel ismét újat készitenék. Most a cél az, hogy csak napi néhány percet töltsek az oldalon, vagy még annál is kevesebbet. Ideális esetben fel se kellene menjek néhány napig, de olyan ez most mint egy dohányzásról leszokás....Motivál az, hogy az oldalon mostanság túl sok negativ élmény, sérülés, bosszúság ér és úgy érzem, felesleges ott ülnöm. Túl sok felületes, csak szexet, csak a kockahasakat kereső ember, rontja az önbizalmam, túl sok birka között meginognak azok az elveim is, amelyeket jónak vélek és hiszek. Hülyének és idegbetegnek nevezik a szerelmest, feleslegesnek és csöpögősnek az érzelmek kifejezését, "komplikáltnak" a kapcsolatokat. Minden második ember "biszexuális", "rendkivül diszkrét (extrem de discret)" vagy meztelen fenékkel és farokkal üdvözöl első köszönésként. Arcképet nem küldenek, ha több levélben kérem, obszedáns tolakodónak neveznek és letiltanak. 

Ilyen világ nem kell nekem. Ebben a világban hinni a szerelemben, a kapcsolat intézményében sőt mi több, Istenben vagy spiritualitásban - fertő, rossz, felesleges, "ciudat" azaz "fura". 

Sok olyan barátom van, akivel ezen az oldal túl is tudok beszélni....most velük próbálok inkább élő kapcsolatot kiépiteni.

Remélem sikerül ezt a függőségem levetkőznöm. 

A rómeóról még egyszer

Az egyik barátom és néhány külsős is emlitette, hogy a meleg társkereső oldalról irott bejegyzésem túlságosan vehemensen ostorozza a helyi meleg közösséget, legalábbis azt a részét akik ott akarnak boldogulni igy vagy úgy. Szerinte "ha egy külső, heteró olvasó elolvassa a bejegyzést, ugyanolyan sanyarú véleményt fog látni a meleg világról, mint amit a román média vagy akár egy homofób mutat".  Nos, ha nem is ennyire radikálisan, de részben igaza van: ha LMBT aktivista lennék, akkor nem állnám meg a helyem az ehhez hasonló, személyes csalódásokon és tapasztalatokon alapuló, éppen aktuális lelki állapotomban megszületett, egyérteműen szubjektiv cikkekkel. Szerencsémre azonban, sem a blogom, sem jómagam identitásához nem tartozik célként, hogy kizárólag propagálást folytassak és a meleg világot, mint valami Mézmocsarat mutassak be, ahol minden tökéletes és vidám ("gay").  Amikor elkezdtem irni a blogot, a célom az volt, hogy elsősorban saját magamnak irjak és EGY véleményt, EGY perspektivát mutassak be a kolozsvári meleg világból. Az általam megélt jelenségek természetesen nem általánosithatóak, de minden bejegyzésemben igyekszek nagy témákat, általános megközelitésben bemutatni - természetesen, lehetetlen ezt objektiven tenni, hisz nem tudományos értekezést, hanem blogot böngész a kedves Olvasó.  Hogy tisztábban érveljek és mutassam be véleményem és tapasztalatom a kék oldallal, elmondom először - a pszihológia alapszabályaihoz hűen - a pozitiv tapasztalataim és élményeim:

- itt ismerkedtem meg minden olyan fiúval, akivel később - hosszabb, rövidebb időre - megismerhettem a szerelmet, boldog perceket és pillanatokat, még ha ezek saját játszmáim sorskönyvének részét képezték is, a szép emlékekért örvendek ennek

- hat év alatt több száz emberrel váltottam 1-2 szót vagy hosszú beszélgetéseket az országból vagy külföldről egyaránt, közülük kevesen ma a barátaim, vagy beszélgetőtársaim, néhányuknak sikerült a várost is bemutatnom legyen szó New Yorki egyetemi tanárról vagy dániai turistáról

- amikor profilt készitek magamról, pozitiv énképemen dolgozok és rájövök - sokszor pontosan a negativ tükrök jóvoltából - hogy mennyi sok vigyáznivaló értékem van

Ám ezek mellett ott van az oldal adta rengeteg negativum is, amit bár nem kellene személyes sérelemként megéljek...mégis, aggodalommal és felháborodással tölt el. Ezek a következők:

- a társkereső valójában szexkereső. Az emberek többsége csakis a szexért van fent és a felületesség, hedonizmus és "álljunk össze egy rövid, felelőtlenségre" hozzáállás olyan mértéket öltött, amiben nehéz ennél komolyabbat keresni. 

- Az embert ignorálni tudod (letilthatod a profilját). Ez szerintem alapvető empatikus készségeink mesterséges megtagadása, amit a XXI. századi technológiai vivmányokkal teli világban már mindenhol látunk (letilthatsz mindenkit facebookon, messengeren ahelyett, hogy a konfliktust személyes párbeszéddel old meg, ahogy ezt tenni kellene).

- Sokaknak ha képet küldök, ők nem teszik ugyanezt (nincs tisztességes játszma)

-A többségnek nemcsak a profilban nincs képe, de nem is képes adni magáról (paranoid diszkréció)

- rengeteg az álprofil, ahol nemegyszer nagyon kellemetlen fenyegetések, zsarolások és játszmák zajlanak

Ezek egy részét jómagam is elkövettem hibaként, szerencsémre nem űztem azonban ebből sportot. A helyzet meglehet, nem olyan vészjósló, mint ahogy én látom, de tény hogy egy kellemes kis meleg kocsmában ismerkedni spontánabb, őszintébb és jobb lenne, mint egy oldalon, ahol nem tudod kivel beszélsz és valójában miért is....

Kiábrándultság és a kék oldal

Felmenni arra az átkos kék oldalra nekem már teher, csömör és kissé undor is. Alig találni ott emberi tartást és célokat: beszélgetést, csevegést, érdekes, kiváncsi, RÁD, mint emberre hangolódni akaró férfiakat. Egyeten erő burjánzik és egyetlen cél van ott: szex. Csak ezért ülnek ott. Szex kell nekik reggel, este, délben és éjjel. Állandóan. És ezt olyan gátlástalanul és szabadon tudják tenni, hogy én ettől megrémülök. Nekem nem természetes állapot, hogy a fél város szétkurjon vagy végighágd Kolozsvárt csak azért, mert ez "egyszerűbb", mint egy kapcsolat vagy egy valódi barátság. Az exem jelenleg a szex rabja lett (mig nekem fél éven át kellett hallgatnom, hogy neki igen alacsony a szexéhsége). Ő ezt szabadságnak fogja fel, vágyainak kendőzetlen, burkolatlan elengedésének, a szakértők viszont szeparációs szorongásnak. Titkon vágyik a szeretésre mindenki, még a legkeményebbnek mutatkozó férfi is. De az a többségnek túlságosan megerőltető lenne, hogy lemondjon a fél város kurogatásáról és a valódi szeretetet legalább gyakorolni próbálja. Nem lehet azt könnyen, nekem se megy, belekerül abba önzőség, birtoklási vágy is néhanap. De a gyökerek még tiszták. Mit érezzek hát iránta, riántuk akik meg se próbálják? Megvetést? Nincs jogom ehhez. Sajnálatot? Az lebecsülés. Szánalmat érzek, szeretnék érezni, mert a szánalomban az én botlásaim, hibáim és gyötrődésem is benne van. A kolozsvári meleg férfiak élete alapjában véve erre az egy oldalra koncentrálódik. Aki néhanap ellátogat a klubba, ott sem talál sokkal másabb világot, legfeljebb nem olyan egyértelműen a szexbarlangban érzi magát, mint azon az oldalon. Úgy érzem rámnőtt, függővé tett és ez a függőség még csak nem is pozitiv érzésekkel, élményekkel tölt fel, hanem leszivja az energiáim, megfojt. A felületesség, a legolcsóbb, legállatibb szex amit én soha nem tudnék hétköznapinak, természetesnek venni. Néha kell...de minden nap? Minden egyes nap ugyanez?

Meglehet, nem a legjobb időszak kijelentetni azt, hogy az embert akivel éveket vagy egy öregségig együtt tudnék maradni nem Kolozsváron fogom megtalálni. Itt szörnyen kevés az a nyiltgondolkodású, melegségét elfogadó és abban szinte vallási meggyőződéssel hivő ember aki egy kapcsolatot vállala, szeretne. Még a legérettebb férfiaktól is azt hallani ott, hogy "nem hiszek kapcsolatokban", "nem voltam szerelmes", "nem akarok...", "nem tudok....", "nem...". A tagadás világában az igenlés előbb - utóbb meghal. Ha sokáig marad ott.

A planetrómeó jelenségről

"Álmaid férfiját keresed vagy csak letepernél valakit? A részletes keresőnkkel biztosan megtalálod akit keresel. Ingyen, korlátok nélkül. Sosem tudhatod, hol botlasz bele az Igaziba!" Ez a hirdetés áll a legnépszerűbb meleg társkereső honlapján. Első évesen még én is az álompasiért regisztráltam, aztán a sok névtelen, adat nélküli, kép nélküli profilt látva kissé visszahátráltam. Az egykor Németországban nagy sikerrel elindult oldal leginkább az egyéjszakás kalandokat szolgálja. Persze, mindenki vágyik többre is, de hát milyen kényelmes felmenni a virtuális piacra, ahol kilók, szemszín, hajszin, magasság, farokméret és ágyban űzött szokások szerint is lehet pasit keresni. Kolozsváron és közvetlen környezetében becslések szerint 200.000 férfi élhet (egyetemistákkal és éppen itt tartózkodókkal együtt). Ha a statisztikáknak hinnünk, akkor legalább 5 - 10% kellene az LGBT csoportba tartozzon. Ez 10 - 20.000 embert jelent. Ennek ellenére Kolozsváron 1600 profilt találunk. Ez még nem kétségbeejtő, hisz az 50 feletti generáció nem itt található, ráadásul pozitív dolognak is felfoghatjuk, hogy 2010 óta megduplázódott a profilok száma és Kolozsvár Románia második számú meleg központja lett Bukarest után (ott 6000 profil van). Többségük máshol találkozik (parkok, házibulik, régi barátok társaságában). A tartós párkapcsolatban lévők sem ülnek ott, hisz nem igazán látják értelmét, hisz többségük nem is ott találkozott (igaz, akad néhány nyílt kapcsolatban élő pár, aki harmadikat keres néhány éjszakára vagy többre). Kik maradtak tehát? Azok a szinglik (többségében 18 - 35 év közöttiek) akik napi internethasználók (akad néhány szellemprofil is, amelyet hónapok óta nem használtak). A rómeóról készített statisztikák persze szinte irrelevánsak, hisz nagyon sok felhasználó több profilt is készít (kép és adat nélkül) vagy távolabbi kisvárosok is Kolozsvárra regisztrálnak: mégis, itt nagyobb a felvevőpiac. Nagyon érdekes jelenség - és a nemzetközi statisztikáktól radikálisan eltér - hogy a kolozsvári profilok 40% -a nem melegeké (legalábbis önmagát másképp - biszexnek, transzneműnek vagy nem kommentálja - határozza meg). A fiatal kolozsvári meleg tehát választhat: vagy elmegy a klubba (egyetlen szórakozóhely, amelynek hangulata és törzstagjai nem mindenki ízlésének felelnek meg - és most nagyon visszafogtam magam) vagy öreg módon próbálkozik parkokban, házibulikban, barátok útján meleg ismerősöket megkörnyékezni vagy....marad a rómeó. Elkészíti profilját - elvileg úgy, hogy az önmagából adjon valamit - és vár, próbálkozik. Mindig csodálkozok azokon az embereken, akik arckép helyett a feneküket vagy a farkukat teszik ki. Céljuk persze egyértelmű, nincs is ezzel semmi baj, másra is rájön néha a kefélhetnék...de miért kell pont a fenekeddel köszönni? Kissé seggfejszagú a dolog. A másik véglet: a néma profil. Misztikus, persze vonz az idegen, az ismeretlen. Jó figyelemfelkeltő lehet....de a paranoid diszkréció szaga azért erősen kering a dolog mögött. Se kép, se adat, se leirás...legfeljebb az ágyban gyakorolt szerep és a farok mérete. Tuti biszex. Persze, vannak igazán aranyos profilok: decens képekkel, rövid, de frappáns leírással. Az már csak rezonancia kérdése, ki éppen mire vágyik és kit vonz be a nagy kékségben...