Mi van ha egy meleg szakállas?

A meleg világban - különösen az internetes "társ"kereső portálon igen nehéz ismerkedni - legalábbis nekem.  A profilban akármilyen szöveget is ir az emberfia, a többség ügyet sem vet rá, csak az számit hogy milyen képed van, netalán mit ir a testtipusnál, farokméretnél. Ha nem vagy atlétikus és nem XL akkor már elég rossz esélyekkel indulsz. Ellenben ha szakállad van....

Tegnap az egyik barátommal éjszakába nyúló beszélgetésünk során erről a témáról is igen sokat beszélgettem, igy kerül ez most közlésre itt. Arról beszélgettünk, hogy a mai világ elnőiesedőben van. Az alapvető női principiumok váltak uralkodóvá. Ez abból a szempontból jó, hogy az agresszivitást, a mások feletti dominanciát és az elnyomást átveszi az empátiára és kedvességre épitő emberek társadalma. A mai apák - mondta a barátom - sokkal kedvesebbek, odaadóbbak, "apásabbak" mint 20 - 30 évvel ezelőtt. Ilyen szempontból valóban, a férfiak társadalma jó, hogy elnőiesedik. Ennek további velejárója még, hogy egyre többen adnak a ruházatukra, öltözködésükre és az ápoltságukra is. Ám, szerény véleményem szerint a mai férfimodell (mondjuk úgy: ideál) kezd átmenni a másik végletbe. Ha szemfülesek vagyunk a Iulius Mallban vagy néhány konditeremben, lábukat epiláló, teljesen szőrtelenitett, szemöldöküket kiszedő férfiakkal (megjegyzem: heteró) találkozunk. A "szőr" és a szakáll ma már szinte egyenértékű jelenség lett az ápolatlansággal. Természetesen, valóban kellemetlen ha bizonyos nemi szervek környékén, vagy hónalj alatt az ember egy trópusi erdővel szembesül, netalán a hatalmas duhajkodásban a szőrcsomókban nem találja a másik ajkát. Ellenben egy rendezett, szépen megformált, rövid szakáll, esetleg borosta szerintem nagyon szexy és kivánatos. Izgató látványában, érintésében a háton, az arcon, a csókban. 

Jómagam sem viselek naponta szakállt és nem sorolom magam a meleg szubkultúra "bear" (medve) kategóriájában sem. Testalkatom és eleve, az életmódom sem ilyen. Mégis, amit a kolozsvári melegek között is nagyon gyakran megfigyeltem, a szakáll annyira "taszitónak" hat a meleg világban, hogy kissé kétségbeesek, amikor emiatt utasitanak vissza. Én mégis úgy érzem, hogy ez identitásom része és szűk határok között tudnék fél centiben mondjuk kiegyezni ha netalán ezen múlna egy komoly kapcsolat. 

Bár az már eleve gyanús, ha egy komoly szándékú úrfi csak azért nem akar engem, mert szakállam van.... 

Meleg büszkeség vagy meleg normalitás?

Néha előfordul velem, hogy aprócska ötletből egy érdekes témára bukkanok és aztán mint a lavina, megindul bennem az ötletáradat. Igy történt ez ma is egy délutáni teázás közben. Egy melegségét nálam sokkalta erősebb módon exponáló fiúval teázgattam és arról elmélkedtünk igen bölcsen és higgadtan, hogy miért kell nekünk "büszkének" lenni a melegségünkre? Manapság Romániában, Magyarországon is "Meleg Büszkeség" napját tartanak, Pride-ot rendeznek. Egy olyan társadalomra zúdúl rá a rózsaszin bikiniben táncoló meleg férfiak és nemegyszer többségében transzexuális emberek látványa és vidámsága, amely még a szereteotipiák középkori szintű világában él. A céljuk mi? A másságra való büszkeség kifejezése és elfogadtatása a társadalom széles körében. Ellenben ezekkel a mondhatni extrém megnyilvánulásokkal és a nyugati (amerikai és német) modell azonnal adaptálásával csak azt érik el szerény véleményem szerint, hogy a másság érzetét és a szakadékot növelik. A társadalom sajnos sztereotipiákban él a melegeket illetően. Alig tudnak valamit erről a világról, filmekből és az LGBT aktivisták már emlitett "büszkeség" mozgalmából tudnak valamit. Sajnos ezen információk jelentős része azonban nem a valóságot tükrözi, hanem egy irreális,  vágyott világ amerikai vagy német modelljét próbálja a középkori mentalitás szintjén élő Romániába is behozni. Többször kemény köröket vivtam néhány ismert meleg aktivistával egy -egy temesvári vagy kolozsvári kávézás közben erről a jelenségről és kifejtettem, hogy én a lassú lépések hive vagyok, mert szerintem a szexualitás reformjait, változásait egy mentalitásbeli állapotában hátramardt társadalomban nem lehet rögtön egy, az 1968 -ban felgyorsult, de leglább 80 éves előzményekkel rendelkező amerikai és német modellel imitálni a melegség elfogadását. Az LGBT aktivistáink itt nem látják azt a folyamatot, amely elvezett oda, hogy Kölnben már valóban beszélhetünk meleg "büszkeség" menetéről, ahol azonban több százezer heteró és néhány tizezer meleg táncol együtt! De tudni kell bizony ehhez azt is, hogy a XIX. század végén Németországban már az ún. uranista költők erősen kövezték a meleg aktivizmus útját botrányos, de még "in the closet" verseikkel és mondhatni földalatti, értelmiségi mozgalmaikkal az akkor még szodomista jogokkal biró világban. Ezt követően vált a harmincas években Berlin Otto Dix által is megfestett kuplerájjá, ahol a meleg bárok is kivirágozhattak, mig végül a hippi korszak furcsa európai beáramlásával elért oda is lassan a san francisco-i meleg mozgaom.A nyugat európai vagy amerikai meleg felvonulásokat egy évszázados lassú, értelmiségi körökből kiáramló, majd az irodalmon és zenén (Ginsberg, Capote) átszűrődő tömegmozgalom előzte meg. Az eredmény pedig az lett, hogy pontosan a jelenség folyamatszerűsége miatt a "másságból" sikerült "normalitást" faragni. Hisz ott, ahol két meleg már kézen fogva tud bátran és feszélyeztetés érzete nélkül sétállni (és megjegyzendő: a heterók pontosan ugyanennyire lazán tudják ezt már tolerálni) ott már nem beszélhetünk másságról! Ott már nem lehet a "meleg büszkeségről" beszélni, hiszen ott ez a jelenség normalitássá lett. Ellenben felénk, mint mindent, átugrásokkal akarunk gyorsan és azonnal adaptálni: demokráciát, kapitalizmust és "meleg büszkeséget" is, elfelejtve hogy ez a nyugati országokban sem jött azonnal. Ha valódi, hiteles eredményt akarunk elérni, akkor szerintem nem a meleg büszkeséget, hanem sokkal inkább a meleg normalitást kellene épitenünk. Ennek első lépése pedig a szexualitás kérdéskörének, különböző megnyilvánulásainak az oktatása az iskolákban, a média bevonása a diszkrét és visszafogott, de rendszeres tájékoztatás és ismeretterjesztés felé.

"Női és férfiszerepek" a melegeknél?

Egyik érdekes irásában, a magyar pszihológia nagyasszonya Bagdy Emőke az emberi párkapcsolatok egyik alapvető titkának és működési elvének, az emberek közötti szövetség működési elveként a női és a férfi principium egymást kiegészitő, konstruktiv fontosságát hangsúlyozza. A mosolyáról és pozitiv kisugárzásáról is hirneves hölgy szerint a női principiumok (szeretet, odaadás, megbocsájtás, egységre törekvés, óvás és anyáskodás) "mézmocsárrá" és langyos, álló, lagymatag bandukolássá változtatná a világot, ha nem lenne mellette a férfierő (dinamizmus, erőfitogtatás, kitartás, vezetés, tenniakarás, szabadságvágy, vadászösztön, uralkodás), amely persze a női erő nélkül felrobbantaná a világot impulziv erejével. Ez bizonyára - sarkitott módon a mai posztmodern világban - igy van a heteró párkapcsolatokra nézve. A nagy kérdés viszont az, hogy milyen szerepek, erők alakulnak ki ha két FÉRFI köti össze az életét és vállalja azt, hogy párkapcsolatban él. Ott is ezek a működési elvek és szerepek érvényesülnek? Van "nő" egy meleg kapcsolatban avagy hogyan is működhet ez?

Elsőként az én szerény véleményemet mondanám el, ahogy én tudnék, szeretnék egy párkapcsolatban működni (megjegyezem, hosszabb tapasztalat hijján csak vágyaimról, próbálkozásaimról irhatok).

A legtöbb esetben talán elmondható, hogy az összes meleg (sokkal kevésbé azonban a biszex) férfi érzelmileg érzékenyebb, mint heteró társaik, ennélfogva általánosan fogékonyabbak a kommunikációra, altruizmusra, kedvességre amit a közvélemény "női" principiumként ir le (pedig nem feltétlenül azok). Ugyancsak megfigyelhető az is, hogy az ágyban is a legtöbb esetben az egyik fél a befogadó szereppel (passziv) tud könnyebben azonosulni, mig a másik fél az aktiv szerepet kedveli (ezek persze két, identitásában stabil meleg esetén flexibilis határok között mozognak). Ezek a jegyek részben már meghatározzák azt, hogy egy meleg kapcsolatban az egyik fél érzékenyebb, "nőiesebb" szerepet vesz fel, ami viszont elsősorban az ágyban lehet releváns, a párkapcsolatban már az egyenlőségre kellene törekedni. A férfi alaptermészetéhez tartozik ugyanis a szabadságvágy, igy azt elég nehéz lenne elképzelni, hogy az egyik fél - mondjuk a "női" szerepez imitáló - irányitaná a másikat. Két férfi párkapcsolata (is) elsősorban egy mély barátság, szövetségként tud működni, ahol nem a férfierők ütköztetése, hanem pontosan egymás határainak a megismerése, konstruktiv (!) kompromissszumok útján történő kiegészitéseként működhet. Én tudom maamról például, hogy negativ tulajdonságaim közzé tartozik a dominancia, makacsság, túlzott anyáskodás, aggodalmaskodás és a másik tankszerű vonszolása a kapcsolatban. Egy idő után elfelejtem a másikat figyelni, tisztelni....nem feltétlenül önzés, hanem tudatalatti parancsok miatt. Ezért ha a társam is hasonlóan domináns alkat, akkor ott háborúhoz vezet a kapcsolat  (hiába én érzelmesebb vagyok, nem ez fog érvényre jutni) és egy idő után felemésztjük egymás energiáit. Ez a tipikus Ady féle "héjanász", ami költői, romantikus, viharos és vad, mint egy mexikói szappanopera, de tartós párkapcsolat nem lesz belőle. Az egész nem több, mint egy elhúzott játszma.

Nézzük azonban, mit mond a "férfi - nő" szerepkkörről két olyan meleg, akik évek óta stabil, sőt, zárt (!) párkapcsolatban élnek.

Ime két különböző, de mégis sokban hasonló vélemény:
I. "Szerintem ugyanúgy megoszlanak a szerepek, mint a heteró párkapcsolatban. Azaz van, amelyik érzelmi(bb) beállítottságú, a másik meg kevésbé, inkább az a "megszerelemavízcsapotésafúrógépet"-típus. Ettől tartós egy párkapcsolat: az egyik fél kiegészíti a másikat, amiben a másik nem olyan jó. Viszont, ha mindkettő hasonló típus, szinte azonos, akkor az a kapcsolat nem fog sokat tartani. Kiszedik egymás szemét:-) Ilyen szinten szerintem nincs különbség heteró és meleg kapcsolat között."

II. "Talán azért mert nekünk kettőnknek viszonylag hasonló jellemünk van (hangsúly a viszonylagon) emiatt a mi kapcsolatunkban az "erőmegosztás" azonos. Mindkettőnk véleményének azonos a súlya, s legtöbbször érvek alapján döntünk el ezt-azt. (Kivéve érzelmi kérdéseket ahol nem az érvek a döntők, ilyenkor a közös nevező a "mindkettő enged a sajátjából")

A praktikusabb oldalat nézve, pl. házimunkák azon az alapon lettek elosztva hogy ki mit szeret jobban csinálni (vagy ki mit utál kevésbé). Igy nekem jut a konyha, főzés, a párom tartja rendben a ruhákat, mos, takarit a fürdőben, vásárolni közösen megyünk, a bért, számlákat felváltva rendezzük s igy tovább. Mindez természetesen alakult ki, nem ültünk le és megbeszéltük.

Áltánosan nézve egyikünk sem dominálja a másikat, nincs hagyományos férfi-szerep (kiiktattuk), persze bizonyos részletekben egyikünk jobb-rosszabb, de ez szerintem más kérdéskörhöz tartozik... úgy ahogy egy csapatban egyik gyorsabb mint a másik, az nem azt jelenti, hogy dominál, vagy hogy az ő érve jogosabb. (nálunk ez igy működik mindenesetre)

Szóval, a mi esetünkben, természetünkből kifolyólag, kapcsolatunk egyenlőségen alapul."

Öltözködés és a melegek

Igecsak elterjedt nézet, hogy a meleg férfiak divatmániások, imádnak vásárolni, állandóan a mallokban ülnek és egytől - egyig divatdiktátorok. Nos...ezt a tévhitet én elsősorban a saját magam példájával tudom ellenpéldázni, hisz fél órányi séta és nézelődés után én megunom a vásárlást, legyen szó ruháról vagy cipőről. Talán csak a könyvesboltok képeznek kivételt ahol fél óránál több időt el tudok időzni. Azok a melegek, akikkel nekem közelebbi kapcsolatom volt, vagy barátaimnak mondhatok sem öltözködnek feltünően, kirivóan sőt, többségük hozzám hasonlóan inkább a kényelmet, pragmatikus megoldásokat és nemegyszer az árakat figyelik. Az talán igaz ellenben, hogy a melegek valóban fejlettebb szépérzékkel vannak megáldva, kreativabbak és szabadabban kifejezik véleményüket divatról, öltözködésről és esztétikáról mint egy heteró férfi. A kolozsvári meleg társadalmat végigtekintve azonban kijelenthetjük, hogy egy jelentős részük teljesen "straight acting" azaz heterós öltözködésű, megjelenésű, magyarán, ugyanolyan szürke és hétköznapi megoldásokat és energiákat fektet az öltözködésbe mint heteró társaik. Az a kisebb réteg, aki mégis ad az öltözködésére és valóban kellemes megjelenést tud adni önmagának valóban órákat tölt mallokban, turkálókban vagy vásárlással különböző üzletekben. Még kisebb azoknak a száma a kolozsvári melgek körében is - általában ők már a divatbuisness aktiv tagjai - akik extravagáns és kirivó öltözködést és stilust választanak önmaguk kifejezésére.

Érdekes élménynek mondható egy tavalyi vendégem véleménye. Várostúrát tartottam egy New Yorkból érkezett meleg pasinak. Megjelenésében, arcvonásaiban férfias, karakán volt, ám öltözködése magasan kitűnt a kolozsvári szürkeségben. Erősen V-  kivágású, vékony, fehér póló, két három fából faragott lánc (afféle gyöngysor vagy mifene), nagyon szűk nadrág, szép cipő, néhány gyűrű (ez elmaradhatatlan egy "igazi" melegnél). A pasi valóban igen kirivó  volt mellettem de a kolozsvári kavalkádból is kissé kitűnt. Próbáltam kevésbé feszült lenni, valami miatt ha egy, a melegségét ilyen extrém módon kifejező férfival kerülök a nagyközönség elé akkor elfog egy feszült érzés, afféle megfelelési kényszer vagy egyszerűen csak a hagyományos társadalom bélyege, amit nehezen tudok levetkőzni. Ezt sajnos ő észre is vette és egy kávézás közben meg is jegyezte, hogy néhány kolozsvári napja alatt konstatálta, hogy az itteni meleg közösség nagyon strainght acting, szerényen és visszafogottan, konzervativan és elég szürkén öltözik, igaz, találkozott ellenpéldával is, de a többség számára az ő stilusa "kirivó". 

Ez érdekes példa volt, hogy mekkora szakadékok tátonganak egy húszmilliós metropoliszból jött meleg és a mi kis Kolozsvárunk meleg világa között, de általánosan véve, a romániai férfidivat fejlődésének és változásának igényét is hangsúlyozza ez. Igaz, kezdeményezések vannak, de a valós helyzet még igencsak eltér ettől. 

Néhány kép és öltözet, amiben én is jól érezném magam. Már csak az akaratot kell megszerezni hozzá, a turkálók világában ma már a pénz nem lehet kifogás az izléses és kellemes megjelenésre.

 

Valentin nap helyett

Héjanászunkat ma idézem, lemegyek érted,
napfényes nyarunkban ázok.
Orpheus holtan fütyürész, viharában keresi
pokoli muzsikájának arcát,
hangját, csókos, húsos ajkát.
Lementem érted poklomba,
ott vagy a mélyben, alszol és némán
osztozol a csendben.
Nyári himnuszaink holtak, mint
ahogy mondja: "nyögik a fák".
Csak szólnak gyönyörűen és édesen,
de nagyon kivánkoznak már megtalálni
Léthe folyójukat.
Temetni akarlak, eltenni mélyre,
otthagyni poklomban, szépen.
Elengedni, megfürödni a felejtés
pokolian mély folyamában
és mosollyal, áldva, búval és
vigalommal feljönni ismét
...fütyürészni.

A meleg papokról

Ha már ma lemondott a pápa, ennek apropóján egy igen kényes témát fogok megnyitni, amely egyben a "Meleg és keresztény" sorozatom első írása is lesz. Bár magam istenhívő vagyok, nem az intézményesült egyház híve  ettől függetlenül a két jelenség kapcsolatát annyira szorosnak látom sokaknál - volt párjaimnál, barátaimnál és főleg az ortodox román társadalomnál - hogy ez elengedhetetlenné teszi a téma feszegetését. A sorozat több részből fog állni, érinteni szeretném a kereszténység hozzáállását és aktuális álláspontjait is a melegekkel kapcsolatban, majd ezt követően egy keresztény meleg párt is megszólaltatok blogomban.

Ez az első rész azonban egy olyan témáról szól, amely sokak lelkiismeretét és vallásos érzetét, morális struktúráját botránkoztatja meg nap mint nap.A világsajtó szinte állandó hírei közzé tartozik, hogy egy - egy meleg pap lebukott, netalán orgiákon vett részt, a Vatikán a pedofilia és a szexuális abuzusok fészke lett, de gyakran hallani természetesen a protestáns Amerika, Anglia, Németország vagy Hollandia felől is ilyen jellegű híreket  Ezek a jelenségek természetesen a filmiparba is berobbantak, igen nagy érdeklődésnek örvendve melegek és nem melegek, ateisták és keresztények körében egyaránt. 

Nehéz védeni vagy kardoskodni a meleg papok ellen vagy mellett. Természetesen nem kell azt hinni, hogy csak a katolikus egyházban vannak meleg papok: ugyanilyen arányban van jelen a protestáns és ortodox egyházak képviselői között is, ahogy a pedofilia jelensége sem csak rájuk vagy elsősorban rájuk jellemző. A jelenég azért vált "szinonimájává" a cölibátusnak és az intézményesült egyház képviselőinek, mivel az európai társadalom morális és etikai kódexében a pap még mindig a megbízhatóság  a makulátlanság és az isteni szféra jegyeit képviseli. Mintha ő nem ember, nem egy vívódó  kereső lélek lenne. Persze lelki vívódásai és szexuális orientációjának problémás megélése nem mentség arra, hogy gyerekeket molesztáljunk vagy orgiákat rendezzünk. Részben az egyházi dogmák és a keresztény tanítások helytelen értelmezése és túl nagy súlya, részben a társadalmi sztereotípiák és elvárások késztetik arra a papokat, hogy még inkább elfojtsák orientációjukat. Sokuk bizonyára nem is választaná ezt a pályát, ha sikerült volna szexuális orientációjából hiteles és stabil identitást faragnia. Ebben kellene segíteni az embereknek, ahogy sokszor írtam már. Segíteni kell, szeretetet, türelmet adni, mert az ingyen van. Ellenben ha ezt nem kapja meg egy vallásos családból származó fiú, akkor a választ a kérdéseire a teológián fogja keresni, Istennél és persze azoknál a fiúknál akikkel az évek során a tussolások, focizások és szemináriumi foglalkozások alatt megismerkedik. Túl azon a tényen, hogy a szemináriumok és fiúbentlakások erősítik egy melegben az orientáció megnyilvánulását (mindennapi jelenség az összes - katolikus, protestáns és ortodox teológián - a meleg szex legyen szó maszturbálásról, orális vagy akár anális szexről) a szigorú elnyomás és elfojtás óriási sebeket hagy ezekben az emberekben. A cölibátus eltörlése a katolikusoknál még nem szüntetné meg a meleg papok jelenlétét...az legfeljebb legitimizálná a tényt, hogy a heteró papok is élnek szexuális életet (merthogy élnek). A meleg papok problémáját megoldani - főleg nálunk, Kelet Európában - igen nehéz. Eleve a társadalom nincs felkészülve a "civil" meleg elfogadására...egy - egy szakma pedig (tanítóbácsi, tanár, vallástanár, pap, orvos) még nehezebb helyzetben van, hisz a tömeg "elvárja" tőlük, hogy "erkölcsileg" makulátlan legyen, amibe az ő szemükben a tény, hogy ő meleg nem fér be.

A botrányok helyett inkább a megoldáson kellene gondolkodni, és ez elsősorban a szexuális orientációk változatosságának elfogadtatása kell legyen már az általános iskolákban. Akkor talán azok a gyerekek, fiúk, akik vallásosak és hisznek Istenben, nem fogják a papi pályát, az önkéntes száműzetést választani csak azért, mert melegségük rabláncként fojtogatja őket. 

"Sztereotipiák" melegekről

A leggyakoribb „ meleg - sztereotípiákat” fogom most számba venni és eloszlatni, vagy megerősíteni. Többségüket hallásból ismerem, néhányat magam fogalmaztam meg. Vágjunk hát bele.

Minden meleg nőies

Sacha Baron Cohen "Bruno" szerepében

Hamis. A meleg férfi ugyanolyan változatos, mint hetero társa. Itt is van kövér, sovány, atlétikus, szőrös, szálkás, magas és alacsony, kékszemű és barna szemű. Van nőies és férfias alkatú és viselkedésű is. A meleg férfi biológiailag kevésbé különbözik a „hűvösebb” társától, legtöbb esetben a hormonok és a testi funkciók teljesen azonosan működnek. Mégis, ami általánosan elmondható, hogy a melegek egy részében alacsony a tesztoszteron szint és más, pszichológiai jelenségek miatt nyíltabban és érzékenyebben rezonálnak az érzelmi jelenségekre. A meleg férfiban rendszerint megvan a nő érzékisége és lelki érzékenysége vagy könnyen fel tudja venni ezt a szerepet még ha az nem is lesz – nem is lehet - nőiesen hiteles. A meleg férfi tehát külsőleg ritkán feminin (a párizsi hetero modellek viszont annál inkább…), de érzelmileg sokkal érzékenyebb és nyíltabb. Egy barátom véleménye szerint, a melegek ritkán nőnek nagyra, vagyis több az alacsony vagy közepes termetű férfi közöttük. Ezt nem tudom megerősiteni, de érdekes vélemény ez is...

Létezik „meleg kézmozdulat”

Igaz. A fent hamisnak kikiáltott sztereotípia ezen a téren – csak a figyelmes emberek számára- megbukhat. Sok melegnek- különösen náluk erős a „gay” identitás és a feminin jelleg- jellegzetes kézmozdulatokkal fejezi ki hétköznapi utalásait. Ujjait és főleg a csuklóját mozgassa „másképp”. Sokaknál megfigyelhető, de igen becsapós „sztereotípia”: sok egyértelműen hetero férfinál láttam már ugyanilyen kézmozdulatot. A férfiak egy része ilyenkor affektál…

Minden meleg riszálja a fenekét

Hamis. Életem első férfija egy monostori éjszakában várt rám. Sziluettje olyan férfiasan mozgott felém, hogy addig a pillanatig nem tudtam bizonyosan, hogy jó férfire várok, amíg szemtől-szembe nem álltunk. Különösen szép mozgása és tartása volt. A melegek nagy része „normálisan” mozog. Igaz, kivétel valóban mindig akad. De heteroknál és nőknél is. Így kerek a világ.

Létezik „meleg hang”

Nos, erre nem tudom mit mondjak. Talán itt bukott meg ez az én kis „létezik, meg nem létezik” játékom. Nagyon sok meleg férfi hangját találtam vékonynak, erőtlennek, remegőnek és kissé nőiesnek. De szinte ugyanennyi ellenpéldával is találkoztam, olyan férfihangokkal, amelyek egyenesen áriáztak a tesztoszterontól. Büszke, maszkulin hangok. 

Létezik „meleg tekintet”

Hamis. Sokáig hittem, hogy a szemembe mélyen kutakodó kékségek mind valami fura metakommunikációval jelzik az esti találka utópiáját. Gyermekded naivitás. Ahogy egy régi barátom mondta kijózanító szarkazmussal: „az emberek csak egymás szemébe néznek. Semmi több.” Kíváncsiság és embertársunk iránti érdeklődés kérdése az egész. Persze, ha nagyon figyelünk, az ún. melegradar sokaknál valóban működik, nekem ez egyelőre tartaléklángon ég.

„Minden meleg művész”- avagy a foglalkozásokról

Marc Jacobs meleg divattervező
 - nők és férfiak bálványa

Hamis. Itt nem csak a „minden meleg művész vagy minden művész meleg” sztereotípiát szeretném eloszlatni, de a borbélyok és pincérek védelmére is kelnék. Szegények már vagy száz éve – lásd Révai Nagy Lexikona és a homoszexualitás szócikket - a sztereotípiák rabságában élnek. Ebből az egészből annyi igaz, hogy a melegek - mint mondtam fentebb- sokkal érzékenyebbek és nyitottabbak, intenzivebben használják a jobb agyféltekét, így kreativitásuk könnyebben bányászható ki. Ez nem tehetség, hanem exhibicionizmus és természetes emberi igény. A fenti foglalkozások pedig egyszerűen „nőies” jellegűk miatt váltak „meleggé”. Nincs izom, fitogtatás benne. Semmi vad, csődörféle férfiasság. Mindenesetre az én kolozsvári borbélyom elég jó húsban van. És nem meleg! Ismerek színészt, történészt, kommunikációs szakembert, virágkötészt, portást, építészt, informatikust, fizikushallgatót, kémikusprofesszort és munkanélkülit aki meleg. Ennyit a mesterség és a melegség kapcsolatáról. A divattervezők viszont szerintem is mind melegek. Sztereotip lennék? 

Minden meleg szexmániás

Hamis. A meleg férfi és szexualitás kapcsolata ugyanolyan dilemmás, mint a hetero férfiaké. A különbséget egy meleg filmsorozat első részében így foglalták össze: „bármilyen hihetetlen, a hetero férfiak minden huszadik másodpercben a szexre gondolnak. A melegek minden kilencedikben…”A túlzás gondolom mindenki számára egyértelmű, de a lényeg, hogy mindenképp többet nyom a latba a külsőség, mint amennyit annak valójában kellene. A férfiak mind vizuális típusúak, tehát a külső rendkívül fontos számukra, így az ezzel járó ösztöni gyönyörök gyakorlása is. Az már tudatosság és nem identitás kérdése, hogy ezt ki, hogyan gyakorolja: kivel, hányszor és mikor.

A melegek képtelenek a monogámiára

Hamis. Szerencsémre két barátom tökéletes példája ennek a sztereotípiának a cáfolatára. Lassan hosszabb ideje vannak együtt, mint a heteró ismerőseim többsége. Ez jó remény nekem is, aki mindig bízott ebben. Az tény, hogy ha két férfi akar együtt az emberi kapcsolat legmélyebb és legszebb szintjére eljutni, tehát párkapcsolatban élni, ott olyan problémákkal találkozik, amelyek nehezen áthidalhatóak (fő hiányérzet: a gyerek). Részben ez az oka annak, hogy a meleg férfiaknak több társuk volt mint heteró barátaiknak. Sokkal több. Ennek okairól máskor, részletesebben. Egy kis gyakorlattal azonban a monogámiához is eljuthatunk. Addig pedig, igen, több férfit felfalunk - önmagunkkal együtt. Így tesznek nők és férfiak is. Az emberek.

Minden meleg jóképű

Derryl Stephens - jóképű, férfias és meleg

Hamis. Részben csak. Mert ha Umberto Eco szépségkönyvét fellapozzuk és a divatdiktátorok plakátjait átnyálazzuk, láthatjuk, hogy a jelenlegi nőideál a következő vonásokkal bír: szimmetrikus, kissé nyújtott arc, sima, gyenge bőr, borostás arc, nagy és határozott szemek, csókos ajkak és erős haj. Nem baj ha kicsit göndör, ha kék a szeme és fekete a haja az már főnyeremény. Na jó, ebben volt egy kis szubjektivizmus is. De a lényeg az, hogy a jelenlegi nőideál igencsak „meleg” vonásokat takar. A meleg férfiak egyetlen közös vonása ugyanis a nőies, fiatalos arc. Ez nem általánosítható, de sok példa van rá. Gyermeki arc, nagy szemek. Bár láttam egy olasz meleget is: megtestesült vad férfiideál volt. A nők megnyugtatására el kell azért mondanom: sok hetero férfi van, aki jóképű. A szépség relatív, ahogy Umberto Eco könyve is mutatja, tény azonban, hogy sok meleg után sóvároghatnak a nők.

A provincialitásról

Provinciális -e a kolozsvári meleg élet? A kérdés már születésében is elvetélt, hisz ez relatív fogalom. Azok számára, akik életük jelentős részét falvakban vagy a régió kisebb településein tengetik Kolozsvárra feljönni néha, belépni "a" klubba több, mint lehetőség és válogatás...a gátlások levetkőzése, a szabadság érzetének pillanatnyi illúzióját adja. Az ő szempontjukból tehát Kolozsvár NEM provinciális, valódi regionális központ. Ugyancsak ezt érezheti az egyetemista is, aki elhagyva az otthont - nemegyszer aprócska településeket, ahol a melegség megélésére semmi esély - kitárul előtte egy egészen új világ. Amíg meg nem tapasztalja, hogy ez sem mézesmadzag, addig nagyon élvezi és lubickol a lehetőségekben. Ha jó alkalmazkodó és nem törekszik komoly kapcsolatra, még jól is érezheti magát. Elvileg tehát az egyetemistáknak, akik nem léptek ki még a platóni barlang falain túl, Kolozsvár nem provinciális, hanem opportunista lehetőség. Mi a helyzet azokkal, akik viszont kívülről jönnek vagy megtapasztalták már a "barlangon" kívüli életet? Nagy szerencsémnek mondhatom, hogy a több száz kolozsvári profil közül sikerül mindig kiszűrni a külföldieket. Velük valahogy sokkal hamarabb megtalálom a közös hangot. Általában nyíltabbak  kedvesebbek, érdeklődőbbek (kivétel itt is akad, természetesen). Velük beszélgetve és néhány nagyobb város meleg életével kicsit jobban megismerkedve Kolozsvár provinciálisnak hat. Egy barcelonai fiú és egy franciaországi értelmiségivel sokat szoktam ezekről a problémákról beszélgetni, hogyan látják ők a mi kincses városunk meleg életét. Egyik Európa meleg központjából idekerülve érthetően elsőre provinciálisnak, unalmasnak és felületesnek találta a várost. Különösen meglepődött, hogy a román honfitársaink vehemensek, nagyon felületesek - örvendetes, hogy a magyarokról jobb véleménye van. Aztán néhány hónap távlatában megváltozott a véleménye, a barcelonai kavalkád után most már élvezi Kolozsvár provincialitását. Ott nem az a gond, hogy nem találsz egy meleg éttermet, bárt, dark roomot...hanem az, hogy már túl sok is van, az emberek emiatt klikkesednek,  felületesek lesznek, válogatósak és érzéketlenebbek. Kolozsváron nincs miben válogatni, hát emiatt talán barátságosabb (?).  A francia ellenben mást mond: érett férfiként, fél Európát bejárta már, neki Kolozsvár nemcsak a meleg élet szempontjából kicsi, de városként, közösségként is. Igaz, nagyon szereti a várost, hozzánőtt. A város varázsa ez talán, valamit "tud" ez a mi Kolozsvárunk. Mégis, az tagadhatatlan, hogy aki túljutott egyszer a barlang falán és meglátta az alternatívákat  annak jobban dukál egy nagyváros meleg élete, mint Kolozsváré. Átmenetileg legalább...

Udvarolnak -e a melegek?

Faludy és Johnson

Ismét a naiv és az ideákban hívő szólal meg bennem. Azt mondják, a reményt és vágyainkat, álmainkat sosem szabad feladni, igy hát miért ne adhatnék szárnyakat én is gondolataimnak, vágyaimnak. Kamasz korom óta képzelődtem arról, hogyan fogom megismerni a fiút, akivel aztán szerelembe esünk és boldog barátságban leéljük az életünket. Érdekes, hogy legtöbb esetben én voltam az idősebb, az érettebb az álmaimban, harmincas éveiben járó, szakmai terveit beteljesítő férfi aki egy valamivel fiatalabb  -persze nagyon szép, jóképű, férfias, lázadó és energiával teli fiút - elvarázsol. Elképzeltem még a ruhát is, ami az első találka alkalmával rajtam van, jeleneteket, ágycsatákat és ami érdekes, az udvarlást is. Igen. Udvarlás. Néhány év és ez a fogalom a fiatal generációk számára - legyen szó heteró vagy meleg emberről - eltűnik. Az, hogy a másik nem egy tárgy és tulajdon nehéz persze megérteni egy szerelmesnek, nekem se igazán megy ez. De talán ez a kisebb gond. A nagy baj az, hogy a szexet és a testiséget ma már olcsón, sőt ingyen adják nemcsak a meleg, de a heteró világban is. A fiúk nem igazán udvarolnak, Valentin nap, születés és névnap vagy évforduló alkalmával vesznek lehet egy - egy csokor virágot vagy dobnak 1-2 átlagostól eltérő sms-t, egy youtube -linket facebookon és megoldottuk a problémát. Mit látunk a meleg világban? Udvarolnak -e a melegek? Kevesebben talán, mint a heteró világban, bár statisztikákat erről nehéz készíteni hisz maga a fogalom is szubjektív. Van akinek az is "udvarlás" hogy képes két találkozót kibírni anélkül, hogy szexre kerüljön sor. Mert a férfit alapjában véve a vadászösztön hajtja, természetes, hogy ha másik férfival keresi az együttlét örömét, akkor a társadalmi, lelki épülés és fejlődés, a művészet önmagáért való szépségéhez szorosan hozzátartozó udvarlást úgy hagyja ki, mintha az egy felesleges rituálé, mellébeszélés, időhúzás lenne. Minek ne essünk egymásnak, ha azt ezek nélkül is megtehetjük? Persze...meg lehet tenni, manapság mindenki ezt teszi és még csak lelkiismeret - furdalása sincs ezért senkinek. 

Amikor párkapcsolatot szeretnék építeni - még ha ehhez valahogy a tudatalattim mindig biszexuálist választ magának - szeretem ezt egy sor rituáléval, figyelmességgel, odaadással tenni. Legutóbbi fiúmmal - bár nagyon sok konfliktusunk is volt - számos olyan alkalmat éltem át, ami nagyon szép és felejthetetlen élményként marad meg számomra. Egyik szeretkezésünk előtt együtt olvastuk angol nyelven a Hobbitot, Shore zenéjére. Nyári habürdőnket talán egyikünk sem fogja elfelejteni, azóta sem volt ilyen élményem, sokáig nem is lesz még. Volt egy esténk, amikor sikerült táncra perdítenem az ő kedvenc zenéjére, de borozásaink után néhány együttlétünk az ágyban valódi szertartássá váltak és nem csak üres szex lett belőle, ahogy sajnos a kapcsolat végén mindketten éreztük. Tárgyak, efemér dolgok ezek első látásra: mégis, átminősítenek egy kapcsolatot, egy egyszerű szex - együttlétet valami emberivé. Hisz mi a különbség aközött, amikor két állatot látunk párosodni és aközött, amikor két férfi csak a szex miatt jön össze? Mi ebben az emberi? Ezek teszik azzá. A játék, az odaadás, a rituálék. 

A melegek közötti udvarlásnak egyik iskolapéldája Eric Johnson élete. A fizikai adottságaiban is gyönyörű balett- táncos, nyelvzseni és költő fiatalon lett rabja a XX. századi magyar költészet nagyágyújának, Faludy Görgynek. Éveken át kereste, hol is találhatja meg kedvenc költőjét, múzsáját, ideálját, míg végül Máltán sikerült elérnie. Össze is költöztek, forrása lett évtizedeken át a költőnek, a férfinak. Élettörténetét ITT olvashatjuk:

Interjú

Nemrég igen kellemes meglepetésként ért, hogy a Transindex újágirója, Gál László vette a bátorságot és a kolozsvári meleg és heteró magyar közösséghez rajtunk keresztül akart szólni. Igy készült el tehát  - messenger konferenciázás közben  - az interjú Szapphóval és Szakarabeusszal, no meg velem. Olvassátok szeretettel és adjátok tovább.

Az interjú ITT olvasható.

A rómeóról még egyszer

Az egyik barátom és néhány külsős is emlitette, hogy a meleg társkereső oldalról irott bejegyzésem túlságosan vehemensen ostorozza a helyi meleg közösséget, legalábbis azt a részét akik ott akarnak boldogulni igy vagy úgy. Szerinte "ha egy külső, heteró olvasó elolvassa a bejegyzést, ugyanolyan sanyarú véleményt fog látni a meleg világról, mint amit a román média vagy akár egy homofób mutat".  Nos, ha nem is ennyire radikálisan, de részben igaza van: ha LMBT aktivista lennék, akkor nem állnám meg a helyem az ehhez hasonló, személyes csalódásokon és tapasztalatokon alapuló, éppen aktuális lelki állapotomban megszületett, egyérteműen szubjektiv cikkekkel. Szerencsémre azonban, sem a blogom, sem jómagam identitásához nem tartozik célként, hogy kizárólag propagálást folytassak és a meleg világot, mint valami Mézmocsarat mutassak be, ahol minden tökéletes és vidám ("gay").  Amikor elkezdtem irni a blogot, a célom az volt, hogy elsősorban saját magamnak irjak és EGY véleményt, EGY perspektivát mutassak be a kolozsvári meleg világból. Az általam megélt jelenségek természetesen nem általánosithatóak, de minden bejegyzésemben igyekszek nagy témákat, általános megközelitésben bemutatni - természetesen, lehetetlen ezt objektiven tenni, hisz nem tudományos értekezést, hanem blogot böngész a kedves Olvasó.  Hogy tisztábban érveljek és mutassam be véleményem és tapasztalatom a kék oldallal, elmondom először - a pszihológia alapszabályaihoz hűen - a pozitiv tapasztalataim és élményeim:

- itt ismerkedtem meg minden olyan fiúval, akivel később - hosszabb, rövidebb időre - megismerhettem a szerelmet, boldog perceket és pillanatokat, még ha ezek saját játszmáim sorskönyvének részét képezték is, a szép emlékekért örvendek ennek

- hat év alatt több száz emberrel váltottam 1-2 szót vagy hosszú beszélgetéseket az országból vagy külföldről egyaránt, közülük kevesen ma a barátaim, vagy beszélgetőtársaim, néhányuknak sikerült a várost is bemutatnom legyen szó New Yorki egyetemi tanárról vagy dániai turistáról

- amikor profilt készitek magamról, pozitiv énképemen dolgozok és rájövök - sokszor pontosan a negativ tükrök jóvoltából - hogy mennyi sok vigyáznivaló értékem van

Ám ezek mellett ott van az oldal adta rengeteg negativum is, amit bár nem kellene személyes sérelemként megéljek...mégis, aggodalommal és felháborodással tölt el. Ezek a következők:

- a társkereső valójában szexkereső. Az emberek többsége csakis a szexért van fent és a felületesség, hedonizmus és "álljunk össze egy rövid, felelőtlenségre" hozzáállás olyan mértéket öltött, amiben nehéz ennél komolyabbat keresni. 

- Az embert ignorálni tudod (letilthatod a profilját). Ez szerintem alapvető empatikus készségeink mesterséges megtagadása, amit a XXI. századi technológiai vivmányokkal teli világban már mindenhol látunk (letilthatsz mindenkit facebookon, messengeren ahelyett, hogy a konfliktust személyes párbeszéddel old meg, ahogy ezt tenni kellene).

- Sokaknak ha képet küldök, ők nem teszik ugyanezt (nincs tisztességes játszma)

-A többségnek nemcsak a profilban nincs képe, de nem is képes adni magáról (paranoid diszkréció)

- rengeteg az álprofil, ahol nemegyszer nagyon kellemetlen fenyegetések, zsarolások és játszmák zajlanak

Ezek egy részét jómagam is elkövettem hibaként, szerencsémre nem űztem azonban ebből sportot. A helyzet meglehet, nem olyan vészjósló, mint ahogy én látom, de tény hogy egy kellemes kis meleg kocsmában ismerkedni spontánabb, őszintébb és jobb lenne, mint egy oldalon, ahol nem tudod kivel beszélsz és valójában miért is....

A látensekről

Kollégáimmal, csoporttársaimmal néha kocsmázásra szánjuk a fejünket. Ahogy a pia fogy és a józanság szava elhalkul, úgy jönnek elő az aktuális érzelmek és érzések fokozottabb változatban. Ahogy az lenni szokott alkoholnál vagy netalán hallucinogén anyagoknál, a mélyen lévő dolgok ilyenkor szárnyakra kapnak és mint ketrecéből szabadult sárkány, kirobban.

Egy érdekes jelenségre lettem figyelmes egy ideje. Az egyik fiú aki a társaságunkban néha feltűnik részegen igen vehemensé válik velem. Állandóan fitymálgat, olcsó és néha sértő vicceket mond melegekről, anális szexről, furcsa szexuális szokásokról. Szünet nélkül panaszkodik, sikertelen lánykapcsolatairól (vagy vélt kapcsolatairól) regél és szinte szúr a szemével a beszélgetések alkalmával. Kisértetiesen eszembe juttatja az egyik volt osztálytársam, akinél részegebb állapota hasonló reakciókat produkált: az anális szexről, fekáliáról, fiúkról, buzikról és homofób viccekről áradozott, miközben állandóan lányokon lógott szinte görcsös akarással. Kapcsolata és egyértelmű női társa persze egyiknek sincs vagy nem volt. Elég öreg róka vagyok az "iparban" ahhoz, hogy megérezzem: ezek a fiúk nem heterók. Nem tudom, hogy orientációjukat hova sorolhatnák, meglehet biszexuálisok, mindenesetre az bizonyos, hogy hajlamuk annyira zavaró saját maguk számára, hogy ezt utálattal és a nagy "Közös Ellenség", azaz a buzik elleni homofób érzéssel próbálják legyűrni és szublimálni. Részegen azonban előjön belőlük a frusztráció, főleg ha érzik, hogy a társaságban van egy meleg (valahogy ezt megérzik). Homofób és olcsó vicceikkel próbálják az erős heterót adni, de a tekintetük néha elárulja, hogy az ágyékomat figyelik, áll -e épp a farkam, milyen a fenekem. Ezt mi észrevesszük, ki éppen mit néz és miért. Nos ők nem "haveri" heterós nézéssel tekintenek rám. Férfit látnak és kívánnak  de közben ez olyan undort fakaszt benne, hogy egyre vehemensebben nyomja a homofób vicceket, az anális szexet és kérdez engem a lányokkal való kapcsolatomról, hogy saját frusztrációját rajtam ostorozza. Kutatások bebizonyítottak, hogy a homofóbok jelentős része valójában látens homoszexuális.

Érdekes látni és találkozni ilyen emberekkel a hétköznapokban. Nekik nagy szükségük lenne segítségre, hisz túl azon, hogy saját életüket és majdani családjukat is megnyomorítják vehemenciájuk odáig is fajulhat, hogy meleg társaikban is kárt tesznek - szóbeli vagy netalán fizikai agresszióval is.

Kiábrándultság és a kék oldal

Felmenni arra az átkos kék oldalra nekem már teher, csömör és kissé undor is. Alig találni ott emberi tartást és célokat: beszélgetést, csevegést, érdekes, kiváncsi, RÁD, mint emberre hangolódni akaró férfiakat. Egyeten erő burjánzik és egyetlen cél van ott: szex. Csak ezért ülnek ott. Szex kell nekik reggel, este, délben és éjjel. Állandóan. És ezt olyan gátlástalanul és szabadon tudják tenni, hogy én ettől megrémülök. Nekem nem természetes állapot, hogy a fél város szétkurjon vagy végighágd Kolozsvárt csak azért, mert ez "egyszerűbb", mint egy kapcsolat vagy egy valódi barátság. Az exem jelenleg a szex rabja lett (mig nekem fél éven át kellett hallgatnom, hogy neki igen alacsony a szexéhsége). Ő ezt szabadságnak fogja fel, vágyainak kendőzetlen, burkolatlan elengedésének, a szakértők viszont szeparációs szorongásnak. Titkon vágyik a szeretésre mindenki, még a legkeményebbnek mutatkozó férfi is. De az a többségnek túlságosan megerőltető lenne, hogy lemondjon a fél város kurogatásáról és a valódi szeretetet legalább gyakorolni próbálja. Nem lehet azt könnyen, nekem se megy, belekerül abba önzőség, birtoklási vágy is néhanap. De a gyökerek még tiszták. Mit érezzek hát iránta, riántuk akik meg se próbálják? Megvetést? Nincs jogom ehhez. Sajnálatot? Az lebecsülés. Szánalmat érzek, szeretnék érezni, mert a szánalomban az én botlásaim, hibáim és gyötrődésem is benne van. A kolozsvári meleg férfiak élete alapjában véve erre az egy oldalra koncentrálódik. Aki néhanap ellátogat a klubba, ott sem talál sokkal másabb világot, legfeljebb nem olyan egyértelműen a szexbarlangban érzi magát, mint azon az oldalon. Úgy érzem rámnőtt, függővé tett és ez a függőség még csak nem is pozitiv érzésekkel, élményekkel tölt fel, hanem leszivja az energiáim, megfojt. A felületesség, a legolcsóbb, legállatibb szex amit én soha nem tudnék hétköznapinak, természetesnek venni. Néha kell...de minden nap? Minden egyes nap ugyanez?

Meglehet, nem a legjobb időszak kijelentetni azt, hogy az embert akivel éveket vagy egy öregségig együtt tudnék maradni nem Kolozsváron fogom megtalálni. Itt szörnyen kevés az a nyiltgondolkodású, melegségét elfogadó és abban szinte vallási meggyőződéssel hivő ember aki egy kapcsolatot vállala, szeretne. Még a legérettebb férfiaktól is azt hallani ott, hogy "nem hiszek kapcsolatokban", "nem voltam szerelmes", "nem akarok...", "nem tudok....", "nem...". A tagadás világában az igenlés előbb - utóbb meghal. Ha sokáig marad ott.

Megalkuvásról, játszmákról és szakitásról

A meleg világban lassan hét éve navigálok, leginkább a virtuális világba szorulva, hisz más alternativára egyelőre nem látok lehetőséget. Kevés a reális esélye a mi világunkban, hogy a "nagy ő" egy bulin, koncerten vagy előadáson fog betoppanni...persze, a mesékben lehet hinni és vágyálmokat kergetni, de valahogy mindig közelebb voltam a realitás talajához. A meleg internetes világban viszont az embereket egy dolog hajtja: a szex. Csak ez számít, csak ez mozgat mindent, fizikai vonzalom és adottságok alapján választanak partnert, minden más aspektus másodlagosnak hat, nem beszélve arról, hogy két férfi közötti kapcsolatot olyan tág és merész keretek között értelmezi ez a világ (nyitott, félig nyitott, friends with benefits, fuckbuddy, egyéjszakák) hogy az ősnaiv, aki hisz a monogámiában (ami nem természetes állapot, de mégis nagyon európai), hűségben, felelősségvállalásban és abban, hogy van még valahol odakint egy értelmiségi, kedves, szerethető és szeretni tudó ember a tűt keresi a szénakazalban. Mégis....van bennem egy démon, egy erő, egy ősfélelem ami nem tud türelmet gyakorolni, nem tud önkontrollt és féket bevezetni, hogy jól döntsön, jól válasszon.A magány helyett tehát inkább választom a társas magányt, a megalkuvást amit aztán profi játszmákkal mesterien tudok hónapokig is nyúzni igazi hardoce szadistaként. A sok felületes ember között ha meglát egy átlagtól eltérőt - legutóbb egy biszexuálist, akiben a tüzesség, az erő, a szerénység, a tudomány iránti érdeklődés, a felfedezés vágya, a séták, kirándulások és beszélgetések szeretete, a közös zenei ízlés és a jó szex - azonnal bevonzom. Csakhogy, már az elején világos volt, hogy ő nem akar kapcsolatot, hogy ő nem tud (vagy nem akar) kötődni férfiakhoz és az én szeretetéhes és társfüggő természetem számára egyérteműen börtön és nyűg lesz, nekem pedig az ő távolságtartása, határai és futása kin és pokol. Így teremtettük mi - de leginkább én - a héjatáncot, amely támaszkodássá, energiavámpirrá redukált minket. Szakitási érvei között a szabadságvágyának hiánya mellett a szexuális vonzalom hiányát is megemlitette. "Nem volt kémia"....jó szakitási duma, rá lehet fogni ezt már a természetre és a megmagyarázhatatlanra. Ha nincs kémia, nem jövünk össze, nem szeretkezünk fél éven át. A vonzalom ellenben elromolhat attól, hogy két szererethiányos ember ellentétesen reagál egymásra: egyik görcsösen fut a másik után, eleve félelelmmel az elvesztéstől és tébolyultan a féltékenységtől, a másik pedig a problémáktól menekülve, agressziv, büntető és ignoráns, befeleforduló reakciókat szül. Ő állitólag máris talált mást magának - jellemző reakciója a férfi elemnek, hogy szeparációs szorongását szexben és más társ azonnal választásában próbálja elfojtani. Én szenvedek, ismét pokolba szállok. Miért? Mert kell. Mert az ismétlődő szakitásokból egyelőre nem tanulok, igy a pofon addig fog jönni az élettől, amig megtanulom a feladatot.

Arról, hogy hogyan is viselkedtem én az eddigi kapcsolataimban (jelzem, biszexuális és szexuális identitásukban tévelygő emberekkel jöttem össze) ime egy érdekes ábra egy okos könyvből, talán sokan felismerik azt is, hogy honnan:

Egy nő és két férfi

A heteró férfiak rendszeresen visszatérő és hőn áhitozott álma, hogy két nő szolgája az ágyban legmerészebb erotikus vágyait. Bár heteró nők többsége ettől az ötlettől felénk még igencsak óckodik, mégis elfogadóbbak vagy kevésbé vehemensen fintorognak mint amikor az a változat merülne fel, hogy egy nőt fog közre két férfi...nem is beszélve arról, ha a két férfi adott esetben egymást is kedveli! 

Magyarán, ha egy biszexuális férfinek van egy heteró felesége, akkor igencsak nehéz dolga akad, ha szexualitását szabadon akarja megélni feleségével. Talán ez is az oka annak, hogy annyi biszexuális férfit találunk a meleg világban bújkálni és egyéjszakák, netalán "laza szexbarátságok" után kutakodni...hisz őket a feleségeik is azonnal elutasitanák ha kimerészkednének hajlamukkal, ám a melegek egy jelentős része is ignoráns velük szemben (legfeljebb a farkukra kiváncsiak egy éjszakára). Mit tehet egy biszexuális férfi tehát? Feleségét szereti...akár gyerekük is lehet, érzelmileg harmonikus kapcsolat. Ám hajlamábó adódóan a férfi néha megkivánja saját nemének társait is. Mondja ezt el a feleségének? "Figyelj szivem, én nagyon szeretlek, de a pasikhoz is vonzódom...mi lenne ha az ágyunkba csalnánk néha egy - egy szép fiút és mindketten furulyáznánk rajta?". Nos...evidens reakció. A nők döntő többsége nemcsak hogy elutasitaná az ötletet...de sajnos a házasság is azonnal a kukában landolna. Pedig a pasi eddig is biszex volt, most csak egyszerűen "előbújt". A témával keveset foglalkoztak, leginkább arról hallani, hogy hány heteró pár engedett már egy másik nőt az ágyba vagy legalább aprócska szórakozásra (hármas csók, tánc, flört...). Arra példát viszont, hogy egy házasságba egy másik férfit engedjenek úgy ráadásul, hogy tudják hogy férjük biszex...erre aligha tudnánk példát. Csodák csodájára: én mégis találtam, ráadásul Kolozsváron! El se akartam hinni, hogy ilyen van. Természetesen elsősorban a nő érdekelt, "ritkasága" és érdekes felfogása miatt. Személyesen még nem sikerült sajnos találkoznunk, a férjével sikerült csak internetes közegben néhány szót váltanom. Úgy tűnik, hogy a feleségét egy csöppet sem zavarja at ény, hogy férje biszexuális. Tudatositotta és elfogadta olyannak, amilyen..sőtt, nyilt arra is, hogy egy másik férfit is az ágyukba fogadjanak. Ezt a fokú nyitottságot aligha tudom általános szinten elképzelni sajnos Romániában...pedig biztos, hogy sokkal több biszexuális férfinek jelentene óriási lelki segitséget, ha tudná, hogy a nő akit szeret, elfogadja és megérti feltétel nélkül ezt az aspektusát. Hisz ez is ő. Kevesebb traumatizált és gondterhelt, kalandozó és bújkáló biszex lenne...és kevesebb mellettük vagy értük szevendő, őket segitő meleg, hisz a két férfitipus viszonyát is nagyban segitené egy megértő nő. Persze ez egy ideál csupán, igaz, Puritán Szemét ?:)

Az "ideális" párkapcsolat

Kamaszkoromban és a középsulis éveim alatt az osztálytársaim - főleg persze a lányok - az "ideális" kapcsolatról áradoztak és akkor még hittek is talán a hercegben, aki fehér lovon besétál az életükbe. Aztán a többség valóban hosszú és tartós, kivülről zökkenőmentesnek ható párkapcsolatra lelt az évek alatt...de elcsitultak a hercegekről, ideákról és mesés szépségről szóló történetek is. Jómagam, akkor még erősen komplexált és önmagával viaskodó melegként nem igazán foglalkoztam párkapcsolati kérdésekkel...mondhatni nem volt aktuális. Alig két éve kezdtem úgy érezni, hogy a kalandozások kora után eljött az "államalapitás" ideje, vagyis egyre erősebb igényemmé vált, hogy a félórás örömök helyett valami mást, újat, komolyabbat, intimebbet mondhatni "szakrálisabbat" éljek át. Volt persze részem "szerelemben" már ezelőtt is...valamiféle plátói rajongást éreztem első éves egyetemistaként egy szinész iránt, aki persze szép mosollyal és vehemens eltávolodással hamar megoldotta az ifjú zöldfülű rajongásmániáját. Elkezdtem képzelődni milyen is lenne a számomra "ideális" kapcsolat: próbáltam felépiteni a történetet, a jelenetket és a legapróbb részleteket abból, amit az a néhány meleg pár barátom mutat akiket jobban ismerek, amit csöpögős amerikai vagy francia filmekből netalán enyhén emocionálisra sikeredett magyarországi blogokról vagy a történelemkönyvek nagy hőseiről hallottam. Elképzeltem, hogy hozzám hasonló magasságú, kissé tömzsi, enyhén izmos, erős, férfias arcú, szelid szemű, karakán tekintetű, szakállas és csak úgy sugárzis az intelligencia és a szexualitás a testéből ,illatából. Elképzeltem, hogy benne is éjjel, nappal szinte bizsergető nyugtalansággal fog élni a világ iránti kiváncsiság soha meg nem szűnő ereje, a felfedezés öröme, a minden nap csináljunk valami újat vágya...elképzeltem ezerszer, hogy egy ilyen férfivel fogom felfedezni a fél világot, ezernyi embert, fogom alkotásaim és létem összekötni, lesz inspiráló erőm alkotásban és munkában, ágyban és szerelemben és tudok társa lenni neki ugyanezekben. Elképzeltem, hogy igy fogunk megöregedni, szerelemben, majd szeretetben és örök pezsgésvágyban az élet és a férfitest iránt - legyen szó egymáséiról vagy később, akár másokéról (nem hiszek az örök monográmiában, az illuzió). Hát, ez nem jött be - eddig. Ellenben abbéli törekvésem, hogy a nehezebb útat még minsig jobb választani, mint a könnyed egyéjszakás kalandokat, sikeresen bevált. Bevonzottam néhány biszexuális férfit, akikkel próbáltam ezt az "idealizált" kapcsolatot "létrehozni", megerőszakolva néha önmagam, őket és egymás természetét is. Mondhatni, sorsszerűtlen, lehetetlen helyzetekre akartam rákényszeriteni egy illuziót. A harmadik csalódás után és sok, sok randizgatást követően rájöttem arra, hogy görcsösen keresni egy ideált feleslege, úgyse fog jönni addig, amig jómagam nem leszek olyan, mint a férfi akit emellé az "ideális" férfi mellé elképzeltem. Mert bizony nem feltétlenül az ideális férfit kellene nekünk létrehozni, elképzelni és gumigént másokra ráhúzni egy modellt, hanem azt az önmagunkat elképzelni majd "létrehozni" amelyek képesek a "Nagy Ővel" együtt élni. 

Van - e egyáltalán ideaizált kapcsolat? Mi az? Kölcsönös szerelem? Mindenki másként szeret. Hűség? Az ember természeténél fogva nem monogám (főleg a férfi). Együtt töltött idő? Manapság a fiatalok rengeteget utaznak, munkájuk miatt az idő többségét távol töltik. Az általam oly sokat idealizált kapcsolatokban is számos konfliktus van...Valójában minden a kompromisszumoktól függ. Ki meddig megy el szabadsága feladásában és hogyan alakitja önidentitását egy másik emberrel kapcsolatban. A határok meghúzása mindig a legfőbb lételeme egy kapcsolatnak. Az alap persze a vonzalom...ez ritkán van, hogy két ember vadul kivánja egymás társaságát, testét és a csendet is izgalmasan át tudják élni - együtt. Ha ezt két ember már meg tudja élni, ott van vonzalom, van közös alap. De az, hogy ebből mikor lesz kapcsolat és milyenné válhat, nos az már kompromisszumok kérdése. Egyeseknek izgamasnak hat, hogy nekem van egy romantikus természetű, vad és végtelenül szabadságvágyú, spontán szeretőm akivel - az én kimért, órapontos és zárkózott természetem miatt - olaszos vitáink vannak. Tökéletes társam a szenvedésben és az Ady féle héjatáncban. De "ideális" ez? Ki tudja.

Eddig az alábbi meleg kapcsolatokkal találkoztam (tapasztalatból, barátok lévén vagy indirekt módon):

- zárt, hűséges meleg kapcsolat (mindkét pasi meleg identitású, együtt élnek évek óta)

- nyilt meleg kapcsolat (minkét pasi meleg, de egy ideje - vagy már a kezdet óta - megengedik társuknak, hogy néha kalandozzanak)

- szexbarátok (mondhatni mű megoldás, általában egy meleg és egy biszex között alakul ki, ahol létezik kölcsönös intimitás, barátság és szexuális együttlét, de biszex részről nagyobb a szabadságvágy igénye és nincs "kapcsolatban vagyunk" identitása)

- fuckbuddy kapcsolat ("szeretők" - két meleg, vagy akár biszex férfi melyet elsősorban a szex köt össze, legtöbbször különösebb érzelmi kötődés nélkül - ritkán működik hosszú ideig, általában közbelép az unalom vagy az érzelem)

- biszex pár és a harmadik (egy példát tudok: úgy a férfi, mint a nő biszex, tudnak egymásról és hosszabb, rövidebb ideig harmadik félt is ágyba fogadnak barátként, szexpartnerként. Ez a legritkább, kevés nő van aki ezt el tudja fogadni)

- egyéjszakások (csak szex, rendszeresen váltogatják a partnert)

Bizonyára van sok más példa és varriáció is....gyakorlatilag ezek nemegyszer még váltakoznak is két ember életében és kapcsolatában. Egy biztos: az ideális pasit nem igazán érdemes "várni". Ha önmagadat igyekszel tökéletesiteni, akkor majd jön a többi is. Addig pedig mindig annak a szeretőnek kell örülni, akivel a lehető legtöbb közös vonásotok van...mert ez is rendkivül ritka:

Hajlam és identitás között

Érdekes beszélgetésben volt részem néhány nappal ezelőtt ama furcsa társkereső oldalon. Az egyik ok, amiért még ott ücsörgök, pont a pszihológia, szociológia és persze a szép férfiak iránti érdeklődésem. Akad néha egy - egy valódi "csemege" az előbbi témakörökben. Egy 23 éves egyetemista fiú élettörténetét hallgattam végig egy igen intenziv billentyüzet p ötyögés közepette. Második egyetemét kezdte el, mivel az elsőt - bár hobbijához a legközelebb állt - nem fejezte be, megunta. Most egy olyan szakon van, amit nem szeret...két hete immár nem is látogatja az órákat. Helyette otthon ül és órákon keresztül -ahogy ő maga fogalmazott - élete 90% -át virtuális közegben, számitógépes játékokkal tölti és állandóan a társkereső oldalakat böngészi. Élvezi mások történetét hallgatni, szeret beszélgetni, imád panaszkodni és nem igazán érti, hogy miért is olyan az ő élete, amilyen. Nos....ferde tükör, de kicsit magamra ismertem benne. Leginkább a középsuli végén voltam én ilyen hangulatban és állapotban, amikor magyarországi társkeresőkre regisztráltam csak azért, hogy esélyem se legyen személyes találkozókra, egyszerűen identitásomat kerestem, próbáltam mások történetei alapján az én helyzetemet megérteni. Azóta eltelt 6 év, szerencsére a tapasztalat, a személyes találkozók és néhány ember aki hatott rám megváltoztatott. 

Ez a fiú jelenleg nem akar személyes találkozót egy fiúval sem. Bár azt mondja, hogy 15 éves kora óta tudja,hogy meleg mégis, 23 évesen még nem jutott el oda hogy találkozzon, randizzon netalán más dolgokba is merészkedjen. Vágyik rá, de nem meri megtenni még ezt a lépést, inkább a virtuális világba zárkózik. Érdekes, és a mai fiatalok körében viszonylag már ritka példája annak, hogy a szexuális hajlam még egyátalán nem feltételezi azt, hogy identitásává tudja alakitani. Nem tudom, hogy a fiú mikor fogja hajlamát elfogadni és szabadon megélni...remélem, sikerül neki egyszer. Hisz valóban, ez a legnehezebb. A hajlam adott: részben genetikailag, nagyrészt psziho - szociális körülmények (apa - anya viszony) határozzák meg. A legtöbb férfiban - legyen szó meelg vagy biszexuális hajlamúról - előbb, utóbb ösztönösen eljön hogy megélje hajlamát, ergo szexuális aktivitása (tettei) is a hajlamára jellemző tulajdonságokat fogják mutatni (magyarán: a melegek fiúkkal, a biszexek mindenkivel szeretkeznek). Igen ám, de európai társadalmunk ránkörökitett egy annyira merev és nehéz kultúrréteget, amelytől bizony nehezen tudunk megszabadulni és ez akadályozza a fiúk többségét, hogy a hajlamtól eljusson részben az ennek megfelelő szexuális élethez de legfőképp identitáshoz. Sok olyan meleg hajlamú férfi van, aki biszexuális vagy heteroszexuális életet él, tehát identitása nem meleg (gay). A kolozsvári közösségben túl nagy arányban találunk "biszexuálisokat", vagyis magukat annak valló, vélő, érző emberket: ezek egy része valóban biszexuális (tehát volt nővel működő szexuális, érzelmi kapcsolata) de a többség olyan meleg férfi, akik hajlamukat nem akarják elfogadni és identitásukká tenni. Olyan heteró hajlamú férfiről nem nagyon tudok, aki bár nem vonzódik a férfiakhoz de melegnek véli magát...

Rövidre fogva és összefoglalva: a hajlam (vagyis amit ösztönösen érzünk) csak részben tükröződik hiven az ágybeli tevékenységünkben és még kisebb arányban azonos az emberek szexuális önidentitásával. Pedig, egy kiegyensúlyozott ember hajlamához kellene igazitania identitását is, már ami a szexualitást illeti...

Philemón és Baukisz

Három – négy embert ismerek, akikkel a csend, ha végtelen is, kellemes. Ők a legjobb barátaim. Ritka kincs, manapság különösen annak tűnik egy világban, ahol az emberek addig futnak és dolgoznak, hogy önmagukról és környezetükről is megfeledkeznek. A legjobb barátaim között akad meleg is. Az ő példájuk volt és maradt immár néhány éve a „non plusz ultra” arról, amire egy érzékenyebb fából faragott meleg elképzelhet kapcsolatról, kitartásról, odaadásról, szeretetről és kötelességtudatból. Kicsit róluk mesélek most, de leginkább arról a kapcsolatról, aminek nyugalma, csendje olyan, mint egy posztmodern Philemón és Baukisz történet. 

Egyiküket, jó barátomat, lassan öt éve ismerem. Jelenlegi kapcsolatának minden mozzanata előttem bontakozott ki szépen, lassan szinte észrevétlenül drámák, tragédiák és a külső szemlélő számára feltűnő jelenségek nélkül. Két férfi – akkor talán még fiú – valamit talált egymásban, amit lehet sok barát, család és különösen ez a fura világ nem ért meg, de ők nagyon. A külső szemlélő ezt a kapcsolatot a lassú tengermorajlás nyugalmával tudná leginkább jellemezni, ami távol helyezi magát a világ zajától, bajától, fertőzéseitől és fullánkjaitól nemegyszer már –már megfeledkezve létezéséről is és csendjében kialakítja azt az időtlen hangulatot, amit csak azokon az emberek arcán látsz, akik egymásnak nem elszívják, felélik erejét hanem táplálják és együtt élik meg. Két férfi kapcsolatában magam sem hittem sokáig hogy ez működik, létezik. Annyi egoizmus, félelem, szexualitás, vágy, kompatibilitási probléma ütközhet két találkozó férfivilág forgatagában, hogy kevesen tudják ezt túlélni vagy csak nehéz tusák árán. Az ő tusáikat, személyes és kettesben megélt vívódásaikat, problémáikat persze nem ismerem egyenként, bizonyára léteznek ezek. De az, hogy áthidalták ezeket ráadásul azzal a hihetetlen csenddel ami belőlük árad, fokmutatója lehet nemcsak a reménykedőknek, a meleg párkapcsolatban kételkedőknek de azoknak is, akik ezt az életérzést, a szeretetnek ezt a formáját nem értik, nem érzékelik.

A fizikai vonzalom és egy kis statisztika

Aki esetleg nem érti: mindenki ahhoz vonzódik amilyen ő maga.

Én gym bunny vagyok, akit esetleg érdekel:))http://www.studiomoh.com/fun/census/results.php

Kortársaim a melegekről

Személyes statisztika, természetesen tudományosan nem releváns, e mégis érdekes: a KMDSZ és más magyar yahoo groupokon 2010 -ben küldtem szét egy részletes kérdéssort. A következő válaszok születtek: 100 fiatal töltötte ki, ebből 85 magát heterónak határozta meg, 8 heteró homoerotikus álmokkal, 3 heteró homoerotikus szexuális élménnyel, 2 biszex és 2 meleg, heteró szexuális élményekkel. 54% -uk nem ismer meleget a környezetében, 57% -ukat zavarná ha a gyermekük lenne meleg, de vezető helyen volt a pap, szobatárs és tanár is. 19 -en válaszoltak úgy, hogy senki melegsége nem zavarná. 42% (ez lepett meg) véli úgy, hogy orvosi bevatkozással TALÁN megváltoztatható a szexuális identitás. A kérdésre, hogy miként raegálnál, ha legjobb barátod comming outolja sokféle válasz született, többség toleráns volt, de hozzátette:" ne nyomuljon rám", "kissé csalódnék benne", "megpróbálnám lebeszélni". Egy érdekes gyöngyszem mégis akadt: "Pfuuuu szó nélkül ott hagynám és törölném az életemből" illetve "Megverném mint a lovat...":))

A biszexualitásról I.

Öt év alatt öt férfibe voltam szerelmes, vagy valami hasonló. Ebből három biszexuális volt. Egy ideig, főleg a tavalyi "nagy szerelem" után dühöt, haragot és elutasitást éreztem minden biszexuális férfi iránt. Önmagam igazának megerősitéseként osztottam barátnőim véleményét, miszerint biszexuális ember valójában nem is létezik, ők mint látens, önmagukat el nem fogadó melegek. Aztán egy év alatt két biszex fiú is nagy hatást gyakorolt rám, jelenleg is az egyik elfogadásával bajlódok és vivódok. Ez sarkalt arra, hogy kicsit foglalkozzak velük, meg kell értenem őket, talán könnyebben elfogadom reakcióikat. Kik tehát a biszexuálisok? Létezik ilyen jelenség? Mi a helyzet nálunk? (természetesen, csak férfiakkal foglalkozom, őket ismerem a nőkre vonatkozó részt más kell megirja).

A tudomány - különösen az erősen queer theory irányzat - is sokáig kételkedve nyilatkozott a biszexualitás, mint szexuális hajlam létjogosultságáról. Mindez meglepő a freudi előzményeket ismerve. A pszhioanalizis atyja, mint tudjuk minden embert biszexuálisnak vélt a korai kamaszkori fázisban. Kinsley ötvenes években végzett tanulmánya 38% -ra tette az amerikai társadalom LGBT arányát, amelyben a döntő többséget biszexuálisként határozta meg. A tudomány csak 1978 -ban, Fritz Klein monográfiája révén figyelt fel erre a szexuális irányultságra. Azóta már a genetika is belemászott a témába, állitólag ezt is alá tudják támasztani genetikai bizonyitékokkal. A tanumányok magukért beszélnek, itt olvashatjátok őket, én inkább a magam tapasztalatát fogom elmesélni. A társkereső oldalon ücsörgők 40% magát biszexnek határozza meg. Ez persze irreleváns, hisz azonnal fel kell tenni a kérdést, hogy mi a különbség az önmagát el nem fogadó meleg és egy biszex között? Máris megkaptuk a választ erre a nagy arányra. A biszexuális férfi rövid és egyszerű meghatározása: szexuálisan vonzódik mindkét nemhez. Érzelmileg is elvileg kétpólusú, ám itt már sokkal erősebben hatnak a romániai társadalom patriarchális és hagyományos elvei. A biszex pasi tud nővel szeretkezni, megy neki a sex mindkét nemmel. Mégis, fő és állandó célja - többségének huszas években görcsös mániája - hogy találjon magának egy nőt, legyen mellette egy csaj, mert igy "könnyebb", konvencionálisabb, a társadalom által lenyelhetőbb a helyzet. Ráadásul még a férfiak iránti vágyával sem kell annyit foglalkozni, el lehet folytani, vagy amig a csaj épp egyetemen van vagy netalán hazament a szülőkhöz, egy gyors keféléssel kiélni. Társadalmunk szexuális és pszihológiai anafabetizmusa miatt, a biszexuálisok vannak jelenleg a legnehezebb helyzetben. Nem csak azért, mert férfiak iránti vágyukat a heteró - de a meleg - társadalom is kétségekkel és undorral fogadja, de hol van jelenleg Romániában az a nőtipus, aki el tudna fogadni egy férfit, akiről tudja, hogy férfitársaihoz is vonzódik? El tudjuk e képzelni azt a társadalmat, ahol egy biszex őszinte és nyilt tud lenni? Nálunk nem. Mert a heteró nő "nőisességét" érzi "megsértve" ha férfijáról kiderüne, hogy férfiakkal is hált. Pedig mi változna? Érzelmileg ezután is azt tudná adni, amit eddig, az ágyban úgyanúgy. Csak a mentalitás változna, koncepció. Igy vannak ezzel a biszex férfiak is: az ösztöneiket hamar felismerik. Tuják, érzik hogy vonzák a férfiak. Azt már nehezebben vallják be - még 4 együtt töltött hónap után is - hogy érzelmileg is kötődnek férfiakhoz. Igaz, soha nem olyan intenziven, mint ahogy egy meleg tud szeretni. Ám amikor ennek csirája is előbukkan, azonnal elfojtják. "Lazábbra" akarják venni a kapcsolatot, vagy egyenesen elmenekülnek a szerelmes meleg elől (különösen, ha abban akad egy jó adag birtoklási vágy is). A baj tehát itt van. A hajlam minden emberben adott. Az, hogy ezt ki hogy dolgozza fel, már rajta múlik. A biszexualitás elfogadása és identitássá alakitása (lád: szexuális hajlam és identitás közötti óriási különbséget) a legnehezebb feladat. Nehezebb, mint a melegeké! Mert erősebb a társadalmi nyomás és megfelelési kényszer (hisz ő nővel akarja összekötni tartósan az életét valamikor) és küzdenie kell a férfiak iránt érzett vágyával, érzelmeivel. Tanulmányok bizonyitják - és filmek is (Segunda Piel) - hogy a szuicid hajlam, az agresszió és a depresszió is magasabb a biszexuális férfiak körében. Nagy feladat lenne, hogy ezt a jelenséget elfogadjuk....melegek is, akik sértve érzik magukat ha egy biszex férfi elmenekül, otthagyja amikor már érzelmekről is szó van és a heteró nők is, akiknek legalább 20% -a olyan férfiakkal osztja meg ágyát, ennivalóját, örömét és gyermekét akikben ezek a vivódások zajlanak.

Genetika vagy család?

Meggyőződésem, hogy a melegségnek vagy biszexualitásnak aligha van köze a genetikához. Minden szexuális viselkedés, vonzalom a családból fakad. Azt visszük az ágyba, amit otthonról hozunk: ha otthon anyuka eltűnt az életedből három éves korodban, apádat nem ismerted és a nagyszülők egykeként tárgyakkal vettek körül, amelyeket te és csakis te birtokoltál kompenzálva valami olyasmit, ami sose volt, akkor nem csoda, hogy társkapcsolataidban olyan pasikat fogsz vonzani, akiket agyontömsz mint egy libát a szeretetvágyaddal fulladásos halálra ítélve. A fulladásos halál és a menekülés közepette aztán játsszuk a mártírt: én mennyit, de mennyit adtam. Vagy öt kiló szeretetet (btw: ki kérte?) és ő csak fél kilót adott. Aztán rájössz, hogy a panaszkodót a barátok is elhagyják. Dacolni gyermek önmagaddal lehet sokáig, van aki öreg koráig képes erre. De ne csodálkozzunk akkor, hogy katalizátorokat vonzunk be. Például érzelmi kapcsolatra nem vágyó biszexeket...