Héjanászunkat ma idézem, lemegyek érted,
napfényes nyarunkban ázok.
Orpheus holtan fütyürész, viharában keresi
pokoli muzsikájának arcát,
hangját, csókos, húsos ajkát.
Lementem érted poklomba,
ott vagy a mélyben, alszol és némán
osztozol a csendben.
Nyári himnuszaink holtak, mint
ahogy mondja: "nyögik a fák".
Csak szólnak gyönyörűen és édesen,
de nagyon kivánkoznak már megtalálni
Léthe folyójukat.
Temetni akarlak, eltenni mélyre,
otthagyni poklomban, szépen.
Elengedni, megfürödni a felejtés
pokolian mély folyamában
és mosollyal, áldva, búval és
vigalommal feljönni ismét
...fütyürészni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése