Csók vagy kézfogás?

A meleg világban szinte univerzálisan elterjedt jelenség, hogy ha két meleg találkozik - történjen az Pesten vagy Rómában - arcon csókolják egymást és nem fognak kezet. Erről elmélkedjünk egy kicsit. 

Az emberek évzázadok óta ezerféle módon köszöntik egymást ha talákoznak. Az arccsók régi hagyomány, a

sémita kultúrákban (zsidók, arabok) teljesen természetes ma is, hogy viszonylag idegen emberek is igy üdvözlik egymást. Máshol az adott személy társadalmi - szociális szerepköre határozza meg azt, hogy fejet hajtva, szemébe nézve, kezet csókolva vagy más módon köszöntenek valakit. Európában a férfiak körében a kézfogás terjedt el és lett univerzális köszöntési móddá. Mivel állandóan ezt láttam és gyakoroltam gyerekkoromban és azt követően is, nekem is ez tűnik még most is a legtermészetesebbnek, találkozzak akárkivel - meleggel vagy heteróval - az első, ösztönös reakció, hogy egy határozott és erős kézfogással üdvözöljem. Nekem ez a legjobb módja még mindig annak, hogy energiákat közvetitsünk egymás felé és érezzem a találkozás lényegét. Emiatt is szörnyen furcsa nekem, ha melegekkel kell találkozzak, akik soha nem fogják meg a kezem vagy legalább helyette átölelnének (a másik módja az energiaátadásnak). Ehelyett sokan a túlságosan ridegnek tűnő arccsókkal üdvözlik egymást, aminek a lényegét sose értettem. Nem a mi kultúránk része és nem is érzem annyira személyesnek, bensőségesnek. A már emlitett kultúrkörökben ezt az idegenek is gyakorolják

egymás között, barátok és a család esetén öleléssel is párositják, hogy jelezzék a találkozó bensőségesebb viszonyát. 

A meleg világban ezt a szokást őszintén, kissé "diváskodásnak" tartom és felesleges nyüszögésnek. Férfiak vagyunk akkor fogjunk szépen, erősen és határozottan kezet vagy öleljük át egymást, hisz igy a leghatásosabb a találkozás örömének átadása. 

Meleg volt -e Hadrianus?

Manapság az LMBT mozgalom nagy előszeretettel hívja segítségül az ókori „homoszexualitást”, mint mozgalmuk prototípusát, előfutárát és nemegyszer idealizált előképét. Minden melegek szaturnuszi aranykoraként bemutatott görög és római homoszexualitásnak számos szerzője, különösen a posztmodern történetírás egyik ágaként közismert gender studies mellékhajtása, a „queer theorist historiography” jeleskedik abban, hogy az ókori „homoszexualitást” a jelenkori viszonyokhoz hasonlítsa.  David Halperin és

mások hatása mára már az ókortudomány állását is erősen befolyásolja. Ennek egyik jeleként az ókor legnagyobb meleg szerelmespárjának kihirdetett Hadrianus és Antinous tiszteletére a British Museum külön tematikus kiállítást hozott létre. Jelenleg, ha ellátogatunk Hadrianus leírhatatlanul gyönyörű villájába, látni fogjuk, hogy Antinoust már egyértelműen, mint társát, szerelmét és élete párját mutatják be a turistáknak. Azt, amiről még fél évszázada is a konzervativizmusukról híres ókorászok „ferde hajlamként” vagy „nyájas barátságként” jellemeztek, ma már „meleg” vagy „homoszexuális” szerelemnek nevezi a szakirodalom és a tömegesen kiadott ismeretterjesztő művek. De hogyan is jutottunk oda, hogy Hadrianust a meleg mozgalmak élvonalába helyezzük? Járjuk körbe a kérdést: meleg volt –e Hadrianus?

Először is, tudni kell azt, hogy a neves császár életéből alig maradt fent valami. Bár arról tudunk, hogy ő maga igyekezett a jövő nemzedékre is gondolni, amikor lejegyezte emlékiratait és életének főbb eseményeit, sajnos ez mára már elveszett. Életének számos monografikus rekonstrukciója leginkább a Historia Augusta nevű történeti gyűjtemény három évszázaddal később született biográfiájára alapul, valamint azokra a kőbe, papiruszra és bronzra vésett feliratokra és rövid, töredékes szövegekre, graffitikra, szobrokra, domborművekre és versecskékre, amelyek Hadrianus személyéhez vagy közvetett környezetéhez tartoznak.

Antinous

A hatvankét évesen elhunyt császár rendkívül mozgalmas életéből csak puzzle – darabkák ismertek, amelyeket összerakni és helyesen értelmezni csakis úgy lehet, hogy egy jóval nagyobb, a korabeli Római Birodalmat megrajzoló puzzle- rengetegbe helyezzük el őket. Így tett Anthony Birley is, akinek az egyik legjobb Hadrianus monográfia köszönhető. Ő és az 1999 –ben Craig Williams  által irt „Roman Homosexuality” is foglalkozik ezzel a kérdéssel, miszerint valóban meleg volt –e Hadrianus. Elsődleges forrásunk nincs. Senki nem él azok közül, akik látták volna a nagy császár inflagranti akcióban. Sem ő, sem Antinous, sem más szeretői nem hagytak irásás emléket ránk. Ábrázolás, közvetett forrásunk sincs abból a korból, amelyben a császár élt. Az első források amelyek Antinoust, mint Hadrianus kedveltjét említik, mint Hadrianus szeretőjét jóval a főszereplők halálát követően származik. De mit is tudunk Antinousról?

Valamikor Hadrianus uralkodásának kezdetekor születhetett Bythinia tartományban, ugyanott, ahol a legendás szépségű Ganümédész is, akit Zeusz sas képében elrabol és olymposi pohárnokká tesz. A fiú minden bizonnyal rabszolga vagy szabados lehetett, semmiképp nem szabad római polgár (a tria nomina hiánya is ezt jelzi). A császár – akiről a jóval később keletkezett és szubjektív források és nézőpont szerint összeállított Historia Augusta azt írja, hogy Traianus szeretője lehetett fiatalabb korában, majd Plotina császárné ágyasa lett – sokadig utazása során, a mai Törökország területén találkozik a fiúval. Az ifjú fizikai szépsége annyira elvarázsolja, hogy attól kezdve mindenhova magával hordja egészen annak 130 –ban bekövetkezett, rejtélyes haláláig. Antinous belefulladt a Nilus vizébe: öngyilkos lett? Merénylet áldozata? Netalán rituális önfeláldozás? Sok elmélet született, sajnos elsődleges forrásaink nincsenek. Ezt követően azonban tudjuk, hogy Hadrianus úgy siratta kegyesét (az ókori források sosem nevezik szeretőjének, ágyasának!) mint egy nő és az istenné avatott ifjúnak a Birodalom minden szegletében szobrokat, templomokat építtetett. Több vers, így Quintus Siculus verse is fennmaradt abból a korból, amely a fiú fizikai szépségének hódol. Annyi tehát bizonyos lehet, hogy a kortársak valóban csodálták a fiú szépségét és testi adottságait. Ebből sajnos számunkra nem sok maradt fönt, a szoborábrázolások ugyanis már egy megistenült, idealizált képben ábrázolt ephebost, azaz katonasorba érett fiút ábrázol. Tény, hogy arcvonásain azért fellelhetünk néhány egyedi, talán valóban Antinoushoz tartozó vonást: kerekded arc, melankolikus tekintet, nagy és erős szemöldök, kecses, húsos

ajkak.

Hadrianus korában – de különösen az ő philohellén politikája miatt – a római elit átveszi a görögök életstílusát. Ehhez az is hozzátartozik, hogy ő az első császár, aki a görög filozófusok módjára, szakállt visel – ezzel évszázadokra divatot teremtve. Ugyanakkor a görög pederasztia is elterjed a rómaiaknál. De mi is ez? Nevezhető ez homoszexualitásnak?

A görögök és a rómaiak különösen, két férfi közötti szexuális viszont akkor fogadtak el és tekintettek illdomosnak, ha egy szabad, római polgárférfi szerelmi – szeretői viszonyban van egy fiatal, lehetőleg nem szabad származású, fizikai szépségével lenyűgöző fiúcskával. Az erastes – eromenos viszony tehát kötelező volt. A Historia Augusta több forrása is szégyenkezően beszél azokról a császárokról – így Tiberiusról, Traianusról, Neróról, Caliguláról vagy Elagabalusról – akik idősebb férfiakkal, férfi prostituáltakkal is háltak vagy a passzív (pathicos) szerepet is bevállalták az ágyban.

Hadrianus megjelenésében „megfelelt” a rómaiak férfi – képének: magas, robosztus, erős férfi, kiváló katona, vadász, jó stratéga és művelt értelmiségi. Felesége is van, nőkkel is összehozta a szóbeszéd így szerelmi viszonya Antinoussal, a fiatal, gyönyörű és nem római fiúval nemhogy megalázó, de egyenesen becsülendő volt. A görögökhöz hasonlóan ugyanis a férfi test szépségének imádata és csodálata ugyanis majdnem vallásos értelmet nyer a római korban is (lásd Apolló vagy az atléták ábrázolásait). Hadrianus tehát nem tesz mást, mint egyszerűen hódol a korban ismert pederaszta szokásoknak és görög kultúra iránti érdeklődésének azzal, hogy a szép fiút kegyeltjévé és szeretőjévé választja. Nem tudjuk mit érzett iránta, nem tudjuk hogyan háltak vagy mit tettek az ágyban – már ha egyáltalán odakerültek. Feltételezhetjük, hogy Hadrianus játszotta az aktív szerepet, ha a források nem tesznek gúnyos megjegyzést ennek ellenkezőjéről.

Akárhogy is volt, Antinoust istenként imádják a Birodalom minden szegletében ezt követően, különösen a

görögök lakta vidéken (ez akár a pederasztia elterjedési térképét is elénk vetítheti?). Hadrianus ha idős, római polgárral feküdt volna le, megbélyegezték volna. Magát – ahogy egyetlen ókori ember sem – soha nem azonosította egy szexuális szokáshoz tartozó kulturális identitással (gay, meleg, homoszexuális). Ezt sehol nem hirdette, nem irt róla és a források sem emlitik egy szóval sem. Nemes egyszerűséggel azért, mert ilyen: nem is létezett! Az ókorban a szexualitás szorosan kötődött az erkölcsi, vallásos és művészeti koncepciókhoz. A jó állampolgárnak (poleitész) meg kellett felelnie bizonyos elvárásoknak és a férfiak esetén ehhez hozzátartozott a passziv szerep kerülése, a férfi prostituáltak használata és egy nővel való házasság.

Ennek tükrében, Hadrianus és Antinous ma annyira ünnepelt és a meleg mozgalmak által felkarolt szerelme egyáltalán nem jó analógia egy meleg házasságra készülő pár számára. Hadrianus ugyanis nem volt meleg. Bizonyára, ma annak nevezné magát, hisz fizikai vonzalmat talán érzett az ifjú iránt (bár erre sincs egyértelmű forrásunk, hogy nem csak egy plátói, esztétikai viszonyról van – e szó!).  Egyike volt azoknak a vezető értelmiségieknek, akik görögös módon tudták csodálni a férfi test szépségét és vonásait. 

Az angyalarcú papnövendék és a másik

Rendkívüli élményben volt részem a tegnap este. Egy ismerősömnek köszönhetően részt vettem egy katolikus teológia fiúhallgatói által rendezett magyar "bulin". Az összejövetel nem is lett volna különleges, ha két személy nem üti fel a fejét ott. Nézzük, mi is történt. 

A napi munkából hazafutva, kicsit fölmentem a rómeóra, leellenőrizni, van e valamilyen szőrös olasztól üzenet. Természetesen, nem volt, ellenben a nézelődőim között akadt egy magyar is. Emlékeztem rá még nyárról, akkor rövid ideig beszélgettünk. Feltételezem ő már ezt elfelejtette, mert a gyors megismerkedés után a kérdéseiből az derült ki, hogy semmit se tud rólam. Bár kicsit idősebb tőlem, kellemes megjelenésű és intelligens férfi képét mutatta. Gondoltam, egy fene, egy találkozóra valamikor sor kerülhet. Hamar elköszöntem tőle, mert készülnöm kellett a pap - fiúk bulijára, amire volt osztálytársam révén hivatalos

voltam. Abban maradtunk, hogy majd valamikor összefutunk jövő héten.

Az összejövetel a katolikus pap - növendékekkel kellemesen telt. Néhányukat már ismertem, hisz futólag megfordultam már ott. Érdekes volt látni, hogy ezek a fiúk a nap 8 - 10 órájában állandóan együtt vannak, együtt esznek, együtt tanulnak, együtt énekelnek. A közösségi élmény bizonyosan egészen más erővel érvényesül ott, mint a "külső" társadalomban, ahol a személyes kapcsolatokat ma már felhígítja a smartphoneok, whatsuppok és más hülyeségek világa. Annyira más világ az övéké...a fiúkon látszik, hogy nagyon naiv, néha már - már túlságosan ártatlan viselkedésűek. Bár nem ismerem őket és az érzéseiket, a borozgatás közepette néhányuk arcán úgy láttam, hogy nem boldogok ők ott. Az alkohol persze, mindenen segít. Én, mint a "betolakodó", az idegen, végig kicsit kívülállóként éreztem magam és figyeltem őket - jó szociológiai munka. Különösen akkor volt furcsa érzés látni ezeket a fiatalokat, amikor a magyar népdalokat énekelték és nőkről, babámról, szerelemről, tubicás galambomról hangosan nótáztak...miközben nekik ez - elvileg, saját döntésük alapján - soha nem adatik meg. Mit érezhetnek? Voltak -e már szerelmesek? Szeretkeztek -e már nővel vagy egyáltalán, nekik a maszturbálás gondot okoz -e? Lelkiismeret-furdalást? Mit éreznek....ez járt a fejemben, amikor a pirosodó arcukat néztem, mint Kodály a székelyeknél, a nótázók körében. 

Az egyik fiú, akivel volt már szerencsém találkozni, most ismét elvarázsolt. Elsőéves teológus, gyönyörű arccal, piros ajkakkal, nagy, kék szemekkel, barna hajjal. Még a többi, szürkés öltözetű fiúhoz képest jól is öltözött. A hangja pedig egyenesen mennyei volt. Olyan volt, mint egy angyal, amit a reneszánsz korban festettek - nem a puttó fajta, hanem az ephebosz korú, aki ugyan még kellően ártatlan, naiv, de már érett, férfias is. Rég éreztem ilyen hirtelen fellángolást. Kicsit a hiányzó szerelem érzését hívogattam talán, amikor bambultam a szép arcát, állát és a pirosodó arcát, a sovány lábát és a formás fenekét. Rég kapott el a hév igy...

Mindeközben fel se figyeltem arra, hogy az egyik pasi, aki a mostani rektorral együtt végzett, a tárasaság közepén ül, csendesen, alig énekel, iszogatja borát és figyel. Engem, aztán néha a többieket is. Szörnyen ismerős volt az arca, láttam már valahol ezt az erősen borostás, kékszemű, idősödő, de jópasi

arcot...fogalmam se volt, hol. Az egykori osztálytársa - a mostani rektor - sokszor gúnyosan szólt hozzá: "látod, én hova jutottam, nem mint TE". Fene tudja mi baja vele, gondoltam. Annyi látszott az arcán, hogy kissé undorodva nézett a másikra.

A másik pasi is kissé kívülállóként ült a kör közepén, körülötte a többiek jöttek, mentek, a társaság kemény magja pedig nyomta az éneklést, a nótázást. Rómában, magyar nótákra becsiccsenteni? Érdekes élmény. 

Az angyalarcú fiú tekintetéből próbáltam - szinte vártam - hogy a gayradarom jelezzen, de nekem ez nem mindig megy. Bizonytalanság, kiváncsiság, szelidség és naivság látszott a tekintetében Sokszor mélyen a szemembe nézett, de nem tudom, hogy egyszerűen a teológusok közötti jóbarátsági, közösségi élmény teszi ilyen közvetlenné, az ország, ahol él most vagy az, hogy titkon ő is...meleg. Sose mertem erre rákérdezni nyiltan..pedig fene tudja, micsoda élményekben lenne igy részem. 

Mindenesetre a fiú hamar visszavonulót fújt és elment. Ekkor tudtam csak felocsudni a rózsaszin felhőből és figyelmemet a másik pasira vetnem. Egyre ismerősebb volt...egyre inkább éreztem, hogy mi már találkoztunk, vagy beszélgettünk. És azt is egyértelműen éreztem - egy furcsa, valóban egyedi érzésként - hogy a pasi meleg. Ez a radarjel biztos ereje. Amikor semmi egyértelmű mozgást, látványt, tettet nem mutat, de te érzed abból, ahogy néz, ahogy a többieket nézi. 

Amikor hazamentem, azonnal a rómeót nyitottam ki, hogy nézzem meg a pasi képét akivel a buli előtt beszélgettünk....Ő volt az. Az idősödő, borostás férfi, akivel egy órával a buli előtt csevegtem rómeón ott volt a pap - találkán. Kicsit kirázott a hideg. Egy hárommilliós városban mennyi erre az esély, hogy két magyar így találkozzon? Érdekes élmény volt. Fel se ismertem ott...nem volt egyértelmű nekem ez.

Azonnal ráirtam, talán ő még akkor is a bulin volt, mindenesetre online. Sem akkor, sem most a levelezés közben nem mutatott semmilyen változást, higgadtan beszélgettünk.

Kiderült, hogy ő is kispapként kezdte, de feladta a pályát, mert melegségét meg akarta élni. Most képpel a profiljában, bátran vállalja másságát de érdekes módon, régi társaival és az egyházzal is tartja a kapcsolatot. Kollegái tudják, hogy meleg és mostmár érthető is volt a gúnyossága az egykori osztálytársnak. 

Mikor elmeséltem neki, mennyire tetszik a fiatal papnövendék...természetesen ő is nyugtázta szépségét. Kérdeztem meleg -e szerinte a fiú: a válasz pedig nagyon hatásos volt. "Nem tudom, az elején nekem is úgy tűnt...de ha az is, évekbe telhet, amig feldolgozza. Nekem is hosszú időbe telt". 

Ez nagy mondat.  Tele tapasztalattal és sok, sok szenvedéssel, ami talán a tegnap láttot fiatal fiúk némelyikében is lezajlik. Hisz az ma már mindenki tudja itt és a világ más nagy egyházi központjaiban, hogy a katolikus szemináriumokat sokan menekülésként választják önmaguk identitása és szexualitása elől. Legyen szó félénk heteróról vagy látnes melegről...igy keresik a választ. Van, akinek pontosan a hit, a meditáció hozza el a választ...de sajnos, van akinek még az sem. 

Kiváncsi vagyok a történetükre. Remélem sikerül újabb részleteket megtudnom.

A múzsa fiú pedig...hát szép reggelem volt. 

A gayminátor

Hivatalosan is elneveztem magam gayminátornak.  A fogalom alatt értsük azt, hogy adott egy meleg fiú, aki valamilyen furcsa oknál fogva önmagukat biszexuálisnak öndefiniáló, valójában érezhetően meleg fiúkba lesz szerelmes. A végeredmény pedig az, hogy miután néhány hónapot szenvedélyesen végigvitáz és szenved a fiúkkal, ők elhagyják...majd rövid idő után kiderül: a fiúk végérvényesen melegnek definiálják magukat. Nos...úgy látszik ha díjat osztogatnának a "hány biszexet konvertáltunk át meleggé" kategóriában, ott én Jack Nicholson lennék, megannyi díjjal. Legutóbbi "díjátadásomról" írnék most, eddigi legnagyobb szerelmem történetét. 

Tavaly nyáron megismerkedtem egy fiúval. Magát biszexuálisnak határozta meg, hisz volt egy éves kapcsolata lánnyal és fiúkkal csak azt követően, 25 évesen volt dolga. Bár akkor már túl voltam két "biszex" konvertáláson és erősen fogadkoztam, hogy "soha többet"...az első találkozásunk annyira jól sikerült, hogy beleestem a fiúba. Kiderült, hogy az ágyon kívül is nagyon jól kijövünk, rengeteg közös vonásunk van, zenében, tudományos érdeklődésben, sétálásokban és még a gasztronómiában is. Én csodáltam az ő oroszláni spontaneitását, tüzességét, lelkesedését, ő meg érdekesnek találta az én kimért, határozott döntéseimet és kitartásom. A baj csak ott volt, hogy a fiú amikor érezte, hogy ebből a sok, közös lötyögésből valami komoly is lehet, megrémült. Egyféle elkötelezettség ellenes magatartás jött elő belőle, ami nem volt túl szerencsés az ő robbanékony természetével keveredve. Ez pontosan az én társfüggő természetemnek hiányzott...igy aztán a vita és a kapcsolat máris megromlott, annak ellenére, hogy én akkor már fülig szerelmes voltam belé. Először azzal érvelt, hogy neki egy lánnyal kell most kapcsolat, hisz olyan rég nem volt lánnyal és vágyik rá...aztán mikor ezt is megengedtem (első hiba) akkor letett erről a vágyáról (nem jött össze neki) és fokozatosan húzódott el tőlem. Még idegesítőbbnek érezte, ha érzelmeimet kimutatom, valahol éreztem ,hogy ez őt leginkább belülről zavarja. A tény, hogy ő is így érez, megrémisztette. Vita, vitát követett, de valahogy az ágyban mindig megoldottuk a problémát, igy néhány nap nemalvás és dühkitörés után a dolog ismét békésen zárult. Decemberben aztán egyre ritkábba találkoztunk. Állandóan panaszkodott, hogy neki túl sok a heti 4-5 találkozó, csökkentsük heti 1-2 -re....volt, mikor még annál is ritkábbra. Ez nekem már túlságosan terhes és szorongást kiváltó kérés volt. Egy másik országból jöttem vissza miatta ősszel, két nagy csomaggal, egy Boci csokival és egy borral. Az a találkozás nehezen feledhető, úgy az ő öröme, mint az azt követő gyönyörű szeretkezésünk. Decemberben ez végképp összeomlott. Ő annyira megrémült a kapcsolattól és a ténytől, hogy én perspektivákban gondolkodom, hogy elhagyott. Szó nélkül, mindenféle megbeszélés nélkül. A karácsonyt még ugyan kivárta, de az év első napjaiban egy internetes üzenetben közölte, hogy ő más - és most figyelj - fiúkkal (!) akar lenni. 

Négy hónap pokol várt rám, amikor próbáltam elfelejteni. Ez idő alatt ő a fél várost végigkefélte - kivétel nélkül, fiúkkal. Hónapokig nem beszéltünk....aztán mindig ő volt, aki keresett. Mikor közöltem, hogy még mindig szerelmes vagyok, akkor ismét megrémült és elhúzott.

Most ismét felkeresett. A kérdésre, "hogy vagy?" az volt a válasz: "hogy lennék..megvagyok. Elfogadtam, magam annak, ami vagyok...meleg". Egy év kellett hozzá. Egy tönkrement szerelem, egy szép barátság szüneteltetése és a fél város kurogatása ahhoz, hogy egy önmagával kibékületlen meleg fiú végre saját szájából tudja mondani azt, amit én neki már augusztusban megmondtam: MELEG VAGY(OK).

És ez igy van rendjén. Ennek igy kell legyen. A változás soha nem kivülről jön. Akármennyi áldozatot hozunk is egy emberért, pszihológiai kérdésekben mindig, de mindig csak a belső motor tud segiteni. Az önfelismerés, a tudatositás, az akarat. Ez nem hajlam kérdése. Ez kőkemény munka és élettapasztalat. Identitás.

Meleggé válásának gyötrelmeit csakis ő ismeri. Én láttam néha a szemeimben a küzdelmet, de hamar elforditotta tőlem. Most nagyon megölelném, hogy gratuláljak neki....

De jobb ez így. Jobb.

Not my type avagy a felületesség kémiája

Az már egyértelmű számomra, hogy a „meleg Róma” és az olasz pasik nem fognak valami pozitív képként az emlékeimben maradni (1 – 2 kivétellel talán). Bár kétségtelen, hogy nem sok nagyvárosban éltem huzamosabb ideig, az bizonyos, hogy ennyi elutasítással és rideg ignoranciával sem Berlinben, sem Londonban sem Budapesten nem találkoztam mint a talján fővárosban. Nézzük, mi lehet ennek az oka.

Először is, azt fontos megjegyeznem, hogy kevés olyan helyen jártam, ahol közvetlen, azonnali, „élő” kapcsolatba kerülhetek melegekkel (diszkók, szaunák, bulik, pubok). Néhányszor elsétáltam a „gay street” néhány bárja előtt péntek – szombat esténként, de még nem jötte rá, hogy az ácsorgás és nézelődésen túl, hogy a fenébe ismerkednek ott az emberek, különösen, ha mindenki párban van már ott. Bulikba nem nagyon járok, leginkább anyagi megfontolásokból...lehet ezen változtatni fogok. Azon kevés alkalmakkor, amikor elmentem egy buliba vagy ezen az utcán végigsétáltam, akadt a sok üres és negatív tekinteten kívül néhány pozitív visszajelzés is: nem sok, de legalább több, mint a semmi. A többség persze ha szemezgettem vele, rámosolyogtam, kacsintottam egyet, mint egy díva, elfordult, felhúzta az orrát, néha még otromba mutrát is melléfigurázott. Pozitív arcra egy negatívot festett – teljesen rossz pszichológia.

A drága bulik ritka frekventálásának az a következménye, hogy az emberfia az internetes ismerkedésre kényszerül. Ezt a tényt ha hozzátesszük az olaszok azon ominózus

tulajdonságához, miszerint képtelenek az előre megtervezett, netalán 2-3 nappal a kívánt találkozó előtt leszögezett időpontot betartani (lemondják, késnek, elfelejtik, vagy füllentenek, áltatnak és elérhetetlenné válnak), oda jutunk, hogy az interneten csak a „találkozzunk most” elv működik. Ez pedig legfőképp esténként jöhetne össze, munkaidő után...pontosan akkor, amikor nekem nincs internetem.

Igen ám, de ott azonban olyan fokú ignorancia uralkodik, amihez foghatót sehol sem tapasztaltam. Való igaz, hogy a döntő többségében képpel rendelkező profilok nagy része atlétikus adoniszokat vagy a „slim”, „twink” típusokat (persze olasz szőrzettel megspékelve) sejtetnek, persze akad más típus is (elég sok bear, szőrös baddass típus). Nagy részük nem ismer más nyelvet anyanyelvén kívül, így a kommunikáció eleve kizárt egy külföldivel (akikről nagyon szokszor eleve negativ képpel gondolkodnak a sok bevándorló miatt). Aki mégis tudogat angolul, annak a fele eleve nem válaszol a levélre, hisz „ők olyan tökéletesen szép olaszok”. Aki mégis válaszol, az első képcsere után odalöki: „not my type”.

Kérdés: két, három képből valóban lehet ezt tudni?

 Nekem ez soha nem jött össze. Kevés olyan pasival voltam, akit ha kép alapján ítéltem volna meg, azt mondhattam volna, hogy „hűha, ez igen”. Mégis, mikor találkoztunk, sétáltunk, megismertem és aztán lefeküdtünk, nagyon jó volt. A szerelmeim sem mutattak valami gyönyörűségesen a képeken (kettő kivételével), mégis beléjük estem. Az utolsó és egyben legnagyobb szerelmem semmilyen különleges vonással nem rendelkezett első ránézésre. De, ha sokat nézted, vele voltál akkor észrevehetted, hogy a távolról csak átlagos arcon milyen kellemes ajak, szemöldök, kecses fül pihen. Számomra tehát egy kép – mutasson tökéletes hasizmokat vagy átlagos, különleges szépséget mellőző férfit – még nem jelent biztos választ. Nagyon végletes, vagy kategorikus kell legyen valaki (túlságosan idős, slim, túl sovány, feminin, vagy obez) hogy tudjam, sajnos nem menne a dolog (választ viszont mindig írok, lehetőleg a személy megsértése nélkül, csökkentve az elutasítás mértékét.

Ezt kevesen követik sajnos. Egy kép és máris tudják, hogy „not my type”. Biztos vagyok benne, ha esélyt adnának egy találkozónak, vagy netalán lenne türelmük eljutni az ágyjelenetig, egészen mást gondolnának rólam....de a türelem nem menő a smartphoneok nagyvárosi világában. Azonnal, most, rögtön adoniszt – ez a nagyvárosi meleg élet vezérelve. Emberi kapcsolat, barátság, egymás felfedezése, játék, kaland....minek az.

A „not my type” válaszok egy ideig szörnyen idegesítettek. Bántónak, önértékelés – rombolónak találtam. Mindig feltépi a kövér – korszakom okozta sebet. Mostanság csak a másik ember felületességének, butaságának a jeleként értelmezem és talán nem is baj, hogy az ilyen szörnyen felületes és egysíkú pasasokat a sors így kiszűri. Majd ha kidomborítom a hasizmaim és a budiban egy smartphoneal lefényképezem azokat, legalább örömmel visszautasíthatom őket.

A közeljövőben...

A radar

A meleg sztereotípiák egyik legismertebbike a „gaydar”, azaz a radar, miszerint minden meleg képes az utcán vagy bárhol megérezni, felismerni egy másik meleg fiú jelenlétét. Most egy olyan, tegnap történt élményről számolok be, amely velem először történt meg és egyértelműen bizonyította, hogy nekem is van radarom.

Elég sok meleggel találkoztam már és tudom, hogy úgy, ahogy a hetetó világban, a

melegeknél is van macsó, extrém férfias, rejtőzködő, konzervatív, link, hipster, punk, rocker és díva is. Van akiről már kilométeres távolságból fel lehet ismerni, hogy meleg: a járása, kézlejtése, a kezében tartott féltonnás ridikül és netalán az extravagáns öltözködése is segít ebben. Ez már nem is metakommunikáció, az illető - feltételezem - tudja azt, hogy ezzel egyértelmű üzenetet ad a külvilágnak saját magáról is. Ellenben nagyon sok meleg – a többség talán – elsőre nem árulkodik önmagáról. Teljesen szokványos, „heteró” öltözködése, mozgása, megjelenése van. Heteró barátai az ő esetükben gyakran mondják, hogy „ha nem tudnám, hogy....”.

Rómában rengeteg meleg van. Naponta látok néhányat, többeket kézenfogva, csókolózva, ölelkezve nemcsak a gaybarát helyeken, de teljesen szokványos utcácskákban, tereken is. Van akiről könnyű, másokról nehéz felismerni, hogy meleg. Ilyenkor lép „akcióba” a radar. Ez a fura teremtés egyféle hatodik érzékkel megáldva a szemkontaktussal operál. Úgy működik, hogy ha sétálás, metrózás, buszozás vagy akár munkába sietés közben megpillantunk egy olyan pasit, akinek az egyszerű és spontán látványa kémiai reakciót vált ki (ezt hívják „vonzásnak”) akkor a radar a tekintetünket mélyen a másik szemébe helyezi. Ezek az egymásra nézések egészen más reakciót váltanak ki egy heteró fiúból és egy melegből. Itt szoktam leginkább érzékelni azt, hogy nem igaz bizonyos meleg pasik véleménye, miszerint minden heteróban van egy kis meleg: nem, nincs mindenkiben. Van, akinek a tekintetében egyértelműen látszik, hogy „gyanútlan és semleges”. Érzed, ahogy visszanéz, hogy az egyszerű emberi kontaktuson kívül nincs más üzenet a szemében. Ellenben egy meleg ha visszanéz, ott érzed, hogy jeleket ad, kérdez vagy elutasít. Ha bejössz neki, akkor hosszabban néz, mélyebben, akár el is mosolyogja magát, sőt, visszafordul utánad. Ha nem jössz be neki – vagy túlságosan „díva”, netalán pasija van – akkor hamar vége szakad a szemezésnek. Volt már néhány ilyen élményem Kolozsváron is, Londonban is. Ott például az egyik legnevesebb egyetem folyosóján egy elképesztően macsó adoniszra néztem rá igen rámenősen. Ő elmosolyogta magát, majd egymás után fordultunk szinte ugyanabban a pillanatban. Háromszor. Nagy hiba volt nem utánamenni akkor.

Most, Rómában a legfáradtabb, pénteki hazamenetel közben az utcán egyszer csak feltűnt egy aranyos, hozzám hasonló felépítésű pasi. Két pillanatig tartott a „radaros” szemezés, majd elég egyértelműen jelzett a szemöldökével (amit én sose tudok külön mozgatni) és el is mosolyogta magát. Mno, ekkor állt meg bennem az ütőér. Jó pasi, szép mosoly...hűha.

Utánanéztem és ismét egymásra mosolyogtunk. Ezúttal nem követtem el a londoni hibát és néhány másodperc hezitálás után, megfordultam és a pasi után mentem. Ő egy buszmegállóban állt akkor. Még egy kis ideig eljátszottuk ott is ezt a játékot – csak hogy elég egyértelmű legyen az én gyenge radaromnak is, hogy mi a helyzet – aztán szóba elegyedtünk. A butácska „ismerlek valahonnan?” kérdésből hamar rátértünk, hogy meleg vagy –e, van – e barátod és hány éves vagy. Kiderült, hogy ő 27, meleg – nahát – és bizony, van barátja. Hát így jártam. Azt mondta, hogy azért szemezgetett, mert látott egy jó pasit (engem?) és muszáj volt kifejezze az örömét. Majd elolvadtam.

Ez volt az első ilyen találkozásom, ahol a radar hozott össze egy pasival – még ha nem is életem szerelmét ismertem most meg. Mindig így képzeltem, hogy a társam megismerem: spontánul, vagy egy eseményen, vagy könyvtárban vagy az utcán. Egészen más lenne, mint a társkeresők sötétkék oldalán, ahol a válaszadók 98% nem a jó pasit, hanem a „not my type”-ot látja.

A sors paródiája, hogy ugyancsak a tegnap este, amikor egy barátommal sétáltam a Largo Argentina ódon oszlopai előtt, egy gyönyörű, világosbarna szakállú pasas mélyen a szemembe nézett és visszafordultunk egymás után. Ha egyedül vagyok, lehet utánnafutok...

Legközelebb így lesz.

Gay Village

Nem vagyok a meleg bulik híve és törzsvendége, félévente egyszer ha megfordulok egy ilyen helyen. Idén a sors vagy az exem utáni bolond időszak úgy hozta, hogy már négyszer is megfordultam meleg szórakozóhelyen. Legutóbb nem is akárhol, hanem a világ egyik legnagyobb meleg bulijában, a Gay Village (Meleg falu) nevű helyen. Erről az élményről

olvashat a kedves Olvasó rövid összefoglalót most.

Bár Róma a világ katolikusságának központja, a meleg élet eléggé exponáltan van jelen (nem tudom persze Amszerdamhoz vagy Barcelonához viszonyítani, hisz ott nem jártam). Egy utca, melynek Colosseum felé eső részén tömkelegével állnak a meleg bárok, néhány meleg szauna, cruising bar, meleg mozi és néhány klub is. Mindezekhez csatlakozik a városközponttól nagyon távol eső, Mussolini futurista – fasiszta épületei között, egy ligetben megbúvó „Gay Village” nevű hely. A világ egyik legnagyobb, néhány ezer vendéget is befogadni képes parkban két óriási színpad, több sátor és bárpult várja az érdeklődőket. „Mázlimra”, kikaptam az év utolsó, záró bulival és különleges vendégekkel megfűszerezett estéjét. A hatalmas park este nyolckor nyitott (olaszul értsd: fél kilenc) és tízre már annyi ember tolongott a színpad előtti hatalmas táncparketten, hogy szuszogni sem lehetett. A résztvevők fele heteró pár volt, ez a buli ugyanis egy ideje már olyan hírnévre tett szert, hogy a heterók körében is nagyon népszerű. Igaz, a két színpad – a pop és a house – elég erősen elkülönült, utóbbi szinte teljesen heteró párokkal volt tele, míg az előbbiben több volt a meleg. Állítólag Róma többi meleg bulijában is hasonló a felállás, tehát ezek a helyek nyitottak minden korosztály és érdeklődő számára nemi identitástól függetlenül. A zene sajnos nem az én ízlésemet szolgálta (Rihanna, Britney), így túlságosan nem élveztem ezt a bulit. Számomra furcsa érzést keltett az is, hogy a színpadon Jézust és Máriát ábrázoló nyakkendővel vergődtek a félmeztelen adoniszok és néhány nagyon kikent, maskarázott transzgender nő. Az én konzervativ természetemnek ugyancsak furcsa volt az az amúgy kiemelendő jelentőségű esemény is, amikor egy tizenhét éve együtt élő meleg pár – immár harmadjára – kimondta az igent. A ceremóniamester Vladimir Luxuria volt, az itáliai meleg élet vezető személyisége, egykori parlamenti képviselő. Az esemény különlegességét a Gay Village státusza adta, azt ugyanis hivatalosan is „autonóm” államnak kiáltották ki a bulik alkalmaira, ahol nem érvényesülnek az olasz törvények – amelyek nem engedélyezik azonos neműek házasságát. Ami kissé számomra furcsa volt, hogy az egyházi szertartást imitálták. Mindenesetre a párnak biztos nagy esemény volt. Az eseményt színesítette, hogy megjelent Róma város sindaco- ja, azaz polgármestere is, aki néhány melegjogi aktivistával interjút is adott, amelynek egy részét az állami televíziók is leadtak. Az esketési ceremónia és a polgármester beszéde majnem másfél órát tartott, igy a buli valamivel éjfél előtt kezdődött el.

A buli hajnalig elhúzódott. Leírhatatlanul sok, szép pasit láttam – ennyit, egy helyen még soha. Többségük rám sem nézett, akadt néhány, akivel lehetett flörtölni, szemezgetni, jeleket adni – talán legközelebb, ha egyedül megyek, még sikerül is behálózni egy jó pasit. Baráttal buliba menni és vadászni nem jó ötlet.

A buliról összefoglalva tehát elmondhatom, hogy nagy esemény volt, óriási térrel, rengeteg szép emberrel...de a számomra kellemetlen zene, túlságosan zsúfolt színpad és a szervezők kissé túlzott extravaganciája engem hátrált a lazításban. Persze, biztos sokan élvezték is a bulit.

Az olasz férfiak

 Az első hónap végén talán már bátorkodhatom azzal, hogy a sztereotípiákból kibújva, véleményt alkothassak az olasz pasikról – úgy általában. Természetesen rájuk is igaz az, ami mindenkire, miszerint mind egyéniségek, egyedi lények vagyunk sajátos problémákkal és jegyekkel...de tegyünk ismét kivételt és engedjük meg magunknak azt, hogy klisészerűen „nemzeti” sajátosságokat ruházzunk az olasz pasikra. Ha ezt megtennénk, akkor egyértelműen az lenne a végeredmény: gyönyörűek!

Mielőtt eljöttem volna taljánföldre, jól éreztem, hogy itt az én „őstípusaim” (értsd: a pasik, akik nagyon vonzanak) ezerszámra fognak flangálni az utcán. Féltem is, hogy fogom én ezt egyáltalán fizikailag elviselni. Az egyik barátom frappánsan csak annyit mondott: állandó erekcióval. Igaza lett. Szinte nincs nap, amikor 1-2 órás buszozás, hazautazás közben a valóban ezerszámra megjelenő gyönyörű olasz pasik ne hoznának lázba. Néha már kényelmetlen a zsúfolásig megtelt metrón vagy a bevándorlóktól teli buszon dagadó alsógatyámmal nyomakodni és tolakodni. Természetesen nem minden olasz férfi szép, hisz szép számmal akad nagyon ápolatlan, elhízott vagy akár fürdetlen is (és nem homeless emberekről beszélek, hanem jómódú olaszokról!). De ahogy minden sztereotípiában van egy aprócska igazság, így az is igaz, hogy az olasz pasik döntő többsége 15 és 70 év között nagyon vigyáz az alakjára, jelentős részük naponta fut, sportol valamit és lenyűgöző ízlésük van a ruhák, színek összeállításában. A legszembetűnőbb jelenség a 40 – 70 éves generáció: egyrészt, hihetetlenül jóképűek, másrészt olyan merészen, elegánsan és ízlésesen tudnak öltözni, amit felénk – sem Romániában, sem Magyarországon – nem láttam még sajnos. Felénk a 40 – 50 éves generáció jelentős része – szexuális identitástól függetlenül –  már semmit sem ad a ruházatra, megjelenésre. Nem is fontos ez feltétlenül, de

talán kicsit mutat valamit ki mennyire figyel önmagára, milyen a mentalitása.

A fiatalabb generációkról: őstípusok. Szinte kivétel nélkül. Természetesen akad twink és szőke olasz is...de ennyi őstípust egy helyen még nem láttam. Kész orgazmus kilépni az utcára reggel. Ennél jobb már csak a napsütés és a pálmafák, no meg az úton – útfélen ránk leselkedő történelem. Az olasz pasi – mint „általános” megjelenés – szépen ápolt szakállú,  sötét, fekete hajú, nagy, gyönyörűen ívelt szemöldökű, világosbarna vagy kékeszöld szemű, óriási szempillákkal és hatalmas szemekkel csábos tekintetű, vagy babaarcú. Néha túl baba, de jó sok a macsó pasi is, akinek már a megjelenésétől is betonná merevedek. A gyönyörű arc mellett, a másik sexappeal: a bőrszín. Olyan ez, mint a szépen megérett gyümölcsök és a napsütötte zöldségek. Nagyobbak, szebbek, édesebbek – természetesebbek. Ezek a fiúk a napsütésbe születtek és ott is nőttek fel....lehet ezért ilyen szépek. A többségnek természetes napsütötte bőre van – akad persze néhány, aki rátesz még egy felesleges lapáttal és szoláriumozik – nos, ők már nem „őstípusok” számomra.  Amikor a rövidnadrágból kikandikáló lábaikat, kikacsingató gatyájukat (értsd: underwear – fétis), meztelen karjaikat vagy a metrón előttem álló fiúk szép barna nyakát bambulom a város kaotikussága, minden gondja elszáll.

Persze, ezek a pasik nagy többsége egy világvárosban elérhetetlen. Ők itt élnek, megvan a maguk szoros baráti társasága és a többségnek 2-3 szeretője is. Elég nehéz őket akár egy találkozóra is kiráncigálni. Egyetlen előny egy erdélyi multikulti várossal szemben, hogy a bőség zavarában mégis akad néhány érdekes ember is, aki hajlandó egy – egy találkozóra legalább.

'Il buco" avagy a "hetedik mennyország"

A meleg Róma sajátosságaiból az első látványosság, amit feltétlenül meg kell említenem, az ostiai tengerpart és annak meleg sétánya. Érdekes „színfolt”, egyszer ki kell próbálni aztán az emberfia eldönti, visszatér –e még oda vagy sem.

Rómából a Piramide állomástól állandó kapcsolat van Ostiával, az egykori ókori kikötővel és az attól már csak egy „lépésre” található Tirrén tengerrel. A vonat utolsó állomásától (Cristophoro Colombo) a hetes busz visz a tengerparti részekre. Rengeteg megállója van a busznak, aki elsőre megy ráadásul egyedül, mint én, annak nagyon figyelnie kell hol is kell leszállni, mivel sehol nem írja ezt. Az azonban segít, hogy a busz utasainak egy része egyértelműen meleg – ha őket követjük, akkor biztos megtaláljuk a keresett tengerparti szakaszt. A másik segítség  - amelyet viszont elsőre nekem nem volt honnan tudnom – a meleg szakaszon kifeszített két hatalmas szivárvány zászló, amely egyértelműen jelzi, hogy megérkeztünk a fél órás buszozás után.

A tenger gyönyörű, különösen annak, aki nem sokat látott még ilyet. A homok puha, finom, forró, bár a tengerpartnál nem túl látványos. A külön megjelölt szakasz a nudista strand, szigorúan elkerítve a másik két partszakasztól, ami kissé furcsán hat, mintha éreztetné, hogy valami „más” helyre jön az ember – ami tény. Bár a strand nudista, a társaság fele nem vetkőzik anyaszült meztelenre – főleg az idősebb generáció az első, aki azonnal pucérkodásra adja a fejét. A partszakaszra belépve azonnal elámul az ember: csodaszép meleg pasik, adoniszok sütkéreznek mindenhol...kész téboly ezt távolról figyelni. Ezek a pasik megközelíthetetlenek, válogatósak, néha már – már kérkedően beképzeltek. Ha rájuk nézel kacéran és jeleket küldve, dölyfösen fordulnak el, mint egy páva. Más lehetőség nem is marad, mint gyönyörködni bennük, bár ilyenkor az én önbecsülésem mindig leesik, bezzeg az én zsírpárnáimmal...No, mindegy.

A parton gyakorlatilag más dolgod sincs, mint feküdni, fürödni és gyönyörködni a tengerben és a pasikban – legalábbis elsőre ezt hinné a magamfajta naiv. Lehet venni méregdrágán jéggé fagyott vizet a pakisztáni árustól vagy negyed literes, dobozos sört 2 euróért. A kaját már nem is ajánlom, én beértem az otthon összehozott szendviccsel. A nagy semmittevés középén, késő délután aztán elindul a vadászat. Egy pár előtt az egyik meztelenül heverésző fiú elkezdi a farkát izgatni, ami látványosan igent mond a hívásnak. A dagadó himtag látványára a vele szemben lévő pár egyik tagja is elindítja a hajtómotort és pripauszi méreteket ölt a nemi szerve. Akkorát életemben még nem láttam...A közös hergelés végül oda vezet, hogy a három pasi szétnéz, majd fél perces beszélgetés után felmegy a part mellett sorakozó dűnék mögé. A bozontos, bokrokkal és vad burjánnal borított homokban aztán elkezdik azt, amiért ez a partszakasz rászolgált az „Il buco” azaz a „lyuk” elnevezésre. Ekkor esett le nekem, hogy az itt heverészők nagy része valójában vadászaton van, amely a dűnék mögött ölt orgiasztikus és vadállati formát. Ami ott van, az egyszerre vágyálma minden gátlásos fiúnak, de ugyanakkor visszataszító jelenség is, amely néha szörnyülködést váltott ki. Több ezer eldobott papirzsebkendő, régtörtént szexelések nyomai, óvszerek tengere mindenhol. Igazi szexbarlang a természetben, ahol a koraesti órákban már tucatszámra keringenek a meztelen pasik. Többségük idős férfi, de akad néhány fiatal is, akik természetesen túl szépek, hogy igazak legyenek. Akármilyen jelet adtam, nem is néztek rám. Én meg az öregeket kerülgettem...így telt el az este. Eleve furcsa világ...kissé visszataszító, de mégis vonzó.

Egyszer elég kipróbálni, de ha igaz, vannak Rómában ennél sokkal kellemesebb helyek is...

A következőkben ezekről is írni fogok.

 

A meleg Róma

Az örök város, a pápák városa, a Város – néhány jól ismert név, amellyel a történelem és a köztudat megkoronázta Rómát, a világ köldökét, a várost ahol minden sarkon több ezer év történelme köszönt ránk. A múlt és a kultúra itt olyan mennyiségben és minőségben magasodik felénk, hogy az erre érzékeny emberek konstans extázisba kerülhetnek. Olyan ez a szellemnek, mint - elnézést a furcsa hasonlatért – a disznók orgazmusa: órákon át tart és folytonos.

Rómába költözve, egy meleg értelmiségi természetesen nemcsak a történelmében gazdag várost fogja megízlelni, hanem az örök város meleg életébe is betekint. Az elkövetkező bejegyzések nagy része tehát egy világváros meleg életének hétköznapjairól fognak szólni – remélhetőleg hasznos olvasnivalót szolgálva a majdani turistáknak, melegeknek és kultúrbarbároknak is.

Már hónapokkal ideköltözésem előtt elkezdtem beszélgetni néhány helyi, meleg fiúval az internetes társkeresők révén (talán az egyetlen haszna ezeknek a fórumoknak, hogy távolságokat és időt áthidalnak). Az ő beszámolóik és az általam itt tapasztalt dolgokról fogok tehát írni, amely természetesen fokozatosan fog bővülni és változni a múló hetek, hónapok során.

Mint tudjuk, Róma a pápák városa, a katolikus és egyetemes keresztény egyház egyik legfőbb zarándokhelye, a keresztény egyház bölcsője. Ez a tény és a vele járó adminisztráció, ideológia és több millió vallásos turista alapjában véve határozza meg a város meleg életét is. Egyrészt hátráló erő, hisz túlságosan explicit meleg élet emiatt nem tudott soha és valószínűleg nem is fog kialakulni a városban. Sok szivárvány zászlót, hatalmas felvonulásokat ritkán látni a városban.

Ugyanakkor a város vallásos jellege és katolicizmusa furcsa módon, termékeny hatással is van a meleg életre. Jól ismertek például a katolikus teológiák hallgatói által rendezett titkos (de ma már a sajtó által is felbújtatott) meleg orgiák, valamint az ezt kihasználó melegturizmus néhány érdekes eleme (jóképű katolikus papokat ábrázoló naptáraktól van telve a város). Mig fél évszázaddal ezelőtt a XX. század legismertebb olasz (és egyben meleg) költője, Paolo Passolini melegségét még neves parkokban és sétányokon, eldugott helyeken élte meg „koszos kis fiúcskákkal” (Via di Monte Caprino,  Parco Presso) addig ma már Rómában más a helyzet. Az Arcigay nevű meleg jogvédő szervezet gyakorlatilag uralja a város melegturizmusát. Minden meleg helyre (bárokba, klubokba, éttermekbe, szaunákba és cruising helyekre) kártyás előfizetést kérnek (15 euró). Néhány neves szervezettel társulva, ők szervezik az évente megrendezendő római Pride fesztivált is, amely bár egyre nagyobb méreteket ölt, továbbra is igen visszafogott esemény. Ezen kívül számos érdekes meleg szervezet is létezik, például az úszókat és sportkedvelőket tömörítő Gruppo Pesce Roma csoport.  Meleg negyed nincs, de számos meleg és melegbarát bárt és éttermet találunk a városban. A szivárvány zászlót a Ludus Magnus ókori emlékeivel szemben, a Via di San Giovanni di Laterani végén találjuk csak kitéve, ahol több meleg bár is sorakozik, többek között a My Bar nevű hely is. Az eddig megismert helyi meleg barátaim azt mesélik, hogy nem igazán vesznek részt a meleg szórakozóhelyek életében, oda leginkább a turisták járnak. A helyiek az internetes ismerkedést és a visszafogott megnyilvánulást kedvelik, kevés a „másságát” nyíltan vállaló meleg. Ellenben a családnak és barátaiknak már sokkal könnyebben megnyílnak és a közel 11000 rómeós profil nagy többsége képpel rendelkezik. Angolul sajnos nagyon kevesen tudnak, így elég nehéz velük kommunikálni, de mint tudjuk, az olaszok viszonylag nyílt emberek, igaz, kissé mogorvák elsőre. Azonnali és pontos válaszra, találkozókra ne is számítsunk, itt az idő relatív fogalom.

Első hetem alatt a már említett haverokkal folytatott séták és párbeszédeken kívül akadt még néhány kellemes élményem is. Először is, itt annyi a jóképű, férfias pasi, hogy néha igen nehéz az ösztönöket és mellékhatásait kordában tartani. Kék, legtöbbször bordázott, csíkos ing, ízléses, szép sötét nadrág, ápolt szakáll és óh, egek...az a bőrszin! A bőrszin! Fétisszerű vonzalmam támadt a napbarnított bőr iránt amióta itt vagyok. Mindenki gyönyörűen barna. A legtöbb pasiban van valami macsós, erősen férfias megjelenés, ami az én őstípusom alapvonása. A meleg fiúkat könnyű kiszúrni természetesen. A jól ismert radar itt azért könnyebben működik nekem is. Első sétáim egyikén, a Vittorio Emanuele emlékmű („a vasaló”) közelében megpillantottam egy nagyon szép fiút: gyönyörű arc, barna bőr, szakáll, kék szem, ízléses öltözet. Az olasz külső ellenére turista lehetett, erősen fotózott mindent amit látott. Miután szemtelenül intenzíven a szemébe néztem, néhány pillanat után hátrafordultam, hogy megnézzem hátulról is...ő is visszanézett és egy ravasz mosollyal visszaköszönt. Lehet követnem kellett volna!:D

Sok meleggel találkoztam a Via del Corso-n is. Többségük turista, de akadt néhány helyi is. Ők az „elit”, a hatalmas bevásárlótáskákkal sétáló melegek. Elég vicces látvány számomra az ilyesmi. Akadt néhány aranyos pár is a nagy sokadalom között.

Szeptemberben itt még 30 fok körüli hőmérséklet és vakító napsütés várja a turistákat, akik szép számmal jönnek is ebben az időszakban is. Róma valóban „meleg” még.

Az elkövetkezőkben érdekes kalandjaimról és néhány meleg helyről, személyiségről fogok írni, ami az örök város meleg életéről tanúskodik.

A leghiresebb orosz melegek

Oroszország, a "nagy medve" mindig is a végletekről volt híres. Monumentalitásával, grandiózus erejével, végeérhetetlen síkságaival és embertömegével tudott a történelemben minden ellenségével dacolni. A regényirodalom jól mutatja, milyen mentalitás élt és jellemezte a XIX - XX. századi orosz embert, amelyre -  minden sztereotípiájától függetlenül -  napjaink valóságban is találunk élő példákat. Az előítéletek, megbélyegzés, kirekesztés és embertársaink elleni undorra a legmélyebben megfogalmazott képet az orosz - zsidó emigráns szülőktől származó Bernard Malamoud fogalmazta meg a Mesterember című regényében. Ott, a melegszívű, vodkába menekült melankolikus orosztól a vad és tébolyult erőket szimbolizáló karhatalomig minden alaptípust megtalálunk, akik az orosz történelem folyamán nemcsak a nemzeti, etnikai kisebbségek, de a melegek és más LMBTQ csoportok ellenségei voltak. Mivel Oroszországban ismét aktuálissá vált az 1832 -ben elfogadott muzhelozhstvo, azaz a homoszexualitás minden formájának állami szintű tiltása, minden melegnek fontos most, hogy vigyázó szemét Moszkvára vesse és ahogy csak teheti, segítse orosz sorstársait. 

Gogol

Jómagam azzal, hogy bemutatok néhány neves személyiséget az orosz történelemből, akik nélkül kevesebb lenne az európai civilizáció és akik mind melegek voltak. 

Nyikolaj Gogol (1809 - 1852) az orosz drámaírás egyik legnagyobb alakja. Jellegzetes stílusa meghatározó hatást gyakorolt a XIX. századi európai irodalomra, ahogy többen fogalmaztak: "mind Gogol köpönyege alól bújtunk ki". Gogol köztudottan meleg volt de vívódása és fanatikus vallásos kötődése miatt soha nem mert az irodalomban megjelenített homoerotikán túllépni. Hatása azonban érezhető a XIX. századi orosz meleg szubkultúrában. Számos követője akadt az orosz meleg irodalomban is. 

Nijinsky, a szexszimbólum

Konstantin Leontyev (1831 - 1891) kozervativ politikus, filozófus. Elsőként fogalmazta meg filozófiai irásaiban Oroszország, a kelet és a nyugat között hezitáló nagyhatalom kultúrpolitikai identitását. Kőkemény filozófiai elvei ellenére, ő maga nyiltan biszexuáls volt. Jó kapcsolatot ápolt a kor több meleg és biszexuális párjával és neves személyiségeivel is. 

Szergej Gyagilev (1872 - 1929) az orosz balett atyja. Társulatával bejárta a világot és megalapította a ma már közfogalommá vált orosz balettművészetet. Iskolateremtő munkássága azonban nemcsak a szakma terén valósult meg: szeretői között találjuk az orosz balett fenegyerekét, a rendkívüli tehetségéről és fizikai szépségéről híres Vaslav Nyizsinszkijt is, aki a XX. század elején valódi szexszimbólum lett úgy Oroszországban, mint külföldön. 

Mikhail Kuzmin (1872 - 1936) az orosz költészet ezüst korának vezető személyisége. Nemcsak verseket és zenét alkotott, de regényeket is irt. Ő az első az orosz irodalomban, aki egy teljes regényt (A szárnyak, 1906) szentel a homoszexualitásnak (elemzés: itt).

A sármos herceg

Szergej Alexandrovics Romanov nagyherceg (1857 - 1905) III. Sándor cár testvére, a Romanov család legmutatósabb férfitagja. Bár a cári család tagjaként a tradicionális ortodox elvek szerint élt, a pétervári meleg szubkultúrából is kivette a részét. Számos korabeli hir szól arról, hogy a nagyherceg férfiakkal is hált. 

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840 - 1893) az orosz romantika legjelentősebb zeneszerzője. Munkásságát felesleges bemutatni, egyike a legnépszerűbb orosz muzsikusoknak. Bár megházasodott, házassága boldogtalan volt, felesége válólevelét örömmel fogadta. Több neves szeretője is ismert. Már fiatal korában megismerkedett Alexander Apuhtyin költővel, akivel éveken át volt intim

Csajkovszkij

kapcsolatban. Homoszexualitása hirnevével együtt egyre nagyobb terhet jelentett számára, féltve őrzött titkává lett. Csak Szentpétervárt, Firenzében és Nizzában élhette ki titkos vágyait, amelyek több művét is inspirálták. Halálának oka ismeretlen, többen kötik titkolt melegségéhez, fertőzésekhez is. 

Szergej Eisenstein (1898 - 1948) az orosz és egyetemes filmtörténet jeles alakja, a montázs atyja. Ahogy több korabeli orosz sorstársa, úgy ő is csak visszafogottan és főleg külföldön tudta megélni melegségét. Berlini látogatásai során megrémült a weimari köztársaság túlfűtött és az orosz ortodoxizmus hatása alatt állók számára túlságosan merész meleg élettől és attól kezdve elnyomta érzéseit. Műveiben ennek ellenére többször találunk homoerotikus jelenetet (a Rettegett Iván második részében az Opricsniki lakománál például).

Eszenin, a zseni

Szergej Eszenin (1895 - 1925) az orosz költészet ifjú titánja. Népszerűsége töretlen máig. Bár nem biznyitott, de többen homoerotikus hangzásokat vélnek bizonyos verseiben felfedezni, amit barátjának, Anatoly Mariegofnak irt. 

Valery Pereleshin (1912 - 1993) Szibériában született, Amerikába meenkült, majd Braziliában alkotó iró, költő. Az első nyíltan meleg orosz értelmiségiek egyike. Több kötete és 169 verse szól homoszexualitásáról és egy moszkvai házas értelmiségivel folytatott kalandjairól. 

Rudolf Nurejev (1938 - 1993) a XX. század második felének balett - sztárja, az első valóban mediatizált meleg művész. Tánctehetsége és fizikai szépsége legendás volt. Bár hírnévre nem otthon, hanem Párizsban és New Yorkban tett szert, ma már az oroszok is büszkélkednek vele. Bár nőkkel is folytatott intim viszonyt, párja végül a dán táncos, Erik Bruhn lett, akivel 25 éven át élt viharos,  nyílt kapcsolatban. 

El Kazovszkij (1948  -2008) Leningrád szülte, de Magyarország fogadta be az első transzszexuális festőművészt, aki orosz - magyarként lett világhírű. 

Nurejev

A képregények és a melegek

A Queer as Folk kanadai - amerikai filmosorzat immár klasszikus lett a melegek körében. Egyik epizódjában arról beszél az egyik főszereplő, hogy az amerikai meleg szubkultúra egyik sajátos jelenségévé lett az, hogy a meleg gyerekek nagyobb arányban rajonganak a képregények, különösen a férfias hősök, maszkulin toposzok iránt. Superman, Batman, Robin, Flash, Dardevil és a DC Comics valamint a Marvel további hősei dagadó izmaikkal, erős pénisztől dudorodó alsónemüikkel, a védteleneket megmentő és a kiszolgáltatott

embereket védelmező jellemzőik révén igazi "gay" ikonokká lettek. Túl azon, hogy a karakterek jó mitaképei lehettek a sokszor apahiányban vagy nyámnyila apákkal felnőtt fiúknak, a képregények szerkesztői - talán felismerve a potenciális piac igényeit - már a képregényirás ún aranykorában is számos homoerotikus történetet belefűzött a rajzolt világba, különösen Batman és Robin történetébe. Az elmúlt 1-2 évtizedben a képregények szerkesztői nemcsak nyiltan felvállalják, hogy hőseik alapvető gay ikonokká váltak, de sokszor rájátszanak erre az aspektusra. Ehhez hozzájárul az is, hogy a képregényipar dolgozóinak jelentős része maga is meleg. 

Bár az erdélyi meleg fiúk aligha képregényeken nevelkedtek, ilyen téren úgy érzem, nagyon szerencsés voltam. Nem kizárt, hogy a vallásos neveltetés dogmáiból pontosan a képregények világának mentalitása adta az egyensúly érzését és a lehetőséget, hogy 16-7 évesen már gond nélkül elfogadjam melegségem és soha nem kezdeményeztem nőkkel kapcsolatot. Szülővárosomban nemcsak a televizióban láthattuk az M1 és M2 csatornákon (nem úgy mint Székelyföldön) a Batman sorozatot vagy a Superman filmeket, de már a kilencvenes évek elejétől kezdve nagy számban elérhető volt a Magyarországról hetente behozott képregények egész tömkelege. Jómagam minden héten nagy izgalommal mentem a bajszos, nagyon kövér bácsihoz, aki egy bádogtetős asztalon árulta az Kiskeyged, Nők Lapja, keresztrejtvényes füzeteket és romantikus ponyvaregényeket.  sok buta női lap között minden héten ott villogott az új képregény, Batman, Superman és Pókember legújabb kalandjaival. Nekem ez óriási élmény volt, egyszrűen rajongtam értük. Később mikor már olvasni is tudtam őket, rájöttem, hogy ide valójában csak egy töredéke érkezik el az amerikai és magyarországi számoknak. Elkezdtem kutakodni a szerzők, alkotók, rajzolók után. Kedvencem mindig Superman volt, bár Batmant is szerettem - különösen az animációs sorozat gyönyörű grafikája, zenéje és jó szinkronja miatt. 

Bizonyitékként arra, hogy a fiúk már 10 éves koruk előtt is homoerotkus élményekkel rendelkeznek, még mindig élénken él az emlékeiben az a jelenet, amikor a Fantsztikus Négyes egyik számában Dr. Fátum (Doctor Doom) összehiv egy gyűlést, ahol természetesen a világ elpusztitását tervezi. Az egyik főhős lemarad a találkozóról, mert szeretkezik egy lombos fa alatt egy nővel. A jelenetet nagyon visszafogottan ábrázolta a képregényrajzoló. A főhős és a nő összefonódott teste csak kicsi képkockában, távolról jelent meg, de látszott, hogy a pasi meztelen, nagyon szép, izmos teste, vastag karja, szp, hosszú lábai vannak. 10 éves se lehettem, amikor ez a jelenet megfogott. A meztelen, szeretkező pasi teste...

A képregények mindig is a meleg szubkultúra elemei voltak és nekem nagy szerencsém volt, hogy Erdélyben ezen nőttem fel. 

Mennyi az annyi?

Puritán Szemét blogján és facebook oldalán heves vitát váltott ki az a zseniális és kevesek által kutatott kérdés, hogy "mennyi az annyi" avagy, hány partnert vált egy adott életszakaszában egy nő vagy egy férfi. A kérdés szexuális orientációtó és identitástól független volt. A beérkező válaszok között találhatunk egy 18 éves "leánykát", aki fiatal kora ellenére már 88 férfival létesitett szexuális kapcsolatot. A szám igen magas, hisz ha 15 éves kora óta él nemi életet, akkor is havonta 2-3 férfival kellett szexeljen....ami különösen a heteró világban kirivónak számit. Persze néhány apróságról elfelejtkeztek a kommentelők: ha a csaj egy gang - bang, azaz csoportos szexpartin  vagy egy swinger estén vett részt, máris érthető, hogy lehet ilyen magas számmal számolni. 

A kérdés nagyon érdekes és érdemes lenne a meleg világra is rávetiteni. A homofób szervezetek, vallásos intézmények és a meleg világgal semmilyen kapcsolatot nem létesitő nagyközönség számára pontosan a melegek promiszkuitása, "szexéhsége" és gyakori partnerváltogatásai a visszataszitóak és hozzák fel ezt, mint a "bűn" érveként. Különösen a hetvenes években készült több olyan statisztika és vizsgálat, amely azt próbálta alátámaztani, hogy a melegek fűvel, fával szexelnek, ezzel is alátámasztva a homofób szervezetek mozgalmát. Ezek a statisztikák azt mutatták, hogy a melegek 43% -a néhány évtized alatt akár félezer férfival is szeretkezett (szexelt), mig 12% -a akár 1000 (!) partnerrel is tudott dicsekedni. 

Az AIDS elterjedésével a nyolcvanas években ez a talán sarkitott arány gyökeresen megváltozott, hisz a hippi mozgalomban természetesnek tűnő hedonista életmód kezdett eltünni még az olyan nagy meleg szex - központokban is, mint San Francisco, New York vagy Berlin. A legújabb statisztikák (Bell and Weinberg 1997) azt mutatják, hogy továbbra is igen magas azoknak a száma (43%) akiknek több, mint 500 szexpartnere volt életében. Mindössze 17% -a a melegeknek dicsekedhet azzal a puritán életmóddal, hogy kevesebb, mint 50 parterük  volt.  Egy másik érdekes kimutatás rávilágit arra, hogy a melegek szexuális életét sok tényező befolyásolja: ki mennyire fogadja el orientációját mint életstilus és identitás, társkapcsolatban él -e (nyilt -e vagy zárt) valamint milyen életkorú az illető. A melegek nagy többségénél az érzelmi hűség teljesen különválsaztható a szexuális exkluszivitástól, tehát még a monogám vagy akár házas melegek esetében is találkozunk olyan példákkal, ahol a partnerek szexuális kapcsolatot létesitenek másokkal (is).  Bár kétségtelen, hogy amióta a melegházasságok elterjedtek, a szexuális fidelitás is egyre nő a meleg párkapcsolatok között, de a teljesen monogám, zárt kapcsolatok még mindig csak 4-5% -át jelentik a meleg közösségben létrejövő kapcsolatoknak (LINK). 

Mit mutat a valóság? A saját tapasztalatom és a környezetemben látott jelenségeket tudom csak hitelesen bemutatni, ami viszont alátámasztja ezeket a számokat. Mivel nekem a párkapcsolati próbálkozásaim nem voltak fél évnél hosszabbak, igy két "próbálkozás" között én is kalandoztam. A kezdeti szakaszban havonta többször is lefeküdtem vadidegen emberekkel, mostanság már sokkal más rituálét vett egy "kaland". Ismerkedést, beszélgetéseket, sétákat is feltételez és mint az "öregek" akad egy -két szerető, akihez fordulhat az ember kölcsönös örömszerzésre. Mindezt 1-2 havonta egy alkalommal legfeljebb. Amint olyan pasival találkoztam, akivel úgy gondoltam, hogy társkapcsolatot is épithetek, monogámiára váltottam. Érdekes módon nálam ez még egyszerre jelent szexuális és érzelmi hűséget. 

 Ismerek olyan meleget is, aki soha nem létesitett és nem is óhajtott társkapcsolatot és szinte hetente 2-3 új pasival fekszik le...az ő "statisztikái" bizonyára már az egeket ütik. 

Továbbá fontos az életszakaszt, az identitás - szakaszt is megkülönböztetni: idősebb (50 - 60 éves generáció) már sokkal ritkábban vált partnert. Szakitás utáni időszakban szinte kivétel nélkül megjelenik a "whore period", amikor a férfiak egy jelentős része kalandozásokra adja a fejét. Jobb esetben ez lejár 1-2 hét alatt.  Azok a meleg férfiak, akik önmaguk melegségét nem tudták még elfogadni (jó sok van itt Kolozsváron ebből), aligha fogják társkapcsolatra adni a fejüket. 

A statisztikák elég szomorúak, amikor azt látjuk, hogy a meleg kapcsolatok mindössze 15% -a éri meg a 7 évet és ezeknek is csak 5% -a szól teljes hűségről és odaadásról. Talán a meleg házasság bevezetése és az LMBTQ mozgalom "prideból" a "méltóság és normalitás" programváltásával (ahogy ez a legutolsó budapesti fesztiválon végre megtörtént!) ad egy szakralitást és megerősitést két férfi együttlétének, ami majd megváltoztatja a félelmeikbe burkolt melegeket is, hogy bátran vállalják társukat, szerelmüket és legyenek büszkék hűségükre, elveikre.  Mert a tapasztalat mindenkinek megmutatta már, hogy szeretkezni a férfivel akit szeretsz semmihez sem fogható. Ezer adonisz sem ér fel ahhoz az érzéshez. Ezt pedig meg kell becsülni, mert nagy kincs. Nagyon nagy. 

"Fétisek" és végletek

Elég sok komoly dologról irtam már ebben a blogban, illik már valami "lazább" témáról is irni itt. Például arról, hogy ebben az egy, másél hónapban amit egy nagyon kicsi, a meleg élettől mondhatni teljesen "mentes" városban, Gyulafehérváron töltöttem milyen "fétisek" bújtak ki belőlem. Nem kell ezt a szót most a szó legszorosabb értelmében értelmezni, nem fogom feltárni legintimebb vágyaim és erotikus fétiseim (olyanok is vannak természetesen). Két olyan ösztönszerű vonzalmamról beszélek, amely egymástól teljesen távol áll, sőt, mondhatni teljesen ellentétes egymással mégis vonz. Ez is bizonyitja, hogy kissé végletes ember vagyok, de leginkább azt, hogy az emberi szexualitás nagyon kemény dió, érdekes lecsó, amibe sok minden belekerült.

Ebben a csöpnyi városban, ahol az internetes társkeresőn naponta 10 -15 ember van online, állitólag megvannak a melegek titkos találkozóhelyei. A "meleg topográfiáját" a városnak sem időm, sem kedvem nem volt feltárni, a rövid idő miatt amit itt töltök teljesen felesleges. Ellenben két fiú is múzsám lett ebben az egy hónapban. Az egyiket minden reggel nyolckor, munkába menet láttam a Vauban vár egyik hidjáról letekintve. Munkára készült, a külső várfal előtti útat épitette társaival. A fiú nyári munkás, fiatal, meglehet egyetemista vagy munkanélküli 20  -23 körüli adonisz. Zöld, testresimuló nadrágja, kecses dereka, szép mellizma, kockahasa, erős karjai igazán üditő látványt nyujtottak reggelente. Délben, amikor ebédszünetben végigloholtam a hidon, akkor már félmeztelenül dagadtak az izmai a tűző napon, a súlyos kövek terhe alatt. Egy ilyen fiú valami miatt mindig a titkos vágyálmaim között szerepelt: szellemiekben, intellektuálisan lehet (persze egyáltalán nem bizos) hogy nem tudna társam lenni és az unalom hamar beállna közöttünk. De a fizikai vonzalom, a fétisszerű perverzió, hogy egy ilyen fiú mit művelhet az ágyban...elég élesen megmozgatta a fantáziámat.

A másik fiú ennek teljesen ellentéte, mondhatni véglete. Fiatal, szinte gyermekien naiv arca, gyönyörű kék szemei, intelligens, mély tekintete, kicsit szégyenlős szempillái már első tekintetre különlegessé teszik. Gazdag, nagyon gazdag család sarja, de státuszával fiatal kora (20 éves) ellenére nem hivalkodik, sőt. Bár egy sztereotipiáktól nem mentes országból érkezett Romániába, műveltsége lenyügöző: klasszikus zenétől a latin irodalomig,olasz  filmművészettől Blake irodalmáig mindenről tud érdemben társalogni. Olyan szellemi orgazmusokat okozott a vele való beszélgetés, amit kevés ember tud nekem nyújtani. A tény, hogy ezt ilyen fiatalon képes nyújtani pedig egyenesen szexy, vonzó, "dögös". Benne nem a fizikai szépsége (bár az arc nekem mindig fontos), sokkal inkább a rendkivüli műveltsége, finomsága, szinte nemesi vonásai fogtak meg. Mig a másik fiúval vad éjszakákat, durva kalandokat, elemi ösztönöket tudnék felszabaditani, vele gyöngédséget, szeretetet, szellemi orgazmust is nyújtó kapcsolatot lehetne elképzelni.

Mondhatni, ők az "ideális" társ yingje és yangja. A lehetetlen, amire persze a valóság ritkán, nagyon ritkán ad valós (és fontos: meleg!) példát. De hála az égnek, az emberi fantázia határtalan és szabad. Amig nem jön egy pasi, addig maradjon a fantázia éles és vidám:)