Az angyalarcú papnövendék és a másik

Rendkívüli élményben volt részem a tegnap este. Egy ismerősömnek köszönhetően részt vettem egy katolikus teológia fiúhallgatói által rendezett magyar "bulin". Az összejövetel nem is lett volna különleges, ha két személy nem üti fel a fejét ott. Nézzük, mi is történt. 

A napi munkából hazafutva, kicsit fölmentem a rómeóra, leellenőrizni, van e valamilyen szőrös olasztól üzenet. Természetesen, nem volt, ellenben a nézelődőim között akadt egy magyar is. Emlékeztem rá még nyárról, akkor rövid ideig beszélgettünk. Feltételezem ő már ezt elfelejtette, mert a gyors megismerkedés után a kérdéseiből az derült ki, hogy semmit se tud rólam. Bár kicsit idősebb tőlem, kellemes megjelenésű és intelligens férfi képét mutatta. Gondoltam, egy fene, egy találkozóra valamikor sor kerülhet. Hamar elköszöntem tőle, mert készülnöm kellett a pap - fiúk bulijára, amire volt osztálytársam révén hivatalos

voltam. Abban maradtunk, hogy majd valamikor összefutunk jövő héten.

Az összejövetel a katolikus pap - növendékekkel kellemesen telt. Néhányukat már ismertem, hisz futólag megfordultam már ott. Érdekes volt látni, hogy ezek a fiúk a nap 8 - 10 órájában állandóan együtt vannak, együtt esznek, együtt tanulnak, együtt énekelnek. A közösségi élmény bizonyosan egészen más erővel érvényesül ott, mint a "külső" társadalomban, ahol a személyes kapcsolatokat ma már felhígítja a smartphoneok, whatsuppok és más hülyeségek világa. Annyira más világ az övéké...a fiúkon látszik, hogy nagyon naiv, néha már - már túlságosan ártatlan viselkedésűek. Bár nem ismerem őket és az érzéseiket, a borozgatás közepette néhányuk arcán úgy láttam, hogy nem boldogok ők ott. Az alkohol persze, mindenen segít. Én, mint a "betolakodó", az idegen, végig kicsit kívülállóként éreztem magam és figyeltem őket - jó szociológiai munka. Különösen akkor volt furcsa érzés látni ezeket a fiatalokat, amikor a magyar népdalokat énekelték és nőkről, babámról, szerelemről, tubicás galambomról hangosan nótáztak...miközben nekik ez - elvileg, saját döntésük alapján - soha nem adatik meg. Mit érezhetnek? Voltak -e már szerelmesek? Szeretkeztek -e már nővel vagy egyáltalán, nekik a maszturbálás gondot okoz -e? Lelkiismeret-furdalást? Mit éreznek....ez járt a fejemben, amikor a pirosodó arcukat néztem, mint Kodály a székelyeknél, a nótázók körében. 

Az egyik fiú, akivel volt már szerencsém találkozni, most ismét elvarázsolt. Elsőéves teológus, gyönyörű arccal, piros ajkakkal, nagy, kék szemekkel, barna hajjal. Még a többi, szürkés öltözetű fiúhoz képest jól is öltözött. A hangja pedig egyenesen mennyei volt. Olyan volt, mint egy angyal, amit a reneszánsz korban festettek - nem a puttó fajta, hanem az ephebosz korú, aki ugyan még kellően ártatlan, naiv, de már érett, férfias is. Rég éreztem ilyen hirtelen fellángolást. Kicsit a hiányzó szerelem érzését hívogattam talán, amikor bambultam a szép arcát, állát és a pirosodó arcát, a sovány lábát és a formás fenekét. Rég kapott el a hév igy...

Mindeközben fel se figyeltem arra, hogy az egyik pasi, aki a mostani rektorral együtt végzett, a tárasaság közepén ül, csendesen, alig énekel, iszogatja borát és figyel. Engem, aztán néha a többieket is. Szörnyen ismerős volt az arca, láttam már valahol ezt az erősen borostás, kékszemű, idősödő, de jópasi

arcot...fogalmam se volt, hol. Az egykori osztálytársa - a mostani rektor - sokszor gúnyosan szólt hozzá: "látod, én hova jutottam, nem mint TE". Fene tudja mi baja vele, gondoltam. Annyi látszott az arcán, hogy kissé undorodva nézett a másikra.

A másik pasi is kissé kívülállóként ült a kör közepén, körülötte a többiek jöttek, mentek, a társaság kemény magja pedig nyomta az éneklést, a nótázást. Rómában, magyar nótákra becsiccsenteni? Érdekes élmény. 

Az angyalarcú fiú tekintetéből próbáltam - szinte vártam - hogy a gayradarom jelezzen, de nekem ez nem mindig megy. Bizonytalanság, kiváncsiság, szelidség és naivság látszott a tekintetében Sokszor mélyen a szemembe nézett, de nem tudom, hogy egyszerűen a teológusok közötti jóbarátsági, közösségi élmény teszi ilyen közvetlenné, az ország, ahol él most vagy az, hogy titkon ő is...meleg. Sose mertem erre rákérdezni nyiltan..pedig fene tudja, micsoda élményekben lenne igy részem. 

Mindenesetre a fiú hamar visszavonulót fújt és elment. Ekkor tudtam csak felocsudni a rózsaszin felhőből és figyelmemet a másik pasira vetnem. Egyre ismerősebb volt...egyre inkább éreztem, hogy mi már találkoztunk, vagy beszélgettünk. És azt is egyértelműen éreztem - egy furcsa, valóban egyedi érzésként - hogy a pasi meleg. Ez a radarjel biztos ereje. Amikor semmi egyértelmű mozgást, látványt, tettet nem mutat, de te érzed abból, ahogy néz, ahogy a többieket nézi. 

Amikor hazamentem, azonnal a rómeót nyitottam ki, hogy nézzem meg a pasi képét akivel a buli előtt beszélgettünk....Ő volt az. Az idősödő, borostás férfi, akivel egy órával a buli előtt csevegtem rómeón ott volt a pap - találkán. Kicsit kirázott a hideg. Egy hárommilliós városban mennyi erre az esély, hogy két magyar így találkozzon? Érdekes élmény volt. Fel se ismertem ott...nem volt egyértelmű nekem ez.

Azonnal ráirtam, talán ő még akkor is a bulin volt, mindenesetre online. Sem akkor, sem most a levelezés közben nem mutatott semmilyen változást, higgadtan beszélgettünk.

Kiderült, hogy ő is kispapként kezdte, de feladta a pályát, mert melegségét meg akarta élni. Most képpel a profiljában, bátran vállalja másságát de érdekes módon, régi társaival és az egyházzal is tartja a kapcsolatot. Kollegái tudják, hogy meleg és mostmár érthető is volt a gúnyossága az egykori osztálytársnak. 

Mikor elmeséltem neki, mennyire tetszik a fiatal papnövendék...természetesen ő is nyugtázta szépségét. Kérdeztem meleg -e szerinte a fiú: a válasz pedig nagyon hatásos volt. "Nem tudom, az elején nekem is úgy tűnt...de ha az is, évekbe telhet, amig feldolgozza. Nekem is hosszú időbe telt". 

Ez nagy mondat.  Tele tapasztalattal és sok, sok szenvedéssel, ami talán a tegnap láttot fiatal fiúk némelyikében is lezajlik. Hisz az ma már mindenki tudja itt és a világ más nagy egyházi központjaiban, hogy a katolikus szemináriumokat sokan menekülésként választják önmaguk identitása és szexualitása elől. Legyen szó félénk heteróról vagy látnes melegről...igy keresik a választ. Van, akinek pontosan a hit, a meditáció hozza el a választ...de sajnos, van akinek még az sem. 

Kiváncsi vagyok a történetükre. Remélem sikerül újabb részleteket megtudnom.

A múzsa fiú pedig...hát szép reggelem volt. 

A gayminátor

Hivatalosan is elneveztem magam gayminátornak.  A fogalom alatt értsük azt, hogy adott egy meleg fiú, aki valamilyen furcsa oknál fogva önmagukat biszexuálisnak öndefiniáló, valójában érezhetően meleg fiúkba lesz szerelmes. A végeredmény pedig az, hogy miután néhány hónapot szenvedélyesen végigvitáz és szenved a fiúkkal, ők elhagyják...majd rövid idő után kiderül: a fiúk végérvényesen melegnek definiálják magukat. Nos...úgy látszik ha díjat osztogatnának a "hány biszexet konvertáltunk át meleggé" kategóriában, ott én Jack Nicholson lennék, megannyi díjjal. Legutóbbi "díjátadásomról" írnék most, eddigi legnagyobb szerelmem történetét. 

Tavaly nyáron megismerkedtem egy fiúval. Magát biszexuálisnak határozta meg, hisz volt egy éves kapcsolata lánnyal és fiúkkal csak azt követően, 25 évesen volt dolga. Bár akkor már túl voltam két "biszex" konvertáláson és erősen fogadkoztam, hogy "soha többet"...az első találkozásunk annyira jól sikerült, hogy beleestem a fiúba. Kiderült, hogy az ágyon kívül is nagyon jól kijövünk, rengeteg közös vonásunk van, zenében, tudományos érdeklődésben, sétálásokban és még a gasztronómiában is. Én csodáltam az ő oroszláni spontaneitását, tüzességét, lelkesedését, ő meg érdekesnek találta az én kimért, határozott döntéseimet és kitartásom. A baj csak ott volt, hogy a fiú amikor érezte, hogy ebből a sok, közös lötyögésből valami komoly is lehet, megrémült. Egyféle elkötelezettség ellenes magatartás jött elő belőle, ami nem volt túl szerencsés az ő robbanékony természetével keveredve. Ez pontosan az én társfüggő természetemnek hiányzott...igy aztán a vita és a kapcsolat máris megromlott, annak ellenére, hogy én akkor már fülig szerelmes voltam belé. Először azzal érvelt, hogy neki egy lánnyal kell most kapcsolat, hisz olyan rég nem volt lánnyal és vágyik rá...aztán mikor ezt is megengedtem (első hiba) akkor letett erről a vágyáról (nem jött össze neki) és fokozatosan húzódott el tőlem. Még idegesítőbbnek érezte, ha érzelmeimet kimutatom, valahol éreztem ,hogy ez őt leginkább belülről zavarja. A tény, hogy ő is így érez, megrémisztette. Vita, vitát követett, de valahogy az ágyban mindig megoldottuk a problémát, igy néhány nap nemalvás és dühkitörés után a dolog ismét békésen zárult. Decemberben aztán egyre ritkábba találkoztunk. Állandóan panaszkodott, hogy neki túl sok a heti 4-5 találkozó, csökkentsük heti 1-2 -re....volt, mikor még annál is ritkábbra. Ez nekem már túlságosan terhes és szorongást kiváltó kérés volt. Egy másik országból jöttem vissza miatta ősszel, két nagy csomaggal, egy Boci csokival és egy borral. Az a találkozás nehezen feledhető, úgy az ő öröme, mint az azt követő gyönyörű szeretkezésünk. Decemberben ez végképp összeomlott. Ő annyira megrémült a kapcsolattól és a ténytől, hogy én perspektivákban gondolkodom, hogy elhagyott. Szó nélkül, mindenféle megbeszélés nélkül. A karácsonyt még ugyan kivárta, de az év első napjaiban egy internetes üzenetben közölte, hogy ő más - és most figyelj - fiúkkal (!) akar lenni. 

Négy hónap pokol várt rám, amikor próbáltam elfelejteni. Ez idő alatt ő a fél várost végigkefélte - kivétel nélkül, fiúkkal. Hónapokig nem beszéltünk....aztán mindig ő volt, aki keresett. Mikor közöltem, hogy még mindig szerelmes vagyok, akkor ismét megrémült és elhúzott.

Most ismét felkeresett. A kérdésre, "hogy vagy?" az volt a válasz: "hogy lennék..megvagyok. Elfogadtam, magam annak, ami vagyok...meleg". Egy év kellett hozzá. Egy tönkrement szerelem, egy szép barátság szüneteltetése és a fél város kurogatása ahhoz, hogy egy önmagával kibékületlen meleg fiú végre saját szájából tudja mondani azt, amit én neki már augusztusban megmondtam: MELEG VAGY(OK).

És ez igy van rendjén. Ennek igy kell legyen. A változás soha nem kivülről jön. Akármennyi áldozatot hozunk is egy emberért, pszihológiai kérdésekben mindig, de mindig csak a belső motor tud segiteni. Az önfelismerés, a tudatositás, az akarat. Ez nem hajlam kérdése. Ez kőkemény munka és élettapasztalat. Identitás.

Meleggé válásának gyötrelmeit csakis ő ismeri. Én láttam néha a szemeimben a küzdelmet, de hamar elforditotta tőlem. Most nagyon megölelném, hogy gratuláljak neki....

De jobb ez így. Jobb.