Remus Cernea |
Remus Cernea és Puiu Hasotti nyilatkozataiban talán az volt a legjobb, hogy égő és állandó témává tették a melegséget és felhívták a teljes romániai társadalom figyelmét erre a jelenségre. Ahogy a romániai társadalom, úgy a vezető politikusok és értelmiségiek is megosztott véleménnyel válaszoltak Cernea kezdeményezésére: volt aki a házasság ellen, volt aki pedig mellette tette le voksát. "Tény, hogy előbb utóbb Romániában is bevezetik vagy a civil élettársi viszont vagy akár a meleg házasságot is, ez csak idő kérdése most már" - mondta az egyik politikus. Való igaz, a melegjogi aktivizmus hasznos és jó dolog, egy közösség önkifejeződésének mondjuk úgy reprezentatív, "hivatalos" formája ami az egyenlőségre alapuló társadalmakban elengedhetetlen. Mégis, most valami olyasmiről beszélnék, amiért sokan a meleg világból lehet megköveznének. Valóban a házasodás a legnagyobb gondunk?
Ezzel a nagy ódázással és "gyerünk házasodjunk" jogi mozgalommal úgy érzem megint eljutott a meleg világ oda, hogy már saját köreiből is felcsendüljön a - szerény véleményem szerint - jogos "heteró" kérdés: de hát mit is akarnak ezek valójában?". Bármilyen hihetetlennek tűnik, ez egy jogos kérdés. Az, hogy a világon most mindenhol a melegek házasságáért kardoskodnak, valóban divatos tendencia és az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának ha úgy tetszik egyféle kiterjesztése. Ez normális dolog, nincs ezzel semmi baj. Mégis, sok heteró, aki külső szemlélőként, nemegyszer idegenkedve, egy meleget sem ismerve személyesen jogosan látja úgy, hogy a melegjogi mozgalmakkal az LGBT közösség túllő a célon. Bátorkodjunk föltenni a kérdést: mi is a bajunk? Valóban a meleg világ legnagyobb gondja az, hogy nem tudunk házasodni? Tényleg?
Vegyük figyelembe a következőket:
- szerény tudomásom szerint Romániában sem ért több diszkriminatív megkülönböztetés senkit amiatt, hogy vállalta szexuális másságát. Legfeljebb ugyanannyi alkalommal fordult elő diszkrimináció, mint bármelyik más kisebbség (cigány, magyar, zsidó, testi fogyatékos, HIV fertőzött, vallásos szekta tag) esetén (mindez persze nem normális dolog, de ne túlozzunk)
- a fizikai bántalmazások, a homofóbia jelensége nem magasabb, mint bármelyik országban Európában (lásd: Franciaországban melegeket vertek a napokban)
Alfred Kinsey szexológus |
- a házasságon kívül mindenhez ugyanazok a jogokkal élhet egy meleg (az hogy ő nem meri vállalni, az kinek is a baja?)
Nézzük meg ellenben, hány meleg AKAR házasodni? Elgondolkodott ezen valaki, hogy példáulstatisztikák bizonyitják, hogy a meleg férfiak döntő többsége életében 15 - 50 partnerrel rendelkezik, de 30% -uk (!) 500 és 1000 partnert vált életében. A számok döbbenetesek. Tény, hogy ezek az adatok Kinsey kimutatására vonatkoznak, melyeket a szakirodalom is már fenntartásokkal kezel, mégis az általam is tapasztalt valóság (társkereső olalakon órákat töltő erdélyi és romániai melegek ezrei) sajnos csak megerősiti ezt a jelenséget. Nem tudom, lányoknál mi a helyzet, de a romániai melegek körében (ahogy bárhol máshol is) a nagy többség - tényleg, a NAGY többség - nemhogy nem talál magának párt, de nem is akar. Teljességgel ellenzik a párkapcsolatokat, különösen ha zárt, monogám kapcsolatról van szó. Ennél fogva úgy érzem, bátorkodhatunk ismét feltenni a kérdést: valóban a házasság a legnagyobb gondunk?
Ha meleg aktivista lennék, a következő problémákkal és jelenségekkel foglalkoznék intenzívebben mert úgy látom ezekben kellene hathatós segítség:
- Romániában a melegek továbbra is a társkereső oldalakra szoritják le magánéletüket. Igen magas a szégyenérzetük orientácijuk miatt, nagyon sokan biszexuálisnak vallják magukat, miközben évek óta nem voltak nővel és naponta több órát töltenek szex után kutatva férfiakkal
- a melegek többsége nem mert még coming outolni barátai, de főleg családja előtt. Ehhez tréningek, felkészítésék, segítségek kellenének melegnek és szülőknek egyaránt
- a (férfi) melegek többsége nem hisz, vagy nem akar párkapcsolatot, preferálja a szabadelvűség "friends with benefits" nyitott kapcsolatát
- a heteró "nagyközönség" továbbra is minimális ismeretekkel rendelkezik a melegekről, annak kultúrtörténeti és orvosi, pszihológiai jelenségeiről, igy - mint mindentől ami idegen - sztereotip félelmeket táplál
Úgy érzem, hogy ez a néhány téma bőségesen elegendő ahhoz, hogy lássuk: a meleg világnak belülről kellene először megváltoznia és utána jöhetne a nagyközönség is. Vagy legalbább párhuzamosan haladni a kettővel. Szép és jó d
eszméletlen! :))) gyakorlatilag ugyanezt írtam meg fél órája, csak még nem lett publikálva, s nem is írtam le mindent, ami átfutott a fejemen (cenzúráztam magam, hisz heteróflexibilisként nem jelenthetem ki, hogy ne rinyáljanak már a melegek, mert romániában sem diszkriminálják őket semmivel sem jobban, mint nyugaton), te viszont megte(he)tted.
VálaszTörlésez nyilván azt jelenti, hogy teljes mértékben egyetértek minden szavaddal. :)