Kollégáimmal, csoporttársaimmal néha kocsmázásra szánjuk a fejünket. Ahogy a pia fogy és a józanság szava elhalkul, úgy jönnek elő az aktuális érzelmek és érzések fokozottabb változatban. Ahogy az lenni szokott alkoholnál vagy netalán hallucinogén anyagoknál, a mélyen lévő dolgok ilyenkor szárnyakra kapnak és mint ketrecéből szabadult sárkány, kirobban.
Egy érdekes jelenségre lettem figyelmes egy ideje. Az egyik fiú aki a társaságunkban néha feltűnik részegen igen vehemensé válik velem. Állandóan fitymálgat, olcsó és néha sértő vicceket mond melegekről, anális szexről, furcsa szexuális szokásokról. Szünet nélkül panaszkodik, sikertelen lánykapcsolatairól (vagy vélt kapcsolatairól) regél és szinte szúr a szemével a beszélgetések alkalmával. Kisértetiesen eszembe juttatja az egyik volt osztálytársam, akinél részegebb állapota hasonló reakciókat produkált: az anális szexről, fekáliáról, fiúkról, buzikról és homofób viccekről áradozott, miközben állandóan lányokon lógott szinte görcsös akarással. Kapcsolata és egyértelmű női társa persze egyiknek sincs vagy nem volt. Elég öreg róka vagyok az "iparban" ahhoz, hogy megérezzem: ezek a fiúk nem heterók. Nem tudom, hogy orientációjukat hova sorolhatnák, meglehet biszexuálisok, mindenesetre az bizonyos, hogy hajlamuk annyira zavaró saját maguk számára, hogy ezt utálattal és a nagy "Közös Ellenség", azaz a buzik elleni homofób érzéssel próbálják legyűrni és szublimálni. Részegen azonban előjön belőlük a frusztráció, főleg ha érzik, hogy a társaságban van egy meleg (valahogy ezt megérzik). Homofób és olcsó vicceikkel próbálják az erős heterót adni, de a tekintetük néha elárulja, hogy az ágyékomat figyelik, áll -e épp a farkam, milyen a fenekem. Ezt mi észrevesszük, ki éppen mit néz és miért. Nos ők nem "haveri" heterós nézéssel tekintenek rám. Férfit látnak és kívánnak de közben ez olyan undort fakaszt benne, hogy egyre vehemensebben nyomja a homofób vicceket, az anális szexet és kérdez engem a lányokkal való kapcsolatomról, hogy saját frusztrációját rajtam ostorozza. Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális.
Érdekes látni és találkozni ilyen emberekkel a hétköznapokban. Nekik nagy szükségük lenne segítségre, hisz túl azon, hogy saját életüket és majdani családjukat is megnyomorítják vehemenciájuk odáig is fajulhat, hogy meleg társaikban is kárt tesznek - szóbeli vagy netalán fizikai agresszióval is.
Kedves cikkíró! Én egy elkeseredett nő vagyok, aki a tegnapi nap során döbbent rá arra, hogy a párja, aki egy igen csak férfias kinézetű szakállas férfi látens homoszexuális. Írásos bizonyíték és egy fénykép került a birtokomban, ami azt mutatja, hogy miket levelezett azzal a sráccal, akivel azt tervezték hogy majd január elején összejönnek. Mellesleg a másik férfi "boldog" hetero házasságban él. Persze ezerrel védekezett, hogy ő nem homokos. meg hogy minden hetero férfi szeret fantáziálni egy másik férfi farkáról. És hogy mindig szeretett volna egy fasz másik végén állni.Szóval ehhez hasonló szaftos kis dolgokat osztottak meg egymással. És közben lefényképezték a saját farkukat és azt küldtél el e-mailben egymásnak amire "jó alaposan kiverték". Ez a levelezés a mai modern technológia iatt jutott a kezembe, ugyanis Én és a volt párom 5 és és 8 hónapja voltunk együtt, együtt úgy hittem boldog hetero kapcsolatban így az évek során megadtuk egymásnak az e-mail címünket. Mivel okos telefonunk van mindkettőnknek és ugye a programok letöltéséhez kellenek az e-mail címek. Én 2 hónapja ezt megelőzően az ő e-mail címén bejelentkezve hagytam a telómat, és elfeledkeztem visszaváltani a saját e-mail címemre. És amikor tegnap újra bekapcsoltam a netet a telómon, akkor a hangouts alkalmazás felugrott a képernyőre és pont a legszaftosabb részt olvastam el. Utána persze elolvastam az egész beszélgetést, ami aznap hajnali 3-ig folyt közöttük. Hát se köpni, se nyelni nem tudtam a döbbenettől. Ő persze egyből a támadásra állt rá, hogy minek kutakodom a levelei között. Hogy sosem bíztam meg benne eléggé. ha megbíztam volna, akkor nem olvasok bele a levelezéseibe.......támadás támadás hátán. Szóval ennyi. Mindenki gondolhatja még ha meleg is, hogy mit érezhetek most. Senkinek nem kívánnám ezt a csalódottságot.
VálaszTörlésKedves Hölgyem! Őszintén sajnálom fájdalmát és megértem csalódottságát. Semmilyen érzelmi kapcsolat nem szabadna hazugságra, álcákra, álarcokkal végigjátszmázott játékra épüljön. Az Ön esete is bizonyitja, hogy sajnos a szexuális hajlam nem mindenkinél válik egykönnyen identitássá és nem tudja azt megnyugtatóan a saját életébe épiteni. Egy szabadabb és pszihológiai műveltségében is érettebb társadalomban ez nem biztos,hogy bekövetkezett volna. DE: kérem ne feledjen el két apró dolgot, mielőtt férjét megbélyegzi vagy bármit is tesz. Férje lehetséges, hogy valóban nem meleg, hanem biszexuális, tehát vonzódik a nőkhöz is (feltételezem 5 év alatt volt kielégitő és jó szexuális életük, tehát ez bizonyitaná, hogy férje nem full meleg). De lehet, hogy Amennyiben ez igy van - de ha még meleg is - akkor is biztos, hogy férje érzelmileg nagyon szorosan kötődik Önhöz, szereti. A, hogy hazudott és nem mondta el mit érez, társadalmi skatulyák, gátak, félelmek és megfeleléi kényszerek, játszmák eredménye, amelybe - ha tetszik, ha nem - Ön is belemászott és elfogadta. Mert, kedves Hölgyem...én meggyőződéssel hiszem, hogy ezt mindenki megérzi. Nincs nő - és különösen nő nincs - aki természeténél fogva érzékeny rezonanciái révén ne érezné meg, hogy férje nem HITELES szerető, nem őszinte.
TörlésJavaslom, hogy olvassa el Eric Berne játszmák cimű könyvét vagy hallgassa meg Várkonyi Zsuzsa interneten is elérhető előadássorozatát a játszmákról....sok mindenre választ kaphat.
De ami a legfontosabb: beszéljen türelemmel, őszintén, teljesen nyilt kártyákkal a férjével és aztán döntsenek felnőttként, békésen jövőjükről:)
Kivánom a legjobbakat Önnek!