A "kereszténység és a melegek"
sorozatom második részében két kedves barátom (legyen itt a nevük "S"
és "G"), több éves stabil párkapcsolatban élő meleg fiú véleményét és
hitvallását olvashatja a kedves Olvasó kereszténységről, Istenről és melegségük
sajátos megéléséről.
1)
Mindketten gyakorló, istenhivő keresztyének vagytok. Mit jelent számotokra Isten
és a hit gyakorlása?
S.: Én már
gyerekkorom óta vonzódom a hit, Isten iránt. Amióta az eszemet tudom
rendszeresen járok istentiszteletre. Számomra a hit gyakorlása adta a
legnagyobb szabadságot, ami elképzelhető, hiszen a Krisztus hit folyamatában
értettem meg, hogy életemnek értelme van, nem hiába vagyok ezen a világon,
Istennek terve van velem. Ugyancsak a hit az, amely erőt ad a nehézségek
elviselésében, de ezt nem valami menekülési reakcióként kell értelmezni, hanem
annak a biztos meggyőződésnek, hogy minden, ami velem történik, akár jó vagy
rossz a saját javamat szolgálja a jövőre nézve és most már mondhatom többes
számban is a jövőnkre nézve. A hit gyakorlása számomra azt a tudatot jelenti,
hogy Isten már akkor eldöntötte létezésemet, amikor még a szüleim sem voltak
megszületve, már akkor elképzelte milyen leszek, mi a célja az életemmel, már
akkor eldöntötte, hogy szeretni fog olyannak, amilyen vagyok. A legfontosabb tudat,
meggyőződés viszont az számomra, hogy Krisztus minden bűnömet megbocsátotta,
azokat is amelyeket már elkövettem és azokat is amelyeket el fogok követni. Éppen
ez a tudat, ez a hit szabadít fel és tesz szabaddá az életre.
G.: Pfúú, ez elég
nehéz kérdés, hirtelen nem is tudom ezt, hogy lehet röviden megfogalmazni. Mindenképpen
életvitel. Identitásom része, s még ha netalán véletlenül ateista lennék
egyszer (bár nem hiszem), akkor is életem része lenne. Az már kiderült a
világtörténelem eddig ismert eseményeiből, hogy ha az ember önmagában hisz, az
a legtöbbször csődöt mond, és az előszeretettel hangsúlyozott humánum az
önszeretetbe csap át, ahonnan már csak egy lépés a másik gyűlölete, jobb
esetben a mások iránti érdektelenség. A hit számomra pedig olyan „fix” pont,
olyan értékrendszer, amelyik nem változik, biztos alapokon áll, és mindenképpen
maradandóbb, mint a gyorsan változó emberi értékek. Ehhez mérni magam mindig
biztonságot adott, és mellé sok kérdést is. Egy keresztyén ember talán többet
libikókázik gondolataiban, mint más. Persze ha gondolkodik és nem fanatikus.
Szóval, ha egy mondatban kéne összefoglalni ez lenne: biztos pont. És eddig
annak is bizonyult.
2)
Mi a protestáns egyházak álláspontja a
homoszexualitásról?
S.: A protestáns
egyházak álláspontja a homoszexualitásról igen változó. Amíg a legtöbb
protestáns országban (Németország, Dánia, Finnország, Hollandia stb) elfogadják
a melegeket, sőt meleg lelkészek, püspökök is vannak, addig itthon Erdélyben ez
nem így megy. Tudomásom szerint A magyarországi reformátusoknál alig kb 10 éve
fogadta el a zsinat, hogy melegek nem lehetnek lelkészek, addig nem volt semmi
megkötés ezzel kapcsolatosan. Az erdélyi reformátusok sem rég hoztak olyan
határozatot, hogy meleg nem végezhet az egyházban semmiféle szolgálatot. Az
evangélikusoknál Erdélyben és Magyarországon sincs tudomásom szerint semmi
megkötés ezzel kapcsolatosan. Ugyanakkor azt látom, hogy egyre inkább téma lesz
a hazai protestáns egyházakban ez a kérdés. Most viszont a jobb hallgatni fázis
van.
G.: Legelőször is le
kell szögezni, hogy protestáns egyházak álláspontjáról nem lehet általánosan
beszélni, mert az álláspontok felekezetek szerint változnak, és különböző
országok egyházai is másképp viszonyulnak a homoszexualitáshoz. Pl.
Németországban egyes tartományokban nem fogadják el a homoszexuális
együttélést, más tartományokban pedig egyházi áldásban is részesülhetnek az
egynemű párok, stb. Mivel nagy a változatosság, így én csak a saját egyházam
álláspontját tudom ismertetni. Ez pedig meglepően modern, bár nem mindenhol
egyértelmű. Az örvendetes, hogy nem betegségként tekint a homoszexualitásra,
ahogy sok fanatikus keresztyén teszi, hanem vele született vagy kialakult
identitásra, nyitva hagyva nagyon helyesen az eredet kérdését, amit a tudomány
sem tudott eddig eldönteni. Különbséget tesz a homoszexuális hajlam és a
homoszexuális aktus között (nevezzük a különbségtétel kedvéért az elsőt
homofíliának és a másodikat homoszexualitásnak), s ilyenformán különbséget tesz
homofil, de azt nem gyakorló, és homoszexuális, azaz azt gyakorló emberek
között. A homofil emberekkel szemben egyházamnak nincs semmi erkölcsi kifogása,
papíron teljes a megértés és elfogadás, mint az illetőnek tőle függetlenül
kialakult vagy veleszületett identitása. A homoszexuális aktust illetve
párkapcsolatot viszont elítéli. Az eddig világos álláspont itt lesz
ellentmondásos, mert a következő tiltásnál már elmossa a homofília és
homoszexualitás között felállított különbséget. Azaz: meleg nő vagy férfi nem
állhat egyházi alkalmazásban. Tehát egy meleg nem lehet lelkész, kántor,
harangozó, de még takarítónéni/bácsi sem egyházi alkalmazásban. Ez a tiltás
viszont lenullázza az eddig tisztán, világosan felépített álláspontot. Mert ha
különbséget tesz homofil és homoszexuális ember között, és mivel a homofíliát
nem tekinti erkölcsi kategóriának, akkor vajon miért nem lehet egy meleg, aki
mondjuk cölibátusi fogadalmat tesz, harangozó, kántor stb? A hollandiai szigorú
protestáns egyházak ebben is különbséget tesznek. Semmi probléma, ha meleg vagy,
ez a te kereszted, ha nem gyakorlod, akkor minden gond nélkül lehetsz lelkész,
kántor stb. Én ezt világosabb és következetesebb álláspontnak tartom. Az
itthonit meg kicsit megértőnek, de amelyik nem akar a probléma mélyére hatolni,
csak jelezni, hogy valamit felfogott a környező világból, értik, hogy van
ilyesmi a világon, és ezt most egyházi hivatalos álláspontként papírra is
vetnek, de a felismerésből adódó problémákkal és nagyon gyakorlatias
kérdésekkel nem akarnak foglalkozni, inkább a szőnyeg alá söprik.
3) Elég hosszú folyamat volt mindkettőtök számára,
mire kialakult a meleg identitásotok. Hogyan történt ez és hogyan egyeztettétek
össze a keresztyéni tudattal?
S.: Már nagyon fiatal
koromban sejtettem, hogy nálam valami másként működik, mint a társaimnál.
Kamasz koromban inkább a fiukat néztem meg magamnak, mint a lányokat, de azt
hittem, hogy ez csak átmeneti
dolog. Senkivel nem mertem beszélni róla, mert
féltem, hogy kiröhögnek. Aztán megtörtént az első testi kapcsolat. Tisztán
emlékszem, hogy alig ért hozzám a másik fiú már el is sültem és azonnal óriási
lelkiismeret furdalást éreztem, így el is búcsúztam partneremtől. Aztán
többször történt ilyen kaland, de mindig lelkiismeret furdalással végződött.
Azzal bíztattam ilyenkor magamat, hogy ez csak átmeneti dolog, biztosan hamar
vége lesz. Aztán bentlakásba kerültem, ahol ismét csak összebújtam egy-egy
fiúval, ismét lelkifurdi és semmi nem változott. Majd barátnőm lett. Gondoltam
így talán vége lesz a fiús vágyaknak és kalandoknak, de a lánnyal egyáltalán
nem ment. Húztuk – nyúztuk egy évig a kapcsolatot, aztán véget vetettünk neki. Nehéz volt
folyamatosan lelkiismeret furdalásban élni. Mindig bűnösnek éreztem magamat,
azt éreztem, hogy megbántattam Istent, olyan dolgot tettem, ami miatt nem
szeret többet. Ilyenkor mindig bocsánatot kértem tőle, sokat imádkoztam és
megígértem többet nem teszem. Aztán eltelt pár hét és megint kezdhettem az
egészet elölről. Egy este eldöntöttem, hogy elmondom a legjobb barátomnak a
dolgot, akkor már egyetemista voltam. Azt az alkalmat soha nem felejtem el.
Nagyon nehéz volt kimondani, hogy meleg vagyok. Emlékszem épp vacsoráztunk és
mivel bejelentettem neki, hogy valami fontosat akarok elmondani, ő ott ült és
várta, hogy mondjam, én meg tömtem magam kajával, hogy ne keljen beszélni.
Aztán kimondtam. Érdekes érzés volt. Valahogy a felszabadulás és a szégyenérzet
keverékét éreztem. A barátom furcsán reagálta le. Letérdeltünk imádkozni, és kértük
Istent, hogy szabadítson meg ebből a bűnből. Aztán teltek a napok, a hetek és
nem szabadultam. Eldöntöttem, hogy lelkigondozóhoz megyek. El is mentem egy
híres lelkészhez és elmondtam neki történetemet. Megértően nézett rám, és csak
annyit mondott, hogy Krisztus ezt a bűnt is megbocsátotta a kereszten, és
hatalma van megszabadítani engem. Imádság után felszabadultan mentem haza.
Boldog voltam, hogy mégis lehet családom feleségem, gyerekeim, úgy ahogyan
régen elképzelte, élhetek normális életet, nem kell szégyenkezzem szexualitásom
miatt. Aztán eltelt pár hónap, és bár nem voltam senkivel folyamatosan fiúkról
fantáziáltam. Éreztem, hogy ez nem szabadság, így ismét visszamentem a
lelkigondozóhoz, akivel ismét megbeszéltük a dolgokat, adott pár tippet, mint
pl. amikor meleget látok velem szembe jönni az utcán menjek át a másik oldalra,
vagy kertészkedjek, sportoljak sokat, majd imádság után haza mentem és
megfogadtam tanácsait. Sokat kertészkedtem, hetente 3x szaladni jártam és persze átmentem az út másikfelére, ha egy melegnek vélt fiú szembe jött velem. Mindez viszont valahogy nem volt normális számomra. Eldöntöttem, hogy pszichológushoz is elmegyek, más véleményre is szükségem van. Itt azt tudtam meg, hogy a homoszexualitás teljesen normális, ezen nem kell változtatni. Ezt viszont én nem akartam elfogadni. Hogyan lehet ez normális, amikor Isten az embert férfiúvá és asszonnyá teremtette mondtam én. Em lehet normális, hiszen ez bűn, és minden fiúval való alkalom után lelkiismeret furdalásom van. Ez nem lehet normális, ettől meg kell szabadulni! Nem fogadtam el tehát a válaszát, de mégis legbelül örültem neki, hiszen valamennyire felszabadított. Ugyanakkor nem tudtam teljesen felszabadulni. Sokat könyörögtem szabadításért, olyan buzgón, hogy már szinte elhittem, hogy szabad vagyok. Igaz ehhez az is hozzátartozik, hogy egy kis csoportnak voltam a tagja, ahol a Bibliát szinte szóról szóra vettük. Aztán véget ért az egyetem és már városba kerültem, ahol megfogadtam, hogy nem leszek fiúval, ha kutya kutyát is eszik. De nem jött össze, hiszen megismerkedtem a párommal. Ő volt az első olyan fiú, aki mellett lelkiismeret-furdalás nélkül ébredtem fel, és akit nem kergettem ki a lakásból. Éreztem, hogy nagyon szeretem, nagyon kedvelem és vele akarok élni. Ugyanakkor volt bennem egy rosszérzés is, hogy mit szól ehhez az Isten. Napokig kutattam a Biblia azon részeit, ahol a homoszexualitásról van szó. Többször a földhöz vágtam a Bibliát és nem tudtam nem akartam elfogadni, hogy ilyen az Isten. A napjaimat a párommal való találkozás várása és az a gondolat szőtte át, hogy mit szól ehhez az egészhez Isten. Hogyan lehet összeegyeztetni a hitet és a homoszexuálisok közötti szeretetet, kapcsolatot.
Már jó félév
eltelt amikor arra került a sor, hogy otthon édesanyámnak is színt vallottam.
Nem volt egyszerű. Sírtunk kiabáltunk, megöleltük egymást, egy egész éjszakát
átbeszéltünk. De ekkor értettem meg a legfontosabbat. Amikor kimondtam
édesanyámnak, hogy meleg vagyok és egy párom is van, első reakciókén ennyit
mondott: „most már nem csak érted és a testvéredért, hanem hármatokért imádkozom.”
Ez a mondat erőteljesen él bennem ma
is, hiszen így értettem meg Istent. Ha a földi anyám, aki nem látja át teljesen
a melegségem okait, aki mondhatom, hogy nem ismeri az önmagammal vívott
harcokat, aki nem látta a megszabadulás cselekedeteit és vágyát, és nem
hibáztat, hanem ugyan úgy szeret és elfogadja a páromat is, akkor még inkább
meg kell értsen az és Atyám. Ha igaz az, amit a Miatyánkban mondunk az
Istenről, hogy Atyánk, ha igaz az, hogy ő ismer minket és terve van velünk, ha
igaz az, hogy szeret, akkor ezt neki még inkább meg kell érteni, hiszen látta,
hogy mindent megtettem a szabadulásért. Ekkor értettem meg, hogy számomra ebből
nincs szabadulás és nem is kell szabadulás, hiszen Isten így is tud használni
engem. Ha meg Atyám, akkor pláne. Igaz ez az egész nem ilyen egyszerű, hiszen
újra és újra előjönnek kérdések, de biztosra tudom azt, hogy Isten így is
szeret és terve nem változott meg velem kapcsolatosan.
Mindig választ vártam Istentől, hogy
helyes-e párommal együtt élni. Amikor éppen erről beszélgettem valakivel, ezt
mondta nekem: „nem veszed észre, hogy a válasz már rég megjött, hiszen Isten a
szeretet Istene, te és a párod viszont szeretetben éltek.”
G.:Nagyjából
ugyanúgy, mint mindenki más. Vagy legalábbis a legtöbben. Kezdődik a
kamaszkorral, amikor tudatosul benned, hogy „valami nincs rendben.” Többekkel
beszéltem, akiknek ez viszonylag hamar ment, ők elrendezték, hogy jó, ez van,
ez vagyok, és kész. Nekem nem ment ilyen könnyen. Előbb én is múló kamasz
hóbortnak tartottam, ami elmúlik, és nem is akartam tudatosan foglalkozni vele.
Udvaroltam a lányoknak a suliban, az nem jött össze: akinek én tetszettem, az
nekem nem tetszett és fordítva. Közben volt egy hét éves kapcsolatom egy
sráccal, amit mondjuk nem lehet kapcsolatnak nevezni, mert átlagban havonta
félszer találkoztunk. De még mindig nem akartam elfogadni az addigra szerintem
már elég világos tényeket. Aztán egyetemista koromban összejöttem egy lánnyal,
az egyetem legszebb lánya volt, mindenki rá hajtott, de nem
volt hajlandó
összejönni senkivel. Én meg másfél évre a felvételije után, minden nyomulás és
nagy udvarlás nélkül összejöttem vele. És akkor arra gondoltam, hogy ez a nagy
jel, ha nekem ez minden erőfeszítés nélkül összejött, akkor biztosan egy fiú
sem fog nekem eszembe jutni többet, házasság, gyerekek, unokák – boldogan élünk,
míg meg nem halunk. A kapcsolatunk két éve alatt döbbentem rá, hogy ez nekem
nem megy, ennek jó vége nem lesz, és ettől kezdve lelkiismeret furdalásom volt,
hogy rabolom a lány hónapjait, éveit, ha sokat húzom-nyúzom a dolgot. Aztán
vége lett, és amikor ennek vége lett, számítható az az időpont, amikor a
tükörbe nézve is ki mertem mondani, hogy ennek azért lett vége, mert meleg
vagyok, és akkor eszerint kell rendezni tovább az életemet.
Ez a tiszta felismerés és
elismerés pedig kérdések özönét hozta: miért pont én, miért nem a másik, az
Isten miért nem akarja ezt elvenni, milyen jó volna este lefeküdni, és reggel
heteróként ébredni (hiszen az Istennek hatalmában van, ugyebár), miért nem
lehet majd családom, gyermekem, vajon baj-e az, hogyha én lefekszem egy fiúval,
vajon a párkapcsolat kárhozatot érdemel vagy sem? Aztán a következő válaszokat
kaptam (remélem isteni sugallatra) barátokon keresztül: ez vagy, ez lettél te,
nem tudod a miértre a választ, de azt igen, hogy ezzel együtt kell élned.
Azzal, hogy mi történt a múltban, nem a végtelenségig kell rágódni, hanem
lezárni, és továbblépni. Az egyik opció az volt, hogy akkor cölibátusban élek.
Viszont arra hamar rájöttem, hogy ez nem nagyon menne. Egy-két hónapig bírom,
aztán csak leakasztok egy egyéjszakás kalandot, s akkor meg hol van a
szentéletűség? És úgy láttam/látom, hogy a kapcsolat a lehető legmegnyugtatóbb
válasz. Nem tudom Isten mit szól hozzá, hogy vajon helyes ez az út, amin járok
vagy nem, de azt tudom, hogy az 5 éves kapcsolat mennyire megváltoztatott. És jó
irányban. Én a házasság, párkapcsolat lényegét is a felelősségben látom: egymás
iránt felelősséget vállalunk. És ezt lehet heteró és meleg kapcsolatban is jól
illetve rosszul csinálni. A másik az őszinteség. Ez vagyok, ő a párom, együtt
élünk, felelősséget vállaltam érte, ő értem, és ha valami elromlik közöttünk,
akkor igyekszünk nem kukába dobni a kapcsolatot, és lelépni másokkal, hanem
megjavítani, ami elromlott. Eddig sikerült. És ez legtöbbször nem az én érdemem
volt. És elmondhatom: az eddigi közös élettörténetünkben is látjuk (sokszor
utólag) az isteni tervet, a gondoskodást.
Folytatás köv.
Nagyon megható és szép volt. Nagyon sokat segített helyrerakni jó néhány dolgot a hitemben. Köszönöm.
VálaszTörlés"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki. Éppígy, ha ketten fekszenek egymás mellett, megmelegszenek; de aki egyedül van, hogyan melegedhetne meg? Ha az egyiket megtámadják, ketten állnak ellent. A HÁRMAS FONÁL NEM SZAKAD EL EGYHAMAR." (Préd 4, 9-12) Jó látni, hogy egy meleg kapcsolatba is helye van Istennek. Jó hallani olyan éret keresztényeket, akik felül tudnak emelkedni az emberi törvényeken és meg tudják élni hitüket. Én csak azt kívánom, hogy Isten áldja őket!
VálaszTörlésÖrülök neki, hogy így is segíthettünk. Mostanság érkezik a második rész. Ha esetleg több kérdésed van, nevem és címem a "Szerkesztőségben." :-)
VálaszTörlésAz interjúból:-) "G"