A leggyakoribb „ meleg - sztereotípiákat” fogom most számba venni és eloszlatni, vagy megerősíteni. Többségüket hallásból ismerem, néhányat magam fogalmaztam meg. Vágjunk hát bele.
Minden meleg nőies
Sacha Baron Cohen "Bruno" szerepében |
Hamis. A meleg férfi ugyanolyan változatos, mint hetero társa. Itt is van kövér, sovány, atlétikus, szőrös, szálkás, magas és alacsony, kékszemű és barna szemű. Van nőies és férfias alkatú és viselkedésű is. A meleg férfi biológiailag kevésbé különbözik a „hűvösebb” társától, legtöbb esetben a hormonok és a testi funkciók teljesen azonosan működnek. Mégis, ami általánosan elmondható, hogy a melegek egy részében alacsony a tesztoszteron szint és más, pszichológiai jelenségek miatt nyíltabban és érzékenyebben rezonálnak az érzelmi jelenségekre. A meleg férfiban rendszerint megvan a nő érzékisége és lelki érzékenysége vagy könnyen fel tudja venni ezt a szerepet még ha az nem is lesz – nem is lehet - nőiesen hiteles. A meleg férfi tehát külsőleg ritkán feminin (a párizsi hetero modellek viszont annál inkább…), de érzelmileg sokkal érzékenyebb és nyíltabb. Egy barátom véleménye szerint, a melegek ritkán nőnek nagyra, vagyis több az alacsony vagy közepes termetű férfi közöttük. Ezt nem tudom megerősiteni, de érdekes vélemény ez is...
Létezik „meleg kézmozdulat”
Igaz. A fent hamisnak kikiáltott sztereotípia ezen a téren – csak a figyelmes emberek számára- megbukhat. Sok melegnek- különösen náluk erős a „gay” identitás és a feminin jelleg- jellegzetes kézmozdulatokkal fejezi ki hétköznapi utalásait. Ujjait és főleg a csuklóját mozgassa „másképp”. Sokaknál megfigyelhető, de igen becsapós „sztereotípia”: sok egyértelműen hetero férfinál láttam már ugyanilyen kézmozdulatot. A férfiak egy része ilyenkor affektál…
Minden meleg riszálja a fenekét
Hamis. Életem első férfija egy monostori éjszakában várt rám. Sziluettje olyan férfiasan mozgott felém, hogy addig a pillanatig nem tudtam bizonyosan, hogy jó férfire várok, amíg szemtől-szembe nem álltunk. Különösen szép mozgása és tartása volt. A melegek nagy része „normálisan” mozog. Igaz, kivétel valóban mindig akad. De heteroknál és nőknél is. Így kerek a világ.
Létezik „meleg hang”
Nos, erre nem tudom mit mondjak. Talán itt bukott meg ez az én kis „létezik, meg nem létezik” játékom. Nagyon sok meleg férfi hangját találtam vékonynak, erőtlennek, remegőnek és kissé nőiesnek. De szinte ugyanennyi ellenpéldával is találkoztam, olyan férfihangokkal, amelyek egyenesen áriáztak a tesztoszterontól. Büszke, maszkulin hangok.
Létezik „meleg tekintet”
Hamis. Sokáig hittem, hogy a szemembe mélyen kutakodó kékségek mind valami fura metakommunikációval jelzik az esti találka utópiáját. Gyermekded naivitás. Ahogy egy régi barátom mondta kijózanító szarkazmussal: „az emberek csak egymás szemébe néznek. Semmi több.” Kíváncsiság és embertársunk iránti érdeklődés kérdése az egész. Persze, ha nagyon figyelünk, az ún. melegradar sokaknál valóban működik, nekem ez egyelőre tartaléklángon ég.
„Minden meleg művész”- avagy a foglalkozásokról
Marc Jacobs meleg divattervező - nők és férfiak bálványa |
Hamis. Itt nem csak a „minden meleg művész vagy minden művész meleg” sztereotípiát szeretném eloszlatni, de a borbélyok és pincérek védelmére is kelnék. Szegények már vagy száz éve – lásd Révai Nagy Lexikona és a homoszexualitás szócikket - a sztereotípiák rabságában élnek. Ebből az egészből annyi igaz, hogy a melegek - mint mondtam fentebb- sokkal érzékenyebbek és nyitottabbak, intenzivebben használják a jobb agyféltekét, így kreativitásuk könnyebben bányászható ki. Ez nem tehetség, hanem exhibicionizmus és természetes emberi igény. A fenti foglalkozások pedig egyszerűen „nőies” jellegűk miatt váltak „meleggé”. Nincs izom, fitogtatás benne. Semmi vad, csődörféle férfiasság. Mindenesetre az én kolozsvári borbélyom elég jó húsban van. És nem meleg! Ismerek színészt, történészt, kommunikációs szakembert, virágkötészt, portást, építészt, informatikust, fizikushallgatót, kémikusprofesszort és munkanélkülit aki meleg. Ennyit a mesterség és a melegség kapcsolatáról. A divattervezők viszont szerintem is mind melegek. Sztereotip lennék?
Minden meleg szexmániás
Hamis. A meleg férfi és szexualitás kapcsolata ugyanolyan dilemmás, mint a hetero férfiaké. A különbséget egy meleg filmsorozat első részében így foglalták össze: „bármilyen hihetetlen, a hetero férfiak minden huszadik másodpercben a szexre gondolnak. A melegek minden kilencedikben…”A túlzás gondolom mindenki számára egyértelmű, de a lényeg, hogy mindenképp többet nyom a latba a külsőség, mint amennyit annak valójában kellene. A férfiak mind vizuális típusúak, tehát a külső rendkívül fontos számukra, így az ezzel járó ösztöni gyönyörök gyakorlása is. Az már tudatosság és nem identitás kérdése, hogy ezt ki, hogyan gyakorolja: kivel, hányszor és mikor.
A melegek képtelenek a monogámiára
Hamis. Szerencsémre két barátom tökéletes példája ennek a sztereotípiának a cáfolatára. Lassan hosszabb ideje vannak együtt, mint a heteró ismerőseim többsége. Ez jó remény nekem is, aki mindig bízott ebben. Az tény, hogy ha két férfi akar együtt az emberi kapcsolat legmélyebb és legszebb szintjére eljutni, tehát párkapcsolatban élni, ott olyan problémákkal találkozik, amelyek nehezen áthidalhatóak (fő hiányérzet: a gyerek). Részben ez az oka annak, hogy a meleg férfiaknak több társuk volt mint heteró barátaiknak. Sokkal több. Ennek okairól máskor, részletesebben. Egy kis gyakorlattal azonban a monogámiához is eljuthatunk. Addig pedig, igen, több férfit felfalunk - önmagunkkal együtt. Így tesznek nők és férfiak is. Az emberek.
Minden meleg jóképű
Derryl Stephens - jóképű, férfias és meleg |
Hamis. Részben csak. Mert ha Umberto Eco szépségkönyvét fellapozzuk és a divatdiktátorok plakátjait átnyálazzuk, láthatjuk, hogy a jelenlegi nőideál a következő vonásokkal bír: szimmetrikus, kissé nyújtott arc, sima, gyenge bőr, borostás arc, nagy és határozott szemek, csókos ajkak és erős haj. Nem baj ha kicsit göndör, ha kék a szeme és fekete a haja az már főnyeremény. Na jó, ebben volt egy kis szubjektivizmus is. De a lényeg az, hogy a jelenlegi nőideál igencsak „meleg” vonásokat takar. A meleg férfiak egyetlen közös vonása ugyanis a nőies, fiatalos arc. Ez nem általánosítható, de sok példa van rá. Gyermeki arc, nagy szemek. Bár láttam egy olasz meleget is: megtestesült vad férfiideál volt. A nők megnyugtatására el kell azért mondanom: sok hetero férfi van, aki jóképű. A szépség relatív, ahogy Umberto Eco könyve is mutatja, tény azonban, hogy sok meleg után sóvároghatnak a nők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése