Antinous emlékei IV - a cinaedusok

Laelianus többször magáévá tett. Volt, hogy a délutáni edzések után, volt hogy egy kellemesen eltöltött symposion végén a Tiberisz partján álló villájának kertjében. Tegnap pedig, első alkalommal a hitvesi ágyába is bevitt, ahol kizárólag az úrnővel hállhatott volna. Nem tudom, hogy más fiúkkal is megtette -e már ezt....jobban éreztem volna magam, ha legalább ebben, privilegizált helyzetem lett volna. 

Persze, nem kellene panaszkodnom. Róma legjobb görög tanitóitól tanulom a nagy hősök történetét, a Transztiberis legjobb szir és zsidó áruiból válogathatok kedvemre magamnak olyan gyümölcsöket, amelyeket eddig még csak nem is láttam és olyan helyekre vagyok hivatalos, amiről rég látott apám és távoli barátaim még csak nem is álmodhatnak. Mégis, hiányoznak a régi barátok, a kellemes, Eurus fujdogálása a napsütötte Bythinia mezeje...

Sokszor érzem azt itt, hogy csak egy szokványos szolga vagyok, mint a több ezer görög, trák, gall vagy a frissen ma reggel az Ostia felől jot hajókon szálitott maurus fiúk. Ha nem lenne az arcom és a formás idomaim, már biztos valamelyik szenátor padlóját mosnám. Végül is…mázlistának is mondhatom magma,hogy idehurcoltak “jó szeretővé” és polgárrá faragni[1].

Laelianus hatalmas villájában szinte mindennaposak voltak az esti lakomák és fényűző mulatságok. Számomra idegen dallamokra félbarna,de néha fekete aetiopus lányok táncoltak, görög fiúk szolgálták az ételt és italt a finomabbnál finomabb kelmékben megjelenő neves vendégek számára. Megfordult itt a városi tűzoltók parancsnoka is, de bejáratos volt több szenátor is ide.

Az egyik este mikor már a sokadik menüt is elfogyasztották a vendégek, egy színházi előadásra került sor. A színészek – köztük a híres alexandriai Apolaustus – pantomim játékot mutattak be. Először Hercules tizenkét munkáját és halálát, majd Léda megkísértését mutatták be. Apolaustus messze földön híres volt kivételesen szép és kecses mozgásáról, rugalmas testéről és érzékletes mimikájáról. A kezeiről több részeg költő irt már verset egy  - egy jól sikerült lakoma végén. Hosszú, szép ujjai voltak, karja kecses, de mégis izmos, erős volt. Finom, kreol bőre erővel feszült rajta. Testén az esti halovány gyertyafény a görög líra hangjára csillogtatta az apró izzadság –cseppeket. Mellkasa gyönyörű, arányos volt, egy száll

szőr sem volt rajta. Kissé irigyeltem is….nekem mostanában egyre erősebben nő. Lábai is szőrtelenek voltak. Ez kissé furcsa volt. A hátam mögött két öreg szenátor összesusmogott, mikor két hatalmas ugrás között gyönyörű, hosszú lábai megfeszültek és szinte csillogtak a gyertyafényben. Valamilyen Cato Maiort[2] emlegettek…bezzeg ha ő ezt látná… Nem tudom ki volt ő, bár itt sokat emlegetik mostanság a nevét. A pantomim játékos gyönyörű testét, szép szemeit és kócos, barna haját egyre több férfi nézte. Észre lehetett venni, hogy nemcsak Laelianus, de még két fiatalabb szenátor is figyelte. Fejüket féloldalra borították, szinte nyelvükkel és ujjaikkal

követték mozgását, vonalainak és domborulatainak megfeszülését. Volt a társaságban egy gladiátor is. Hatalmas, magas, robosztus férfi volt, igaz, arca elcsúfult a sok sérüléstől és duhajkodástól, amit római évei alatt összegyűjtött. Crixus mellkasa csak úgy feszült a szenátorok selymes, finom bőre mellett, akik persze megvető szemmel nézték, hogy előkelő társaságuk mellett meg kell tűrjenek egy volt rabszolgát, aki alighogy szabad lett. Lábai arányosak, izomtól duzzadóak voltak. Arca erős, gyönyörű vonásokkal, kemény állkapoccsal, szép, kék szemekkel ezer és ezer matrónának volt éjszakai álma, akik aligha tudták már örömüket lelni gunnyadt férjeik bortól bűzlő szájíze mellett. Bár a astag bíborszegélyhez még csak hozzá sem érhetett, Crixus dominálta a triclinium társaságát.  

Apolaustus vérbeli Léda volt. Messze földön híres volt állítólag abban, hogy előadja az ártatlan nő buja meghóditását az istenek urától, Zeusztól. Szép, szőrtelen, a forró nyártól és a zsúfolásig megtelt szobában felgyűlt párától csillogó mellkasa csak úgy zilált, amikor Léda leghevesebb apoteózisát kellett megélnie. Akkor eszembe jutott, a palatinusi élményem a tanítónőmmel. Ő is így zilált! Érdekes volt…anyámat el se tudnám képzelni igy. De óh, a Stüxre, mi a fenének is kellene… Apolaustus azonban férfi volt. Legalábbis ez látszott a néha kikandikáló ruházata alól. Nem is akármi rejtőzött a lenge, barna ágyékvédő alatt! Ahogy megpillantottam, nekem is kőkemény lett a farkam. Próbáltam a kezemmel takarni, kissé a lábaim közzé szorítani, de ez még inkább izgatott, még keményebb lett. Laelianus észrevette, hogy kényelmetlenül mozgolódom. Óvatos, de buja mosoly ült az arcára és a figyelmével hol

az én, hol Apolaustus ágyékát és verejtékezését figyelte. Két másik szenátor is felfigyelt a mozgolódásomra. Egyikük elég fiatal, Laelianussal egyidős lehetett, bár testalkata törékeny, sovány és gyengéd volt. Valahol már láttam, de sokszor meg sem tudom különböztetni őket, többségük ugyanabban a hófehér, bíborral szegélyezett ruhában, arcszőrzet nélkül flangál állandó kísérettel és illatfelhőbe zárva. Laelianus azon kevés egyike, akinek van egy kis szakálla Hadrianust utánozva. Legalább így tudom, milyen szakállas férfiakat csókolni majd ha egyszer találkozok végre a császárral.

Mikor az előadás véget ért a hangulat zenés, boros mámorba, ködös versszavalásba, óbégatásba folyt át. Laelianus hamar megunta ezt és egy óvatos intéssel, a porticus mögé hívott. Hevesen megcsókolt, izmos karjával magához rántott és fenekembe markolt. Mocskos dolgokat súgott a fülembe ismét. De most mást is mondott….azt mondta, ne féljek vagy ijedjek meg, de szeretné ha részt vennék egy orgián. Eddig csak a Palatinus szolgái susmogtak ezekről az alkalmakról, de én nem tudtam, mit is jelent ez. Kényesztetve magával vitt egy folyosón át, majd egy lefele vezető sötét lépcsősor után egy rozoga ajtó nyilt. Egy ún. cryptoporticus tárult elém: hosszú, amilyet csak a Palatinuson az őrültnek is nevezett Nero épített. Bár sötét volt, de a fel-fellobbanó fáklyasercék gyönyörű díszeket, reliefeket és stukkókat sejtettek a falakon. Már jó ideje Rómában vagyok, de ezeken még mindig csak ámulok és bámulok. Laelianus látta, hogy elbambultam és sürgetve azt mondta, hogy siessek, mert ott is olyat fogok látni, amit még soha. Izgatott is a dolog és szó, mi szó, már kívántam a férfierejét, izmainak minden mozgását, szenvedélyes lökéseit.

A folyosó végén aztán egy kis faajtó mögött elém tárult egy világos, diszes terem: szolgák sürögtek mindenhol, gyümölcsök, kenőcsök, olajok, virágok és az emberi test minden elképzelhető nedűjének furcsa, leirhatatlan illatmámora csapott meg. Olyan erős illatfelhő formájában, hogy már ez is elég lett volna ahhoz, hogy átlépjek ebbe a másvilágba. De Laelianus még mielőtt szétnézhettem volna, egy apró, szivacs formájú párnácskát dugott az orrom elé: „szívj bele erősen és hosszan! – mondta büszkén és kívánósan. Mai napig se tudom mi lehetett az….csipős, erős, viszketős ereje volt és a fejem azonnal szédülni, szinte forogni kezdett. Testem elöntötte egy leirhatatlan forróság. Csak úgy keringtek körülöttem a biborszegélyek, az izmos karok, szolgák, illatok, a robosztus gladiátor, Laelianus keze, ajkai, a férfiak nedüjének szaga.

Amikor kicsit kijózanodtam, akkor láttam, hogy meztelen vagyok. Egy hatalmas diványon feküdtem. Laelianus volt mellettem, őt épp egy perzsa fiú szopta, mikozben ő egy másik, talán maurus fiúnak a fenekét tépázta, nyalta, feszítette. Rögtön mellette, szétterpesztett lábakkal állt Crixus. Apám ilyennek irta le a rhodoszi kolosszust: erős, izmos, meginghatatlan lábakkal, szétterpesztve áll és minden zivatart és istencsapást túlél. Igy állt ez a vad, kemény izomtest is ott. De a farka….olyat még nem láttam. Hatalmas, duzzadt erekkel vastagabbnak tűnt, mint az alsó karom. Makkja gyönyörűen formásnak, kissé lilának tűnt – bár alig láttam, állandóan egy fej takarta. Ekkor vettem észre, hogy a fiú, akinek a fejét nagyon vadul,szinte felnyársalta arra a félelmetes farokra, Apolaustus volt. Négykézláb állt, gerince és izmosan karcsú, kecses teste mint egy hattyúnak a nyaka, úgy hullámzott. Ott térdelt négykézláb és olyan hevesen nyelte azt a hatalmas monstrumot, hogy azonnal kőkeménnyé lettem. Makkomon egy kis, apró csepp jelent meg…ilyet ritkán láttam magamon. Még mielőtt lesimitottam volna, a perzsa fiú bekapta a farkam. Ellenkezni se tudtam…egyrészt, mert Laelianus azonnal elárasztott csókjával, dús ajkaival és kemény, hosszú nyelvével, másrészt, mert olyan élvezettel vette torkának legmélyére a duzzadt farkam, hogy esélyem se volt. Laelianus nem sokkal ezután felállt és elém rakta gyönyörű farkát. Szerettem az övét, mert nem volt olyan ijesztően nagy, mint a gladiátoré, de mégis, fölkunkorodva, keményen állt hosszú meneteken keresztül. A szivacsból szagolt furcsaság miatt még mindig szédültem, de azt észrevettem, hogy egyre hevültebb leszek és tébolyultan kivánom most Laelianus farkát. Két kézzel megfogtam, végignyaltam, makkját a nyelvemmel körbesétáltam, majd végig, a húsos, cémentkemény alján a farkának a tövéig kapartam ajkaimmal. Eután ő megfogta a fejem és a farkába rántott. Mélyen, a torkom legmélyére dugta és gyorsan mozgatta. Ilyet még soha nem csinált. Nagyon élveztem. Tele voltam a duzzadt farkának minden erejével, szinte feltöltött. Eközben a perzsa fiúhoz csatlakozott a maurus is. Mindketten az én farkammat nyalták, szopták. A maurus gyönyörű, szinte felduzzadt fenekét eközben egy szenátor vette kezelésbe. Hevesen tömte és közben orditott, fogalmam sincs mit. Mellettünk Apolaustus hangja hallattszott, néha hangosabban, mint az ezernyi nyögés, sikoly, élvezet egybefonódott zuhataga. Neki fájhatott. A galdiátor kíméletlenül, mint egy bivaly dugta. Szinte beleremegett a feneke, hallatszott, ahogy farcsontja és kecses feneke csattog. Laelianus tovább csókolt, majd a két fiút kicsit félretéve, ő is kinyalt. Ezután ismét magáévá tett. A már jól ismert sebességével, szenvedélyével, heves, de kellemes mozdulataival együtt mozogtunk. Hasamra fektetett és minden erejével hasított belém, mintha csak a Taigetosz mélységeit akarta volna kivájni bennem.

Apolaustust szinte ájulásig dugta a gladiátor. Utólag mondták, hogy ő ezt szereti….én biztos nem éltem volna túl ezt. De ami utána jött, kissé meglepett. A sovány, törékeny arcú szenátor, aki olyan sokáig nézte Apolaustus műsorát, elkezte még a szinésznél is hevesebben szopni Crixust. A gladiátor ugyanolyan erővel nyársalta fel a szenátort, mint a szinészt. Fenekét szétfeszitve, kiméletlenül tömte bele vaskos farkát és mozgatta benne élvezettel, a makkját néha ki –kivéve, hogy csodálják a többiek a behatolásait.  Szenátort cinaedus szerepben soha nem láttam[3]. Laelianust elképzelni se tudtam volna igy. Róma legnagyobb szégyene, ha egy szenátor vagy akár lovagrendű, de még egy neves kereskedő is már cinaedus szerepet vállal. Legutóbb a paidagogosom mesélte, hogy amikor még gyerek volt Athénban, a nagyszülei azt mesélték, hogy az ő elődei éveken át hevesen vitatkoztak azon, hogy vajon Akhilleusz avagy Patroklosz volt –e a cinaedus. Aztán végül oda jutottak, hogy lehet semmit se csináltak.

Mindenesetre….nagy élmény volt ez az orgia. Másnap arra se emlékeztem, hogy jutottam ismét az otthoni ágyamba. A Palatinuson minden reggel madárcsiripelés ébreszt. De ma reggel még ezekben az ártatlan madarak kecses mozgásában is Apolaustus és a passziv szenátor kigyószerű mozgását, zilált hevét láttam.

---

[1] A görög eromenos vagyis az ifjú szerető eredetileg társadalmi, etikai és politikai tanulást is feltételezett az idősebb erastes mellett, hogy jó „poleites”, állampolgár legyen majd belőle.

[2] Marcus  Porcius Cato, ismertebb nevén Cato Maior vagy id. Cato a Római Köztársaság egyik legnagyobb politikusa, szónoka, a régi archaikus római társadalom védelmezője és elveinek élharcosa volt. A későbbi korokban neve egybeforrott a hagyományos, konzervatív értékek védelmével de a puritanizmussal, megrögzöttséggel is.

[3] Az ókori Róma férfimorálja és világnézete nem itélte el a homoszexuális közösülés aktív formáját, ellenben szabad római polgár nem lehetett sem efeminált, sem gyöngéd, túlságosan kellemes, bájos ez ugyanis az eunuchok, színészek, gallusok és a cinaedusok, azaz a passzív homoszexuális szerepet kedvelők ismérve volt. Számos közember és későbbi politikusról maradt fönt historiográfiai kritika és utólagos lejáratás amelyben többek között C. Iulius Caesart vagy Elagabalus császárt cinaedus szereppel gyanúsították.

Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Nemrég volt még, hogy egy üstökösként érkezett, kellemes szerelmet, mondjuk inkább fellángolást óceánnyi távolságba kellett elengedjek. Igy volt ez rendjén, tudtuk az elejétől fogva. Héjanász az avaron, későnyári susogás ésatöbbi, buta meleg irodalmi toposzok mintha csak egy kezdő nyáladzó versből szedegetném ki az éretlen metaforákat.

Eltelt három hónap és egy újabb érdekes, spontán csevejből két, nagyon is kellemes, meglepően lelkes, mindenben klappoló egész napos randi kerekedett. Mindkét fél fülig érő mosollyal sétált örömmel a városkában és még csókra, de még milyen csókra is futott a bátorságból az utcán. Furcsa ez egy Erdélyből elszármazottnak, mert mifelénk ezt csak sötét nyári estéken mertem megcsinálni a Szamos partján.

Summa summarum, minden jól ment, talán tulságosan is jól....egészen a vacsora végéig. Néhány pohár bor után heves és spontán csók, bujakodás, tapogatózás, dagadó dombok a nadrágban....

Majd villanyoltás.

A szó, minden értelmében. A fiú - bár egyértelműen izgatott maradt - valami miatt bezárkózott, betunyul, ahogy meztelenek lettünk és teljesen közel kerültünk egymáshoz.Végül lehűlt csókokkal, közösen önkielégitettük egymást, aztán alvásnak fordult....

Másnap persze ez engem nem hagyott nyugodni és fáradtan, fél napon keresztül azon papoltam, hogy miért nem ment ez a dolog tegnap. Ez szegény bizonyára még inkább elriasztotta.

Most pedig már azt fontolgatja, hogy hagyjuk az egészet a fenébe. Persze, van több ezer meleg, csak egy klikk és jönnek is. Elvégre igy működik ez a társadalom. Rómeó, gindr, tindr fene tudja még mi. Csak egy a baj: 90% -a az ott lévőknek nem igazán kapcsolatra vágyik. A maradék közül pedig nehéz olyat találni, akivel tökéletes a kémia, tökéletes a társaság és ráadásul még monogámiára is vágyik. Nekünk az utóbbi kettő adott, az első - szerintem - még fejleszthető. Szerinte viszont nem fejleszthető. 

Egondolkodtató példa arra, hogy van -e tökéletes párkapcsolat? Mennyi kémia kell a boldogsághoz?

Bár tudnám ajánlani neki Márai az "Igazi"-ját. Ennyi kudarc után egyre nehezebb új hegyet mászni, új reményeket táplálni is....

Melegnek lenni az IS árnyékában

Bár az "igazi" keresésében igencsak szerencsétlennek tűnök, ezen a valójában önismereti úton azért nagyon sok rendkivüli emberrel és különleges esettel találkoztam már. Mégis, az elmúlt hét év talán legmegrázóbb és legérdekesebb találkozójára tegnap került sor.

Egy kis német városban, ahol az ember alig hinné hogy találkozhat egyáltalán külföldiekkel, nagy meglepetések is várhatnak a kiváncsi természetű emberekre. Az emigránsok iránti nyitott politikájáról hires ország jelenleg élen jár Európábana Közel - Kelet és különösen Sziria menekültjeinek befogadásában. A jól ismert meleg "társkeresőn" (húspiac) navigálva, egy új arcba botlottam bele. Arab fiú, ezt a profiljában is

nyiltan vállalja, képpel, nyelvvel. Ez máris ritkaság: általában kép nélkül,nagyon diszkréten szoktak az oldalon lenni. Bizonyos részletekben azonban természetesen nem téveszti meg "csoporttársait": ő is "biszexuálisként" definiálja magát. A pillanat tehát, amikor ki kell választani az oldal létrehozásakor a "szexuális identitás" kategóriát, számára is félelmet kelt a "meleg (gay)" szó láttán. Ettől függetlenül, a kiváncsiságom nem engedhette meg, hogy ne menjek ki vele egy találkozóra.

A fiú (32, de fiatalabb arccal) meglepően laza, nyilt gondolkodású és állandóan mosolygó jelenség volt. Fáradt arcú, de ezen később nem csodálkoztam a körülmények hatására. Nem dohányzik és nem iszik.

A beszélgetésből hamar kiderült, miért is van ő Németországban. Sziriában született és második legnagyobb városában, Aleppóban élt egészen mostanáig. A hihetetlen történelmi múlttal rendelkező, az európai városok többségénél idősebb, egykori hatalmas metropolisz amely 2006 -ban az Iszlám Világ kulturális fővárosa cimet is megkapta, ma egy terrortanya, amelyet korunk tébolya és fekélye, az új nácizmus arab változata, az Iszlám Állam (ISIS) tart rettegésben már több, mint egy éve. A  város egyébként már 2011 óta 

romokban hever, amikor a civil háború kezdetét vette. A fiú beszámolója szerint ő maga több barátját vesztette el az egyébként súlyosan korrupt és az arab államok körében közepesen konzervativ szir kormány és az ISIS közötti összecsapásokban. Nővérének házát felrobbantották, szerencsére családja nem volt otthon. Amikor egy pubba igyekezve átsétáltunk a széles, csendes főúton, eszébe jutott hogy ezt Aleppóban csak rohanva, lehajtott fejjel, görbült testtel lehetne megtenni, mert mindenhol gépfegyveresek leselkednek - hol a szir hadsereg, hol az ISIS tagjai. A háború miatt több családtagja menekült már Európába, Dániába, Hollandiába és Németországba is.A németekrőljó véleménnyel volt...."tudod, nekik nem volt semmi közük Sziriához, nem úgy mint a franciáknak, angoloknak és amerikaiaknak". Az utóbbiakról viszont csak rosszat mondott, szinte utálat érződött a szavaiban irántuk.A történelmi kontextust ismerve...ezen nem csodálkozom. Viszont azt is tudjuk, hogy pontosan ez az utálat fordul tébolyba azoknál a fiataloknál, akik a szuburbánus nagyvárosi kultúrából csak a mérhetetlen fájdalmat élik meg gyerekként és egyedüli reményként a Török Állam és a terrorista Szaudi királyság által támogatott terrorszervezetekhez csatlakozik.

Arra a kérdésre, hogy kik is az ISIS tagjai...csak annyit tudott mondani, hogy "tébolyult, őrült emberek! Fiatalok Sziriából, Németországból, Franciaországból, Angliából. Ismerek egy német orvost is aki csatlakozott az ISIS -hez. És ezek ellenére magát kereszténynek vallja!". 

Ami a meleg életet illeti...

Sziriában az ISIS előtt sem volt könnyű melegnek lenni, ahogy az arab országokban általában. Innen is adódik számos sztereotip vonásuk ("biszexuális" identitás, diszkréció, sajátsgos szexuális szokások az ágyban). Elmondta azt is, hogy leginkább fiatal, tini fiúkkal találkozgatott, ha szexet keresett, társkapcsolatot azonban csak vele egykorúakkal épitett. Ez az érdekes "pederasztra" jelenség még az ókorból öröklődött át, de a középkori perzsa - iszlám költészet is megörökiti a fiatal fiú - felnőtt férfi erotikus viszonyát, mint trambulint egy másfajta kapcsolat felé. Mindez persze szőnyeg alatt, titokban kell történjen.

"A szir kormány mindent tud. A titkosszolgálata és a rendőrség mindenhol ott van. Aleppóban vannak meleg közösségek, sajátságos negyedek, bárok, de semmi sem történhet nyiltan. Ha rajtakapnak (értsd: inflagranti, anális közösülés vagy más jellegű szexuális tevékenység közben), 3 hónap börtönre itélnek. Ha másodjára is, 6 hónap. És igy tovább".

A meleg kapcsolatoknak esélyük sincs kivülre kerülni, minden titokban kell történjen.Ezek ellenére (vagy talán pont emiatt!) sokaknak van tartós párkapcsolata. Neki kettő is volt, az egyik három évig, a másik öt évig tartott. Utóbbi a háború miatt ért véget, párja az Egyesült Arab Emirátusokba menekült még tavaly.

Ha patetikusak akarnánk lenni, azt is mondhatnánk, hogy a háború elválasztott egy titkos szerelmet. Micsoda film! Sirás. Ez persze nem volt teljesen igy, más is közrejátszott ebben, de kétségtelenül a háború ott is tönkretett mindent, ami szép és örök érték - kezdve az UNESCO emlékektől egészen a családokig.

A fiú története egészen megható, megrázó volt. Látni, hogy ilyen szörnyűségekből jön valaki, melegként és ezek ellenére lazább, kedvesebb, mint az európai melegek jelentős része, akik saját testük ápolásán kivül aligha találnak más örömet az életben -és mégis, panaszkodnak, elégedetlenek a több ezer eurós fizetésükkel.

Ahol a fájdalom a mindennapok része, az kiül az arcra is.Ahol ez társul még a meleg világ virtuális valótlanságával is...ott pedig még inkább érződik. Nagy élmény volt egy ilyen emberrel is találkozni.

Antinous emlékei: III. rész. Pedicabo ego vos et irrumabo

Amióta megesett az első alkalom egy neves római nővel, másra se tudtam gondolni, mint arra, hogy milyen lehet ezt egy férfival kipróbálni. Azóta néhány alkalommal megismételtem néhány könnyen kapható leánykával a Palatinus narancsfái mögött, igaz, alig volt több néhány percnyi priapusi örömnél.

Mostanában a gymnasiumban[1] szoktam egyre gyakrabban furcsa élményeket tapasztalni. A rómaiak már jó ideje átvették tőlünk, a görögös hagyományt, miszerint a fiatal fiúk testedzése görög építészek gyönyörű szobrai és árkádjai alatt, meztelenül folynak. Ez ugyan rég nem olyan figyelemmel, odaadással és kemény küzdelemmel zajlik, mint ahogy apám mesélte a spártaiakról vagy thébai ifjakról, de legalább a

rómaiak néha elküldik egyre pöffeszkedőbb, kövér fiaikat is, hogy mielőtt Árész – akit itt Marsnak neveznek – katonái lennének, kicsit férfiasabbra faragják önmagukat. Engem Hadrianus személyes parancsára – akit azóta nem láttam, hogy otthonomban ellovagolt mellettem – a Palatinus közelében található, a megistenült Traianus által építtetett gyönyörű közfürdő elit gymnasiumában kellett képezzenek.

A gyakorlatok igen kemények voltak. Meztelenre vetkőzve, finom olajjal bekenve kellett bemelegítő mozgásokat végezni, majd futni, birkózni, súlyt emelni és kardforgatást, ökölvívást és dárdavetést gyakorolni. A fiúk között akadt szenátori rangú is. Őket már gyerekkorúk óta apjuk nyomdokába készítették, hogy ahogy felöltik a toga virilist[2] és először megborotválkoznak, a megfelelő cenzus bizonylata után, beléphessenek a római hadseregbe és diadalmasan lovagolhassanak saját jövőjük építése felé. Többségük beképzelt, arrogáns fiú volt, akik ráadásul még a gyakorlatokat sem tudták kellően elvégezni. Az edzőknek – akik többsége trák vidékekről, furcsa, vörös hajú népségből származó, egykori gladiátor vagy felszabadított rabszolga volt – többen feleseltek és nem akartak engedelmeskedni.  

Én igyekeztem minden gyakorlatot jól elvégezni. Otthon megszoktam a legelőkön a sok mozgást és jól esett az is, hogy a lányok és a nemesasszonyok a Palatinuson állandóan rólam, az arcomról és a fenekemről susogtak.  Néhány kövér szenátorgyerek elég mérges is volt rám és az egyik görög tanítómtól már azt is hallani véltem, hogy cinaedusnak[3], Hadrianus lotyójának becézgetnek a hátam mögött. Bár megtudnám ki mondta ezt! Több márványba öntött Hadrianussal találkoztam itt Rómában, mint ahányszor a húsvér férfit láttam…azt se tudom pontosan mit is akar velem? Ki is ő valójában? Itt Rómában neve ott áll szinte minden nagy épületen én mégsem tudom ki is ő valójában, de máris ellenségeim lettek emiatt.

A fiúk között volt egy nagyon kedves, szorgalmasan dolgozó, de mindig csendes szenátorfi. Kritias, a paidagogósom[4] figyelmeztetett, hogy nehogy megsértsem vagy megbántsam a fiút. Családja ősi istenekig vezeti le származását és nagyapjának a szobra ott áll Traianus császár csodaszép fórumán. Benne valóban látni véltem az összes olyan erényt, amiről nekem itt már hónapok óta papoltak retorika és történelem órán a királyság és a köztársaság korának dicső hadvezéreiről és a római béke megtartóiról. Kedves volt, illedelmes, szorgalmas, de kellően méltóságteljes, akaratos és kitartó. Figyelmes a társaival szemben, de büszke családi származására. Kicsit irigyeltem őt…nem volt ugyan túl szép, se jóképű, de sugárzott valami olyan méltóságot, karizmát, amit a magamfajta szegény család sarja nem igazán tud. Minket sose faragtak márványszoborba, hatalmas vállal, erős állkapoccsal, bölcs szemgolyókkal a fórumokon az örökkévalóságba meredő érett férfiként. Nagyapám, bár többet élt, mint az ő nagyapja, sose tudta, mi történik Rómában. Néha mutogatták neki az éppen aktuális római császárt, de ő megélt ötöt, az se tudta már, ki is öltötte magára legutóbb a bíborpalástot. Szívesen barátkoztam volna Marcussal – így hívták, legalábbis a barátai – de ő rám egy illedelme biccentésnél többet nem szánt.

Az egyik este Kritias nélkül akartam hazamenni, szerettem volna többet látni Rómából. Elbóklásztam a

fórum tövében és néhány apró utcába keveredtem, ahol a sötét estében csak néhány bóklászó fiatal, olcsó kéjhölgy és részeges kereskedő hangja és mécsese jelezte, hogy ez bizony furcsa vidék. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az utca végén, a házakból kikandikáló halovány mécseslángokat egy alak árnyéka takarja el. Az árnyék közeledni látszott, de a lépéseit mintha szándékosan halkabbra fogta volna ahogy hátranéztem. Követett. Egyre gyorsabban igyekeztem, hogy kiérjek az utcából, de ekkor hallottam, hogy már a hátam mögött van. Futásnak eredtem, de pillanat alatt elkapott, hevesen magához rántott. Arcát egy gall csuhával fedte el, de azonnal felismertem: egyike volt az edzőimnek. Egy trák volt, aki évek óta szabad polgárként és veterán katonaként edzette Róma elit ifjait. Rángatóztam, pofozgattam és már ordítottam volna, hogy engedjen el, de nem bírtam. Karja, mint az acél, olyan kemény volt. Minden porcikájában sima, kemény izom mozgott. A számat szorosan befogta és egy sikátor legelső házának falához lökve, lerántotta a ruhám és elkezdett fütyörészni egy dalt és egy verset. Ráismertem a szövegre, néhány napja ezen a versen nevetgéltünk Severinával. Catullus írta és arról szól, hogy a költő mennyire mérges lett vetélytársaira, akit őt „lotyónak” és selyemfiúnak nevezték[5]. Erre ő pedig versben azt ordította vetélytársaira, hogy „megduglak benneteket és szopásra veszlek”. Ezt mondta most a trák és már éreztem, hogy egy meredt, kőkemény falloszt vereget a fenekemhez. Azonnal elöntött a hév mindenhol. Fura érzés, hogy bár ellenkeznem kellett volna, de szinte vártam, hogy ez a vad, kőkemény csődör belémhatoljon. Továbbra se engedte el a szám, és a másik kezével a két kezem hátrakulcsolva szorított miközben felkunkorodott farkával készült belém hatolni. Ekkor katonák hangja hallatszott közeledni. A trák megrémült és azonnal fellökött, majd futásnak eredt. A katonák hamar ideértek. Egy rangos tiszt is velük volt. Elmondta, hogy mázlim volt, mert ők történetesen egy utcai rabló után rohantak aki ebben az utcában rejtőzködik. A tiszt elmondta, hogy ő Laelianus szenátor beosztottja és ha akarom, ma este ott alhatok. Laelianus, Marcus apja volt! Megmenekültem…

A tiszt elvitt a szenátor villájába. Olyan pompát jóformán még a császárok palotájában sem láttam. Ugyanaz a finom márvány mindenhol, szobrok, nimfák, istenek és vidám szatírok, Priapusz szobrok a kertben és a hatalmas udvaron. Ezernyi lámpás és fáklya világította be a teret és a szobákban csendes, kellemes fény cikázott a buja vagy éppen álmos istenségek vörösben izzó freskóin. Marcus szinte rohant hozzám, mikor megtudta, hogy mi történt. Soha addig nem beszéltünk, de most azonnal baráti öleléssel köszöntött, új ruhát hozott és utasította a szolgákat, hogy mossanak meg. A fürdő után bekísért a hatalmas étkező-szobába, ahol a teljes szenátori család várt. Ott volt az anyja, akinek családja több Vesta szüzet adott Rómának és ott volt az apja is…a neves hadvezér is. Idősebbnek gondoltam, bár a fia egy évvel fiatalabb nálam. Laelianus harmincas évei derekán járhatott, de nem mutatta korát. Magas, nagyon délceg, szép férfi volt. Erős álkapcsa, hatalmas, nyugodt, barna szemei és óriási szempillái, erős szemöldöke volt. Gyönyörűen vágott szakálla a kor divatjához hűen a császár arcát utánozta, bár Laelianus kissé vöröses és kevésbé göndör volt, mint Hadrianus. Igazi italiai szenátor volt.

Késő éjszakáig velük vacsoráztam, borozgattunk. A szenátor megígérte, hogy a trákot azonnal elkapják, megkorbácsolják és elbocsátják Rómából. Az este folyamán – főleg ahogy a hárfás húrjai egyre homályosabban látszottak a sok bortól – figyelmes lettem arra, hogy a szenátor egyre többet szemez velem. Néha elmosolyodta magát, bár arca marcona, igazi katonás volt. Furcsa képzelgéseim lettek. Kicsit még mindig kéjes érzések keringtek bennem a trákkal történt furcsa élmény miatt. Marcus búcsút intett, elment lefeküdni. Az anyja és kísérete is így tett, de meghívott, hogy máskor is tartsak velük, ha kedvem tartja. Marcustól csupa jót hallott felőlem….meglepetten hallottam, hogy ez a fiú, aki sose beszél velem, mégis figyel rám és tisztel.

Én is búcsúztam volna, hogy a nekem kikészített szobámba elvonuljak, amikor a szenátor kitessékelte a két katonát és a szolgákat a szobából és maradásra kért. Azt mondta, hogy feltétlenül meg kell néznie valamit velem. Amikor mind eltűntek, Laelianus magához rántott és hevesen csókolni kezdett. Minden porcikám beleremegett és azonnal éreztem, hogy miden  vércseppem leszivárog a farkamba. Meztelenre vetkőztetett, majd ő is lerántotta a bíborszegélyes tógát. Ott állt előttem egy katona, aki végigjárta fiatal fiúként Traianus több hadjáratát is és izmos, acélos testén viselte a dákok nyilainak a hegeit is. Mellizma olyan szép és erős volt, hogy tépni kezdtem, karmolni az erős, feszes bőrt és a finom, bársonyos szőrt rajta. Arcom minden részét végigcsókolta, majd a kezével a fenekemet fogdosta, karmolta és szinte letépte volna.

-   Vénuszra és Marsa, igazak a legendák! Szebb vagy, mint Ganümédész lehetett! mormogta, majd térdre kényszeritett. Ekkor láttam, hogy már feszesen áll a farka. Kemény, acélos farok volt. Nem túl nagy, de vastag. Álmaimban már vágytam erre, hogy kipróbáljam, bár nem tudtam, mi vár rám. Megkóstoltam. Nyaldostam a neves, felhevült makját, majd eygre hevesebben és mélyebben vettem a számba. Végignyaltam a fejét, majd egyre mélyebben engedtem a torkomba. Megfogta a hajam, beletúrt a fürtjeimbe és arcomat simogatva, cirógatva mozgatta fejem a farkán. Hosszú perceken keresztül, az étkező minden oldalán élveztette velem a priapuszi fegyvert. Ezután hátrafordított és végigcsókolva a hátam, a fenekem kényesztette hosszan. Semmihez se fogható rángató érzés volt, ahogy a vastag, erős szakáll izgatja legérzékenyebb testrészem. De ami ezután jött…azt csak Catullus szavával irható le…pedicabo, pedicabo, pedicabo….Szinte felnyársalt. Először nagyon fájt, de élveztem. Lassú és óvatos volt, de miután érezte, hogy már kényelmesen magamba fogadtam, heves és erős mozdulatokkal döngetett. Néhány pillanatra megfordult ugyan a fejemben, hogy ezt talán Hadrianus császárral kellett volna kivárnom, hisz mégis…talán ezért hoztak Rómába…de a heves férfi azonnal elvette a józan eszem.

Miután kilövellt, mint a Pompeit betemető Vezúv, hosszú perceken keresztül szuszogtunk egymáson. Megesketett, hogy erről senkinek, de senkinek nem szólhatok, mert csorba esik az ő becsületén és a császárt is megsérti ezáltal. Rámkötötte, hogy tanuljak tovább szorgalmasan, járjak a gymnasiumba és ő mindenben támogat….

-          Mindenben? – kérdeztem, a még lüktető, kihasznált farkára nézve és mosolyogva.

-          Mindenben. De csak amíg kész leszel a császárral hálni – mondta a szenátor, majd a tógával végigtörölve testem, elkísért a szobámba…

---

[1] Görög sport és pihenésre szolgáló aréna. Rendszerint zárt és nyílt térrel egyaránt rendelkezett. Fő célja a görög és római ifjak testi és szellemi épülésének szolgálata volt.

[2] A toga virilis felöltése a római polgárok férfivá válásának hivatalos aktusa volt. Ez egy vallásos rítussal egybekötött ünnepség keretében zajlott, amelynek következményeként hivatalos állampolgárokká és felnőtt férfiakká lettek.

[3] A cinaedus szót a férfiatlanság, efemináltság és „heréltség” szinonimájaként használták a rómaiak. Rendszerint a passziv szerepet gyakorló fiúkat nevezték így, amely a római morál szerint megalázó és elfogadhatatlan volt egy férfi számára.

[4] Görög tanító, rendszerint rabszolga, aki a görög és római ifjakat és szabad polgárok gyerekeit kísérte és tanította. Ebből a szóból származik a pedagógia szavunk. 

[5] Catullus 16.

Az üstökös

avagy pityergés arról, milyen egy vándor szerelmi élete

Lassan másfél éve vándoréletet élek, egyik településről a másikra ugrálva. Idén hétszer repültem és legalább húsz alkalommal váltottam várost. Eleinte még élvezhető volt ez az életmód, rengeteg adrenalin, új helyek illata, arcai, fái, tájai és ételei...férfijai. De mostmár a húgyhólyagom megtelt a sok vándorlás fáradalmaival, a stabilitás hiányával és leginkább, azzal az érzéssel, amiről most kicsit drámakirálynő (hülyén hangzik ez magyarul - "drama queen") módjára, elpanaszolok.

Van, amikor nehéz elengedni egy várost, mert az összhangulata, a hozzá fűződő élmények összessége olyan finommá, aranyossá és kedvessé teszik, hogy otthonosan érzi magát az ember benne, még akkor is, ha kevés emberrel köt barátságot, haverságot (a vándorlás alatt a barát fogalom is átértékelődik!). Máskor ezeket az új arcokat, barátoktól nehéz megválni, mert fene tudja, hol és mikor találkozunk ismét. De a legnehezebb az, ha a kurtafarkú kismalac világát keresgélő meleg valami csoda folytán belebotlik olyan személyekbe, akik egy párhuzamos, rózsaszin univerzumban, ahol unikornisok ugrándoznak egy békés, boldog paradicsomi kertben - élete párja lehetne.

Legutóbb, Budapesten történt ez. Néhány napos "pihenésem" alatt úgy döntöttem egy barátommal, hogy elemgyünk egy meleg buliba. Miért is ne....Kolozsváron amúgy sem jártam le túl sűrjen az egyetlen szórakozóhelyre (amikor meg lemerészkedtem, vagy a kedvem, vagy a józanságom párolgott el percek alatt a fülledt, túlzsúfolt  helyen).

A buli jól indult, Madonna istenanyánk zenéjére toppantam be  az amúgy elegáns, elég tágas és nem túlságosan zsúfolt helyre. A fiúk - ahogy ehhez Londonban és nyugaton már hozzászoktam - jól öltözöttek, kellemes megjelenésűek, kissé metroszexuálisak, de semmiképp sem tapadósak, kiéhezettek és ápolatlanok voltak (érezd a hasonlitás célját!). A lányok pedig...gyönyörűek! Azt hiszem soha nem láttam még annyi széparcú, dögös csajt egy meleg buliban! Jól indult a buli, Pest ilyenkor válik igazán kozmopolita, élhető várossá nekem. A metrók hétköznapi emberei sajnos persze felpofoznak a szürke ezernyi árnyalatára másnap.

Talán tiz perc sem telt el és a fejemet azonnal elcsavarta egy olyan mosoly, amit azt hiszem sose láttam még. Mint egy üstökös. Azt hiszem ezt hivják annak a villámcsapás érzésnek, amiről annyit irnak az okos és széplelkű és aranyszavú emberek. Ott mosolygott csodásan és egy pohárral, kék inggel tucatnyi adonisz között, de onnantól kezdve már nem láttam, h allottam semmit, csak őt. Kellett legalább fél óra, mire a barátom tuszkolására, vettem a bátorságot és odamentem hozzá. Azt láttam, hogy nem magyar, külföldi és hát...nagyon fiatal. A "honnan vagy?" buta és kamaszosan szégyenlős kérdésből lett egy tiz napos románc. De olyan...annyira....Remegek utánna minden nap. Hiányzik az a gyönyörű mosoly.

És, ahogy egy vándor életében ez lenni szokott, nekem el kell mennem ismét egy másik országba, ő pedig januártól már másik kontinensen lesz. Hazamegy. Tiz nap gyönyörűen eltöltött közös emlék, néhány aprócska tárgy, tucatnyi közös kép...és az a keserű, leirhatatlan érzés, hogy megint talpra kell állni, kiegyenesedni, nyelni egy nagyot és ezt a gyászt is megélni, majd továbblépni. Mert mit tehetne egy vándor? Letelepedhet. Le is fog mostmár.

De ezek a lehetőségek, esélyek szerelemre, boldogságra elrepülnek, messzi...messzi.

Mit tehetne a vándor? Csak hálás lehet a megélt szép emlékekért és a lehetőségekért.

Más már ennél is patetikusabb lenne. 

Antinous emlékei: II. rész. Róma tanitói

Arra ébredtem, hogy egy légy zaklatja az orrom. Hirtelen felugrottam, mert éreztem, hogy sem az ágy, sem a párna de még a levegő sem ismerős. Selyemágyban voltam, a hatalmas ablakokból óriási oszlopok emelkedtek és soha nem hallott nyüzsgés szivárgott a szobába. Rémülten jöttem rá, hogy néhány órája elájultam, azt se tudtam hol vagyok. Utolsó emlékem az volt, hogy a katona, aki elrabolt, egy hajóra vitt és napokon át hánykolódtunk a tengeren. Mindennel elláttak, étel, ital a legnemesebb bort is felkínálták. Soha nem utaztam még hajón, tengeren is csak csónakban még nagyapámmal, akinek sok halász barátja volt. Összehánytam a díszesen kibélelt ágyam is, a katona - aki egyébként a nevét sem árulta el - nagy botránkozva és általam még nem hallott nyelven, gondolom szitkozódott. A harmadik napon elájultam. Csak annyit tudtam, hogy nem kell félnem, bántódásom nem lesz. "Örvendezz ifjú, őfelsége Publius Aelius Hadrianus caesar imperator parancsára kiváló nevelésben lesz részed. Őfelsége később találkozni kíván veled". Ezekkel a szavakkal hurcolt el a katona a hajóra. A császárnak persze nyoma sem volt én nem láttam őt, bár volt a hajón néhány marcona, szép katona akik nagyon hasonlítottak az érmékről, szobrokról ismert férfira. 

A szobám elég tágas volt, az ágy mellett kicsi háromlábú asztal, gyönyörűen faragott lábakon, párducokkal díszített tállal rajta, amelyben mindenféle gyümölcs kívántatta magát. A falon gyönyörű freskó, színes alakokkal, Paris és Helena történetével, a vészt hozó almával, a másik oldalon pedig részeg táncot járó, izmos testű, egymással enyelgő szatírok és menádok. Selyem, párnák, szélfútta színes kelmék mindenhol. Ilyen gazdagságot még soha nem láttam, csak az öregek meséiben, az istenek legendáiból ismertem. Hamar ráébredtem, hogy engem Rómába hurcoltak. Az ablakon kinézve előttem láttam a sokat rebesgetett hatalmas amfiteátrumot amit a Flaviusok emeltek. Óriási volt. Mint egy hegy, úgy magasodott minden épület felé. Soha még ilyet nem láttam...minden képzeltet felülmúlt a mérete. A nap bevilágította épp és a fehér szobrok szinte csillogtak rajta. Az épület amelyben voltam egy dombon lehetett, mert nagyon magasan éreztem magam, körös körül hatalmas épületek, oszlopok és megszámlálhatatlan szobor a legnemesebb márványból. Több

szobrot láttam mint mozgó embert lent. A kertben, amelyhez foghatót felénk csak a nagy városokban, szenátorok házában lehet látni, biborszegélyes, fehér tógás emberek és azok körül sűrgő, forgó görögök, szolgák és katonák voltak. Többségük latinul beszélt, de azért néha görögül is lehetett hallani néhány szót. Latinul tanitottak engem de nagyon nehezen beszéltem. Kicsit nehéz volt a végződéseket és az igéket megtanulni, sose értettem ezeket. Nagyon szép város....gondoltam. Féltem is, a kétségbeesésnek viszont ez már olyan szintje volt, hogy ezt a sok újdonságot látva fel se tudtam fogni, mit érzek. Félek -e, rettegek -e, sirjak -e? 

Időm se volt. A szobába belépett egy görög. Látszott az arcán, hogy nem római, nagy szakálla, vastag szemöldöke, nagyon barna bőre volt és elég olcsó tunikát viselt. Apámtól valamivel idősebb lehetett. Kedvesen mosolygott, majd elmondta, hogy nem kell féljek, itt kiskirályként fognak nevelni. Mindenre megtanítanak, amit egy úrifiú megérdemel. Elmosolyodtam, de hát én nem is vagyok úrfi....Rögtön hozzátette, hogy itt megtanulok majd latinul, továbbá bevezetést kapok a rómaiak dicső tetteibe, zeneoktatás, sport, görög filozófia és bejárhatom Róma minden szegletét. Semmiben sem lesz hiányom, ruhát és ételt, mindent biztosítanak.Vele fogom tanulni a rómaiak dicső tetteit, a latint és a görög filozófiát, egy római katonától pedig a gimnasztikát, sportot. Egy jómódú hetéra pedig zenét, költészetet és a város pletykáit, fontosabb urainak életét fogja betanítani.

Meglepett ez a nagy kedvesség...miért mindez? Philoktétész, ahogy a görögöt hivták, elmosolyodott. 

- Mert Vénusz széparcúnak, széptestűnek teremtett. A caesar pedig az ilyen fiúkat kedveli különösen. Téged már kinézett amikor legeltetted apád nyáját néhány hete. Néhány katonájával a mezőtökön vonult át, hogy megismerje Bythinia tájait. Ekkor látott meg téged és állitólag nagyon lelkeslett hirtelen. Akkor parancsolta meg a katonáinak, hogy hozzanak Rómába. Itt a Pedagogiumban fogsz tanulni a császár visszatértéig" - mondta, miközben máris odarendelte a két szolgálólányt, akik egy vizes tálat, száraz vásznat, illatos rózsavizet tettek elém.

- Fürödj meg, lent várlak! - mondta, majd eltűnt. 

Kicsit lenyugodtam. Megmosdottam, majd felvettem a már előkészített ruhát. Egyszerű vászon tunika volt, de friss, új kelméből.

Odakint meleg volt, a megsitenült Augustus havának idusa épp csak néhány napja lehetett. Még a nap nem is delelt, de már alig lehetett a hőséget bírni. Philoktétész elmondta, hogy ő már tiz nyarat lehúzott itt, de sose

tudta megszokni ezt a hőséget. A hatalmas márványépületek, a kövekből kirakott, széles utak, a rengeteg ember aki a piacokat, sikátorokat, fórumokat és tereket megtölti elveszi a levegőt. Mintha itt a négy szél se járna már - panaszkodott. Végigsétáltunk a Palatinusnak nevezett domb minden épületén. Soha ilyen méretű palotát még nem láttam - Bythiniában a nagy, régi királyok lakásait, Trója és Pergamon palotáiról sok mesét hallottam, de hát hol van ez a mesékből ismert szobákhoz és domusokhoz? 

A Pedagogium, ahol elkövetkező napjaim, hónapjaim....ki tudja, lehet éveim fogok tölteni egy nagy park közepén van. Elég közel ahhoz a helyhez, ahol állitólag maga a megistenült Augustus született. Őt mifelénk nagyon szeretik, azt mondják, hogy első szobrait is a mi vidékünkön állitották. Apám ugyan sok jót nem mondott róla....de nekem tetszettek a szobrai. Jóképűnek tűnt. Amikor az első ömlésem volt....néhány férfi arcképe villant be. Ő volt az egyik...erősnek képzeltem és szörnyű kiváncsiság fogott el, mit rejthet a gyönyörű vért, a Medusa fej alatti test, a szépen fésült haj, amikor izzad az ágyban. Mno....de hát ő egy istenség! Nem szabadna ilyesmit gondolnom róla.....nem is értem mi a fene ütött belém, mintha Priapus megbabonázna mostanság. Lehet valaki bedobott egy átoktáblát egy mély, fekete gödörbe, hogy ilyen botrányos gondolataim legyenek istenekről, császárokról?

A görög sokat mesélt minden épületről, a néha mellettünk elvonuló diszes szenátorokról, a császárok nagy tetteiről. A citrom és narancsfák között sétálva néhány óra alatt több mindent tanultam, mint 14 nyaram alatt összesen. 

Bemutatott a Pedagogium többi fiataljának is. Voltak görögök, latinok, helyi szolgák, de akadtak furcsa fiúk is: volt egy thrák is, egy furcsa dák is, akinek apját még a nagy Traianus húrcolta Rómába. Most se beszéli még a latint valami jól. Elbeszélgettünk...volt aki már három éve itt tanul. Meséltek az ételehordókról, a nőkről, a finom éjszakák fülledt pillanatairól...eddig nekem igy még nem meséltek Vénusz mesterségéről. Érezhetően minden felgyorsult körülöttem, időm sem volt követni az eseményeket. Hirtelen történt minden.

Rómában a napok általánban ugyanúgy teltek, igaz, minden napra jutott új dolog is. Szabad csak este és néhány nap voltunk, amikor a tanitók, katonák nem kinoztak minket. A sok sporttól este viszont annyira fájt mindenem, hogy rövid sétákon kivül nem sok kedvem volt a hatalmas városban kótyavetyélni a fiúkkal. Ők amúgy is néhány évvel idősebbek voltak tőlem és Tevere parti bordélyházak notórius látogatói.

Szivesebben maradtam Severinával. Ő egy frigiai fiatal nő volt, de már évek óta Rómában él. Rabszolgaként került ide, fiatal lányként gyönyörű testi adottságaiért egy szenátorhoz került, aki művelt hetérát - "luxus" prostituáltat - nevelt belőle. A Palatinuson ő volt a szenátorok kegyeltje de az ifjú szenátorfiúkat is ő vezette be Vénusz mesterségébe amikor felöltötték a toga virilist. Minden fiatal, frissen érkezett leány kellő neveléséért, tisztában tartásáért ő felelt.Alig látott ő maga is húsz - huszonöt nyarat, de már ő neveli a fiatal lányokat. Szerettem vele beszélgetni, mert az ének és rajzórák után nemcsak az illő, nagy és nemes uriemberek életét és fukcióit mutatta be, de a város és főleg a Palatinus legutolsó pletykáit is. Tudni lehetett, hogy a praetoriánus gárda vezetője épp melyik sarokban teszi magáévá a legújabb fiatal fiút, akit behoztak. Állitólag ezt titokban művelte, a katonák előtt nem mondta el. Ugyan ő volt az aktiv (állitólag...) de valahogy a gárda előtt ezt nem volt illő elmondani. Leginkább az egzotikus, ritka fiúkat szerette. Múlt héten jött egy új, britanniai fiú, valami furcsa törzsből került ide, katonák gyűjtötték össze egy kereskedőuton, mert lopott és szemtelenül viselkedett. Nagyon szép szeme, vörös haja van és a feneke....jaj, bár nekem lenne olyan kerek és formás. Most biztos a praetoriánusok főnöke tömködheti nagy élvezettel valahol a Palatinus egyik eldugott

szobájában.

 Szenátorok körében persze az ilyesmi mindennapos lehetett, a Pedagogium több fiúja - igy jómagam is - csakis ezért vagyunk itt, hogy jól nevelt, művelt fiúkurvák legyünk.

Severina az egyik kora őszi este, miután befejeztük az aznapi lira-játékot, elkezdett kérdezősködni rólam. Voltam -e már lányokkal ágyban, tetszenek -e a lányok, tudom -e milyen az illata Vénusz dombjának? 

Nem igazán...rebegtem. Érdekel -e az ilyesmi? - kérdezte pajzán mosollyal, majd elkezdett körbejárni, emelgette a tunikám, végigsimitotta a kezét a vállamon, a karomon. 

- nem tudom....- mondtam. 

- Téged az istenek is eromenosnak teremtettek..." - mondta lehangolt hangon. 

-Túl szép, finom fiú vagy, hogy egy nőt kielégits - nevetgélt tovább. Nagyon felháborodtam. Hevesen tiltakoztam, mondtam neki, hogy Bythiniában sok lány utánnam fordult és már rég rólam beszéltek, mikor még az első pihe sem jelent meg az államon. 

Severina aztán még jobban megnézett. - Vetkőzz le! - mondta. Nagyon megrémültem, elszégyeltem magam.

-Vetkőzz! - mondta határozottan. Levettem a tunikám és az alsógatyát is. Meztelenül álltam. A szobájában csak néhány gyertya égett, kintről kora őszi kellemes szél kacsingatott, most csak annak a hangja szólt, én már szuszogni sem tudtam. Minden oldalról megnézett, megtapogatta a fenekem, rám is paskolt, megmarkolta. Ánuszomba nyomta óvatosan az egyik ujját. Megtapogatta a mellkasom, elegánsan végigsimogatta a nyakam, arcom, fülem. Ekkor éreztem, hogy a farkam kezd ismét meredni, keményedni. Néhány pillatnat után úgy állt, mint Priapus szobrain, vagy az utcaszéli graffitiken. Azonnal odatettem a kezem, elpirultam.

- Ne tedd! Gyönyörű szerszámod van. Ritka példány...nem túl nagy, de nem is kicsi, szép, arányos fejjel. Ezért fél Róma odalesz majd, a vén szenátorok tolongani fognak érted. A mellkasod kivételesen szép, sok gyakorlás még, de ez lesz az egyik erényed. A fenekeden dolgozz még, de már igy is jó. Az arcod gyönyörű, de hát ezt tudjuk...amióta idejöttél, rólad beszél a Palatinus. Severina kéjes állapotban elemzett....majd egy hirtelen mozdulattal megfogta a péniszem. Megmarkolta, szoritotta ahogy csak birta. Elhúzódtam, tiltakoztam, el akartam szabadulni de nem engedte.Fel, alá húzta a makkomon a bőrt és még jobban szoritotta, fel, le.Még erősebben állt, éreztem hogy lüktet mindnem, a vér elönti a fejem. Kipirultam és felhevültem, mintha Vulcanus csarnokában lennék. Severina a másik kezéven a szoknyája alatt nyúlkált. Kivette a kezét és az egyik úját lassan, kéjesen, teljesen elvarázsolt állapotban végignyalta.

- Mutasd meg akkor, hogy nem csak eromenosnak való vagy! - szinte rámvetődött. Félretette szoknyáját, leboritott a földre és rámült. Fel e fogtam, mi történik. Éreztem, hogy a farkam belehatol, belecsúszik egy nedves, forró valamibe. Szoritott, nagyon furcsa érzés volt. Severina hevesen nyögött, majd egyre gyorsabban mozgott, ugrált rajtam. Mint egy lovas a lovon. Olyan hevesen is már, hogy hallani lehetett, hogy csapkodja fenekét a combomhoz. Alig tudtam felorditani, hogy érzem, jönni fog a fehér nedű....

Severina elmosolyogta magát, kirántott magából és bekapta a farkam. Azonnal kifakadtam. Ilyen hatalmasat még nem spricceltem soha. A hetéra mind az utolsó cseppig lenyelte, igaz a hajára is jutott bőven. Felállt, eligazitotta magát...

- Belőled nagy csődör lesz. Tökéletes szerető. Dugni is fognak, mert szolga és fiatal vagy, a császár magáévá fog tenni....de ilyen farkat ő sem fog kihagyni. Alig várom, hogy halljam a pletykákat Rómában! - nevetgélt és elkezdte dúdolni azt a szapphói sort, amit tegnap tanultunk.

Kábultan, szinte magatehetetlenül tértem a szobámba. Fel se fogtam mi történt velem. Túl voltam életem első szeretkezésén? Ennyi lett volna? Igy működik ez?

Aznap éjszaka még kivertem a farkam két alkalommal, mielőtt Luna fényét elhomályositották a Palatinus felett felgyülemlett felhők.....

Antinous emlékei. I. rész: Árkádia mezején

Hadrianus memoárját már megirták. Itt az ideje, hogy valaki nekikezdjen Antinous képzeletbeli naplójának megirásához is. A történet fikció, történelmi apróságokkal megtűzdelve.

Történelmi-erotikus napló, I . rész.

Antinous emlékei – I. rész

Árkádia mezején

Bithyniában gyakran fújnak a szelek. Legtöbbször északról jön, a Fekete tenger partja felől. Kellemes, de néha vad is tud lenni. A legelők szárazak, különösen nyáron erősen kiszáradnak. A nap delel, mire kora reggeltől megtaláljuk a megfelelő tisztást a teheneknek. Néha a mezőkön belebotlunk régmúlt idők köveibe, úgy mondják, jóval a görögök és Trója hősei előtt épültek ezek. Roppant oszlopokon oroszlánok, furcsa,

bárgyú szemű királyok sorakoznak szigrogúan. Néha megrémülök, mikor látom, hogy egy-egy emberéletből csak egy szobor vagy egy hideg márvány maradt. Semmi élet, semmi tűz, csak a díszes ruhába faragott jéghideg tekintet. Nem szeretem én az ilyesmit. A bárányok, kecskék akikkel gyerekkorom óta járom a legelőket sokkal több élettel töltenek fel, mint amikor a városomba, Claudiopolisba bemegyek. Görög szobrok, amelyek mellé most rómaiakat húznak. A régi faházak helyett néhol kőből épült, óriási paloták épülnek. Legutóbb is, mikor apámmal meglátogattam a vásárteret, a rómaiak királyának faragták a nevét egy hatalmas márványtáblába. Azt rebesgették a vénasszonyok, hogy az új római király hamarosan hozzánk is ellátogat. Apám legutóbb mikor Nicomediában járt, hallotta, hogy a római nagyúr bejárta Attikát és most felénk hajózik. A városban most emelték fel hatalmas szobrát a fórumra. Apám látta. Azt mondta, hasonlít rá, lehet még egykorú is vele. Furcsa volt, hogy szakállas férfiként irta le – eddig ilyet a perzsák és a görög bölcseknél láttunk csak.

Jó lenne látni ezt a nagynevű személyt és a kíséretét. Úgy hallottam, hogy rengeteg római katona, diszes, finom ruhájú szenátor is kíséri. Mostanában a városban néha fel-feltűnő római katonák díszes egyenruhája, széles válla, erős karjai nagyon vonzónak tűnnek. Sose éreztem még ilyet eddig…az ágyékom környékén mintha összegyűlne a vér, felhevülök, melegséget érzek az ágyékomban. Mostanában a tunikám alatt néha szégyellem, hogy mekkorára dagad a vesszőm. Kemény lesz, merev, feláll a köldökömig. Ma is a mezőn sétálva és bambulva a semmibe eszembe jutott a tegnap este a város szélén masírozó néhány római katona…az egyiknek gyönyörű, kék szeme volt, erős lábai, szép karja. Azonnal felállt a vesszőm rá. Nem tudom mi ez. Lehet Priapusz istenség átka? Több fiúnál láttam ezt a claudiopolisi gymnasiumban miközben megfutották a stadiont. De ők kicsit idősebbek nálam…talán?

Ideje megkérdeznem apámat erről. Reggelente, de napközben is többször kényelmetlenül feltűri a tunikámat. Járni se tudok rendesen. Lehet fel kellene öltenem azt a kényelmetlen vászon subligaculumot, amit a gladiátorok viselnek. Felénk ez nem túl divatos, úgy hallottam, hogy a római katonák ruhája alatt ez lapul. Tegnap reggel aztán valami még furcsább is történt velem…ahogy hozzáértem a reggeli merev farkamhoz, fehér folyadék ömlött ki belőle. A nyakamig spriccelt. Nagyon jó volt..érdekes, forró érzés töltött el, a lábaim is megremegtek. Kicsit megijedtem, hogy ez valami szörnyű betegség, de Medón azt mondta a tegnap, hogy ez Aphrodité ajándéka a férfiaknak, örüljek, hogy most már nekem is megadta.

Néha úgy érzem, hogy ez az istennő valami miatt különösen kedvel engem. Claudiopolis lányai mostanság egyre többet suttognak rólam. Állítólag a szőke hajam és a vállam tetszik nekik. Meg a húsos ajkam. Úgy beszélnek rólam, mint a következő Alkibiadészről. Mindig elpirulok amikor ezt hallom. Apám, Eupeithész sokat mesélt ezekről a hősökről. Néha bolondnak is nevezi anyám, hogy ennyire oda van a régi történetekért, egyszer már boráldozatot is bemutatott Hygeiának, nehogy szegénynek a fejébe szálljon a sok mendemonda. Még az én nevem is az Odüsszeiából vette, amit betéve tud. Esténként néhány pohár bor után mindig el is mond egy –egy részt belőle. Nekem annyira nem tetszik, hogy szőke a hajam…itt nagyon ritka ez. Sokan mondják, mintha nem is idevalósi lennék.

Tizennégy nyarat éltem meg, bár Medón, aki ott volt a születésemkor, azt mondja, hogy ő csak tizenkettőről tud. Szép….azt se tudják mikor segített világra Eleithyia. De hát nagyanyám se tudja hány nyarat élt meg eddig. Apám néha viccelődik vele, hogy Clotho ellopott már a vén banyától néhány nyarat.

Már néhány napja izgatott az egész város, hogy az imperator Bythiniába érkezett. Mindenki látni akarja a hatalmas kíséretet és a császárt. Óriási készülődés a legtöbb városban, Nicomedia virágokba öltöztette a kapuit, a szobrokat átcsiszolták, a roskadozó templombejáratokat újraépítették és mindenhova az új császár nevét vésték. A kereskedők lelkesen mesélik naphosszat, milyen volt a császár, hasonlít –e a szobraira, érméinek arcképére. Állítólag széles vállú, izmos, kellemes megjelenésű, nagy barna szemekkel, gyönyörű szakállal. Medón azt mesélte, hogy vele van felesége is, Sabina. Makrancos, mogorva nő, de Nicomedia hölgyei ugrálnak körülötte. Már napokkal ezelőtt kicsinosították a hajúkat mindenféle krémekkel és díszesen faragott hajtűkkel, hogy utánozzák Sabina egyébként nem túl igényes, koronával díszített és magas pártába fonott haját.

A császári forgatag Nicomédia után a főúton haladt volna tovább. Nekem aznap a kecskékkel egy, az út melletti legelőn kellett volna maradnom, de a katonák eltessékeltek, hogy ne piszkítsam be az utat, mert itt fog elhaladni a császár. Micsoda felhajtás…Mérgesen a mellékút felé vettem az irányt, ott közelebb volt Claudiopolis legmagasabb dombja. Amikor már az útról letértem, észrevettem, hogy néhány lovas katona vágtat felém. Egyikük vértje nagyon fényes, díszes volt, lova gyönyörű, fehér mén. Azt se tudtam hova menjek, olyan hirtelen tűntek fel és közeledtek felém. Aznap még a tunikám se vettem fel, meztelen felsőtesttel és egy lenge alsógatyával hagytam el az otthont. A néhány lovas a főút felé sietett, ahol elvileg a császári menet kellett elvonuljon. Az diszes mellvértű férfi középmagas, zömök, szakállas volt…gyönyörű, nagy szemekkel. Egy pillanatra nézett rám, mélyen a szemembe, szinte beleremegtem. Az egész testem bizsergés járta át. Szinte éreztem: ez a császár. Ez ő! De hát mit keres itt? Mindenki fél mérföldre innen, a főúton várja!

Az a fél pillanat, amíg rámnézett elég volt, hogy órákra lebénuljak. Nem tudom mi volt ilyen különleges ebben. Férfiként ugan szép és tekintélyes, de hozzá foghatót láttam itt is…igaz, az arca más volt. Látszott, hogy nem idevalósi, egészen távoli tájakról származhat. Talán az, hogy ő maga a császár… gyerekkorom óta hallom a nevét, láttam érméken az arcát változni, a szobrát előttünk faragták az utca túloldalán otthon…most pedig itt lovagolt el előttem és úgy nézett, mint aki fel akar falni.

Már a nap lenyugvóra járt, amikor az egész szöveget elkészítettem a fejemben, amivel anyámat és apámat, no meg Medón barátom lenyűgözöm. Láttam a császárt előttetek! Hahah…és még rám is nézett, érezhetően megcsodált. Mélyen a szemembe, kicsit talán a felsőtestem is végigpásztázta….Ballagtam haza, készülve a történetre..mikor hirtelen újabb lódobogást hallok. Egyetlen lovas száguld felém, határozottan. El akarok menni az útja elől, de egyre biztosabban felém vágtat. Elkezdtem volna futni, de magával ragadott. Esélyem se volt menekülni, szorított, mint egy őrült maga előtt.

Fogoly lettem.