A meleg világban lassan hét éve navigálok, leginkább a virtuális világba szorulva, hisz más alternativára egyelőre nem látok lehetőséget. Kevés a reális esélye a mi világunkban, hogy a "nagy ő" egy bulin, koncerten vagy előadáson fog betoppanni...persze, a mesékben lehet hinni és vágyálmokat kergetni, de valahogy mindig közelebb voltam a realitás talajához. A meleg internetes világban viszont az embereket egy dolog hajtja: a szex. Csak ez számít, csak ez mozgat mindent, fizikai vonzalom és adottságok alapján választanak partnert, minden más aspektus másodlagosnak hat, nem beszélve arról, hogy két férfi közötti kapcsolatot olyan tág és merész keretek között értelmezi ez a világ (nyitott, félig nyitott, friends with benefits, fuckbuddy, egyéjszakák) hogy az ősnaiv, aki hisz a monogámiában (ami nem természetes állapot, de mégis nagyon európai), hűségben, felelősségvállalásban és abban, hogy van még valahol odakint egy értelmiségi, kedves, szerethető és szeretni tudó ember a tűt keresi a szénakazalban. Mégis....van bennem egy démon, egy erő, egy ősfélelem ami nem tud türelmet gyakorolni, nem tud önkontrollt és féket bevezetni, hogy jól döntsön, jól válasszon.A magány helyett tehát inkább választom a társas magányt, a megalkuvást amit aztán profi játszmákkal mesterien tudok hónapokig is nyúzni igazi hardoce szadistaként. A sok felületes ember között ha meglát egy átlagtól eltérőt - legutóbb egy biszexuálist, akiben a tüzesség, az erő, a szerénység, a tudomány iránti érdeklődés, a felfedezés vágya, a séták, kirándulások és beszélgetések szeretete, a közös zenei ízlés és a jó szex - azonnal bevonzom. Csakhogy, már az elején világos volt, hogy ő nem akar kapcsolatot, hogy ő nem tud (vagy nem akar) kötődni férfiakhoz és az én szeretetéhes és társfüggő természetem számára egyérteműen börtön és nyűg lesz, nekem pedig az ő távolságtartása, határai és futása kin és pokol. Így teremtettük mi - de leginkább én - a héjatáncot, amely támaszkodássá, energiavámpirrá redukált minket. Szakitási érvei között a szabadságvágyának hiánya mellett a szexuális vonzalom hiányát is megemlitette. "Nem volt kémia"....jó szakitási duma, rá lehet fogni ezt már a természetre és a megmagyarázhatatlanra. Ha nincs kémia, nem jövünk össze, nem szeretkezünk fél éven át. A vonzalom ellenben elromolhat attól, hogy két szererethiányos ember ellentétesen reagál egymásra: egyik görcsösen fut a másik után, eleve félelelmmel az elvesztéstől és tébolyultan a féltékenységtől, a másik pedig a problémáktól menekülve, agressziv, büntető és ignoráns, befeleforduló reakciókat szül. Ő állitólag máris talált mást magának - jellemző reakciója a férfi elemnek, hogy szeparációs szorongását szexben és más társ azonnal választásában próbálja elfojtani. Én szenvedek, ismét pokolba szállok. Miért? Mert kell. Mert az ismétlődő szakitásokból egyelőre nem tanulok, igy a pofon addig fog jönni az élettől, amig megtanulom a feladatot.
Arról, hogy hogyan is viselkedtem én az eddigi kapcsolataimban (jelzem, biszexuális és szexuális identitásukban tévelygő emberekkel jöttem össze) ime egy érdekes ábra egy okos könyvből, talán sokan felismerik azt is, hogy honnan:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése