Gay Village

Nem vagyok a meleg bulik híve és törzsvendége, félévente egyszer ha megfordulok egy ilyen helyen. Idén a sors vagy az exem utáni bolond időszak úgy hozta, hogy már négyszer is megfordultam meleg szórakozóhelyen. Legutóbb nem is akárhol, hanem a világ egyik legnagyobb meleg bulijában, a Gay Village (Meleg falu) nevű helyen. Erről az élményről

olvashat a kedves Olvasó rövid összefoglalót most.

Bár Róma a világ katolikusságának központja, a meleg élet eléggé exponáltan van jelen (nem tudom persze Amszerdamhoz vagy Barcelonához viszonyítani, hisz ott nem jártam). Egy utca, melynek Colosseum felé eső részén tömkelegével állnak a meleg bárok, néhány meleg szauna, cruising bar, meleg mozi és néhány klub is. Mindezekhez csatlakozik a városközponttól nagyon távol eső, Mussolini futurista – fasiszta épületei között, egy ligetben megbúvó „Gay Village” nevű hely. A világ egyik legnagyobb, néhány ezer vendéget is befogadni képes parkban két óriási színpad, több sátor és bárpult várja az érdeklődőket. „Mázlimra”, kikaptam az év utolsó, záró bulival és különleges vendégekkel megfűszerezett estéjét. A hatalmas park este nyolckor nyitott (olaszul értsd: fél kilenc) és tízre már annyi ember tolongott a színpad előtti hatalmas táncparketten, hogy szuszogni sem lehetett. A résztvevők fele heteró pár volt, ez a buli ugyanis egy ideje már olyan hírnévre tett szert, hogy a heterók körében is nagyon népszerű. Igaz, a két színpad – a pop és a house – elég erősen elkülönült, utóbbi szinte teljesen heteró párokkal volt tele, míg az előbbiben több volt a meleg. Állítólag Róma többi meleg bulijában is hasonló a felállás, tehát ezek a helyek nyitottak minden korosztály és érdeklődő számára nemi identitástól függetlenül. A zene sajnos nem az én ízlésemet szolgálta (Rihanna, Britney), így túlságosan nem élveztem ezt a bulit. Számomra furcsa érzést keltett az is, hogy a színpadon Jézust és Máriát ábrázoló nyakkendővel vergődtek a félmeztelen adoniszok és néhány nagyon kikent, maskarázott transzgender nő. Az én konzervativ természetemnek ugyancsak furcsa volt az az amúgy kiemelendő jelentőségű esemény is, amikor egy tizenhét éve együtt élő meleg pár – immár harmadjára – kimondta az igent. A ceremóniamester Vladimir Luxuria volt, az itáliai meleg élet vezető személyisége, egykori parlamenti képviselő. Az esemény különlegességét a Gay Village státusza adta, azt ugyanis hivatalosan is „autonóm” államnak kiáltották ki a bulik alkalmaira, ahol nem érvényesülnek az olasz törvények – amelyek nem engedélyezik azonos neműek házasságát. Ami kissé számomra furcsa volt, hogy az egyházi szertartást imitálták. Mindenesetre a párnak biztos nagy esemény volt. Az eseményt színesítette, hogy megjelent Róma város sindaco- ja, azaz polgármestere is, aki néhány melegjogi aktivistával interjút is adott, amelynek egy részét az állami televíziók is leadtak. Az esketési ceremónia és a polgármester beszéde majnem másfél órát tartott, igy a buli valamivel éjfél előtt kezdődött el.

A buli hajnalig elhúzódott. Leírhatatlanul sok, szép pasit láttam – ennyit, egy helyen még soha. Többségük rám sem nézett, akadt néhány, akivel lehetett flörtölni, szemezgetni, jeleket adni – talán legközelebb, ha egyedül megyek, még sikerül is behálózni egy jó pasit. Baráttal buliba menni és vadászni nem jó ötlet.

A buliról összefoglalva tehát elmondhatom, hogy nagy esemény volt, óriási térrel, rengeteg szép emberrel...de a számomra kellemetlen zene, túlságosan zsúfolt színpad és a szervezők kissé túlzott extravaganciája engem hátrált a lazításban. Persze, biztos sokan élvezték is a bulit.

A meleg Róma

Az örök város, a pápák városa, a Város – néhány jól ismert név, amellyel a történelem és a köztudat megkoronázta Rómát, a világ köldökét, a várost ahol minden sarkon több ezer év történelme köszönt ránk. A múlt és a kultúra itt olyan mennyiségben és minőségben magasodik felénk, hogy az erre érzékeny emberek konstans extázisba kerülhetnek. Olyan ez a szellemnek, mint - elnézést a furcsa hasonlatért – a disznók orgazmusa: órákon át tart és folytonos.

Rómába költözve, egy meleg értelmiségi természetesen nemcsak a történelmében gazdag várost fogja megízlelni, hanem az örök város meleg életébe is betekint. Az elkövetkező bejegyzések nagy része tehát egy világváros meleg életének hétköznapjairól fognak szólni – remélhetőleg hasznos olvasnivalót szolgálva a majdani turistáknak, melegeknek és kultúrbarbároknak is.

Már hónapokkal ideköltözésem előtt elkezdtem beszélgetni néhány helyi, meleg fiúval az internetes társkeresők révén (talán az egyetlen haszna ezeknek a fórumoknak, hogy távolságokat és időt áthidalnak). Az ő beszámolóik és az általam itt tapasztalt dolgokról fogok tehát írni, amely természetesen fokozatosan fog bővülni és változni a múló hetek, hónapok során.

Mint tudjuk, Róma a pápák városa, a katolikus és egyetemes keresztény egyház egyik legfőbb zarándokhelye, a keresztény egyház bölcsője. Ez a tény és a vele járó adminisztráció, ideológia és több millió vallásos turista alapjában véve határozza meg a város meleg életét is. Egyrészt hátráló erő, hisz túlságosan explicit meleg élet emiatt nem tudott soha és valószínűleg nem is fog kialakulni a városban. Sok szivárvány zászlót, hatalmas felvonulásokat ritkán látni a városban.

Ugyanakkor a város vallásos jellege és katolicizmusa furcsa módon, termékeny hatással is van a meleg életre. Jól ismertek például a katolikus teológiák hallgatói által rendezett titkos (de ma már a sajtó által is felbújtatott) meleg orgiák, valamint az ezt kihasználó melegturizmus néhány érdekes eleme (jóképű katolikus papokat ábrázoló naptáraktól van telve a város). Mig fél évszázaddal ezelőtt a XX. század legismertebb olasz (és egyben meleg) költője, Paolo Passolini melegségét még neves parkokban és sétányokon, eldugott helyeken élte meg „koszos kis fiúcskákkal” (Via di Monte Caprino,  Parco Presso) addig ma már Rómában más a helyzet. Az Arcigay nevű meleg jogvédő szervezet gyakorlatilag uralja a város melegturizmusát. Minden meleg helyre (bárokba, klubokba, éttermekbe, szaunákba és cruising helyekre) kártyás előfizetést kérnek (15 euró). Néhány neves szervezettel társulva, ők szervezik az évente megrendezendő római Pride fesztivált is, amely bár egyre nagyobb méreteket ölt, továbbra is igen visszafogott esemény. Ezen kívül számos érdekes meleg szervezet is létezik, például az úszókat és sportkedvelőket tömörítő Gruppo Pesce Roma csoport.  Meleg negyed nincs, de számos meleg és melegbarát bárt és éttermet találunk a városban. A szivárvány zászlót a Ludus Magnus ókori emlékeivel szemben, a Via di San Giovanni di Laterani végén találjuk csak kitéve, ahol több meleg bár is sorakozik, többek között a My Bar nevű hely is. Az eddig megismert helyi meleg barátaim azt mesélik, hogy nem igazán vesznek részt a meleg szórakozóhelyek életében, oda leginkább a turisták járnak. A helyiek az internetes ismerkedést és a visszafogott megnyilvánulást kedvelik, kevés a „másságát” nyíltan vállaló meleg. Ellenben a családnak és barátaiknak már sokkal könnyebben megnyílnak és a közel 11000 rómeós profil nagy többsége képpel rendelkezik. Angolul sajnos nagyon kevesen tudnak, így elég nehéz velük kommunikálni, de mint tudjuk, az olaszok viszonylag nyílt emberek, igaz, kissé mogorvák elsőre. Azonnali és pontos válaszra, találkozókra ne is számítsunk, itt az idő relatív fogalom.

Első hetem alatt a már említett haverokkal folytatott séták és párbeszédeken kívül akadt még néhány kellemes élményem is. Először is, itt annyi a jóképű, férfias pasi, hogy néha igen nehéz az ösztönöket és mellékhatásait kordában tartani. Kék, legtöbbször bordázott, csíkos ing, ízléses, szép sötét nadrág, ápolt szakáll és óh, egek...az a bőrszin! A bőrszin! Fétisszerű vonzalmam támadt a napbarnított bőr iránt amióta itt vagyok. Mindenki gyönyörűen barna. A legtöbb pasiban van valami macsós, erősen férfias megjelenés, ami az én őstípusom alapvonása. A meleg fiúkat könnyű kiszúrni természetesen. A jól ismert radar itt azért könnyebben működik nekem is. Első sétáim egyikén, a Vittorio Emanuele emlékmű („a vasaló”) közelében megpillantottam egy nagyon szép fiút: gyönyörű arc, barna bőr, szakáll, kék szem, ízléses öltözet. Az olasz külső ellenére turista lehetett, erősen fotózott mindent amit látott. Miután szemtelenül intenzíven a szemébe néztem, néhány pillanat után hátrafordultam, hogy megnézzem hátulról is...ő is visszanézett és egy ravasz mosollyal visszaköszönt. Lehet követnem kellett volna!:D

Sok meleggel találkoztam a Via del Corso-n is. Többségük turista, de akadt néhány helyi is. Ők az „elit”, a hatalmas bevásárlótáskákkal sétáló melegek. Elég vicces látvány számomra az ilyesmi. Akadt néhány aranyos pár is a nagy sokadalom között.

Szeptemberben itt még 30 fok körüli hőmérséklet és vakító napsütés várja a turistákat, akik szép számmal jönnek is ebben az időszakban is. Róma valóban „meleg” még.

Az elkövetkezőkben érdekes kalandjaimról és néhány meleg helyről, személyiségről fogok írni, ami az örök város meleg életéről tanúskodik.