Meleg függőségek

Tegnap az exemmel folytatott mérhetetlenül csúnya és ismételten megalázó chatelésünk után eldöntöttem, hogy leszokok róla és a rómeóról is. Bántó és vulgáris szavai, minden empátia nélkül felém dobott "értsd meg, hogy én nem szeretlek és nem is foglak soha" mondata valamint "nincs szükségem elmebetegekre" (válaszként arra, hogy szerelmes vagyok belé) három hónap szakitási huzavona után most hatott először

 olyan súllyal, hogy valóban rájöjjek arra, hogy szerelmem és odaadásom meddő táptalajba hull, benne nem lel jelenlegi állapotában forrásra. Nem tudunk már felfele szeretni, csak a fertőbe huzzuk egymást legapróbb beszélgetéseinkkel is. Ő megaláz engem, én kétségbeesetten próbálom menteni az illuzóit, hogy ebből lehetne még valami...ő menekül és futok utánna. Semmi haladás fölfelé,a hogy ez a valódi szeretetben kellene legyen. Értelmetlen az egész. Ismét szembesülnöm kell azzal, hogy szerelembe esni egy biszexuális, kapcsolatra képtelen és attól óckodó "csak barátokat keresek (értsd: dugunk és néha kijárunk)" elv szerint élő fiúba maga a pokol. Meglehet társfüggő vagyok, mert tovább maradnék egy olyan kapcsolatban, ami árt és nem szeret, ami rombol és nem épit. De meglehet....egyszerűen igy viselkedne minden, a "neurokémiai" mámor első félévében ignorált szerelmes (lásd képet). Mit tehetnék mást, mint végleg elfogadni a tényt, hogy rossz táptalajt választottam szerelemnek? A pokoljárás közepén azt is bánom, hogy találkoztam vele...de talán az idő ezeket asebeket gyógyitja. Tudom, hogy szeretni sosem szégyen, tudom, hogy milyen értékeket, elveket vallok, tudom hogy ezek jók és nemesek. Hiszem a szeretet erejét és vallom, hogy a párkapcsolat sokkal nemesebb, felelősségteljesebb és emberibb létforma, mint a "friends with benefits", amit én soha nem tudtam elfogadni, mert abban csak 20 -30% -os energiákat fektet az ember. Az kényelmes, felelősség, odaadás, akarat nélküli dolog. Az felbontható könnyen, a másik eldobható mint egy rossz zokni....az egy kegyetlen játék, ahol nincs helye szerelemnek.

Az exemről való leszokás szorosan kapcsolatban áll ugyanakkor a rómeóról való leszokásról is. Sajnos tény, hogy ezzel a döntéssel elvágom magamtól az egyetlen utat a kolozsvári meleg világtól, ám mégis úgy gondolom, érzem, hogy ezt most meg kell tennem. Miért is? Ime leirom.

A rómeón hat éve vagyok. Több profilt váltottam az évek során, volt néhány hét, de akár több hónap is, amikor nem, vagy alig léptem fel az oldalra. Rengeteg emberrel  -tényleg, százakkal - kerültem néhány szóra, kapcsolatba. Többükkel sikerült épkézláb mondatokig, sőt, értemes, izgalmas párbestzédekig eljutnom. Asztrofizikától a filozófiáig, szado -mazohista szextől az identitását kereső negyevenes éveit taposó férfiig mindenféle témát érintettem. Itt ismertem meg azt a néhány embert, akibe szerelmes lettem, valamint néhány olyan személyt, akivel barátságot tudtam kiépiteni.

Mégis, úgy döntöttem, hogy most ismét elhagyom egy időre ezt az oldalt - nem törlöm a profilom, mert tudom, hogy idővel ismét újat készitenék. Most a cél az, hogy csak napi néhány percet töltsek az oldalon, vagy még annál is kevesebbet. Ideális esetben fel se kellene menjek néhány napig, de olyan ez most mint egy dohányzásról leszokás....Motivál az, hogy az oldalon mostanság túl sok negativ élmény, sérülés, bosszúság ér és úgy érzem, felesleges ott ülnöm. Túl sok felületes, csak szexet, csak a kockahasakat kereső ember, rontja az önbizalmam, túl sok birka között meginognak azok az elveim is, amelyeket jónak vélek és hiszek. Hülyének és idegbetegnek nevezik a szerelmest, feleslegesnek és csöpögősnek az érzelmek kifejezését, "komplikáltnak" a kapcsolatokat. Minden második ember "biszexuális", "rendkivül diszkrét (extrem de discret)" vagy meztelen fenékkel és farokkal üdvözöl első köszönésként. Arcképet nem küldenek, ha több levélben kérem, obszedáns tolakodónak neveznek és letiltanak. 

Ilyen világ nem kell nekem. Ebben a világban hinni a szerelemben, a kapcsolat intézményében sőt mi több, Istenben vagy spiritualitásban - fertő, rossz, felesleges, "ciudat" azaz "fura". 

Sok olyan barátom van, akivel ezen az oldal túl is tudok beszélni....most velük próbálok inkább élő kapcsolatot kiépiteni.

Remélem sikerül ezt a függőségem levetkőznöm. 

Milyen nyelven szeressünk?

Igen nagy népszerűségre tett szert a kereszténységről szóló bejegyzésem, igérem, hogy a második rész is hamarosan következik, amint az interjúalanyokat sikerül szóra birnom. Addig azonban egy olyan témát boncolnék ami a Romániában most ismét magasra hágott etinikai botrányok időszakában igen aktuális talán.

A napokban meleg barátaimmal sörözésre mentünk. Három meleg pár és jómagam....egyedül. A hét személy közül egy román volt. Ennek ellénre a párbeszéd magyarul folyt, a román kolléga arcát elnézve igen kirekesztve érezte magát, kevés alkalommal kapott szót, kérdést. Ilyenkor persze mindig felmerül a nagy kérdés, hogyan kell egy társasági beszélgetést levezetni, ha a nagy többség egy nyelvet beszél, de van egy kisebb rész, aki nem beszéli az adott nyelvet. Mikor váltsunk, hogyan tartsuk őt is párbeszédben....Jómagam, aki eddig kivétel nélkül román fiúkkal jöttem össsze, úgy gondolom, hogy a "más" nyelvet beszélő fiú párjának kellene forditania, a párbeszéd körforgásában tartani a másik embert figyelve a társaságra és a párjára is. Azzal nem értek egyet amit az egyik barátom emlitett, miszerint ha egy magyar fiú összejön egy románnal vagy egy más nemzetiségű, magyarul nem beszélő egyénnel, akkor a baráti találkozók miatt az illetően meg kellene tanulnia néhány alapvető mondatot magyarul. Erre senki sem kötelezheti a másikat, ha az illető a párjának nyelve, kultúrája, baráti társasága iránt valóban érdeklődik és nyitott akkor talán megtanul néhány mondatot, de ha nem óhajtja ezt, akkor párján áll a döntés, hogyan oldják meg a baráti társasági összejöveteleket. Otthon hagyni nem lehet ha valódi, teljes kapcsolatot él a két egyén....de magányra hagyni sem egy aztaltársaságnál. Nehéz ügy, de semmiképp nem várhatja el a baráti társaság sem, hogy az illető most csak azért válasszon magyar fiút, mert igy könnyebben menne a kommunikáció és a barátkozás az összejöveteleken. 

Saját magam példájából nagyon jól tudom, hogy elég kevés a magyar meleg Kolozsváron, nekem pedig valahogy a konstellációk mindig úgy alakultak, hogy a magyar melegekkel előbb lettem barát, mintsem bármiféle vonzódásnak helyet vagy lehetőséget hagytunk volna. Egyes esetekben pedig a viszonzatlanság szabott gátat a kapcsolat kiépitésének. Ezért is alakult úgy, hogy románokkal randizgattam többet és szerelmeim is közülük kerültek ki. Nem hiszem azt, hogy az intenziv szociális életet élő magyar melegnek nem lehet más nyelvet beszélő párja, hisz a szerelem, a szeretet nyelve szótlan, nem kötődik dialektushoz, nyelvhez, bőrszinhez, etnikumhoz. A barátoknak is -  ha valóban azok - ezt meg kell érteni, ahogy természetesen a más nyelvet beszélőnek is a maga módján alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ha nem is a magyar nyelv megtanulásával, de párjával sikerülhet kialakitania egy olyan életmódot, amelyben mindketten kijárhatnak egymás baráti körébe, akár a két baráti kört is összehozhatják és ha van szeretet, nyitottság, intelligencia és tollerancia, akkor aprócska kompromisszumokkal egymás kultúráját is megismerhetik.

Olyan ez, mint a genetikai keveredés: mindig felpezsditi a vért. Nos, ez a fajta internetnikus kapcsolat felpezsditi a lelket, a szellemet ha két valóban egymásra hangolt, egymással hasonló érdeklődésű, identitású ember találkozik.

Kereszténység és a melegek I.

"És ha valaki férfival hál, úgy amint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok." (Móz III. 20, 13.). A zsidó irásás hagyományok bár nem sok helyen, de elég egyértelműen "szodómiának", azaz erkölcstelen, parázna jelenségnek iráják le két férfi együttétét. A szodómia szó maga elsősorban a homoszexuális közösülésre vonatkozott, az erkölcstelen, parázna, Szodóma és Gomora városában elbúrjánzott jelenségekre hasznátlák amely ellenkezett a zsidó törzsek jogszokásával. A homoszexuális viszonyt megkövezéssel torolták, ahogy a házasságtörő nőket is, a két jelenség tehát elsősorban a szodomai bűnök és a Tizparancsolat "NE PARÁZNÁLKODJ" szólamával áll összefüggésben.

A jézusi tanitások bár zsidó környezetben születtek, a mózesi törvényekkel alig foglalkoznak és kevés helyen jelenik meg a szexualitás kérdése (Máté 5, 28) elsősorban a házasságtörés és az erkölcstelen, féktelen viselkedésre vonatkozóan. Ezzel szemben jó fél évszázaddal a mester halála után Pál apostol már igen vehemensen, az első vérbeli apologétaként több levelében is megemliti a szodómiát, mint bűnt. Ez nem feltétlenül a mózesi, zsidó törvények átvétele, hanem leginkább a keresztény erkölcs felsőbbrendű jellegének apologetikus hangsúlyozása egy pogány, római környezetben ahol a görög pederasztia igen elterjedt életmód volt. Pál apostol tehát nem a zsidó törvényeket követi elsősorban, hanem a római életmód ellen harcol kissé módositva a jézusi tanitásokon (I. Korinth 6, 9 - 11.)

A fő keresztény egyházak sokat vitáztak az idők során a fizikai vonzalom, a szerelem és a házasság fogalmain. A nagy keresztény egyházak mai napig csak férfi és nő közötti házasságot ismerik el és minden más jellegű, házasság előtti szexuális aktust bűnnek minősitenek. Ellenben számos neoprotestáns egyház ma már elfogadja nemcsak a meleg papokat (nőt és férfit egyaránt) de meleg házasságokat is celebrálnak. Modern teológusok egy része ma már nem szó szerint, hanem sokkal árnyaltabban értelmezi a bibliai és jézusi tanitásokat is, átértemezve a házasság, a szerelem és a két ember közötti intim viszony fogalmát. Több irányzat, egyház és szervezet ismert külföldön (igy Magyarországon is!) ahol keresztény fiatalok hitüket sikeresen összeegyeztették szexuális identitásukkal. Itt ugyanis elsősorban két identitásról van szó: mindkettő szinte már genetikailag kódolt (egyik gén, másik mém),  vagy legalábbis nagyon az európai ember mélytudatában gyökerezik igy természetres ,ha egy európai fiú keresve meleségének okait, szembetalálkozik a kereszténység, az otthoni tanitások vagy a vallásórák büntetéseivel. Nagyon sok példa van - és magam is találkoztam 6 éves kudarcos párkeresésem során - olyan emberekkel, akik melegségüket pontosan a keresztény hitük miatt nem tudták elfogadni. Bűnnek hitték, szeretkezés után frusztráltak voltak a ténytől, hogy ők most férfival voltak, nem lehetett érzelmeket kimutatni nekik de különösen nem lehetett a szerelemről, mint szakrális kötelékről beszélni nekik mert nem láttak ők abban semmi "szentségest" hogy férfival vannak. Érezhetően zavarta őket, hogy velem voltak....

Mivel lehet ezen felénk, Erdélyben, Romániában változtatni? Sajnos arra semmi esély egyelőre, hogy az amerikai kontinensen vagy néhány nyugat - európai államban jellemző nyiltsággal kezeljék a témát a nagy egyházak. Ellenben arra lehetne esély, hogy legalább a vallásórákon (főleg a kompromisszumokra hajlamos protestáns egyházak, de akár a katolikusok is) már középiskolában vagy akár azelőtt is szóba hozzák a melegséget, nem mint bűnt, hanem mint a szeretet, az egyetemes emberi együttlét egyik megniylvánulási formáját. Sokakban óriási sebet hagy az, hogy hitüket, vallásos identitásukat nem tudják megélni hűen az ösztöneik miatt és forditva, ösztöneiket elnyomják vagy frusztrációként élik meg, akadályozva hogy abból valaha is stabil identitás jöjjön létre. 

A román melegek (velük intenzivebb volt a kapcsolatom, mint az erdélyi magyarokkal) nagyon babonás, istenhivő emberek. Sokuk éli, sodródásként a melegségüket, ha szembetalálják magukat egy kapcsolattá lett férfiviszonnyal akkor megrémülnek. Otthagyják a másikat, mindenféle butaságokkal érvelve, miközben látványosan zavarja őket a másik érzelmei...

Az "én Jézusom" a Szeretet nyelvét beszéli. Azt a szeretet, amit én sem tudok még beszélni hitelesen, mert összepiszkitom egoista, önző, türelmetlen, makacs, acsarkodó és társfüggő természetemmel. De bármennyire is bennem munkálkodnak ezek az erők is, tudom és hiszem, hogy bennem is és minden emberben ott van az egyetemes együvvétartozás lelkülete. A Szeretet ereje, amely csak épit, erősit, alkot, mozog és csak felfele tud nézni. Az "én Jézusom" és "Istenem" előtt nincs nem, bőrszin, vallási és politikai hozzátartozás, ahogy szexuális orientáció sem: mindenki egy erőből fakadt és különböző felszines identitásokat kapva vagy felvállalva, megtanulva utazik egy testben ezen a világon, kapcsolatba lépve másokkal, akiket valójában mindig, de mindig ismert már. Mert Egyek vagyunk.

A nyilt kapcsolatokról

Sok meleg párt ismerek, akiknek a sors megadta, hogy megtalálják életük párját és néhány évet  -vagy akár egy egész életet - leéljenek együtt. Néha áhitattal, sóvárgással, máskor csodálkozással, kiváncsisággal, gyengébb és elesettebb pillanataimban irigykedve tekintek rájuk. Mégis, ahogy mindenben, itt is a rációt és a összképet szeretem látni. Három párt ismerek, akik hosszú évek óta (4-8 év) zárt, monogám kapcsolatban vannak és igy próbálják az apróbb konfliktusokat is megoldani. Összefogja őket részben az egymás iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolat intézményébe vetett hit, a stabilitás és a biztonságérzet szimpátiája no meg az, hogy még úton vannak, közös célokkal, tervekkel, akarással. 

Ismerek azonban személyesen olyan meleg párokat is - és a társkereső oldalon közvetve egyre több ilyen példával szembesülök - akik néhány év együtt töltött idő után a nyilt kapcsolat mellett döntöttek. Az általam ismert példák esetén ez azt jelenti, hogy a pár tagjai megengedik társuknak, hogy néha másokkal is lefeküdjenek - természetesen, egyféle "szerződésként", megállapodásként a társ mindig tudja kivel és mikor. Az egyik kedves pár esetén ezt azért vezették be, mert fiatalon ismerkedtek meg, mindkettejük életéből kimaradt a férfiak számára talán elmaradhatatlan "vadászó" periódus...és bár a vonzalom, a szeretet és a kapcsolat továbbra is erős és biztonságos, 7 év után úgy döntöttek, hogy mással is kipróbálják a szexet, "fűszerezik" a kapcsolatot. Egy másik "módja" a meleg párok együttélésére a hármasozás bevezetése: a párok nem kalandoznak külön - külön, de néha befogadnak egy harmadikat - legyen szó barátról, vagy egy két sörözés után megismert szimpatikus fiúról.  Ismerek olyan párt is, akik már a kapcsolatuk elejétől fogva gyakorolják ezt a módot, igy vezetve le a vadászösztönt és mentik meg a kapcsolatot. 

Bizonyára ezek a módok és változatok embertipustól, temperamentumtól függően változnak: a féltékenyebb tipusú emberek nem fogják birni egy olyan férfi mellett sokáig, akiben a vadászösztön, a kalandvágy nagyon erős. Ezek valóban, genetikai és tudatalatti jelenségek amelyeket szabályozhat ugyan a másik iránti szeretet, tisztelet, a kapcsolatba vetett hit, de nem mindig megy ez úgy, ahogy elképzeljük.

A monogámiához szokott párok elitélik talán ezteket az alternativákat....magam is inkább a zárt kapcsolatok hive vagyok a féltékenységem miatt is, de azt is meg tudom érteni, hogy hosszú évek alatt valóban nem árt a fűszerezés a kapcsolatban: ha ez pedig csak ilyen módon lehetséges, akkor miért ne mentsük át a kapcsolatot? 

Nehéz ügy. 

Hol vagytok, értelmiségiek?

Mivel értelmiségi pályára készülök, vagy mondhatni annak az utját kezdtem el koptatni számos identitásom közül a melegség mellett az értelmiségi, kultúrbarbár szerepkört is magamra vállalom. Ez utóbbit sokkal nyiltabban, határozottabban hisz ez  - még – nem elitélendő a társadalom szélesebb körében, igaz manapság már furcsa és „elszállt” embernek nevezik azt, aki esetleg olvasásra, irásra vagy netalán „népoktatásra” adja a fejét. Bár a szexuális identitást én is magánügynek fogom fel és nem érzem feltétlenül fontosnak kiteregetni a legapróbb részleteket a világ számára, sorstársaink segitése és a társadalmi béklyók lerázása érdekében mégis fontos lenne, ha bizonyos mértékben kilépnénk elefántcsonttornyunkból és szólnánk szexualitásunkról a nagyközönségnek is – mindezt persze az adott társadalomhoz illő és általa emészthető nyelven és formában.

Nádasdy Ádám

A melegség, másság vagy leginkább a már emlitett „normalitás” fogalmának terjesztésére szükség lenne publikus, másságukat nyiltan vállaló és erről szabadon beszélő értelmiségiekre is. Olyan emberekre, akiket az olvasó, szinházba járó, művészet, tudomány vag akár a poitika iránt érdeklődő közönség már elismert és ismert személyiségként őriz a tudatában. Olyan emberekre, akiknek „comming outja” nem életük teljesitményeként fog érvényesülni, hanem egyszerűen egy plusz lesz ahhoz amit már amúgy is adtak a társadalomért. Ráadásul, ha stabil munkahelyük, megbecsülésük és ismertségük van ezzek a tettükkel már nem is veszélyeztetik munkájukat, karrierjüket – mondhatni, nincs is mit veszteniük, ellenben sokak szemében másképp láttatnák a melegeket és sokakat segitenének ezzel az elfogadásban is.

Külföldi országok (Anglia, Németország de még a konzervativ Egyesült Államok is) nyüzsögnek a publikus meleg értelmiségiektől: irók, költők, szinházigazgatók, művészek, publicisták, miniszterek, képviselők de miniszterelnökök is akadnak ilyen szerepben. Magyarországon a meleg személyiségeket számba vevő szubjektiv listán több mintegy száz ember neve szerepel, ezeknek fele ma is élő személyiség. A másságuat még nem vállaló vagy csak diszkréten őrző régi nagy nevek mellett (Pilinszky János, Ferencsik János,

Mensáros László, Gobbi Hilda) ma már olyan nyiltan meleg, vezető értelmiségieket is találunk akik nagy megbecsülésnek örvendenek az országban, gyarapitják a magyar és az egyetemes kultúrát ám értelmiségi szerepük mellett nyiltan vállalt másságukkal segitik talán a társadalom hozzáállásának lassú megváltoztatását is. Ott találjuk a listán a neves nyevészt, irodalmárt, költőt és műforditót Nádasdy Ádámot akinek óráin százak lógnak fürtökben, de ott szerepel a Karinthy család fenegyereke, Karinthy Márton, Gerevich András költő, Varnus Xavér legendás orgonaművész, Alföldi Róbert szinművész, Ungvár Klára, Szetey Gábor és Sebián Petrovszki László politikusok is.  A lista persze ennél sokkal bőségesebb is lehetne, kevés akadémikust, tudóst találunk rajta pedig bizonyára köztük is akad szép számmal. Mégis, a romániai helyzethez képest a magyarországi sokkal kecsegtetőbb. Kies hazánkban még a többségi román társadalom értelmiségi krémje sem akar erről beszélni: neves szinészek, rendezők, politkusok és főpapokról is nyilt titokként kering a hir, hogy melegek, mégis inkább hagyják nevüket viccek témájául mintsem felvállalva ezt a szerepet, beszélnének róla és tennének a másság érzet megszüntetéséért. Néhány televiziós közszereplőn kivül eleve kevés román vállalja nyiltan a másságát a sajtó és a nagyközönség előtt.

Gerevich András

Ami az erdélyi magyar értelmiséget illeti, a helyzet...mondhatni zéró. Néhány egyetemi oktató- akiről amúgy is mindenki tudja – ugyan itt, ott megjelenik párjával, de mégsem képes erről egy sajtóorgánumnak beszélni, pedig meglehet a diákok és számos útkereső melegnek is segitene, hogy változzon az értékrendje. Ugyanigy, szinészek, művészek és irók is akadnak a sorban hasonló diszkrét szerepkört vállalva. Nekik pedig már nem kellene attól félni, amitől nekem például, hogy kezdő karrierjüket aláásná a comming out: elismertek, ismertek és szakmájukban a legjobbak, nekik már nincs mit veszteni, viszont sokat segitenének. Ha egyszer sikerül bebetonoznom magam a szakmámba, akkor én megteszem.

Mit is kivánhatnék a többieknek: hajrá!

Önbecsülés és a hasizmok

Marlon Teixeira - 9,99.

Legutóbbi biszexuális férfival eltöltött fél évem alatt nagyon sok kellemes élményben, játékban is volt részem. Az egyik közösen kialakitott és nagy élvezettel gyakorolt butácska játékok egyike az volt, hogy sétálva Kolozsvár utcáin 1- től 10 -ig osztogattuk a "jegyeket" a pasiknak: volt aki a szép arcáért, mások a formás fenekéért, mig akadt aki az összhatásért nyerte el a jónak minősülő 9 -est vagy akár 9,5 -et. A tizest meghagytuk az isteneknek. Érdekessége volt ennek a sajátosan játszmázós viselkedésnek, hogy önmagunkat is osztályoztuk...nyáron engem 7,5 - 8 -asra "becsült" az exem, én őt ugyanennyire. Ez elsősorban a fizikai adottságainkra vonatkozott. A kapcsolat végén én továbbra is 8 -asnak láttam őt, ellenben én 6,5 lettem a szemében....

A tanulság a történetből ellenben nem az, hogy a tél nem tesz jót a számadatoknak sem, hanem rámutat arra, hogy milyen módon befolyásolja a testképünk az önbecsülésünket és forditva. Sem én, sem az exem nem voltunk önmagunkkal - legyen szó itt a testképünkről vagy akár az énképünkről - megelégedve, kibékülve. Ő  az arcában, lábszárában látott "javitanivalót" (ami ellenben nekem fel se tűnt, mert nagyon szerettem) én pedig a hasamon, felsőtestemen éreztem mindig, hogy lenne mit javitani. Mindkettőnk tudatát mélyen befolyásolta és mint egy vakot irányitotta a test kultusz, a fizikai tökéletesség meleg világban talán még inkább hangsúlyozott jelensége. A társkereső oldalakon ha ritkán feltűnik egy arányos, kisportolt, kőkemény hasizmokkal feszitő fiatal fiú, azonnal a figyelem középpontjába kerül, sakáltanyává válik a virtuális közösség. De nemcsak a meleg világ, a teljes divatipar a testkultuszra, a fizikai szépség és tökéletességre helyezi a hangsúlyt olyan mértékben, hogy elfelejtik, hogy az emberi értékrend és önbecsülés nem a hasizmoktól kezdődik  - de különösen nem ott ér véget! Mert tény és bizonyitott jelenség, hogy "mens sana in corpore sano" azaz saját testünk figyelése, tisztelete fontos az életben, de ez is elsősorban lelkünk állapotát tükrözi. A kóros kövérség és soványság egyaránt pszihoszomatikus jelek, amelyek nemcsak a genetikában, de a pzihológiában is kutatandó témák. 

Marcellus szobra, Louvre

A meleg világ testkultuszában elfelejtették mára azt, hogy a "melegség" őshazájában, az ókori görögöknél valóban létezett az esztétikai és filozófiai magasságokba emelt fizikai szépségnek egyféle kultusza, de ehhez szervesen társult az is, hogy a tökéletes testű ifjak erkölcsös, rendes állampolgárok, követendő férfiak legyenek ha megérnek. A meleg világban az önbecsülés a hasizmoktól kezdődik...akinek pedig eleve rosszul áll az önbecsülése és a testképe, az a meleg világban nagyon nehezen fog tudni mozogni, hisz leépül az is, ami megvolt. Ha én is és az exem is átértékeltük volna önmagunkat és az önbecsülésünk a helyén lett volna akkor kialakulhatott volna a párkapcsolatok egyetlen működő sémája: én sem vagyok tökéletes, te sem vagy az, de  én magamnak és te nekem 10 -es vagy! Tökéletes.  Ellenben saját magunk önbecsüléshiánya és nagyrészt a meleg világ testkultusza kialakitotta azt amikor már "te sem vagy jó és én sem vagyok jó"....Innen már csak lefele mehetett az út. 

Ha megértjük azt, hogy elsősorban én kell magam 10 -esnek látnom és szépnek, sőt, gyönyörűnek, hisz akkor egyrészt el tudom fogadni, hogy a másik is szépnek lát (magyarán nem futok el a szerelmestől), másrészt eleve nem emelek piedesztálra egy másik embert, hisz  én is vagyok olyan szép, hogy ne kelljen a másikat istenitenem.