Kamaszkoromban és a középsulis éveim alatt az osztálytársaim - főleg persze a lányok - az "ideális" kapcsolatról áradoztak és akkor még hittek is talán a hercegben, aki fehér lovon besétál az életükbe. Aztán a többség valóban hosszú és tartós, kivülről zökkenőmentesnek ható párkapcsolatra lelt az évek alatt...de elcsitultak a hercegekről, ideákról és mesés szépségről szóló történetek is. Jómagam, akkor még erősen komplexált és önmagával viaskodó melegként nem igazán foglalkoztam párkapcsolati kérdésekkel...mondhatni nem volt aktuális. Alig két éve kezdtem úgy érezni, hogy a kalandozások kora után eljött az "államalapitás" ideje, vagyis egyre erősebb igényemmé vált, hogy a félórás örömök helyett valami mást, újat, komolyabbat, intimebbet mondhatni "szakrálisabbat" éljek át. Volt persze részem "szerelemben" már ezelőtt is...valamiféle plátói rajongást éreztem első éves egyetemistaként egy szinész iránt, aki persze szép mosollyal és vehemens eltávolodással hamar megoldotta az ifjú zöldfülű rajongásmániáját. Elkezdtem képzelődni milyen is lenne a számomra "ideális" kapcsolat: próbáltam felépiteni a történetet, a jelenetket és a legapróbb részleteket abból, amit az a néhány meleg pár barátom mutat akiket jobban ismerek, amit csöpögős amerikai vagy francia filmekből netalán enyhén emocionálisra sikeredett magyarországi blogokról vagy a történelemkönyvek nagy hőseiről hallottam. Elképzeltem, hogy hozzám hasonló magasságú, kissé tömzsi, enyhén izmos, erős, férfias arcú, szelid szemű, karakán tekintetű, szakállas és csak úgy sugárzis az intelligencia és a szexualitás a testéből ,illatából. Elképzeltem, hogy benne is éjjel, nappal szinte bizsergető nyugtalansággal fog élni a világ iránti kiváncsiság soha meg nem szűnő ereje, a felfedezés öröme, a minden nap csináljunk valami újat vágya...elképzeltem ezerszer, hogy egy ilyen férfivel fogom felfedezni a fél világot, ezernyi embert, fogom alkotásaim és létem összekötni, lesz inspiráló erőm alkotásban és munkában, ágyban és szerelemben és tudok társa lenni neki ugyanezekben. Elképzeltem, hogy igy fogunk megöregedni, szerelemben, majd szeretetben és örök pezsgésvágyban az élet és a férfitest iránt - legyen szó egymáséiról vagy később, akár másokéról (nem hiszek az örök monográmiában, az illuzió). Hát, ez nem jött be - eddig. Ellenben abbéli törekvésem, hogy a nehezebb útat még minsig jobb választani, mint a könnyed egyéjszakás kalandokat, sikeresen bevált. Bevonzottam néhány biszexuális férfit, akikkel próbáltam ezt az "idealizált" kapcsolatot "létrehozni", megerőszakolva néha önmagam, őket és egymás természetét is. Mondhatni, sorsszerűtlen, lehetetlen helyzetekre akartam rákényszeriteni egy illuziót. A harmadik csalódás után és sok, sok randizgatást követően rájöttem arra, hogy görcsösen keresni egy ideált feleslege, úgyse fog jönni addig, amig jómagam nem leszek olyan, mint a férfi akit emellé az "ideális" férfi mellé elképzeltem. Mert bizony nem feltétlenül az ideális férfit kellene nekünk létrehozni, elképzelni és gumigént másokra ráhúzni egy modellt, hanem azt az önmagunkat elképzelni majd "létrehozni" amelyek képesek a "Nagy Ővel" együtt élni.
Van - e egyáltalán ideaizált kapcsolat? Mi az? Kölcsönös szerelem? Mindenki másként szeret. Hűség? Az ember természeténél fogva nem monogám (főleg a férfi). Együtt töltött idő? Manapság a fiatalok rengeteget utaznak, munkájuk miatt az idő többségét távol töltik. Az általam oly sokat idealizált kapcsolatokban is számos konfliktus van...Valójában minden a kompromisszumoktól függ. Ki meddig megy el szabadsága feladásában és hogyan alakitja önidentitását egy másik emberrel kapcsolatban. A határok meghúzása mindig a legfőbb lételeme egy kapcsolatnak. Az alap persze a vonzalom...ez ritkán van, hogy két ember vadul kivánja egymás társaságát, testét és a csendet is izgalmasan át tudják élni - együtt. Ha ezt két ember már meg tudja élni, ott van vonzalom, van közös alap. De az, hogy ebből mikor lesz kapcsolat és milyenné válhat, nos az már kompromisszumok kérdése. Egyeseknek izgamasnak hat, hogy nekem van egy romantikus természetű, vad és végtelenül szabadságvágyú, spontán szeretőm akivel - az én kimért, órapontos és zárkózott természetem miatt - olaszos vitáink vannak. Tökéletes társam a szenvedésben és az Ady féle héjatáncban. De "ideális" ez? Ki tudja.
Eddig az alábbi meleg kapcsolatokkal találkoztam (tapasztalatból, barátok lévén vagy indirekt módon):
- zárt, hűséges meleg kapcsolat (mindkét pasi meleg identitású, együtt élnek évek óta)
- nyilt meleg kapcsolat (minkét pasi meleg, de egy ideje - vagy már a kezdet óta - megengedik társuknak, hogy néha kalandozzanak)
- szexbarátok (mondhatni mű megoldás, általában egy meleg és egy biszex között alakul ki, ahol létezik kölcsönös intimitás, barátság és szexuális együttlét, de biszex részről nagyobb a szabadságvágy igénye és nincs "kapcsolatban vagyunk" identitása)
- fuckbuddy kapcsolat ("szeretők" - két meleg, vagy akár biszex férfi melyet elsősorban a szex köt össze, legtöbbször különösebb érzelmi kötődés nélkül - ritkán működik hosszú ideig, általában közbelép az unalom vagy az érzelem)
- biszex pár és a harmadik (egy példát tudok: úgy a férfi, mint a nő biszex, tudnak egymásról és hosszabb, rövidebb ideig harmadik félt is ágyba fogadnak barátként, szexpartnerként. Ez a legritkább, kevés nő van aki ezt el tudja fogadni)
- egyéjszakások (csak szex, rendszeresen váltogatják a partnert)
Bizonyára van sok más példa és varriáció is....gyakorlatilag ezek nemegyszer még váltakoznak is két ember életében és kapcsolatában. Egy biztos: az ideális pasit nem igazán érdemes "várni". Ha önmagadat igyekszel tökéletesiteni, akkor majd jön a többi is. Addig pedig mindig annak a szeretőnek kell örülni, akivel a lehető legtöbb közös vonásotok van...mert ez is rendkivül ritka:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése