Antinous emlékei: III. rész. Pedicabo ego vos et irrumabo

Amióta megesett az első alkalom egy neves római nővel, másra se tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen lehet ezt egy férfival kipróbálni. Azóta néhány alkalommal megismételtem néhány könnyen kapható leánykával a Palatinus narancsfái mögött, igaz, alig volt több néhány percnyi priapusi örömnél.

Mostanában a gymnasiumban[1] szoktam egyre gyakrabban furcsa élményeket tapasztalni. A rómaiak már jó ideje átvették tőlünk, a görögös hagyományt, miszerint a fiatal fiúk testedzése görög építészek gyönyörű szobrai és árkádjai alatt, meztelenül folynak. Ez ugyan rég nem olyan figyelemmel, odaadással és kemény küzdelemmel zajlik, mint ahogy apám mesélte a spártaiakról vagy thébai ifjakról, de legalább a

rómaiak néha elküldik egyre pöffeszkedőbb, kövér fiaikat is, hogy mielőtt Árész – akit itt Marsnak neveznek – katonái lennének, kicsit férfiasabbra faragják önmagukat. Engem Hadrianus személyes parancsára – akit azóta nem láttam, hogy otthonomban ellovagolt mellettem – a Palatinus közelében található, a megistenült Traianus által építtetett gyönyörű közfürdő elit gymnasiumában kellett képezzenek.

A gyakorlatok igen kemények voltak. Meztelenre vetkőzve, finom olajjal bekenve kellett bemelegítő mozgásokat végezni, majd futni, birkózni, súlyt emelni és kardforgatást, ökölvívást és dárdavetést gyakorolni. A fiúk között akadt szenátori rangú is. Őket már gyerekkorúk óta apjuk nyomdokába készítették, hogy ahogy felöltik a toga virilist[2] és először megborotválkoznak, a megfelelő cenzus bizonylata után, beléphessenek a római hadseregbe és diadalmasan lovagolhassanak saját jövőjük építése felé. Többségük beképzelt, arrogáns fiú volt, akik ráadásul még a gyakorlatokat sem tudták kellően elvégezni. Az edzőknek – akik többsége trák vidékekről, furcsa, vörös hajú népségből származó, egykori gladiátor vagy felszabadított rabszolga volt – többen feleseltek és nem akartak engedelmeskedni.  

Én igyekeztem minden gyakorlatot jól elvégezni. Otthon megszoktam a legelőkön a sok mozgást és jól esett az is, hogy a lányok és a nemesasszonyok a Palatinuson állandóan rólam, az arcomról és a fenekemről susogtak.  Néhány kövér szenátorgyerek elég mérges is volt rám és az egyik görög tanítómtól már azt is hallani véltem, hogy cinaedusnak[3], Hadrianus lotyójának becézgetnek a hátam mögött. Bár megtudnám ki mondta ezt! Több márványba öntött Hadrianussal találkoztam itt Rómában, mint ahányszor a húsvér férfit láttam…azt se tudom pontosan mit is akar velem? Ki is ő valójában? Itt Rómában neve ott áll szinte minden nagy épületen én mégsem tudom ki is ő valójában, de máris ellenségeim lettek emiatt.

A fiúk között volt egy nagyon kedves, szorgalmasan dolgozó, de mindig csendes szenátorfi. Kritias, a paidagogósom[4] figyelmeztetett, hogy nehogy megsértsem vagy megbántsam a fiút. Családja ősi istenekig vezeti le származását és nagyapjának a szobra ott áll Traianus császár csodaszép fórumán. Benne valóban látni véltem az összes olyan erényt, amiről nekem itt már hónapok óta papoltak retorika és történelem órán a királyság és a köztársaság korának dicső hadvezéreiről és a római béke megtartóiról. Kedves volt, illedelmes, szorgalmas, de kellően méltóságteljes, akaratos és kitartó. Figyelmes a társaival szemben, de büszke családi származására. Kicsit irigyeltem őt…nem volt ugyan túl szép, se jóképű, de sugárzott valami olyan méltóságot, karizmát, amit a magamfajta szegény család sarja nem igazán tud. Minket sose faragtak márványszoborba, hatalmas vállal, erős állkapoccsal, bölcs szemgolyókkal a fórumokon az örökkévalóságba meredő érett férfiként. Nagyapám, bár többet élt, mint az ő nagyapja, sose tudta, mi történik Rómában. Néha mutogatták neki az éppen aktuális római császárt, de ő megélt ötöt, az se tudta már, ki is öltötte magára legutóbb a bíborpalástot. Szívesen barátkoztam volna Marcussal – így hívták, legalábbis a barátai – de ő rám egy illedelme biccentésnél többet nem szánt.

Az egyik este Kritias nélkül akartam hazamenni, szerettem volna többet látni Rómából. Elbóklásztam a

fórum tövében és néhány apró utcába keveredtem, ahol a sötét estében csak néhány bóklászó fiatal, olcsó kéjhölgy és részeges kereskedő hangja és mécsese jelezte, hogy ez bizony furcsa vidék. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az utca végén, a házakból kikandikáló halovány mécseslángokat egy alak árnyéka takarja el. Az árnyék közeledni látszott, de a lépéseit mintha szándékosan halkabbra fogta volna ahogy hátranéztem. Követett. Egyre gyorsabban igyekeztem, hogy kiérjek az utcából, de ekkor hallottam, hogy már a hátam mögött van. Futásnak eredtem, de pillanat alatt elkapott, hevesen magához rántott. Arcát egy gall csuhával fedte el, de azonnal felismertem: egyike volt az edzőimnek. Egy trák volt, aki évek óta szabad polgárként és veterán katonaként edzette Róma elit ifjait. Rángatóztam, pofozgattam és már ordítottam volna, hogy engedjen el, de nem bírtam. Karja, mint az acél, olyan kemény volt. Minden porcikájában sima, kemény izom mozgott. A számat szorosan befogta és egy sikátor legelső házának falához lökve, lerántotta a ruhám és elkezdett fütyörészni egy dalt és egy verset. Ráismertem a szövegre, néhány napja ezen a versen nevetgéltünk Severinával. Catullus írta és arról szól, hogy a költő mennyire mérges lett vetélytársaira, akit őt „lotyónak” és selyemfiúnak nevezték[5]. Erre ő pedig versben azt ordította vetélytársaira, hogy „megduglak benneteket és szopásra veszlek”. Ezt mondta most a trák és már éreztem, hogy egy meredt, kőkemény falloszt vereget a fenekemhez. Azonnal elöntött a hév mindenhol. Fura érzés, hogy bár ellenkeznem kellett volna, de szinte vártam, hogy ez a vad, kőkemény csődör belémhatoljon. Továbbra se engedte el a szám, és a másik kezével a két kezem hátrakulcsolva szorított miközben felkunkorodott farkával készült belém hatolni. Ekkor katonák hangja hallatszott közeledni. A trák megrémült és azonnal fellökött, majd futásnak eredt. A katonák hamar ideértek. Egy rangos tiszt is velük volt. Elmondta, hogy mázlim volt, mert ők történetesen egy utcai rabló után rohantak aki ebben az utcában rejtőzködik. A tiszt elmondta, hogy ő Laelianus szenátor beosztottja és ha akarom, ma este ott alhatok. Laelianus, Marcus apja volt! Megmenekültem…

A tiszt elvitt a szenátor villájába. Olyan pompát jóformán még a császárok palotájában sem láttam. Ugyanaz a finom márvány mindenhol, szobrok, nimfák, istenek és vidám szatírok, Priapusz szobrok a kertben és a hatalmas udvaron. Ezernyi lámpás és fáklya világította be a teret és a szobákban csendes, kellemes fény cikázott a buja vagy éppen álmos istenségek vörösben izzó freskóin. Marcus szinte rohant hozzám, mikor megtudta, hogy mi történt. Soha addig nem beszéltünk, de most azonnal baráti öleléssel köszöntött, új ruhát hozott és utasította a szolgákat, hogy mossanak meg. A fürdő után bekísért a hatalmas étkező-szobába, ahol a teljes szenátori család várt. Ott volt az anyja, akinek családja több Vesta szüzet adott Rómának és ott volt az apja is…a neves hadvezér is. Idősebbnek gondoltam, bár a fia egy évvel fiatalabb nálam. Laelianus harmincas évei derekán járhatott, de nem mutatta korát. Magas, nagyon délceg, szép férfi volt. Erős álkapcsa, hatalmas, nyugodt, barna szemei és óriási szempillái, erős szemöldöke volt. Gyönyörűen vágott szakálla a kor divatjához hűen a császár arcát utánozta, bár Laelianus kissé vöröses és kevésbé göndör volt, mint Hadrianus. Igazi italiai szenátor volt.

Késő éjszakáig velük vacsoráztam, borozgattunk. A szenátor megígérte, hogy a trákot azonnal elkapják, megkorbácsolják és elbocsátják Rómából. Az este folyamán – főleg ahogy a hárfás húrjai egyre homályosabban látszottak a sok bortól – figyelmes lettem arra, hogy a szenátor egyre többet szemez velem. Néha elmosolyodta magát, bár arca marcona, igazi katonás volt. Furcsa képzelgéseim lettek. Kicsit még mindig kéjes érzések keringtek bennem a trákkal történt furcsa élmény miatt. Marcus búcsút intett, elment lefeküdni. Az anyja és kísérete is így tett, de meghívott, hogy máskor is tartsak velük, ha kedvem tartja. Marcustól csupa jót hallott felőlem….meglepetten hallottam, hogy ez a fiú, aki sose beszél velem, mégis figyel rám és tisztel.

Én is búcsúztam volna, hogy a nekem kikészített szobámba elvonuljak, amikor a szenátor kitessékelte a két katonát és a szolgákat a szobából és maradásra kért. Azt mondta, hogy feltétlenül meg kell néznie valamit velem. Amikor mind eltűntek, Laelianus magához rántott és hevesen csókolni kezdett. Minden porcikám beleremegett és azonnal éreztem, hogy miden  vércseppem leszivárog a farkamba. Meztelenre vetkőztetett, majd ő is lerántotta a bíborszegélyes tógát. Ott állt előttem egy katona, aki végigjárta fiatal fiúként Traianus több hadjáratát is és izmos, acélos testén viselte a dákok nyilainak a hegeit is. Mellizma olyan szép és erős volt, hogy tépni kezdtem, karmolni az erős, feszes bőrt és a finom, bársonyos szőrt rajta. Arcom minden részét végigcsókolta, majd a kezével a fenekemet fogdosta, karmolta és szinte letépte volna.

-   Vénuszra és Marsa, igazak a legendák! Szebb vagy, mint Ganümédész lehetett! mormogta, majd térdre kényszeritett. Ekkor láttam, hogy már feszesen áll a farka. Kemény, acélos farok volt. Nem túl nagy, de vastag. Álmaimban már vágytam erre, hogy kipróbáljam, bár nem tudtam, mi vár rám. Megkóstoltam. Nyaldostam a neves, felhevült makját, majd eygre hevesebben és mélyebben vettem a számba. Végignyaltam a fejét, majd egyre mélyebben engedtem a torkomba. Megfogta a hajam, beletúrt a fürtjeimbe és arcomat simogatva, cirógatva mozgatta fejem a farkán. Hosszú perceken keresztül, az étkező minden oldalán élveztette velem a priapuszi fegyvert. Ezután hátrafordított és végigcsókolva a hátam, a fenekem kényesztette hosszan. Semmihez se fogható rángató érzés volt, ahogy a vastag, erős szakáll izgatja legérzékenyebb testrészem. De ami ezután jött…azt csak Catullus szavával irható le…pedicabo, pedicabo, pedicabo….Szinte felnyársalt. Először nagyon fájt, de élveztem. Lassú és óvatos volt, de miután érezte, hogy már kényelmesen magamba fogadtam, heves és erős mozdulatokkal döngetett. Néhány pillanatra megfordult ugyan a fejemben, hogy ezt talán Hadrianus császárral kellett volna kivárnom, hisz mégis…talán ezért hoztak Rómába…de a heves férfi azonnal elvette a józan eszem.

Miután kilövellt, mint a Pompeit betemető Vezúv, hosszú perceken keresztül szuszogtunk egymáson. Megesketett, hogy erről senkinek, de senkinek nem szólhatok, mert csorba esik az ő becsületén és a császárt is megsérti ezáltal. Rámkötötte, hogy tanuljak tovább szorgalmasan, járjak a gymnasiumba és ő mindenben támogat….

-          Mindenben? – kérdeztem, a még lüktető, kihasznált farkára nézve és mosolyogva.

-          Mindenben. De csak amíg kész leszel a császárral hálni – mondta a szenátor, majd a tógával végigtörölve testem, elkísért a szobámba…

---

[1] Görög sport és pihenésre szolgáló aréna. Rendszerint zárt és nyílt térrel egyaránt rendelkezett. Fő célja a görög és római ifjak testi és szellemi épülésének szolgálata volt.

[2] A toga virilis felöltése a római polgárok férfivá válásának hivatalos aktusa volt. Ez egy vallásos rítussal egybekötött ünnepség keretében zajlott, amelynek következményeként hivatalos állampolgárokká és felnőtt férfiakká lettek.

[3] A cinaedus szót a férfiatlanság, efemináltság és „heréltség” szinonimájaként használták a rómaiak. Rendszerint a passziv szerepet gyakorló fiúkat nevezték így, amely a római morál szerint megalázó és elfogadhatatlan volt egy férfi számára.

[4] Görög tanító, rendszerint rabszolga, aki a görög és római ifjakat és szabad polgárok gyerekeit kísérte és tanította. Ebből a szóból származik a pedagógia szavunk. 

[5] Catullus 16.

Az üstökös

avagy pityergés arról, milyen egy vándor szerelmi élete

Lassan másfél éve vándoréletet élek, egyik településről a másikra ugrálva. Idén hétszer repültem és legalább húsz alkalommal váltottam várost. Eleinte még élvezhető volt ez az életmód, rengeteg adrenalin, új helyek illata, arcai, fái, tájai és ételei...férfijai. De mostmár a húgyhólyagom megtelt a sok vándorlás fáradalmaival, a stabilitás hiányával és leginkább, azzal az érzéssel, amiről most kicsit drámakirálynő (hülyén hangzik ez magyarul - "drama queen") módjára, elpanaszolok.

Van, amikor nehéz elengedni egy várost, mert az összhangulata, a hozzá fűződő élmények összessége olyan finommá, aranyossá és kedvessé teszik, hogy otthonosan érzi magát az ember benne, még akkor is, ha kevés emberrel köt barátságot, haverságot (a vándorlás alatt a barát fogalom is átértékelődik!). Máskor ezeket az új arcokat, barátoktól nehéz megválni, mert fene tudja, hol és mikor találkozunk ismét. De a legnehezebb az, ha a kurtafarkú kismalac világát keresgélő meleg valami csoda folytán belebotlik olyan személyekbe, akik egy párhuzamos, rózsaszin univerzumban, ahol unikornisok ugrándoznak egy békés, boldog paradicsomi kertben - élete párja lehetne.

Legutóbb, Budapesten történt ez. Néhány napos "pihenésem" alatt úgy döntöttem egy barátommal, hogy elemgyünk egy meleg buliba. Miért is ne....Kolozsváron amúgy sem jártam le túl sűrjen az egyetlen szórakozóhelyre (amikor meg lemerészkedtem, vagy a kedvem, vagy a józanságom párolgott el percek alatt a fülledt, túlzsúfolt  helyen).

A buli jól indult, Madonna istenanyánk zenéjére toppantam be  az amúgy elegáns, elég tágas és nem túlságosan zsúfolt helyre. A fiúk - ahogy ehhez Londonban és nyugaton már hozzászoktam - jól öltözöttek, kellemes megjelenésűek, kissé metroszexuálisak, de semmiképp sem tapadósak, kiéhezettek és ápolatlanok voltak (érezd a hasonlitás célját!). A lányok pedig...gyönyörűek! Azt hiszem soha nem láttam még annyi széparcú, dögös csajt egy meleg buliban! Jól indult a buli, Pest ilyenkor válik igazán kozmopolita, élhető várossá nekem. A metrók hétköznapi emberei sajnos persze felpofoznak a szürke ezernyi árnyalatára másnap.

Talán tiz perc sem telt el és a fejemet azonnal elcsavarta egy olyan mosoly, amit azt hiszem sose láttam még. Mint egy üstökös. Azt hiszem ezt hivják annak a villámcsapás érzésnek, amiről annyit irnak az okos és széplelkű és aranyszavú emberek. Ott mosolygott csodásan és egy pohárral, kék inggel tucatnyi adonisz között, de onnantól kezdve már nem láttam, h allottam semmit, csak őt. Kellett legalább fél óra, mire a barátom tuszkolására, vettem a bátorságot és odamentem hozzá. Azt láttam, hogy nem magyar, külföldi és hát...nagyon fiatal. A "honnan vagy?" buta és kamaszosan szégyenlős kérdésből lett egy tiz napos románc. De olyan...annyira....Remegek utánna minden nap. Hiányzik az a gyönyörű mosoly.

És, ahogy egy vándor életében ez lenni szokott, nekem el kell mennem ismét egy másik országba, ő pedig januártól már másik kontinensen lesz. Hazamegy. Tiz nap gyönyörűen eltöltött közös emlék, néhány aprócska tárgy, tucatnyi közös kép...és az a keserű, leirhatatlan érzés, hogy megint talpra kell állni, kiegyenesedni, nyelni egy nagyot és ezt a gyászt is megélni, majd továbblépni. Mert mit tehetne egy vándor? Letelepedhet. Le is fog mostmár.

De ezek a lehetőségek, esélyek szerelemre, boldogságra elrepülnek, messzi...messzi.

Mit tehetne a vándor? Csak hálás lehet a megélt szép emlékekért és a lehetőségekért.

Más már ennél is patetikusabb lenne. 

Antinous emlékei: II. rész. Róma tanitói

Arra ébredtem, hogy egy légy zaklatja az orrom. Hirtelen felugrottam, mert éreztem, hogy sem az ágy, sem a párna de még a levegő sem ismerős. Selyemágyban voltam, a hatalmas ablakokból óriási oszlopok emelkedtek és soha nem hallott nyüzsgés szivárgott a szobába. Rémülten jöttem rá, hogy néhány órája elájultam, azt se tudtam hol vagyok. Utolsó emlékem az volt, hogy a katona, aki elrabolt, egy hajóra vitt és napokon át hánykolódtunk a tengeren. Mindennel elláttak, étel, ital a legnemesebb bort is felkínálták. Soha nem utaztam még hajón, tengeren is csak csónakban még nagyapámmal, akinek sok halász barátja volt. Összehánytam a díszesen kibélelt ágyam is, a katona - aki egyébként a nevét sem árulta el - nagy botránkozva és általam még nem hallott nyelven, gondolom szitkozódott. A harmadik napon elájultam. Csak annyit tudtam, hogy nem kell félnem, bántódásom nem lesz. "Örvendezz ifjú, őfelsége Publius Aelius Hadrianus caesar imperator parancsára kiváló nevelésben lesz részed. Őfelsége később találkozni kíván veled". Ezekkel a szavakkal hurcolt el a katona a hajóra. A császárnak persze nyoma sem volt én nem láttam őt, bár volt a hajón néhány marcona, szép katona akik nagyon hasonlítottak az érmékről, szobrokról ismert férfira. 

A szobám elég tágas volt, az ágy mellett kicsi háromlábú asztal, gyönyörűen faragott lábakon, párducokkal díszített tállal rajta, amelyben mindenféle gyümölcs kívántatta magát. A falon gyönyörű freskó, színes alakokkal, Paris és Helena történetével, a vészt hozó almával, a másik oldalon pedig részeg táncot járó, izmos testű, egymással enyelgő szatírok és menádok. Selyem, párnák, szélfútta színes kelmék mindenhol. Ilyen gazdagságot még soha nem láttam, csak az öregek meséiben, az istenek legendáiból ismertem. Hamar ráébredtem, hogy engem Rómába hurcoltak. Az ablakon kinézve előttem láttam a sokat rebesgetett hatalmas amfiteátrumot amit a Flaviusok emeltek. Óriási volt. Mint egy hegy, úgy magasodott minden épület felé. Soha még ilyet nem láttam...minden képzeltet felülmúlt a mérete. A nap bevilágította épp és a fehér szobrok szinte csillogtak rajta. Az épület amelyben voltam egy dombon lehetett, mert nagyon magasan éreztem magam, körös körül hatalmas épületek, oszlopok és megszámlálhatatlan szobor a legnemesebb márványból. Több

szobrot láttam mint mozgó embert lent. A kertben, amelyhez foghatót felénk csak a nagy városokban, szenátorok házában lehet látni, biborszegélyes, fehér tógás emberek és azok körül sűrgő, forgó görögök, szolgák és katonák voltak. Többségük latinul beszélt, de azért néha görögül is lehetett hallani néhány szót. Latinul tanitottak engem de nagyon nehezen beszéltem. Kicsit nehéz volt a végződéseket és az igéket megtanulni, sose értettem ezeket. Nagyon szép város....gondoltam. Féltem is, a kétségbeesésnek viszont ez már olyan szintje volt, hogy ezt a sok újdonságot látva fel se tudtam fogni, mit érzek. Félek -e, rettegek -e, sirjak -e? 

Időm se volt. A szobába belépett egy görög. Látszott az arcán, hogy nem római, nagy szakálla, vastag szemöldöke, nagyon barna bőre volt és elég olcsó tunikát viselt. Apámtól valamivel idősebb lehetett. Kedvesen mosolygott, majd elmondta, hogy nem kell féljek, itt kiskirályként fognak nevelni. Mindenre megtanítanak, amit egy úrifiú megérdemel. Elmosolyodtam, de hát én nem is vagyok úrfi....Rögtön hozzátette, hogy itt megtanulok majd latinul, továbbá bevezetést kapok a rómaiak dicső tetteibe, zeneoktatás, sport, görög filozófia és bejárhatom Róma minden szegletét. Semmiben sem lesz hiányom, ruhát és ételt, mindent biztosítanak.Vele fogom tanulni a rómaiak dicső tetteit, a latint és a görög filozófiát, egy római katonától pedig a gimnasztikát, sportot. Egy jómódú hetéra pedig zenét, költészetet és a város pletykáit, fontosabb urainak életét fogja betanítani.

Meglepett ez a nagy kedvesség...miért mindez? Philoktétész, ahogy a görögöt hivták, elmosolyodott. 

- Mert Vénusz széparcúnak, széptestűnek teremtett. A caesar pedig az ilyen fiúkat kedveli különösen. Téged már kinézett amikor legeltetted apád nyáját néhány hete. Néhány katonájával a mezőtökön vonult át, hogy megismerje Bythinia tájait. Ekkor látott meg téged és állitólag nagyon lelkeslett hirtelen. Akkor parancsolta meg a katonáinak, hogy hozzanak Rómába. Itt a Pedagogiumban fogsz tanulni a császár visszatértéig" - mondta, miközben máris odarendelte a két szolgálólányt, akik egy vizes tálat, száraz vásznat, illatos rózsavizet tettek elém.

- Fürödj meg, lent várlak! - mondta, majd eltűnt. 

Kicsit lenyugodtam. Megmosdottam, majd felvettem a már előkészített ruhát. Egyszerű vászon tunika volt, de friss, új kelméből.

Odakint meleg volt, a megsitenült Augustus havának idusa épp csak néhány napja lehetett. Még a nap nem is delelt, de már alig lehetett a hőséget bírni. Philoktétész elmondta, hogy ő már tiz nyarat lehúzott itt, de sose

tudta megszokni ezt a hőséget. A hatalmas márványépületek, a kövekből kirakott, széles utak, a rengeteg ember aki a piacokat, sikátorokat, fórumokat és tereket megtölti elveszi a levegőt. Mintha itt a négy szél se járna már - panaszkodott. Végigsétáltunk a Palatinusnak nevezett domb minden épületén. Soha ilyen méretű palotát még nem láttam - Bythiniában a nagy, régi királyok lakásait, Trója és Pergamon palotáiról sok mesét hallottam, de hát hol van ez a mesékből ismert szobákhoz és domusokhoz? 

A Pedagogium, ahol elkövetkező napjaim, hónapjaim....ki tudja, lehet éveim fogok tölteni egy nagy park közepén van. Elég közel ahhoz a helyhez, ahol állitólag maga a megistenült Augustus született. Őt mifelénk nagyon szeretik, azt mondják, hogy első szobrait is a mi vidékünkön állitották. Apám ugyan sok jót nem mondott róla....de nekem tetszettek a szobrai. Jóképűnek tűnt. Amikor az első ömlésem volt....néhány férfi arcképe villant be. Ő volt az egyik...erősnek képzeltem és szörnyű kiváncsiság fogott el, mit rejthet a gyönyörű vért, a Medusa fej alatti test, a szépen fésült haj, amikor izzad az ágyban. Mno....de hát ő egy istenség! Nem szabadna ilyesmit gondolnom róla.....nem is értem mi a fene ütött belém, mintha Priapus megbabonázna mostanság. Lehet valaki bedobott egy átoktáblát egy mély, fekete gödörbe, hogy ilyen botrányos gondolataim legyenek istenekről, császárokról?

A görög sokat mesélt minden épületről, a néha mellettünk elvonuló diszes szenátorokról, a császárok nagy tetteiről. A citrom és narancsfák között sétálva néhány óra alatt több mindent tanultam, mint 14 nyaram alatt összesen. 

Bemutatott a Pedagogium többi fiataljának is. Voltak görögök, latinok, helyi szolgák, de akadtak furcsa fiúk is: volt egy thrák is, egy furcsa dák is, akinek apját még a nagy Traianus húrcolta Rómába. Most se beszéli még a latint valami jól. Elbeszélgettünk...volt aki már három éve itt tanul. Meséltek az ételehordókról, a nőkről, a finom éjszakák fülledt pillanatairól...eddig nekem igy még nem meséltek Vénusz mesterségéről. Érezhetően minden felgyorsult körülöttem, időm sem volt követni az eseményeket. Hirtelen történt minden.

Rómában a napok általánban ugyanúgy teltek, igaz, minden napra jutott új dolog is. Szabad csak este és néhány nap voltunk, amikor a tanitók, katonák nem kinoztak minket. A sok sporttól este viszont annyira fájt mindenem, hogy rövid sétákon kivül nem sok kedvem volt a hatalmas városban kótyavetyélni a fiúkkal. Ők amúgy is néhány évvel idősebbek voltak tőlem és Tevere parti bordélyházak notórius látogatói.

Szivesebben maradtam Severinával. Ő egy frigiai fiatal nő volt, de már évek óta Rómában él. Rabszolgaként került ide, fiatal lányként gyönyörű testi adottságaiért egy szenátorhoz került, aki művelt hetérát - "luxus" prostituáltat - nevelt belőle. A Palatinuson ő volt a szenátorok kegyeltje de az ifjú szenátorfiúkat is ő vezette be Vénusz mesterségébe amikor felöltötték a toga virilist. Minden fiatal, frissen érkezett leány kellő neveléséért, tisztában tartásáért ő felelt.Alig látott ő maga is húsz - huszonöt nyarat, de már ő neveli a fiatal lányokat. Szerettem vele beszélgetni, mert az ének és rajzórák után nemcsak az illő, nagy és nemes uriemberek életét és fukcióit mutatta be, de a város és főleg a Palatinus legutolsó pletykáit is. Tudni lehetett, hogy a praetoriánus gárda vezetője épp melyik sarokban teszi magáévá a legújabb fiatal fiút, akit behoztak. Állitólag ezt titokban művelte, a katonák előtt nem mondta el. Ugyan ő volt az aktiv (állitólag...) de valahogy a gárda előtt ezt nem volt illő elmondani. Leginkább az egzotikus, ritka fiúkat szerette. Múlt héten jött egy új, britanniai fiú, valami furcsa törzsből került ide, katonák gyűjtötték össze egy kereskedőuton, mert lopott és szemtelenül viselkedett. Nagyon szép szeme, vörös haja van és a feneke....jaj, bár nekem lenne olyan kerek és formás. Most biztos a praetoriánusok főnöke tömködheti nagy élvezettel valahol a Palatinus egyik eldugott

szobájában.

 Szenátorok körében persze az ilyesmi mindennapos lehetett, a Pedagogium több fiúja - igy jómagam is - csakis ezért vagyunk itt, hogy jól nevelt, művelt fiúkurvák legyünk.

Severina az egyik kora őszi este, miután befejeztük az aznapi lira-játékot, elkezdett kérdezősködni rólam. Voltam -e már lányokkal ágyban, tetszenek -e a lányok, tudom -e milyen az illata Vénusz dombjának? 

Nem igazán...rebegtem. Érdekel -e az ilyesmi? - kérdezte pajzán mosollyal, majd elkezdett körbejárni, emelgette a tunikám, végigsimitotta a kezét a vállamon, a karomon. 

- nem tudom....- mondtam. 

- Téged az istenek is eromenosnak teremtettek..." - mondta lehangolt hangon. 

-Túl szép, finom fiú vagy, hogy egy nőt kielégits - nevetgélt tovább. Nagyon felháborodtam. Hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy Bythiniában sok lány utánnam fordult és már rég rólam beszéltek, mikor még az első pihe sem jelent meg az államon. 

Severina aztán még jobban megnézett. - Vetkőzz le! - mondta. Nagyon megrémültem, elszégyeltem magam.

-Vetkőzz! - mondta határozottan. Levettem a tunikám és az alsógatyát is. Meztelenül álltam. A szobájában csak néhány gyertya égett, kintről kora őszi kellemes szél kacsingatott, most csak annak a hangja szólt, én már szuszogni sem tudtam. Minden oldalról megnézett, megtapogatta a fenekem, rám is paskolt, megmarkolta. Ánuszomba nyomta óvatosan az egyik ujját. Megtapogatta a mellkasom, elegánsan végigsimogatta a nyakam, arcom, fülem. Ekkor éreztem, hogy a farkam kezd ismét meredni, keményedni. Néhány pillatnat után úgy állt, mint Priapus szobrain, vagy az utcaszéli graffitiken. Azonnal odatettem a kezem, elpirultam.

- Ne tedd! Gyönyörű szerszámod van. Ritka példány...nem túl nagy, de nem is kicsi, szép, arányos fejjel. Ezért fél Róma odalesz majd, a vén szenátorok tolongani fognak érted. A mellkasod kivételesen szép, sok gyakorlás még, de ez lesz az egyik erényed. A fenekeden dolgozz még, de már igy is jó. Az arcod gyönyörű, de hát ezt tudjuk...amióta idejöttél, rólad beszél a Palatinus. Severina kéjes állapotban elemzett....majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a péniszem. Megmarkolta, szoritotta ahogy csak birta. Elhúzódtam, tiltakoztam, el akartam szabadulni de nem engedte.Fel, alá húzta a makkomon a bőrt és még jobban szoritotta, fel, le.Még erősebben állt, éreztem hogy lüktet mindnem, a vér elönti a fejem. Kipirultam és felhevültem, mintha Vulcanus csarnokában lennék. Severina a másik kezéven a szoknyája alatt nyúlkált. Kivette a kezét és az egyik úját lassan, kéjesen, teljesen elvarázsolt állapotban végignyalta.

- Mutasd meg akkor, hogy nem csak eromenosnak való vagy! - szinte rámvetődött. Félretette szoknyáját, leboritott a földre és rámült. Fel e fogtam, mi történik. Éreztem, hogy a farkam belehatol, belecsúszik egy nedves, forró valamibe. Szoritott, nagyon furcsa érzés volt. Severina hevesen nyögött, majd egyre gyorsabban mozgott, ugrált rajtam. Mint egy lovas a lovon. Olyan hevesen is már, hogy hallani lehetett, hogy csapkodja fenekét a combomhoz. Alig tudtam felorditani, hogy érzem, jönni fog a fehér nedű....

Severina elmosolyogta magát, kirántott magából és bekapta a farkam. Azonnal kifakadtam. Ilyen hatalmasat még nem spricceltem soha. A hetéra mind az utolsó cseppig lenyelte, igaz a hajára is jutott bőven. Felállt, eligazitotta magát...

- Belőled nagy csődör lesz. Tökéletes szerető. Dugni is fognak, mert szolga és fiatal vagy, a császár magáévá fog tenni....de ilyen farkat ő sem fog kihagyni. Alig várom, hogy halljam a pletykákat Rómában! - nevetgélt és elkezdte dúdolni azt a szapphói sort, amit tegnap tanultunk.

Kábultan, szinte magatehetetlenül tértem a szobámba. Fel se fogtam mi történt velem. Túl voltam életem első szeretkezésén? Ennyi lett volna? Igy működik ez?

Aznap éjszaka még kivertem a farkam két alkalommal, mielőtt Luna fényét elhomályositották a Palatinus felett felgyülemlett felhők.....

Antinous emlékei. I. rész: Árkádia mezején

Hadrianus memoárját már megirták. Itt az ideje, hogy valaki nekikezdjen Antinous képzeletbeli naplójának megirásához is. A történet fikció, történelmi apróságokkal megtűzdelve.

Történelmi-erotikus napló, I . rész.

Antinous emlékei – I. rész

Árkádia mezején

Bithyniában gyakran fújnak a szelek. Legtöbbször északról jön, a Fekete tenger partja felől. Kellemes, de néha vad is tud lenni. A legelők szárazak, különösen nyáron erősen kiszáradnak. A nap delel, mire kora reggeltől megtaláljuk a megfelelő tisztást a teheneknek. Néha a mezőkön belebotlunk régmúlt idők köveibe, úgy mondják, jóval a görögök és Trója hősei előtt épültek ezek. Roppant oszlopokon oroszlánok, furcsa,

bárgyú szemű királyok sorakoznak szigrogúan. Néha megrémülök, mikor látom, hogy egy-egy emberéletből csak egy szobor vagy egy hideg márvány maradt. Semmi élet, semmi tűz, csak a díszes ruhába faragott jéghideg tekintet. Nem szeretem én az ilyesmit. A bárányok, kecskék akikkel gyerekkorom óta járom a legelőket sokkal több élettel töltenek fel, mint amikor a városomba, Claudiopolisba bemegyek. Görög szobrok, amelyek mellé most rómaiakat húznak. A régi faházak helyett néhol kőből épült, óriási paloták épülnek. Legutóbb is, mikor apámmal meglátogattam a vásárteret, a rómaiak királyának faragták a nevét egy hatalmas márványtáblába. Azt rebesgették a vénasszonyok, hogy az új római király hamarosan hozzánk is ellátogat. Apám legutóbb mikor Nicomediában járt, hallotta, hogy a római nagyúr bejárta Attikát és most felénk hajózik. A városban most emelték fel hatalmas szobrát a fórumra. Apám látta. Azt mondta, hasonlít rá, lehet még egykorú is vele. Furcsa volt, hogy szakállas férfiként irta le – eddig ilyet a perzsák és a görög bölcseknél láttunk csak.

Jó lenne látni ezt a nagynevű személyt és a kíséretét. Úgy hallottam, hogy rengeteg római katona, diszes, finom ruhájú szenátor is kíséri. Mostanában a városban néha fel-feltűnő római katonák díszes egyenruhája, széles válla, erős karjai nagyon vonzónak tűnnek. Sose éreztem még ilyet eddig…az ágyékom környékén mintha összegyűlne a vér, felhevülök, melegséget érzek az ágyékomban. Mostanában a tunikám alatt néha szégyellem, hogy mekkorára dagad a vesszőm. Kemény lesz, merev, feláll a köldökömig. Ma is a mezőn sétálva és bambulva a semmibe eszembe jutott a tegnap este a város szélén masírozó néhány római katona…az egyiknek gyönyörű, kék szeme volt, erős lábai, szép karja. Azonnal felállt a vesszőm rá. Nem tudom mi ez. Lehet Priapusz istenség átka? Több fiúnál láttam ezt a claudiopolisi gymnasiumban miközben megfutották a stadiont. De ők kicsit idősebbek nálam…talán?

Ideje megkérdeznem apámat erről. Reggelente, de napközben is többször kényelmetlenül feltűri a tunikámat. Járni se tudok rendesen. Lehet fel kellene öltenem azt a kényelmetlen vászon subligaculumot, amit a gladiátorok viselnek. Felénk ez nem túl divatos, úgy hallottam, hogy a római katonák ruhája alatt ez lapul. Tegnap reggel aztán valami még furcsább is történt velem…ahogy hozzáértem a reggeli merev farkamhoz, fehér folyadék ömlött ki belőle. A nyakamig spriccelt. Nagyon jó volt..érdekes, forró érzés töltött el, a lábaim is megremegtek. Kicsit megijedtem, hogy ez valami szörnyű betegség, de Medón azt mondta a tegnap, hogy ez Aphrodité ajándéka a férfiaknak, örüljek, hogy most már nekem is megadta.

Néha úgy érzem, hogy ez az istennő valami miatt különösen kedvel engem. Claudiopolis lányai mostanság egyre többet suttognak rólam. Állítólag a szőke hajam és a vállam tetszik nekik. Meg a húsos ajkam. Úgy beszélnek rólam, mint a következő Alkibiadészről. Mindig elpirulok amikor ezt hallom. Apám, Eupeithész sokat mesélt ezekről a hősökről. Néha bolondnak is nevezi anyám, hogy ennyire oda van a régi történetekért, egyszer már boráldozatot is bemutatott Hygeiának, nehogy szegénynek a fejébe szálljon a sok mendemonda. Még az én nevem is az Odüsszeiából vette, amit betéve tud. Esténként néhány pohár bor után mindig el is mond egy –egy részt belőle. Nekem annyira nem tetszik, hogy szőke a hajam…itt nagyon ritka ez. Sokan mondják, mintha nem is idevalósi lennék.

Tizennégy nyarat éltem meg, bár Medón, aki ott volt a születésemkor, azt mondja, hogy ő csak tizenkettőről tud. Szép….azt se tudják mikor segített világra Eleithyia. De hát nagyanyám se tudja hány nyarat élt meg eddig. Apám néha viccelődik vele, hogy Clotho ellopott már a vén banyától néhány nyarat.

Már néhány napja izgatott az egész város, hogy az imperator Bythiniába érkezett. Mindenki látni akarja a hatalmas kíséretet és a császárt. Óriási készülődés a legtöbb városban, Nicomedia virágokba öltöztette a kapuit, a szobrokat átcsiszolták, a roskadozó templombejáratokat újraépítették és mindenhova az új császár nevét vésték. A kereskedők lelkesen mesélik naphosszat, milyen volt a császár, hasonlít –e a szobraira, érméinek arcképére. Állítólag széles vállú, izmos, kellemes megjelenésű, nagy barna szemekkel, gyönyörű szakállal. Medón azt mesélte, hogy vele van felesége is, Sabina. Makrancos, mogorva nő, de Nicomedia hölgyei ugrálnak körülötte. Már napokkal ezelőtt kicsinosították a hajúkat mindenféle krémekkel és díszesen faragott hajtűkkel, hogy utánozzák Sabina egyébként nem túl igényes, koronával díszített és magas pártába fonott haját.

A császári forgatag Nicomédia után a főúton haladt volna tovább. Nekem aznap a kecskékkel egy, az út melletti legelőn kellett volna maradnom, de a katonák eltessékeltek, hogy ne piszkítsam be az utat, mert itt fog elhaladni a császár. Micsoda felhajtás…Mérgesen a mellékút felé vettem az irányt, ott közelebb volt Claudiopolis legmagasabb dombja. Amikor már az útról letértem, észrevettem, hogy néhány lovas katona vágtat felém. Egyikük vértje nagyon fényes, díszes volt, lova gyönyörű, fehér mén. Azt se tudtam hova menjek, olyan hirtelen tűntek fel és közeledtek felém. Aznap még a tunikám se vettem fel, meztelen felsőtesttel és egy lenge alsógatyával hagytam el az otthont. A néhány lovas a főút felé sietett, ahol elvileg a császári menet kellett elvonuljon. Az diszes mellvértű férfi középmagas, zömök, szakállas volt…gyönyörű, nagy szemekkel. Egy pillanatra nézett rám, mélyen a szemembe, szinte beleremegtem. Az egész testem bizsergés járta át. Szinte éreztem: ez a császár. Ez ő! De hát mit keres itt? Mindenki fél mérföldre innen, a főúton várja!

Az a fél pillanat, amíg rámnézett elég volt, hogy órákra lebénuljak. Nem tudom mi volt ilyen különleges ebben. Férfiként ugan szép és tekintélyes, de hozzá foghatót láttam itt is…igaz, az arca más volt. Látszott, hogy nem idevalósi, egészen távoli tájakról származhat. Talán az, hogy ő maga a császár… gyerekkorom óta hallom a nevét, láttam érméken az arcát változni, a szobrát előttünk faragták az utca túloldalán otthon…most pedig itt lovagolt el előttem és úgy nézett, mint aki fel akar falni.

Már a nap lenyugvóra járt, amikor az egész szöveget elkészítettem a fejemben, amivel anyámat és apámat, no meg Medón barátom lenyűgözöm. Láttam a császárt előttetek! Hahah…és még rám is nézett, érezhetően megcsodált. Mélyen a szemembe, kicsit talán a felsőtestem is végigpásztázta….Ballagtam haza, készülve a történetre..mikor hirtelen újabb lódobogást hallok. Egyetlen lovas száguld felém, határozottan. El akarok menni az útja elől, de egyre biztosabban felém vágtat. Elkezdtem volna futni, de magával ragadott. Esélyem se volt menekülni, szorított, mint egy őrült maga előtt.

Fogoly lettem.

Meleg "példaképek"

Nem vagyok már abban az életkorban, hogy hősöket, példaképeket kreáljak saját magamnak akiknek nagy szerepe lenne az életemben, igy az itt felsorakoztatott néhány személyiség sem jelent számomra sokkal többet, mint valamilyen értéket, példát, erényt vagy csodálatomnak egy -egy aspektusát megtestesitő személy. De számomra ők valami miatt különlegesebbek, mint a többi meleg.

Hadrianus császár 

Spanyol, heves, jóképű, melankolikus, szakállas, bear - atlétikus, római: tökéletes őstipus. Nem mellesleg császár, akit már gyerekként is "görögöcskének" neveztek tudásszomja, olvasási mániája, kiváncsisága és a

görög filozórfia iránti édeklődése miatt. Fiatal fiúként Traianus körül sűrgött -  forgott (fene tudja még mi mást is csináltak), majd katona lett. Megtanult mindent amit a kor szentári gyerkőcei, lovon elvágtatott az erdőktől és banditáktól zsúfolt germániai vidékekig. Császárként pedig bejárta a kor legnagyobb Birodalmának szinte összes provinciáját. Sokat utazott, mindent kipróbált és imádta a különféle embereket. Elsőként viselt szakállt a császárok közül (fene tudja miért, sok a mende - monda, mindenesetre ezután lett divat Rómában). A mai Törökország területén, Bythiniában ismerkedik meg azzal az akkor alig 15 - 16 éves fiúval, aki aztán élete nagy szerelme lesz. Mindenhova magával viszi, babusgatja, majd amikor rejtélyes módon Antinous meghal Egyiptomban, "siratja, mint egy nő az ifjút" (Historia Augusta, VH). Tivoli villája meseszép, évsázadokon át volt költők, irók, épitészek menedéke, inspirációinak helye. Nem mellesleg

pedig szobrászati kincsesbánya, ahonnan a világ nagy múzeumainak legszebb római szobrait hordták össze már a reneszánsz kortól kezdve.

Thomas Mann

Valószinű, hogy néhány lopott óránál többet nem volt "meleg". De ezek a titokban megélt órák, netalán napok úgy fiatalkorát, mint egész hosszú, termékeny életét megpecsételték. Családja, szigprú neveltetése, korának  bigott élete majd a hirnevéhez tartozó reflektorfény is elnyomta benne azt az érzést, amit gyönyörűen tudott átvinni a megirt fantázia világába. Amit ő annyira titkolt, fia, a történész Mann már nem tudott. 

Eric Johnson

Számomra a meleg szerelem legnagyobb hőse. Fital, gazdag, new yorki balettáncos, aki kevés szabadidejében verseket ir, latinul és angolul, fordit és néha még magyar költők után is kutakodik. Igy talál rá élete egyetlen értelmére, Faludy Györgyre, a magyar költőóriásra. Verseit olvasva (kurva jó forditások lehettek!) beleszeret a tőle jóval idősebb költőbe és úgy dönt: felkeresi. Egy baj volt: nem tudta hol is él. Hosszú utazgatás után végül Máltán találkoznak. Több évtizedes románcuk alatt Johnson nemcsak társa, szerelme, szeretője, de t itkára, verseinek kiadója, forditója is Faludynak.  Szerelmük aztán, ad absurdum, egy nő miatt ér véget. Faludy, közel a kilencvenhez, elhagyja Johnsont a költőnőért, Fannyért. Johnson nem sokkal ezután Tibetben rákban meghalt. 

Yves - Saint Laurent 

Nem szeretem a divattervezőket. Különcök, nagyzálók, felvágnak és idegesitően sokat költenek marhaságokra, felületes dolgokra. YSL valami miatt mégis egy kicsit kivétel. Elegáns, konzervativ, mégis innovativ, gyönyörű arcú, törékeny. Úgy a személyiségében, mint az általa képviselt divatban van valami méltóság, "dignité", ami elkülöniti őt a többi félőrült kortárástól és leginkább, az őt követő nemzedékektől. Legutóbb, a róla készült film is megerősitette ezt az YSL képet, amiben egy valóban, a szépségének sokféle árnyalatáról tanuskodó személyiség körvonalazódott.

Sir Laurence Olivier

Maga a méltóság, elegancia és erő szinonimája. Fizikai megjelenésében lehetetlenül szép (még idősen, 80 -as éveiben is a szépség ült az arcán, szemében) beszédében, hangjában, tartásában és alakitásában a régi szinház, a nagy teátrum igazi monumentális ereje. Mégis, az interjúiban végtelen alázat, emberség és intelligens humor kerekiti egésszé ezt a már életében is legendás férfit, akinek - taán - fiúkkal is volt valami kis kalandja. Mikor nemrég véletlenül szembetalálkozatam londoni szobrával, örömömben kirázott a hideg.

Sir John Gielgud

Ugyanaz, mint az előbbi, csak full meleg változatban. A hangja talán még szebb.

Ian McKellen 

Be se kell mutatnom. Alighanem az a meleg, akit még a h omofóbok is adorálnak. Úgy lett legendás a filmvásznon, hogy szinészként már réges rég közismert volt a szinpadon. Egyike annak a négy legendának, akik Olivier ereklyéit vitték annak temetésén. Elegáns, humoros, szarkasztikus. Sose volt jóképű, de annyi erő és karizma, játékosság és kacsintás szorult belé, hogy mindenki Gandalfja, Magnetója és Estragonja tudott lenni. Egyike a legnagyobb LMBTQ aktivistáknak a világon.

Nádasdy Ádám

Kevés magyar értelmiségi van, aki vállalta (bár a buzilobbi jelenség elég szerencsés dominó effektust inditott el ilyen téren). Nádasdyban azonban számomra nem az a kedvenc, hogy vállalta, hanem hogy akkora, de akkora ész, iró, költő és rétor. Mert úg tud ő előadni is, hogy tátott szájjal maradsz. Legutóbb az ELTE BTK folyosóján akadtam össze vele. Jól megnézett és öregedő arcán még mindig ott az a mosoly és erő, ami csak a nagyokon látszik.

Tom Daley

Nincs mit teketóriázni, ő egy dologért példakép: mert meleg, élsportoló és isteni teste van. 2500 évvel ezelőtt őt hivták volna a görög bronz és márványszobrozkat készitő műhelyekbe modellnek. Egyszerűen tökéletes test, gyönyörű arc, mosoly, fog. Bár twink tipus - kivételesen nagyon, nagyon bejön.

Tommy Defendi

Ha már meleg blog, legyen egy másik fajta "szinész" is. Mellesleg ha nem pornózik, a világ (én szemszögömből) legszebb férfija modellkedik is. Nincs mit hozzátenni: tökéletes mindene. 

Tom Daley

Tom Daley

Tom Daley

Tommy Defendi

Tommy Defendi

Conchita és a család

Köztudottan konzervativ vagyok. Igen, ilyen is van a melegek között - sose tagadtam, felvállalom hitelesen. Vagy azért, mert vallásos családból és mezővárosról származok, vagy azért, mert magyar vagyok, netalán azért, mert a közismerten lemaradinak titulált Kelet - Közép Európából származom - fene tudja. Mindenesetre a tolerancia szintem nem olyan tág, mint ahogy azt a meleg aktivisták mainstream vonala elvárná  - és el is várja - tőlem. Én ezzel együtt tudok élni. Az elmúlt évek alatt azért sokat változott a tolerancia szintem is - hét éve még egy travesztit ha megláttam Kolozsváron, az egykori Nera

szórakozóhelyen, megbotránkoztam, ma már természetesnek vettem, hogy Lipcsében egy nőnek öltözött férfi babakocsit tol. Mégis: Conchita Wurst nekem sok(k).Nézzük miért.

Amit az osztrák énekes üzenni akart, értem. Azt is tudom, hogy ez az egész egy középszerű, popslágerekről és óriási pénzekről szóló marketing - fogás. Conchita szándékosan jelent meg ebben a szinte krisztusi, messianisztikus ruhába. Arca ártatlan, fiatal, kisimitott, szakálla mű és túlságosan tökéletesre szabott, hangja éteri, csillogása pokoli és egyszerre angyali. Mint egy Főnix - madár. A zeneszöveg  - bár tartalmaz néhány furcsa metaforát, mint például a Főnix madár feltámadása - egyszerű és közérthető, az üzenet mindenki számára átmegy: új korszak van ébredőben, ahol a másság, a nemek, a szexuális tabuk és határok eltünnek. Conchita nem egy személyként, hanem egy üzenetként áll és kérdi, hogy elfogadják -e. Aztán jön a népdübörgő válasz, hogy igen, igen. Megnyerte a versenyt, olyan országoktól is maximális pontszámot kapva, mint Románia!

Másnap aztán a facebookon elindul a mémgyár, a sajtóban a botrány, az egyházban a felháborodás és az utcákon más se hallani, mint Conchita nevét furcsábbnál furább módon: szakállas nő, buzi, hülye picsa, traveszti, transzexuális, meleg nő vagy "lény" (Magyarok Világszövetsége!).

Nos, ebből is lászik, hogy valami bűzlik a dologban. Hogy is van az, hogy mig a szavazók óriási pontszámmal nyertesnek kiálltották ki, addig a valóság más képet mutat? Kik szavaztak akkor? Hol van az a Románia, aki maximális pontszámot adott? Fogalmam sincs. Mert tény, hogy szépen hangzik a toleranciának ez a dimenziója, ahol szakáll, nő, férfi, meleg és nem - meleg "minden mindegy" (es ist mir wurst), de a valóság sajnos még nem tart ezen a szinten. Conchita úgy robbant be a köztudatba, mint egy üstökös és az üzenete is. Nyugaton ez már csak egy aprócska nüansszal több, mint a hétköznapi valóság - de mifelénk mégfényévekre áll a valóságtól, pont emiatt az üzenete veszélyes. Veszélyes azért, mert amit lassan felépitettek a meleg aktivisták, azt most ő lerombolja. A melegek ismét tangában flangáló, aranyruhás se nő se férfiként szerepelnek a köztudatban. Mert hát ő elvileg meleg - legalábbis nyilatkozataiban ezt állitotta (melyet később travesztiként, majd transzexuálisként is módositott). Egy olyan társadalomnak, amelyik nincs tisztában még ezekkel a fogalmakkal, nagyon veszélyes egy ilyen éles üzenet. Ahogy 10 éve botrányosnak hatott a meleg parádé, úgy hat most Conchita. Tiz év múlva már ő sem lesz "botrányos" és nem fog Romániában sem olyan reakciókat kiváltani, mint amit most. 

Példának okáért nézzük a saját családom esetét. 

Rég tervezem, hogy comming outoljak a nagy család előtt. Ide még nem jutottam, vártam a "megfelelő" időpontot...párkapcsolatot, békésebb családi viszonyokat, gazdasági válság hiányát...de valami mindig jött. Most például Conchita. 

Ebédnél nagynéni, fia, felesége és 18 éves unokatesóm ül jómagammal. Szóba jött az Eurovizió is., ami hamar családi vitát váltott ki. Nagynéném, aki 60 fellett jár, elmesélte, hogy vasárnap a templomban a papné azt hirdette, hogy "Európa beteg" mert egy ilyen lényre szavazott. Nagynéném kissé furcsállva mesélte ezt, majd hozzáteszi: "de hát ha Isten ilyennek teremtette szegényt, akkor nem kellene igy beszélni róla, mégis ember ő is". Nocsak, hoppá - hoppá. Ki gondolta volna ezt! Felcsillan a remény, hogy talán előtte mégis jó lenne előbújni.

Erre jön a harminc évvel fiatalabb, ortodox vallású, szigorú meny. Felidézi Sodoma és Gomora esetét - szó szerint - és egyértelműen kifejti, hogy ez az egész Eurovizió azt szolgállta, hogy a homoszexualitást (úgy ejtette ki, mint valami leprás szót) terjeszti és a másságot elfogadtassa, eltörölje a család, mint nő és férfi kötelékének fogalmát. Ez bűn és ezt nem engedhetik meg Romániában. A 18 éves (!) fia nagyban bólogat és undorral hagyja jóvá, hogy valóban, ez nagyon durva dolog és a család szentségét nem szabad ilyen förtelmes lényeknek eltorzitania....

Nos, ez volt az ebédem otthon. Ilyen család vár, ha hazamegyek. Conchita ismét túl nagy falat volt nekik is, nekem is. 

Ahogy a felvonulásokról is azt tartom, hogy lassan és óvatosan kell bevezetni (lásd a sokkal szelidebb, kultúrális közegben eladott pesti méltóság vonulások népszerűbbek kezdenek lenni, mint a hivalkodó  Pride), úgy Conchita üzenetét is másképp kell tállalni Hollandiában, Dániában és másképp Romániában. 50 év mentalitást egy 25 éves cérnavékony gyerek nem fog megváltoztatni. Még krisztus - szakállal sem. 

Húsvétról - kicsit másképp

Nagyszombat van, Húsvét jön, igy most a halálról és feltámadásról fogok irni - meleg szemmel.. Érdekes kisérlet, magam sem tudom még mi kerekedik ki ebből a végére.

Rengeteg olyan meleggel találkoztam, akik volt pasijukat siratták, vagy az első randin is még szemmel láthatóan előző kapcsolatukba voltak beskatulyázva. Ez egy párbeszéd első félórájából kivehető, hány

alkalommal hangzik el az "ex" fogalma netalán neve, de a rómeós társkeresések kékségében is elég egyértelmű, hogy az új profilik - különösen az "ismét itt" - "újra a késégben", "már megint ezen az oldalon" kétségbeesett státusz mondatokban egy lezáratlan, még nagyon is élő kapcsolatból menekülő fiú körvonalazódik. Az  köztudott, hogy ami fáj, az rossz, ergó a férfitársadalom - szexuális irányultságától függetlenül - nagyon is kedveli azokat a helyzeteket, amikor a szar dolgokat - fájdalmat, érzelmi krizist, konfliktushelyzetet - egy óriási manőverrel szublimál és az ágy alá - netalán az ágyba - seper, teper. A szex tehát jó megoldás mindenre - elcseszett kapcsolat után, jöhet a vadászat. Csak sajnos az emberi lélek úgy működik mióta világ a  világ, hogy egy konfliktus - helyzetet előbb meg kell élni, megérteni, feloldani és elengedni. Ez történik a gyász folyamatában is, amikor egy kedves családtagot temetünk. Érdemes megfigyelni, hogy a hagyományos temetéseken (amelyet nem véletlenül alkotott meg a népi szokás olyanná, amilyen) vannak szakaszok, amikor a közeli családtagok valósággal kirobbannak érzelmileg és egetrengető zokogásukban egy katartikus élményt látunk. Kiadják magukból a fájdalmat, dühöt, mérget, kétségbeesést: találkoznak a halállal, ahogy Hemingway novelláiban vagy Eliade rit de passage hasonlataiban látjuk. Ez a direkt, megélt találkozás a halállal segit abban, hogy feloldják és elegedjék a konfliktust, ez esetben, a halottat. A pszihológia már rég megirta - de még előtte a görög költők is tudták már - hogy egy szerelmi csalódást és szakadást is gyászfolyamatként kell megélni. Szükség van a nagy, érzelmi kitörésre, a fájdalom megélésére, majd a feloldásra és elengedésre. A különbség csak az, hogy mig a halott esetén a test, a fizikai találkozás lehetősége is megszünik, addig egy élő ember "eltemetése" sokkal nehezebb: naponta találkozhattok még, beszélgethettek, fennáll a "kisértés" lehetősége. A kisértet is tehát, mint irodalmi toposz sokkal inkább az élő emberek gyászfolyamatainak szüleménye. 

Meleg világban (is) igen elterjedt, hogy ez a gyászfolyamat kimarad. A kapcsolatnak vége, egy - két hét patetikus siránkozás után máris új kapcsolatba rohannak. Aztán újra ismétlődik a történet és igy tovább, és igy tovább. Nem merik megélni a fájdalmat. Mert hát minek belemászni nyakig saját szarunkba - vagy hogy irodalmibb toposzt használjak - minek lemenni a pokolba, ha könnyebb alternativ megoldást találni. Csakhogy a pokoljárás (alvilágjárás) is ősi, irodalmi toposz. A hősök - Odüsszeusz, Orpheusz, Vergilius, Dante - lemegy a pokolba, hogy megismerje saját múltját is ezáltal. Jézus nagyszombati útja is ugyanez. A hősöket legtöbbször kisérők segitik, hogy alvilágjárásukat végig tudják vinni és ne ragadjanak odalent. Ezeket tekinthetnénk ma pszihológusoknak, pszihoanalitikusoknak, lelkészeknek. A pokoljárásban néha  - ha nem segitik az arra járókat -bennragadnak. Sok iró, költő járt igy, akik önmaguk kutatásához és az inspiráció -keresés során nem tudtak vissszatérni (József Attila, Borbély Szilárd). Ha viszont sikerül megjárni az alvilágot  - magyarán, saját magunk konfliktusait kezelni tudjuk és lezárni - akkor jön a katarzis, a feltámadás: a Húsvét. Ez a folyamat marad ki nagyon sok meleg életéből. Persze, nem csak a melegekéből: úgy általában, manapság, mindenki életéből. De mivel a meleg világ jelentős része nagyon "trendi" és igyekszik csakis külsőségekre adni, ezért ott különösen erős ez a tendencia, hogy az érzelmi konfliktusokat nem kezeljük, nem zárjuk le, nem engedjük el hanem visszük magunkkal bulikba, randikra, egyéjszakás kapcsolatokba, nyitott kapcsolatokba és rómeós profilokra. Felépitjük az álarcot, hogy jól mutasson, hogy eladható, vehető... b...és ne használjak most vulgáris igéket.Csak sajnos a dolog igy is, úgyis érezhető és bűzlő lesz. Mert nem hiteles. 

A Húsvét manapság nem is ünnep. Illdomos az Y és Z generációnak kigúnyolni a vérző Krisztust, netalán a patetikus és horrorisztikus húsvéti nyulat. Pedig ahogy a felsorolt többi mitosz és a mesék is (lásd a meseterápia lényegét) ahogy a Húsvét története is pontosan erről szól, hogy merjünk szembenézni Orpheusként, Odüsszeuszként, Héraklészként, Jézusként saját magunkkal. Ez hiányzik manapság sokunk életéből. Megadni saját magunknak a lehetőséget a Feltámadásra. 

Ez lenne a "meleg" feltámadás. Már ha kellenek ezek a köntösök ebben az esetben...