Az olasz férfiak

 Az első hónap végén talán már bátorkodhatom azzal, hogy a sztereotípiákból kibújva, véleményt alkothassak az olasz pasikról – úgy általában. Természetesen rájuk is igaz az, ami mindenkire, miszerint mind egyéniségek, egyedi lények vagyunk sajátos problémákkal és jegyekkel...de tegyünk ismét kivételt és engedjük meg magunknak azt, hogy klisészerűen „nemzeti” sajátosságokat ruházzunk az olasz pasikra. Ha ezt megtennénk, akkor egyértelműen az lenne a végeredmény: gyönyörűek!

Mielőtt eljöttem volna taljánföldre, jól éreztem, hogy itt az én „őstípusaim” (értsd: a pasik, akik nagyon vonzanak) ezerszámra fognak flangálni az utcán. Féltem is, hogy fogom én ezt egyáltalán fizikailag elviselni. Az egyik barátom frappánsan csak annyit mondott: állandó erekcióval. Igaza lett. Szinte nincs nap, amikor 1-2 órás buszozás, hazautazás közben a valóban ezerszámra megjelenő gyönyörű olasz pasik ne hoznának lázba. Néha már kényelmetlen a zsúfolásig megtelt metrón vagy a bevándorlóktól teli buszon dagadó alsógatyámmal nyomakodni és tolakodni. Természetesen nem minden olasz férfi szép, hisz szép számmal akad nagyon ápolatlan, elhízott vagy akár fürdetlen is (és nem homeless emberekről beszélek, hanem jómódú olaszokról!). De ahogy minden sztereotípiában van egy aprócska igazság, így az is igaz, hogy az olasz pasik döntő többsége 15 és 70 év között nagyon vigyáz az alakjára, jelentős részük naponta fut, sportol valamit és lenyűgöző ízlésük van a ruhák, színek összeállításában. A legszembetűnőbb jelenség a 40 – 70 éves generáció: egyrészt, hihetetlenül jóképűek, másrészt olyan merészen, elegánsan és ízlésesen tudnak öltözni, amit felénk – sem Romániában, sem Magyarországon – nem láttam még sajnos. Felénk a 40 – 50 éves generáció jelentős része – szexuális identitástól függetlenül –  már semmit sem ad a ruházatra, megjelenésre. Nem is fontos ez feltétlenül, de

talán kicsit mutat valamit ki mennyire figyel önmagára, milyen a mentalitása.

A fiatalabb generációkról: őstípusok. Szinte kivétel nélkül. Természetesen akad twink és szőke olasz is...de ennyi őstípust egy helyen még nem láttam. Kész orgazmus kilépni az utcára reggel. Ennél jobb már csak a napsütés és a pálmafák, no meg az úton – útfélen ránk leselkedő történelem. Az olasz pasi – mint „általános” megjelenés – szépen ápolt szakállú,  sötét, fekete hajú, nagy, gyönyörűen ívelt szemöldökű, világosbarna vagy kékeszöld szemű, óriási szempillákkal és hatalmas szemekkel csábos tekintetű, vagy babaarcú. Néha túl baba, de jó sok a macsó pasi is, akinek már a megjelenésétől is betonná merevedek. A gyönyörű arc mellett, a másik sexappeal: a bőrszín. Olyan ez, mint a szépen megérett gyümölcsök és a napsütötte zöldségek. Nagyobbak, szebbek, édesebbek – természetesebbek. Ezek a fiúk a napsütésbe születtek és ott is nőttek fel....lehet ezért ilyen szépek. A többségnek természetes napsütötte bőre van – akad persze néhány, aki rátesz még egy felesleges lapáttal és szoláriumozik – nos, ők már nem „őstípusok” számomra.  Amikor a rövidnadrágból kikandikáló lábaikat, kikacsingató gatyájukat (értsd: underwear – fétis), meztelen karjaikat vagy a metrón előttem álló fiúk szép barna nyakát bambulom a város kaotikussága, minden gondja elszáll.

Persze, ezek a pasik nagy többsége egy világvárosban elérhetetlen. Ők itt élnek, megvan a maguk szoros baráti társasága és a többségnek 2-3 szeretője is. Elég nehéz őket akár egy találkozóra is kiráncigálni. Egyetlen előny egy erdélyi multikulti várossal szemben, hogy a bőség zavarában mégis akad néhány érdekes ember is, aki hajlandó egy – egy találkozóra legalább.

'Il buco" avagy a "hetedik mennyország"

A meleg Róma sajátosságaiból az első látványosság, amit feltétlenül meg kell említenem, az ostiai tengerpart és annak meleg sétánya. Érdekes „színfolt”, egyszer ki kell próbálni aztán az emberfia eldönti, visszatér –e még oda vagy sem.

Rómából a Piramide állomástól állandó kapcsolat van Ostiával, az egykori ókori kikötővel és az attól már csak egy „lépésre” található Tirrén tengerrel. A vonat utolsó állomásától (Cristophoro Colombo) a hetes busz visz a tengerparti részekre. Rengeteg megállója van a busznak, aki elsőre megy ráadásul egyedül, mint én, annak nagyon figyelnie kell hol is kell leszállni, mivel sehol nem írja ezt. Az azonban segít, hogy a busz utasainak egy része egyértelműen meleg – ha őket követjük, akkor biztos megtaláljuk a keresett tengerparti szakaszt. A másik segítség  - amelyet viszont elsőre nekem nem volt honnan tudnom – a meleg szakaszon kifeszített két hatalmas szivárvány zászló, amely egyértelműen jelzi, hogy megérkeztünk a fél órás buszozás után.

A tenger gyönyörű, különösen annak, aki nem sokat látott még ilyet. A homok puha, finom, forró, bár a tengerpartnál nem túl látványos. A külön megjelölt szakasz a nudista strand, szigorúan elkerítve a másik két partszakasztól, ami kissé furcsán hat, mintha éreztetné, hogy valami „más” helyre jön az ember – ami tény. Bár a strand nudista, a társaság fele nem vetkőzik anyaszült meztelenre – főleg az idősebb generáció az első, aki azonnal pucérkodásra adja a fejét. A partszakaszra belépve azonnal elámul az ember: csodaszép meleg pasik, adoniszok sütkéreznek mindenhol...kész téboly ezt távolról figyelni. Ezek a pasik megközelíthetetlenek, válogatósak, néha már – már kérkedően beképzeltek. Ha rájuk nézel kacéran és jeleket küldve, dölyfösen fordulnak el, mint egy páva. Más lehetőség nem is marad, mint gyönyörködni bennük, bár ilyenkor az én önbecsülésem mindig leesik, bezzeg az én zsírpárnáimmal...No, mindegy.

A parton gyakorlatilag más dolgod sincs, mint feküdni, fürödni és gyönyörködni a tengerben és a pasikban – legalábbis elsőre ezt hinné a magamfajta naiv. Lehet venni méregdrágán jéggé fagyott vizet a pakisztáni árustól vagy negyed literes, dobozos sört 2 euróért. A kaját már nem is ajánlom, én beértem az otthon összehozott szendviccsel. A nagy semmittevés középén, késő délután aztán elindul a vadászat. Egy pár előtt az egyik meztelenül heverésző fiú elkezdi a farkát izgatni, ami látványosan igent mond a hívásnak. A dagadó himtag látványára a vele szemben lévő pár egyik tagja is elindítja a hajtómotort és pripauszi méreteket ölt a nemi szerve. Akkorát életemben még nem láttam...A közös hergelés végül oda vezet, hogy a három pasi szétnéz, majd fél perces beszélgetés után felmegy a part mellett sorakozó dűnék mögé. A bozontos, bokrokkal és vad burjánnal borított homokban aztán elkezdik azt, amiért ez a partszakasz rászolgált az „Il buco” azaz a „lyuk” elnevezésre. Ekkor esett le nekem, hogy az itt heverészők nagy része valójában vadászaton van, amely a dűnék mögött ölt orgiasztikus és vadállati formát. Ami ott van, az egyszerre vágyálma minden gátlásos fiúnak, de ugyanakkor visszataszító jelenség is, amely néha szörnyülködést váltott ki. Több ezer eldobott papirzsebkendő, régtörtént szexelések nyomai, óvszerek tengere mindenhol. Igazi szexbarlang a természetben, ahol a koraesti órákban már tucatszámra keringenek a meztelen pasik. Többségük idős férfi, de akad néhány fiatal is, akik természetesen túl szépek, hogy igazak legyenek. Akármilyen jelet adtam, nem is néztek rám. Én meg az öregeket kerülgettem...így telt el az este. Eleve furcsa világ...kissé visszataszító, de mégis vonzó.

Egyszer elég kipróbálni, de ha igaz, vannak Rómában ennél sokkal kellemesebb helyek is...

A következőkben ezekről is írni fogok.

 

A meleg Róma

Az örök város, a pápák városa, a Város – néhány jól ismert név, amellyel a történelem és a köztudat megkoronázta Rómát, a világ köldökét, a várost ahol minden sarkon több ezer év történelme köszönt ránk. A múlt és a kultúra itt olyan mennyiségben és minőségben magasodik felénk, hogy az erre érzékeny emberek konstans extázisba kerülhetnek. Olyan ez a szellemnek, mint - elnézést a furcsa hasonlatért – a disznók orgazmusa: órákon át tart és folytonos.

Rómába költözve, egy meleg értelmiségi természetesen nemcsak a történelmében gazdag várost fogja megízlelni, hanem az örök város meleg életébe is betekint. Az elkövetkező bejegyzések nagy része tehát egy világváros meleg életének hétköznapjairól fognak szólni – remélhetőleg hasznos olvasnivalót szolgálva a majdani turistáknak, melegeknek és kultúrbarbároknak is.

Már hónapokkal ideköltözésem előtt elkezdtem beszélgetni néhány helyi, meleg fiúval az internetes társkeresők révén (talán az egyetlen haszna ezeknek a fórumoknak, hogy távolságokat és időt áthidalnak). Az ő beszámolóik és az általam itt tapasztalt dolgokról fogok tehát írni, amely természetesen fokozatosan fog bővülni és változni a múló hetek, hónapok során.

Mint tudjuk, Róma a pápák városa, a katolikus és egyetemes keresztény egyház egyik legfőbb zarándokhelye, a keresztény egyház bölcsője. Ez a tény és a vele járó adminisztráció, ideológia és több millió vallásos turista alapjában véve határozza meg a város meleg életét is. Egyrészt hátráló erő, hisz túlságosan explicit meleg élet emiatt nem tudott soha és valószínűleg nem is fog kialakulni a városban. Sok szivárvány zászlót, hatalmas felvonulásokat ritkán látni a városban.

Ugyanakkor a város vallásos jellege és katolicizmusa furcsa módon, termékeny hatással is van a meleg életre. Jól ismertek például a katolikus teológiák hallgatói által rendezett titkos (de ma már a sajtó által is felbújtatott) meleg orgiák, valamint az ezt kihasználó melegturizmus néhány érdekes eleme (jóképű katolikus papokat ábrázoló naptáraktól van telve a város). Mig fél évszázaddal ezelőtt a XX. század legismertebb olasz (és egyben meleg) költője, Paolo Passolini melegségét még neves parkokban és sétányokon, eldugott helyeken élte meg „koszos kis fiúcskákkal” (Via di Monte Caprino,  Parco Presso) addig ma már Rómában más a helyzet. Az Arcigay nevű meleg jogvédő szervezet gyakorlatilag uralja a város melegturizmusát. Minden meleg helyre (bárokba, klubokba, éttermekbe, szaunákba és cruising helyekre) kártyás előfizetést kérnek (15 euró). Néhány neves szervezettel társulva, ők szervezik az évente megrendezendő római Pride fesztivált is, amely bár egyre nagyobb méreteket ölt, továbbra is igen visszafogott esemény. Ezen kívül számos érdekes meleg szervezet is létezik, például az úszókat és sportkedvelőket tömörítő Gruppo Pesce Roma csoport.  Meleg negyed nincs, de számos meleg és melegbarát bárt és éttermet találunk a városban. A szivárvány zászlót a Ludus Magnus ókori emlékeivel szemben, a Via di San Giovanni di Laterani végén találjuk csak kitéve, ahol több meleg bár is sorakozik, többek között a My Bar nevű hely is. Az eddig megismert helyi meleg barátaim azt mesélik, hogy nem igazán vesznek részt a meleg szórakozóhelyek életében, oda leginkább a turisták járnak. A helyiek az internetes ismerkedést és a visszafogott megnyilvánulást kedvelik, kevés a „másságát” nyíltan vállaló meleg. Ellenben a családnak és barátaiknak már sokkal könnyebben megnyílnak és a közel 11000 rómeós profil nagy többsége képpel rendelkezik. Angolul sajnos nagyon kevesen tudnak, így elég nehéz velük kommunikálni, de mint tudjuk, az olaszok viszonylag nyílt emberek, igaz, kissé mogorvák elsőre. Azonnali és pontos válaszra, találkozókra ne is számítsunk, itt az idő relatív fogalom.

Első hetem alatt a már említett haverokkal folytatott séták és párbeszédeken kívül akadt még néhány kellemes élményem is. Először is, itt annyi a jóképű, férfias pasi, hogy néha igen nehéz az ösztönöket és mellékhatásait kordában tartani. Kék, legtöbbször bordázott, csíkos ing, ízléses, szép sötét nadrág, ápolt szakáll és óh, egek...az a bőrszin! A bőrszin! Fétisszerű vonzalmam támadt a napbarnított bőr iránt amióta itt vagyok. Mindenki gyönyörűen barna. A legtöbb pasiban van valami macsós, erősen férfias megjelenés, ami az én őstípusom alapvonása. A meleg fiúkat könnyű kiszúrni természetesen. A jól ismert radar itt azért könnyebben működik nekem is. Első sétáim egyikén, a Vittorio Emanuele emlékmű („a vasaló”) közelében megpillantottam egy nagyon szép fiút: gyönyörű arc, barna bőr, szakáll, kék szem, ízléses öltözet. Az olasz külső ellenére turista lehetett, erősen fotózott mindent amit látott. Miután szemtelenül intenzíven a szemébe néztem, néhány pillanat után hátrafordultam, hogy megnézzem hátulról is...ő is visszanézett és egy ravasz mosollyal visszaköszönt. Lehet követnem kellett volna!:D

Sok meleggel találkoztam a Via del Corso-n is. Többségük turista, de akadt néhány helyi is. Ők az „elit”, a hatalmas bevásárlótáskákkal sétáló melegek. Elég vicces látvány számomra az ilyesmi. Akadt néhány aranyos pár is a nagy sokadalom között.

Szeptemberben itt még 30 fok körüli hőmérséklet és vakító napsütés várja a turistákat, akik szép számmal jönnek is ebben az időszakban is. Róma valóban „meleg” még.

Az elkövetkezőkben érdekes kalandjaimról és néhány meleg helyről, személyiségről fogok írni, ami az örök város meleg életéről tanúskodik.