2013. május 2., csütörtök

Szivárvány majális - az első találkozó

Amióta elindult Másként Kolozsváron blogja és jómagam is csatlakoztam irásaimmal a tenni akaró erdélyi magyar melegek közösségéhez, egyre többen csatlakoztak facebookon a kis mozgalmunkhoz. Kezdetben 4-5 ember vezette a "szekeret", aztán ahogy nőtt a társaság, úgy bátorkodtak egyre többen a felvetett témákhoz hozzászólni, posztolni és érdekes ötletekkel gazdagitani a csoportot. Igy formálódott egy kis társaság  - hétköznapi emberek, értelmiségiek, akik a hétköznapokban magas szinvonalon és szorgalmasan végzik problémás kis ügyeiket és feladataikat, mint bárki más - de a csoportban nemi identitásukat, szexualitásukat érintő problémákról beszélnek. A csoportot elsősorban tehát a közös hajlam, a közös ügy kötötte össze. Néhány hétnek kellett csak eltelnie és a közös identitáshoz már csatlakozott számos azonos cél is, amelyet a csoport tagjainak jelentős része (54 emberből 20 - 30) úgy tűnik, felvállalni látszik. Néhány lelkes támogató és szimpatizáns is részt vesz munkánkban, amely egyelőre a zárt csoporton belüli disputák, bloggerkedés (manna.ro, Puritán Szemét, Másként Kolozsváron és jómagam) és egy, az erdélyi melegekről szóló facebook oldal promoválásával és előkészitésében kimerült. Egyelőre a csoport pontos célja, a készülő facebook oldal pontos célközönsége még nem körvonalazódott, de a tegnap megtörtént egy lépés, amely úgy gondolom mérföldköve nemcsak az erdélyi magyar meleg közösségnek, de a romániai LMBTQ mozgalomban is nagy dolognak számit. 
Több napos szervezkedést követően "Szivárvány majális" néven több, mint 20 ember a csoportból találkozott. Bár az időjárás nem engedte meg, hogy a tervezett szabadtéri piknikezés létrejöjjön, ehelyett lett éjszakába nyúló kocsmázás. A találkozó nemcsak a személyes kapcsolatok épitése miatt is volt nagyon fontos, de többeknek a jelen lévők közül bátoritást, kezdő lökést adott saját identitásuk erősitésében, mig a többség számára új barátok, talán hosszan tartó szakmai és aktivista kapcsolatok alapozódtak meg. A sörözgetéssel, "hosszúpuskázással" és borozgatással felviditott beszélgetés több fontos témát is érintett - és ismét bebizonyosodott, hogy a személyes találkozók sokkal intenzivebb, mélyebb, valódibb beszélgetéseket tudnak eredményezni, mit a virtuális világ elszerencsétlenkedett próbálkozásai. Az érintett témák szinte ugyanazok voltak, mint amit a csoportban már felvetettünk, mégis, személyesen végigtárgyalva azokat egy hatalmas kerekasztalt (ami most négyzetes volt) körbeülve sokkal jobb eredményeket és beszélgetéseket szült. Beszéltünk többek között a csoport jövőbeli terveiről, céljairól, milyen módon szeretnénk propagálni a facebook oldalunkat, milyen képi, vizuális, hanganyag és szöveges források kerülnének oda. Továbbá ismét vitára került a társkeresők és az ottani meleg világ problémái, a diszkréció határai és a coming out esélyei és módozatai Erdélyben. Végigmentünk mindenki coming out történetén, illetve a jelen levő párok elmesélték, hogyan jöttek össze. Szóba került még a melegházasság és a gyerekvállalás problémája és a vezető politikusok, értelmiségiek coming out esélyei Romániában. A társaság egyik tagja kiemelte, hogy a házasság támogatása nem függ össze a meleg világban dúló mély problémákkal, hisz annak bevezetése alapvető jog és a szabadság, a választás szabad jogának egyik kifejezése, ám az alapvető probléma talán, hogy mint minden jogi és mentalitástörténeti változás,Romániában - és talán általánosan, a kelet - európai régióban - nem alulról, hanem a felső körökből érkezett. Ez pedig azt is elővetiti, hogy bár a jogi lépések és az LGBT mozgalom főbb követelései előre láthatóan néhány éven belül itt is révbe érnek, a meleg világon belül és az individumokra lebontva aigha fog változás történni. A diszkréció, paranoia és félelem ösztönei amelyek teljes mértékben beivódtak a melegekbe is (talán még erősebben is mint a sokszor nagyon is naiv és minden rossztól mentes heteró társaikba). 
Csak remélni tudom, hogy a "Szivárvány majálisnak" lesz még folytatása és sikerül ebből egy kis mozgalmat, folymatosságra és következetességre épülő munkát létrehozni amelyneka fő célja az lenne, hogy megmutassuk: mi csekélységekben vagyunk mások, problémáink azonosak  és a félelmeket, sztereotipiákat úgy a meleg, mint a heteró oldalról csakis a tiszteletre, személyes tapasztalatokra és élményekre alapuló, nyilt kommunikációval, ismeretterjesztéssel érhetjük el. 

1 megjegyzés:

  1. Nagyon orvendek, hogy a talalkozo megtortent. Sajnalom, hogy nem lehettem ott, legkozelebb mindenkepp csatlakozok!

    VálaszTörlés