Vallás és meleg identitás

Bár a kereszténység és a meleg élet között feszülő határokról már volt néhány bejegyzésem (1, 2, 3), egy csúnya vita ismét felszínre emelte a témát. Legyen akkor egy újabb bejegyzés a témában.

Először is ki kell emelni azt, hogy vallás és melegség témájával több száz honlap, cikk, doktori és könyv foglalkozik, igy egy blogbejegyzésben még csak nem is érdemes ezt, a pszihológia, szociológia, művelődéstörténet, jogtörténet és politológia által kutatott témát boncolgatni. Sokkal inkább néhány, az említett csúf vita során felmerült fogalmat fogok a magam személyes tapasztalatára alapozva körüljárni. 

•  Identitás - kategorizálás

 A felvetett kérdés úgy szólt, hogy a "homofób keresztény, zsidó, iszlám" és a bájosan relaxált ateista alkotta csoportból én melyik "kategóriába" tartozom. A kérdésfelvetés természetesen eleve sarkított, kirekesztő és hibás, hisz köztudott, hogy a fent említett négy világvallásnak ma már számos olyan ága és kongregációja van, amelyik elfogadja a melegséget (igen, a zsidó és iszlám valláson belül is!).  A saját identitásom így határoznám meg: "keresztény, döntően protestáns, de újonnan katolikus kultúrkörben és kulturális identitásban felnevelt, egzisztenciáját nem csupán sejtek milliárdjainak csodálatos együttműködéseként elképzelő meleg".  Röviden: európai kultúrközegben felnevelt, Istenhívő meleg. Olyan bírálatokat is kaptam, hogy ez egy "skizofrén" identitás, mivel meleg eleve nem lehet keresztény. Nos, elmondom, de, lehet. Mivel kereszténynek lenni elsősorban egy kulturális identitás, egy művelődéstörténeti hagyaték csomagjának az elfogadása. Az, ami hívővé tesz, az egyháztól független, metafizikai. Nekem ehhez ugyanúgy nem kell "bizonyíték", mint ahogy a szerelmesek sem fognak a kémialaborba vagy a CT vizsgálatra futni ahhoz, hogy megtalálják, most épp milyen agyi funkciók változnak ha "éreznek". Mert igen, mindkét típusú kapcsolat tesztelhető és nagyon is hasonló eredményeket mutat biokémiai szinten.

• A "homofób keresztényekről" és más állatfajtákról

 A kérdés mint említettem, feltételezte, hogy az összes ábrahámi világvallás "homofób", mi több, kategorikusan rossz. Ez több pontban sarkított kijelentés. Először is, az összes felsorolt világvallás ma már több száz kisebb egyházra bomlott fel, mindegyikben akad bőven olyan kongregáció, amely hivatalosan is, kijelentéseik és szabályzataik alapján is elfogadja a melegeket tagjuknak, vezetőjüknek és teljes értékű hívőiknek. Az tény, hogy az általunk ismert és főleg Romániában meghonosodott nagy egyházak egyelőre nem sietnek a valóságot a felszínre hozni  hivatalos nyilatkozatban, ami egyrészt kétszínűséget, hiteltelenséget és eleve, bizalmatlanságot szülhet az útjukat kereső melegek és a társadalom bizonyos tagjai között. Mert mi a valóság? A valóság az, amit múlt héten, egy német katolikus nagyvárosban hallottam egy, a karmelita rendből kilépett, jelenleg is vallástanárként szolgáló meleg fiútól:"a katolikus szemináriumokban tanulók legalább fele meleg. Ezt a püspöktől a spirituálisig mindenki tudja és senkinek semmi baja nincs ezzel. Van, hogy egymás közt is megbeszéljük bajainkat és ez odabent a legnagyobb természetességgel kószál a levegőben". Hasonlóan, egy szíriai menekült meleggel készült interjúm is kiemelte, hogy az egykor virágzó iszlám város, Aleppó nem is volt rossz hely a melegeknek. A valóság jelenleg az, hogy számos kongregáció elismeri a melegeket, akik bátran mernek egyházak tagjai lenni, a nagy egyházak egyrészt belül már rég elfogadták a realitást, és lassan, de biztosan ezt közvetítik kifele is. 

• A "militáns meleg ateista" és a vallás

 A beszélgetés során felmerült a melegek körében népszerű "militáns ateista" és a vallás kapcsolata is. Egyrészt, a fogalom lehet, hogy bugyuta, hisz a "militáns" szó egyféle harcot, fegyveres beavatkozást is jelent, ami legfeljebb néhány politikusra és extrém szekuláris rendszerére (Sztálin, Pol Pot, Mao) volt jellemző. Ők valóban ateisták és militánsok voltak. Másrészt viszont létezik egy mondjuk úgy "intellektuális agresszivitás" néhány neves ateista részéről (Hitchins, Dawkins), akik számos nyilatkozataikban ugyanolyan jelzőket ("rossz", "ártalmas", "beteges", "félelmetes") használnak emberek millióira és azok békés identitására, mint éppen az általuk bírált csoportok extrém vagy fanatista képviselői. Agyukban ilyenkor (lásd Hitchins izzadó és egyértelműen adrenalin túladagolt előadásait) ugyanolyan biokémiai folyamatok zajlanak, mint a fanatikus vallás-követőkben, akik meg akarnak győzni mindenkit, hogy pokolra jutunk "ha....". Bár nem ismerik el, de fanatikus "igazságkeresésükben" és "bizonyíték-mániájukban" az "intellektuálisan agresszív" ateisták ugyanolyan hívőkké válnak, mint az extrém vallásos emberek, így óriásivá szakítva a társadalmat, amelyet pontosan össze kellene kötniük. Kommunikáció és békés, minőségi ismeretterjesztés (lásd pozitív példának az amúgy ateista D. Attenborough-t) helyett, ők a negativra és a különbségre helyezik a hangsúlyt, ami nem teremt vonzalmat a többségi (hivő vagy agnosztikus) társadalom körében.

• "Vallásról és politikáról érzelem nélkül"

Tény, ami tény, válaszom a vita során túlságosan ironikus, pökhendi és elhamarkodott volt, mondhatni "érzelmekkel túlfűtött" ahogy az előbb birált "intellektuálisan agressziv" ateisták válaszai általában. Ezt magyarázni lehet nem kellene a lobbanékony, latin és mindig lelkes természetemmel (bár ez is tudományos tény). Vallásról és politikáról beszélni érzelmek nélkül viszont nehéz dolog és felmerül a kérdés: hol kell ezekről érzelem nélkül beszélni? Egy Facebook csoportban, amely eleve pszichológiai (érzelmi, identitásbeli) kapcsolatokra épül?

Az elhamarkodott és "intellektuálisan agresszív" válasz lehet kellemetlen volt a kérdés felvetőjének, de nem kellene meglepetésszerű legyen olyanoknak, akik engem személyesen ismernek és - ha szeretnek - akkor elfogadnak olyannak, amilyen vagyok: heves, érzelmes és lobbanékony. Mert a "másság" pontosan erről (is) szól.

A szivárványos Facebook jelenségről

Mészáros Gyuri barátom érdekes írást tett ma közzé. Nekem túlságosan borús, mert szerintem igenis, egy olyan pozitív világhangulatba, mint a beszivárványosodott Facebook - még ha nem is mindenkitől hiteles és valós - ma úgy kell kapaszkodni, mint a csepegő vízbe a sivatagban. Miért? Mert az élet szomorú és teles tele nehézségekkel, alig van lehetőségünk boldog pillanatokra a felgyorsult társadalomban, ahol már barátságok fenntartásáért és valódi emberi kapcsolatokért is valódi küzdelmet, versenyt kell folytatni.   De...tény és való, hogy ha történelmi kontextusában nézzük a dolgot, akkor Stonewalltól (minden, ami antipolgári, így anti-házasság) eljutni az egyetemes házasodásig érdekes folyamat.  Az, hogy

miként építették ezt fel óriási összegből az amerikai LGBTQ aktivisták, leginkább gazdaságpolitikai, jogi és kontextuális kérdés, Európában ez nem működne még. Főleg úgy, hogy mi, melegek nagyon, nagyon jól tudjuk: a mai generáció 85% csak szexet és szabados, "nyílt" kapcsolatot keres, válogat, páváskodik, húspiaci fondorlattal képes embertársait ignorálni és "nem az esetem" pökhendiséggel alrébbtolni és nem fogja még véletlenül sem a monogámiát választani., még ha társára talál sem És ha az össztársadalmi 4% -ból kivesszük a melegek 15% -át akik valóban monogámiára vágyunk...akkor bizony ez tényleg drága mulatság volt.

Mégis, szerintem megérte és szükséges lépés volt, hátha többen élnek vele és a régi, európai (keresztény) értékrend lelkileg is érettebbé teszi a melegeket is.

A boldog melegség illuziója

Örömmel olvastam, hogy Nádasdy Ádám esszékötetet irt a magyar melegek életéről, hétköznapjairól. Alig várom, hogy elolvassam, egy végtelenül kedves ember és a szavak nagymesterének személyes beszámolója csakis jó és élvezetes olvasmány lehet. Nagy kincs ő a magyar meleg értelmiség körében.Egyik kijelentésében azt állitja, hogy bizony, jó melegnek lenni, boldogság, rózsasznfelhők ésatöbbi. Persze, biztos, hogy a könyvét elolvasva ez a kép kissé árnyaltabbá válik, elvégre ő is keresztülment a negativ emlékeken, egy befuccsolt házasságon is. De, az jó dolog, hogy szemben a negativizmust árasztó politikusokkal és magyar médiával, Nádasdy a Bagdy Emőke féle pozitiv érzelmi higiéniát gyakorolja és a csikszentmihályi féle flow elvével élve, a jóra, a szépre és az élvezhetőre teszi a hangsúlyt. A szép emlékekre éépit, ebből merit és alkotja meg önmagát, mint a kor egyik reprezentáns meleg értelmiségét. Ez mind szép és jó, tanulhatunk tőle mind, kell ő - úgy legyen, Ámen.

Ám....ne feledjük, hogy ő ey más generáció szülötte. Amikor ő meleg volt, az emberek még egymást az

utcán figyelmesen, óvatosan és a valódi embert keresve, a valódi, élő kontaktust megélve találtak egymásra. Barátok egymás fülébe sugták, ha új meleg bukkant fel, egymásnak ajánlottak hasonszőrű fiúkat és meghitt házibulikat, kirándulásokat, felolvasóesteket, mozizásokat vagy - hát igen, néha azt is- orgiákat rendeztek. Igy volt ez San Francisco-ban is, kiegészitve persze néhány hedonista báral, szanuával, szex-mozival - és a kisebb magyar településekkel is. Az ő generációja ha elment Rómába, akkor a hetvenes években még a mindenki számára nyitott és járható Colosseum ódon falai között, az esti hold fényében cruisingolt és érdekes élményekre bukkanhatott.  Az ő generációja ha társat keresett, akkor azt csak úgy találta meg, ha baráti uton, meghitt közösségekbe járt. 

Manapság más világot élünk. Nem a jelen ellen akarok szólni, bár kétségtelenül, hogy akik olvasnak, azok már elkönyveltek az erdélyi magyar "meleg Adynak", aki szociális pesszimistaként csak panaszkodik. Nem erről van szó. Valóban, Catója vagyok a mai meleg közösségnek. Nem kényelmes szerep, de más mentalitásból meritek és más batyut hozok magammal, ami ilyen útra terelt. 

Ha megnézzük a mai meleg világot (Közép-Kelet Európában, de néhány kisebb nyugati városban is!) azt látjuk, hogy egyrészt megmaradt a bujdosás, a titkolózás, a meleg identitás felvállalásának valódi problémája- ami Nádasdy idején is élt és volt. Ehhez azonban jött néhány új dolog. Ma már a melegek döntő többsége nem közösségekben, élő baráti szálak utján találkozik, hanem a virtuális világban. Ez olyannyira része a mindennapoknak, hogy párok - sokszor évtizede együtt élők - felkerülnek ebbe a virtuális (ál)világba. Gyönyörű képek, mindenki boldog,  hasizmok, tökéletes arcok, szemek, mosolyok. Csak jó fotós kell, vagy néhány hamisan beállitott kép és te vagy a "nagy ő". A valódi találkozóig úgyse jut el a táraság nagy része, mert bármikor jöhet a felületes válasz: "nem vagy az esetem". Az egyénekből "esetek" lesznek, senki se kiváncsi rád, mint emberre, mert kit érdekel. De ha megunod a kapcsolatod vagy egy apró probléma akad, akkor nyitott kapcsolat lesz, gyakorlatilag a szexuális részt mással oldod meg. Vagy: dobod a párod, elvégre százszámra vannak a grindr-en, rómeón és más oldalakon. Több éve működő kapcsolatok mennek tönkre, mert a virtuális világ kisértése és rendkivüli hatása beszippantja őket. Ma már követni lehet a társad mobilon, tudod hány méterre van, ki vana közelében, ki lájkolta a képét...stb. Ezek konfliktusokat kreálnak és elindul a lavina.

Persze, ez nem alapvetően meleg jelenség, a mai társadalom valódi átalakulásának egyik jellemzője. Mig néhány éve még a technológia fél méter távlságra volt tőlünk a TV vagy rádió révén és a telefon is különálló entitás volt, manapság már a testünkön hordozzuk és pripritást élvez a smartphone és legalább még nyolc másik kütyű. Következő lépés már az lesz, hogy testünk szerves része lesz ez (lásd: smartwatch).

Egyféle cyborg van születőben, ahol úgy az agyi funkciók kémiája, mint a szociális hálózatok és kapcsolatrendszerünk át fog alakulni. Ez már megállithatatlan a most születők körében.

Az én generációm, aki a két világ mezsgyéjén született, vergődik, hogy megtalálja a helyes utat ebben a valóban vizválasztó társadalomban.

A technológiai fejlődés és az apps és virtuális hálózatok nem csak meleg sajátosság...de egyesülve a meleg világ eddig is meglévő problémáival egy valóban fekete jövőt vetit a "boldog melegség" reményében hivőknek.

De ahogy mondani szokás: a remény hal meg utoljára....

Antinous emlékei IV - a cinaedusok

Laelianus többször magáévá tett. Volt, hogy a délutáni edzések után, volt hogy egy kellemesen eltöltött symposion végén a Tiberisz partján álló villájának kertjében. Tegnap pedig, első alkalommal a hitvesi ágyába is bevitt, ahol kizárólag az úrnővel hállhatott volna. Nem tudom, hogy más fiúkkal is megtette -e már ezt....jobban éreztem volna magam, ha legalább ebben, privilegizált helyzetem lett volna. 

Persze, nem kellene panaszkodnom. Róma legjobb görög tanitóitól tanulom a nagy hősök történetét, a Transztiberis legjobb szir és zsidó áruiból válogathatok kedvemre magamnak olyan gyümölcsöket, amelyeket eddig még csak nem is láttam és olyan helyekre vagyok hivatalos, amiről rég látott apám és távoli barátaim még csak nem is álmodhatnak. Mégis, hiányoznak a régi barátok, a kellemes, Eurus fujdogálása a napsütötte Bythinia mezeje...

Sokszor érzem azt itt, hogy csak egy szokványos szolga vagyok, mint a több ezer görög, trák, gall vagy a frissen ma reggel az Ostia felől jot hajókon szálitott maurus fiúk. Ha nem lenne az arcom és a formás idomaim, már biztos valamelyik szenátor padlóját mosnám. Végül is…mázlistának is mondhatom magma,hogy idehurcoltak “jó szeretővé” és polgárrá faragni[1].

Laelianus hatalmas villájában szinte mindennaposak voltak az esti lakomák és fényűző mulatságok. Számomra idegen dallamokra félbarna,de néha fekete aetiopus lányok táncoltak, görög fiúk szolgálták az ételt és italt a finomabbnál finomabb kelmékben megjelenő neves vendégek számára. Megfordult itt a városi tűzoltók parancsnoka is, de bejáratos volt több szenátor is ide.

Az egyik este mikor már a sokadik menüt is elfogyasztották a vendégek, egy színházi előadásra került sor. A színészek – köztük a híres alexandriai Apolaustus – pantomim játékot mutattak be. Először Hercules tizenkét munkáját és halálát, majd Léda megkísértését mutatták be. Apolaustus messze földön híres volt kivételesen szép és kecses mozgásáról, rugalmas testéről és érzékletes mimikájáról. A kezeiről több részeg költő irt már verset egy  - egy jól sikerült lakoma végén. Hosszú, szép ujjai voltak, karja kecses, de mégis izmos, erős volt. Finom, kreol bőre erővel feszült rajta. Testén az esti halovány gyertyafény a görög líra hangjára csillogtatta az apró izzadság –cseppeket. Mellkasa gyönyörű, arányos volt, egy száll

szőr sem volt rajta. Kissé irigyeltem is….nekem mostanában egyre erősebben nő. Lábai is szőrtelenek voltak. Ez kissé furcsa volt. A hátam mögött két öreg szenátor összesusmogott, mikor két hatalmas ugrás között gyönyörű, hosszú lábai megfeszültek és szinte csillogtak a gyertyafényben. Valamilyen Cato Maiort[2] emlegettek…bezzeg ha ő ezt látná… Nem tudom ki volt ő, bár itt sokat emlegetik mostanság a nevét. A pantomim játékos gyönyörű testét, szép szemeit és kócos, barna haját egyre több férfi nézte. Észre lehetett venni, hogy nemcsak Laelianus, de még két fiatalabb szenátor is figyelte. Fejüket féloldalra borították, szinte nyelvükkel és ujjaikkal

követték mozgását, vonalainak és domborulatainak megfeszülését. Volt a társaságban egy gladiátor is. Hatalmas, magas, robosztus férfi volt, igaz, arca elcsúfult a sok sérüléstől és duhajkodástól, amit római évei alatt összegyűjtött. Crixus mellkasa csak úgy feszült a szenátorok selymes, finom bőre mellett, akik persze megvető szemmel nézték, hogy előkelő társaságuk mellett meg kell tűrjenek egy volt rabszolgát, aki alighogy szabad lett. Lábai arányosak, izomtól duzzadóak voltak. Arca erős, gyönyörű vonásokkal, kemény állkapoccsal, szép, kék szemekkel ezer és ezer matrónának volt éjszakai álma, akik aligha tudták már örömüket lelni gunnyadt férjeik bortól bűzlő szájíze mellett. Bár a astag bíborszegélyhez még csak hozzá sem érhetett, Crixus dominálta a triclinium társaságát.  

Apolaustus vérbeli Léda volt. Messze földön híres volt állítólag abban, hogy előadja az ártatlan nő buja meghóditását az istenek urától, Zeusztól. Szép, szőrtelen, a forró nyártól és a zsúfolásig megtelt szobában felgyűlt párától csillogó mellkasa csak úgy zilált, amikor Léda leghevesebb apoteózisát kellett megélnie. Akkor eszembe jutott, a palatinusi élményem a tanítónőmmel. Ő is így zilált! Érdekes volt…anyámat el se tudnám képzelni igy. De óh, a Stüxre, mi a fenének is kellene… Apolaustus azonban férfi volt. Legalábbis ez látszott a néha kikandikáló ruházata alól. Nem is akármi rejtőzött a lenge, barna ágyékvédő alatt! Ahogy megpillantottam, nekem is kőkemény lett a farkam. Próbáltam a kezemmel takarni, kissé a lábaim közzé szorítani, de ez még inkább izgatott, még keményebb lett. Laelianus észrevette, hogy kényelmetlenül mozgolódom. Óvatos, de buja mosoly ült az arcára és a figyelmével hol

az én, hol Apolaustus ágyékát és verejtékezését figyelte. Két másik szenátor is felfigyelt a mozgolódásomra. Egyikük elég fiatal, Laelianussal egyidős lehetett, bár testalkata törékeny, sovány és gyengéd volt. Valahol már láttam, de sokszor meg sem tudom különböztetni őket, többségük ugyanabban a hófehér, bíborral szegélyezett ruhában, arcszőrzet nélkül flangál állandó kísérettel és illatfelhőbe zárva. Laelianus azon kevés egyike, akinek van egy kis szakálla Hadrianust utánozva. Legalább így tudom, milyen szakállas férfiakat csókolni majd ha egyszer találkozok végre a császárral.

Mikor az előadás véget ért a hangulat zenés, boros mámorba, ködös versszavalásba, óbégatásba folyt át. Laelianus hamar megunta ezt és egy óvatos intéssel, a porticus mögé hívott. Hevesen megcsókolt, izmos karjával magához rántott és fenekembe markolt. Mocskos dolgokat súgott a fülembe ismét. De most mást is mondott….azt mondta, ne féljek vagy ijedjek meg, de szeretné ha részt vennék egy orgián. Eddig csak a Palatinus szolgái susmogtak ezekről az alkalmakról, de én nem tudtam, mit is jelent ez. Kényesztetve magával vitt egy folyosón át, majd egy lefele vezető sötét lépcsősor után egy rozoga ajtó nyilt. Egy ún. cryptoporticus tárult elém: hosszú, amilyet csak a Palatinuson az őrültnek is nevezett Nero épített. Bár sötét volt, de a fel-fellobbanó fáklyasercék gyönyörű díszeket, reliefeket és stukkókat sejtettek a falakon. Már jó ideje Rómában vagyok, de ezeken még mindig csak ámulok és bámulok. Laelianus látta, hogy elbambultam és sürgetve azt mondta, hogy siessek, mert ott is olyat fogok látni, amit még soha. Izgatott is a dolog és szó, mi szó, már kívántam a férfierejét, izmainak minden mozgását, szenvedélyes lökéseit.

A folyosó végén aztán egy kis faajtó mögött elém tárult egy világos, diszes terem: szolgák sürögtek mindenhol, gyümölcsök, kenőcsök, olajok, virágok és az emberi test minden elképzelhető nedűjének furcsa, leirhatatlan illatmámora csapott meg. Olyan erős illatfelhő formájában, hogy már ez is elég lett volna ahhoz, hogy átlépjek ebbe a másvilágba. De Laelianus még mielőtt szétnézhettem volna, egy apró, szivacs formájú párnácskát dugott az orrom elé: „szívj bele erősen és hosszan! – mondta büszkén és kívánósan. Mai napig se tudom mi lehetett az….csipős, erős, viszketős ereje volt és a fejem azonnal szédülni, szinte forogni kezdett. Testem elöntötte egy leirhatatlan forróság. Csak úgy keringtek körülöttem a biborszegélyek, az izmos karok, szolgák, illatok, a robosztus gladiátor, Laelianus keze, ajkai, a férfiak nedüjének szaga.

Amikor kicsit kijózanodtam, akkor láttam, hogy meztelen vagyok. Egy hatalmas diványon feküdtem. Laelianus volt mellettem, őt épp egy perzsa fiú szopta, mikozben ő egy másik, talán maurus fiúnak a fenekét tépázta, nyalta, feszítette. Rögtön mellette, szétterpesztett lábakkal állt Crixus. Apám ilyennek irta le a rhodoszi kolosszust: erős, izmos, meginghatatlan lábakkal, szétterpesztve áll és minden zivatart és istencsapást túlél. Igy állt ez a vad, kemény izomtest is ott. De a farka….olyat még nem láttam. Hatalmas, duzzadt erekkel vastagabbnak tűnt, mint az alsó karom. Makkja gyönyörűen formásnak, kissé lilának tűnt – bár alig láttam, állandóan egy fej takarta. Ekkor vettem észre, hogy a fiú, akinek a fejét nagyon vadul,szinte felnyársalta arra a félelmetes farokra, Apolaustus volt. Négykézláb állt, gerince és izmosan karcsú, kecses teste mint egy hattyúnak a nyaka, úgy hullámzott. Ott térdelt négykézláb és olyan hevesen nyelte azt a hatalmas monstrumot, hogy azonnal kőkeménnyé lettem. Makkomon egy kis, apró csepp jelent meg…ilyet ritkán láttam magamon. Még mielőtt lesimitottam volna, a perzsa fiú bekapta a farkam. Ellenkezni se tudtam…egyrészt, mert Laelianus azonnal elárasztott csókjával, dús ajkaival és kemény, hosszú nyelvével, másrészt, mert olyan élvezettel vette torkának legmélyére a duzzadt farkam, hogy esélyem se volt. Laelianus nem sokkal ezután felállt és elém rakta gyönyörű farkát. Szerettem az övét, mert nem volt olyan ijesztően nagy, mint a gladiátoré, de mégis, fölkunkorodva, keményen állt hosszú meneteken keresztül. A szivacsból szagolt furcsaság miatt még mindig szédültem, de azt észrevettem, hogy egyre hevültebb leszek és tébolyultan kivánom most Laelianus farkát. Két kézzel megfogtam, végignyaltam, makkját a nyelvemmel körbesétáltam, majd végig, a húsos, cémentkemény alján a farkának a tövéig kapartam ajkaimmal. Eután ő megfogta a fejem és a farkába rántott. Mélyen, a torkom legmélyére dugta és gyorsan mozgatta. Ilyet még soha nem csinált. Nagyon élveztem. Tele voltam a duzzadt farkának minden erejével, szinte feltöltött. Eközben a perzsa fiúhoz csatlakozott a maurus is. Mindketten az én farkammat nyalták, szopták. A maurus gyönyörű, szinte felduzzadt fenekét eközben egy szenátor vette kezelésbe. Hevesen tömte és közben orditott, fogalmam sincs mit. Mellettünk Apolaustus hangja hallattszott, néha hangosabban, mint az ezernyi nyögés, sikoly, élvezet egybefonódott zuhataga. Neki fájhatott. A galdiátor kíméletlenül, mint egy bivaly dugta. Szinte beleremegett a feneke, hallatszott, ahogy farcsontja és kecses feneke csattog. Laelianus tovább csókolt, majd a két fiút kicsit félretéve, ő is kinyalt. Ezután ismét magáévá tett. A már jól ismert sebességével, szenvedélyével, heves, de kellemes mozdulataival együtt mozogtunk. Hasamra fektetett és minden erejével hasított belém, mintha csak a Taigetosz mélységeit akarta volna kivájni bennem.

Apolaustust szinte ájulásig dugta a gladiátor. Utólag mondták, hogy ő ezt szereti….én biztos nem éltem volna túl ezt. De ami utána jött, kissé meglepett. A sovány, törékeny arcú szenátor, aki olyan sokáig nézte Apolaustus műsorát, elkezte még a szinésznél is hevesebben szopni Crixust. A gladiátor ugyanolyan erővel nyársalta fel a szenátort, mint a szinészt. Fenekét szétfeszitve, kiméletlenül tömte bele vaskos farkát és mozgatta benne élvezettel, a makkját néha ki –kivéve, hogy csodálják a többiek a behatolásait.  Szenátort cinaedus szerepben soha nem láttam[3]. Laelianust elképzelni se tudtam volna igy. Róma legnagyobb szégyene, ha egy szenátor vagy akár lovagrendű, de még egy neves kereskedő is már cinaedus szerepet vállal. Legutóbb a paidagogosom mesélte, hogy amikor még gyerek volt Athénban, a nagyszülei azt mesélték, hogy az ő elődei éveken át hevesen vitatkoztak azon, hogy vajon Akhilleusz avagy Patroklosz volt –e a cinaedus. Aztán végül oda jutottak, hogy lehet semmit se csináltak.

Mindenesetre….nagy élmény volt ez az orgia. Másnap arra se emlékeztem, hogy jutottam ismét az otthoni ágyamba. A Palatinuson minden reggel madárcsiripelés ébreszt. De ma reggel még ezekben az ártatlan madarak kecses mozgásában is Apolaustus és a passziv szenátor kigyószerű mozgását, zilált hevét láttam.

---

[1] A görög eromenos vagyis az ifjú szerető eredetileg társadalmi, etikai és politikai tanulást is feltételezett az idősebb erastes mellett, hogy jó „poleites”, állampolgár legyen majd belőle.

[2] Marcus  Porcius Cato, ismertebb nevén Cato Maior vagy id. Cato a Római Köztársaság egyik legnagyobb politikusa, szónoka, a régi archaikus római társadalom védelmezője és elveinek élharcosa volt. A későbbi korokban neve egybeforrott a hagyományos, konzervatív értékek védelmével de a puritanizmussal, megrögzöttséggel is.

[3] Az ókori Róma férfimorálja és világnézete nem itélte el a homoszexuális közösülés aktív formáját, ellenben szabad római polgár nem lehetett sem efeminált, sem gyöngéd, túlságosan kellemes, bájos ez ugyanis az eunuchok, színészek, gallusok és a cinaedusok, azaz a passzív homoszexuális szerepet kedvelők ismérve volt. Számos közember és későbbi politikusról maradt fönt historiográfiai kritika és utólagos lejáratás amelyben többek között C. Iulius Caesart vagy Elagabalus császárt cinaedus szereppel gyanúsították.

Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....

Melegnek lenni az IS árnyékában

Bár az "igazi" keresésében igencsak szerencsétlennek tűnök, ezen a valójában önismereti úton azért nagyon sok rendkivüli emberrel és különleges esettel találkoztam már. Mégis, az elmúlt hét év talán legmegrázóbb és legérdekesebb találkozójára tegnap került sor.

Egy kis német városban, ahol az ember alig hinné hogy találkozhat egyáltalán külföldiekkel, nagy meglepetések is várhatnak a kiváncsi természetű emberekre. Az emigránsok iránti nyitott politikájáról hires ország jelenleg élen jár Európábana Közel - Kelet és különösen Sziria menekültjeinek befogadásában. A jól ismert meleg "társkeresőn" (húspiac) navigálva, egy új arcba botlottam bele. Arab fiú, ezt a profiljában is

nyiltan vállalja, képpel, nyelvvel. Ez máris ritkaság: általában kép nélkül,nagyon diszkréten szoktak az oldalon lenni. Bizonyos részletekben azonban természetesen nem téveszti meg "csoporttársait": ő is "biszexuálisként" definiálja magát. A pillanat tehát, amikor ki kell választani az oldal létrehozásakor a "szexuális identitás" kategóriát, számára is félelmet kelt a "meleg (gay)" szó láttán. Ettől függetlenül, a kiváncsiságom nem engedhette meg, hogy ne menjek ki vele egy találkozóra.

A fiú (32, de fiatalabb arccal) meglepően laza, nyilt gondolkodású és állandóan mosolygó jelenség volt. Fáradt arcú, de ezen később nem csodálkoztam a körülmények hatására. Nem dohányzik és nem iszik.

A beszélgetésből hamar kiderült, miért is van ő Németországban. Sziriában született és második legnagyobb városában, Aleppóban élt egészen mostanáig. A hihetetlen történelmi múlttal rendelkező, az európai városok többségénél idősebb, egykori hatalmas metropolisz amely 2006 -ban az Iszlám Világ kulturális fővárosa cimet is megkapta, ma egy terrortanya, amelyet korunk tébolya és fekélye, az új nácizmus arab változata, az Iszlám Állam (ISIS) tart rettegésben már több, mint egy éve. A  város egyébként már 2011 óta 

romokban hever, amikor a civil háború kezdetét vette. A fiú beszámolója szerint ő maga több barátját vesztette el az egyébként súlyosan korrupt és az arab államok körében közepesen konzervativ szir kormány és az ISIS közötti összecsapásokban. Nővérének házát felrobbantották, szerencsére családja nem volt otthon. Amikor egy pubba igyekezve átsétáltunk a széles, csendes főúton, eszébe jutott hogy ezt Aleppóban csak rohanva, lehajtott fejjel, görbült testtel lehetne megtenni, mert mindenhol gépfegyveresek leselkednek - hol a szir hadsereg, hol az ISIS tagjai. A háború miatt több családtagja menekült már Európába, Dániába, Hollandiába és Németországba is.A németekrőljó véleménnyel volt...."tudod, nekik nem volt semmi közük Sziriához, nem úgy mint a franciáknak, angoloknak és amerikaiaknak". Az utóbbiakról viszont csak rosszat mondott, szinte utálat érződött a szavaiban irántuk.A történelmi kontextust ismerve...ezen nem csodálkozom. Viszont azt is tudjuk, hogy pontosan ez az utálat fordul tébolyba azoknál a fiataloknál, akik a szuburbánus nagyvárosi kultúrából csak a mérhetetlen fájdalmat élik meg gyerekként és egyedüli reményként a Török Állam és a terrorista Szaudi királyság által támogatott terrorszervezetekhez csatlakozik.

Arra a kérdésre, hogy kik is az ISIS tagjai...csak annyit tudott mondani, hogy "tébolyult, őrült emberek! Fiatalok Sziriából, Németországból, Franciaországból, Angliából. Ismerek egy német orvost is aki csatlakozott az ISIS -hez. És ezek ellenére magát kereszténynek vallja!". 

Ami a meleg életet illeti...

Sziriában az ISIS előtt sem volt könnyű melegnek lenni, ahogy az arab országokban általában. Innen is adódik számos sztereotip vonásuk ("biszexuális" identitás, diszkréció, sajátsgos szexuális szokások az ágyban). Elmondta azt is, hogy leginkább fiatal, tini fiúkkal találkozgatott, ha szexet keresett, társkapcsolatot azonban csak vele egykorúakkal épitett. Ez az érdekes "pederasztra" jelenség még az ókorból öröklődött át, de a középkori perzsa - iszlám költészet is megörökiti a fiatal fiú - felnőtt férfi erotikus viszonyát, mint trambulint egy másfajta kapcsolat felé. Mindez persze szőnyeg alatt, titokban kell történjen.

"A szir kormány mindent tud. A titkosszolgálata és a rendőrség mindenhol ott van. Aleppóban vannak meleg közösségek, sajátságos negyedek, bárok, de semmi sem történhet nyiltan. Ha rajtakapnak (értsd: inflagranti, anális közösülés vagy más jellegű szexuális tevékenység közben), 3 hónap börtönre itélnek. Ha másodjára is, 6 hónap. És igy tovább".

A meleg kapcsolatoknak esélyük sincs kivülre kerülni, minden titokban kell történjen.Ezek ellenére (vagy talán pont emiatt!) sokaknak van tartós párkapcsolata. Neki kettő is volt, az egyik három évig, a másik öt évig tartott. Utóbbi a háború miatt ért véget, párja az Egyesült Arab Emirátusokba menekült még tavaly.

Ha patetikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy a háború elválasztott egy titkos szerelmet. Micsoda film! Sirás. Ez persze nem volt teljesen igy, más is közrejátszott ebben, de kétségtelenül a háború ott is tönkretett mindent, ami szép és örök érték - kezdve az UNESCO emlékektől egészen a családokig.

A fiú története egészen megható, megrázó volt. Látni, hogy ilyen szörnyűségekből jön valaki, melegként és ezek ellenére lazább, kedvesebb, mint az európai melegek jelentős része, akik saját testük ápolásán kivül aligha találnak más örömet az életben -és mégis, panaszkodnak, elégedetlenek a több ezer eurós fizetésükkel.

Ahol a fájdalom a mindennapok része, az kiül az arcra is.Ahol ez társul még a meleg világ virtuális valótlanságával is...ott pedig még inkább érződik. Nagy élmény volt egy ilyen emberrel is találkozni.